Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise
4 Nos, ha arra az életre tekintetek – amelyet a szentek éltek –, elsőként azt az utat nézzétek amelyen ők jártak. Szerencsétlennek és Istentől elhagyatottnak érezték magukat, ha nem volt miért szenvedniük. „Én Istenem, én Istenem – kiáltott fel Szent Ágoston –, ne kímélj engem ezen a földön, hagyjál szenvedni. Akkor vagyok elégedett, ha csak a másik életben mutatsz irántam könyörületet.” „Ó, milyen boldog vagyok – mondta Szalézi Szent Ferenc a betegségében –, hogy ilyen könnyű módot találtam, amivel vezekelhetek a hibáimért. Ó, mennyivel édesebb és megnyugtatóbb az Isteni igazságszolgáltatás szerint bűneimért a betegágyban, s nem a túlvilági lángokban vezekelni.”
Szenvedni, miért? A szenvedés csak egy pillanatig tart. Ha nyolc napot a mennyországban tölthetnénk, felfognánk a szenvedés rövid pillanatának értékét. Egyetlen keresztet sem tartanánk többé nehéznek, egyetlen vizsgát sem keserűnek. A kereszt ajándék, amit Isten a barátainak ad. Állítom, az összes szentekre támaszkodva, hogy a szenvedés, az elutasítások és más sorscsapások a leghatásosabb eszközök ahhoz, hogy egy lelket Isten Magához vonzzon. Valóban azt látjuk, hogy a legnagyobb szentek szenvedték a legtöbbet, hiszen a Jóisten csak a barátait tünteti ki a kereszttel. (Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a bűnösök nem szenvedhetnek. Ellenkezőleg, a bűnösök egész életútja keresztekkel van borítva, de ezeket ők maguk teremtik maguknak. A szentek azonban a Jóistentől kapják a keresztjüket, s ezért ezek tele vannak belső édességgel és egyúttal érdemeket szereznek.) Tekintsetek Szent Elekre, aki 14 évig egy szűk sarokban megbújva élt és aki ebben a szörnyű helyzetben csak azt mondta: „Én Istenem, Te igazságos vagy, Te büntetsz engem, mert bűnös vagyok és mert szeretsz engem.”
Tekintsetek Szent Lidvinára is. Mivel különlegesen szép volt, arra kérte a Jóistent, hogy vegye el tőle a szépségét, ha az a lelkének kárát vagy romlását idézi elő. Ettől a pillanattól kezdve egész teste kiütésekkel lett tele, úgy hogy a világ szemében az irtózat tárgya lett, még pedig 38 éven át, vagyis a haláláig. És ez alatt az egész hosszú idő alatt egyetlen egy panaszt sem ejtett ki. Milyen sokan azok közül, akik most a mennyben vannak, barátaim, lennének a pokolban, ha a Jóisten nem adta volna meg nekik a sokévi betegség kegyelmét. „Gyermekeim! – kiáltja Szent Ágoston – az áldozatvállalásban azzal bátorítsátok magatokat, hogy a jutalmat, ami számotokra fenn van tartva, emlékezetekbe idézitek.” (Forrás)
