Az Arsi Szent Plébános, Vianney Szent János (1786-1859) katekézise
3 A kereszt égi lajtorja. Milyen vigasztaló Isten tekintete előtt szenvedni és esténként elmondani a lelkiismeretvizsgálat során: „Nos én lelkem, neked ma két-három órán át hasonló sorban volt részed mint Krisztus urunknak, Vele együtt megostoroztak, tövissel koronáztak és keresztre feszítettek téged is.” Ó, milyen kincs ez a halálhoz! Milyen jó úgy meghalni, hogy a kereszten éltünk.
Úgy kell sóvárognunk a kereszt után, mint kapzsinak a pénz után. Csak a keresztek jelenthetnek számunkra biztonságot az utolsó ítéletkor. Ha az a nap elérkezik, örülni fogunk életünk minden szenvedésének, büszkék leszünk a megaláztatásainkra és gazdagok leszünk az áldozatokban.
Ha valaki netán kérdez benneteket: „Mit kell tennem, ha gazdag akarok lenni?” – azt válaszoljátok, hogy dolgozzon! Nos, ahhoz, hogy valaki a mennyországba kerülhessen, szenvednie kell. Az édes Üdvözítő Cirenei Simon személyében megmutatta nekünk az utat. Az Üdvözítő hívja a barátait, hogy kövessék Őt a keresztjükkel. A Jóisten azt akarja, hogy soha ne vegyük le tekintetünket a keresztről. Ezért állítják fel mindenütt, az utak mentén, a magaslatokon, a nyilvános tereken, hogy mi rápillantva tanúságunk legyen: „Látjátok, Isten ennyire szeretett bennünket.”
A kereszt, mind a négy világtáj felé körülöleli a földet. A lelkek keresztjei az ég felé vezető úton állnak, mint egy szép kőhíd, amely egy folyó fölött vezet át. Azok a szegény keresztények, akik nem szenvednek, igen törékeny hídon ülnek a folyó felett, egy ingatag kötélhídon, mely minden pillanatban lezuhanással fenyeget. Bár azok is üdvözülhetnek, akik nem szerették a keresztet, de sz ő kedves fényük, csak egy kis csillag lesz a mennybolton.
Aki azonban a Jóistenért szenvedett és küzdött, világítani fog, mint egy ragyogó nap. Ha a kötegelt tövishez hasonlító keresztek a szeretet lángjában átalakulnak, hamuvá égnek el. A tövisek kemények, de a hamu lágy. Ha egy szép szőlőfürtöt a prés alá tesznek, finom lé jön ki belőle. A kereszt prése alatt a mi lelkünk is olyan levet ereszt, amely táplál és erősít bennünket. Ha nem viselünk keresztet, kiszáradunk! (...)
A Jóisten, a szentséges Szűz Mária és a szentek körülvesznek bennünket, velünk vannak és figyelnek bennünket. Egy jó keresztény számára a másvilágba vezető út olyan, mint amely egy rózsaágyáson vezet át. A tövisek balzsamot szívnak magukba, ahogy a kereszt is édességet bocsát ki magából. (...)
Az ellentmondások a kereszt lábához vezetnek, a kereszt pedig a mennyország kapujába. Ahhoz, hogy odaérkezzünk, kicsinyekké kell váljunk; lebecsültnek, megvetettnek, eltaposottnak kell lennünk. Csak azok lehetnek boldogok ezen a földön, akik a gondok között a szív nyugalmát bírják, ők ízlelik meg Isten gyermekeinek az örömét. Minden szenvedés édes, ha Jézussal egyesülve szenvedhetünk el. (Forrás)