A Regnum Marianum templom felszentelése
1931. június 14-én Magna Domina Hungarorum, vagyis Magyarok Nagyasszonya néven Serédi Jusztinián (1884-1945) hercegprímás szentelte fel. A harang, amely szintén áldásra várt, mindössze 210 kg volt. A 20 méter átmérőjű, 25 méter magasságú kupola tetején a Szent Korona másolata vigyázott a hívekre. Orgona, sem akkor sem utóbb nem volt a templomban. De volt nagy tömeg, akik áhítatosan énekeltek. A templom kisvártatva a magyarság szimbólumává vált: e kettős küldetés – a kommunista diktatúra elleni küzdelem és a magyar keresztény-nemzeti szellem továbbörökítése –, kiemelte a Regnum Marianumot a templomok sorából. Egy kitűnő lelki közösség működött benne, különös tekintettel a kor ifjúságára.
A hercegprímás főpapi miséjében, többek között így szónokolt: "A nagy tömegek befogadására alkalmas templom századok múlva is hirdetni fogja, hogy az Úrnak 1931. és előtte való, de utána következő éveiben is ennek a Fővárosnak olyan vezetősége volt, amely nemcsak szóval hirdette, hanem tettekkel is megmutatta, hogy hiszi és vallja azt az elvet, hogy egy ilyen hatalmas város életében és kormányzásában Istent kikapcsolni nem lehet, hanem ellenkezőleg: az egész életnek Istenre kell támaszkodnia."
Némethy Ernő dr. plébános a következőket írta: "Habár a nagy templom belül még egyszerű, nem jut eszünkbe a jeruzsálemi zsidókkal siránkozni, hogy belül nem olyan, mint kívánnók. (...) Úgy érezzük, járja át előbb falait áhítatos lelkünk illata, csiszolja előbb és koptassa le lépcsőit, padozatát lépésünk, térdünk. S ha lelkünk ott az Isten imádásában s testvéri szeretetben úgy forrott össze egy csodás egységgé, mint hatalmas építőkövek, akkor majd eljön a legnagyobb nap is, amelyet várunk."
Anyagi gondok persze maradtak rendesen, hiszen a templom 600.000 pengő tartozással volt megterhelve. Évente 50.000 pengőt kellett fizetni. És fűtése sem volt, ezért télre elnéptelenedett a szimpla üvegezésű szent épület. Toronyépítésre egyáltalán gondolni sem lehetett. Tartozást fizetni volt a nagy parancs. És a hívek fizettek. Sok szegény vitte el pár fillérjét, gazdagok is adakoztak, ki nagylelkűen, ki sehogy sem. Lassanként fogyni kezdett az adósság. Közben az egyházközségi élet egyre szebben fejlődött. Különböző egyesületek alakultak. Különösen az ifjúság nevelése volt elsőrangú. A Szent Imre kör, Kis Szent Teréz kongregációja, később pedig a farkaskölyök csoport is bizonyította, hogy jó kezekben vannak a halhatatlan lelkek. 
Az idő gyorsan haladt és a Regnum Marianum templom már beletartozott az Aréna út képébe, melynek fenséges képet kölcsönzött. Az 1945-ös ostrom sokat ártott templomunknak. Különösen az ablakok kitörése okozott jelentűs gondot, mert akkoriban nem lehetett az üveget pótolni. Építészetileg azonban az ostromot túlélte a toronytalan templom. Ekkor végre a 600.000 pengős tartozástól is megszabadult a plébánia. 1946. szeptember 12-én iktatták be az új plébánost, Dr. Tóth Jánost, aki a nyugdíjba küldött Dr. Némethy Ernő pápai kamarás helyébe lépett. Tóth atya nagy lendülettel fogott bele munkájába és sikerült is szép eredményeket elérnie. Leginkább dicsérhető a ministráns gárda, mely 40-50 állandó taggal, a felrobbantásáig működött. Belső berendezése egyre inkább gazdagabbá vált. Minden virágzásban volt. A hívek szeretettel csüngtek templomukon. Hat pap fáradozott, hogy mindenben a legjobbat tudja nyújtani. Már hangszóró is volt. Már kupolavilágítás is díszítette a templomot. Már egyre több nagyszerű dologgal dicsekedhetett a kívülről egyébként is gyönyörű templom.
Forrásként több helyütt felhasználtam a www.varaljaszovetseg.hu felületén kínált linkeket, továbbá
Ágotha Tivadar: A Magna Domina Hungarorum templom felépítése és lebontásának részleteit a "Megalkuvás nélkül" c. regényéből, valamint a Regnum Mozgalom: "Így, vagy sehogy" c. kiadványát!
(A Regnum Marianum templom belső tere)
