A Szeretetlángról tartott sorozatom sokakban nem csak elismerést keltettek – köszönöm ‒, hanem két komoly kérdést is felvetett: „Ha ez az Ügy ilyen üdvtörténeti jelentőséggel bír, akkor egyfelől hazánkban miért csak 2009-ben nyert egyházi elismerést, másfelől, miért nem támogatják és imádkozzák minden egyházmegyében?”
Nos, ennek több oka is lehet! A legkevésbé az, hogy „senki sem próféta a saját hazájában” ‒ ehhez még hozzátéve ‒, pláne ha nő az illető! Volt ugyanis egy tekintélyes atya, akinek Erzsébet asszony legidősebb leánya, Cecília átadta a kéziratos Naplókat, letéve azokat az íróasztala sarkára. Hat hét múlva amikor érte ment, a füzetek láthatóan ugyanabban a helyzetben voltak és Cecília megkérdezte az atyát: „talán bele sem tetszett nézni?” A válasz ez volt: „csak nem képzeli, hogy egy nő írását fogom olvasgatni!” Erzsébet asszony lánya csak ennyit mondott: „Sajnálom atya kérem, de ezt nem nekem, hanem a Szűzanyának mondta!”
A második valószínűség ‒ mint ok ‒, hogy a 45 éves intenzív egyház-lejárató kommunista lélekrombolás és megfélemlítés nem maradt nyomtalanul a lelkekben, és ez beidegződött bizalmatlanságban nyilvánult meg!
A legvalószínűbb magyarázat az az elszigetelt, elkomolytalanító civil (ritkán papi) nézet, miszerint a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás nem egyetlen látnokhoz − Kindelmann Károlyné Erzsébet asszonyhoz kötődik −, hanem egy végtelenített ,,láncreveláció”, melynek folyamaként mások is kaphatnak „Szeretetláng üzeneteket” az égtől, akár névtelenül is!
Mondanom sem kell, hogy ez efféle prófétálás a magánkinyilatkoztatások történetében példa nélküli, miszerint egy-egy revelációt még a kiváltságolt életében, mint pl. Mária Natália nővérnél, vagy haláluk után, mint Erzsébet asszony esetében, más személy hitelesen folytatott volna. Ám, Mária Országában ez is megtörténhetett!
(Kép: Natália és Erzsébet)
