P. Agatangelo ott maradt a templomban még éjjel is egy darabig, de nem vett észre semmit, de még másnap sem amikor felkereste a templomot, nem vett észre rendkívülit a feszületen. Ámde mégis a saját szemével akarta látni, amiről mások annyit beszéltek. Elhatározta, hogy a plébános engedélyével június 2-án még egy éjszakát egyedül marad a 
templomban. Kért egy létrát, hátha szüksége lesz rá. Amint a kivilágított templomban a feszület előtt imádkozott észrevette, hogy Jézus szemei és ajkai elkezdenek mozogni és arckifejezése egészen megváltozik. Egyik helyről a másikra ment, de mindig ugyanazt észlelte. Ezzel azonban nem elégedett meg. A létrán felmászott és a feszületet közvetlen közelről figyelt meg. De ugyanazt látta. Az ajkak felnyílnak, majd lezáródnak; a szemek lassan különböző irányba mozognak, a szembogár csaknem eltűnt s csak a szemfehér volt látható, mint a haldoklóknál. Agatangelo atya nagy izgatottságában alig kapott levegőt. Hogy a létráról le ne zuhanjon, átkarolta Krisztust. Majd amikor lejött a létráról.A korpusz rendesen mozdulatlan volt. Később így tett tanúságot: „Isten végtelen irgalmának 
jele, aki az emberiséget számtalan bűne ellenére is ki akarja emelni a vakságból.”
Don Eduardo á Migueli Gonzalez plébános mindjárt április 2-án hivatalos jelentést tett a Santanderi Egyházi Hatóságához: „A misszió utolsó napján a sekrestyében, éppen azok összeírásával foglalkoztam, kik húsvéti gyónásukat elvégezték, mire belépett hozzám az egyik misszionárius atya, azzal, hogy több gyermek, férfiak és nők, mégcsak nem is a legbuzgóbbak azt állítják, hogy a Christo de la Agonia szemeit lehunyta, majd fölnyitotta, sőt szentséges fejét jobbra-balra mozdította, a nyakán és mellén verejtékezve. A hívőkön nagy megindultság vett erőt. Amikor bementem a szentélybe, a jelenség már megszűnt; de minden rendű és rangú egyén hajlandó volt a Legméltóságosabb Oltáriszentségre megesküdni. Kötelességemnek tartottam ezen esetet, méltóságos püspök úrral közölni.”(Folyt.)
