Botrány Fatimában 2
2004. május 5-én aztán megtörtént a legnagyobb szentségtörés, az, amitől az Üdvözítő Krisztus mentett meg minket! Egy hindu Shastry nevű pap a Szűzanya Fatimai Szentély oltáránál, a Szentségi Tabernákulum és a Kegyszobor előtt, pogány istenségnek mutatott be áldozatot! A gyalázatot egyenes adásban közvetítette a SIC portugál tévécsatorna.
Már az ószövetségi Zsoltárok Könyve figyelmeztet: Omnes dii gentium daemonia – A pogányok istenei démonok (Zsolt 96,5) és ezt Xavéri Szent Ferenc is határozottan kijelentette, különösen, hogy megismerte azt a hindu vallást, amely 30 ezer démont, istenként imád!
Az egyházi kánonok lábbal tiprásának, nem ez volt az egyetlen cselekménye! A Krisztus által felszentelt és felkent Leiria-Fatima püspök, D. Serafim de Sousa Ferreira e Silva hagyta magát beöltöztetni a pogány szertartási ruházatba! Mi jöhet még?
A botránynak híre ment és a Vatikán kérdőre vonta a püspököt és a kegyhely rektorát is. A Papi elöljárók, magyarázkodásukban az akkor már betegeskedő P. Kondor Lajos SVD atyára igyekeztek rákenni mindent, igaztalanul! (Jóllehet ő jelen sem volt a gyalázatos cselekményeknél!) Forrás 1 Forrás 2 Forrás 3
Ó édes Jézus, ó kegyes Jézus, ó Irgalmas Jézus! Bocsásd meg nekik, mert nem tudták mit cselekedtek, amikor Szeplőtelen Szívű Édesanyád ellen súlyosan vétkeztek! És bocsáss meg nekünk is, akik figyelmen kívül hagytuk a Szűzanyánk fatimai kéréseit és íme ez történhetett!
19.
augusztus
FATIMA, A VÉGSŐ IDŐK REMÉNYCSILLAGA 96. rész. Botrány vagy végidős ökümene? 2
| Szólj hozzá!Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.