Részletek Dr. Gerhard Bergmann könyvéből
(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.)
c) Fatalizmus
A fatalizmussal Mohamed Istenről szóló tanításában találkozunk. Isten mindenhatóságának túlhangsúlyozása el egészen az önkényuralomig, szükségszerűen kihat az emberről szóló tanításra is. Ez a kihatás a fatalizmus, melyet helyesen végzet-hitnek fordíthatunk. Minden, ami velem történik, Allah akaratából történik. A fatalizmus korlátozza az ember felelősségét, sőt meg is szünteti, azonkívül lustaságot szül és gátolja a haladást. Mohamed tanításában Allah mindenhatóságából despotizmus lett, és félelmetes feszültség támadt az ember szabadsága és Allah mindenhatósága közt. Mivel Mohamed csak ember és nem Isten fia volt, érthető, hogy nem tudott igaz kijelentést adni Istenről, pedig ezen múlik minden.Jézus hirdette az embereknek Isten hívását: jöjjetek énhozzám, maradjatok énbennem, és ezzel már hirdette az ember felelősségét is abban, hogy elfogadja vagy visszautasítja a meghívást. Jézus Krisztus szabadságot adott az embernek. A szabadságon alapuló felelősség adja az emberi méltóságot. Jézustól tudjuk – Ő pedig Isten kijelentését adta nekünk –, hogy Isten a maga bölcsességében úgy rendelte, hogy mindenhatósága nem nyomorítja meg az ember szabadságát és felelősségét, hanem teret ad annak. A fatalizmus csak a szolgalelkűség talaján nőhet ki. Boldogok és hálásak lehetünk, mert tudjuk, hogy Mohamed és az iszlám fatalizmusa téves.
d) Buddha tanítása az életről és a szenvedésről
A buddhizmus kétség kívül későbbről származott, mint a hinduizmus. Buddha a hinduizmussal szemben már haladást jelent. Kétféle szempontból is reformátor volt:
5.3. Buddha megszüntette a teljesen igazságtalan, megalázó kasztrendszert. A kiváltságos osztályok sem élveztek nála „üdv-monopóliumot”. Főképp a kasztrendszer megszüntetésének köszönhető gyors és nagymérvű elterjedése.
5.4. Az üdvösséget bizonyos erőfeszítések árán mindenki elérheti (ez a „mindenki” ugyan vitatható). Buddha és a buddhizmus a mi világunkat csak látszatvilágnak tekinti. Azonkívül, szerinte a világ tele van szenvedéssel. Buddha azt tartotta, hogy „az élet szenvedés és a szenvedés élet”. Ebben a rövid mondatban össze van foglalva Buddha tanításának lényege. Buddha szüntelenül azon töpreng, hogyan lehetne az embert ennek a jelenség-világnak szenvedésétől megszabadítani. Haldokolva ezt mondja: „Minden jelenségnek el kell tűnnie. Szüntelenül ezért küzdjetek.” A buddhizmus célja, hogy az ember megszabaduljon ettől a csalóka és szenvedéssel teljes látszat-világtól és behatoljon a nirvánába, a lélek teljes nyugalmi állapotába. Ha egy szóval akarnók jellemezni Buddhának és a buddhizmusnak a világról és életről szóló tanítását, azt mondhatnánk: a buddhizmus – pesszimizmus.
Jézus is tudja, hogy a világban és életünkben van félelem és szenvedés. Ő is tudja, hogy a világban van hatalmaskodás és jogtalanság, sőt előre látja saját szenvedésének útját. Jézus tehát nem naiv álmodozó, aki elsiklik a világ és az élet nyomorúságai felett. Annál inkább kitűnik nagysága és felsőbbrendűsége, mikor a szenvedés és jogtalanságok ellenére is igenli a világot és az életet. Jézus nem azonosítja az életet a szenvedéssel és a szenvedést az élettel. Nem azt tanítja, hogy fussunk ki a világból, hanem azt, hogy Ő megőriz a világban. Magát a világ legyőzőjének jelenti ki: „A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert én legyőztem a világot.” (Jn 16,33)
Ha vele (Jézussal) életközösségben vagyunk, mi is belső győzelemre juthatunk a világ felett. Az Úrtól távol áll minden pesszimizmus, mint ahogy távol áll tőle a rózsaszín-optimista romantika is. Minden keresztény hívő élő tanúbizonysága lehet annak, hogy a keresztények nemcsak panaszkodnak a bajok miatt, hanem bátran szembenéznek velük és belsőleg, de olykor külsőleg is legyőzik őket.
