Miért pont a rózsafüzér? 3
Az «Ember Jézus Krisztus» a mi Közvetítőnk természet szerint − az emberi természet szerint, amelyet Szűz Mária méhében öltött magára. Ám Krisztus nem azért lett ember, hogy az emberiségnek egyetlen megmaradt túlélője legyen, hanem hogy «elsőszülött [legyen] a sok testvér között" (Róm 8,29), akiket megmentett, s helyrehozta azt az állapotot, amelyben Isten jelenlétében és a Vele való bensőséges kapcsolatban élhetünk, mint a földi paradicsomban. Valójában ennél is többet tett: Magához kötött bennünket, mint Titokzatos Testének részeit, ami az Egyház, Jézus megváltó jelenléte az idők végezetéig és a világ végéig, s megosztja velünk kegyelem és meghívás által a Megváltó hármas küldetésére, amely a prófétáé, a papé és a királyé.
Ezért csak egy Közvetítő van: Jézus Krisztus; de van, aki közbenjár és könyörög értünk, mint Mária, a szentek és mindannyian azzá válhatunk, ha akarjuk. Maga Szent Pál kéri leveleinek különböző szakaszaiban, hogy a hívek imádkozzanak érte és egymásért: «Legyetek éberek és imádkozzatok kitartóan az összes szentért és énértem is, hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát. Ennek a bilincsekben is hírnöke vagyok, hadd hirdessem hát bátran, ahogy kötelességem» (Ef 6, 18-20).
Tehát ha az apostol azt mondja, hogy imádkozzunk egymásért, van okunk rá, hogy Máriát arra kérjük, imádkozzon értünk, hiszen az ő könyörgése sokkal kedvesebb lesz Isten előtt, tekintve istenanyai méltóságát, Krisztussal való szorosabb egységét, aki valóságos Isten és valóságos Ember! Különös tekintettel, hogy Krisztus társa a megváltásban, s kiemelkedően szentéletű.