A fel-feldobott kő visszaesik!
Volt egyszer egy jó családból származó lány. Mint a legtöbb fiatal, ő is leérettségizett, sikerrel felvételizett az egyetemre, és elkezdte a kellemes 
diákéletet. Bulizás, diszkók, ivás, a „füves cigi”, fiúk, flört, „antibébi”, párkapcsolat. Az első kapcsolata egy nagyon szolid fiú volt, akivel tartósnak nézett ki a kapcsolat, ám szívpanaszai miatt abbahagyta a tanulmányait és el is költözött. Aztán egymás után jöttek a barátságok, és a lány időnként boldog volt.
Ez így ‒ tisztelt Olvasó ‒, egy "sztenderd hallgatói élet"!
A lány lediplomázott és 30 évesen felmerült benne a házasság gondolata főként azért, hogy ki ne fusson az időből! Keresni kezdte tehát a potenciális férjeket. És lám, talált egy jóképű, intelligens és gazdag férfit, lakással és autóval.
Hosszú udvarlás, nagy szerelem, házasság. Egy kész tündérmese. Éveket küzdöttek a gyermekáldásért. Orvosi vizsgálatnak vetették alá magukat és mindkettejüket egészségesnek találták.
Aztán egyszercsak beköszöntött az áldott állapot. A magzat egészségesen fejlődött, bár a szívhangjai olykor néha rendellenesek voltak, ám ennek az orvos nem tulajdonított jelentőséget. És kilenc 
hónapra megszületett a kisfiú, súlyos szívizomsorvadási hajlammal! Ez pedig örökletes rendellenesség.
Vizsgálódás kezdődött mindkét fél családjában, de a rokonságból nem emlékezett senki szívpanaszokra! A fiúcskának már kétéves korára pacemaker vált szükségessé.
Egy beteg gyermek, bánat egy életen át. Talán Isten büntetése a szabados életért? Korántsem! Ha feldobunk egy követ és a fejünkre esik, talán bizony Isten ejtette ránk? Ebben a világban semmi sem történik „csak úgy”, mert mindennek vannak természetes és lehetséges következményei!
Ez a lány később megismerte a „telegonia” törvényszerűségeit, és visszaemlékezett az első barátjára, akinek gond volt a szívével. A férjének nem szólt erről.
Az anya depressziós lett amiatt, hogy beteg gyermeke is tovább örökítheti negatív génjeit, és az ő utódai még tovább!
Végkövetkeztetés: egész generációk boldogsága rendülhet meg csak azért, mert egyik „ősük” könnyelműen kereste boldogságot!
(Források az első részben!)
