HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Akár meghallgatják, akár nem, mert hiszen lázongó nemzedék ez. (Ez 2,8) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

HARMADIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen ELMÉLKEDÉS     Mária a Szentírás első könyvétől az utolsóig, a Teremtés könyvétől a Jelenések könyvéig ‒ a Mennyei…

Szólj hozzá!

     Mi keresztények várakozunk! Vannak viszont, akik nem várnak semmire, sőt jócskán akadnak, akik nemhogy „várnak”, de szüntelenül keresnek! Mi azonban tudjuk mire és KIRE várunk, bár akadnak, akik emiatt kimosolyognak és vannak, akik azon csodálkoznak, hogy miért pont Őt várjuk, hiszen más vallás…

1 komment

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Vizsgálati eredmények és merényletek      1980-ban, a La Paz-i Obszervatórium szakembe-rei megvizsgálták a Szent Szűz köpenyén lévő csillagokat és megállapították, hogy nem csupán díszítőe-lemek, hanem a mi Nap-rendszerünk…

Szólj hozzá!

RORATE COELI     Az Advent latin eredetű szó – adventus – megérkezést, eljövetelt jelent, a reménykedés időszaka. A Megváltó eljövetelét várjuk.Annak ellenére, hogy karácsony üzenete sajnos nem egyértelműen világos mindenki számára, mégis a manapság oly szükséges családiasság, a nyugodtság, a…

Szólj hozzá!

     Tele van az ország házasságtörőkkel. Igen, az ilyenek miatt borult gyászba az ország és száradtak ki a puszta legelői. Gonoszságot művelni, arra gyorsak; és minden erejük a hamisságuk. Igen, a próféta és a pap is istentelenné vált; még házamban is találkoztam gonoszságukkal ‒ mondja az Úr.…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története Kételyek, hitetlenség és támadások Isten Szentséges Anyja 1531-es megjelenésével létében mentette meg a mexikói népet. Nem csak a hódítók túlkapásait fékezte meg, hanem az üdvösség reményét kínálta fel sokat szenvedett gyermekeinek. A…

Szólj hozzá!

MÁSODIK NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉS     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus…

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 5     Egy hivatásos fényképész, Alfonso Gonzales, már 1929-ben sokszorosan felnagyította Szűz Mária arcát és megállapította, hogy a szemeiben tisztán látható egy szakállas emberi arc tükröződése. Ezt a későbbiekben Dr. Charles Wahling megerősítette, sőt további alakokat…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 11      Azért beszéltem a nagy és a második purgatóriumról, hogy megértse: a purgatóriumban különböző fokozatok vannak. Azt a helyet nevezem nagynak, ahol a legbűnösebb lelkek tartózkodnak, ahol én is két évig voltam úgy, hogy semmilyen jelét nem adhattam…

Szólj hozzá!

ELSŐ NAP Háromszor:  Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen. ELMÉLKEDÉSA Szent János Apostol által látott csodálatos égi jelenséget, a »napba öltözött asszonyt« nem alaptalanul…

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 4       A művészet valamennyi szakértőjét és ismerőjét épp az ejti igazán ámulatba, hogy a vásznon lévő képen a színek lágysága tökéletesen megőrződött, a maguk teljes gazdagságában és üdeségében. Számos szkeptikus és racionalista, miután szembesült a kép vizsgálatakor…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 10      1879/1. Igen, látjuk Szent Mihályt úgy, ahogy az angyalokat lehet látni! Nincs teste. Ő jön a purgatóriumba mindazon lelkekért, akik megtisztultak, mert ő vezeti őket a mennybe. Igen, igaz, a szeráfok közé tartozik, ahogy a monsignor mondta. Ő a legfőbb angyal…

Szólj hozzá!

December 8-át megelőzően, készüljünk egy Kilenceddel, tiszteletünket téve drága Szűzanyánk iránt, egyben kérve Őt, édes Magyar Népünk és a magunk ügyében. A kilenced imádkozásának menete: 1) Keresztvetés, a bűnbánat felindítása, majd háromszor a fohászt:"Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária,…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A tilma és a csodás kép 3.      A képírásban kulturálódott indiánok, meglátva a Szent Szűz csodás képét nyomban felismerték, hogy a „Mindenség Anyját és Királynőjét” látják, aki messze nagyobb a Tollaskígyónál és a misszionáriusok…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 9      Hagyatkozzék az Úr tetszésére, és legyen nyugodt. Amiket mondtam, teljesülni fog és ne is akadályozza, mert Jézus akarja így. Legyen önmegtagadásból előzékeny azokkal, akik kevésbé kedvesek önnel, mint mások, bármi rosszat tettek is, mindezt Jézus…

Szólj hozzá!

 Hogy részesüljünk a Szűzanya ígéreteiben, így könyörögjünk: Ó bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik Hozzád menekülünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre!

Szólj hozzá!

A tilma és a csodás kép 2      Elképesztő a különös kép színeinek tartós élénksége és az is, hogy semmilyen szennyeződés nincs rajta, bár több mint száz éven át védőüveg nélkül függött, különböző romboló hatásoknak kitéve: pl. tömjénfüstnek, illatos olajoknak vagy a több tízezer égő gyertyából…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 8       1875. május 18. Mily kevés az igazi szerzetes, akiben csakugyan megvan állapotának lelkülete! Talán ötven közül egy! Mindenáron tartozzék e kiváltságosok közé! Mekkora a felelőssége egy elöljárónak, egy újoncmesternőnek, egy tanárnak! Micsoda számadással…

Szólj hozzá!

Mi a keresztényi szolidaritás?      Segítő együttérzés nélkülöző felebarátainkkal és szolidaritás a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel.A földön élő emberiség (a Küzdő Egyházban élők) alapvető kötelessége a szeretet parancsa által megkövetelt egymás iránti együttérzés, nem csak az élő embertársak,…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A tilma és a csodás kép 1.      A tilma ma is megvan. „Az agave-rostokból szőtt anyag élettartama legfeljebb 10-20 év, és a legszegényebb népréteg viselete volt. Ez az egyszerű indián öltözet az, amelyen a 143 cm magas Madonna kép…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 7      1874. június. Jegyezze meg: a vihar, amely feltámad, hogy megtépázza a lelket, hamar el is múlik. A sátánnak mindenütt vannak követői, még a szerzetesközösségekben is. Nem, nem látom Jézust, amikor ki van helyezve az Eucharisztiában, de érzem a jelenlétét. Úgy…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A Szent Szűz spanyol elnevezése      A "Guadalupe" elnevezés, a nahuatl nyelv hangzásán és a spanyol fül félre értelmezésén alapul.A tény az, hogy az azték indiánok nem tudták kimondani a "g" és "d" hangokat, hogyan mondhatták volna…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 6      Akkor juthat a tökéletesség csúcsára, ha minden iránt közömbössé válik, a Jóistent kivéve. A szerzeteseknek nincs joga, hogy javaik fölött rendelkezzenek, ez ellenkezik a szegénységgel. Ha jól imádkozik, az önre bízott lelkek meg fogják érezni. A Jóisten sohasem…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A jelenés idején a meghódított bennszülöttek veszedelmesen forrongtak, lázadás kitörését lehetett várni. Nem lehetetlen, hogy Juan Diegó nagybátyjának „betegsége” se volt más, mint lándzsadöfés, melyet a lázadók egy csoportja ejtett rajta, mint "kollaboránson".(Az adatok e tekintetben nem…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 3      1874. március 24. (húsvét utáni 2. vasárnap) Holnap minél többször látogassa meg az Oltáriszentséget. Mivel önnel tarthatok, abban a boldogságban részesülök, hogy az Úr közelében lehetek. Ez enyhülést ad! 1874. március 25. Most a második purgatóriumban vagyok.…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A negyedik jelenés II. rész       Juan Diegó meghajolt úrnője előtt, jelezve, hogy megértette és elindult a város felé. Szíve hevesen vert a lelkesedéstől és a boldogságtól.       Amint a püspöki épülethez ért, a szolgák…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 2      1874. A főnöknőnk halála napja óta a mennyben van, mert sokat szenvedett és nagy szeretet volt benne. A Jóisten azt szeretné, hogy ön szentebb legyen, mint sokan mások. L. atya a purgatóriumban van, mert túlságosan szeretett lelkigyakorlatokat tartani és…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A negyedik jelenés I. (1531. december 12.)             Másnap december 12-én, a haldokló Juan Bernardinó sürgősen papot kért, hogy gyónhasson és felvehesse a Betegek Szentségét. Juan Diegó úgy vélte, hogy az idő szűkében jobb ha…

Szólj hozzá!

