1903. január 22-én öltötte magára a kapucinusok barna ruháját, s vette fel a PIO testvér nevet. Az újoncélet hihetetlenül kemény és szigorú. Vasfegyelem és állandó önmegtagadás volt az elvárás. Éjfélkor ütögetett deszkalapok hangjára fel kellett kelniük és a kórusra sietniük, hogy zsoltárokkal dicsérjék az Urat. Mezítlábas saruikban, a cellák és a folyosók dermesztő hidegétől és a megszakított alvás kínjaitól bódultan vacogtak. Frater Pio is a hidegtől szenvedett a legtöbbet.
Ötkor volt ébresztő, s csak néhány percük volt a mosdásra, ágyazásra és máris a kórusra siettek a szentmise előtti elmélkedésre. Nyolc órakor reggeli, utána a 15 oldalas Regula ismertetése. Egy éven keresztül ez a 15 oldal volt minden megengedett olvasmány. A lelkükbe kellett ivódnia Szent Ferenc atyjuk akaratának.
A délelőtt további részében kitakaríthatták celláikat, kimoshatták ruháikat, mindezt teljes szilenciumban. Jártukban-keltükben csak az AVE-t recitálhatták. A legtöbbször nagyon szerény ebédet 12-kor vehették magukhoz. Kora délután séta a kolostorkertben, tanulás, elmélkedés, rózsafüzér. Hétfőn, szerdán és pénteken bűnbánati gyakorlatot tartottak. Vacsora után a kóruson, eloltott világítás mellett, – a csuhát vállig felhúzva – magukat vékony fémlánccal ostorozták. Közben a „Miserere-t” énekelték, s Krisztus kínszenvedésén elmélkedtek.
Igazi hivatás nélkül ezt az életet egyetlen újonc sem bírta volna. Giovanni – Francesco pietrelcinai barátja – már azon volt, hogy elhagyja a kolostort, s így szólt Pio testvérhez: „Te Franci! Ez az élet túl kemény, nem nekünk való. Döntöttem, holnap elmegyek! Velem jössz?” Francesco ezt ördgöi sugallatnak fogta fel, és így válaszolt: „Giovannale, miket beszélsz?! Hát nem megtettünk mindent, hogy ide kerülhessünk, és most meghátrálnánk? Mit szólnak ehhez szüleink és azok, akik oly sokat segítettek? Nem! Nem hátrálhatunk meg, és nem megyünk sehová! A megpróbáltatások azért vannak, hogy megedződjünk a nehézségekhez, de Jézus és a Szűzanya látják küzdelmünket és segíteni fognak, ha kitartunk! Nézd a többieket! Senki sem született szerzetesként!”12 És Giovanni maradt, Pater Anastasio lett a neve, és örökké hálás volt jóbarátja szavaiért. (Folyt.) Források az I. részben!
____________________________________
12. Die Stimme P.P. 29. évf. 1. nyomán
