HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Akár meghallgatják, akár nem, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ez 2,8) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

Szólj hozzá!

Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról: 1. Mária Isten Anyja, (Mária Theotokosz, Mater Dei). A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1. 2. Mária szüzen foganta és szülte Szent Fiát,…

Szólj hozzá!

Bevezető     Neves protestánsok megtérését gyűjtöttem össze új sorozatomban. Elsőként Szent Henry Newman bíboros életpályáját szeretném bemutatni, aki azonban olyan hatalmas ívű teológus és szellemi zseni, hogy szerény blogomba „alig fért bele”! Ám, épp az ő tanítását követve kellett megpróbálnom…

Szólj hozzá!

     Az ünnepet a 17. században kezdték megtartani. Az ünnep elterjesztését 1893-ban XIII. Leó pápa kezdeményezte és         XV. Benedek pápa 1921-ben az egész világegyház számára előírta a Szent Család vasárnapja megünneplését, hogy a nyugati világban kikezdett házasság és család eszményének…

Szólj hozzá!

31.
december

TE DEUM

tibor.  |  Szólj hozzá!

Téged, Isten, dicsérünk   Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismérünk.Téged, örök Atyaisten * mind egész föld áld és tisztel.Téged minden szép angyalok * Kerubok és Szeráfkarok.Egek és minden hatalmak * szüntelenül magasztalnak.Szent vagy, szent vagy, * erősséges szent Isten vagy!Nagyságoddal…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

https://www.youtube.com/watch?v=n98AeR0dNRs

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A Nyugat erkölcsi és spirituális széthullásának gyökerei, a megtévesztő szellem térhódításában (Ef 4,27), az emberiség Isten elleni lázadásában és az egyházi alapigazságoktól való eltávolodásában keresendő. Ennek látványos tünetei a tanbeli kétértelműség növekedésében, a bűnnel és a pokollal…

Szólj hozzá!

     A bűnbocsánat (gyónás) több mint a teremtés. Nagyobb hatalmat kíván Istentől az, hogy egy már létező vétket semmissé tegyen, mint az, hogy semmiből valami létezőt teremtsen. A Bűnbocsánat Szentsége persze, nem a következményeket tünteti el, hanem csak lehetőséget ad arra, hogy az örök üdvösség…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Anya, te vagy a Jézuska? – tette fel a kérdést egy kislány édesanyjának. Így, írásban.Anyukája pedig levelet írt neki:„Kedvesem!     Nagyon jó kérdést tettél fel és tudom, hogy már egy ideje gondolkozol rajta. Szeretnék jól válaszolni neked, de nem is olyan könnyű.A válasz az, hogy nem, nem én…

Szólj hozzá!

     Egyenesen félelmetes, hogy minden egyházi intés ellenére még mindig jelentős azok száma, akik mindenféle új üzenetek szerint rendezik be hitéletüket! Pedig Szent Pál kifejezetten óv bennünket az ilyenfajta "üzenetközvetítőktől": "Mert az ilyenek ál-apostolok, álnok munkások, akik Krisztus…

Szólj hozzá!

  A Három Szent király 3  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Mikor a Három Királyok a Szentcsaládtól elbúcsúztak, egyre csak sírtak. Láttam, hogy távozásukra a Szent Szűz is felkelt Jézusával, s maga is néhány lépést tett a kijárat felé. Ott megállt, s hogy e jó embereknek némi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

December 28. Aprószentek ünnepe. Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy a Megváltó Messiás személyében Király született. Hatalmát féltve – "biztos ami biztos alapon" – megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket, Betlehemben és környékén! Rájuk emlékezik az Egyház.…

Szólj hozzá!

KATTINTS IDE!

Szólj hozzá!

 A Három Szent király 2 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint. Most ismét azt láttam, hogy Menyhért az övén függő zacskóból egész marék, ujjnyi hosszú, vastag, sárga és nehéz rudacskákat vesz elő, hegyes végekkel és középen aranyszínű dudorodásokkal. Ezeket mind, nagy alázatosan ajándékként…

Szólj hozzá!

Engesztelő imamozgalom indul 2026. január 1-től a Szent Anna-réti engesztelő kápolnánál! Mária Natália nővér által Jézus és Szűz Mária számos üzenetet közölt Magyarország és a magyarságszámára. Lényegük egyetlen szóban kifejezhető: engesztelés!Egy világméretű engesztelési mozgalomról van szó,…

Szólj hozzá!

Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez? Szent János – a Szeretett Tanítvány – aki bátyjával, Jakabbal a ,,mennydörgés fiainak'' neveztetett (Mk 3,17), Efezus környékén elfogták, és Rómába vitték Domitianus császár elé, ahol kivégzése módjául forró olajjal teli…

Szólj hozzá!

  A Három Szent Király 1   Boldog Emmerich Katalin látomása szerint        Láttam, hogy egy esti szürkületben a Három Király és kísérete megáll annál a háznál, melyben József és Mária is bejelentkezett. A Dávid-család egykori háza volt ez, melyben egyes falrészek még mindig eredetiek voltak, s…

Szólj hozzá!

A görög katolikus egyház Karácsony másnapján, december 26-án emlékezik meg Szűz Máriáról, mint Isten Szeplőtelen Anyjáról. "Valóban méltó dicsérni téged, Istenszülő,a boldogságost és szeplőtelentés a mi Istenünknek anyját.Ki a keruboknál tiszteltebbés a szeráfoknál hasonlíthatatlanul dicsőbb vagy,ki…

Szólj hozzá!

Engesztelő imamozgalom indul 2026. január 1-től a Szent Anna-réti engesztelő kápolnánál! Mária Natália nővér által Jézus és Szűz Mária számos üzenetet közölt Magyarország és a magyarságszámára. Lényegük egyetlen szóban kifejezhető: engesztelés!Egy világméretű engesztelési mozgalomról van szó,…

Szólj hozzá!

     Szent János evangelista rendkívüli életének rekonstruálását lehetővé tették a történelmi kutatások, a régészet és a misztikusok leírásai, egészen a 10. körüli betszaidai születésétől, a 100. körüli titokzatos haláláig Efezusban. Órigenész már a 3. században ezt írta: „Azt merjük állítani, hogy…

Szólj hozzá!

   Jézus születése 4   Boldog Emmerich Katalin látomása szerint         Nemsokára láttam, hogy Erzsébet is eljött Jutából, egy szolga által vezetett szamáron. József is nagyon kedvesen fogadta, de mikor a két asszony egymást átölelte, örömük határtalan volt. Erzsébet, könnyek között szorította…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre! Kevesen tudják, hogy Gárdonyi Géza írta a szövegét és a zenéjét a 'Fel nagy örömre' című gyönyörű karácsonyi éneknek! Az ének először 1882  karácsonyán csendült fel a devecseri templomban, aminek előzménye, hogy Tima Lajos, a helyi iskola igazgatója megkérte az…

Szólj hozzá!

 Jézus születése 3  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Láttam aztán, hogy a három pásztor miként segített Szent Józsefnek, hogy a lehetőségek szerint, minél nagyobb kényelmet teremtsenek a jászolbarlangban és az oldalfülkében. Több jámbor, esszénus asszonyt is láttam a Szent Szűz…

Szólj hozzá!

Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony életrajzából      Decemberenként a nagyobbak rorátéra jártak és izgalommal készültek a Karácsonyokra. A Szentlélek templom plébánosa Dr. Bozsik Pál prépost, már ősszel felkérte tehetségesebb híveit, hogy készítsenek egyszerű ajándékokat a kevésbé módos gyermekek…

Szólj hozzá!

   Jézus születése 2  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      A születés éjszakáján a világ legtávolabbi helyein is, szokatlan örömteli megrendülést láttam. Sok jó embernek a lelke örvendező vágyakozással-, míg a gonosz lelkek nagy aggodalommal teltek el. Még állatoknál is láttam vidám…

Szólj hozzá!

 Adeste fidelis Domingo,Carreras & Pavarotti https://www.youtube.com/watch?v=iTJueNCvkxI&feature=player_embedded#!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A "nagy készülődésben", szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem - olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Ha a lakásomat fenyőágakkal, égőkkel és csengettyűkkel díszítem is fel, és főzzem bár a legjobb étkeket - de a családom felé nincs szeretet…

Szólj hozzá!

Jézus születése 1  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Azt a ragyogást, mely a Szent Szüzet körülfogta, mindennél fényesebbnek láttam, úgyhogy abban József lámpásainak fénye teljesen elenyészett. A Szűzanya fekvőhelyének terítőjén térdelt, arccal keletnek fordulva, öv nélkül, egész…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Szűzanya panasza     A világon nagyon sokfelé ismerik az ún. Zarándok-Madonnát, melyek különféle méretben, de azonos kivitelben készültek. Jellemző rájuk az összetett kéz és a három (fehér, piros és aranysárga) rózsa mell magasságában. A felirat (Maria Rosa Mystica) jelentése: Titkosértelmű Rózsa.…

Szólj hozzá!

   Az első Advent 5  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.  Mialatt a Szűzanya pihent, József egy magával hozott bőrtömlővel lement a domb mögötti füves völgybe, ahol keskeny patakocska folydogált. Két cövek segítségével úgy állította be a tömlőt, hogy az lassan megtelt vízzel, mellyel aztán…

Szólj hozzá!

Egy szép dalért KATTINTS IDE!   Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívembenIlyenkor decemberben.A szeretetnek csillagára nézek,Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot,S amit az élet vágott,Behegesztem a sebet a…

Szólj hozzá!

A dec. 8-i nap déli órái, különleges kegyelmeket ígérnek!Az üzenetek a szerkesztő által összefoglalva:„Anya vagyok, szerető szívű Anya, aki szeretné megmenteni gyermekeit. Imádkozzanak az emberek, hogy az Úr irgalma elárassza a Földet! Ég bennem a szeretet és a vágy, hogy megmentsem a világot”.A…

Szólj hozzá!

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 3     XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk…

Szólj hozzá!

Az első Advent 4 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Szorongó bátortalansággal haladtak egy utcán, mely inkább országúthoz hasonlított, mert a házak mind, dombon álltak mellette. De itt is eredménytelen volt József minden próbálkozása, Betlehem másik oldalán, ahol a házak még…

Szólj hozzá!

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 1     Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479. május 8-án az Ea quae ex fidelium kezdetűt IV. Sixtus pápa adta ki.      Szent V. Pius pápa (aki maga is domonkos volt) hagyta jóvá a rózsafüzért 1568-ban, a 'Consueve-runt romani Pontifices' bullájában…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Egy világhírű Mária-jelenés     1947-ben, a Milánó közeli Montichiariban, megjelent a Szűzanya Pierina Gilli ápolónőnek, mint Rosa Mystica, mell magasságban a három rózsával, fehér, piros és arany színben.     A Szent Szűz elmondta, hogy mint „Titkosértelmű Rózsát – Rosa mystica-t” tiszteljék, és…

Szólj hozzá!

Mennyit ér az imádság?      A háborút követő első békés karácsony előtti napokban történt.     Egy megtört, kolduskinézetű  szomorú asszony lépett be egy boltocskába és a karácsonyi vacsorához kért némi élelmiszert. A boltos nem szívlelte a kéregetőket, az asszonyhoz mégis türelmesen szólt: "és…

Szólj hozzá!

Az első Advent 3   Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Korán reggel aztán folytatták útjukat, és a hegység délkeleti részén baktattak le egy völgybe. Egyre inkább távolodtak Szamáriától, pedig eddigi útirányuk mintha oda tartott volna. Mikor leértek, meglátták a Garizim-hegyi templomot,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A Pápák kiállása a Rózsafüzér mellett 1     Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479. május 8-án az Ea quae ex fidelium kezdetűt IV. Sixtus pápa adta ki.      Szent V. Pius pápa (aki maga is domonkos volt) hagyta jóvá a rózsafüzért 1568-ban, a 'Consueve-runt romani Pontifices' bullájában…

Szólj hozzá!

  Az első Advent 2.  Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.      Aztán láttam, hogy a Szent Család innen pár órányira, de még éjjel, egy nagyon hideg völgyön keresztül hegynek fölfelé kapaszkodva baktattak. Itt már, mintha minden deres lett volna. A Szent Szűz nagyon fázott és így szólt Szent…

Szólj hozzá!

Mária tiszteletének a háttérbe szorulása jelzi a liberalizmus térnyerését ‒ írja Szent Newman bíboros:      Amikor ezek a szellemek a sötétség homályából előjöttek és a XVI. században a keresztény hit teljes megsemmisítésére támadást indítottak, nem találhattak biztosabb módszert gyűlöletes…

Szólj hozzá!

A Rózsafüzér Társulatok megalakulása      A „domonkos” Rózsafüzéren kívül, nincs még egy ima –, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket, és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait.   …

Szólj hozzá!

Az  első  Advent  1 Boldog Emmerich Katalin látomása szerint.       Már október végén láttam, hogy a császártól elrendelt népszámlálás és adóbehajtás kihirdetése megtörtént a Szentföldön is. Attól kezdve, minden irányban folytonos népvándorlás volt az utakon. Pár hete láttam már a Szent Szüzet,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A rózsafüzér méltóságáról     Meg kell jegyezni, hogy Alanus nem csak Krisztus életének örömteli, fájdalmas és dicsőséges titkait tárgyalta, hanem felszólította hallgatóságát elmélkedésre minden egyes személy szükségletének és ájtatosságának megfelelően, mindenekelőtt a hitet érintő kérdésekben: a…

Szólj hozzá!

Jelenetek a Kis Jézus és a Szent Család életéből Boldog Emmerich Anna Katalin látomása szerint.       Közlésünk alapjául szolgáló füzet először 1942-ben, a Kaszap István Lapja Kiadványok sorozatában jelent meg, (egyházi jóváhagyással!). Szöveganyagunkat az 1985-ben "Druck: H. Mirjam"…

Szólj hozzá!

     Ez a háborúskodás viszont minden eddigi humanitárius egyezményt felrúgott, sőt az erőszaknak és erkölcsrombolásnak büntetlen jogi formulákat igyekszenek adni. És sajnos ez még csak a totális háború kibontakozásának a kezdete, vagyis a végidők nyilvánvaló előjele, azé a nagy hitehagyásé,…

Szólj hozzá!

A Szent Rózsafüzér formálódása     „Azt akarom – mondotta a Legszentebb Szűz Boldog Alánnak –, hogy rózsafüzérem tisztelői életükben, halálukban és haláluk után is áldást, kegyelembőséget élvezzenek, továbbá szabadságot, hogy látók legyenek és ne vakok, ne keménynyakúak, szegények és szolgák!…

Szólj hozzá!

Boldog Brenner János, könyörögj az Ifjúságért, a Szentségek- és a Kereszténység védelméért!

Szólj hozzá!

     Márpedig aki eltávolodik az egyetlen Kinyilatkoztatástól a bizonytalan magánkinyilatkoztatás felé, akkor ezáltal az üdvösségével hazárdírozik!Maga az Úr figyelmeztet bennünket: Vigyázzatok, „mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a…

Szólj hozzá!

Aki szereti Istent, mindenben örömet talál; aki nem szereti, nem talál sehol sem!  (Liguori Szent Alfonz)

Szólj hozzá!

Égi-földi próbatételek és ígéretek 2     Rendtársai, nem nézték jó szemmel szentünk buzgólkodását, és hirtelen gyógyulását is a szimulációja abbahagyásában látták. Így szerzetesi élete valóságos kálváriává változott. 1464-ben kénytelen volt elhagyni a konventet és Szent Domonkos atyjához hasonlóan…

Szólj hozzá!

     Korunkban az egyházilag kivizsgált és követendő jelenések és üzenetek mellett, sajnos elszaporodtak a bizonytalan forrásból származó próféciák, melyek sokakat megtévesztenek! Ezek tartalma akár hízelgő is lehet, de mégis rendkívül káros, mert a mondanivalójuk nem biztos, hogy az Istentől…

Szólj hozzá!

     A kísértés mibenlétét ismerjük és tudjuk, hogy állandó kísérője az emberi életnek. Sajnos az ördögi zaklatás és megkötözöttség is gyakori. Ennek külsődleges formája az egység megbontása, esetenként az országos szinten is a békétlenség keltése. Először a szívben, majd a családban és más…

Szólj hozzá!

Égi-földi próbatételek és ígéretek 1     Amikor a misztikus megpróbáltatások hét éve letelt, 1464-ben Boldog Alan olyan súlyosan megbetegedett, hogy rendtestvérei feladták neki az Utolsó Kenet Szentségét. Egy este azonban, amikor nagy szenvedések közt feküdt cellájában, életében második alkalommal…

Szólj hozzá!

Advent a békés várakozás, a magunkba szállás és a bűnbánat ideje(és nem az önfeledt szórakozásoké és bevásárlásoké!). Gondolkodtunk már azon, hogy az elmélyülés mellett milyenjócselekedeteket szeretnénk véghez vinni karácsonyig?Ajánlok egyet!Adjuk időnket a szeretteinknek! Töltsünk velük több…

1 komment

†  Siracusa, 304 körülSzent Lúcia, magyarul SZENT LUCA és Szent Ágota között, annak ellenére, hogy időben távol állnak egymástól, szoros kapcsolat van. Tiszteletük elterjedtsége is megközelítőleg egyforma.     Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte beteg…

Szólj hozzá!

Az imádság bárhogyan nyilvánul is meg (mozdulatokban vagy szavakban), az egész ember imádkozik. De ha a szív távol van Istentől, az imádság üres! (Vö. KEK 2562)

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostolának élete     Boldog Alan de Rupe breton származású domonkos prédikátor 1428. szeptember 8-án született Bretagne-ban és 1475. szeptember 8-án halt meg a hollandiai Zwolle városában. Három nemzet is saját szülöttének tekinti a francia, a német és a holland.  …

Szólj hozzá!

GUADALUPE 7 perc 4/III. rész https://youtu.be/vUq7panhlts GUADALUPE 7 perc 4/IV. rész https://youtu.be/O4Vw0K33RXQ  

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?     A kérdés, hogy példaként követhetünk-e valakit, akinek a puszta létezése kétséges? – A válaszunk: igen! A róla írt példaszerű élet és a neki tulajdonított tanítás – még fiktív történetként is –, követésre méltó, minden üdvösségre…

Szólj hozzá!

Ezen a napon volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát…

Szólj hozzá!

     Maria Garcia de Fleury hitoktatói diplomával rendelkező venezuelai szociológus, a Coromotói Szűz világapostolátus elnöke. Tőle kaptuk az alábbi igaz történetet, melyet személyesen élt át. Az érdekes anekdotának az a fő üzenete, hogy gondolkodjunk el a születendő kisdeddel való személyes…

Szólj hozzá!

Ma 4 db 7 perces videóval készülünk a holnapi ünnepre, ma kettő és holnap is kettő videóval köszöntjük a guadalupei Szent Szüzet! GUADALUPE 7 perc 4/I. rész https://youtu.be/IBqo8VcSRwY GUADALUPE 7 perc 4/II. rész https://youtu.be/CgaqqxgODkc  

Szólj hozzá!

A kulcsokból öntött II. János Pál szobor Mexikóváros székesegyházának oldalában áll az a különleges szobor, amely II. János Pál pápát ábrázolja, miseruháján a Guadalupei Szűz óriási arcmásával.      A szobor különlegességét az adja, hogy kulcsokból készült, melyeket a mexikói hívek…

Szólj hozzá!

     Bár a fatimai jelenések befejeződtek, de Lucia elbeszélése szerint a későbbi évtizedek során az Egyház Anyja még többször megjelent számára, s mindannyiszor konkrét kérései voltak. Különösen fontos volt az 1925. december 10-i jelenés a Szent Szűz Szeplőtelen Szíve tiszteletével kapcsolatban.…

Szólj hozzá!

Ó, Loretói Szűzanya! Odaadó gyermeki lélekkel köszöntelek, és áhítattal ismétlem az angyal szavait: „Üdvözlégy Mária, malaszttal teljes, az Úr van veled!” Loretói Szűzanya, a te házad a Szeretet fényének lakhelye, ragyogtasd be az én lelkemet is ezzel az Isteni Fénnyel! Tarts meg engem ó…

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?     De miként jelenhettek meg hitbuzgalmi könyvek „Alanus de Rupe név” alatt, ha „nem is létezett”? Talán valakik álnév alatt publikáltak? ‒ és ugyan bizony kik ők? Hiszen a rózsafüzér-ima történeti kibontakozását, Guzman Szent…

Szólj hozzá!

Mexikó nagy napja       Mexikó államformája szövetségi köztársaság. Az aktív vallásüldözés megszűnt, de az állam és Egyház különválasztása továbbra is fennáll, továbbra is (a francia forradalom "vívmányaként") állami tulajdonban vannak az egyházi intézmények (templomok) és tilos papi-, szerzetesi…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Boldog Alan de Rupe a rózsafüzér apostola létezett, vagy sem?    Egy olyan nagyhatású szentről olvashatunk, akit Európában a rózsafüzér apostolaként tisztelnek: latinul, angolul, németül és svédül Alanus de Rupe; franciául Alain de La Roche; hollandul Alan van der Clip; katalánul Alà de la Roca;…

Szólj hozzá!

A csodatevő érmecske     Egy hálás beteg, az orvosának egy Csodásérmet csúsztatott a tenyerébe hozzátéve, hogy ez egy csodatevő érem! A kezelőorvos kissé meglepődve, puszta udvariasságból elfogadta, de mindjárt elsuvasztotta a zsebébe, mert lenézte a babonaság- vagy a népi vallásosság efféle…

Szólj hozzá!

         A Szeplőtelenül Fogantatott Szüzet, nem csak szentnek nevezzük, hanem – a teremtmények közül egyedülállóként – szentségesnek is, mivel neki adatott az a kegyelem, hogy Isten Szentséges Anyja lehetett. Amíg mindannyian az Úr Krisztus teljességéből meríthetjük az állapotunkhoz szükséges…

Szólj hozzá!

     A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A…

Szólj hozzá!

Hogyan alakult és miként valósult meg üdvtörténetünk nagy eseménye?      A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül. Szent Bernát hatására a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bonaventúra, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a…

Szólj hozzá!

Juan Diego boldoggáavatása      Amikor II. János Pál pápa 1990 májusában Guadalupéban boldoggá avatta Juan Diegót, egy rendkívüli eset történt Mexikó külvárosában.      Május 3-án egy 20 éves José Silva Barragan nevű drogfüggő fiatalember, miután részegen és marihuánás bódulatban hazaérkezett,…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

KILENCEDIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     1854. december 8-án  IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen…

Szólj hozzá!

     Az  adventi várakozás lényege szerint sokkal több mint megemlékezés, mert várakozás arra, Aki Van; amiként a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki létezik, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább,…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1980-2012-ig Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett…

Szólj hozzá!

Kedves Testvérek! Minden hónap harmadik, vagy negyedik csütörtökén 20 órától közös imádságot tartunk a Városliget szélén, a Dózsa György út Damjanich utcai torkolatánál állott egykori Magna Domina Hungarorum, közismert nevén  Regnum Marianum-templom helyén. Ezzel Regőczi István atya, Isten…

Szólj hozzá!

NYOLCADIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Az üdvtörténetnek tehát három nagy főszereplője van: a Megváltó Krisztus, Szeplőtelenül Fogantatott…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1930-1979-ig Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett…

Szólj hozzá!

HETEDIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     A II. Vatikáni Zsinat ezt mondja: "A Boldogságos Szűz[-et] ... az isteni Gondviselés terve, az Ige…

Szólj hozzá!

        Jézus Szíve litánia Uram, irgalmazz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk!Krisztus, kegyelmezz nekünk!Krisztus, kegyelmezz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk!Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket!Krisztus, hallgass minket!Krisztus, hallgass meg minket!Krisztus, hallgass meg…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1928-ban Isten Szentséges Anyja, 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett…

Szólj hozzá!

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten      A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című…

Szólj hozzá!

HATODIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     A Szeplőtelen Fogantatással a sátán veresége megpecsételődött. Leromboltatott hatalma, s a többi lázadó…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A KEGYKÉP TOVÁBBI TÖRTÉNETE 1800-1929-ig Isten Szentséges Anyja 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel a sokat szenvedett…

Szólj hozzá!

Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona    Keresztvetéssel kezdünk! Szent István király felajánlása:„Mennyek Királynője, nagy könyörgéssel a Te oltalmadba ajánlom a Szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az Országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása