Sokan halnak meg úgy, hogy életükben nem ismerték meg önmagukat és hivatásukat, nem eszméltek rá hogy mi végett élnek – ám csoda-e –, ha Istent se akarták megismerni! Márpedig világrajövetelünkkel velünk születik az ezernyi megválaszolandó kérdés: Ki vagyok én és ki Isten? Miért születtem, mi végett élek, mi a boldogság és merre van? Mi a szenvedés értelme, miért kell meghalni és mi lesz velem a halál után...?
Mi végett élek? ‒ Azért, hogy érdemeket gyűjtsek az örök életre ‒ azáltal is ‒, hogy részt vállalok a lélekmentésben, imával és áldozattal segítem a családokat és a hazámat! Keresztényi jópéldával és apostolkodással elősegítem, hogy minden gyermek részesüljön a Szent Keresztségben és a keresztényi nevelésben! Azt, hogy a szülők az új jövevénnyel kapcsolatban teljes tudatában legyenek, hogy Isten gyermeküket „önmagáért akarja”. II. János Pál pápa az Evangelium vitae-ben azt tanítja, hogy ez a földi élet az utolsó előtti jó, nem pedig a végső jó. A fogantatás pillanatától az örök üdvösségre vagyunk teremtve!
És ezzel érkeztünk el az ún. megtéréshez ‒ pontosabban ahhoz ‒, hogy nem öncsinálta hithirdetőkre hallgatunk, hanem a Szent Evangéliumra: „Testvérek, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos.” (Fil 4,8-9) „Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15)
Mert mit jelent a keresztény értelemben vett megtérés? Istenhez forduló életjobbítás, lelki átalakulás, elfordulás a rossztól. Ezt követően, igyekezzünk valamit bepótolni, frissíteni vallási ismereteinken, és persze beszélünk egy pappal!
A hívő ember számára kevéssé aggasztó sorsának alakulása, mert úgy küzd és imádkozik, hogy mindenkor bízik az isteni Gondviselésben, mert az Ő kegyelme elegendő! A „kegyelem” teológiai értelemben Istennek az üdvösség érdekében adott ingyenes ajándéka, mely érdemekkel ki nem érdemelhető, ámde Isten szerető irgalmában megadhat! (Folyt.) Előző rész
