Mivel a világ kiszárad az istentelen bűnöktől, az erőszaktól, a megosztottságtól és a háborúskodástól. Nélkülözhetetlen tehát az, hogy kegyelmi erőfeszítéssel ne igyekezzünk „isteni harmattal”, a Szentlélek harmatával öntözni a Földet.
Különösen igényli az imádságot korunk kritikus területe: a család, mint a társadalom alapsejtje, melyet észvesztve támadnak a bomlasztó erők! Tartsuk szem előtt, hogyha a Szentlélekisten az Ave Mariát tartotta alkalmasnak a legesleghatalmasabb kegyelem közvetítésére, az Ige megtestesülésére, ugyanbizony ki találhat szebbet, jobbat, istenihlette érdemszerzőbbet? Nincs ugyanis egyetlen más ima sem, mely ennyire áthatotta volna a katolicizmust ‒ mint a rózsafüzér ‒, mely lényegileg határozta meg üdvtörténetünket, és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák és szentek ajánlásait.
XIII. Leó pápa az Octobri mense kezdetű enciklikájában ezt írja: „Valamikor be fog következni, hogy Isten a történelmi események okát és következményeit nyíltan megmutatja nekünk. Akkor kiderül majd, mily hatalmas befolyása volt ezekre a dolgokra az imádságoknak, és mily módon ért el meghallgatást. Ezért mindenkit könyörögve kérünk, hogy a régi ellenség csábító trükkjeinek ne engedjen; és az imában való buzgóságban, hanem szüntelenül tartson ki benne.” (1891. szeptember 22).
XII. Piusz pápa Ingruentium malorum [Kezdődő veszély] kezdetű enciklikájában ezt írja: „Vonakodás nélkül újból kijelentjük, hogy nagy reményt fűzünk a Szent Rózsafüzérhez a korunkat sújtó bajok helyrehozatalában. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, nem emberi erőfeszítéssel, hanem ezen imádság által elnyert isteni segítséggel, az Egyház rettenthetetlenül szembenéz a pokoli ellenséggel”.
(folyt.)
Előző rész