Feljegyzések a purgatóriumról 1 Forrás: christianae.wordpress.com nyomán KIVONAT!                                                    Eredeti címe: „Le Purgatoire – Le Manuscrit du Purgatoire” IMPRIMATUR Joseph PALICA Archip. Philippens, Vic. Gén., Roma.      1873 novemberében a franciaországi…

Szólj hozzá!

November 21.  - A gyermek Mária bemutatása a templomban      A Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe. Valószínűleg I. Jusztinianusz császár a Szűzanya születésének feltételezett helyén templomot építtetett (az ószövetségi templom közelében). Ezt 543. november 21-én szentelték fel. Bár a templom…

Szólj hozzá!

KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPÉN GYERTYÁS RÓZSAFÜZÉR KÖRMENET  lesz november 23-án, 16 órakor a budai Várban, a Szent István szobornál.  Mohos Gábor és Fábry Kornél püspök atyák vezetésével.  A körmenet végén a püspök atyák megáldják a várost és az országot.  Köszönjük, ha a felhívást…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története A harmadik jelenés (1531. december 10)      Másnap a szolgák – "őexelenciája nem ér rá" – hangoztatásával, még faragatlanabb durvaságokkal próbálták a csöndes szavú indiánt elzavarni. Ő azonban alázatosan kitartott a szándéka mellett. Így…

Szólj hozzá!

A tisztítótűzben szenvedőkért érzett buzgóság (Forrás: Szent Charbel, a teljesség zarándoka – Új ember kiadó 2017 – 101-129)      Egy alkalommal Szent Charbel Makhlouf atya rengetegszer keresztet vetett magára. Az egyik testvér megkérdezte tőle: „Mesterem Charbel atya! Szokásával ellentétben miért…

Szólj hozzá!

Ha jó volna a lelkiismereted, nem félnél a haláltól!      A halál az élet beteljesedése, a teljes emberré válás pillanata, az örök születésnap. Igazán érdemes rá készülni!  (Begyik T.: Élet, halál, örökkévalóság, 272.)        Az Egyház buzdít, hogy készüljünk föl halálunk órájára „a hirtelen és…

Szólj hozzá!

     Árpád-házi Szent Erzsébet - a SZERETET nagy szentje  Királyi vérből született 1207-ben Sárospatakon.Édesapja II. Endre király, édesanyja az Andechs-Meráni családból származó Gertrúd királyné. Gyermeküket vallásosan nevelték 1211-ben Türingiába viszik, hogy az akkori idők szokása szerint…

Szólj hozzá!

A világ legnagyobb horderejű Mária-jelenésének története      Meg kell jegyeznünk, hogy a spanyolok kegyetlenkedése, kizárólag a néhány, emberileg alkalmatlan vezető részéről nyilvánult meg, míg az egyszerű spanyol telepesek részéről korántsem! A bennszülöttekkel közösen dolgoztak és egymásközt…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 5 Lábjegyzetek a teológiai szakvéleményben (TEOSZ): 1) »A búcsú Isten színe előtt, a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése [...] A búcsú részleges vagy teljes aszerint, hogy részlegesen vagy teljesen…

Szólj hozzá!

Az Egyház és a gyarmatosítók       A Katolikus Egyház soha nem tartotta igazoltnak azokat a kegyetlenségeket és igazságtalanságokat, melyeket a spanyolok és a portugálok követtek el az Újvilágban, s ezekből bőven volt. Ellenkezőleg: észrevette, és határozottan kipellengérezte őket. Sőt az…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 4      Dr. Kovács Zoltán szakvéleményéből: A kegyelem időbeli mérhetőségének kérdése. II/15-16-ban konkrétan arról van szó, hogy ha 3 Üdvözlégyet mondunk Mária tiszteletére, egy lélek kiszabadul a tisztítótűzből. November hónapban…

Szólj hozzá!

