Mundérban
Közbeszólt azonban az I. világháború, melybe Olaszország is mélyen belekeveredett. Francesco Forgione a kapucinus atya is hadköteles, mivel semmilyen szervi baja nem volt. Így Isten kifürkészhetetlen tervei szerint Pio atyának fel kellett cserélnie a kámzsát az uniformissal, mely lesoványodott termetére bő volt.
Katonatársai mesélték el később, hogy bizony elég lompos külseje volt. Nem is érezte jól magát a mundérban. A kaszárnya légköre meg egyenesen elborzasztotta. Felettesei, látva rátermettségének fogyatékos voltát – de ugyanakkor szelídségét és rendkívüli alázatosságát –, a leghálátlanabb munkákra osztották be. Így lett belőle küldönc, latrinatakarító, szanitéc és bűnbak. Pio atyát mégsem ez sújtotta legjobban, hiszen keresztre feszített Ura iránti szeretetből minden szenvedés édesnek látszott előtte. Hanem a kaszárnyaélet romlottsága, a trágárságok, a kicsapongások, bajtársainak gátlás nélküli modora és káromkodásaik kegyetlenül meggyötörték a lelkét.
Istennek mindenkivel megvannak a sajátos tervei, melyek az egyes embernek lehetnek bár megpróbáltatók, a léleknek azonban mindig üdvösségesek! Padre Pionak, aki felajánlotta magát a bűnösökért, meg kellett azokat ismernie a bűn ocsmányságával együtt. És Forgione gyalogos megpróbálta állni a sarat, elszenvedte a hatalmaskodók tobzódását, a bajtársak buta tréfáit, takarította a latrinát, és szolgált szanitécként jajgató sebesültek és véres kötések között. Valószínűleg ekkor fejlődött ki benne a betegek és sebesültek iránti mély részvéte.
Fájlalta, hogy az Istennek fel nem ajánlott szenvedés értelmetlen és szinte kárba vész hasonlóképp, mint a könny, mely ha földre hullik, sárba vész. Mindent megtett, hogy bajtársai szenvedését a megváltó Kereszt felé irányítsa, mintegy részt vállaltatva belőle, mintegy hozzá adatva az édes Üdvözítő megváltó szenvedéséhez. Ám Pio atya gyenge egészsége nem bírta sokáig a fokozott testi-lelki megterheléseket.
1906 karácsonyán Pio atya katonai kórházban volt általános kivizsgálás alatt. Kereste a vele szolgáló tábori lelkésszel a kapcsolatot, mert legalább vele megbeszélhette a kis Jézus születésének adventi örömét. Szenteste mindketten részt vettek az éjféli misén, melyet a kórház káplánja mutatott be. Egymás közt azon töprengtek, hogy miként keríthetnének majd sort a másnapi, kötelező három szentmise elmondására.
(folyt.) Források az I. részben!
