A Szűzanya evilági életét a Szentírásból ismerjük. Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően részt vállalt és társa lett Megváltónknak a szenvedésben is.
Szűz Mária azáltal, hogy méhébe fogadta Jézust, részese üdvösségünknek. „Isteni kiválasztása révén az Atyával egylényegű Fiú evilági anyja és másokat messze felülmúló társa a megváltás művében, ezért „anyánk a kegyelem rendjében”. (II. János Pál Redemptoris Mater 38.) Vagyis Jézus Krisztus a megváltásunkat a Szent Szűz aktív közreműködésével vitte végbe ‒ ennél fogva ‒ Máriát Társmegváltóként „coredemptoris”-ként értelmezhetjük, persze pontatlanul. A „társ” vagyis a „co” előtag ugyanis a hibás értelmezés által bizonyos teológiai ellenvetést szül, miszerint a „társmegváltó” fogalom azonos szintet sugall a Mária és Szent Fia között! ‒ De ez nem így van!
Isten akarata szerint való, hogy amiként Évát Ádám társaként adta, úgy Máriát isteni Fia mellé társként rendelte. Már ebből eredően sem beszélhetünk úgymond „társmegváltóról”, legfeljebb a teológiailag helyesebb ‒ Megváltó Társáról!
Mária az Úr szolgálójaként egészen átadta magát Fia személyének és művének, hogy a Mindenható Isten kegyelméből Fiának alárendelve és vele együtt szolgálja a megváltás művét. Ez az anya-fiú kapcsolat megmutatkozik az üdvözítés munkájában is, a szűzi fogantatás idejétől, egészen Krisztus Keresztfájáig, amelynél Fájdalmas Anyaként ott állt (vö. Jn 19,25.), hogy ezzel is az Isten elgondolása teljesüljön. Isten kívánta úgy, hogy az új Ádám oldalán ott legyen az új Éva, akinek meggyötört anyai szíve eggyé forrt a szenvedésben Egyszülöttjével a váltságdíj megfizetésének csúcspontjáig.
(folyt.)
