Hatodik jelenés
1933. február 15-e szerda, este 19 óra.
A jelenések ritkultak és egyre rövidebbek voltak. Bár csak három nap telt el az előző jelenéstől, a kíváncsiskodók sorra elmaradtak. Ez alkalommal, csak három személy kísérte Mariettát a forráshoz! A Szent Szűz most is kedvesen, szeretettel üdvözölte Mariettát, ő pedig az idők végezetéig szívesen beszélgetett volna az Úrnővel. A társalgás folyamán a kislány ezeket mondta:
‒ Louis-Marie Jamin káplán úr azzal bízott meg, hogy kérjek jelet!
A Szűz így válaszolt:
‒ Higgyetek bennem, és én is hinni fogok nektek! Imádkozzatok sokat! Isten veled! ‒ majd távozása előtt, egy titkot bízott Mariettára.
(Alul a forrás, korabeli fotón)