Del Fante doktor ettől kezdve az „igazság ügyvédje” lett. Cikket közölt a „Settima” c. újságban, és könyvet írt „A kételkedéstől a hitig” címmel. Írásai hatására barátai közül többen, és sokan mások is megtértek.
Mondanunk sem kell, hogy az antiklerikális sajtó is ellentámadásba lendült és kigúnyolta a tekintélyes ügyvédet, akit „ilyen könnyen megbabonázott egy fáslizott kezű barát”.
Okkal merülhet fel a gondolat: Ez az ember „miként került ilyen helyzetbe”, hogy ekkora „pálfordulást” tegyen?! De feltehetik azt a kérdést is, hogy: „Nagy hal” ugyan volt a történetben, de hol volt az a bizonyos „csalétek”?
Nos, íme az előtörténet: Alberto Del Fante testvérének – a neves írónak – Enrico Del Fanténak a fia súlyosan megbetegedett, magas lázzal járó tüdő- és gümőkórban. Az orvosok tehetetlenek voltak, s a fiatalember halálán volt. Az egyébként teljesen ateista családban csak a kétségbeesettség engedte meg azt, hogy a pislákoló hitű nagymama egy Pio atya által megáldott érmét helyezzen az unokára, ráadásul könnyek között imádkozva. Ügyvédünk – Alberto bácsi –, ekkor nekikeseredett gunyorossággal azt a kijelentést tette hetykén az egész család előtt: „Na, ha ez a gyerek meggyógyul, akkor én gyónok Padre Piónál!” A fiatalember azonnal jobban lett, és néhány nap alatt teljesen felépült.
Alberto Del Fante korrekt ember volt, és ezt Isten is méltányolta. A neves ügyvéd, a katolikus hit védelmezője lett. Megírta Padre Pio részletes életrajzát (kár, hogy magyar nyelven nem olvashatjuk), és többek között 47 – Pio atya közbenjárására történt – csodálatos gyógyulást is leírt, s ezeket orvosi bizonyítványokkal is alátámasztotta.
Nem tudjuk, hogy Pio atya mit szólt mindehhez, de illusztrálásul idézünk egy leveléből: „Időről-időre bizonyos ujjongással ajándékoz meg az Úr, melyet magam sem tudok megmagyarázni. A boldogság, amit érzek, oly túláradó, hogy mindenkit szeretnék részesíteni benne azért, hogy segítsenek hálát adni érte az Úrnak…”32
(folyt.) Források az I. részben!
____________________________________
32. Levelek 368.