Az aztékokról      A két kultúra találkozása a világ megítélése szerint nem volt kifejezetten szerencsés, jóllehet az azték nép üdvtörténete szempontjából talán az egyetlen lehetséges esély volt. Az európai keresztény kultúrát képviselő spanyolok azért vetkőztek ki teljesen magukból az indián…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 3      A november hónapra szóló kiváltság: (Erzsébet a.:) Nagy vágyakozásom közben a Szűzanya így szólt: „Kislányom! Lelked nagy vágyát és részvétét, melyet a szenvedők iránt érzel, megjutalmazom. Eddig három Üdvözlégyet mondtál…

Szólj hozzá!

Albert Camus: A magyarok vére  (A Nobel-díjas író megemlékezése a forradalom 20. évfordulóján)         Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésbe - a nyugati világ szeme láttára, amely nem takarékoskodnék…

Szólj hozzá!

KRISZTUS KIRÁLY ÜNNEPÉN GYERTYÁS RÓZSAFÜZÉR KÖRMENET  lesz november 23-án, 16 órakor a budai Várban, a Szent István szobornál.  Mohos Gábor és Fábry Kornél püspök atyák vezetésével.  A körmenet végén a püspök atyák megáldják a várost és az országot.  Köszönjük, ha a felhívást…

Szólj hozzá!

Az azték népről      Mexikó területén a Kr. előtti századokba visszanyúló magas fokú kultúra maradványai találhatók. Ezt a kultúrát a toltékok, mayák és a nahua népek fejlesztették. Ez utóbbiak legjelentékenyebb törzse az aztékok voltak, akik Amerika felfedezése előtt néhány száz évvel, északról…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 2      A Lelki Napló fokozottan ösztönöz a tisztítótűzben szenvedő lelkek kiszabadítására. Ennek „stratégiai célja” azon kölcsönösségen alapul, miszerint a purgatóriumból szabadult lelkek visszasegítenek bennünket. E természetfeletti…

Szólj hozzá!

     Albert a bajorországi Lauingenben született 1200 körül gróf Albert von Bollstädt néven. Lovagi családból származott, a szülei katonai vagy közéleti pályára szánták. 1223-ban mégis belépett a páduai domonkos rendbe, s ezzel kezdetét vette pihenést nem ismerő lázas tevékenysége. Egyszerre volt…

Szólj hozzá!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986. Az Ígéret Földjét, a démon akarata ellenére majdan az üdvösség Fénye ragyogja be     Mind közelebb értek a mai Mexikó városához. A következő szállásuk a mai város bejáratánál volt már, ahol most…

Szólj hozzá!

A Szenvedő Egyház segítése a Szeretetláng kegyelmi hatása által 1       SZERETETLÁNG néven az egész világon futótűzként terjedt el az a Lelkiségi Mozgalom, mely Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony (1913-1985) Lelki Naplója nyomán – több országban főpásztori jóváhagyással –, jelentős evangelizációs…

Szólj hozzá!

      Az Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580-1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította.       A magyar parlament…

Szólj hozzá!

Engesztelő imamozgalom indul 2026. január 1-től a Szent Anna-réti engesztelő kápolnánál! Mária Natália nővér által Jézus és Szűz Mária számos üzenetet közölt Magyarország és a magyarságszámára. Lényegük egyetlen szóban kifejezhető: engesztelés!Egy világméretű engesztelési mozgalomról van szó,…

Szólj hozzá!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986. Borzalmak a végső kimerülésig     A bálvány parancsa értelmében üzentek a királynak, hogy hódoljon és áldozzon a lánya előtt. A király elfogadta a meghívást, kérette előkelőit, megparancsolva…

Szólj hozzá!

A szentek tanításai a tisztítótűzről 3 Génuai Szent Katalin (1447-1510) Látom, hogy a szeretet Istene, ez a végtelenül szerető Isten bizonyos sugarakat, bizonyos lángoló fényt bocsát a lelkekre, melyek oly áthatóak, hogy ha lehetséges volna, azok megsemmisítenék magát a lelket is. A…

Szólj hozzá!

