Az irgalmasság a Szentírásban
A Szentírás tanúsága szerint Jézus elmagyarázza és megmutatja nekünk, hogy milyen, pontosabban ki az Isten. Sokszor idézzük Szent Jánost: ,,szeretet az Isten'' (1Jn 4,8), ami leginkább kitűnik Jézus életművéből. Jézus keresztáldozata a felülmúlhatatlan isteni szeretetnek kifejeződése. Jézustól tudjuk, hogy a mi Istenünk emberkereső Isten, az embernek pedig istenkereső embernek kell lennie. Az Isten és ember kapcsolata pedig a szabadságban és a szeretetben teljesedik ki.
Az Isten már az Ószövetségben úgy mutatkozik be, mint az ember szerető Atyja, s ez az atyaság s az ebből fakadó istengyermekség meghatározó vonása az Isten-ember kapcsolatnak. Ez egyben a legnagyobb lehetőség is az ember számára, mert az Isten, az ,,irgalmasság Atyja'' (2Kor 1,3) hűséges, és soha nem hagyja magára az embert, még akkor sem, ha az tékozló fiú módjára elhagyja őt és hűtlenné válik Istenéhez életének útján. ,,...ha mi hűtlenné válunk, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg'' (2Tim 2,13).
Az Isten mindig irgalmas Istenként cselekszik. Szeretete miatt nem tudja elviselni az ember lelki nyomorúságát, s nincs olyan mélysége a nyomorúságnak, ahonnan tevékeny szánalmában nem akarná és nem tudná visszahozni az embert. Isten irgalmának egyetlen akadálya a megátalkodottság.
A Szentírás túláradó gazdagsággal beszél Isten irgalmáról. Már az ősevangéliumban irgalmasnak mutatkozik, az Ószövetség pedig kezdeti időktől magasztalja Isten irgalmát. A Szentírásban több száz helyen olvashatunk erről. Mózes sokszor emlegeti Isten irgalmát: ,,Az Úr irgalmas és kegyes Isten, hosszan tűrő, nagy könyörületességű és hűségű, te irgalmasságot gyakorolsz ezer nemzedéken át...'' (Kiv 34,6-7) ,,Ha hozzám kiált (akitől elvették köpenyét), meghallgatom, mert irgalmas vagyok'' (Kiv 22,26). Híres a 136. zsoltár (hálaadó himnusz Isten örök hűségéért): ,,Áldjátok az Urat, mert jó, mert irgalma örökkévaló.'' Refrénként ismétlődik huszonhat alkalommal. ,,...minden utad irgalom és hűség...'' (Tób 3,2b) Gyönyörű Izaiás tanítása is: ,,A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki'' (Iz 42,3). A 103. zsoltár vallomása -- ,,Az Úr irgalmas és könyörületes, szelíd a haragban és gazdag az irgalomban'' (Zsolt 103,8) -- Szent Pált is megragadja, aki idézi ezt a gondolatot egyik levelében (Ef 2,4).
Az Újszövetség első tanítása az Isten irgalmasságáról a Magnificat gyönyörű szavaiban fogalmazódik meg: ,,Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik'' (Lk 1,50). Mint említettük, Isten irgalma Jézusban mutatkozik meg, aki mindig kész a megbocsátásra. Példabeszédekben (pl.: az Elveszett bárány, a Tékozló fiú stb.) tanít erről. Az apostoli igehirdetésben Krisztus az ,,irgalmas és Istenhez hűséges főpap'' (Zsid 2,17), aki bennünket is irgalomra tanít. (Vö. Biblikus Teológiai Szótár. Róma, 1974. 604-611.) A szent iratok szerint olyan mértékben számíthatunk Isten irgalmára, amilyen mértékben mi is gyakoroljuk az irgalmasságot. ,,Mert az ítélet irgalmatlanul lesújt arra, aki nem irgalmas. Ám az irgalom győzelmet arat az ítélet fölött'' (Jak 2,13). Isten elvárása világos: ,,Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas'' (Lk 6,36).
Az Egyház liturgiájában, imádságaiban (különösen a papi breviáriumban) is igen gyakran megfogalmazódik Isten irgalma.
Korunkban sajátos történelmi szükséghelyzet alakult ki (Szent II. János Pál), s ez a szükséghelyzet egyre sürgetőbben irányítja figyelmünket az Isten irgalmára. Úgy tűnik, az elhatalmasodott bűn nyomán a különös módon túláradó kegyelem az Isteni Irgalmasság üzenetében fogalmazódik meg teljes gazdagságában.
