Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a Szent Angyalok lángpalossal védjék meg a Kárpátmedencét! Tartsák távol határainktól a járványokat, a természeti csapásokat és az idegenszívűeket, oltalmazz minket
Szólj hozzá!
07.
szeptember
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (64. fejezet) Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 8
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 8
A 80-as évek fordulóján, Erzsébetet egyre több pap látogatta meg 'kis otthonában', aztán többé-kevésbé föladva 'rejtett alázatosságát', fogadott érdeklődő, lelkes civileket is. Rengeteg új információ jutott el így hozzá és sokan a véleményét kérték pl. Garabandálról, Boldog Taigi Annamária „háromnapos sötétségéről” és az abban az időben hazánkban elterjedt „Szent Charbel kultuszról”. (Ez a „kultusz” igen sok pozitívuma mellett, furcsa elvárásokban is megnyilvánult. Ilyen volt a „Sarbel-cseppek” használata, valamint az élelmiszer tartalékolás meghirdetése is!)
Puszta feltételezés csupán – ám nem kizárható –, hogy Erzsébet asszony „emberi tényezőjében” ennek nyomán fogalmazódott meg „égi üzenetként” egy nagyszabású élelmiszer tartalékolás meghirdetésére. A naplóban nem olvasható üzenet, hozzávetőlegesen így hangzott: „Az ország legnagyobb Mária-temploma belső űrméretének megfelelő mennyiségű bort, búzát és olajat kell összegyűjtenie az egyháznak, mert súlyos megpróbáltatások várhatók!” Nos, Antalóczi atyának – mint lelkivezetőnek – e kérdésben, természetesen komoly fenntartásai voltak! Szabadkozásában elmondta, hogy az ő egyházi státusza nem csak nem teszi lehetővé ilyen nagyságrendű akció meghirdetését, de ez olyan káros politikai reakciókat is kiválthatna, melyek végzetes csapást mérnének a Szeretetláng Mozgalom LELKI ügyére! Erzsébet asszony nem méltányolta Antalóczi atya józan megfontolásait és csalódását fejezte ki vele szemben. A nagy és bensőséges kapcsolat hirtelen „ellaposodott” és Erzsébet új lelkivezető után nézett, akit megtalálni vélt Mersey Antal, Érd-Postástelepi plébános személyében. Ám nem kell azt képzelni, hogy harag maradt volna köztük, sőt! Erzsébet úgy állította be, miszerint 'Eger messze van' lelkivezetésére egy közelebbi pap felel meg jobban.
Úgyhogy Antalóczi és Mersey atyák jó barátként (Erzsébettel együtt vagy nélküle) találkozgattak. Mikor Antal atya sem támogatta a „gyűjtőakciót”, Erzsébet nem forszírozta azt tovább. Mersey atyáról elmondható, hogy igazán mértéktartó, a mögöttes tényezőket is jól átlátó, nyugodt és tapasztalt idősödő pap volt. Ám, neki is szembesülnie kellett néhány "sajátságos" indíttatással. Ilyen volt pl. a Kármelita Harmadrend sürgős megszervezése (1980 ősze) mely P. Bertold és P. Jeromos kármelita atyák közreműködésével meg is valósult. És ilyen volt Erzsébetnek azon 'üzenete' is, hogy a francia Marcell Lefebvre érsekkel személyesen kell beszélnie, s a neki szánt égi üzenetet senkinek el nem mondhatja. A feladat nem kis gondot okozott Antal atyának, hiszen jól tudta amellett, hogy a szakadár francia érsekre bizony ráférne egy 'égi üzenet', ám ebben ő teljesen tehetetlen. Konzultált megyéspüspökével Dr. Szakos Gyulával, akivel abban maradtak, hogy Erzsébettel beszélgessenek el, miközben viselkedéséből kipuhatolják az ügy komolyságát. A találkozás azonban igen balul sikerült, részint a püspök számon kérő hangvétele, de főként Erzsébet asszony ingerültsége miatt, mely fáradtságának és talán már lappangó betegségének is betudható volt. Erzsébet, naplójába ezt – igen szűkszavúan –, így jegyezte be: »1981. IV. 6-án püspökatyánál voltunk Atya, a Tibi és én. Ez a látogatás előre bejelentett volt. Alig indult meg a beszélgetés a püspök atya igen nagy eréllyel fordult hozzám és szavaival vádolt. „Hogy mertem én külföldön kinyomatni a Szűzanya Szeretetlángját? Kitől kaptam erre engedélyt? stb.” Engem meglepett ez a kérdőre vonás, de a Szűzanya azonnal a nyelvemre adta a szavakat és én megválaszoltam: 'volt nekem lelkivezetőm, ő intézkedett és én nem is tudtam róla, csak utólag! Ő a kivonatolt anyagot bemutatta nekem, de hogy külföldre megy, azt nem közölte!« (vö IV/29) (Mint e sorok írója tanúsítom, ennél feszültebb volt a helyzet, különösen Erzsébet asszony kemény hangnemét illetően!) Bár a búcsúzás szívélyes volt, hazafelé Erzsébet asszony Mersey atyát és engem vádolt a kínos helyzetért, miszerint „kínpadra vontuk” őt! Egyfelől, se „kínpadról” se „vonásról” nem volt szó, hiszen Erzsébet asszony kifejezetten örült, hogy a püspök fogadja! Másfelől pedig már sokkal kínosabb helyzetekből is kiverekedte magát született „diplomáciai” érzékével! A tény, hogy a bontakozó betegség és az ebből eredő szenvedések kezdték felőrölni addigi türelmét. Végül is az következett, hogy Antal atya is menesztve lett! És itt jött a képbe egy általa már régóta ismert pap, akiről évekkel korábban még azt a súlyos szavakat mondta, hogy „ez a 'faramuci' atya sajnos gyakran az ördög befolyása alatt áll”. Az, hogy Erzsébet asszony ennek az atyának valóban a lelkébe látott-e, és hogy ez esetben miért nem érvényesült, az kérdőjel marad! Az nem vitatható, hogy élete vége felé, a lelkivezetők iránt egyre türelmetlenebb volt, és akit le nem „váltott”, ahhoz már bizonyára nem maradt jártányi ereje...
Mindazáltal, Erzsébet asszony esetében nem vitatható a leglényeg, hogy „a jó harcot megharcolta, a pályát végigfutotta, s a hitet megtartotta!" (Vö 2Tim 4,7) És hozzá tehetjük, a rábízott ügyért alaposan megszenvedett, mely épp ezáltal elterjedt az egész világon, „még a legmegközelíthetetlenebb helyeken is" (I/85)!
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
06.
szeptember
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (63. fejezet) Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 7
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
A sátán is a világosság angyalának tetteti magát. (2Kor 11,14-15) Nem csodálkozhatunk tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak mutatkoznak 1
Igaz, hogy „nincs igazi keresztény élet Isten jelenléte és a Vele való társalgás édessége nélkül!” (P. Desplangues SJ)!
A költő szerint is: „Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban.” (Babits: A második ének)
De azt se feledhetjük, amire a Szentírás figyelmeztet: „a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14), tehát a jó mögé bújva is tud tevékenykedni, sőt ez a félrevezetési módja igen hatékony. Még Jézust is megkísérti (Lk 4,1-13), sőt hamis csodákra képes (2Tessz 2,9). Nyilvánvaló, hogy senki ‒ tehát mi sem ‒ lehetünk mentesek a sátáni kísértésektől, még ha „angyali” szavakat hallunk is?
Kérdés: lehet-e valaki biztosítva a megtévesztés kísérlete ellen?
‒ Bizony-bizony, folyvást a kegyelem állapotában kell élnünk, és „szüntelenül imádkoznunk”! (vö. 1Tessz 5,17)
Szent Péter apostol így figyelmeztet: „Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el. Erős hittel álljatok neki ellen...” (1Pét 5,8-9) Mert hogyha testvérek, ti is a megtévesztő szellem „kívánságait akarjátok cselekedni (azét), aki gyilkos volt kezdet óta és az igazságban meg nem állt, mert nincs benne igazság. És hazugságot szól, magától beszél, mert hazug, és a hazugság atyja.” (vö. Jn 8,44) Akkor különösen óvatosnak kell lennünk, mert nem „babra megy a játék”, hanem a tét az örök üdvösség!
Mit kell tehát tennie annak, aki valóban rendkívüli égi kiváltságban részesül, hogy embertársait figyelmeztesse? És maga is miként bizonyosodhat meg arról, hogy nem az ördög játéka-e?
Nos ‒ nézetem szerint:
I.) A bensőséges hitű keresztény ember, először is kételkedik a kiválasztottságában, mert méltatlannak találja rá magát! Esetleg megpróbál menekülni előle, mint Jónás a prófétaságtól (Jón 1,2-3), vagy miként Erzsébet asszony írja a Szeretetláng Naplóban „Az Úr kérése olyan megrendítő volt lelkemben, s remegve gondoltam nyomorúságom és semmiségem tudatában arra, hogy én az Isten szavait közöljem, sürgessem. Én, kis porszem, lehet-e ezt megrendülés nélkül elfogadni.” (III/167)
II.) Át kell elmélkednie a kiváltságát bensőséges imában megbeszélve az Úrral (lehetőleg az Oltáriszentség előtt)! És ha a lelkiismerete nem tiltakozik ellen, akkor elsősorban magának kell megvalósítania indíttatásait a saját életében!
III.) Illő és üdvös a kapott felkérést és közlést megbeszélni egy pappal (lelkivezetővel)!
IV.) Fontos, hogy a kiváltságolt a megbízatását vagy a saját nevében vállalja fel, vagy ha az égi személy rejtett alázatosságot kér tőle, akkor a lelkivezetője tegye közzé az üzeneteket (pl. Labouré Szent Katalin esetében). De semmiképp sem rejtheti el magát az Egyház által sem ismert álnév mögé!
V.) A kiváltságoltnak a saját ‒ hitelessége és üdvössége ‒ érdekében azt kell tennie, amit a lelki szakember mond, akár helyesli az üzenetek tényét, akár kifogásolja (elutasítja) azt, tehát a látnoknak a felszentelt pap tanácsait kell szigorúan követnie!
VI.) Ha a kiváltság igaz indíttatású és tartalmú, ám a közlések egy idő után megszűnnek, akkor a látnoknak nem szabad a követői előtti „presztizsből” tovább folytatni (imitálni) az üzeneteket!
A sátán is a világosság angyalának tetteti magát. (2Kor 11,14-15) Nem csodálkozhatunk tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak mutatkoznak 2
Hét féle látnoktípust ismerek:
1) Ha valóban igaz meghívást kap, amelyet maradéktalanul, az Egyháznak mindenben engedelmeskedve igyekszik teljesíteni, és az elhivatottság, egész életvitelén tükröződik!
2) Ha valóban meghívást kapott és teljesítette is, ám amikor a közlések megszűnnek, akkor a követői előtt szégyellve a „kegyelem-vesztés” látszatát, ezért folytatja az „égi üzeneteket”, és maga kiagyalt fogalmazványokat tesz közzé! Ld. a VII. pontot!
3) Ha soha nem kapott „égi közlést”, de jóhiszeműségből félreérti a Szent Keresztségben kapott „benső monológjait”, lelkiismerete istenes gondolatait, és azt véli „revelációnak”!
Az ilyen lélek azáltal esik tévedésbe (súlyos bűnbe), hogy másoknak ezt „égi üzenetként” adja tovább, holott ez neki szólt és magának kellett volna teljesíteni benső indíttatásait.
Merthogy mindenkinek tudnia kéne, hogy az efféle kegyelem csupán magánbeszélgetés és nem magánkinyilatkoztatás! És ebben áll a tévedés! ‒ lásd még a fenti II. pontot és a 9. oldalt!
4) Ha soha nem kapott „égi közlést”, de akár önteltségből, akár tanult tudásából vagy divatból mondott valami próféciának tűnő jó tanácsot valakinek és ezt a környezete sugallatként fogadta.
Ezzel, „lovat kapva maga alá” folytatja, részint kitalációival, részint a már ismert (jóváhagyott) üzenetekből vett plagizálással sikereket elérve. Aztán miután egyre többen követik s kérik a tanácsait. Az ilyen „látnok” a kezdeti jó szándéka ellenére, lassan a megtévesztő szellem hálójába keveredik, és a gonosz lélek eszközévé válik, aki persze „készségesen” segít neki!
5) Létezik buzgó, de „kényelmes látnok”, aki nem kevesebbre vetemedik, minthogy már ismert, esetleg egyházilag kivizsgált közléseket kezd el folytatni ‒ nem a saját ‒, hanem az ügy, ill. az égi személy nevében! Az ilyenek és híveik ezt úm. „lánc-revelációként” fogadják, miszerint valamely magánkinyilatkoztatás nem egyetlen személyhez kötődik, hanem ki-ki hozzá teheti a „kapott” magáét! Sajnos így járt a Szeretetláng üzenete is! (Csupán a pontosításért jegyzem meg, hogy a Szeretetláng Lelkiség és Mozgalom kizárólag Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony 1985-ben lezárult Lelki Naplója és az Evangélium alapján áll, mindenkor engedelmeskedve az egyházi hierarchia útmutatásának!)
Egyébiránt az azonos kifejezések és megnevezések még nem jelentik az adott néven ismert üzenetekkel való azonosságot, pláne nem a folytatólagosságot! Gondoljunk bele, hogy bár Erzsébet asszony Lelki Naplójában az 'irgalmasság' kifejezés több mint 60x szerepel, mégsem írta naplója címeként, hogy az Irgalmasság Üzenetének folytatása!
Ugyanis, egy-egy látnok „ráúszhat valamely nagy hajó farvizére”, sőt még lelkivezetőt is találhatnak (a felsoroltak), jóllehet erre a súlyos felelősség miatt kevés pap vállalkozik ‒ de akad! Ebből következtetve, a felelősség sok esetben nem csak a látnoké, hanem a kellő felkészültséggel nem bíró lelkivezetőé is!
Erre figyelmeztet a zsidókhoz írt levél: kevés az a gyóntató ,,aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére!” (Zsid 5,14)
De Avilai Szent Teréz meghatározása is találó: „Egy lelkivezető inkább legyen bölcs, mint szent!”
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!
Légy te az első!
Szólj hozzá!
05.
szeptember
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (62. fejezet) Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 6
| Szólj hozzá!Most már végképp megnyugodtam. Az Úr megvilágosító szavai eloszlatták kételyeimet és megszüntették a gyötrő kínokat. El tudja-e képzelni valaki is, hogy mit éreztem mikor lelkem előbbi nyomorúságából kiszabadultam? A lelkem könnyű lett és ez a könnyedség szétáradt egész testemben. Az Istenre hagyatkozás kegyelme napokon át kimondhatatlan mértékben működött bennem úgy, hogy az elragadtatás napjait éltem. A földi látókör mind kisebb lett előttem és elhomályosodott mindaz, ami a földhöz kötné életem. Csodálkozva néztem magam köré, hogy hol is vagyok, hiszen a rám bízott munkát elvégeztem, mégis mindaz ami körülöttem történt olyan idegen volt. Néhány nap után ez megszűnt, vagyis tompult bennem Isten közelségének érzete.« (III/214-215)
Szólj hozzá!
Szükség van-e a magánkinyilatkoztatásokra?
A válasz egyszerű: a Mária-jelenésekre és üzenetekre nem volna semmi szükség, ha az emberiség súlyosan le nem tért volna az evangéliumi útról!
Épp ezért az Egyház által szorgalmazott „új evangelizáció” eredményessége nagyban függ a hiteles üzenetek kéréseinek megvalósításától! Példaként említem a Jézus Szíve első-péntekek, a Fatimában kért első-szombatok, az egyéni és szervezett engesztelést, valamint az Isteni Irgalmasság üzenetének napi gyakorlattá tételét.
(És itt is igazolható az üzenetek egymásra épülő volta, hiszen a kérések teljesítéséhez az indíttatást és készséget hatékonyan segíti Mária Szíve Szeretetlángjának kegyelmi hatása!)
Az említett magánüzenetekről történelmi távlatban állítható, hogy az üzenetek jelentős evangelizációs lehetőséget adtak (adtak volna) és adnak mai is az Egyház kezébe, sőt időszerű lelkipásztori programot nyújtanak. Ennek alapján joggal állítható, hogy a jóváhagyott magánkinyilatkoztatások mellőzése, lekicsinylése, sajnos a pasztorációs munka jelentős hátráltatását is jelentheti.
Az is tény, hogy az üzenetek egyházi komolyan vételét erősen akadályozza, hogy a hiteles közlések mellett egyre több – sőt többszörösen több – a hamis üzenetek száma, melyre Maria Julie Jahenny francia misztikus előre figyelmeztetett 1882-ben: „Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.” Ez pedig nyilvánvalóan a megtévesztő szellem munkája! Ezért kell minden esetet vizsgálatnak alávetni és állást foglalni. Ha ezt az egyháziak nem teszik, attól az üzenetek még a világban vannak és kifejtik a hatásukat, esetenként elégedetlenséget, sőt szektásodást indíthatnak el. ‒ Ezzel pedig számolni kell!
Gondoljunk például a névtelen ír látnoknő üzeneteire, melyek rendkívül megtévesztő és egyházromboló tanokat hirdetnek, ám az illetékes egyházi hatóság, csak évek múltán foglalt állást, felhívva a hívek figyelmét eretnek tanaira és így a kárhozatos veszélyre!
Grignon Szent Lajos a Tökéletes Mária-tisztelet 90. pontjában így ír: „amiként a pénzhamisító rendszerint csak az aranyat és az ezüstöt próbálja utánozni és más fémet nem ‒ mert azok nem érik meg a fáradságot ‒, úgy a gonosz lélek se igyekszik meghamisítani egyetlen ájtatosságot sem oly gyakran, mint a szentáldozást, a Mária-tiszteletet és a Jézus és Mária iránti áhítatot”!
Egy-egy magánkinyilatkoztatás kivizsgálása ügyében helytelen a „nincs rá emberem”! (Jn 5,7) evangéliumi magyarázkodása. A lelkek milliárdjai ugyanis, MOST vannak kitéve a veszélynek, hiszen mindenki számára tapasztalható, hogy irgalmatlan harc kellős közepén állunk, és ádáz küzdelem folyik minden egyes lélekért! Vagyis, a sátán is ‒ Isten majmaként ‒, népet akar maga köré gyűjteni, persze az örök kárhozatra! Amint írva van: „erős hittel álljatok neki ellen!” (1Pét 5,9)
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
A CSODÁSÉREM mennyei eredetű, melyet az Égi Édesanya kegyelmi segítségként – Labouré Szent Katalin által – ajándékozott a szenvedő emberiségnek. Az egyházilag elismert Mária-jelenés 1830. július és december között, a Vincés (Irgalmas) Nővérek párizsi anyaházában történt. November 27-én este ½ 6-kor, elmélkedés közben Katalin selyemruha suhogását hallotta a karzat felől. A Szent Szüzet látta maga előtt, aki egy félgömbön állt. Hófehér ruhája rózsaszínben játszott, a fején lévő hosszú fehér fátyol egészen a földig ért. Miközben arca egyre ragyogóbb volt, derékmagasságban egy gömböt tartott mindkét kezével, melyet az ég felé tekintve Istennek ajánlott. Ujjain – mint gyűrűk –, különböző méretű drágakövek ragyogtak, melyekből különféle erősségű vakító fény sugárzott. Ettől a Szűzanya alakja fényárban úszott, eközben tekintetét Katalinra irányítva így szólt: „A gömb, melyet látsz a világot ábrázolja... és külön-külön minden egyes embert. A fénysugarak a kegyelmet jelzik, melyeket azokra árasztok akik kérik.” A jelenés körül ekkor ovális keret képződött, melyen körívben e szavak ragyogtak: Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk!
A látvány kissé módosult. A Szent Szűz kezéből eltűnt a gömb és karjait leeresztve ragyogó fény áradt a földre, melyen lábával a kígyót eltiporta. Feje körül 12 csillag ragyogott, majd így szólt: „Készíttess érmet ennek mintájára! Mindazok akik ezt megáldása után viselik és áhítattal elmondják e rövid fohászt, Isten anyjának egészen különös oltalma alatt állnak.” Erre, megfordult a kép és az 'érem hátlapja' volt látható, középütt egy kereszt és M betű monogramjával, alatta Jézus és Mária Szívének ábrázolásával. Az egész körül tizenkét csillag fénylett. A Szűzanya kezein lévő drágakövek közül néhány nem ragyogott. Erre ez volt Égi Anyánk válasza: „A fénytelen kövek azokat a kegyelmeket jelképezik, melyeket elfelejtenek kérni Tőlem az emberek!”
Mellesleg Labouré Szent Katalin többször életveszélyben volt az 1871-es francia forrongások idején! És mit gondol a kedves látnok testvérem, a "forradalmi erőknek" mi bajuk volt a gyönge Labouré Katalinnal és társaival, akik amúgy szegények, betegek és árvák gondozásával vették ki részüket a társadalomból? (Ó, mennyivel könnyebb élete lehetett volna Katalinnak is, ha mondjuk "Medaille Mercy" álnév alatt teszi fel a Csodásérem üzenetét az Internetre??)
1846-ban a La Salettei jelenés a két üzenettel, melyből a másodikat (titkokat) 1858-ban tehette közzé az egyik látnok Melanie. 1854. december 8-án IX. Pius pápa kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját. Állami szempontból is jelentős változás állt be, így 1852-ben Bonaparte Napóleon unokaöccse, az angliai emigrációban élő szbdkműves Charles-Louis Napoléon Bonaparte császárrá kiáltotta ki magát III. Napóleon néven (1852-1870). Ebben a szbdkműves államrendszerben történtek meg a Lourdes-i események. Bernadette Soubirous-nak (1844–1879) megjelent a Szent Szűz, aki kérdésére a Szeplőtelen Fogantatásként mutatkozott be. A liberális körzetvezetés meg akarta akadályozni a vallási lelkület újjáéledését, a jelenési barlang előterét deszkapalánkkal zárták el a zarándokok elől, mely majdnem zavargásokat okozott. Az államügyész és a rendőrbiztos bevitette Bernadettet a Kormányzóságra és fenyegetéssel próbálták rávenni a látnokot állításainak visszavonására. A kihallgatás során, provokatív kérdéseikkel kifejezetten gyötörték és megfélemlítették Bernadettet. „A vesztedbe rohansz!” – így az államügyész. A rendőrbiztos pedig így fenyegette: „Apádat és anyádat is becsukatom!”
Szólj hozzá! · 1 trackback
Jézus Szíve litánia
Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!
Krisztus, hallgass meg minket!
Mennybéli Atyaisten! — Irgalmazz nekünk!
Megváltó Fiúisten!
Szentlélek Úristen!
Szentháromság egy Isten!
Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve — Irgalmazz nekünk!
Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív,
Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív,
Jézus Szíve, végtelen fölségű Szív,
Jézus Szíve, Isten szent Temploma,
Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent Szekrénye,
Jézus Szíve, Isten háza és a mennyország Kapuja,
Jézus Szíve, a szeretet lángoló Tűzhelye,
Jézus Szíve, az igazságosság és szeretet Tárháza,
Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív,
Jézus Szíve, minden erény Mélysége,
Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív,
Jézus Szíve, minden szív Királya és Központja,
Jézus Szíve, amelyben a bölcsesség és tudomány összes kincsei megvannak,
Jézus Szíve, amelyben az Istenség egész teljessége lakozik,
Jézus Szíve, amelyben a mennyei Atyának kedve telt,
Jézus Szíve, amelynek teljességéből mindannyian merítettünk,
Jézus Szíve, az örök halmok kívánsága,
Jézus Szíve, béketűrő és nagy irgalmasságú Szív,
Jézus Szíve, dúsgazdag mindazok iránt, akik hozzád folyamodnak,
Jézus Szíve, az élet és szentség forrása,
Jézus Szíve, vétkeinkért Engesztelő Áldozat,
Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív,
Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív,
Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív,
Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív,
Jézus Szíve, minden vigasztalás Kútfeje,
Jézus Szíve, Életünk és Feltámadásunk,
Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk,
Jézus Szíve, bűnösök Áldozatja.
Jézus Szíve, benned remélők Üdvössége,
Jézus Szíve, benned kimúlók Reménysége,
Jézus Szíve, minden szentek Gyönyörűsége. Irgalmazz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Irgalmazz nekünk!
Szelíd és alázatos szívű Jézus!
Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint!
Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Tekints szeretett Fiad Szívére és arra a dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt. Adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen
Szólj hozzá!
04.
szeptember
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (61. fejezet) Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 5
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
Isten bármely korban megszólíthatja az embert! 1
Mivel minden magánkinyilatkoztatásnak saját története van, ezért valamennyit önállóan szükséges kivizsgálni a látnok ismeretében, de elbírálni csak egymással való összefüggésükben szabad. A valódi jelenések és üzenetek ugyanis kiegészítik, erősítik egymást és együtt képeznek teljes egészet, éppen úgy, mint a Szentírás, amelyet igazán csak a többi szentírási könyv ismeretében érthetünk meg teljesen. A hamis üzenetközlés lehet öntetszelgő színjátszás, megtévesztettség vagy akár démoni erőkkel való praktika dokumentációja is!
Ez persze sokak szenzációéhségét elégíti ki. Ám ha egy üzenet nem viseli magán a Szentlélek (Egyház) hitelesítését, nem tartható mérvadónak pusztán azáltal, hogy szép és imádságra intő! Gondoljunk csak a „cukrosbácsira”, ő sem rosszat kínál az édességével? A csapda csak később nyilvánul meg! Maga az Evangélium is figyelmeztet „lesz ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük; elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek” (2Tim 4,3-4). A hamis üzenetek lelki veszélye tehát abban rejlik, hogy bizonytalan a végcélja, és a végén esetleg súlyos tévedésbe ejtik követőiket. De lehetséges rafináltabb céljuk is, az egyházilag már elfogadott magánkinyilatkoztatásokról való figyelemelterelés (pl. Fatima)! Összességében megosztók és zavarkeltők lehetnek a közösségekben.
Mindazáltal tény, hogy számtalan kiadvány és internetes üzenet árasztja el a világot, mely már-már kezelhetetlenné vált! Ennek ellenére az Egyháznak ‒ ha erőfeszítésekkel is ‒, de nem szabad engednie, hogy Isten szent dolgai, az Egyház által pozitívan megítélt magánkinyilatkoztatások tartalma keveredjen a hamis dolgokkal. Szükség van tehát világos útmutatásra, és tájékoztatásra, nem hagyva, hogy a búza közé vetett konkoly elnyomja a nemes vetés hajtásait! Ezért, „Ne féljünk nevén nevezni a gonoszságot és annak előidézőjét, a sátánt! – mondja Szent II. János Pál a fiatalokhoz intézett apostoli levelében ‒ A stratégiája, hogy megpróbál elrejtőzni, ezért úgy ülteti el a gonoszságot az emberben, hogy az magából az emberből teljesedjen ki. Így hálózva be észrevétlenül az emberek közötti kapcsolatokat, a különféle társadalmi csoportokat és nemzeteket. Végül a 'személyes' bűn fogalma megszűnik létezni, s mára az emberek inkább csak 'kollektív' bűnösségről beszélnek. (…) Miközben a valóságban (egyénileg is) egyre jobban elmerülnek benne.”
Aki naponta nem foglalkozik az Evangéliummal, s nem imádkozza a rózsafüzért, az saját érdekében, az ún. „üzenetek” iránt is maradjon közömbös, mert könnyen eltévedhet!
Szólj hozzá!
2. A 'Mária Korszakot' megelőző korabeli légkör
1793-ban a történelemben először a francia forradalom volt az, amely meghirdette a vallás hivatalos elutasítását, törvényben rögzítve az ateista állam megalapítását és ezt, akár halálbüntetéssel is nyomatékosították. A vallásellenes kampány, Jacques Hebert radikális újságíró nevéhez fűződik, aki stílszerűen egy kiugrott apácát vett feleségül. Ő volt az, aki javasolta a forradalmi naptár bevezetését, amely tíznapos „hetekből”, dekádokból állt, a 24 óra helyett egy nap 10 új „forradalmi” órából állt, mely száz „decimális” percből, illetve száz „decimális” másodpercből állt. A változtatás célja az volt, hogy az emberek ne tudják követni a vasárnapokat, így egyhamar elfeledkezzenek arról, mikor is jártak korábban templomba. Az időszámítás kezdeteként a Köztársaság megalapítását jelölték ki, eltörölve a Jézus születése kezdetű naptárt és hangsúlyozva azt, hogy a forradalom új korszakot nyitott az ország és az emberiség történetében. (Ez igaz!)
Párizsban egyházellenes tömeg vonult a Vaugirand utcai karmeliták templomához, a párt felbérelt gyilkosaival kísérve. Itt a vad tömeg ujjongása közepette lemészároltak papokat, a Saint-Sulpice valamennyi vikáriusát, a szemináriumok igazgatóit és a Sorbonne doktorait az arles-i érsekkel s másokkal együtt. Az utcák és városok elnevezéséből törölték a „szent” szót, sőt volt, ahol új nevet adtak a településnek is. (Ugye ismerős?) A féktelen terror ellen, az istentelen forradalommal szemben a Nyugat-franciaországi Vendée-ben 1793-ban parasztlázadás tört ki, amelyről a nemzeti konvent úgy határozott, hogy minden résztvevőjét halálbüntetéssel kell sújtani.
A felkelést egyéves polgárháború során leverték. A megtorlás példátlan volt: a forradalmi hadsereg tábornoka, Louis-Marie Turreau vezetésével hat hadoszlop indult meg, amelyek az egykori lázadók falvaiban módszeres tömegmészárlásokat kezdtek, mindent felgyújtva. Ezek a „pokoli hadoszlopok” néven elhíresült osztagok összességében 170 ezer férfit, asszonyt és gyermeket öltek meg csak azért, mert hűek voltak az Egyházhoz és a koronához. A Vendée és Poitou-Bas környéki mészárlás befejeztével ezt a jelentést küldte a francia Francois Joseph Westermann a Közjóléti Bizottságnak: "Nincs többé Vendée! A polgárok köztársaságának parancsát végrehajtattam. Kardra hánytuk a nőket és gyermekeket, s lovaink patái széttiporták az asszonyokat, akik már nem szülhetnek a banditákat! Tetemeiket elnyeli a mocsár s a Savenay-i erdők mélye. Nem maradt köztük egy sem, aki miatt szemrehányást tehetnék magamnak!" (Forrás)
A Vendée-beli mészárlásokat sok történész az első modern értelemben vett genocídiumként tartja számon. Az egyik leghírhedtebb forradalmi vezető, Jean-Baptiste Bo a lázadó katolikus tartomány lakosságának teljes kiirtását javasolta a diktatúra orwelli nevet viselő csúcsszervének, a Közjóléti Bizottságnak. „Nincs egyetlen gyermek, asszony vagy öreg sem, aki ne a banditákat segítené. Ha nem ölnek meg mindenkit… aligha érjük meg e háború végét” – írta a konvent biztos, akinek a forradalmi terrorról vallott nézeteit a 20. században több totalitárius vezető átvette.
1794. július 17-én hurcolták nyaktiló alá a Compiégne-i kármel nővéreit, akik pedig klauzúrában (világtól elzártan) élték engesztelő imaéletüket, tehát a mozgolódásokhoz semmi közük nem volt. A Francia Köztársaság, nem hogy eleddig összegezte volna "dicső forradalmuk" áldozatainak a számát, (mely több százezerre tehető!), de máig is nemzeti ünnep a világ eddigi leggyalázatosabb és legvéresebb forradalma, melyet a hamis történelem lelkesen "Nagynak" nevez! – Kedves, látnok testvéreim! Vajon e korban is oly felelőtlen gyorsasággal tetted volna közzé "sürgető üzeneteidet"? (folyt!)
Ismertetésem forrásául több helyütt támaszkodtam Morvay Péter történész: Az Ész terrorja c. internetes munkájára!
Szólj hozzá!
03.
szeptember
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (60. fejezet) Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 4
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
Isten bármely korban megszólíthatja az embert! 1
A hiteles Mária-jelenések figyelmeztető próféciáinak történelmi távlatban való kiértékelése, rámutat a bűn elhatalmasodásának korabeli okaira, egyben az üzenetek egyházi és világi fogadtatásának vagy elodázásának a következményeire.
Szembetűnő, hogy a halmozódó bűn pusztításának elkerülésére a Szent Szűz – de olykor maga az Úr Jézus is (Szíve tiszteletével és az Isteni Irgalmassággal) –, milyen hathatós ‒ máig aktuális ‒ eszközöket kínált! Ezek valamilyen formában, de mindig az áldozat-imádság-bűnbánat ‒ vagyis a bensőséges megtérés (Mt 3,8) ‒ tudatos cselekedetét kérték az emberiségtől.
Tény, hogy a magánkinyilatkoztatások egyre szélesebb körben gyakorolnak pozitív vagy negatív hatást a hívő emberekre, és egyben az evangelizációs munkára. Kétségtelen, hogy az Isten bármely korban megszólíthatja az embert, ezt tanúsítják az Egyház által elfogadott és ismert esetek is!
Ugyanakkor az is tény, hogy a mai kor embere lépten-nyomon találkozik ilyen-olyan, bizonytalan forrású és egyre fenyegetőbb hangvételű (megtévesztően szép) üzenetekkel.
A gyanút ‒ tartalmuktól függetlenül ‒ már az is felkeltheti, hogy végeláthatatlan a közlések száma, és ezeket a „Mennyei Atyától” kezdve a szentek és angyalok serege „közli”. (?)
Bár többségében kétségkívül imádságra és áldozathozatalra szólítanak fel, esetleg folyvást jövendölnek, de mondanivalójuk és végcéljuk korántsem biztos, hogy az Istentől származik!
Szólj hozzá!
02.
szeptember
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (59. fejezet) Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 3
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
1. A 'Mária Korszakot' megelőző korabeli légkör
Az 1789-es Gyalázatos Francia Forradalom nem csak a "Felvilágosodás" iszonytató sötétségét borította az emberiségre, de elvetemült háborút üzent a Katolikus Egyháznak és a keresztény erkölcsnek. Apokaliptikus, gyilkos őrület tobzódott Franciaországban, a levágott és közszemlére tett fejek látványa végigkísérte a forradalmat, és ezt a sátáni őrjöngést nevezik ma "Dicsőségesnek és Nagynak"! (Ha ez a Kárpát-medencében történt volna, máig szajkóznák az "ázsiai" magyarok primitív brutalitását és minden év július 14-én bocsánatot kellene kérnünk a "művelt" nyugattól!) A terror csúcspontján szerte Franciaországban több ezer guillotine működött a nép által csak „nemzeti borotvának” csúfolt eszközből. Egy korabeli katolikus szerző a nyilvános ünnepségként megrendezett kivégzéseket „a forradalom Molochjának való áldozatokként” jellemezte. Az újpogányság és neoprimitivizmus térhódítását (akkor is!) lelkes tollnokok támogatták, így az uszító és hazug újságírás atyja, a svájci származású, önjelölt orvos-forradalmár újságíró Jean-Paul Marat 1790-ben röpiratot tett közzé, melyben így ostorozta az általa lagymatagnak tartott forradalmi vezetőket: „Kezdetként öt- vagy hatszáz levágott fej garantálta volna a szabadságotokat és boldogságotokat, de a hamis humanizmus lefogja a kezeteket. Ha most nem sújtotok le az ellenségre … akkor ők fogják kímélet nélkül elvágni a torkotokat, és feldarabolni az asszonyaitokat.” A forradalom második szakaszában, 1792-től kezdődően egyre inkább e gonosz uszítónak az "útmutatásai" szerint kezdtek alakulni az események – mely őt Marat-t –, Descartes, Voltaire, Rousseau és Diderot mellé "emelte". A felső képen XVI. Lajos kivégzése.
Az antiklerikalista forradalom tetőpontja 1793. november 10-én érkezett el, amikor Jacques Herbert radikális ateista újságíró és Anacharsis Cloots politikus javaslatára a kommün a köztársaság hivatalos vallásává tette az Ész kultuszát. Cloots szerint, nem elég elvetni a kereszténység Istenét, hanem új kultuszt kell létrehozni helyette. Az Ész Kultusza hivatalos ünnepét a Notre Dame székesegyházban tartották, amit az Ész Templomává kereszteltek át. Szétverték a keresztény oltárt, és helyébe a Szabadság Oltárát állították, amelyen feliratként írták: „A Filozófiának”. Erre az oltárra az "Ész istennőjét" egy mezítelen kurtizánt állítottak, "mely" előtt hódoltak! A korabeli beszámolók szerint a "szertartás" orgiába torkollott, amelynek a híre még a radikális forradalmi vezetőt, Robespierre-t is megdöbbentette. A résztvevők az oltári kelyhekből ivott pálinkától rúgtak be, az ostyatartókból pedig naspolyát szemezgettek. Miseruhákba öltöztetett szamarakon lovagolva, szentségtartóval a kézben a kocsmák ajtaja elé álltak, és a kocsmáros háromszor is megtöltötte nekik az áldozókelyhet. A menetet feszületekkel, szenteltvíztartókkal és füstölőkkel megrakott öszvérek zárták… A házak udvaraiban fából készült feszületeket és szobrokat égettek, miközben az ablakokból tűzbe hajigálták a jakobinizmus által elítélt könyveket. A nép egy része lelkesen csatlakozott az új orgiákhoz, röhögtek és trágárkodtak azzal büszkélkedve, hogy lerázták magukról a vallás jármát. A parádé szervezője, a kommün ateista ügyésze, Chaumette örömmámorban úszott, azt hitte, hogy sikerült Istent kiűznie a világmindenségből.…
A "forradalmi lendület" azonban nem állt meg itt. Az Egyházat a forradalom ellenségének tartották. Miközben a törvényhozás állami kézbe vette az anyakönyvezést – és mily érdekes, elsőként – törvényesítette a válást! A párizsi utcákon kitört a "szabadszerelem", miközben a felbőszült tömeg a papságra és a templomokra támadt. A szeptemberi vérengzés az első 48 órájában három katolikus püspököt és több mint 200 papot lincseltek meg. De még brutálisabb atrocitások történtek Nantes-ban, ahol elfogott szerzeteseket, papokat és apácákat meztelenre vetkőztetve és párosával egymáshoz kötözték és a forradalmi ítélőszék „víz alatti házasságra ítélte” őket. Több mint 6000 embert fojtottak így vízbe a "nantesi keresztelőkben”. Az "ötletszerzőt" is utolérte a végzete és két évvel később maga is a nagy terror guillotine-ja alatt végezte.
Szintén papok és apácák ellen követtek el tömeggyilkosságokat Lyon-ban, ahol a történelem egyik hírhedt köpönyegforgatója, Joseph Fouchet parancsára 1900 keresztényt lőttek agyon. „A lyoni mészáros” később Napóleon alatt rendőrminiszterré emelkedett, majd a restauráció után gond nélkül kiszolgálta XVIII. Lajost is. A francia törvényhozás közben elrendelte a szobrok, képek és harangok eltávolítását a templomokból. Ilyen vérgőzös világban, vajon hol voltak a látnokok? – Bizonyára voltak akkor is "kis látnokocskák", akik meghúzták magukat és nem igyekeztek – még a manapság szokásos név nélkül vagy álnévvel sem – közzétenni sokatmondó "jobbító" üzeneteiket!
(folyt!)
(Ismertetésem forrásául több helyütt támaszkodtam Morvay Péter történész: Az Ész terrorja c. internetes munkájára!) http://bibliabarat.hu/?m=201107
Szólj hozzá!
Előszó 2
Nem újdonsült problémáról van szó, hiszen Teleki Pál már 1920. júliusában így nyilatkozott: „Egész Európában két irány között folyik a küzdelem. A nemzeti és nemzetközi, a keresztény és antikeresztény között. Ebben a küzdelemben Magyarország a legexponáltabb helyet foglalja el Európa keleti szegletében.”
Tanulmányomban fel szeretném hívni a figyelmet nemzeti felelősségünkre, de arra is, hogy nem csak kétpólusú harc folyik körülöttünk, de szellem járja be a világot, a megtévesztés alattomos szelleme! Ez minden szinten zavart kelt, árt és lépre csal! Figyelme fokozottan kiterjed a templomra, az iskolára, a közéletre, a családra és természetesen a magánkinyilatkoztatásokra is!
E füzet lapjai, különösen az utóbbi kérdéskörre kívánnak részletesebben rávilágítani, leleplezve néhány tipikus megnyilvánulást, óvatosságra intve ezzel mindenkit!
Forrásként, javarészt a „Hajnal Szép Sugara” blogom* ez irányú posztjait, a Mária Rádióban 2018-19-ben elhangzott műsoraimat, valamint bérma-atyám, dr. Antalóczi Lajos pápai prelátus (†2000) „Jelenések, üzenetek és a jövő”** c. könyvét használtam.
Abban a reményben teszem ezt, hogy sokak számára jelent óvatosságra intő tájékoztatást, elősegítve a jelenések és üzenetek, a hamis vagy bizonytalan források helyes kezelését, és a száz éves fatimai kérések következetes megvalósítását!
Készült a 2020. évi első karantén idején!
___________________________________
* http://szeretetlang.blog.hu
**Kisboldogasszony Plébánia, Eger 2000.
Szólj hozzá!
01.
szeptember
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (58. fejezetet) Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 2
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 2
Megjegyezzük, hogy a gyóntatók jelentős része közömbösen fogadta az Erzsébet asszony lelki vergődését, bár volt egy, aki nyomban lelki vigaszt nyújtott Erzsébetnek és kijelentette, hogy épp ezáltal hitelesedett benne a Szeretetláng égi eredete! A lelki naplóban megrázó sorokat olvashatunk ezekről a kísértésekről, melyet a 'mellé rendelt' nővérnek írt: »Sajnálom, hogy soraimmal zavarom, de Isten Szent Nevében kérem imádkozzon értem! Pokoli kínokat szenvedek és nem tudok szabadulni bűnösségem nyomorúságából. Órákon át zokogásba vergődöm. Nem tudom mi kényszerít, hogy hagyjak fel hazudozásaimmal, ne áltassak még másokat is. Hisz' láthatom, nem hiszik el nekem egyetlen szavam sem. Félnek, irtóznak tőlem, mert látják gonoszságaim és csak hagynak magamra, mert amíg én nem akarok szabadulni, addig ők sem tehetnek semmit. A feloldozás, melyet Marcell atyától kaptam az sem érvényes! Nincs meg bennem a megjavulásra való igaz akarat, enélkül pedig a feloldozás sem érvényesül lelkemben, mert én bűnt bűnre halmozok. Nagyon kérem önt bocsásson meg, hogy jóhiszeműségét kihasználtam és visszaéltem jóságával! Ne higgyen elmondott szavaimban, mert hazugság mindaz! Megcsaltam önt és önmagam is! /.../ Lelkem békéjét addig nem tudom megszerezni, míg rettenetes hazugságaim vissza nem vonom, de erre képtelen vagyok. A kevélység útját járom. Minden szó vádol, melyet eddig kimondtam, vagy leírtam. /.../ Marcell atya is megbánta, hogy szóba állt velem. Nem akar velem Ő is elkárhozni. Ön se akarjon! Sajnálom a jóságát, melyet el fogok veszíteni, de vissza kell vonnom az ügyet. Kérem legyen segítségemre, hogy megszabaduljak pokoli kínjaimtól, mert úgy érzem állandó szentségtörő áldozást végzek. Ima sem jön ajkamra már napok óta. Kevélységem nem engedi gondolataimhoz a jóra való enyhülést. Összetörten magamba roskadva vergődöm, minden csak vádol, nem tudok semmire se ránézni ami szent! A Szentlélek Mátkája kép is vádol, hogy én Őt ilyen hazugsággal szennyeztem be. Ha a Szent Imre képre nézek az is csak vádol, hogy Őt is hazugsággal szennyeztem be. A szenvedő Krisztus Arcára sem tudok ránézni. A hang lelkemben oly erős; 'ne nézz rám még bűneidből ki nem vetkőzöl! A gőg miatt, melyet nem akarsz elhagyni, én is elhagytalak. Nem kellesz! Távozz tőlem! Irgalom csak a megtérő bűnös részére van. Hiába bánod régi bűneidet amikor a mostani hazugságod nem akarod visszavonni. Míg ezt meg nem teszed, hazug vagy, álnok és kevély! Önmagad taszítod a kárhozatba! Énrám ne számíts! Én csak a megtérő bűnöst emelem magamhoz, te pedig konok vagy, nincs benned semmi alázat, a kevélység tart vissza, hogy jóvátedd égbekiáltó bűnödet...' Összetörten borzalmas lelki kínokba vergődöm. Körülöttem a elkárhozott lelkek sokasága esedezve kiált felém, rimánkodnak, hogy ők is azért kárhoztak el mert nem tudtak szabadulni konok kevélységükből. És én is a kárhozat szélén állok! Meg kell mentenem magam, mert csak én tehetem meg ezt a saját akaratomból. De nincs akaratom! - zokogtam magamban. Nagy félelem töltött el. Az imádságot mintha kitörölték volna elmémből. Órákon át nem tudtam kimondani Jézus nevét, nem tudtam Hozzá küldeni szavaim: „Imádott Jézusom!” Néma nyelvvel csak próbálgattam, ha nem is egyben, de minden betűjét külön próbáltam, ám a betűk kiejtése is vádolt. 'Ne merd a nevet ajkadra venni, csak bűnbánó lélek teheti meg! Te konok szennyes-szájú mit akarsz?' /.../ Ha az Úr szavaira gondolok, csak vádol. Mikor arra gondoltam, hogy a közléseket az ország főpapjához kell vinni, égető kín támadt lelkemben. /.../ Nem tudom mi lett akaratommal! Hisz' én átadtam magamat Istennek és arra kértem ne cselekedjek semmit az Ő akarata ellenére. Tegyen bénává, némává, szüntessen meg bennem mindent amivel nem Őt szolgálom! És most mégse tudok kevélységemből megszabadulni? Még a nevét sem engedi ajkaimra venni? Az Úr Jézus szavaira gondoltam, amikor egyszer azt mondta „csak Anyám által!” Égi Anyám, Te is elfordultál tőlem hazug életem miatt? Most nem indítod bűnbánatra lelkem úgy mint máskor? /.../ A bűn, jaj a bűneim távol tartanak Tőled! Égbe kiáltó fájdalom ez, amit akkor érzek /legjobban/ mikor az Úr Szent Testét veszem magamhoz. Lelkemet hasítja a vád: 'szentségtörő távozz Tőlem!' Én mégis megyek bízó reménnyel. Bűneim terhével nem tudom rászánni magam, hogy amit átadtam a püspök atyának azt most vissza vonjam. Eléje álljak, hogy hazug vagyok a többi úgy sem hisz. (B.J.) is megmondta, hogy alázatosságba burkolva akarom elhitetni vele kevély hazugságom. El kell mennem hozzá /is és/ meg kell mondanom igaza van! Észbontó gonoszság /az, hogy/ belehazudtam lelkembe a kegyelmeket! Nem tudom miként lehet ez? Ennyire mélyre hogyan süllyedtem a bűnbe? Lelkem hangosan kiált irgalomért az Ég Anyjához, de Ő elfordul; 'Őszintének kell lenned!' Csak ez szabadít meg semmi más! /.../ Ki fog feloldozni égbekiáltó bűnömtől? Senki nem áll szóba velem! Ajkam néma, nem tudom imára nyitni, bensőmben megszűnt az Istenre gondolás. A böjtöket és virrasztásokat felajánlom s irgalomért kiáltok Istenhez, hogy ne hagyjon el. Eszembe jutott Marcell atya szava: 'szenvedjek szelíden!' De bűneim kétségbe ejtenek. Ha a Szent Szűz Szeretetlángjára gondolok a pokol kínjai árasztanak el! Hisz ép ezért kell szenvednem! Az irgalmasság Anyja nem áll mellettem mert én most nem tudok Őhozzá őszinte lenni. Kérem Őt csak még egyszer fogadjon vissza. /.../ Arra kértem, Égi Anyám engedd, hogy megtérjek, várok szelíd szenvedéssel, de ezt nem bírom soká! Szenvedéseim kiforgatnak emberi mivoltomból és kezdek kétségbe esni. Minek a sok pap, ha félnek a bűnöstől? Engem az ördög szállt meg? Azért nem tudok a hazugságról lemondani? Drága jó Nővérkém segítsen megszabadítani, vagy hová, kihez forduljak? /.../ A hang lelkemben tovább vádol „miért okvetetlenkedsz? Másokat akarsz megmenteni, mikor te sem tudsz a bűntől megszabadulni? Ne légy okvetetlenkedő, a magad lelkére kellett volna előbb gondolni!” - kiáltozott felém a hang.« (II/55) Érdekesmód, Erzsébet asszony két héttel korábbi dátum alatt, folytatta gyötrelmeinek megrázó leírását: »Reggel a tabernákulum előtt térdeltem és lelkem gyötrő kínjaiban sírva-zokogva kiáltoztam az Úrhoz! Imádott Jézusom hol vagy? Miért kell Nélküled élnem? Lelkembe ismét a vádló szavak: 'mert kevély hazug vagy!' Én tovább könyörögtem, Jézusom csak még egyszer légy irgalmas! /.../ 'Te szemétből kiszedett semmi, rongyhalmaz! Hálátlan mocskos-szájú hazug! Térj már észre! - ekkor a hang üvölteni kezdett, borzalmas dühre ragadtatva /magát/. Ekkor egy pillanatra megismertem, /hogy valójában/ a gonosz tombolt, hogy rákényszerítsen a beismerésre. Szelíd érzés fogott el egy pillanatra. Vajon Isten akarata ez? De a másik pillanatban ismét még nagyobb súllyal nehezedett rám hazugságom nyomasztó kínja. /Hogy/ nincs ki út, a kárhozatból szédülök a gondolattól! Inkább kárhozzam el, semhogy belássam és vissza vonjam hazudozásaim melyről azelőtt úgy véltem, hogy égi szavak? Emiatt kárhozom el? Nem nem nem! Le tudok mondani, ha azok sem hiszik, akiknek átadtam a Szent Szűz szavait, ez a Szűzanya dolga! /.../ Nem tudom folytatni... /.../ amit átéltem és át élek az a végsőkig kimerített. /.../ Nem tudom mely hatalom az, mely további erőt ad, de bárhonnan származzék is, ez földöntúli!« (vö II/57-58-59) –
Szólj hozzá!
BEVEZETŐ
A hívő embereket mindenkor megosztotta az „igaz vagy hamis” jelenések és üzenetek kérdése, holott, az Egyházi Tanítóhivatalra kellett volna mindenkor figyelniük!
Az alábbiakban, a kegyelem eszközeként szeretném bemutatni a hiteles jelenések és üzenetek üdvtörténeti szerepét és evangelizációs befolyását, szembeállítva a hamis vagy bizonytalan forrású üzenetek fékező, elterelő, vagy romboló hatásával!
E kényes kérdéskör megvilágító kifejtésére egyfelől a Keresztségem kötelez: „ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan!” (vö. 2Tim 4,2) Másfelől a Szeretetláng lelkiségében betöltött tisztségem is indít, követve Erzsébet asszony intő szavait: „Szólnotok kell mindenkinek, mert majd épp azok fognak a legjobban vádolni benneteket, akiknek nem szóltatok!” (1971. VII. 26.)
Vezérlő elvem ebben is az Egyház iránti engedelmesség, a bensőséges Mária-tisztelet előmozdítása és az objektív tájékoztatás!
Megeshet, hogy az újabb jelenések és üzenetek iránti óvatoskodásomat sokak a 'Szeretetlánghoz' kötődő elfogultsággal magyarázzák! Ám én, e lélekújító lelkiség nagyságrendjét nem a „mindenek fölöttiségében” kívánom láttatni, hanem a segítő „kegyelmi hatásában”! Mert Mária Szíve Szeretetlángja nem utolsó sorban, a Szűzanya 1917-es fatimai kéréseinek megvalósításához kínál többletkegyelmi erőt és indíttatást! Fatima üzenete ugyanis a világ bajaira és a lehetséges következmények elkerülésére adott, és ad ma is lehetséges megoldást az emberiségnek ‒ olyannyira ‒, hogy amíg a fatimai kérések meg nem valósulnak, nem lel békére a világ! Ebből következően meglehet, hogy az Istenanya által kiesdett (Szeretetláng) többletkegyelmére nem is lett volna szükség, ha a fatimai kéréseket maradéktalanul és időben teljesítette volna a világ! Napi tapasztalat ugyanis, hogy a jó és a rossz ádáz harca egészen elfajult és elvadult a világban, a tét pedig a lelkek üdvössége, vagy kárhozata!
Szólj hozzá!
Email-ben fordultak hozzám, hogy a régi "klasszikus" üzenetek (Lourdes-i, a Fatima-i és a Szeretetláng) kibontakozása és a látnokok helyzete mennyiben volt könnyebb vagy nehezebb, a mai látnokokénál? Hiszen a régebbi üzenetek is voltak valamikor újak, és ha az érdeklődés nem mutatkozott volna irántuk, talán az egyháziak sem foglalkoztak volna velük érdemben!
– A kérdés nagyfokú ismerethiányra vall!
Az említett magánkinyilatkoztatás kiváltságoltjaira – de még a lelkivezetőikre is – a börtön árnyéka vetült, amellett, hogy a kapott megbízatásuk teljesítése is igen nehéz volt! Ha mondjuk a 17. századtól kezdve szemügyre vesszük a főbb magánkinyilatkoztatásokat, eltérő korbeliségük ellenére egyazon akadállyal kellett megküzdeniük: így a protestantizmussal-, a felvilágosodás fertőzésével- és a katolicizmust mindenben háttérbe szorítani igyekvő ateista-szbdkmves hatalmak és a "modernista" egyházi irányzatok igyekezetével. Mindez sajnos akár a látnokok, vagy az üzeneteket felkaroló egyháziak életét is komolyan veszélyeztette (Pl. Alacoque Szent Margit lelkivezetője, Szent Colombiére Kolos esetében!) Bár napjainkra az "üzenetközlők" nincsenek életveszélyben, az igaz jelenések megvalósítása mégis nagyon megnehezült, épp az aránytalanul elszaporodott hamis üzenetek "légyraja" miatt. Nem véletlen, hogy Marie Julie Jahenny, a 19. század (elismert) misztikusa így figyelmeztet: "Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által."
Alacoque Szent Margit vizitációs nővér 1673. 12. 27-i látomásában Jézus Krisztustól a következő üzenetet kapta: ,,Isteni Szívem oly szenvedélyes szeretettel van eltelve az emberek iránt, hogy Szeretetének Lángját nem képes magában tartani. A te közvetítéseddel áradjon az emberekre...'' Csaknem háromszáz évvel később, a Szent Szűz hasonló élményben részesít egy magyar édesanyát: ,,Én Fénycsóvát adok kezedbe, ez Szívem Szeretetlángja... Leányom, vedd e Lángot, melyet neked nyújtok először... Gyújtsd meg vele a tiédet, és add tovább!... E kegyelemmel teljes Lánggal, melyet Szívemből adtam nektek, szívről-szívre járva gyújtsátok meg mindenkiét az egész országban. Ez lesz a csoda, mely tüzet fog, s amelynek fénye a sátánt megvakítja.'' (I/39.) A nővér felszólítást kapott továbbá Jézustól, hogy terjessze Szent Szíve tiszteletét, és elsőpénteken járuljon szentáldozáshoz. Akik kilenc egymást követő elsőpénteket gyónással, áldozással megtartanak, Jézus ígérete szerint sokféle kegyelmet kapnak Istentől. Ezeknek az ígéreteknek nyomán az elsőpénteki nagykilenced megtartása széles körben elterjedt az Egyházban és a Jézus Szíve tisztelet legelterjedtebb formája lett. A Szent Szív kultuszának terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a jezsuita Colombiere Kolosnak. A felvilágosodással, a janzenizmussal és a jozefinizmussal megfertőzött elöljáróknak nem tetszett a Jézus Szíve tisztelet terjesztése, ezért 1676-ban Colombiére Kolost áthelyezték a yorki hercegnő udvarába. Tevékenységét ott sem nézték jó szemmel, hiszen prédikációi hatására az előkelő nők közül sokan megtértek, akik Franciaországban léptek kolostorba. Kolos atya a lelkek Jézus Szívével való benső megújításán dolgozott, mikor egy aposztata (hivatását elhagyott) pap feljelentésére bebörtönözték. A börtönben tuberkulózist kapott, és betegsége olyan súlyosra fordult, hogy visszatoloncolták Franciaországba és három évre rá meghalt.
Tudnunk kell azonban, hogy Isten ügyét senki és semmi sem tudja véglegesen megakadályozni, az azonban más kérdés, hogy a halogatásnak milyen következményeivel kell számolnunk. Így volt ez a Jézus Szíve tisztelet terjedésének akadályoztatásával, így volt ez a Szeplőtelen Szív fatimai kérésének késedelmes teljesítésével és sajnos a Szeretetláng üzenetének vonakodó felkarolása is hátrányára lehet nemzetünknek és az egész emberiségnek. "A kegyelem kiáradása óriási mértékben jön létre minden, a megváltó munkában résztvevő lelkében, csak ne halogassátok kérésünket" (IV/30) – kéri a Szűzanya a Szeretetláng lelki Naplóban. És valóban, e kegyelmi többlet hiánya majdnem végzetesen mutatkozott meg, nemzetünk életében!
Az, hogy a kelletlenségből vagy intellektuális megfontolásból való halogatásnak mi a lehetséges gyakorlati következménye, példázza XVI. Lajos francia király esete!
A Szűzanya panaszkodva mondta a fatimai Lúciának:
– Nem akartak kérésemre hallgatni! ... Amint Franciaország királya, meg fogják ezt bánni és majd teljesítik a kérést, de akkor már későn lesz (...).
(A forrásoldal lábjegyzete:) Szent Margit Mária 1689-ben, (...) többször is megkísérelte, hogy eljuttassa a napkirályhoz, XIV. Lajoshoz, Jézus Szent Szívének üzenetét, amely a következő négy kérést tartalmazta: a királyi zászlókat díszíttesse fel Jézus Szentséges Szívének képével; építtessen egy templomot tiszteletére, hogy ott az udvar hódolatát fogadhassa; a király ajánlja fel saját magát a Szentséges Szívnek és használja fel tekintélyét arra, hogy a Szentszéknél kieszközölje a misét Jézus Szíve tiszteletére. Sikertelen volt minden igyekezete, és úgy látszik, hogy az üzenet el sem jutott a királyhoz.
Néhány évvel később a királyi család, a körülményeknek megfelelően, teljesíteni kezdte a kéréseket. XVI. Lajos 1792-ben előkészítette ugyan a felajánlást Jézus Szívének, de már csak a Templom-börtönben tudta megvalósítani. Azt is megígérte, hogy kiszabadulása után teljesíti a többi kérést is, amelyeket Szent Margit közvetített számára. Ez azonban túl későn volt az isteni Gondviselés számára: XVI. Lajost 1793. január 21-én kivégezték”. (Fatimáról beszél Lucia nővér, 192. oldal)
Szólj hozzá!
31.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (57. fejezetet) Erzsébet gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 1
| Szólj hozzá!Egy alkalommal Erzsébet súlyos kísértések közt vergődve olyan indítást érzett, hogy menjen vissza minden paphoz akinél addig járt és összetépesse mindazt az ismertetőt amit előző hetekben átadott, mivel ő egy "megátalkodott hazug"... És legyen tanúságul ez a mai látnokoknak, hogy a Szeretetláng kiválasztottja ezt meg is tette! Hogy mi lett az eredménye? Néhány pap önelégült nevetéssel mondta, hogy "tudta", néhányukat még ez is közömbösen hagyott, ám volt egy atya, aki később elárulta, hogy voltak ugyan fenntartásai, de ez volt az, ami ezt eloszlatta!
Szólj hozzá!
Franciaország, MARTHE ROBIN (1902-1981)
Marthe Robin a franciaországi Châteauneuf-de-Galaure-ben élt. Szent Pió atya mellett a 20. század másik nagy misztikusa, aki Krisztus sebhelyeit 51 éven át viselte. 50 évig nem evett és nem ivott, csak az Szentáldozásban magához vett Eucharisztia tartotta életben!
Márta fiatal korában még nem volt különösebben vallásos. 16 éves korában betegeskedni kezdett. Gyógyfürdőkbe járt, valamennyire jobban is lett, ám 20 éves korában egy ima, mely váratlanul került szeme elé, megvilágította jövőjét: „A szenvedésre kell felkészülnöd.”
1925. okt. 25-én életfelajánlást tett: Isten szeretetének és akaratának ajánlotta fel minden tehetségét, és egész további életét. Kérte, hogy Jézus változtassa áldássá, kegyelemmé szenvedéseit mindazok számára, akiket szeret, továbbá hazájáért, a papságért, a bűnösökért, a lelkek megszentelődéséért. 1928-ban kapucinus atyák felvették Szent Ferenc III. rendjébe. Betegsége egyre súlyosodott. Lábai megbénultnak, tolókocsin tudott csak közlekedni.
1930 szeptember egyik utolsó napján Jézus megkérdezte tőle, hogy akar-e olyan lenni, mint ő? Márta felelete: „Íme a te szolgálóleányod!” Pár nap múlva, okt. 4-én, Szent Ferenc napja táján részesült a Szent Sebhelyek kegyelmében. Ettől kezdve péntekenként átélte Jézus szenvedését, és emellett 50 éven át nem tudott sem enni, sem inni, sem aludni! Csak az Oltáriszentség volt minden tápláléka. Orvosok vizsgálták, és a jelenségekre nem találtak természetes magyarázatot.
Források nyomán: https://www.karizmatikus.hu/noha/olvasnivalo/1197-marias-lelkuelet-marthe-robin.html
https://szent.blog.hu/2018/12/31/marthe_robin_szuz_ifjabb_szent_melania_ozvegy
Szólj hozzá!
Begyik Tibor: A JELENÉSEK ÉS ÜZENETEK BEFOLYÁSA A HÍVŐ EMBER JÖVŐSZEMLÉLETÉRE (Tanulmány)
ELŐSZÓ
Elkövetkezendő tanulmányomat A/5 formátumú füzetként kívántam kiadni, de ennek lehetősége akadályba ütközött, ám a felvetett téma anyagát azonban szükségesnek tartottam 63 részes poszt-sorozatomban közzé tenni! – Fogadják szeretettel, és ha módjukban áll, terjesszék!
Áttekintő címjegyzék:
-- BEVEZETŐ;
― Isten bármely korban megszólíthatja az embert!;
― Szükség van-e a magánkinyilatkoztatásokra?;
― A sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a szolgái is az igazság szolgáinak mutatkoznak;
― Komolyan vesszük-e a hiteles égi figyelmeztetéseket?;
― Bensőséges Mária-tisztelet hirdetése, hit kérdés, vagy óvatoskodó szakmai presztizs?;
― A Küzdő Egyház tagjai vagyunk, de van nekünk Anyánk az égben!;
― Változnak az idők, de az Evangélium ugyanaz!;
― Kérdés: mitől hamis egy újabb üzenet, hiszen bármelyik elismert reveláció is volt valamikor új!?;
― A világban élni áldozatos, a világnak élni kárhozatos!;
― Sajnos nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét;
― A Szeplőtelen Szív végső győzelméért;
-- A "SZERETET lángja" a Szentírás és a szentek fogalomtárában;
― A hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld;
― Ha nem vagyunk bensőséges Mária-tisztelők és Krisztus-követők, attól még megy az élet, de hogyan és meddig?;
― A próféciák már megtörténtek vagy még várhatók?;
― Az úm. jólértesültek, tán erről nem is tudnak?!;
― Az I. Fatimai Titok;
-- A II. Fatimai Titok;
― A III. Fatimai Titok;
― A Szerkesztő utószava
A szerkesztő
Szólj hozzá!
Erzsébet asszony élete és halála 3
Koporsós temetése 1985 április 16-án volt, kérésének megfelelően az Érd-Ófalui temetőben. 5-6 pap volt jelen. A búcsúbeszédet Böcskei József Bertold OCD mondta, mintegy képviselve a kármelitákat, akikre a Szent Szűz ügybeni reményét helyezte. (lásd I/40). Folytatva Ángyi néni visszaemlékezéseivel:
– Erzsébetünk távozásával nemcsak valami 'céltalanság érzet' szakadt ránk, hanem a ház eladásának újra előtérbe került gondja is! A félelmünk az volt, hogy egy esetleges vevő, mire fogja hasznosítani? Talán kocsma vagy diszkó lesz a megszentelt helyen? Buzgón fordultunk segítségért a drága Szűzanyához, hogy tegyen csodát, hiszen megígérte, hogy a házunkat „lefoglalja magának”! Az eladást évekig halogattuk, amíg tehettük, ám 1994-re kifogytunk az „érvekből”. Végtére is, gyermekeinknek teljesen igaza volt. Az ügy azonban ekkor, hirtelen megoldásnak indult, mégpedig a legideálisabb módon! 1994 nyarán hazatelepült Németországból Gábor nevű unokánk. Cukrász és pék szakmája lévén, pékséget és üzletet kívánt nyitni. Házunk, a mögöttes gazdasági épületeivel és a nagy udvarral különösen alkalmas terepet kínált a vállalkozásra. Unokám alaposan felmérte az adottságokat és belátta, ha kifizeti az örökösöket, nekünk meghagyja az öreg ház utcafronti részének nagyját, és mellé épít egy az üzlethelységet - megvalósulnak álmai. A lebontott gazdasági épületek helyén, tehát felépítette a péküzemet, ám csodamód Erzsébet volt szobája (a pékség és a régi ház között) bár lebontásra került, de mintegy égi irányításra szabadon maradt. (Ide épült fel 1997 tavaszára a Szeretetláng kápolna.)
1995. március 25-én, Erzsébet asszony hozzánk érkezésének tizedik évfordulóján, ünnepség keretében lett beszentelve a Keszthelyiné Betti szobrászművész adománya, a Szeretetláng szobor, mely a Szent Szüzet és Erzsébetet ábrázolja. Ekkor vettük tervbe, hogy Erzsébet szobájának helyén egy kis kápolnát építünk, melyhez megpróbáljuk Takács Nándor megyéspüspök engedélyét is megszerezni. Ezzel kapcsolatban, szívünkben kissé szorongtunk. Ám a Gondviselés úgy intézte, hogy 1995 Pünkösdjén Törökbálinton járt a püspökatya és a vártnál kedvezőbb volt a hozzáállása. Nemcsak szóbeli beleegyezését adta, hogy Szeretetláng-kápolnának nevezzük, de megadta a misézési engedélyt is, a helyi plébánosra bízva a majdani kápolna felügyeletét. 1997 tavaszára elkészült a Szeretetláng kápolna. A bejárattal szembeni fal mélyedésében van a terrakotta Szeretetláng szobor. Az oltárba Szent Fausztina csontereklyéje lett elhelyezve, feszületnek a Végső Idők Keresztjének másolata, dekorációnak pedig nemzeti zászlónk a Két Szív hímzésével és a Dél-Koreai valamint a Tajvani szeretetláng közösségek egy-egy zászlaja került. Mindezek adományként! A tabernákulum fából készült, az Alfa és Omega jelével. Folyamatos a szentségi jelenlét. Az oltárszekrény fölött az Irgalmas Jézus képe tekint a betérőkre. Így került tehát együvé mind, ami egybe való!
Minden kedden 17-19-ig imádságos engesztelés van a Szeretetláng jegyében. Csütörtökönként egész napos szentségimádás, a hónap utolsó szombatján déli 12-kor szentmisében egyesítjük szívünket Jézuséval. Így teljesült tehát a Szűzanya azon kívánsága, hogy „lefoglalom magamnak ezt a házat”! – fejezte be elbeszélését Ángyi néni, aki 2011 októberében követte Erzsébet asszonyt, az Örök Hazába.
Folytatva a Szeretetláng kiválasztottjának történetével, talán a lelkivezetője iránti hála késztette Erzsébetet, hogy Ófaluba kérje temettetését, és a hitvesi szeretet földöntúli tanúsága volt, hogy 2000. június 22-i exumálásával megtérjen férje Károly bácsi mellé a Remete-Kertvárosi Szentlélek Plébánia altemplomába. Ez volt az a templom, ahol Erzsébet asszony éjszakába menően oly sokat adorált, és ez volt az a hely ahol csendes magányában, maga Jézus szólaltatta meg az orgonát a „Templom csendes mélyén” gyönyörű dallamával. (ld I/75)
A Szeretetláng kiválasztottjának érdi kihantolásánál, hárman voltak jelen: Cecília nevű leánya a férjével és e sorok írója, mint a „Szűzanya titkára”, aki az exumálást videóra vette. A korhadt és nedves fadarabok után a maradványokat – melyek mennyiségben igen kevésnek tűntek –, a koporsó-belső eredeti, feltűnően fehér műszálas lepedőjével együtt, két végénél összefogva emelték ki. (Azt beszélték, hogy az a domboldali temetőrész „vízmosásos”!) Erzsébet földi maradványait egy kicsiny „osszárium” koporsóba helyezték, melyre rá lett szögezve egy alumínium táblácska. A Szentlélek templom előtt várta Erzsébetet Dr. Antalóczi Lajos pápai prelátus, aki akkor már nagyon beteg volt – és mint tudjuk – még azév december 16-án követte Erzsébetet, „lelki anyját”.
A bensőséges beszentelés szertartása után, amint a négyfős társaság feljött a júniusi verőfényre, valamennyiük szeme mögött valami kis szúró fájdalom sajgott. A búcsúzás fájdalmáé; búcsú Erzsébettől, búcsú a tavasztól, az évezredtől, egymástól... Mindenki szótlan volt és a kínos csendet Antalóczi atya törte meg: Egy nagy szentet temettünk! - mondta, és mint aki meghökkent saját kijelentésén, még hozzáfűzte: de ezt már csak a megújult világban fogják felismerni!
– Talán meg se éljük! – fordultunk szinte egyszerre, Lajos atya felé.
– Én a legkevésbé! – vágta rá az atya, miközben az autója felé vette az útját.
Mi, akik hirtelen magunkra maradtunk, csak tébláboltunk, mint akik a helyüket nem lelik. Lassan mi is elindultunk a magunk útján, remélve, hogy egyszer majd útjaink újra összefutnak így együtt és Erzsébettel, a boldog viszontlátás önfeledt örömében...
Szólj hozzá!
Bárhol jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!
Szólj hozzá!
30.
augusztus
A SZENTSÉGES EUCHARISZTIA CSODÁI A VILÁGBAN. 61. Boldog Emmerich Katalin
| Szólj hozzá!Németország, Boldog EMMERICH KATALIN (1774-1824)
Emmerich Anna Katalin 1774. szeptember 8-án, a németországi Coesfeld-ben született szegény paraszti családba. Már fiatal leányként kitűnt nemes, erkölcsös, szelíd lelkiségével. Gyenge testalkata miatt nem volt alkalmas a nehéz paraszti munkákra, ezért varrónőként és belső cselédként szolgált. Finom érzéke volt a szent dolgok iránt és már korán voltak látomásai, melyekről nem is gondolta, hogy mások ilyenben nem részesülnek. Az őrangyalával, állandó kapcsolta volt, aki segítette a dolgaiban, irányította tetteiben.
1798-ban megkapta a töviskorona adományát, mely kezdetben nem volt látható, de a későbbiekben sebek nélkül is véreztek!
29 évesen (1806) belépett a dülmeni ágostonrendi kolostorba, és már ez időben is voltak természetfeletti látomásai. Látványosan, vagy kevésbé, de csaknem mindig beteg volt, s betegsége idejét Jézus Krisztus kínszenvedéséről való elmélkedéssel töltötte. E látomásai alatt a testén Krisztus szenvedéseinek stigmái mutatkoztak. (Ezeknek természetfeletti jellegét a legszigorúbb világi és egyházi vizsgálat állapította meg).
Látomásaiban egyes bibliai jeleneteket, Szűz Mária életét s Jézus három nyilvános évének tanító-működését, és a Szent Szűz utolsó éveit is szemlélte. Pontos leírást adott Mária Házáról Efezusban (ennek alapján találták meg később)! Egyféle időutazásban volt jelen a bibliai-, evangéliumi események helyszínén, és olyan pontos eseméybeli-, építészeti és történelmi ismereteket mondott el, amit egyfelől, tanulatlanként nem tudhatott, másfelől gyakran csak a későbbi ásatások igazoltak!
1811-ben Jerome Napoleon fejedelem (Napolen öccse), feloszlatta a rendet, így haza került a szülői házba.
1812-ben fokozatosan megkapta sz Úr látható (vérző) stigmáit!
1813-ban 5 évig világi orvos vizsgálta egy elzárt (!) helyen.
Mintegy 12 évig kizárólag a napi Szentáldozás volt minden „szilárd” tápláléka, vizet ugyanis ivott. Sőt a megfigyelés ideje alatt évekig nem is aludt (és ezt váltott személyzet igazolta)!
Őrangyala magyarázta el Katalinnak az „időutazásban” megélt eseményeket, melyeket – isteni parancsra – a neves német költőnek, Clemens Brentano-nak diktált le, aki 1818-tól 1824-ig hűséges írnoka volt.
1819-től kezdve a stigmák fokozatosan eltűntek.
1824. február 9-én halt meg Dülmen, 49 éves korában.
II. János Pál pápa 2004. október 3-án avatta boldoggá a misztikus nővért.
Szólj hozzá!
29.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (55. fejezetet) Erzsébet asszony élete és halála 2 (1985)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony saját halálával kapcsolatos próféciája – melyet e sorok írójának többször említett – beteljesült, miszerint teljesen egyedül fog meghalni! Az egyedüllétet elsősorban gyermekei, unokái és közvetlen munkatársa (titkára) hiányára kell érteni. Végül is abban a bensőséges, istenes nyugalomban szenderült el, melyre végül is egész életében annyira vágyott. Az Üdvözítő és Szent Anyja bizonyára kézen fogták, s ettől volt oly 'földöntúli' az arca. – Begyik Tibor – (Minden idézet vagy közlés, csak a szerkesztő és a forrás megemlítésével!)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!
Légy te az első!
Szólj hozzá!
A halhatatlanság orvossága
A feltámadt Krisztus az „élet kenyerévé” (Jn 6,35) változik értünk az Eucharisztiában. Jézus ezt mondja: „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért” (Jn 6,51); „Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, (...) úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. (...) Aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog.” (Jn 6,55-58)
„Az Eucharisztia célra irányulás ‒ írja Szent II. János Pál ‒, a Krisztustól megígért teljes öröm előíze (vö. Jn 15,11), bizonyos értelemben a Paradicsom elővételezése (...). Aki az Eucharisztiában Krisztussal táplálkozik, annak nem kell a túlvilágra vágyakoznia, hogy örök élete lehessen, hiszen már itt a Földön örök élete van, és már birtokolja az eljövendő teljesség zsengéjét. Az Eucharisztiában ugyanis megkapjuk a test világvégi föltámadásának a zálogát is: Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van és én föltámasztom őt az utolsó napon” (Jn 6,54).
Az eljövendő föltámadásnak e biztosítéka onnan ered, hogy az Emberfiának eledelül adott Teste a föltámadott Test, a megdicsőült állapotban.
Elmondható, hogy az Eucharisztiával magunkévá tesszük a föltámadás „titkát”. Ezért jogosan mondta Antiochiai Szent Ignác az eucharisztikus Kenyérről, hogy „a halhatatlanság orvossága, gyógyszer a halál ellene” (EE,18).
Szólj hozzá!
A Szentlélek sugallatára hívunk mindenkit ebben az esztendőben is az engesztelő ima-hadjáratra a lelkek és hazánk megmentéséért!
Kapcsolódjatok be minél többen, mindenki ott, ahol tud!
Alapszándék:
Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a Szent Angyalok lángpallossal védjék meg a Kárpát-medencét! Tartsák távol határainktól a járványokat, a természeti csapásokat és az idegenszívűeket, oltalmazzon minket az Antikrisztus előharcosainak támadásaitól!
Könyörögjünk édes Magyar Hazánkért és az egész emberiségért!
"Ha Isten velünk, ki ellenünk?" "Bátorság! Ne féljetek!"
Sanctus, Sanctus, Sanctus
Dominus Deus Sabaoth.
Pleni sunt cæli et terra gloria tua.
Hosanna in excelsis.
Benedictus qui venit in nomine Domini.
Hosanna in excelsis.
Az engesztelő imaórákat 2020-ban is (az év hátralevő részében) az alábbi Mária-ünnepeken, az Irgalmasság Órájában tartjuk:
Szeptember 8. (kedd) – 15-17 órakor – Kisboldogasszony
Október 8. (csütörtök) – 15-17 órakor – Magyarok Nagyasszonya
November 21. (szombat) – 15-17 órakor – Szűz Mária bemutatása
December 8. (kedd) – 12-15 órakor – Szeplőtelen Fogantatás
A részvétel módja, a szándékok részletezése és az ajánlott imák:
Imádkozzuk otthon, összekapcsolódva az összes imádkozóval, a Szent Angyalokkal, a Szentekkel és a Szűzanyával.
Az Engesztelő rózsafüzért minden egyes emberért, a világ vezetőiért, a papokért, az Egyházért! http:// oratio.hu/r-olvaso08.php
Az Irgalmasság rózsafüzérét Magyarország békéjéért, a járvány megállításáért és minden magyar ember megtéréséért. http:// oratio.hu/r-atya4.php
A Szeretetláng rózsafüzért, hogy a Szent Anna réten minél előbb felépüljön az Engesztelő Kápolna a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére. http:// oratio.hu/r-maria06.php
A Fájdalmas rózsafüzért Európa és a világ békéjéért, miniszterelnökünkért, a kormányért. Az idegenszívűek hatalmának megtöréséért. http:// oratio.hu/r-alap2.php
Hittel, reménnyel és szeretettel Hozzád fordulunk Szép Szűz Mária, az Angyalok és a Világ Győzedelmes Királynője.
Kérünk, terítsd ránk palástodat, védelmezz meg minket minden látható és láthatatlan ellenséges támadástól, hogy nemzetünk, a Te jogos és örökös tulajdonod fennmaradhasson!
A ránk váró nehéz időkben az a remény éltet, hogy szentjeinkkel és Szent Angyalaiddal védelmezel minket. Ámen
Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején.
Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz.
Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak.
Ámen
Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!"
Te, pedig mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Ámen
Lehetőségeitek szerint, küldjétek tovább! Visszajelzéseket erre az e-mail címre küldhettek: erdeinem@gmail.com
Szólj hozzá!
Olaszország (Szardínia), MOGORO 1604
Az eucharisztikus csoda, amely 1604 áprilisában, a szardíniai Mogoro-ban történt, Pietro M. Cossu történész írta le.
Húsvét hétfőn Don Salvatore Spiga, a San Bernardino-i templom lelkipásztora tartotta a Szentmisét. Az áldoztatás során az atya figyelt fel ugyan az Úr asztalához közeledő két férfira, akik közismerten szabados életet éltek, mégis megáldoztatta őket. Ami azonban ez után történt, arra a hanyag pap nem számított!
Amint a Szentostyát a nyelvükre helyezte, azok felordítva kiköpték, és így a Szentség a földre esett! Mindkét férfi azt mondta, hogy mintha égő parazsat tettek volna a nyelvükre, mely meg is égette. Ámde ez egyben Isten irgalmas cselekedete volt, mert belátták az Egyháztól való eltávolodásukat, és mélységes bűnbánattal teltek el, amiért méltatlanul vették magukhoz az Úr Szent Testét!
Don Salvatore is megrendült, és az egyházi rendelkezéseknek megfelelően, bőséges tiszta vízzel mosta fel a kövezetet, ámde az Ostyák látható, maradandó nyomot hagytak. Minden mosás és dörzsölés ellenére a szent foltok, nemhogy halványultak volna, de erősödtek! Sőt, a kőben úgy körvonalazódtak, mintha faragva lennének.
Számos történész ‒ köztük Pietro Cossu és Padre Casu ‒ dolgozták fel Monsignor Antonio Surredo püspök és utódai tanúságtételeit, összevetve a közjegyzői dokumentumokkal, melyek közül az 1686. május 25-én Pedro Antonio Escano jegyzője által aláírt a legfontosabb. Ez szerződés, egy aranyozott fa építmény készíttetéséről az oltárra, melyben a nép számára látható módon elhelyezhető a tanúságot tevő „csodakő”.
Ma is megtekinthető!
Íme a tanulság: ha csendesen hagyják, hogy az Eucharisztia ne kapja meg a szentségnek kijáró áhítatos tiszteletet, akkor ha kell, "a kövek fognak kiáltani" (Lk 19,40)!
Forrás nyomán: http://mysterioustour.it/mistero/limpronta-dellostia-consacrata/
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, imádkozz el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.
Légy te az első!
Szólj hozzá!
Szienai Szent Katalin okulása az Eucharisztia kegyelmi hatásáról
Jézus megjelent Szienai Szent Katalinnak és megerősítette, hogy egy nagy láng nem fogy el akkor sem, ha sok gyertyát gyújtanak meg vele, így van ez az Oltáriszentség lángjával is! Nem veszít erejéből, miközben fellobbantja a hívők szívének lángját, akár erős, akár gyenge hittel érkeznek is. A hívek szívében élő szeretet nagyságát a gyertyák lángjának nagysága jelképezi.
Az Eucharisztiával kapcsolatban Jézus a következő üzenetet bízta Szienai Szent Katalinra: „Így tehát az édességes szentségben a Kenyér fehérsége alatt az egész isteni lényeget fogadjátok. És miként a Napot nem lehet megosztani, ugyanúgy az egész Isten és egész Ember nem osztható meg az ostya fehérségében. Jóllehet az ostyát megtörik, ám ha ezer morzsát törnének is belőle, mindegyikben jelen van Krisztus, egész istenségében és emberségében. Amiként darabokra tört tükör cserepeiben, de a kép, a benne látható kép nem oszlik szét. Úgy, amikor Ostyát megosztják, sem az Isten, sem az ember nem oszlik részekre, hanem minden részben teljesen jelen van. Így van ez a tűzzel is a következő példa szerint. Ha neked volna világosságod, és az egész világról hozzád jönnének, hogy fényt gyújtsanak a tiédről, világosságodat – bár egészen átvették – nem csökkenne ettől. Igaz, hogy az egyik kevésbé, a másik jobban részesül a világosságból, ám mindegyik annyira világít, amennyi éghető anyagot hozott magával. Ugyanez történik azzal is, aki e Szentséget fogadja. Hozza az ember a maga gyertyáját ‒ a szent vágyat ‒, amellyel veszi és fogadja a Szentséget, de ez önmagában nem ég, hanem a szentség bensőséges fogadásában gyullad meg. Megkaptátok tőlem azt az anyagot, mellyel fogadhatjátok és táplálhatjátok magatokban ezt a világosságot, és ez az anyag a SZERETET, hiszen szeretetre teremtettelek benneteket, és így nem tudtok szeretet nélkül élni. Tehát, hol gyullad fel a lélek? Az isteni szeretetem Tüzénél, azáltal, hogy szeret és fél engem, s követi Igazságom tanítását. Az igaz, hogy sokaknál többé vagy kevésbé gyullad meg aszerint, ahogyan hordozza és táplálja ezt a Tüzet. Ugyanis jóllehet valamennyien ugyanazt az anyagot birtokoljátok, hiszen valamennyien az én képemre és hasonlatosságomra vagytok teremtve, s mint keresztények birtokoljátok a Szent Keresztség világosságát, mégis mindegyiktek úgy növekedhet a kegyelem segítségével a szeretetben és az erényben, ahogy neki tetszik. Ez nem azt jelenti, hogy megváltoztathatjátok a természetfeletti életet, melyet én adtam nektek, hanem, hogy növekedhettek és gyarapodhattok az erény szeretetében, ha szabad akarattal éltek az erény és a szeretet érzésében, míg erre időtök van: mert ha az idő lejárt, már nem tehetitek!” (Vö. Dialógus 110)
Szólj hozzá!
Bárhol is jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy ott még senki sem imádkozott!
Légy te az első!
Szólj hozzá!
27.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (53. fejezetet) Erzsébet asszony életének alkonya (1980-1985)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony életének alkonya (1980-1985)
Erzsébet asszony – aki csak öregségi támogatást kapott hat gyermeke után –, még 16 évig nevelte három unokáját is. A 80-as évek elejére már egyre fáradtabbnak érezte magát. Ennek ellenére, egy kedves ismerősének – fizetség fejében –, elvállalta idős és vak apja gondozását, mert a vérében volt az ápolás és a szeretetszolgálat. Egyfelől úgy érezte, hogy a meg nem értések miatt összetört lelke egy "belátható" feladattal rendbe jöhet, másfelől tervezgetett álma volt, hogy a családi ház szeretetotthonná alakuljon. Ehhez azonban az kellett volna, hogy gyermekeit örökrészük szerint kiválthassa. Nos, ez az első és egyben utolsó páciense, a vak Hanzi bácsi volt, egy idős, hajdani banktisztviselő. A több nyelven beszélő, intelligens úr, nagyon jól érezte magát, úgyhogy bármeddig maradt volna.
Erzsébet asszony, egészen különös figyelmességgel gondozta. Egy alkalommal sajtot készített elő a bácsi reggelijéhez, és a szeletelésnél egy piciny foltot látott meg rajta. Valami azt súgta neki, hogy „nem számít, úgy sem látja!” Lelke mélyén azonban az Úr hangját hallotta: – Nekem is így adnád oda? – Mint mesélte, igen elszégyellte magát!
A Szeretetláng látnokának egészsége azonban nem volt már a régi! Több gondoskodásra és figyelmességre lett volna szüksége magának is. Bár kitartott „gondozónői” szolgálata mellett, a szegény idős bácsi azonban – jó egy év után –, hirtelen belealudt az örökkévalóságba. Erzsébet asszony úgy érezte, hogy minden téren magára maradt és egész élete sikertelen volt. Nem tudta magára hagyatottan megvalósítani az Égiek kérését, Mária Szíve Szeretetlángja kiáradásának az Egyház általi előkészítését! Csüggedtségét csak fokozta, hogy 1984. május 3-án Szakos Gyula székesfehérvári megyéspüspök az Új Ember hetilapban megjelent nyilatkozatában visszavonta a (püspökelődje által egy olasz kis füzetre adott) Nihil obstatot. Erzsébet asszony a hírre csak ennyit mondott e sorok írójának „Fiacskám, az Isten szándékát sem a közömbösség, sem az értetlenség, sem a félelem nem tudja keresztül húzni!”
Lelkivezetője Mersey Antal (a képen) előzetes bejelentkezésére, látogatást tett a fehérvári püspöknél. Nem ez volt első találkozásuk, most azonban Erzsébet asszony igen neheztelőn tekintett az apostolutódra, amiért az nemhogy nem lépett semmi pozitívet a Szűzanya ügyében, sőt még elődje jóváhagyását is visszavonta. Még lelkivezetőjét is tehetetlenkedéssel vádolta és (e sorok írójával) a titkárával sem volt elégedett. Ettől kezdve Erzsébet asszony kissé rezignáltabbá vált, mint aki nem találja a helyét. A gyomrát fájlalta és nem kis iróniával meg is említette, hogy „amíg évekig böjtöltem, a gyomromra soha semmi panasz nem volt!”
Amikor Erzsébet 1984-ben betegeskedni kezdett, fokozatosan „leépített” maga körül mindenkit. Úgy nézett ki a dolog, mint akinek valami sértődöttség folytán végleg elege lett mindenkiből! Ennek természetes magyarázata egyfelől a szüntelen gyomortáji fájdalmak, másfelől – mint később kiderült – (a régi munkatársaktól való elzárkózás) jelentős mértékben új lelkivezetőjének, Izeli János atyának tudható be, aki talán kíméletből is, de igyekezett mindenkit eltávolítani Erzsébet asszony addigi környezetéből. Sajnálatosan erre a sorsra jutott e sorok írója is! Amikor efelől megkérdezte Erzsébet asszonyt, miszerint már nem 'titkár'? Ő ekként válaszolt: „Én Fiacskám nem azt mondtam, hogy a Szűzanya visszavonta a megbízatását – te csak dolgozz tovább –, hanem azt, hogy mellettem nincs már semmi feladatod, tehát fölösleges hozzám járnod!”
Lelkivezetőjéről annyi elmondható, hogy 2-3 naponta meglátogatta Erzsébet asszonyt hidegkúti otthonában, segítő asszonyokat vitt ápolására, megáldoztatta, sőt szentmisét mutatott be a betegágynál! Arra azonban az atya mindig ügyelt, hogy senki ne keveredhessen a beteggel hosszabb magánbeszélgetésbe – ebből következően –, szinte kizárólagos kapcsolatba került vele. Okkal tételezhető fel tehát, hogy ez a helyzet nagymértékben befolyásolta Erzsébet asszonyt a döntéseiben, így a temetkezési helyének megválasztásában is!
1984-ben súlyosbodott az állapota, novemberben kórházba szállították. A Szent János és a Tétényi úti Kórházban is kezelték.
1985. március 24-én a kórházból, körzetorvosi felügyelet mellett ápolásra magához fogadta az idős Hámori házaspár Törökbálintra. Erzsébet bár sokat szenvedett (rákja volt), mégis kiegyensúlyozott maradt és boldognak mondta magát, amiért nem a kórházi körülmények közt tölthette napjait.
1985. április 11-én rózsafüzérrel kezében, szentségekkel többször megerősítve, arcán enyhe mosollyal költözött az égi hazába. Bizonyára a lelkivezetője iránti hála késztette Erzsébetet, hogy kívánságára – melyet előzetesen magnóra mondott –, Érd-Ófaluba kérje temettetését.
1985. április 16-án volt koporsós temetése 6 pap és nagyszámú gyászoló jelenlétében. A búcsúbeszédet P. Böcskei József Bertold OCD kármelita atya mondta, aki jól ismerte Erzsébetet, az általa képviselt ügyet pedig hitelesnek tartotta.
1997 tavaszán, egykori szobája helyén, Takács Nándor megyéspüspök engedélyével kis kápolna épült.
2000. június 22-én legidősebb leánya – a család beleegyezésével –, exhumáltatta és a családi sírhelyre, a Remete-Kertvárosi Szentlélek plébánia altemplomába helyeztette. A beszentelést – volt lelkivezetője – Antalóczi Lajos pápai prelátus végezte.
A Szentlélek templom volt az, ahol Erzsébet asszony éjszakába menően oly sokat adorált, és ez volt az a hely, ahol csendes magányában, maga Jézus szólaltatta meg az orgonát a „Templom csendes mélyén” gyönyörű dallamával.
Úr Jézus: „Neked is azt mondom, amit a jobb latornak: Még halálod napján Velem leszel a paradicsomban. Te sem vágyódhatsz jobban Utánam, mint Én teutánad, hiszen a mi szívünk együtt dobban. Halld meg Szívem dobbanását, mely szívedben visszhangzik.” (IV/17)
Szűzanya: „Halálod után neked Mellettem lesz a helyed, és a földön összegyűjtött olajcseppjeid, melyeket áldozatos életed által Szent Fiam az Ő érdemeivel egyesített, vissza fognak hullani a lelkek kialudt mécsesébe. Az Én Szeretetlángomtól tüzet fognak, és ennek fényénél megtalálják az üdvösségre vezető utat. Ezek az olajcseppek még a mécses nélküli lelkekre is ráhullanak. Ők keresni fogják ennek okát és Szent Fiamhoz jutnak. Tehát neked a mennyben is dolgod lesz, és a megváltó munkában való részvételt folytatni fogod halálod után is.” (III/227)
Szólj hozzá!
Szent Fausztína benső élményei az Eucharisztiáról
Az éjféli misén megláttam az Ostyában a kisded Jézust, s lelkem elmélyedt Benne. Bár kis Gyermek, de fensége átjárta lelkemet. Mélyen megérintett ez a titok, Istennek ez a nagy leereszkedése, megfoghatatlan önkifosztása. (Napló 182)
A negyven órás ima alatt a monstranciában kitett Szent Ostyában megláttam Jézus arcát. Jóságosan tekintett mindnyájunkra. (Uo. 433)
Csütörtökön, ahogy a cellámba mentem, nagy fényben megláttam magam felett egy Szentostyát. Meghallottam egy hangot is, ami úgy tűnt, az Ostya felett szólalt meg: ,,A Szentostyában van a te erőd, ő fog megvédeni.'' ‒ Itt eltűnt a látomás, de lelkemet csodálatos erő és megvilágosodás töltötte be: Isten iránti szeretetünk az ő akaratának megvalósításán alapszik. (Uo. 616)
Annyira gyengének érzem magam, hogy folyton elesnék a Szentáldozás nélkül. Egyedül a Szentáldozás tart meg. Belőle merítek erőt, Benne van a tartásom. Azon a napon, amikor nem áldozhatok, félek az élettől. Félek saját magamtól. Az ostyában rejtőző Jézus a mindenem. A tabernákulumból merítek erőt, szilárdságot, bátorságot, fényt. Itt keresek enyhet fájdalmaimra a gyötrelem pillanataiban. Nem tudnám dicsérni az Istent, ha nem lenne az Oltáriszentség a szívemben. (Uo. 1037)
Ma a Szentáldozásban megpillantottam a kehelyben egy élő Ostyát, amit a pap nekem nyújtott. Mikor visszatértem a helyemre, megkérdeztem az Urat: ,,Miért csak egy volt eleven az ostyák között? Hisz Te mindegyikben élő vagy.'' -- Az Úr azt válaszolta: ,,Így van, minden ostyában ugyanúgy benne vagyok, de nem minden lélek fogad be engem olyan élő hittel, mint te, leányom. Ezért nem tudok úgy működni lelkükben, mint benned.'' (Uo. 1407)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!
Légy te az első!
Szólj hozzá!
26.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (52. fejezet) Erzsébet asszony római küldetése (1975-1980)
| Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.
Légy te az első!
Szólj hozzá!
25.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (51. fejezet) Erzsébet asszony élete 14 (1970-es évek)
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
Vianney Szent János Szentmiséje
Mindazok, kik abban a szerencsében részesülhettek, hogy a Szentmiséjén jelen lehettek, észrevehették azt az átalakulást, amely egész lényét áthatotta. S ennek annyira tudatában volt, hogy az árvaházi leánykáknak azt ajánlotta, hogy ne tekintsenek a miséző papra!
Amikor a szent Ars-i plébános misézett, szemei tűzben égtek, s az arca lángba borult. Egyik ministránsa megfigyelte, hogy egész magatartása az elragadtatás összes ismertető jelét magán viselte. Az emberek ösztönszerűleg figyelték a lábait, hogy érintik-e még a földet.
Bevallotta, hogy az eucharisztikus színek elegendő táplálékot nyújtottak neki, mint ez több más szent életében is előfordult. „Ó, mily éhes lettem mise közben ‒ mondta egy alkalommal bizalmasának, Lassagne Katalinnak. Amikor az áldozás ideje elérkezett, így szóltam az Üdvözítőhöz: „Istenem, tápláld testemet és lelkemet! És az éhségem teljesen eltűnt!”
Az, hogy szentünknek voltak-e mise közben látomásai? Láthatta-e Krisztust?
Toccanier nevű káplánja szerint Ars-ban az volt az általános vélemény, hogy az Oltáriszentségben Vianney az Úr érzékelhető jelenlétének is örvendett. „Az átváltoztatás után, amikor Urunkat ujjaim között tartom, teljesen megfeledkezem magamról” ‒ vallotta Vianney Szent János.
Szólj hozzá!
24.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (50. fejezetet) Erzsébet asszony élete 13 (1966-1970-ig)
| Szólj hozzá!A „nyert pénz” azonban csak annyira volt elegendő, hogy felfokozta Erzsébet asszony „szövetkezeti lakásra” irányuló ábrándjait, az összeg ugyanis kevés volt egy befizetésre. A dolgok azonban bonyolódtak! Az iskolában egy nevelői beszélgetés során szóba került a három Kindelmann gyermek lakás és anyagi helyzete. A lelkiismeretes igazgatónő – valami ráérzés folytán – megkérdezte, hogy kapnak-e a gyermekek árvasági segélyt? Tekintve, hogy ilyesmiről a nagymama még csak nem is hallott, az igazgatónő saját hatáskörében, beadvánnyal fordult a Kerületi Tanácshoz, amely végül egy évre visszamenőleg kiutalta a három gyermek utáni járandóságot. Ez az összeg, a „nyereménnyel” együtt már elegendő volt egy szövetkezeti lakáskiutalás finanszírozására és bebútorozására. Így vette meg az 'Albertfalvai' két és fél szobás panellakást.
Szólj hozzá!
Páduai Szent Antal eucharisztikus csodája
A XIII. században Páduai Szent Antal, hogy a nép benső lelkiségét elmélyítse, rendszeres szentségimádást szervezett a templom előtti térre. Egy Bononillo nevű gazdálkodó, aki ismerten eretnek nézeteket vallott, gúnyolta Szent Antalt a „maradiságáért”. Ő azonban így válaszolt: „Olyan makacs vagy, mint az öszvéred. De ha elhoznád magaddal a szentségimádásra és öszvéred imádattal letérdelne az Oltáriszentségben jelen levő Teremtője előtt, akkor szakítanál-e tévhiteddel?”
Az eretneknek tetszett a kihívás, hogy végre az egész nép előtt bizonyíthatja a saját igazát! Azt ígérte, hogy harmadnap eljön az öszvérével, és ha az állat letérdel az Eucharisztia előtt, akkor ő megtér egész háza népével!
Az eretnek Bononillo ügyes fondorlattal nem adott enni az öszvérnek két napig. Harmadnap aztán egy nagy köteg friss szénát magával víve, megjelent a templom előtt a kiéhezett állattal, majd letéve a szénát, az öszvért elengedte, az azonban habozás nélkül Antalhoz ment, és két térde ereszkedve hódolt a Legszentebb Oltáriszentség előtt.
Mély megrendülésében az eretnek is térdre borult, és szakított tévhitével.
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz,
mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.
Légy te az első!
Szólj hozzá!
23.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (49. fejezete) Erzsébet asszony élete 12 (1964-től 1965-ig)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 12 (1964-től 1965-ig)
Szólj hozzá!
Franciaország, Bordeaux 1822
A bordeaux-i eucharisztikus csoda szorosan kötődik a Pierre Noailles atya által 1820-ban létrehozott közösséghez, amely a mai napig aktívan tevékenykedik, különösen Ázsiában és Afrikában. A csoda a közösség megalapítása után 20 hónappal történt a Bordeaux-i Mazarin utcában található Szent Eulália-templomban. Delort apát, aki ezen a napon helyettesítette Noailles atyát, éppen áldást adott az Oltáriszentséggel, amikor Jézus megjelent az ostyában. Rengeteg hívő volt jelen, akik több mint 20 percen keresztül elmélkedhettek a szentségimádására kitett Oltáriszentségben megjelent Jézus előtt. Néhányan arról tanúskodtak, hogy hallották amint Jézust azt mondja: „Én az vagyok, aki van.”
Ezt az eseményt az egyházi hatóságok, és többek között D’Aviau bordeaux-i érsek is jóváhagyta, miután hallotta a csoda során jelenlévő egyik hívő tanúságtételét. Ma is látogatható az a kápolna, ahol a csoda történt, és hódolatunkat tehetjük a szent ereklye előtt.
(Balra az Úr jelenésének ábrázolását, jobbra a csodás monstranciát láthatjuk)
Szólj hozzá!
Bármerre jársz, bárhol is állsz,
mondj el egy Üdvözlégyet,
mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott!
Szólj hozzá!
A Szentírás szerint Dávid király családjából származó Máriának az angyal véget nem érő királyi széket ígér az Angyali üdvözletben.
Csillagkoronával tűnik fel a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyaként.
Az efezusi zsinat (431) a Szent Szüzet mint „Isten Anyját” a Királyok Királyának Anyjaként szentesítette.
XII. Piusz pápa 1954-ben rendelte el Világ Királynője címét és ünnepét először május 31-re (a magyar Natália nővér magánkinyilatkoztatása nyomán), majd az Egyház később augusztus 22-re tette át .
Szűz Mária a Magyarok Nagyasszonya — egyben a Világ Győzelmes Királynője —, egyúttal Magyarország Örökös Királynője, a Magyar Szentkoronának pedig jogos birtoklója. A Szent Korona tan a Regnum Marianum eszméjében tükröződik és a magyarság engesztelő küldetésében valósul meg.
Isten Anyja jogosan tart igényt arra, hogy királynőként ismerjük el és így is szólítsuk meg, így hódoljunk előtte. Fatimában a Szűzanya világosan ki is nyilvánította, hogy az utolsó időkben csak az ő Szeplőtelen Szíve segíthet az emberiségen.
Nekünk magyaroknak jutott az a megtisztelő kiváltság, hogy a világ megmentésének eszközeit: a Natália nővér Magyar Engesztelése és a Szeretetláng túláradó kegyelmi eszközeit bízta ránk! »Magyarország nem pusztul, hanem tisztul!« (Nyilatkoztatta ki, mint a Világ Királynője Natália nővérnek)
»Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat) és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni, ez Szívem Szeretetlángja. Nagyon kérlek fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra.« (vö. Szeretetláng Lelki Napló I/37)
Beigazolódni látszik Montforti Grignon Szent Lajos jövendölése: »Szűz Máriának az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie irgalmassággal, erővel és kegyelemmel: irgalmassággal, hogy a szegény bűnösöket és eltévelyedetteket a katolikus Anyaszentegyházba vezesse és szeretettel visszafogadja. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a megátalkodott bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és istentelenekkel szemben, akik félelmetes módon látnak majd hozzá, hogy mindazokat, akik ellenük vannak, rábeszéléssel vagy fenyegetésekkel félrevezessék és elbuktassák. Utoljára pedig kegyelemmel kell közelednie, hogy Jézus Krisztus vitéz harcosait és hű szolgáit, akik érte küzdenek, bátorítsa és támogassa«. (Tökéletes Mária-tisztelet 50/f)
És valóban, most az utolsó időkben személye egyre nagyobb jelentőséget nyer. Szomorú lenne, ha pont mi − az Ő Népe −, feledkeznénk meg istenanyai és királynői hatalmáról!
Szólj hozzá!
Franciaország, Avignon 1433
Az avignoni eucharisztikus csoda a „Pénitents Gris” („Szürke vezeklők”) ferences konfraternitásnak otthont adó Szent Kereszt-templomban történt. A vezeklő közösséget a kegyes VIII. Lajos király idejében alapították. A csoda idején Avignon számított a kereszténység központjának, mert pápai székhely volt, és a palota hét egymást követő pápának adott otthont. Egy néhány napos özönvízszerű esőzés következtében a Sorgue és a Rhône folyók szintje veszélyesen megemelkedett, és végül 1433. november 30-án a víz elárasztotta Avignon utcáit. A szerzetestestvérek biztosra vették, hogy a Sorgue folyó partján álló kicsiny templomukat az áradó víz elpusztította. Mivel aggódtak az állandó szentségimádásra kihelyezett Oltáriszentség sorsa miatt, a rend vezetője egy másik testvérrel együtt csónakkal a templomhoz evezett. Elég küzdelmes volt megközelíteniük a templomot, ám érkezésükkor valódi csoda tanúi lehettek.
A templomot bár, jó méteres víz vette körül, a bejárattól az oltárig vezető út a Vörös-tengerre emlékeztető Mózesi módon tökéletesen száraz volt, amiként az Oltáriszentség sértetlenül állt a helyén. Elámulva a látottakon, a testvérek elhívták rendjük tagjait is, hogy tanúi legyenek ennek a csodának. A csoda híre azonban gyorsan elterjedt, és számtalan hívő és hivatali személy jött a templomhoz hála- és dicsőítő énekeket énekelve az Úristennek. A csodának több száz tanúja volt, és ezek tanúságtételét, vésett márványtáblán megörökítették.
A vezeklő testvériség tagjai úgy döntöttek, hogy a csoda évfordulójáról, ami Szent András apostol ünnepnapjára esik, minden évben megemlékeznek. November 30-án a mai napig összegyűlnek a testvérek a „Pénitents Gris” testvériség kápolnájában, hogy megemlékezzenek a csodáról. Az Oltáriszentség megáldása előtt a szerzetesek szent énekeket énekelnek Mózes hálaadó énekéből, amelyet a Vörös-tenger szétválasztása után énekelt: „Magasztalom az Urat, mert dicsőség övezi..." (Kiv 15,1-18)
Szólj hozzá!
22.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (48. fejezet) Erzsébet asszony élete 11 (1961-től 1963-ig)
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
Öt Sebről nevezett Szent Franciska
Nápolyban született Anna Mária Róza néven. Már hétévesen kérte lelkipásztorát, hogy szentáldozáshoz járulhasson, aki meggyőződött a leány átlagot felülmúló hitbeli tudásáról, meg is engedte. Napi áldozó lett. 16 évesen apja férjhez akarta adni, de Anna Krisztust választotta Jegyeséül, s ellenállt. Az apa dühöngve megverte, majd bezárta egy szobába s kenyéren és vízen tartotta. Apja végül engedett, hogy lánya a ferences III. rend ruháját öltse magára, s ekkor vette fel az Öt Sebről nevezett Mária Franciska nevet. A név előre jelezte szenvedéseit. Elragadtatásban gyakran végigszenvedte Jézus kínjait, haláltusáját. Elnyerte a Szent Sebek adományát (stigmákat), prófétai és csodatevő képességet. Életének utolsó éveiben ágyhoz kötötte a betegsége, ezért nem tudott részt venni a szentmiséken. Gyóntatója észrevette, hogy a konszekrált nagy Ostya egy kis darabja egy kevés borral együtt állandóan eltűnt a szentmise alatt. Mária Franciska őrangyala vitte el, hogy szentáldozásban részesíthesse a szentet. IX. Piusz pápa iktatta a szentek sorába 1869-ben.
Szólj hozzá!
21.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (47. fejezet) Erzsébet asszony élete 10 (1952-től 1960-ig)
| Szólj hozzá!– Begyik Tibor – (Minden idézet vagy közlés, csak a szerkesztő és forrás megemlítésével!)
Szólj hozzá!
Három szent kiváltsága az Eucharisztiával 2
Régen a gyermekek nyolc éves korukban még nem járulhattak szentáldozáshoz, de Szent Gerard Majella ezzel nem tudott megbékélni, és olyan keservesen sírt, hogy megsajnálta őt az Úristen. Egyik éjjel Szent Mihály arkangyal a gyermek nyelvére helyezett egy Szentostyát, majd eltűnt. A következő reggelen Gerard boldogan és diadalittasan újságolta: „A tisztelendő atya nem engedte, hogy szentáldozásban részesüljek, de múlt éjjel Szent Mihály arkangyal maga hozta el nekem az Oltáriszentséget.” Olyan magaslatokat ért el az életszentségben, hogy olykor levitált!
Bicchieri Boldog Emília, aki megalapította a domonkos harmadrendet, mindig nagy szeretettel fordult az Oltáriszentség felé. Egy napon, amikor nagyon belefeledkezett egyik beteg nővértársának ápolásába, Emília csak a szentmise végére ért a templomba, így nem részesült szentáldozásban. Ezt felismerve az Úrhoz fordult bánatával, hogy nem vehette magához az Ő szent testét, mire csodálatos módon megjelent egy angyal, és szentáldozásban részesítette.
Cori Szent Tamás (1655-1729) 22 éves korában belépett a ferences rendbe, az orvietói Szentháromság kolostorban apostoli munkája során kitűnt a keresztény erények példamutató gyakorlásával. Számos csoda fűződik nevéhez, pl. élelmiszer szaporítás. A gyermek Jézus több Szentmise során is megjelent neki. Olyan bensőségesen el tudott mélyedni az Oltáriszentség imádásában, hogy gyakran levitált!
Szólj hozzá!
Szent-István napján (Reviczky Gyula)
I.
Hatalmas, bölcs, előrelátó
Jézus tanát megismerő;
Néped' pogányságból kiváltó,
Te jóság, bölcsesség, erő!...
Kinél dicsőbbet és nagyobbat
Nem szülnek hosszú századok:
Első királya magyaroknak,
Áldassék áldott jobb karod!
Hazámnak szentje, nagy királya!
Tisztelni meg nem szűn' e nép.
Kezében a kereszttel állta
Meg ezer éven át helyét.
Török félhold, tatár s a német
Hiába vívták ekkorig:
A vésszel mindig szembe nézett,
Mohácstól le Világosig.
Ha néha hallád is fohászát,
Midőn kitört az érczkebel,
Panaszkodón, hogy ős hazáját
Egy rosszabbal cserélte fel:
Véres csatákban, végveszélyben
Azért nem ingott, csüggedett;
Mint büszke czédrus, oly kevélyen
Állott meg századok felett.
S lesz még idő, jön még olyan nap,
Midőn, dicsőséges király,
Hatalmát a rég' vert magyarnak
Majd nem gyöngíti belviszály,
Ha majd a népek viharába'
Csak a te koronád nem ing,
S a magyarok fölkent királya
Magyar király leszen megint!
II.
Magyarok első szent királya,
Hitetlenből hívőt csinálva,
A honszerzés másik felét,
Mely még dicsőbb, te végezéd.
Körülhordatva a keresztet,
A kóbor lábat, kósza kedvet
Egy helyhez, egy honhoz kötéd.
Örök dicsőség a tiéd!
Ím, ezer éve fenragyog már
A szent kereszt és áll az oltár,
Honnan tömjénfüst és ima
Hozzád repül, Isten fia.
Üdvünk sehol se volt, csak épen
A megváltó kereszt jelében.
Te tudtad ezt, óh, bölcs, dicső!
S nem ölt meg ellenség, idő.
Élünk, vagyunk már ezer éve
Sok harcba', sok viharba', vészbe',
S míg a kereszt marad jelünk,
Dicső király, el nem veszünk!
III.
Dicsőség szent jobb kéz,
Balsorsban reményünk;
Tanúja, hogy nincs oly vész,
Melyet túl nem élünk:
A magyarnak légy kalauza váltig
Egészen a boldog Kánaánig.
Békülőnek békejobb,
Küzködőnek támasz.
A ki téged félredob:
Bajba' meg nem áll az.
Ezer éves szent ereklye, érd meg
A boldogabb újabb ezer évet.
Büszke, bátor öntudat
Emelje hazánkat.
Te mutasd meg az utat
A magyar királynak,
Hogy a mit te kezdtél oly dicsően:
Ő folytassa, végezze dicsőbben!
Szólj hozzá!
Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)
Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a szent uralkodó jobb kézfejét épségben találták. Augusztus 20, évszázadokig törvénynap volt, majd az államalapítás ünnepe.
Szent István öröksége felmérhetetlen, mert máig ható és hatalmas volt a szervező munkája, mely komoly büszkeségre is okot adó! Pl. az istváni törvénykezés a maga korában a legfejlettebbek közt volt közel-távol e térségben, hiszen a törvények kétharmada önálló jogalkotás terméke, nem pedig nyugati átvétel. (A számok és paragrafusok barátai kedvéért: 56 kapitulumból 5 fejezetben teljes, 2-nél részleges, 11-nél esetleges az idegen hatás. Például a cseheknél sokkal több az idegen átvétel, a lengyeleknél az egész törvénykezési procedúra későbbi.)
Hadvezérként István az egyetlen a magyar történelemben, aki nemhogy háborút, de csatát sem vesztett.
Ráadásul István nemcsak a háborúk, de a békekötések győztese is volt. Az egyházszervező munka is komoly rátermettséget bizonyít. Összehasonlításként: az első lengyel király, Vitéz Boleszló (967-1025) kezdetben csak a német szervezettől függő egyházat tudott kialakítani, Csehországban az első érsekség csak a XIV. sz. derekán jött létre.
Mindemellett István az első az egész történelemben és a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki a szentté avatását, hanem csupán tevékenységével és egyéniségével.
Kegyetlenségéről szóló történetek egyfelől a "Szent" jelzőt kiirtani szándékozó protestantizmus terméke, vagy felnagyítása. Másfelől történelmi tény, hogy csak első vonalas ellenfeleivel szemben volt kérlelhetetlen, ezzel szemben pl. az Ajtony-fiak, vagy a Koppánnyal szövetséges Vérbulcsú-utódok tovább élhettek maradék birtokaikon.
Ráadásul teljesen hamis azt állítani, hogy István a „múltat végképp és nyomtalanul eltörölni” elvét követte volna (ez épp azokra áll, akik ezt próbálják besulykolni a magyarság fejébe)!. Számtalan struktúra megmaradt: a tinó mint fizetőeszköz büntetéspénzként való alkalmazása, a keletről hozott ötös számrendszeren alapuló, a nyugati vérdíjtól eltérő magyar büntetésrendszer (vérbosszú helyett kárpótlás fizetése). Ősi szokás az is, hogy az ősök tiszteletére szentelt tűzhelyeken örök tűznek kell lennie (ezért mentették fel a tüzet őrzőket a templomba járás kötelezettsége alól). De az István korában létezett faluközösség büntetőjogi felelőssége is a régi törzsi-nemzetségi szervezet nyomait őrizte. Viszont tény, hogy szent királyunk törvényeivel betiltotta a nép körében elterjedt pogány szokásokat, amiként meglévő, de az egyetemes hittől különböző keresztény hitelemeket is a Római Anyaszentegyház krisztusi tanításához egységesítette. A pápához – mint Krisztus földi Helytartójához – való hűséget, az állam minden alattvalójára nézve kötelezővé tette. Szent István nevéhez tíz egyházmegye megszervezése kötődik, melyek élére – (teljesen egyedülálló módon) pápai felhatalmazása révén – saját maga állíthatott érsekeket, illetve püspököket, ezért kapta a pápától az Apostoli Király jelzőt, ill az Apostoli Kettőskereszt jelképének a használatát.
A kitűnő hadviselő és belső ellenfelein győzedelmeskedő, erőskezű és szent uralkodó 1038-ban 63 éves korában hunyt el.
Államalapító királyunk ünnepe kereszténységünk és magyarságunk megélésének kiemelt ideje. Szent Istvánnak a fiához írt intelmeiben egy olyan állameszme rajzolódik ki, aminek alapja a Krisztusba vetett hit megtartó ereje, a nemzeti értékek és hagyományok megőrzésének fontossága. Tehát Szent István öröksége az az eszme, hit, hűség és tudatos akarat, amely a magyarság megmaradásának máig is egyetlen "receptje"!
Mert politikusként és apostolként is a legkiválóbb volt, elsőként ismerte fel ugyanis, hogy egy államot – de bármilyen emberi közösséget is – egyedül a keresztény tanítás és erkölcs képes tartósan fenntartani.
A Magyar Királyság nemcsak kitűnt a Pápa iránti hűségével, de az Egyház és Európa legszilárdabb bázisává vált, egyben a mindenkori államszervezés példájává.
Szent István személyéhez szorosan kötődik a Magyar Szentkorona eszmeisége, melyet a szent-istváni Ország és Koronafelajánlás által államjogilag érvénybe lépett a Szentkoronának, Nép- és Országbirtoklási kiváltsága is magasztosít!
Nem szabad felednünk, hogy a Magyar Szentkorona nemcsak a magyarság felé – vagy számára – volt "jogiszemély státuszú", hanem például még a pápaválasztásra is vétójoga volt! Ez történt 1903-ban, amikor XIII. Leo utódjául államtitkárát, a szbdkmves Mariano Rampolla del Tindaro (1843-1913) kardinálist szánták a pápai trónra. Az utolsó pillanatban, Ferenc József osztrák császár és magyar király, a Magyar Szent Korona jogán a krakkói érsek révén – Jan Puzyna bíboros – vétót jelentett be Rampolla jelölése ellen. Ezt követően kerülhetett a pápai trónra a velencei pátriárka Giuseppe Sarto, X. Piusz, akit aztán XII. Piusz pápa 1954. május 29-én szentté avatott.
Érdekesség (és nagy titok), hogy X. Piusz első rendelkezései közt szerepelt az, hogy az 1904. január 20-án kibocsátott Commissum nobis kezdetű konstitúciójában kiközösítés terhe mellett megtiltotta a vétóemelést, majd az év karácsonyán a Vacante Sede Apostolica konstitúcióban összefoglalta a pápaválasztás egyedüli törvényes rendjét.
Szent X. Piusz személye és pápasága Isten rendkívüli ajándéka volt, különösen azon veszély tudatában, amit a szabadelvű Rampolla kardinális megválasztása jelenthetett volna a keresztény világra!
A Szentkorona, nemcsak a Magyar Államiság jelképe, hanem a Keresztény Magyar Államiság őrzője is, hiszen páratlan tisztségében a Szent Szűz Koronája is! Ez annyira így van, hogy a Mária-képeket és szobrokat semmilyen nemzeti koronával nem szabad ábrázolni, megkoronázni, ez kizárólagosan csak a Magyar Szentkorona esetében engedélyezett egyházjogilag! Más nemzetek a Mária-képeiket, szobraikat kizárólag szimbolikus királyi jelvénnyel ábrázolhatják (Coronation Canonica)!
Szent István királyunk nemzetközileg is ünnepelt liturgikus Szent, ám halálának napját – Magyarországon kívül (Szűz Mária Mennybevételének 15-i ünnepe miatt) –, augusztus 16-án tartják!
Írásomhoz felhasználtam tbk. a - http://konzervatorium.blog.hu/2010/08/20/istvan_08_20_ezertiz_ev_alapjai - honlap részleteit!)
A nemzettudat három éltető alappillére:
a Szentistváni Örökség, a Szentkorona- és a Regnum Marianum eszméje!
Amint ez tudatosodik a szívekben és a lelkekben - Magyarország feltámad!
Szólj hozzá!
20.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (46. fejezet) Erzsébet asszony élete 9 (1948-től 1951-ig)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 9 (1948-től 1951-ig)
Szólj hozzá!
19.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (45. fejezet) Erzsébet asszony élete 8 (1944-től 1947-ig)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 8 (1944-től 1947-ig)
Szólj hozzá!
Négy szent kiváltsága az Eucharisztiával 1
Montepulcianói Szent Ágnes domonkos nővér gyakran kiment a viterbói kolostor kertjébe, hogy egyedül imádkozzon egy olajfa tövében. Egy vasárnap reggel már hajnalhasadtától imádkozott elmélyülten, és csak órákkal később eszmélt fel, hogy ünnepnap van, és részt kell – azaz kellett volna – vennie a kolostor ünnepi szentmiséjén. Az Úr angyala azonban eljött hozzá, és hozott neki egy Szentostyát, hogy szentáldozásban részesüljön. Ez az eset többször is megismétlődött.
Montefalcói Szent Klára életrajzírója a szentté-avatási iratok között a következő történetet idézi fel: „Egy napon Klára a liturgián használt kórusruhája nélkül járult szentáldozáshoz. Giovanna nővér erre gorombán ráripakodott, mondván: »Menj el innen, nem akarom, hogy szentáldozásban részesülj.« E szavak hallatán Klára ráébredt, hogy nincs rajta a kórusruhája, és annyira elkeseredett, hogy szobájába visszatérvén keserves sírásra fakadt. Amint könnyei közt imádkozott, megjelent előtte Krisztus, átölelte őt, szentáldozásban részesítette és megvigasztalta.”
Folignói Szent Angéla a következőkről számolt be: „Egy alkalommal láttam Krisztust gyermek képében, aki ugyanakkor hatalmasnak és felségesnek látszott. Úgy láttam, mintha a trónján ülve valamit tartana a kezében, ami a hatalom jelképének tűnt. [...] Azután, amikor a többiek letérdeltek én nem tettem. Már nem tudom, hogy odafutottam-e az oltárhoz, vagy mozdulni sem tudtam az elragadtatástól és csodálattól, de nagyon sajnáltam, hogy a pap olyan hamar visszatette az Ostyákat az oltárra.”
Montieri Boldog Jakab hosszú időn keresztül élt úgy, hogy csak az Eucharisztia táplálta őt. Az is előfordult, hogy Jézus maga részesítette őt szentáldozásban. A 16. század elején egy festő meg is örökítette a jelenetet, ahogy Jézus szentáldozásban részesíti Boldog Jakabot.
Szólj hozzá!
Nem a felvilágosultság adja meg az ember értékét, hanem a hit és szeretet által indíttatott cselekedet
A „felvilágosodás elmélete” képes haladónak ítélni azt, ami valójában rémálom, és maradinak elkönyvelni azt, ami az emberiség igaz javára válna. (57) Soha nem borult akkora sötétség az emberiségre, mint épp a felvilágosodás által! (214)
A felvilágosodás nevében az európai filozófia elfordult Istentől: úgy építette fel gondolatmenetét, mintha Isten nem létezne, ezáltal a jó és rossz közötti különbségtétel alapvető viszonyítási pontjától szakadt el. Ha az ember nem számol Istennel, nem marad saját magán kívül álló erkölcsi mérőpontja, így maga dönti el, mi a jó és a rossz! Ennek veszélyeit, épp a totalitárius ideológiák mutatták meg! Ha az ember Isten nélkül dönthet, akkor úgy is határozhat, hogy az emberek egy bizonyos csoportját meg lehet semmisíteni, miként azt a kommunizmus és a nácizmus meg is tette! (…) Ma is folytatódik a megfogant, de még meg nem született emberi lények kiirtása, ráadásul erről választott parlamentek döntenek – melyek paradox módon –, éppen az emberi haladás nevében teszik ezt! (II. János Pál) (391) 'Felvilágosodott' nézeted: elsötétíti az életed! (535) Forrás: Begyik Tibor OCDS, Útravaló Húzó, Magánkiadás
Szólj hozzá!
Magyarország, SZERETETLÁNG kb. 1975
A Szeretetláng kiváltságoltja, Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony nagyon beteg volt, és nem tudott elmenni naponta a Szentmisére. Annyira vágyakozott az Úr Szent Testének vételére, hogy lelke mélyén megszólalt Jézus, és ezt mondta: Kislányom! Hogy csillapítsam éhségedet utánam a Szentáldozásban, betegséged napjaiban minden első falat kenyér, amit aznap magadhoz veszel, az Én Szent Testemként veheted magadhoz! Mert „az átlényegülés egyszer s mindenkori jogát Istenségem fenntartja (...) én az első falat kenyérben, melyet elfogyasztasz, átlényegülve benne vagyok” (IV/23–26) A kiadott Lelki Naplóban, ez nincs benne, a hiánya […] van jelölve!
Erzsébet asszony ettől a szeretettől annyira megrendült, hogy méltatlansága tudatában nem volt hajlandó kenyeret enni, helyette kekszet, vagy pogácsát evett! Egy nővér ismerőse, mikor ezt tőle meghallotta, ezt válaszolta kis mosollyal: „Ó Erzsébet, mit gondolsz? Amikor a börtönben meglátogattuk az ártatlanokat, ugyan bizony hogyan vittük be az Oltáriszentséget? Mint búzalisztből készült keksz-, vagy pogácsa formájában?!”
Erzsébet asszony elszégyellte magát, és azontúl minden első falat búzakészítménynél bensőségesen keresztet vetett. (Titkári emlékezés)
Szólj hozzá!
„Jézus Krisztus egész gazdagsága minden ember számára hozzáférhető és minden embernek javára válik.” Krisztus a maga életét nem önmagáért, hanem értünk élte: értünk emberekért, a mi bűneinkért, a mi üdvösségünkért egészen haláláig és végül föltámadott a mi „megigazulásunkért” (Róm 4,25). Most is „közbenjárónk az Atyánál” (1Jn 2,1). Mindazzal, amit egyszer s mindenkorra értünk átélt és elszenvedett, mindörökké jelen van „Isten színe előtt”. (ÚK 519)
A katasztrófákat nem Isten viszi végbe, hanem egyenes következménye a bűnök sokaságának, melyek feldobott kövekként hullanak vissza az emberiségre.
Szólj hozzá!
18.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (44. fejezet) Erzsébet asszony élete 7 (1939-tól 1943-ig)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 7 (1939-tól 1943-ig)
A vasárnapi szentmisékre a gyerekek anyjukkal mentek Remetére, vagy a Kertvárosi Szent Lélek plébániára, melynek építésére a család jelentős összeget adományozott. Az akkori plébános fel is kínált nekik egy családi sírhelyet, Károly bácsi azonban elhárította a gesztust, úm. nem akarja tudni, hogy hol lesz a sírhelye. (Közbevető megjegyzés: Az, hogy a Kindelmann házaspárnak mégis márványtáblás sírhelye van az altemplomban, ez Károly bácsi egykori barátjának - Tamás József, volt kalocsai líceumigazgatónak - köszönhető, aki nyugdíjasként Ady-ligeten lakott.1959-60 felé, a misézésen kívül besegített a Szentlélek templom könyvelésébe is, és egy alkalommal feltűnt neki, hogy néhai barátja amellett, hogy hatalmas összeggel támogatta a templom építését, még sincs kriptája. Felhívta erre Kenéz Rudolf esperes-plébános figyelmét, aki maradéktalanul intézkedett. Tekintve, hogy ismerte és tisztelte Erzsébet asszonyt, aki éveken át a bal oldali első sor első helyén tartotta csendes szentségimádását, így a dupla-koporsós sírhelyet aszerint jelölte ki, hogy az közvetlenül a padozat alatti részre essen. El is készíttette a márványtáblát a Kindelmann házaspár nevére, (tehát Erzsébet nevére is!). Az édesapa újratemetésére azonban még várni kellett, mert a Kádár-kormány akkori rendeletei szerint, még nehezen engedélyezték a templomi temetkezéseket!)
Károly bácsi minden nap elmondta a rózsafüzért – németül – lehetőleg a hidegkúti templomban, ahová még télen is elsétált, hogy nagykabátban beüljön az Úr elé. Vasárnapi szentmiséit is ott hallgatta, mert német nyelven is volt, a helyi sváb lakosság miatt.
Esténként elmaradhatatlanul együtt imádkozott az egész család, a szokott karosszékében ülő édesapával! Az imát lelkiismeret vizsgálattal kezdték, bocsánatot kérve a másiktól. (I/91) A kezdéskor mindig a másodszülött kisfiú gyújtotta meg a családi oltár gyertyáit, melyen a lányok gondozták a virágokat. Decemberenként a nagyobbak rorátéra jártak és izgalommal készültek a Karácsonyokra. A Szentlélek templom plébánosa Dr. Bozsik Pál prépost, már ősszel felkérte tehetségesebb híveit, hogy készítsenek egyszerű ajándékokat a kevésbé módos gyermekek részére. Ezek egy része ajándékként-, más része „karitasz vásár” keretében eladásra került. Ebből anyagi támogatás is jutott jónéhány családnak. Ahogy közeledett a szenteste, a polcon úgy szaporodtak a csecsebecsék, textilmaradékokból való bohócok, vadgesztenye figurák gyapjúfonal hajjal és „kötözött babák” selyempapír ingecskékben. De saját maguk számára is serénykedtek! Papírból „szalmát” vágtak zenélő betlehemi jászolukhoz, ám mindenki csak annyi „szalmaszálat” tehetett bele a Jézuskának, ahány jócselekedete volt!
Egy ilyen várakozással teli, a karitasz vásárra készülős estén az édesapa nem volt otthon, s az ablakuk alatt kívülről csoszogás, motoszkálás hallatszott. Erzsébetet félelem fogta el. Györgyikével ketten kiléptek az ajtón megnézni a gyanús zaj okát. Az esti szürkületben kékesen ragyogó puha szűz havon, hatalmas lábnyomok voltak láthatók a gyermekszoba ablaka alatt, melyek sehonnan se jöttek és az ablak végén egy méternyire, véget is értek! Erzsébet napokig a hatása alatt volt. A gonosznak bizonyára nem tetszett, hogy a „szeretet apró cselekedeteivel” várták a Szent Családot. Talán meg is sejtett valamit abból a végzetes „megaláztatásából”, mely ebből a házból éri majd a távoli jövőben! Tenni, azonban nem tehetett semmit, mivel védve voltak Krisztus a mi Urunk által!
Az esetet követő másnap, még a legkisebbek is elmentek a rorátéra, pedig nagyon szerettek aludni! Apjuk, amint meghallotta a történteket, csak ennyit mondott: - „Látjátok? Így lehet a sötétet világossá tenni!” - Károly bácsinak máskor is voltak ilyen sokatmondó kijelentései.
Az említett Pál atya, 1938-ban a családot beszervezte a „Jézus Szíve Családfelajánlásba”. Ennek kötelmeként, minden pénteken a piros mécsesű Jézus Szíve kép előtt közösen megújították felajánlásukat, elvégezve a Litániát is.
A karácsonyfát mindig az édesapa díszítette. A szenteste előtti délutánon a gyerekeknek mindig aludniuk kellett volna, ám ez egyre ritkábban sikerült, mivel oly szívdobogva várták a Jézuskát. Mikor aztán este hét óra körül kinyílt a nappali kétszárnyas ajtaja, kórusban énekelték a „Menyből az angyalt”. Az ajándékbontás utáni vacsorát követően, Erzsébet asszony a nagyobbakkal elment az éjféli misére.
Az 1942-es karácsony azonban különlegesen szép ajándékot hozott a családnak, megszületett a hatodik testvér, egy gyönyörű kisfiú, aki annyira szép volt, hogy egy kis jászolfélében betették a karácsonyfa alá. Valójában, ekkor érezhette magát utoljára felhőtlenül boldognak a család.
A 40-es évek kezdetétől az édesapa már egyre többet betegeskedett, melyet nem a kora indokolt. Vastagbélrákja volt. 54 évesen született az első-, és 64 éves korában született a hatodik gyermek. Egyre súlyosbodó állapota ellenére rendkívül jóságos, bölcs, humoros és játékos ember volt, az a tipikus „örök gyerek”! Az édesapa – mint már említettük –, kitűnt a rászorulók iránti együttérzésben. Egy kilenc gyermekes postás családnak, nem csak évente megvette a téli tüzelőt, de mindig állta karácsonyi költségeiket is! Ez a gyermekek számára nemcsak jó példa volt, de maradandó élmény is.
Szólj hozzá!
17.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (43. fejezet) Erzsébet asszony élete 6 (1933-38-ig)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 6 (1933-38-ig)
1932 és 1942 között, házasságukból hat gyermek született. A gyermekek születése; év, hónap és nemek szerint: 1932. III. (lány); 1934. VIII. (fiú); 1935. XII. (lány); 1937. II. (lány); 1938. X. (fiú); 1942. XII. (fiú).
A második gyermek hat hónapos volt, mikor 1935 február 2.-án (!) egy szép kis házat vettek a Remetei úton, melyet Erzsébet „tündérlaknak” nevezett, és a boldogságtól szinte hetekig alig tudott megszólalni. Felhőtlen öröme azonban nem tartott sokáig, röviddel ezután újra áldott állapotba került. Kilenc hónapon át élet és halál között volt. Egy hónapig vajúdott, de a megváltó öröm helyett, folytonos aggodalom érkezett a kis jövevénnyel, aki nem fejlődött és három évig kórházról-kórházra küzdöttek az életéért. Az orvosok sorra lemondtak róla, amikor azonban a gyermek betöltötte a 3. életévét, hirtelen csodamód, erőre kapott. Erzsébet minden ízében megélhette, hogy mi az „édesanyai aggodalom”! Nem csoda, ha később oly mélységesen átérezte az Égi Édesanya értünk, gyermekeiért aggódó fájdalmát! (A további három szülésével már nem volt gond.)
1938-ban a családfő a Hármashatárhegy alatti parcellázásból, (az akkor Haraszt-, a későbbi Harmatcsepp utcában /1961-től!/) vett egy 1000 négyszögöles gyümölcsöst, melyre 1939-ben felépült az ötszobás ház. Mindenkinek tetszett, csak Erzsébet sírt vigasztalhatatlanul, mert talán előérzete volt majdani szenvedéseit illetően, melyek az új családi házban érik majd!
A családnak volt egy háztartási alkalmazottja, egy vidéki leány, Györgyike, akit nem cselédként, hanem családtagként kezeltek. A családban mindenki segített mindenkinek, de volt amiben az édesanya soha nem engedett, ilyen volt a padlás víztartályának (saját kútjukból való) feltöltése, karos pumpálással. Eközben ugyanis Erzsébet mindig elmondta a Szűzanya kis Zsolozsmáját.
Valóságos családi ünnep volt minden vasárnapi ebéd. Étkezés után, rendszerint az anya felolvasott a 'Szív újság'-ból, vagy a 'Ferences Missziók'-ból. Ezt követően a férj és feleség dominóztak néhány partit, és ebben váltakozó volt a szerencse. A gyermekek eközben szintén olvasgattak egymásnak és igyekeztek jók lenni, mert valamennyiüknek volt egy kis „lelkiismeret füzete”, melybe még a kicsik is berajzolgatták jó pontjaikat. A gyerekszoba sarokpolcán Kis Terézke szobra állt, alatta egy persellyel, melybe a csemeték, a szülőktől és vendégektől kapott filléreiket gyűjtötték egy-egy pogány gyermek váltságdíjaként. Ezt októberenként (Missziós Vasárnap) fizették be a Missziós Nővéreknél. Esténként Erzsébet felolvasott a Ferences Missziók-, vagy a Lourdesi Életből, majd együtt megbeszélték a hallottakat. (Vö I/7-8)
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Magyarország, SZERETETLÁNG. Visszaemlékezés 1930-ra
Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás kiváltságoltjának élete rendkívül embertpróbáló volt. Amellett, hogy 1913-ban született 13. gyermekként, tizenhárom éves korában teljesen árva maradt. Még a nevelését felvállaló nagynénje is meghalt 1928-ban. Úgyhogy 1930-ig teljesen hajléktalanként tengődött Budapest VIII. kerületében. A kiragadott történet innen kezdődik.
1930. őszén történhetett, hogy a felhőszakadás elől beültem az Örökimádás templomba (Ld alúl). Ezt persze naponta megtettem eső nélkül is, de ez alkalommal valahogy rettenetesen csüggedtnek éreztem magam az életem kilátástalansága miatt. Az Oltáriszentség a szokott trónjára volt kihelyezve, gyönyörű csillogó monstranciában. Szinte körbenézett az embereken és olyan érzésem támadt, hogy engem néz, csak néz, mintha várna tőlem valamit. Ez annyira határozott érzés volt bennem, hogy el kezdtem magamban Hozzá beszélni: – Nézd Uram az én semmiségemet és nyomorúságomat! Láthatod a kilátástalan helyzetemet, úgyhogy megkérlek, vedd Szent Kezedbe az életemet!
Közben közeledett a Szentmise kezdésének ideje és amint levették az Urat a trónjáról, olyan gyönyörű fénnyel csillant meg, hogy egy sugara szinte a lelkem mélyére hatolt! Szinte elmerültem ennek fennségében, amikor hangosan e szavakat hallottam világosan: – Akkor megegyeztünk!
Én meg körül néztem, hogy vajon ki mondhatta és akkor figyeltem fel, hogy előttem két férfi térdel. A jobb oldali épp ránézett a társára. Ebből gondoltam, hogy ezek most valamiben megegyeztek!
Ezt a jobb oldali férfit el is neveztem magamban Széphangúnak! Mert az a hang olyan rendkívüli erőt árasztott reám, olyan csodálatosan szép, határozott és megnyerő volt, így mondom: megnyerő, hogy a széphangút, ezek után mindenütt kerestem!
Egy alkalommal a Sárkány utcai cipésztől jött ki éppen és valami nézeteltérése lehetett a suszterral, mert az ajtóból így szólt vissza: „Ne is haragudjon ez egy talpalásért túl sok!” És ekkor, szinte megdermedtem, mert annyira kiábrándító volt az az erős hang, ami a mérges férfitől elhangzott. Ez semmiképp nem hasonlított ahhoz, amit neki tulajdonítottam!
Ha valaki látott, nem tudom mit hihetett, mert szinte támolyogtam, legalábbis igen óvatosan raktam a lábaimat, hogy el ne essek! Beültem a templomba, és csak merengtem és se sírni, se imádkozni nem volt készségem. Annyira hatása alatt voltam még a csalódásnak, és természetesen a „szép hangnak”!
Még mindig nem mertem azt hinni, hogy az Úr Jézus hangja volt, de ennek gyanúja egyre csak erősödött bennem, mert szinte érződött, hogy az életem imbolygó hajóját, valami titokzatos áramlat a biztos kikötő felé sodorja!
Az ezt igazoló első mozzanat az volt, hogy amikor kimentem a templomból, egy addig még sosem látott koldusasszony kéregetett karon ülő gyermekével. Én, meg aki szintén „koldus” voltam, akartam adni nekik egy-két fillért, de a ruhám és a kabátom összes zsebét végig matattam, mire találtam két fillért, meg egy darab papirost. A pénzt odaadtam, a cédulát meg közömbösen elolvastam mielőtt eldobtam volna, ám ami ezen állt, az a josefstadti plébános atya címe volt, gondosan odaírva, hogy „keresd fel kislányom, ő majd biztosan segít”!
Hát nem vagyok sírós, mert az élet megedzett, de bizony dőltek a könnyeim ezen a figyelmességen! Mindjárt tudtam – nem csak sejtettem –, hogy bizony az Úr hangja volt, válaszul a felajánlásomra! Az Úr hozta elém a koldus asszonyt is, amiként Ő irányította a kezemet is, hogy a kabátom legmélyebb korcában megtaláljam ezt a papírt, melyet előző évben, egy vincés nővér csúsztatott a zsebembe.
Megjegyzés: A Krisztuskirály egyházközség plébános valóban segített Erzsébeten, és tbk. állást szerzett neki és a templomi énekkarban ismerte meg a férjét is!
Szólj hozzá!
Magyarország, SZERETETLÁNG 1962
Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony, hat gyermekes családanya (1913-1985) a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás kiváltságoltja, 1961-től egészen egyedülálló égi párbeszédekben részesült.
Az üzenetek célja az egész emberiségre kiterjedő lélekmentés, Mária Szíve Szeretetlángjának többletkegyelmi HATÁSA által!
Lelki Naplóját, mely a lelki irodalom gyöngyszeme, egyházi jóváhagyással 2010-ben adta ki a budapesti Szent István Társulat.
„Leánykám, ha a szülő új ruhát vesz gyermekének, megköszönteti vele és lelkére köti, hogy vigyázzon rá, mert nehezen tudta megszerezni. Mennyei Atyám is új ruhát adott a Szent Keresztségben, a megszentelő kegyelem csodás szépségű ruháját. És ti mégsem vigyáztok rá! Van-e szülő, aki többet szenvedett, mint én?
Azért, hogy a megszentelő kegyelem ruhája újra tisztítható legyen, rendeltem a szentgyónást, és ti mégsem veszitek igénybe.
Azért izzadtam vért. Azért koronáztak tövissel. Önként feküdtem szent keresztem áldott fájára. A kínok kínját szenvedtem, és utána elrejtőztem jelentéktelen (külső alá), szerénységgel, hogy megközelíthető legyek számotokra, és hogy tőlem ne féljetek.
Mint fehér pólyába takart kisgyermek, úgy rejtőztem a Szentostyába. És ha szívetekbe térek - vigyázzatok, ne legyen azon semmi szenny, sem szakadás, sem folt, mert van-e szülő, aki többet szenvedett gyermeke új ruhája megszerzéséért, és sokan még meg sem köszönik illendően. Mindennap csak ugyanazokat a közömbös szavakat érzés nélkül mondják el. Oda sem figyelnek, gondolatuk máshol kószál, és csak jönnek mindennap, és így megy ez évről-évre. Nem gondolnak arra, hogy Én az emberi természetet is magamra vettem, és úgy kell Hozzám szólni, csak egyszerű, emberi szavakkal. Nem kell a két lépés illemszabályt betartani, hisz a szívükbe fogadtak.
Tehát ne hagyjatok ott egyedül! Szívem szeretetre és bizalomra vágyik. Kérlek, hogy szóljatok Hozzám, hogy alkalmam legyen szavaitokat kegyelmeim teljességével megválaszolni. Leánykám, ahol csak teheted, hozd a lelkeket közelebb Hozzám!”
(Szeretetláng Lelki Napló I/72-73)
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
16.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (42. fejezet) Erzsébet asszony élete 5 (1930-tól 1932-ig)
| Szólj hozzá!1930 őszén egy papírdarabot talált átmeneti kabátja zsebében. Az a cédula volt, melyet a "Lujzás" főnökasszony csúsztatott bele, több mint egy éve. A fivérének a címe volt rajta, a Józsefvárosi Krisztus Király Egyházközség plébánosáé. Felkeresve, Imre atya személyében nem csak egy remek papot ismerhetett meg, de általa egy melegszívű nyugdíjas házaspárt is (Gyárfásékat): Etus néni és Józsi bácsi, gyermekükként fogadták be, és "Isten árvája" otthonra talált náluk. (A néni eredetileg tánctanárnő volt, a bácsi pedig banktisztviselő, egyetlen leányuk – nagy fájdalmukra – külföldre távozott.)
Szólj hozzá!
A Katolikus Egyházban augusztus 15-e Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván és sajnálatos, hogy mindmáig nem állami ünnep!
Márpedig Nagyboldogasszony ünnepét Szent István királyunk is mindig megtartotta! És, hogy mennyire fontosnak tekintette Mária égi születésnapját jelzi az is, hogy a beteg király érezve halála közeledtét, magához rendelte a püspököket és országának vezető tisztségviselőit. Megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak helyette királynak, atyailag intve őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; szeressék az igazságot és alázatossággal gyakorolják a szeretetet! Mindenekelőtt a kereszténység zsenge ültetvényén csőszködjenek. E szavak után a kezét és szemét az égre emelve így fohászkodott: ‘Ég Királynője, végső könyörgéseimben a Szentegyházat a püspökökkel és papokkal, Magyarországot a Szentkoronával, az összes jogaival, a népekkel és az urakkal, a birtokodba és szerető gondoskodásodba helyezem mindörökre, és nékik utolsó istenhozzádot mondva - lelkemet kezedbe ajánlom.‘ Ezért mi magyarok a Szent Szüzet nem csak égi pártfogónknak (Patrona Hungariae) nevezzük, hanem Magyarország Királynőjének, vagyis országunkat Szent László óta, Regnum Marianum-nak!
Az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint a Megváltó, édesanyja testét nem engedte át a földi enyészetnek, hanem testestől-lelkestől magához emelte a mennyei dicsőségbe. Az Istenanya elszenderülésének helye, minden valószínűség szerint Efezus volt. Ezt bizonyítja, hogy az első Szűz Máriának szentelt templom Efezusban épült, és az "Istenanya" dogmát is, az ott megtartott Zsinaton mondták ki 431-ben!
Jeruzsálemben az V. században már biztosan megemlékeztek a Boldogságos Szűz égi születésnapjáról. Az ünnepet Dormitio sanctae Mariae, vagyis „a szentséges Szűz elszenderülése” névvel illették. A VI. század során egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a VII. században vette át, s itt a VIII. századtól Assumptio beatae Mariae-nak – „a Boldogságos Szűz mennybevételé”-nek nevezték.
Egy rövidke idézet M. Quoist: Itt vagyok, Uram! c. könyvéből: (az Úr) "Így volt ez rendjén, így kellett lennie.
Az ujjak, amelyek Istent érintették, nem merevedhettek meg.
A szemek, amelyek Istent csodálták, nem csukódhattak le mindörökre.
És nem hidegülhettek el az ajkak sem, amelyek Isten arcát csókolhatták.
A legtisztább test, amely Isten Fiának adott földi testet, nem romolhatott meg, nem veszhetett el a föld porához keverten".
XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”.
Nagyboldogasszony napja a karácsony és újév mellett a harmadik olyan parancsolt Mária-ünnep Magyarországon, amely a hitüket gyakorló katolikusok számára kötelező, még akkor is, ha nem szükségszerűen vasárnapra esik.
Lásd még! (Ősi Magyar Himnuszunkat)
Szólj hozzá!
India, CHIRATTAKONAM 2001
2001. április 28-án a Chirattakonam-i Szent Mária Maiankara Katolikus Templom plébánosa Rev. Fr. Johnson Karnoor, a Szentostyán egy csodálatos képet vett észre. A történtekről a következőképpen számolt be:
„Aznap kezdtük az évenként ismétlődő kilencedet Szent Júdás-Tádé apostolhoz. Reggel 8.49-kor kihelyeztem az Oltári-szentséget a közös szentségimádásra. Néhány perc múlva az Eucharisztián három pont jelent meg. Abbahagytam az imát és felhívtam a hívek figyelmét is a megjelenő három pontra, és megrendülten arra kértem őket, hogy még bensőségesebben folytassák az imát, én pedig a monstranciát behelyeztem a tabernákulumba.
2001. május 5-én szombat reggel, szokás szerint megnyitottam templomot a Szentmisére. Az oltárhoz lépve kinyitottam a tabernákulumot is, hogy köszöntsem az Urat. A monstranciába helyezett Szentostyán egy emberi archoz hasonló rajzolatot pillantottam meg. Rendkívül mély megrendültséggel néztem meg alaposabban, hogy nem valami tévedés áldozata vagyok-e, ám azt hittem, hogy csak én látom a krisztusi arcot! Felszólítottam a híveket, hogy térdeljenek le és kezdjenek el imádkozni, és eközben odahívtam a ministránsfiút, kérdezve, hogy lát-e valami különöst az Oltáriszentségen. Azt válaszolta, hogy „Egy férfi arcképét látom!
Különösen megrázott az aznapi Evangélium, Tamás hitetlenkedéséről. A szavak mindenkit mélyen megérintettek, nekem pedig a szívemig hatolt: „Ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27)” Nem tudtam egy szót sem szólni tovább, csak sírtam.”
A kép lassan ugyan, de folyamatosan változott és részletdúsabb lett!
Végül egy Krisztuséhoz hasonló, töviskoronát viselő szakállas férfiarc mutatkozott meg.
A csodás Eucharisztiát Cyril Mar Baselios, a Trivandrum-i egyházmegye érseke vizsgálta meg, és a Szentostyát azóta is a templomban őrzik. A csoda emléknapját, május 5-én tartják!
Szólj hozzá!
Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 4 (1929)
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Szólj hozzá!
Begyik Tibor (Minden idézet vagy közlés csak a forrás megemlítésével!)
Szólj hozzá!
Olaszország, TRANI 1000 körül
Az apuliai Trani városában, az első ezredfordulón csoda történt, melynek főszereplője egy zsidó nő, aki a keresztény vallás dogmáinak valótlanságát szerette volna bebizonyítani, elsősorban önmaga számára. Ezért szentségtörő módon szentáldozáshoz járult, majd a Szentostyát a zsebkendőjébe rejtette.
Hazaérve hozzáfogott, hogy az Ostyát egy serpenyő forró olajban kisüsse, bizonyságként, hogy kenyér vagy sem! Ebben a pillanatban az Ostya hússá változott és bőséges vért ontott, kifolyva a serpenyőből. Az asszony rettenetesen megijedt, és megpróbálta elrejteni a bűncselekményt, de nem csak nem sikerült, de a vér elárasztással fenyegette az egész házat mindaddig, míg az asszony ki nem menekült a házból. A megrázó felismerést, beismerés követte, és a nő már nem tudta visszatartani a bűnbánatát! Ez pedig katartikus hatással volt rá és elkezdett hisztérikusan sikoltozni, melyre a szomszédai felfigyeltek!
Az emberek összecsődültek és a látvány hatására többek szintén sikoltoztak! A borzalmas hír futótűzként terjedt el a városban ‒ olyannyira ‒, hogy még a püspök is értesült a történtekről. Azonnal helyszínre sietett, hogy végére járjon az igazságnak. Vagy megnyugtassa a népet, vagy ha a hír igaz, akkor az eucharisztikus Ereklyét méltó biztonságba helyezze.
A püspök olyan mélyen megrendült, hogy mezítláb vitte a Relikviát rezidenciájára, hatalmas menet kíséretében. A szentséges Ereklyét ezüstdobozba helyezte, és később átadta a Szent András templom szerzeteseinek megőrzésre, ahol jelenleg is található.
A szent ereklyét egy ház alakú ezüst ereklyetartó kristályedényébe helyezték, egymástól elválasztva a két "sült" darabkát.
A szerencsétlen nő házát ‒ ahol a csoda történt ‒, 1706-ban átalakították a "Szent Megváltó"-nak szentelt kápolnává.
A csodás Eucharisztia két töredékből áll, a felső részen feketésbarna színű, az alsóban világos vörösesbarna. Az egyházi hatóságok, a csoda hitelességét ellenőrzendő több vizsgálatot tartottak: 1616-ban, 1678-ban, 1706-ban, 1719-ben, 1824-ben, 1886-ban és végül 1924-ben az Eucharisztikus Kongresszus alkalmával (tranistoria.wordpress.com).
Az ereklyéken azonban semmilyen (profán) tudományos elemzést nem végeztek, ellentétben az egyéb Eucharisztikus csodákkal, mint Lanciano.
A Trani csodájának megünneplése mindig a Nagyhét bűnbánati hangulatában zajlik.
(Máig őrzik a szentségtörés kellékeit!)
Szólj hozzá!
13.
augusztus
A SZERETETLÁNG ÜZENETE (39. fejezet) Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 2 (1923-tól 1927-ig)
| Szólj hozzá!Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 2 (1923-tól 1927-ig)