Évtizedekkel ezelőtt kutatni kezdték a levegőben, éterben lévő információs mezőket. Tapasztalat igazolta, hogyha egy csoport jókedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, majd pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte a teremben voltak. Nos, ha ez igaz, akkor mindenhol erről beszélnének. Vagy mégsem?
A válasz: Bizony mégsem! A CIA és a KGB több mint 50 éve kutatja azt, hogyan tudnának a távolból kutakodni mások agyában. (Ez még a HAARP-nak sem sikerült eddig!) Viszont a gyalázatos kutatások legnemesebb mellékterméke az, hogy rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett, boldog életet élhessen, vagyis ha egy embernek megnövekszik a személyes tudatossága, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is. Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmara-dását.
A magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, embereket öljenek. Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valakik az emberek életét úgy irányíthassák, ahogy akarják, ahhoz a Szeretet, a Hit, a Hála és Ítélkezés-mentesség állapotában kell őket tartani! Nem véletlen tehát, hogy az ilyen hatalmaknak mindig legfőbb ellensége Krisztus Egyháza volt!