HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Akár meghallgatják, akár nem, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ez 2,8) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Küzdve és szenvedve      Pio atyának hihetetlen ütemben növekedett a népszerűsége. Sajnos sokan egyszerűen „csodatevőnek” tartották, olyannak, aki tetszése szerint visz végbe rendkívüliségeket. Bizonyos azonban, hogy Isten nehezen tagadta meg az, amit ez az ember kért tőle, aki Fiának sebeit…

Szólj hozzá!

     Ettől fogva csodák sokasága, gyógyulások sora és lehetetlennek tűnő ügyek megoldódása fűzödött Filoména nevéhez. A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte…

Szólj hozzá!

Bevezető      Sajnos kevesen tudatosítják magukban, hogy a Szent Keresztségben egy "Megbízólevelet" vesznek át számunkra keresztszüleink – melyet meglehet –, sokszor át sem adnak! De az istengyermekség keresztelő Szentsége rajtunk van, s ezzel meghívást és megbízást kaptunk az apostolkodásra és a…

Szólj hozzá!

     Augusztus elsején Liguori Szent Alfonzra emlékezik az Egyház. Az itáliai katolikus teológus, egyháztanító a Redemptorista Rend megalapí-tója, a barokk kor katolikus erkölcsteológiájának egyik legjelentősebb alakja volt. Jogi, zenei, művészeti tanulmányok után lett pap.        Liguori Szent…

Szólj hozzá!

     1928. december 5-én Peppa asszony Maria Pylével a templom téren összetalálkozott a fiával. Mielőtt az elkaphatta volna kezét, anyja megragadta és így szólt: „Pio atya! Most megcsókolom kezed Libera nénéd nevében (1. csók), most Pellegrina nevében (2. csók), most Philoména…”, stb. Legalább 10…

Szólj hozzá!

     Amikor végre megérkeztek Mugnanóba, a nép Filoména szobrát a ládikával együtt harangzúgás közepette, örömujjongva kísérte be a templomba. Kilenc napig hömpölyögtek a népek, köszönteni a „kis Szentet”, és ekkor – a kilencedik napon – történt az első igazán látványos csoda. Egy szomszédfalubeli…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Az imádság a kegyelem ajándéka, és részünkről pedig határozott válasz. Mindig fáradozást igényel. Az Ószövetség nagy imádkozói, amiként Isten Anyja és a szentek is, tanítják Jézussal együtt: az imádság küzdelem. Ki ellen? Önmagunk és a Kísértő ármánykodásai ellen, aki mindent elkövet, hogy az…

Szólj hozzá!

Karácsonyi ajándék      Ismeretes, hogy Szent Ferenc mily nagy ünnepélyességgel ülte meg a Greccó-i karácsonyt. Padre Pio szent példaképéhez méltón szintén különös gyengédséggel teli imával vette körül az isteni Kisdedet. Már gyermekkorában lelkendezve készített betlehemet…

Szólj hozzá!

     Az orvosok és püspök ámuldoztak és valamennyien Filoména segítségének tulajdonították a megmagyarázhatatlan felépülést. Ez a csoda arra késztette a püspököt, hogy tekintélyével kérje ki Filoména ládikáját. És Francesco di Luca plébános boldogan ölelhette magához a szent ládikáját és bár…

Szólj hozzá!

A Szűzanya arra biztat; hogy minden ember, minden család és közösség, aki hallja szavát és válaszolni kíván felhívására, ajánlja fel önmagát és szeretteit Szeplőtelen Szívének. Imádkozzák a rózsafüzért és fogadják szívükbe az Isten- és emberszeretet tüzét, működjenek együtt lélekmentő anyai…

Szólj hozzá!

Liguori Szent Alfonz imája a Szeplőtelen Szűz Máriához Szeplőtelen Királynőm, Mária! Veled örülök, hogy Isten Téged oly kiváló tisztasággal áldott meg.Köszönöm Teremtőmnek, hogy téged a vétek minden szennyétől megóvott. Ez az igazság szilárd meggyőződésem, s ha kell, kész vagyok akár életemet is…

Szólj hozzá!

     Del Fante doktor ettől kezdve az „igazság ügyvédje” lett. Cikket közölt a „Settima” c. újságban, és könyvet írt „A kételkedéstől a hitig” címmel. Írásai hatására barátai közül többen, és sokan mások is megtértek. Mondanunk sem kell, hogy az antiklerikális sajtó is ellentámadásba lendült és…

Szólj hozzá!

     A táblákon a felirat mellett öt, a vértanúságra utaló jel is látható:      A horgony, mely reménység szimbóluma, egyben a kivégzés eszköze is nyakba akasztva a folyóba dobáskor. A két fel-le mutató nyílvesszők a lenyilazást jelenti, az oda-vissza irányuk pedig azon csodát, miszerint a…

Szólj hozzá!

      A Regnum Marianum Fogadalmi Templom alapkövét 1925-ben rakták le, benne a Tanácsköztársaság bukását is megemlítő dokumentumot elhelyezve. A tényleges munkálatok 1926 nyarán kezdődtek Kotsis Iván tervei alapján. A kupolás épület alapterülete 1820 négyzetméter volt, erősen emlékeztetett a…

Szólj hozzá!

Szentünk, Szűz Mária dicsősége c. művének előszavában ezt írta: A szerző könyörgése Jézushoz és Máriához     Íme édes Megváltóm – Uram, Jézus Krisztus! Én a te szegény szolgád felismertem, mily nagy örömet szerezhet Neked, aki szentséges Anyád tiszteletét terjeszteni igyekszik – olyan anyáét, akit…

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng lelkinaplóban olvashatjuk a Szűzanyától: „Felelősek vagytok egymásért!... Az egész világ összefogó ereje kell…!” Jézus szavai: „Vegyetek részt mindannyian megváltó munkámban!... Áldozat, imádság. Ez a ti eszközötök. Cél: a megváltó munka érvényre juttatása.” Gondolkozzunk el a…

Szólj hozzá!

     Minden szentnek van egyedi története vagy legalábbis legendája, ám Szent Filoménának a csontjain és vér-fioláján kívül, egyik sincs! Olyannyira, hogy Filoménának magának kellett bizonyítania a létezését rendkívüli csodáival, rövid életének történetét pedig három, egymástól távoleső személynek…

Szólj hozzá!

Mennyi helyet biztosítunk életünkben a „semmi” gondolatának! A nap 1440 percében talán mégis gondolhatnánk olykor a „mindenre” is! (BLÉ 16. o.)

Szólj hozzá!

XVI. Benedek pápa katekézise Liguori Szent Alfonzról /részlet/      „A szentéletű püspök szerint az ima biztos eszköz az üdvösséghez és azoknak a kegyelmeknek az elnyeréséhez, amelyek szükségesek életutunk során. Isten szeretetből teremtette a világot, azért, hogy teljes életet adjon nekünk.…

Szólj hozzá!

      Ma dúl a világban a propagandák harca. Vannak, akik úgy szeretnének hatalomhoz jutni, hogy hamis módon szőnek valós és kitalált elemekből szövegmintákat. Ez nagyon veszélyes művelet, mert a tudatlanok és tájékozatlanok hisznek ezeknek a hazugságoknak. A Gondviselés tehát óv és tanácsot ad a…

Szólj hozzá!

Kedves Testvérek! Minden hónap harmadik, vagy negyedik csütörtökén 20 órától közös imádságot tartunk a Városliget szélén, a Dózsa György út Damjanich utcai torkolatánál állott egykori Magna Domina Hungarorum, közismert nevén  Regnum Marianum-templom helyén. Ezzel Regőczi István atya, Isten…

Szólj hozzá!

Emberek halásza      Pio atya szívét valóban a szeretet lángjai emésztették. Lelki gyötrelmei szinte eltörpültek testi kínjai mellett. Tudatosan osztozott Jézus megaláztatásában, szenvedéseiben, melyhez rendtársai is hozzásegítették – „mert a szolga nem nagyobb az uránál”. Elevenen átszegezve…

Szólj hozzá!

A szeretet lángja, Mária Szívében     Szentünk gyóntatójának fennmaradt egy kijelentése, hogy „Alfonz  a keresztségi ártatlanságát haláláig   megőrizte, pedig mindvégig együtt élt a nagyfokú kísértések minden veszélyével”!      Liguori Szent Alfonznak is át kellett élnie élete utolsó három évében a…

Szólj hozzá!

     Sokan halnak meg úgy, hogy életükben nem ismerték meg önmagukat és hivatásukat, nem eszméltek rá hogy mi végett élnek – ám csoda-e –, ha Istent se akarták megismerni! Márpedig világrajövetelünkkel velünk születik az ezernyi megválaszolandó kérdés: Ki vagyok én és ki Isten? Miért születtem, mi…

Szólj hozzá!

     A San Giovanni Rotondói kolostor előtt ezt követően éjjel-nappal őrségben állt néhány fanatikus. A nép mindenképp meg akarta akadályozni, hogy a féltett kapucinust elszállítsák a kolostorból, melyre az egyházi hatóságok részéről egyre nagyobb esély mutatkozott, mivel a kialakuló „kultuszt”,…

Szólj hozzá!

     A bűnbocsánat (gyónás) több mint a teremtés. Nagyobb hatalmat kíván Istentől az, hogy egy már létező vétket semmissé tegyen, mint az, hogy semmiből valami létezőt teremtsen. A Bűnbocsánat Szentsége nem a következményeket tünteti el, hanem csak lehetőséget ad arra, hogy az örökkévalóság…

Szólj hozzá!

     1775-ben, hetvenkilenc évesen megkapta az engedélyt, hogy végre elbúcsúzzon az egyházmegyétől, és visszatérjen redemptorista testvérei közé.     És ekkor még tizenkét év állt előtte! Ezeket az éveket Nápolytól délre, a Pagani melletti kolostorban töltötte, s az idő múlásával gyarapodó…

Szólj hozzá!

     Isten úgy nyilatkoztatta ki magát, hogy megtestesült emberként, de továbbra is „rejtőzködő” (vö. Iz 45,15), ugyanakkor valóságos istenségében és emberségében velünk marad az idők végezetéig a Szentségekben! Melyekben azért rejtőzködik, hogy ajándékának nagysága ne igázzon le minket és szabadon…

Szólj hozzá!

     Pio atya alázatos türelme – ráadásul – mély benyomást tett a doktorra, aki végül baráti szálakkal kötődött a titokzatos kapucinushoz. Sok és kedvező értekezést írt Padre Pio stigmáiról, mint „természetfeletti megnyilvánulásokról”. Ezek a nyilatkozatok végre megnyugtatták a Vatikánban…

Szólj hozzá!

     Zebedeus fiaként, vagy idősebb Jakabként beszél róla az Evangélium. Bátyja volt Jánosnak a "szeretett tanítványnak". Őket kettejüket nevezte Jézus a "mennydörgés fiainak", Boanérgesznek (Mk 3,17)! Jakabot, Szent Pál – Péter és János mellett – az egyház oszlopának nevezi (Gal 2,9). És valóban…

Szólj hozzá!

     Liguori Szent Alfonz valóban úgy nézett ki, ahogyan a művészek ábrázolják: vékony, kicsit meggörbült öregember. Betegágyát könyvekkel bástyázta körül és az ágy végébe egy órát állíttatott, hogy az figyelmeztesse: életének minden percét Isten országa javára kell szentelnie.      Sajnos, még a…

Szólj hozzá!

     Fontos tudnunk szemléletünk alakításánál, hogy a tudománytörténeti és vallástudományi vizsgálatok szerint a tudomány születésében jelentős szerepet játszott a kereszténység. A 18. században teret nyert ateizmus csak a következő századokban kezdett válaszfalakat építeni a tudomány és a vallás…

Szólj hozzá!

     Tizenöt hónap elteltével Luigi Romanelli professzor, a barlettai kórház főorvosa, többek között az alábbi szakvéleményt tette közzé: „A sebek, amelyek Padre Pio kezein mutatkoznak, vösöses színű, vékony membrán által vannak borítva. A sebszéli szöveteken sem gyulladásos, sem sejtsarjadzásos…

Szólj hozzá!

     Bár az Üdvösség Honába vagyunk hivatalosak, átmenetileg azonban a Bukás Birodalmában kell élnünk! Az embert a történelmi-, politikai körülmények, melyekben él, többnyire akadályozzák Isten létének értelmi felismerésében és hitének gyakorlásában. (ÉHÖ 7. o.)

Szólj hozzá!

     Liguori Szent Alfonz, valósággal égett az Isten- és emberszeretet tüzében, melyet Mária-tiszteletéből merített. Szűz Mária erényei c. művében így ír:  „Tűzláng volt azért Mária Szíve, miként írva van: „annak szikrája tűz, és az Úrnak lángja” (Én 8,6). Tűz amely a szeretet által bensőleg ég és…

Szólj hozzá!

     Bizony a fentiekkel kezdődnek a tájékozatlanságból fakadó kérdések: a kicsoda, hol, mikor és mi végett? Ha a féloldalasan képzett személy hallott is Jézus Krisztusról, a mennyországról és pokolról (melyet hitetlenül is tagad), Jézus legfeljebb egy „szupersztárnak” ismeri, a mennyek országába…

Szólj hozzá!

     A misztikus és megrázó eseményt követően Pio atya térddel-könyökkel kúszva-vergődve ért cellájába. Nyomában a folyosó véres maradt. Sebeit saját maga rongyokba pólyálta, mellére pedig törölközőt tett. Ezernyi kétsége ellenére is megértette, hogy az Úr szenvedésének jeleit kapta meg. Olyan…

Szólj hozzá!

     Ha a világban kell is élned, ez ne jelentse, hogy a napi divatok sodrása szerint. A felszín hullámzásait a mélyebb víz áramlásai is magyarázhatják. Nézz tehát a dolgok mögé - ügyelve arra, hogy életedben mindig az isteni parancsolatok maradjanak iránymutatóak! (ÉHÖ 7. o.)

Szólj hozzá!

     Szent Alfonz evangelizációjának központi gondolata az Isten megváltó szeretete iránti hála. Nem véletlen, hogy alapítását is a Megváltóról nevezte el. Lelkiségét meghatározta a ferencesekre jellemző áhítatos tisztelet a kisded Jézus iránt, a Krisztus megváltó halála feletti elmélkedés, az…

Szólj hozzá!

A világegyetemet egyedül a mindentudás teremthette meg, hiszen rajta kívül semmi más nem létezik. Tehát nem állja meg a helyét darwini koncepció, mert az ember nem a világegyetem terméke, és nem csak egy genetikailag módosult állat, mely csak saját magának köszönheti, hogy tudattal rendelkezik.…

Szólj hozzá!

     A városka felvirágzása valójában Pio atyának köszönhető, aki kereken ötven évet töltött a kolostorban. Itt, e falak közt kapta meg Krisztus szent sebhelyeit, melynek történetét és Pio atya küzdelmes életét a következőkben meséljük el. De kezdjük mindjárt az atya egyik bizalmas levelével, melyet…

Szólj hozzá!

 Amiért a harang szól! 1456. július 22-én  megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira a Nándorfehérvárt, a mai Belgrádot védő magyar seregek.     Sajnos újkori "történészeink" szerint a Duna partján kivívott diadal rajtunk kívül senki mást nem érdekel. Bizony hazugság ez,…

Szólj hozzá!

     Liguori Alfonz józan középutat tartott a rideg janzenizmus és a gátlástalan lazaság között, s így irányadó lett a következő szá-zadok moralistái és lelkipásztorai számára. Kétségtelen, erkölcstana kazuisztikus*, azaz sok konkrét esetet tárgyal, de ez mind-annyiszor elengedhetetlen, ha egy…

Szólj hozzá!

     Ami harmonikus, szimmetrikus és ismétlően azonos, az nem lehet véletlen. Létezik tehát egy téren kívüli ok, mely ennek a létnek megfelelő formát adott. A világegyetemet egyedül a mindentudás teremthette meg, hiszen rajta kívül semmi más nem létezik. Max Planck szerint semmilyen ellentmondás…

Szólj hozzá!

     Pio atya csak néhány napig maradt a szülői házban, míg „bogártalanította” magát. S bár édesanyja szívesen ott tartotta volna, hogy „feljavítsa”, de ő hajthatatlan volt. A búcsúzásnál a család körében jelen volt Don Salvatore plébános is. Pio atya így szólt: – Vissza kell mennem a rendbe! – Hogy…

Szólj hozzá!

      Grignon Szent Lajos írja: Kérve kérlek benneteket azzal a szeretettel, melyet Jézusban és Máriában irántatok érzek, ne elégedjetek meg azzal, hogy a Boldogságos Szűz kis füzérét elmondjátok, hanem imádkozzátok el naponta az olvasót, sőt az egész 15 tizedes rózsafüzért, ha időtök van rá.…

Szólj hozzá!

     Alfonz a mezőkön és a szőlőhegyeken gyakran hallotta a dolgozó emberek énekét. Felfigyelt rá, hogy a nép mennyire szeret énekelni, s milyen szép dallamaik vannak, de szövegeik mennyire silányak, olykor erkölcstelenek. Ezért szövegeket írt a népi dallamokhoz, sőt, maga is komponált dallamokat,…

Szólj hozzá!

     A Zsinat tanítja, hogy az „ember az egyetlen teremtmény a földön, melyet Isten önmagáért akart”, kezdettől fogva akarta és akarja minden emberi fogantatásban és születésben. Mert Isten az embert – minden embert – „önmagáért” teremti, mégpedig az örök boldogságra szánva. Ez mindenkire…

Szólj hozzá!

     Pio atya nemcsak a saját személyét ért méltánytalanságot élte meg, de látta, hogy betegtársaival is épp oly kíméletlenül viselkedtek. Talán itt fogalmazódott meg benne a gondolat és a vágy, hogy kellene egy olyan kórház, ahol valóban a szenvedés enyhítését szolgálnák. A kórház orvosai olyan…

Szólj hozzá!

A legbiztosabb prófécia       A cikksorozatomban bemutatott szörnyűségekkel, csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy senki fel ne üljön a naprakész "üzeneteknek", mert teljesen hasonló események történtek eddig is, miként az Úr is így fogalmaz: "meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell…

1 komment

     Amikor olyannyira megpróbáltatott szentünk türelme és alázatossága, harminchat éves volt és bizony, most következett élete második nagy fordulata! Gyógyulásának, lábadozásának idejét a Nápolyi Királyság, Scala nevű hegyi városkában töltötte, az Amalfi-öböl felett. Polgári ismerősei itt már…

Szólj hozzá!

A kispap és az ateista      A papnövendék és az ateista egy kupéban utaztak a vonaton. Csend volt és csak a kerekek zakatoltak untalan.     A kispap, elmélyülten egy szentes könyvet olvasott. Unatkozva nézelődő utastársa ezt látva, nem bírta ki szó nélkül és megtörte a csendet: – Fiatal barátom!…

Szólj hozzá!

     A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.” (1Jn 4,7–10) „Isten az idők kezdetekor mindenhatóságánál fogva egyaránt a semmiből teremtette a teremtmények mindkét rendjét, a szellemi és az anyagi világot, vagyis…

Szólj hozzá!

     Ekkor hosszas huzavona után a „Sales” kaszárnya 10. számú szanitéc századába helyezték. Valóságos pokolban találta magát. Számtalan levelet írt lelkivezetőjének, tehetősebb barátainak és lelki leányai imacsoportjainak, hogy imáik és összeköttetéseik révén szereltessék le, mert nem bírja már…

Szólj hozzá!

     A természetfeletti létre teremtett ember szinte ellenállás nélkül hagyja magát elmerülni korunk zajos világának káprázatában – észre sem véve –, hogy közben elveszíti élő kapcsolatát Istennel, az Élet forrásával. A hitbeli gyengülésnek, mely a világ végzetes eltévelyedésének oka az, hogy egyre…

Szólj hozzá!

Az értelemmel bíró ember felelőssége      Végtelenül szerető nagylelkűség a Teremtőtől, hogy öntudattal bíró értelmet adott az embernek, aki aztán sajnos, hálátlanságában "értelmes" érvekkel képes megtagadni Őt és ebben még "segítséget" is szívesen fogad. Mennyien keresik a teremtés bizonyítékait…

Szólj hozzá!

     Nagyszabású terveinek minden pozitívuma ellenére, sokak heves szemrehányással illették szentünket, például azzal, hogy egy oktalan ,,látnoknő” befolyása alá került. Azzal is vádolták, hogy az egyébként általános megbecsülés a fejébe szállt. Még azon társai közül is többek gyalázták, akik…

Szólj hozzá!

    Érdekes, hogy az életben még a magas végzettségű fiatalokban sem merül fel valamiféle párhuzam, hogy a földi élet is csupán egy „vizsgaidőszak” a teljesebb emberi élet elnyeréséért! Vagyis a földi élet valójában egy „felkészülési időszak”, melynek célja, hogy Istent megismerje és Őáltala és…

Szólj hozzá!

     Pio atya 1917 januárjában érkezett Rotondoba. Ezt követően május 16-án elkísérte Graziella nevű húgát Rómába, ahol az belépett a Brigitta nővérek rendjébe. Itt később „Pia nővér” néven ismerték. A hat hónapos betegszabadság elteltével Pio atya rendben visszatért törzsparancsnokságához, ám nem…

Szólj hozzá!

Ha sajnáljuk a megtérésünk előtt elvesztegetett időt, ha átérezzük, mennyire megbántottuk az Urat, mennyit ártottunk Isten Országa ügyének, a bánat felnyithatja szemünket és elindulhatunk a hálatelt szeretet útján. A bűnbánati, hálaadó, dicsőítő és kérő ima megerősít a jóra való elhatározásban és…

Szólj hozzá!

A biblia számos „jelről" számol be, amire figyelnünk kell, amelyek által ráérezhetünk, hogy milyen közel az "IDŐ".      A végső idők egyik legfontosabb jele egy teljesen istentelen antikrisztusi kormány felemelkedése, melyet egy démoni diktátor vezet majd. A nagy gazdasági válság megoldását,…

Szólj hozzá!

     1729. áprilisában, egy Matteo Ripa nevű, Kínából hazatért misszionárius megalapította nápolyban a "Universitario Cinese" (kínai kollégiumnak) nevezett szegénygondozó közösséget. Alfonz a szülői házat elhagyva, ezekhez költözött anélkül, hogy a társaságba belépett volna. Ebben a közösségben…

Szólj hozzá!

     Minden másodperccel közelebb kerülünk saját halálunkhoz! Persze a semmiben sem hívő ember amíg fiatal, nem érzékeli, sőt szebbnél-szebb célokat villogtat maga előtt, ám előbb-utóbb fel kell ismernie, hogy ezzel nem megy igazán semmire! Mert az idő halad és a vég közeledtével belenyilall a…

Szólj hozzá!

     Pio atyának egész életében emlékezetes marad ez a karácsony. Később gyakran elmesélte rendtársainak, akik feljegyezték szavait: „Korán reggel kisírt szemekkel és elkeseredett hangulatban találtam paptársamat. Kérdeztem, hogy mi történt vele. Ő keserűen hebegte: – Nem lehet igaz! Pont…

Szólj hozzá!

Elmélkedés 2 (Dmitrij Siskin pravoszláv atya elmélkedése nyomán)      A függőség korunkban már nem szűk körben használt pszichiátriai szakszó, hanem társadalmi diagnózis: nem annyira a hitét elveszítő, mint a hitből fakadó erőről – életmódja, a hagyományok és az erkölcsi normák elveszítése…

Szólj hozzá!

     Alfonz, belépett egy világi papokból álló missziós társulatba. E társulat szellemének megfelelően szorgalmazta a lelkipásztorok mellett segítő hívek kiképzését. A hagyományos kereteken kívül is tartott hitoktatásokat a tudatlan népnek, és megszervezte a szegények és betegek gondozását.…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Végtéreis az ember akkor érzi magát biztonságban, ha már kialakult benne valamiféle világnézetet, amelyen keresztül mindet szemlél, értékel. Ám ajánlatos átgondolni, hogy egyik-másik mit tanít az élet céljáról, a halál utáni életről! Az persze egy dolog, hogy mit tanít, ígér és más dolog, hogy…

Szólj hozzá!

Mundérban      Közbeszólt azonban az I. világháború, melybe Olaszország is mélyen belekeveredett. Francesco Forgione a kapucinus atya is hadköteles, mivel semmilyen szervi baja nem volt. Így Isten kifürkészhetetlen tervei szerint Pio atyának fel kellett cserélnie a kámzsát az uniformissal, mely…

Szólj hozzá!

"Bevittelek benneteket a Kármel földjére, hogy annak gyümölcsét és legjavát egyétek" (Jer 2,7).      A Kármelita Rend, bizonyos értelemben a legősibb szerzetesi közösség, hiszen eredetüket az ószövetségi Szent Illés prófétára vezetik vissza, aki Krisztus előtt a 9. században élt. Abban a korban,…

Szólj hozzá!

A csendes apokalipszis  Elmélkedés 1 (Dmitrij Siskin pravoszláv atya elmélkedése nyomán)      Hírözönben élünk, alig tudunk kitérni előle. Gyilkosságok, balesetek, földrengések, zűrzavarok, háborúk, a tenger pedig „zúg és háborog”, egyszóval, mintha szemünk előtt zajlana „a vajúdás kínjainak…

Szólj hozzá!

     Az ügyvédi kudarc után a kétségek időszaka következett szentünk életében. Hogyan folytassa tovább az életét? Gyakran a tabernákulum előtt imádkozta a rózsafüzért és égi Édesanyját, így szólította meg: "Tekints irgalmasan szegény lelkem borzasztó sebeire, nézz rám, légy irántam részvéttel és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     „Jézus még folytatta – írja Pio atya, azt azonban soha nem mondom el senkinek a világon. Ez a látomás olyan testi fájdalmat idézett elő bennem, hogy egész nap feküdnöm kellett, mert azt hittem, belehalok... – majd így folytatta: Szívbe markoló Jézus igaza: az, hogy mily sok hálátlan testvérünk…

Szólj hozzá!

Kinek higgyünk?     Álságos kérdés az: hogy melyek az „igazi jelenések”, és ki hivatott ezt egyértelműen eldönteni? „Uram, kihez mennénk?” (Jn 6,68), mint a kétezer éves Egyházadhoz? Igaznak tehát azt tekinthetjük, amelyet az Egyház megvizsgált és az Evangélium tanításával ellentétesnek nem…

Szólj hozzá!

     1713. január 21-én ‒ tizenhat éves korában ‒, megszerezte első jogi diplomáját, majd 17 évesen lediplomázott a kánonjogból is. Nagyon úgy látszott, hogy a papának igaza lesz!     20 évesen, kétéves gyakornokság után önálló ügyvédként kezdett működni és egymás után nyerte meg a rábízott pereket.…

Szólj hozzá!

     A pontatlan hamletti kérdés, sorsdöntő ‒ és konkrét választ várna ‒, ám sokak még felnőttként is kerülő módon válaszolnak! Egy részük a maga és gyermekeik hitbeli kötődéséről, erkölcsi magatartásáról úgy vélekedik, hogy „ma már más a szokás és a társadalmi megítélés, a boldogsághoz pedig…

Szólj hozzá!

Kedves Testvérek! Minden hónap harmadik, vagy negyedik csütörtökén 20 órától közös imádságot tartunk a Városliget szélén, a Dózsa György út Damjanich utcai torkolatánál állott egykori Magna Domina Hungarorum, közismert nevén  Regnum Marianum-templom helyén. Ezzel Regőczi István atya, Isten…

Szólj hozzá!

Az Úr panasza      1913. április 2-én reggel tanyasi szobájában megjelent az Úr és kiöntötte előtte Szent Szíve titkát. Közölte Pio atyával, hogy feladata a szentmisét az emberiség életének középpontjába állítani, hogy Őt, KRISZTUST, a Megváltót a Szent Áldozatban mindenki felismerje, kövesse és…

Szólj hozzá!

Az idők jelei, elsősorban bensőségesebb hitéletre kell, hogy késztessenek!     Blogom olvasói közül sokakban felmerült a kérdés, hogy miért írok én ennyit „az idők jeleiről"?    Az utóbbi évtizedekben feltűnő mértékben megsokasodtak a „végidőkről", az „idők végéről", a „nagy figyelmeztetésről"…

Szólj hozzá!

     Apja nem küldte iskolába, hanem magántanárokat fogadott mellé.Széleskörűen rendkívül tehetséges volt, nem csak a tanulásban, de a művészetek terén is, így a festészetben, a költészetben és nem utolsó sorban a zenében. Apja kérésére, napi három órát csembalózott, így tizenhárom éves korában már…

Szólj hozzá!

     Egy napon Pio atya és Don Salvatore a faluban sétáltak – épp ott, ahol ma a pietrelcinai kapucinus kolostor és a szeminárium áll. Pio atya átszellemült, prófétai hangon így szólt: „Don Salvatore, ó mily csodás tömjénillat, és mily gyönyörű angyali ének! Nem hallja?” A plébános kérdőn nézett…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Lehet-e váratlan az, ami kétezer éve várható?      Vajon feltűnnek-e már azok a jelek, melyek az emberiség, a Föld egészére kiható változást jelezhetnek, melyek végre világméretű ébredést válthatnak ki?    A végidők jeleként értelmezhetjük-e pl. a Csernobil-i katasztrófát, mely szintén egy…

Szólj hozzá!

Szent Alfonz, egyike a legnagyobb Mária-tisztelőknek Forrás 1; forrás 2;  Liguori Szent Alfonz - Szűz Mária dicsősége, Kalocsa 1924. 10: Bocsa József Sch.P: A szentektől tanulni, KORDA Kiadó 1995      Liguori Szent Alfonz 1696. szeptember 27-én, a Nápoly melletti Marianellában született az Alfieri…

Szólj hozzá!

A Feltámadás reményében      Mária töretlenül hitte, hogy Fia feltámad a halálból és a Nagypéntek sötétsége után tántoríthatatlanul várta a Feltámadás hajnalát. "Mária a hit által részesedik fia halálában a megváltó halálban" (Redemptoris Mater 18), s e hite révén, amelyet sértetlenül megőrzött…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Egy napon a gvárdián atya így szólt a látogatóban lévő édesanyjához: – Donna Giuseppa! A fia nagyon jámbor, nem is találunk benne hibát, de az egészsége... nos, igen aggasztó! Hát igen! Pio testvér életének egyetlen kényes pontja volt, s ezt a váratlan lázrohamokkal járó bizonytalan egészsége…

Szólj hozzá!

Ha ez igaz, akkor végidő-próféciának megdöbbentően pontos!     A Sinai hegyen élő Szent Nílusnak (+430), aki Aranyszájú Szent János barátja volt, korunkról a következő próféciát mondta:    “A 20. század közepe táján, amikor az Antikrisztus eljövetele már közel van, az emberek értelme a testi…

Szólj hozzá!

A Megváltó Társa      Jézus Krisztus és Fájdalmas Anyja közös szenvedésének köszönhetjük az üdvösséget és minden jót. A megváltó Jézus után tehát, Mária joggal tart igényt az egész emberiség elismerésére, mely nem alaptalanul hirdeti őt boldognak. Nyilvánítsuk ki hálánkat azáltal, hogy Szeplőtelen…

Szólj hozzá!

     Egyre gyakrabban vált beszédtémává a fiatal novícius cellájából hallható pokoli zaj. Reggelente Pio testvér arcán láthatók voltak az elkékült ütések és horzsolások nyomai. Valójában hihetetlen nagy kísértéseknek, harcoknak és sátáni ütlegeléseknek volt kitéve novíciusunk. Lelki atyja ezekből az…

Szólj hozzá!

Ne akkor kezdjünk könyörögni az Úrhoz, amikor már ...!      A rózsafüzér és a szentségimádás megnyithatja sokak szívét Krisztus szeretetére, és ez benső indíttatást ad az engesztelő összefogásra! Ezt az esetleges késztetést azonban illő teljesítenünk a lehetőségeinkhez képest! Vegye tehát…

Szólj hozzá!

Mitől “végidős” a végidő?      A 20. században, több keresztényt gyilkoltak meg a világon, mint a megelőző 19 évszázadban összesen! Az emberi történelem egyik leggyötrelmesebb századának drámai és véres eseményei után, amelyek Krisztus földi Helytartója elleni merényletben érték el…

Szólj hozzá!

Mária rendíthetetlen hite      A Szent Szűz hite, a Megtestesülés első pillanatától, a szeplőtelen méhében fogant Ige imádatában és mérhetetlen szeretet-fellángolásban nyilvánult meg, s ez nem is történhetett másként. Ő a Szent és Szeplőtelen, felemelt fejjel állt a Kereszt lábánál,…

Szólj hozzá!

     Amikor Grazio papa 1903-ban hazatért Amerikából, Francesco akkor már kapucinus volt Morconéban. Apja el is határozta, hogy Michelével látogatást tesznek nála, ám csalódniuk kellett. Amint az újoncmester, P. Tommaso di Montsanangelo kíséretében előttük állt Frater Pio, Grazio azt hitte, hogy…

Szólj hozzá!

Szánjunk időt az imára és a szentségimádásra!      Nem csak a hívő emberek számára megtapasztalható tény, hogyha valamely térségben elhatalmasodott a bűn és a romlott a közbiztonság megfékezésére a lakosság szervezett szentségimádó ima-láncba fog, akkor a terület látványosan a békesség szigetévé…

Szólj hozzá!

Van akiknek már „utolsó” a jel, van akiknek még nem az      Erich Fromm filozófus és pszichológus írja: „A technokrata fasizmusnak (érzelem-nélküli, hideg, szórakozás keresésnek) szükségszerűen katasztrófához kell vezetnie. A dehumanizált ember olyan őrültté válik, hogy hosszú távon képtelen lesz…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása