Egy napon a gvárdián atya így szólt a látogatóban lévő édesanyjához: – Donna Giuseppa! A fia nagyon jámbor, nem is találunk benne hibát, de az egészsége... nos, igen aggasztó!
Hát igen! Pio testvér életének egyetlen kényes pontja volt, s ezt a váratlan lázrohamokkal járó bizonytalan egészsége jelentette. Magas lázától a kolostor hőmérői rendszerint szétrobbantak. A betegápoló testvér jó ötlettel fürdőhőmérőt kezdett használni, mely nagy megdöbbenésre olykor 48O C-t is mutatott.
A nehézségek ellenére 1904-ben gimnáziumi tanulmányokat folytatott, 1905 októberétől pedig filozófiát tanult. 1907. január 27-én tette le az ünnepélyes fogadalmat, majd ezt követően teológiát tanult. 1909. május 15-én egészségi állapota miatt hazaküldték Pietrelcinába, bár felkészülését a papi hivatásra tovább folytathatta. 1909. július 18-án diakónussá szentelték a morcónei kolostorban.
1910. január 22-én tartományfőnökéhez benyújtott pappá szentelési kérelmében így írt: „Egy idő óta azon fáradozom, hogy szívem olthatatlan vágyát elfojtsam, de bevallom Önnek, minden törekvésemmel csak azt értem el, hogy e vágyakozás egyre fokozódik! Most a vágyamat arra akarom bízni, aki bennem felkeltette.”15
1919. május 10-én szentelték pappá a benventói dómban. Pio atya életének legnagyobb vágya valósult meg. Hívő családja őszintén osztozott örömében. Felettesei, egészségi állapotára való tekintettel továbbra is Pietrelcinában hagyták. A faluban első, akit meggyóntatott, igen beteg egykori tanítója volt – „a kiugrott pap” –, aki ezt követően hamarosan meghalt. A falu népe csupán azt kifogásolta a fiatal papban, hogy „a kis padre miséinek soha nem akar vége szakadni!” Még panaszt is tettek az esperesnél, aki Don Salvatorét bízta meg a panasz orvoslásával.
A plébánosnak el kellett ismernie, hogy az észrevétel jogos, mivel fiatal barátja valóban elveszti időérzékét az oltárnál. Csupán a szent engedelmességre való hivatkozással sikerült némileg kordában tartani Pio atya miséit. Ő azonban utána „kárpótolta” magát, mikor is a főoltár mögé rejtőzve órákig maradt mély összeszedettségben. Gyakran rázárták véletlenségből a templomot. Egy alkalommal, mikor hosszas keresésést követően a kőpadlón fekve önkívületben találták, azt hitték, hogy meghalt. (Folyt.) Források az I. részben! (Lent a Benventói Dóm)
____________________________________________
15. Levelek, 178-179.
