HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Szólj hozzá!

Mivel a világ kiszárad az istentelen bűnöktől, az erőszaktól, a megosztottságtól és a háborúskodástól. Nélkülözhetetlen tehát az, hogy kegyelmi erőfeszítéssel ne igyekezzünk „isteni harmattal”, a Szentlélek harmatával öntözni a Földet. Különösen igényli az imádságot korunk kritikus területe: a…

Szólj hozzá!

Bevezetés      A libanoni szent remete Szent Charbel-ről mondják, hogy a „Kelet Pió atyája”. Nem túlzás és nem tévedés, hiszen Pió atyához való hasonlósága, színtúgy nem csak szerzetesi életének különös voltában mutatkozik meg, de minden emberi logikát meghaladó áldozatkészségeben is. Charbel atya…

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 3      Az «Ember Jézus Krisztus» a mi Közvetítőnk természet szerint − az emberi természet szerint, amelyet Szűz Mária méhében öltött magára. Ám Krisztus nem azért lett ember, hogy az emberiségnek egyetlen megmaradt túlélője legyen, hanem hogy «elsőszülött [legyen] a sok…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A világ erkölcsi-, gazdasági- és lelkiállapota egyre súlyosabb végkifejlet felé halad. A vezetők nem képesek felismerni, hogy nem a globális felmelegedés, nem a széndioxid növekedés, hanem az emberiség Istentől való elhidegülése, a napi imádság csökkenése jelenti az igazi veszélyt! Tehát az emberek…

Szólj hozzá!

Hallgassatok végre rám! Én Anyátok vagyok, tudok és akarok segíteni rajtatok! Tartsatok bűnbánatot és éljetek bensőséges lelki életet! Legyetek hűek Szent Fiamhoz, hűek az Egyházhoz, mert csak így maradhattok meg az állhatatosságban! Ne halogassátok!  

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 2      A Miatyánkot, amelyet minden tizedben elmondunk, maga az Üdvözítő tanította nekünk, amikor tanítványai arra kérték, tanítsa őket imádkozni: "Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy..." (Mt 6,9). Ezzel az imádság, mellyel Istenhez fordulunk, biblikus…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Augusztus 31-én Budapesten, a Máriaremetei Kegytemplom parkjában idén is megrendezésre kerül a Szeretetláng Fesztivál. A 9 órakor kezdődő találkozó kiemelt előadója lesz Dominik Chmielewski szalézi szerzetes atya, aki korábban a Lengyel Harcművészeti Szövetség karate igazgatója volt, de…

Szólj hozzá!

Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: 'Jön az eső', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: 'Forróság lesz', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, a mai idők jeleit  miért nem ismeritek fel? Miért nem jöttök rá magatok,…

1 komment

„Az Egyházon kívül nincs üdvösség” dogma helyes értelmezése  Füzesi Zsolt összeállítása nyomán( forrás : katolikus fórum)      Az „Egyházon kívül nincs üdvösség” dogmája azt jelenti, hogy a katolikus Egyház abszolút módon szükséges az üdvösségre, vagyis minden egyes ember üdvözülésénél közvetlen…

Szólj hozzá!

Miért pont a rózsafüzér? 1      A Szűzanya, rögtön az 1917 május 13-i jelenés alkalmával azt kérte: "Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért", s ezt a kérést októberig minden hónapban megismételte.     Ha felidézzük, Isten milyen állhatatosan ajánlja a fatimai üzenet által a rózsafüzér imádkozását és…

Szólj hozzá!

     Joseph Strickland amerikai püspök legfrissebb levelében figyelmeztet az egyházban és a társadalomban elhatalmasodó gonosz erőkre és az anyagiasságra! Felszólítja a híveket, hogy egyre adaadóbban ragaszkodjanak az Eucharisztiához és sürgősen teljesítsék a Szűzanya fatimai és akitai…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A szovjet vallásüldözés évtizedei alatt a keresztények azzal tartották életben hitüket, hogy titokban gyűltek össze otthonaikban imádkozni. Tomasz Peta kazah érsek szerint: »A szovjet uralom éveiben, amikor a katolikus hívek, templomok, papság és szentségek nélkül kényszerítek élni, egyfajta…

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvéből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)       6. Jézus Krisztus és Mohamed, Buddha, valamint a hinduizmus közti különbség, egyenlő a megváltás és az önmegváltás közti különbséggel.  Nemcsak az Evangélium tud az ember…

Szólj hozzá!

Mons. Tarcisio Bertone találkozása Lúcia nővérrel (2001. november 17-én)      A 2001. szeptember 11-én történt terrorista merénylet szomorú eseménye után olasz és külföldi újságokban olyan cikkek jelentek meg, amelyek Lúcia nővér állítólagos új közléseire vonatkoztak. A pápának szóló figyelmeztető…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvéből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)         5.5. Az üdvösség útja      a) Az üdvösség útja Mohamednél A mohamedánok soha nem vitázhatnak a Korán fölött. Jó azonban, ha minél többet tudnak belőle kívülről. A…

Szólj hozzá!

Antonio Borelli Machado: Fatima. A tragédia vagy a remény üzenete? c. könyve nyomán Fatima, valóban a remény üzenete?      A bűnös emberiség ma szörnyű válságban van, mely kiterjed az erkölcsi, a társadalmi és a vallási életre is. Ennek a válságnak a megoldására a Szűzanya egyértelmű alternatívát…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvéből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)       e) Felebaráti szeretet és szociális nyomor Jézus Krisztus Evangéliumában a felebaráti szeretet a központi tanítások közé tartozik, míg a többi vallásban ez nem szerepel önálló…

Szólj hozzá!

Az Egyházban, az Egyházért, az Egyház Anyjával, mert az események egymással összefüggenek! A Szeretetláng, a fatimai kérések megvalósítását segítő lelki hevület (többletkegyelem), mely a Szűzanya Szeplőtelen Szívéből nyeri "gyújtólángját". És ez a Láng, maga Jézus Krisztus!    A Szeretetláng…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvéből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)        c) Fatalizmus A fatalizmussal Mohamed Istenről szóló tanításában találkozunk. Isten mindenhatóságának túlhangsúlyozása el egészen az önkényuralomig, szükségszerűen kihat az…

Szólj hozzá!

Pedro Valin ho Gomes írása nyomán (rövidített) szerkesztett változat 3 Mária nyomában      A fatimai kis pásztorok a hívő életforma példái, akik a Szűzanyához hasonlóan hagyják magukat átformálni azáltal, hogy a Szeretet-Istent imádják, és a leglényegesebb dolgok felé fordítják tekintetüket,…

Szólj hozzá!

Te kedves Olvasó, hallgatsz a Szűzanya indíttatására?          1215-ben egy éjszaka Szent Domonkos elmélyülten imádkozott a római Szent Péter Bazilikában. Látta, hogy az Úr Jézus megjelent az égen, kezében tartva három lándzsát, melyekkel a világot akarta sújtani. Édesanyja, a Boldogságos Szűz…

Szólj hozzá!

Bizony fájlalhatod majd, ha életedben rest és halogató voltál – tehetted volna bár –, de nem gyóntál!      Ha láttál valaha embert meghalni, gondold meg, hogy azon az úton te is átmégy. Reggel gondold azt, hogy az estét nem éred meg. Ha pedig beesteledett, a reggelt ne merd magadnak ígérni. Készen…

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvéből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)      5.2. Az embereket illetően     a) Kasztrendszer a hinduizmusban Hogy a hinduizmusban 60 millió pária van, és ezeket nem is sorolják az emberi társadalomba, sőt korábban…

Szólj hozzá!

Pedro Valin ho Gomes írása nyomán (rövidített) szerkesztett változat 2         A Szűzanya szobra körbejárt a Szent Péter téren a hívők sokasága között, és Isten irgalmasságával megérintette a szíveket, hogy megerősítse az Egyházat a hitben. A Fatimai Szűzanya kegyszobra által érezhető isteni…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)        b) És hogy állunk Buddha istenfogalmával?          Vannak akik úgy vélik, hogy Buddha ateista. Ez azonban tévedés noha igaz az, hogy Buddha nem foglalkozott az istenkérdéssel.…

Szólj hozzá!

Zarándokúton a zarándok Szűzanyával                                                Pedro Valin ho Gomes írása nyomán (rövidített) szerkesztett változat 1      A Feltámadás fénye betör a sötétségbe, amely szétszakítja a sötétséget és jó hírként terjed, Isten világosságát árasztva életünkre. Ez a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann "Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a Hinduizmus" c. könyvéből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán,)              3. Buddha, Mohamed és Jézus Krisztus között nemcsak személyükre, hanem életükre nézve is különbség van: a bűntelenség…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Mit is akarnak megvalósítani, a fatimai kegyhely mai tisztségviselői?Egy törökországi püspök figyelmeztetése az európai püspöki szinóduson az iszlám, Európát fenyegető veszélyéről      Mgr. Giuseppe Germano Bernardini, Izmir (Törökország) érseke, aki két évtizede tölti be püspöki hivatalát egy 99,9…

Szólj hozzá!

     Augusztus 31-én Budapesten, a Máriaremetei Kegytemplom parkjában idén is megrendezésre kerül a Szeretetláng Fesztivál. A 9 órakor kezdődő találkozó kiemelt előadója lesz Dominik Chmielewski szalézi szerzetes atya, aki korábban a Lengyel Harcművészeti Szövetség karate igazgatója volt, de…

Szólj hozzá!

     A Szentírás szerint Dávid király családjából származó Máriának az angyal véget nem érő királyi széket ígér az Angyali üdvözletben.      Csillagkoronával tűnik fel a Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonyaként.      Az efezusi zsinat (431) a Szent Szüzet mint „Isten Anyját” a Királyok…

Szólj hozzá!

Részletek Dr. Gerhard Bergmann "Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus" c. könyvéből (A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)         Egy rokonszenves, főiskolai hallgató nem akadékoskodva, becsületes tudásvágytól indítva kérdezi: „Mondja kérem, miért…

Szólj hozzá!

Milyen "egység" alapján fog az egységes világvallás állni?    A francia szbdkmves Yves Marsaudon az eljövendő egységes világvallást a következőképpen definiálja: „Ki lehet jelenteni, hogy az ökumenizmus a szbdkmvesség legitim gyermeke. Korunkban egyik rendtársunk, Franklin Roosevelt követelte ki…

Szólj hozzá!

KNOCK 7 perc I. rész https://youtu.be/qcTsfFSFeI0 KNOCK 7 perc II. rész https://youtu.be/K7jWeykVdig    (Ha link nem nyílik meg, ez nem a szerkesztőség, hanem a szolgáltató részéről feltételezhető akadályoztatás!)  

Szólj hozzá!

Szent-István napján    (Reviczky Gyula)I.  Hatalmas, bölcs, előrelátóJézus tanát megismerő;Néped' pogányságból kiváltó,Te jóság, bölcseség, erő!...Kinél dicsőbbet és nagyobbatNem szülnek hosszu századok:Első királya magyaroknak,Áldassék áldott jobb karod!  Hazámnak szentje, nagy királya!Tisztelni…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Fatima holnap: vallások-közötti szentély?      Mint előzőleg tárgyaltuk, 2003. október 10-től 12-ig vallások-közötti kongresszust rendeztek Fatimában, amelyen jelen volt Mgr. Fitzgerald, a vallások-közötti dialógus pápai tanácsának elnöke, Jose de Cruz, Lisszabon bíboros-pátriárkája, Mgr. Guerra, a…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

A történet magyar vonatkozásai      A jelenések kislányát jól ismerte Regőczi István atya, aki életében először éppen a jelenések évében járt Belgiumban, a szentelése előtti évben, 1942-ben pedig a Beco családnál töltötte a szilveszterestét. A hétgyermekes család eredendően, nehéz anyagi…

Szólj hozzá!

Boldog az a nemzet, melyet az Úr örökségül választott magának. (Zsolt 32,12)        Augusztus 20, az egyik legősibb magyar ünnep, amely Szent István királyunk sírjának 1083. augusztus 20-án Szent László parancsára való felnyitására emlékezik. A Hartvik-féle feljegyzés szerint az exhumáláskor a…

Szólj hozzá!

Botrány Fatimában 2     2004. május 5-én aztán megtörtént a legnagyobb szentségtörés, az, amitől az Üdvözítő Krisztus mentett meg minket! Egy hindu Shastry nevű pap a Szűzanya Fatimai Szentély oltáránál, a Szentségi Tabernákulum és a Kegyszobor előtt, pogány istenségnek mutatott be áldozatot! A…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

A kegyhely nevezetességei      A Szegények Szent Szüzének tiszteletére egyszerűségében nemes, befogadóképességében nagy, de családias jellegű templomot építettek 1984-ben.      A kegyhely látnivalói közé tartoznak a fenyves különböző útjain épített kápolnák. A csendes, meditációs imának,…

Szólj hozzá!

Botrány Fatimában 1     2003 októberében, hű katolikusokat világszerte elborzasztotta a beharangozott hír, hogy "szép lenne, ha a Cova da Iria a világvallások központi univerzalisztikus helye lehetne". Fr. Luciano Guerra – az ötlet védnöke – mint a szentély rektora kijelentette, hogy  "a buddhisták,…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi imaTeljes odaadással…

Szólj hozzá!

A jelenések után 2      Egyházi részről röviddel a jelenések megszűnése után megkezdődött azok vizsgálata. Az egyházmegye főpásztora bizottságot állított föl, melyben teológusok, orvosok, pszichológusok és más szakterületek tudósai vettek részt. A főpásztor előbb 1942-ben, majd 1947-ben…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szeretetláng többletkegyelme, a fatimai üzenet megvalósulása?      Fatima, századunk reménycsillaga – így fogalmazott Kondor Lajos SVD atyánk Fatima nagy apostola. És valóban, Fatima fénye beragyogja üdvtörténetünk végső szakaszát és ennek milyensége attól függ, hogy mennyiben sikerül…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

A jelenések után 1      Csodás gyógyulások és imameghallgatások is történtek Banneux-ben. Marietta barátnője is meggyógyult. Kezdetben emiatt is sokan keresték fel ezt a kegyhelyet.     Maretta Beco, a jelenéseket követően lett elsőáldozó.     Jamin atya buzgólkodása, a hívek és az egyre…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Oroszország meg fog térni! 2 (Msgr. Manuel da Trindade Almeida, Aveiro-i püspök beszéde Fatimában, október 13-án)      A megtérés nem olyan, mint egy ruha, amelyet kívülről ráadunk valakire. Ez a szellemnek és a szívnek egy magatartása. Nincs megtérés belső szabadság nélkül, de ez a belső…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

Nyolcadik jelenés 1933. március 2-a csütörtök, este 19 óra.     Marietta már a tizedik napja várta, hogy a Szűzanya megjelenjen. Ezen a napon is borongós, esős volt az idő, ezért szobájában maradt és imádkozott.     Este, esernyőt véve magához elindult, hogy találkozzon Szépséges Úrnőjével. És…

Szólj hozzá!

Oroszország meg fog térni! 1 (Msgr. Manuel da Trindade Almeida, Averiro-i püspök beszéde Fatimában, október 13-án)      Egy ismert francia történetíró a következőképpen foglalta össze azt, ami pontosan 74 évvel ezelőtt Oroszországban történt: November 6-án (az orosz naptár szerint október 24-én)…

Szólj hozzá!

Hetedik jelenés 1933. február 20-a hétfő este, 19 óra.     Ezúttal is havazás és hideg téli este volt, bár mindez nem zavarta Mariettát. Elhagyva a kertet, a havazás és hideg ellenére az úton kétszer is letérdelt – miként a forrásnál is – és a rózsafüzért imádkozta. Mintegy nyolc fő kísérte el.…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

     A Katolikus Egyházban augusztus 15-e Szűz Mária elszenderülésének és mennybevételének ünnepe. Mi magyarok a legrégibb és legfontosabb ünnepeink közt tartjuk nyilván és sajnálatos, hogy mindmáig nem állami ünnep! Márpedig Nagyboldogasszony ünnepét Szent István királyunk is mindig megtartotta!…

Szólj hozzá!

ANDOCS  7 perces video https://youtu.be/q7KU6dJ-pJo  

Szólj hozzá!

A Fatimai Szűzanya szobra a Vörös Téren       Kondrusiewitz érsek minden jelenlévőt emlékeztetett arra, hogy "a Szovjetunió 6 évvel ezelőtti bukását éppen december 8-án jelentették be, egyben tájékoztatta a hívőket, hogy a Zarándok Madonna Moszkvából a Kaukázus északi vidékére megy tovább, ahonnan…

Szólj hozzá!

Hatodik jelenés 1933. február 15-e szerda, este 19 óra.     A jelenések ritkultak és egyre rövidebbek voltak. Bár csak három nap telt el az előző jelenéstől, a kíváncsiskodók sorra elmaradtak. Ez alkalommal, csak három személy kísérte Mariettát a forráshoz! A Szent Szűz most is kedvesen,…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

   1038. augusztus 14-én Fehérváron a beteg István király érezte halála közeledtét, magához rendelte a püspököket, palotájának és a nemzetnek nagyjait; megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak helyette királynak. Majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek;…

Szólj hozzá!

A Szűzanya személye, az emberi szabadság legfőbb kifejezője      "Európa másik végéről jövök és a legszívélyesebben köszöntöm mindnyájukat – kezdte beszédét a Fatimai Szűz nevében Serafim fatimai püspök, mint a fatimai Szűzanya kísérője. – 1917-ben Ő Fatimában ragyogóbb volt, mint a nap, és a…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Ötödik jelenés 1933. február 11., szombat, este 19 óra.     Marietta reménye és hűséges várakozása beteljesült, aznap is a forráshoz igyekezett. Miközben a kislány megmosta kezét a vízben és keresztet rajzolt magára, megjelent a Szűzanya és a következőket mondta.‒ Jövök enyhíteni a szenvedést.…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima      Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

Szeplőtelen Szívéből különös Fény árad!       A Szűzanya fatimai üzenete felhívás, hogy új dimenziót nyissunk a történelemben, amelyet másfajta Jelenléttel táplálunk, másfajta Erővel tartunk fenn, másfajta Fénnyel irányítunk, s amelyben másfajta Cél felé tartunk − ezek már most titokzatosan és…

Szólj hozzá!

     Augusztus 31-én Budapesten, a Máriaremetei Kegytemplom parkjában idén is megrendezésre kerül a Szeretetláng Fesztivál. A 9 órakor kezdődő találkozó kiemelt előadója lesz Dominik Chmielewski szalézi szerzetes atya, aki korábban a Lengyel Harcművészeti Szövetség karate igazgatója volt, de…

Szólj hozzá!

Negyedik jelenés 1933. január 20. péntek, este 19 óra.     Marietta az egész napot ágyban töltötte, mert rosszul érezte magát. Este azonban felöltözött és az odasereglett környékbeliekkel ‒ akik megígérték, hogy elkísérik ‒, kiment a forráshoz. Már menet közben elkezdte az imádságot és a…

Szólj hozzá!

Kilenced Szent Filoména szűz és vértanú tiszteletére Bevezető ima     Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen Napi ima     Teljes odaadással…

Szólj hozzá!

Mária a Béke Cárnője       Moszkva e részének lakossága lelkigyakorlatos napokkal és kilencedekkel készült erre a látogatásra. A szobor december 4-i megérkezése óta állandóan szentmiséket mondtak, vigíliákat, ájtatosságokat, "akathisztoszokat" (ortodox dicsérő énekeket) tartottak orosz, lengyel,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Harmadik jelenés 1933. január 19., csütörtök, este 19 óra.     Ezen a napon is kellemetlen, csípős hideg téli este volt. Marietta egy régi kabáttal takarta be fejét, hogy védekezzen a hideg ellen. A kertbe sietett. A kis ösvénynél letérdelt és imádkozott.Ezen az estén hatan kísérték el a…

Szólj hozzá!

Útmutató és bevezető a kilencedhez     Szent Filoména kilencedét nem könnyű betartani, mert a kis Vértanú azt kéri a követőjétől, hogy legalább a kilenc nap alatt kerüljön minden bűnt, ami szinte lehetetlenség!Ugyanakkor szép gondolatokkal ajándékozza meg tisztelőjét és a közbenjárását kérőjét!Igen,…

Szólj hozzá!

Oroszország hálás a fatimai Szűzanyának       "Hogyan lehet az, hogy Uram Anyja jön hozzám? ... 1997. július 10-ig a fatimai Szűzanya az oroszok földije marad és utazik ezen az országon keresztül, amely nemrég még olyan embertelen volt", − mondotta Kondrusiewitz érsek −, amikor a Madonna az…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Második jelenés      1933. január 18-án, szerda este 19 órakor Marietta este a havas kertben imádkozott, s egyre csak a szépséges hölgy megjelenésére gondolt, szinte várta. Édesapja közben izgatottan járt-kelt, hogy elűzze a boszorkányt, persze senkit sem talált.      A kislány ekkor, benső…

Szólj hozzá!

     Kedves Olvasóim! Szent Filoména vértanú emléknapja van, melyet ugyan töröltek a liturgikus naptárból, de népszerűsége és más szenteket is felülmúló csodás segítsége változatlan és Fényes Csillagként ragyog!Az egész világon templomok és oltárok hirdetik e Rómában vértanúságot szenvedett…

Szólj hozzá!

Nem Sztálin szobra érkezet a Cova da Iriába       Még el sem telt egy év a világ felajánlása után, és 1985. március 11-én Mihail Gorbacsov lett a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára. Bejelentette, hogy attól kezdve új szelek fújnak Oroszországban: glasznosztyról, nyitottságról,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az első jelenés      1933. január 15-e vasárnap, igen hideg volt. Banneux környékén az emberek behúzódtak estére otthonaikba. A hét gyermekes Beco család Marietta nevű 12 éves kislánya, ki-kitekintgetett az ablakon, mert türelmetlenül várta haza 10 éves húgát, akit még reggel átvittek magukhoz…

Szólj hozzá!

A magyarországi Szent Filoména tisztelet     Magyarországon Feszty Masa festőművész festette meg a bájos, szép Filoménát. A Budapest Felsőkrisztinaváros - Keresztelő Szent János plébánián, a Pasaréti Ferences és még más templomok is őrzik  a szentünkről készült festményeket.Szent Filoména az…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása