Csak egy anya
Egy asszonytól – miközben jogosítványát újította meg egy hivatalban – az adatfelvevőhölgy megkérdezte, hogy mi a jelenlegi foglalkozása.
A megkérdezett egy ideig tétovázott mert bizonytalan volt, hová is sorolja magát.
A hivatalnoknő, látva az ügyfél zavarát, hozzá tette: „Úgy értem, hogy van-e munkája, vagy csak...?”
„Természetesen van munkám!” – csattant fel a nő. „Anya vagyok!”
„Nincs 'anya' kategóriánk foglalkozásként – válaszolt az adatfelvevő – azt írhatom be, hogy 'háztartásbeli'!”
Az asszony már el is felejtette ezt a történetet, amikor egy alkalommal megint ugyanilyen helyzetben találta magát a városházán. A hivatalnok nyilvánvalóan egy karrierista nő volt, magabiztosan és hatékonyan dolgozott,
és bizonyára efféle jól csengő címet viselhetett, mint: „Adatfeldolgozó menedzser” vagy „Városi adatfelvevő asszisztens”. És ekkor elhangzott a nagy kérdés:
„Mi a foglalkozása?” 
Az asszony – maga sem tudta miért –, de egy kicsit jobban körülírta a foglalkozását:
„A gyermekfejlődési és emberi kapcsolatok területén dolgozom társkutatókén!” – volt a határozott válasza.
A hivatalnok abbahagyta a munkát és a golyóstolla megállt a levegőben. Műszempillás szemét tágra nyitva felnézett, mint aki rosszul hallott. Az ügyfél azonban tagoltan megismételte a titulusát, újra kihangsúlyozva a leglényegesebb szavakat. Az irodista kisasszony pedig mind sorra ráírta a hivatalos kérdőívre.
„Megkérdezhetem?” – szólt a kisasszony barátian érdeklődve, "egészen pontosan mit csinál ezen a területen?"
Az ügyfél pedig hűvösen, az izgalom legkisebb jele nélkül így válaszolt:
„Folyamatos kutatási programban veszek részt (melyik anya nem) laboratóriumban és terepen egyaránt (vagyis, kint és bent)! Dolgozom a Feletteseimnek (elsőként az Úrnak és a családnak), és van már négy kreditem is (mindegyik lány). Természetesen minden projekt a munkaidőbe nem beszorítható állandó figyelmet igényel (melyik anya tagadná?) ezért, gyakran dolgozom 14 órát naponta (olykor 24-et). Természetesen ebben a munkában jóval több a kihívás, mint más, „átlagos” foglalkozásnál, de a hivatás, az hivatás! A jutalom inkább a megelégedettség, mint pusztán a pénz”.
A hivatalnok tekintetén és a hangján is érzékelhetően nőtt az elismerés, amint kitöltötte a nyomtatványt. Majd felállt, köszönetet mondott és ügyfelét, személyesen kísérte az ajtóig.
Az asszony, miközben hazafelé vezetett, többször átgondolta a szituációt és egyre inkább beleélte magát
a fényes új karrier kimeríthetetlen lehetőségeibe.
Hazaérve a 13, a 7 és a 3 éves asszisztensei üdvözölték, miközben a laborból kihallatszottak az új, 6 hónapos
kísérleti modell hangmintái.
Az anya úgy érezte, hogy ütést mért a bürokráciára, mert hivatalos feljegyzés készült egy, az emberek
számára elfogadhatóbb „nem akármilyen” foglalkozásról. Ez a titulus legalább jól hangzik és büszkén ki lehetne írni akár a „kísérleti üzem” ajtajára is! Sőt, az új és pontos elnevezést, adaptálni lehetne a nagymamákra, mint „kiemelt” segéd-munkatársakra a gyermekfejlesztési és emberi kapcsolatok terén, a dédnagymamákat pedig a haladó fejlesztési projektek ellenőreivé lehetne kinevezni, de még a nagynénik is lehetnének akár kutatási segéd-menedzserek is!
Forrás nyomán szerkesztve!