Szent Beszteréd nyitrai püspök (?-Pest,1046)  Szent Gellért, Szent Bőd (Buldus) egri- és Szent Beneta veszprémi püspök vértanútársa volt. Életükről sajnos szinte semmit sem tudunk, csak vértanúságukról, amit Szent Gellért mellett szenvedtek el. Szent Bődöt megkövezték és ledöfték, Szent Beszterédet…

Szólj hozzá!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986. A szörnyűségek kegyetlen bálványa     Nagyszerű települést építettek, templommal, házakkal és szépen megművelt földekkel. Nem is láttak hiányt semmiben, és sokasodni kezdtek. Évnyi idő után, a…

Szólj hozzá!

A szentek tanításai a tisztítótűzről 2 Szienai Szent Bernát (1380-1444) »A Boldogságos Szűz elnyerte a hatalmat, hogy imádsága és érdemei által kiszabadíthassa a szenvedő lelkeket, s főként azokat, akik őt leginkább tisztelték.« (Serm. 3. de Nom. Mar. a. 2. c. 3.) Nagy Szent…

Szólj hozzá!

A Magyar Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúlag, 339 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Ezzel lehetőséget teremtett arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és…

Szólj hozzá!

   A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg: Magyar hazánk, te jó Anya,Fiad dicsérd ma, őt dalold,Zengjen a himnusz dallamaHozzá, ki mindig pártfogolt.     Szentjeink közös…

Szólj hozzá!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986. A hazugság atyjának ármánykodása     A tengernyi ellenség láttán az asszonyok és a gyermekek kiáltozásban és jajveszékelésben törtek ki. Ám a férfiak nem vesztették el a fejüket, hanem…

Szólj hozzá!

A szentek tanításai a tisztítótűzről 1      Több szent író azt állítja, hogy Mária mennybevételekor azt a kegyelmet kérte isteni Fiától, hogy a tisztítóhelyen épp akkor tartózkodó valamennyi lelket magával vihesse. (Ibid.) Ez időtől fogva szerezte meg magának a Boldogságos Szűz azt az előjogot,…

Szólj hozzá!

     Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként. Márton gyerekkorától ájtatos volt, és nagyon fiatalon csatlakozott a keresztény valláshoz. 19 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben is apostolkodik. Parancsnoka kérésére tovább szolgál…

Szólj hozzá!

  PLOCKI SZENT JOZAFÁT (cca 1580-1623. november 12.)       Szent Jozafát 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban. A terület ma Ukrajnához tartozik, akkoriban lengyel fennhatóság alatt állt. Családja ortodox ruténok. Atyja, városi tanácsos volt, s gyermeküket Jánosnak keresztelték. Amikor…

Szólj hozzá!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986. Küzdelem és szenvedés a semmiért      Amint a tó vize elfolyt, a vidék ugyanolyan száraz lett, mint korábban. Látták, hogy a hely újra terméketlenné vált és úgy vélték, hogy istenük már…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 8      XVI. Benedek pápa tanítása a halál utáni tisztulásról a „Spe salvi” enciklikában: A purgatórium tanának kialakulását elősegítette az Egyház bűnbánati gyakorlata is, mely előfeltételezi a kegyelem és a megtérés egységét.* Az ókori Egyházban a keresztség…

Szólj hozzá!

    Ne feledjük, hogy Szent Forradalmunk dicsőségesen győzött 1956. október 28-án! Ezt követően megindult a helyreállítás, miközben tárgyalások folytak az oroszok teljes kivonásáról. Alá is írták a békeegyezményt és Magyarország kikiáltotta a függetlenségét, de a Szovjetunió (mint máskor is) galádul…

Szólj hozzá!

     Három szolgálója, Eunomia, Digna és Eutropia, a folyó partján állva ünnepelték Afra bátor vértanúságát. Úrnőjük halálát látva, átkeltek a szigetre és miután a hír eljutott Hilariához a szent anyjához, ő is megérkezett néhány pap kíséretében, akik beszenetelték a holtestet, majd távoztak. Az…

Szólj hozzá!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986. A kezdetektől való gyilkos példája      Ez volt tehát az aztékok táborának második megoszlása, úgyhogy jócskán megfogyatkoztak a korábbi szétválások miatt. Ezért, hogy számban és javakban ismét…

Szólj hozzá!

   Szent II. János Pál: Hittani Kongregáció „Recentiones episcoporum synodi” levele valamennyi püspöknek (Kr. u. 1979) (DH 4657-4658)    7.) Az Egyház hűségesen ragaszkodik az Újszövetséghez, a hagyományhoz és hiszi az igazak boldogságát, akik egykor Krisztussal együtt lesznek. Úgy azt is…

Szólj hozzá!

     Nagy Szent Leó pápa (Sanctus Leo  Magnus), (440 – 461. november 10.), aki 45. pápaként uralkodott az egész egyház felett, és 21 éves uralkodása alatt megváltoztatta a keresztény világot. Alapjaiban szilárdította meg Róma hatalmát. Munkássága után méltán kapta meg az utókortól a Nagy…

Szólj hozzá!

Aggodalmak a jelenlegi világesemények miatt XII. Piusz pápa 1956. november 10-i rádiószózata      Atyai szívünk aggódik a magyar nép ellen elkövetett gonosztettek miatt, amelyeket azért szenved, mert elkövette azt a "bűnt", hogy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartására törekedett. Ehhez…

Szólj hozzá!

     Miközben Afra könyörgött, az összehordott vesszők semmiképp sem akartak meggyulladni, lángra lobbanni. Ezen kudarc után szentünket lefejezték! Megjegyzés: Szent Afra vértanú sírja az Augsburg-i Szent Ulrik és Afra bazilika kriptájában van. Később Szent Afra csontjait megvizsgáló törvényszéki…

Szólj hozzá!

Részletek nyomán: Juan de Tovar, AZTÉK KRÓNIKA c. könyvéből. Helikon Kiadó - Kner Nyomda - Gyula 1986. Az exodus ládája      Az aztékok fáradatlan népe arrafelé vándorolt a ládával, amerre bálványuk irányította őket. Nemzetségi vezérük egy bizonyos Mex volt, innen vették nevüket a mexikánok vagy…

Szólj hozzá!

    XIII. Leó: A „Mirae caritatis” körlevél (1902.) (DH 3363.)     Krisztus az Eucharisztiát az Egyházra „mint az ő egységének és szeretetének a jelképét” hagyta, „és azt akarta, hogy ezáltal minden keresztény egységet alkosson és a többihez kapcsolódjék … mintegy jelképezve az ő egyetlen…

Szólj hozzá!

          A Város (Róma) és a földkerekség (azaz a teljes lakott világ anyaegyháza), minden templomának anyja és feje  – olvassuk a Lateráni Bazilika homlokzatán.     A legrégibb, és – mint Róma katedrálisa, Róma püspökének temploma, a pápai trón (Cathedra Romana) székhelye – a legmagasabb rangú…

Szólj hozzá!

Engesztelő imamozgalom indul 2026. január 1-től a Szent Anna-réti engesztelő kápolnánál! Mária Natália nővér által Jézus és Szűz Mária számos üzenetet közölt Magyarország és a magyarságszámára. Lényegük egyetlen szóban kifejezhető: engesztelés!Egy világméretű engesztelési mozgalomról van szó,…

Szólj hozzá!

     Az említett enciklikában Leó pápa így ír Szent József.ima fontosságáról: „A stressz és a megpróbáltatások időszakaiban felesleges részleteznünk, hogy milyen mélységekbe süllyedtek a társadalmak, vagy milyen tervek kavarognak az elmékben most, amikor minden törvénytelenség megengedettnek tűnik a…

Szólj hozzá!

Gaius azt mondta: „Áldozz az isteneknek, és ők valóban megmentenek téged!” A mártír így válaszolt: „Az én Megváltóm Jézus Krisztus, aki a kereszten megígérte a paradicsomot a róla vallomást tevő latornak.” A bíró így szólt: „Áldozz tehát, nehogy a szeretőid szeme láttára korbácsoljanak meg!” Afra…

Szólj hozzá!

A VILÁG LEGNAGYOBB MÁRIA-JELENÉSÉNEK TÖRTÉNETE Tisztelt Olvasóm! Az Istenanya Guadalupe-i megjelenésének történetét, bőséges történelmi előzményekkel mutatom be, melyek valamiképp magyarázatot is adnak sok mindenre, messze túlmutatva 16. század eseményein! Forrásként felhasználtam: Juan de Tovar,…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 5 III. Pál. Tridenti Zsinat: Határozat a megigazulásról, 30. kánon (1547) (DH 1580) Ha valaki azt állítaná, hogy a megigazulás kegyelmének elnyerése után bármelyik bűnösnek a bűnbánat oly mértékben eltünteti a vétkét, és eltörli az örök büntetést érdemlő vádlott…

Szólj hozzá!

     Az pedig, hogy az ún. „Leó-imákban” a Szent József iránti ima miért kapott kiemelkedő szerepet az ismert Szent Mihály ima mellett? ‒ Nos, ez az előzőkben már említést nyert! A Boldogságos Szűz Mária után, aki az Angyalok és a Mennyország Királynője, kit is tisztelhetnénk a mennyei szentek közül…

Szólj hozzá!

A bíró ezért így szólt: „Mutass be áldozatot az isteneknek és menj békével!” Afra így válaszolt: „Nagy bűnös voltam, mielőtt megismertem az Egy Igaz Istent, és nem teszek újabb bűnt azzal, hogy megteszem azt, amit parancsolsz nekem.” Gaius erre erélyesen ráparancsolt: „Menj a Capitoliumba és…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 4 VI. Jenő: A görögökkel való egyesülés „Laetentur caeli” bullája (1439) (DH 1304-1306) Ugyanígy [határozatba foglaljuk, hogy] ha az őszinte bűnbánók Isten szeretetében halnak meg, mielőtt még a bűnbánat méltó gyümölcseivel eleget tettek volna bűneikért és…

Szólj hozzá!

     Szembetűnő, hogy a „fogoly” Piusz pápa 1870. december 8-án Szent Józsefet „az Egyetemes Egyház Védnökének” nyilvánította, melyet utódja XIII. Leó nem csak megerősített, de Szent József ünnepét elsőrangú ünneppé emelte! Sőt Leó pápa 1884 és 86-ban elrendelte, hogy a Szentmisék után az elődje…

Szólj hozzá!

A jóindulat adottsága, esetenként jóra vezet      Szent Afra a 3. században egy viszonylag módos ciprusi pogány családba született, anyja Hilária egy felszabadított rabszolga felesége volt. Ciprusról a bajorországi Augsburgba vándoroltak. Az anya a lányát a közelben lévő Vénusz templomban…

Szólj hozzá!

     Bármint vélekedjünk a reformációról, azt az egyet e téren barát és ellenség kénytelen elismerni, hogy a reformáció megbontotta a keresztény Európa vallási egységét s miközben testvérháborúkba vonta a kereszténységet, alig engedett neki időt és erőt arra, hogy a közös ellenséggel, a visszatérő…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 3      Sajnos, ha valaki bűnbánat nélkül hal meg halálos bűnben, az kétségkívül az örök kárhozat állandóan égő tüzeiben kínlódik. (uo. /24/ 19 §) A kisdedek lelkei pedig a keresztség fürdője után, de a felnőtteké is, ha a szeretet állapotában halnak meg – úgy –,…

Szólj hozzá!

     A 19. század közepére beértek a Francia Forradalom istentelen gyümölcsei, és ezt követően a liberalizmus terjedésének a legnagyobb akadályát szinte már csak a Katolikus Anyaszentegyház képezte ‒ már akkor is! Az 1858-as Lourdes-i jelenések eseményei, természetesen kevéssé fértek össze néhány…

Szólj hozzá!

Előszó      Egy alig ismert szentet mutatok be kedves Olvasóimnak. Érdekessége, hogy Szent Afra élettörténete merőben ellentéte Szent Filoménának, akiről blogomban olvashattak! Egyikük prostituált volt, a másikuk szüzességben élt! Hasonlóságuk csupán annyi, hogy gyermekkorukról keveset tudni, a…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 2      Megjegyzendő, hogy azon lelkek, akik a Keresztség felvétele után semmilyen vétekbe nem estek, amiként azok is, akik a bűnszenny elkövetése után éltek a Bűnbocsánat Szentségével és életükben (a felajánlott szenvedéseikkel), vagy haláluk után a…

Szólj hozzá!

     1956. november 4-én, hadüzenet nélküli háborús támadás érte Európa védbástyáját, Magyarországot!     A szovjet Vöröshadsereg, 2500 tankkal vonult hazánk ellen, kíméletlenül rombolva és gyilkolva! Csak összehasonlításképp jegyezzük meg, hogy az 1943-as Kurszk melletti legnagyobb csatában…

Szólj hozzá!

     Borromei Szent Károly a milánói hercegség egyik leggazdagabb családjának gyermekeként született 1538. október 2-án Aronában. Édesanyja Medici Margit volt, akinek egyik bátyja, Gian Angelo bíboros, aki 1559-ben IV. Pius néven pápa lett. Egész kicsi korában elvesztette édesanyját. Mostohaanyja…

Szólj hozzá!

     Mint az előző részben említettem, geológiai vizsgálat állapította meg, hogy a Szent Szűz sziklaképe nem festmény, hanem a kőzet mélyére behatoló színes sziklarészecskék tömege! Azt azonban meg kell említeni, hogy bár az egyházi felületek, beleértve a domonkos- és a ferences rend honlapjait is,…

Szólj hozzá!

A pápák és zsinatok állásfoglalásai 1       A római pápa, Jézus Krisztus földi helytartója a kulcsok hatalmával, amelyeknek a feladata megnyitni a mennyek országát, (...) képes ésszerű okokból ugyanezen krisztushívőknek, akik a szeretet kötelékével Krisztus tagjai (akár ebben az életben vannak,…

Szólj hozzá!

1956. november 4., a velejéig aljas árulás napja!      Vasárnapi napra esett. Budapest lakossága november első napjaiban gyászolt, de egyben mindenfelé megindult a romok eltakarítása, rendrakás az utcákon. A munkások készültek a hétfői munkakezdésre. A villamosok újra jártak, az élet beindult.…

Szólj hozzá!

Gondolatban legyen szemünk előtt a Magyar Szent Korona    Keresztvetéssel kezdünk! Szent István király felajánlása:„Mennyek Királynője, nagy könyörgéssel a Te oltalmadba ajánlom a Szent Egyházat a püspökökkel és a papokkal, az Országot az előkelőkkel és a néppel együtt, s amikor tőlük végbúcsút…

Szólj hozzá!

A 94 éves pápa XVI. Benedek így fogalmazott a halálról:„Hamarosan életem végső bírája előtt találom magamat. Bár hosszú életemre visszatekintve jó okom lehet félelemre és remegésre, mégis jó kedvem van, mert szilárdan hiszem, hogy az Úr nemcsak igazságos bírám, hanem barátom és testvérem is, aki…

Szólj hozzá!

A Szűzanya-kép nem festmény!      Az Egyház 1951-ben engedélyezte a "Nuestra Señora de Las Lajas" kép kultuszát, és 1952. szeptember 15-én XII. Piusz pápa engedélyezte a Mária-kép kanonikus koronázását, amely alkalomból óriási ünnepséget tartottak, Kolumbia majdnem összes püspökének…

Szólj hozzá!

A tisztító szenvedés időtartama 2      Szent Ágoston szerint a tisztítótűz tüzének gyötrelme felülmúlja e világ legfájdalmasabb szenvedéseit is. Hasonlóképpen vélekedett Szt Gergely, Szt Béda, Szt Anzelm és Szt Bernát is. Szt Tamás még tovább ment és azt tartotta, hogy a tisztítóhely legcsekélyebb…

Szólj hozzá!

     Az egyház november 2-át az elhunyt, az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben lévő híveknek szenteli.Szent Odiló clunyi bencés apát 998-ban vezette be emléknapként. Később a 14. század elejétől a Katolikus Egyház egészen átvette.     Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik Halottak…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása