HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) A LORETÓI SZENT HÁZ TÖRTÉNETE 7. rész.
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:07) NAPI GONDOLAT
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:06) KÉT FELHÍVÁS!
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:05) ANNAK ÖRÜLJETEK, HOGY NEVETEK FEL VAN ÍRVA A MENNYBEN videó 3 perc 20 mp
  • csilla vargáné: leSZÁZALÉKOLTAK, 47% tüdö sziv -cukor csipöizületi kopás ..tüzelöre szeretnék segitséget kérni ...... (2024.01.15. 17:04) HITVALLÁS

A Fatimai Bazilika építése      Amikor 1920-ban José Correia da Silva lett a leiriai egyházmegye új püspöke, korábbi tartózkodása ellenére, kötelességének érezte, hogy tanulmányozza a fatimai eseményeket. Napról napra világosabbá vált számára, hogy az események mögött Isten áll, így megerősödött…

Szólj hozzá!

     Lengyelországban egyre nő a felháborodás, mert a lengyel baloldali kormány által kinevezett Gdansk-i Múzeumigazgatóság a II. Világháborús bemutatótérből eltávolította a katolikus Ulma családról szóló kiállítást. 1944-ben az Ulma házaspárt hét gyermekükkel legyilkolták a német nácik, mert…

Szólj hozzá!

Ne adjatok teret a sátánnak!         A Vision2000 nevű portál legújabb száma arra figyelmezteti olvasóit, hogy nagy a veszélye a varázslásba, kuruzslásba, boszorkányságba vetett hit, a pogány rituálék visszatérésének. Bár állítólag felvilágosult és tudományos korban élünk, mégis olyan furcsa…

Szólj hozzá!

A ragaszkodás több mint a hűség!      Sajnos a házasulók sokasága alig gondolja át életre szólóan, hogy mire is vállalkozik. Adódhat ez abból, hogy a kezdetek felszínes, romantikus vágyaitól fűtött élményeit tekintik állandónak és életre szóló „zsinórmértéknek”. Ezzel szemben a lelki- és…

Szólj hozzá!

A Szűzanya fején a szeretet és az áldozatok koronája      A Fatimai Szűzanya szobrának, több díszes koronája van, az elsődleges aranyból készült.     A koronázás gondolata 1942-ből, a portugáliai Actio Catholica női csoportjától származik. Elég volt azonban néhány sor az újságokban és özönlöttek az…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

(Folytatás)      Az emberi egzisztencia (bűnbeesést követő) újjáteremtése nem a paradicsom vissza-térését jelenti, hanem azt, hogy Jézus keresztjének és föltámadásának jegyében újra harmónia születhet a testi vágy és az emberi szellem, a férfi és a nő igényei, az intim kapcsolat személyes…

Szólj hozzá!

     „A második pünkösd eljön, hogy ezt a pogánnyá vált emberiséget, amely a gonosz lélek erős befolyása alatt áll, teljes életközösségre vigye Urával, aki megteremtette, megváltotta és megmentette. A második Pünkösd leszáll a szívekbe, hogy átalakítsa, és nyitottá tegye őket a szeretetre, hogy…

Szólj hozzá!

Valakiknek nagyon nem tetszett        Minél több zarándok érkezett Fatimába, annál jobban fokozódott a szbdkmvesek harca az Egyház ellen. Nem elégedtek meg a gúnyolódással és a rágalmazással, melyből az újságok is bőven kivették a részüket. Ahol csak lehetett, ott támadtak és gyakran még…

Szólj hozzá!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Szólj hozzá!

Forrásként több helyütt felhasználtam a Szentírás-, a HAGIOSZ.net cikkét a pápák és a II. Vatikánum megnyilatkozásait, a szerkesztő Hivatás, házasság és család c. kiadványát.       „Napjainkban sajnos úgy tűnik, a nagyon hatásos hírközlő eszközök különféle programjai a családok szétzilálására…

Szólj hozzá!

     Luciusz Laktanciusz ókeresztény teológus ezt írja a 4. században: „Így a legfenségesebb és leghatalmasabb Isten Fia... megsemmisíti a gonoszságot, véghezviszi nagy ítéletét, és életre támasztja az igazakat, akik... ezer éven át uralkodnak majd nagyon igazságos uralommal.” (Divinae…

Szólj hozzá!

Francesco Bamonte, Róma vezető ördögűzője írja könyvében:      Február 20-án van a két kis Fatima-i pásztorgyerek, Szent Márto Ferenc és Jácinta liturgikus ünnepe. (...) Egy napon, mialatt imáinkban többször is segítségül hívtuk a két kis szent pásztorgyermeket, a szóban forgó személyt megszálló…

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.Családjaiknak megadom a békét.Minden bánatukban megvigasztalom őket.Életükben és…

Szólj hozzá!

Meg kell tanulnunk levonni a tanulságokat!       Előbb-utóbb persze mindenki belátja, hogy a tisztaság – vagyis a vágyak kordában tartása – lett volna a kisebb "szenvedés", a megaláztatások és a rosszabb élethelyzetek kínjánál!     A régi bölcsességhez, miszerint "mindennek megvan a maga helye…

Szólj hozzá!

     A Katolikus Egyház Katekizmusából: „Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a 'gonoszság misztériumát' egy vallási megtévesztés formájában, mely az emberek…

Szólj hozzá!

Francesco Bamonte, Róma vezető ördögűzője írja könyvében, hogy az ördögnek kényszeredetten meg kellett vallania: "Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok: Má...ár...i...a  Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni az egész világot. Egyedül az Ő Szeplőtelen Szíve"! 2009. június…

Szólj hozzá!

Érdemes áldozatot vállalni!      Fontos tisztáznunk, hogy a kereszténység nem a szexualitást tartja bűnnek, hanem csupán az élet és az üdvösség szempontjából veszélyesnek tartja a Szentségi Házasságon kívüli gyakorlatát! Isten az emberi erotikát csodálatos – mondhatni – természetfeletti…

Szólj hozzá!

     Kétségkívül napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is van, és szemünk láttára válik világméretűvé. A Bölcsesség Könyve írja „Az istentelenség pusztává teszi majd az egész földet és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (5,23)      A…

Szólj hozzá!

Éber legyen a szívünk!        Napjainkban nem törekednek-e csaknem mindenhol a világban a vallás nélkülözhetővé tételére? Hirdetik, hogy a hit nem nemzeti-, hanem magánügy. Nem kísérlik-e meg kizárólagossá tenni a vallás nélküli nevelést? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az igazságot…

Szólj hozzá!

A Fatimai Szűzanya kegyszobra A FATIMAI LÁTNOKOK folyóirat 5-6. száma 1988. szeptember/december nyomán     Dr. Nunes Formigao, a fatimai események legkiválóbb történésze, 1917. szeptember 27-én első alkalommal kérdezte ki a gyermekeket. A "Hogyan nézett ki a Szűzanya?" kérdésére, kövessük Ferenc…

Szólj hozzá!

A kérdés az erkölcsi  szemléletben van!      "Aki nem tud uralkodni a szexualitásán, az nem alkalmas a házasságra sem!" (ÚH 261) "Az embert két dolog különbözteti meg az állattól: az evőeszköz használata és a nemi élet kontrollja!" (HHCs 22) A felnőtt emberi szexualitás éppen abban különbözik…

Szólj hozzá!

     De van-e remény a kiútra? Először is, teljesítenünk kell a fatimai kéréseket, és akkor két ígéretben is bízhatunk! Egyfelől az Evangéliumiban, miszerint "ha elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem"! (Róm 5,20) Másfelől a Fatimai Szűz ígéretében, hogy "végül Szeplőtelen Szíve fog…

Szólj hozzá!

(A tegnapi gondolatsor folytatása!)           Sokan nem ismerik (mert nem tájékoztatták őket), vagy már meg is feledkeztek ezen igazságokról (mármint, hogy a sátáni gondolat sokszor tetszetős eszmék köpenyében jelenik meg). Így gyorsan növekszik azok száma, akik kijelölt tanítókra, ember alapította…

Szólj hozzá!

A Fatimai Szűzanya kegyszobraA FATIMAI LÁTNOKOK folyóirat 5-6. száma 1988. szeptember/december nyomán   A 3 kis pásztorgyermek, Lúcia, Francisco és Jácinta látta a Szűzanyát, ezért csak ők mondhatták el, hogy milyen volt a Szűzanya.  Dr. Nunes Formigao, a fatimai események legkiválóbb történésze,…

Szólj hozzá!

Nem a házasság intézménye van válságban, hanem az ember!       Korunkra jellemző, hogy a megtévesztő szellem úgy próbálja az Isten törvényét elértékteleníteni és az emberi kapcsolatokban káoszt kelteni, hogy zavart kelt az emberi fogalmakban! Ma más jelent a szabadság, szeretet, szerelem,…

Szólj hozzá!

     Beszédeiben VI. Pál és II. János Pál pápa is érzékeltette, a világra (és az Egyházra) váró válságot. Ám kérdés, hogy konkrétabban milyen összefüggés található a mai válság és a fatimai üzenet között? Nos, a válság okait abban kereshetjük, hogy liberális ideológiák és modernista szokások…

Szólj hozzá!

   „Ne féljünk nevén nevezni a gonoszságot és annak előidézőjét, a sátánt! – mondja II. János Pál a fiatalokhoz intézett apostoli levelében. – A stratégiája, hogy megpróbál elrejtőzni, ezért úgy ülteti el a gonoszságot az emberben, hogy az magából az emberből teljesedjen ki. Így hálózva be…

Szólj hozzá!

     A Római Katolikus Egyházban az ünnep liturgikus neve: „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél”  (Visitatio Beatae Mariae Virginis). A 13. századtól július 2-án tartották, egészen a II. Vatikáni Zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át, Magyarországon és az elszakított területeken mégis július…

Szólj hozzá!

A látnokok boldoggá avatása       Ferenc és Jácinta boldoggá avatási perének előkészítését hivatalosan már 1949-ben elkezdték ugyan, de oltárra emelésük húzódott. A fatimai események 64. évfordulóján, 1981. május 13-án merényletet követtek el a Szentatya ellen. A történészek, és a jelenéseket…

Szólj hozzá!

Forrás: A papokhoz, Szűzanyánk szeretett fiaihoz. Üzenetek '96-'97 évekből. Megjelent a Máriás Papi mozgalom kiadása ‒ Csató és Tsa Kft 1998. ‒ 90-91. és 94. oldal nyomán. (Részletek), 1997. június 24. valamint augusztus 6. – Jézus Krisztus az egyedüli Üdvözítő, mert Ő az Atya örök Igéje, aki…

Szólj hozzá!

     Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot - ezek az idők jelei, a Jelenések Könyve, a szentek és az egyházatyák figyelmeztetéseivel összhangban. Minden esetre a jelek a Hét Pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. E félére…

Szólj hozzá!

„A mai idők állapota kötelez minket, hogy emlékezetetekbe idézzük: nem kell csodálkoznunk az eretnekségeken, sem azon, hogy léteznek (hiszen már előre megjövendölték, hogy felütik fejüket). Azon sem, hogy megzavarják egyesek hitét (hiszen az eretnekségek épp arra szolgálnak, hogy hitünk próbát…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása