Tudva és akarva
1903. január 1. éjjelén Francescoban az Úr egy látomással erősítette meg hivatását. Így szólt hozzá: „Jöjj velem! Ez érdemszerzőbb lesz neked, mint bátor harcosnak a hősi küzdelem.” És elvezette egy tágas mezőre, melyen kétfelől hatalmas tömeg volt. Az egyik oldalon nemes tartású fennkölt emberek, a túloldalt elrettendő külsejűek álltak. Középütt feltűnt egy hatalmas torz alak, melynek puszta látványa is bénító volt. Francesconak ezzel a szörnyeteggel kellett felvennie a harcot! „Én melletted vagyok és segítek... Győzelmed béreként a Dicsőség Koronáját kapod tőlem!”9
1903. január 6-án Peppa mama ezt rebegte fiacskájának (aki térdre hullott édesanyja előtt): „Érzem a szívem megszakad, fiam, de Szent Ferenc hív, – menned kell!” Ekkor anyja átmenetileg eszméletét vesztette, majd összeszedve magát – mint egy bibliai erős asszony – megáldotta szeretett gyermekét és útjára bocsátotta e szavakkal: „Ne gondolj anyád fájdalmára, el kell hagynod bennünket, menj!”
Édesanyja később visszaemlékezéseiben így beszélt erről: „Ne higgyétek, hogy fiam nem szenvedett a búcsúzásnál. Ahogy az elutazás napja közeledett, úgy növekedett benne az elválás fájdalma, olyannyira, hogy Francescot többször az ájulás környékezte. Elutazása előtti éjjel az Úr egy látomással vigasztalta meg. Jézust és Máriát látta teljes dicsfényben. Az Úr a fiam fejére tette a kezét, és úgy megerősítette a lelkét, hogy búcsúzáskor egyetlen könnycseppet sem ejtett...”10
Ilyen lelki útravalóval kezdte meg jelöltünk a szerzetesi életet. Már kezdetben hosszú órákat töltött imádságban, nagyon keveset beszélt, és testét sanyargatva ostorozta magát. Éjszakánként egyre gyakrabban volt kitéve sátáni zaklatásoknak, így szinte alig aludt valamit.
Mikor a morcónei kolostor novícius jelöltjei egyhetes elmélkedő csendbe merültek, Francesco többek között ezt írta naplójába: „Harmadik napja tart a lelkigyakorlat, és én az isteni kegyelem fényességében lépkedek előre, önmagam és az isteni jóság megismerésében... A szeretetre méltó Isten, a végtelen Szeretet, aki bennem szegény emberben megkezdte munkálkodását, beteljesíti a kegyelem művét... Nekem, méltatlan teremtménynek születésemtől kezdve megmutatta szeretete jelét, bizonyságát adta, hogy Megváltóm, legnagyobb jótevőm és hűséges, odaadó barátom, védelmezőm... Ó, én szegény szívem! Állandóan izzik az emberek iránti szeretettől... Én hálátlan gyermek, tudatára ébredtem, hogy mekkora különbség van az isteni irgalmasság és az én hálátlanságom között!... A lelkemet félelem tölti be...”11 (Folyt.) Források az I. részben!
_________________________________________
9. Blanár Mihály: PIO ATYA A TITOKZATOS KARIZMATIKUS – Kiadó: Kapuziner Kloster, Wien, 1982. (a továbbiakban: Blanár:…)
10. Die Stimme P.P. 27. évf. 2. nyomán
11. Kiragadott idézet Pio atya lelkinaplójából, Blanár: 26.0.
