Egy magánkinyilatkoztatás, mint dokumentum?
A 'Szentek Életében' keveset olvashatunk Szent Filoménáról és nem csoda, hiszen egészen rendhagyó eset, hogy egy ténylegesen szentté avatott vértanú személyes történetéről szinte semmit nem tud az Egyház.
Ki is volt valójában ez a kis szent?
Ki volt ez a szépséges gyermeklány, akit oly kegyetlenül végeztek ki?
Ki volt ő, akinek nevéhez több száz rendkívüli csoda fűződik?
Ki volt ez a "kis Szent" aki pápák és szentek sorát ihletett meg és személyes követői lettek?
A legnagyobb kérdés, hogy miként szereztünk tudomást a történetéről?
A fenti kérdések természetszerűleg ötlöttek fel rajongói közt a csodák kapcsán, ezért könyörögni kezdtek hozzá, nyilatkoztassa ki magát, közölje valamiképpen, ki is volt ő tulajdonképpen?
És a kis szent ezt a kérést is meghallgatta: ő maga nyilatkoztatta ki egyidőben, egymástól távol eső három különböző személynek, álomban vagy látomásban. Még a szkeptikusokat is elgondolkoztatta, hogy három, egymást nem ismerő személy, egyidőben ugyanazt a történetet írta le az Egyház számára, melyek ráadásul tökéletesen megegyeztek a leletek tanúságával, melyeket nem is ismertek.
Ezek a magánkinyilatkoztatások 1833 karácsonyán jelentek meg nyomtatásban, melyeket a Szentszék később jóváhagyásával ajánlott a híveknek! Bár a jóváhagyás nem volt garancia sem arra, hogy minden pontosan úgy történt, sem pedig, hogy valóban természetfeletti eredetű. Azt viszont elismerte, hogy a "kis Szent" története hihető és nem ellenkezik sem az egyházi tanítással, sem a közismert történelmi tényekkel!
Végül a három személynek adott magánkinyilatkoztatás közül az maradt a köztudatban, amelyet Filoména, Maria Luisa de Gesu anyának, a Fájdalmas Mária Kongregáció főnökasszonyának tett, mert ez a szentéletű szerzetesnő életszentségével bizonyította, hogy méltó lehetett ezekre a közlésekre.
Maria Luisa de Gesu, Filoména mártíromságának leírását a Szentszék 1835. december 21-én fogadta el és ellátta imprimatur-ral. Maria Luisa erényes és tartalmas élete 1875. augusztus 10-én, Filoména ünnepén ért véget.
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)