A Fatimai Bazilika építése
Amikor 1920-ban José Correia da Silva lett a leiriai egyházmegye új püspöke, korábbi tartózkodása ellenére, kötelességének érezte, hogy tanulmányozza a fatimai eseményeket. Napról napra világosabbá vált számára, hogy az események mögött Isten áll, így megerősödött benne az elhatározás, hogy ebben neki is kötelessége részt vállalni.
Mindenekelőtt Cova da Iriában vetetett egy nagy, 125 000 négyzetméteres telket (a terület kétszer nagyobb, mint a Szent Péter tér Rómában) és elrendelte az első tervrajzok elkészítését.
1921 októberében megengedte, hogy misét celebráljanak a szabad ég alatt. Addig a Fatima falu templomában tartották a szentmiséket, ahonnan a zarándokok aztán átvonultak a Cova da Iriába.
Először is az időjárás viszontagságai ellen építtetett egy ideiglenes kápolnát.
A legnagyobb gondot a vízszegény sziklás vidék okozta. Az építkezéshez biztosítani tudták volna az elegendő vizet, annál inkább gondba ejtette a tervezőket a majdani feltételezett hatalmas zarándoktömegek ivóvízellátása. Ezért a püspök javaslatára egy óriási esővíztárolót kezdtek kialakítani a területen. Alig haladtak túl az első rétegen, egy rendkívül bővizű forrásra akadtak, mely a geológusok szerint képtelenség volt. Az emberek a forrást a Fatimai Madonna ajándékának tartották. (A korabeli képen a forrást csodáló zarándokok.)
Így oldotta meg a Szűzanya Fatima létfontosságú kérdését. Hiszen hogyan fogadhatta volna Cova da Iria a zarándokok tíz és százezreit a forró nyári hónapok alatt, ha nem lett volna ivóvíz? Fatima azóta sem szűkölködik vízben. (A képen a később mégis elbontott Jézus Szíve ivócsarnok. A Szentséges Szív szobra máig ott áll, és annak tövében lehet vizet tölteni!)
1928. május 13-án az addigi leghatalmasabb zarándoksereg jelenlétében Msgr. Manuel da Conceicao Santos évorai érsek tette le a bazilika alapkövét, mely 25 év alatt épült fel, mint Portugália legnagyobb temploma. Végül, 1953. október 6-án és 7-én 15 portugáliai püspök jelenlétében Lisszabon bíboros pátriárkája felszentelte a bazilikát. A templomhajó felső négy sarkában a világ négy legnagyobb Mária-tisztelőjének szobra áll, közülük egyik, a Magyar Szent István király. (Alább, a Fatimai Bazilika építési fázisai.)