Szent Veronika életének rendkívülisége természetesen gyanút és bizalmatlanságot keltett, hogy valódi-e mindez vagy színlelés, esetleg beteges jelenség, netán az ördög kísértése?
Legnagyobb ellenfele saját apátnője volt, aki szorgalmazta, hogy gyökeres ,,gyógymódokkal'' fogjanak ki a misztikus nőn: öt évig kenyéren és vízen böjtöltették. Orvosai töviskorona-stigmák fejfájását az akkori gyakorlat szerint izzó vassal akarták gyógyítani. Sebhelyeit egyházi jóváhagyással megalázó és fájdalmas vizsgálatoknak vetették alá.
Az esetleges hitbeli tévedések elterjedésének meggátlására a legfőbb egyházi hatóság, a római Szent Officium a püspökre bízta Veronika szemmel tartását, felügyeletét, s ez megszégyenítőnek tűnő zaklatásokkal járt együtt. Megfosztották újoncmesternői tisztségétől (két évvel a stigmatizációja előtt választották azzá). Elvesztette azt a jogot, hogy a kolostori közösségben választó vagy választható lehessen. Megtiltották neki, hogy hét közben részt vegyen a zsolozsmán és a szentmisén. Vasárnap leghátul, az ajtó mellett állva részt vehetett a szentmisén, de áldozáshoz nem járulhatott. Ötven napra bezárták a betegcellába, s megtiltottak számára mindenféle levelezést és érintkezést nővértársaival. Valóban az élete ,,eleven Kálvária-hegy'' lett, amint a gyóntató atyja kifejezte. Végül elérkezett a fordulat. A püspök jelentette Rómába a vizsgálatok és a megfigyelés eredményét: Veronika hite kifogástalan, engedelmessége töretlen, a misztikus jelenségek pedig szakadatlanul folytatódnak. A pápa visszavont minden parancsot és tilalmat, s röviddel ezután a nővérek egyhangúan apátnővé választották. Tizenegy évvel később, 1727. július 9-én halt meg. VII. Piusz pápa 1804-ben boldoggá, XVI. Gergely pápa pedig 1839-ben szentté avatta.
Veronika kulcsot adott Szent Pál szavaihoz: ,,Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak a javára'' (Kol 1,24).
(Forrásokat lásd az első részben!)
