A Hajnal Szép Sugara

De hogyan igazolható más személyek felajánlása? Mi értelme van egy plébánia, egy egyházközség, egy nemzet, vagy a világ felajánlásának?
     A felajánlás annyit jelent, hogy kérjük lsten kegyelmét azokra, akik az Övéi, elismerjük hatalmát az emberek felett, rábízzuk őket irgalmasságára, s már ez maga megdicsőíti Istent.
     Egy közösség felajánlása kötelezettségvállalást jelent mindarra, amit a felajánlás megkövetel, s amit azok nevében és azok javára tesznek a felajánlók, akiket felajánlanak. Azok végzik a felajánlást, akik lelkipásztori felelősséggel tartoznak a közösségért, akik az apostolok utódai, munkatársai. Ha egy plébániát vagy egyházmegyét Istennek szentelnek, akkor az erre illetékes lelkipásztorok vállalják, hogy segítik a közösséget a felajánlás életre váltásában, az evangélium ösvényei felé irányítva őket.
     Sőt: a lelkipásztorok különleges módon ajánlják fel saját magukat is abban a szellemben ahogy Jézus mondta: "Felajánlom, vagyis értük áldozom magamat. " Ebben a mély összefüggésben idézte II. János Pál pápa ezt a mondatot Fatimában. A pásztor nem képes nyáját Istennek szentelni és Istenre bízni, csak akkor, ha saját magát adja át üdvösségükért. Amikor egy püspöki konferencia, egy prelátus, vagy egy plébános felajánlja övéit, ezzel a ténnyel arra kötelezi magát, hogy a híveket az egyház Anyjának Szívén keresztül a megszentelődés ösvényeire vezeti.
     Ugyanez érvényes a világ felajánlására is. A felajánlás nemcsak arra ösztönzi a keresztényeket, hogy szentül éljenek a világban, hanem, hogy megszenteljék magát a világot. A világ megszentelése egyébként egyik alapvető összetevője a keresztények erőfeszítéseinek, amellyel önmaguk megszentelésén dolgoznak. Ez a megszentelődés pedig egy megelőző felajánlás gyümölcse. Az Isten megteremtette és saját dicsőségére szentelte (rendelte?) a világot, de az egyháznak és a keresztényeknek is Istennek kell szentelni a világot tevékenységükön keresztül. Ez a megszentelő tevékenység tökéletesen igazolja az ünnepélyes felajánlás létjogosultságát.
     E felajánlások átadják a világot a Szentlélek megszentelő energiáinak, és megtermékenyítik az emberi erőfeszítést, amely igyekszik a világot Istennek adni és feléje vezetni. Mindez nem jogi aktus, hanem imádság, közbenjárás, vallási tevékenység, melyet áthat a közösség és a szolidaritás érzése és amely tökéletes összhangban áll a II. vatikáni zsinattal.
Végül, a világ felajánlásában a felajánlás elsődleges tárgya maga az emberiség, "az emberek és nemzetek összessége" – amint a Szentatya Fatimában megfogalmazta. A pápa, a püspökök, és keresztények minden emberért felajánlják magukat, hogy ezáltal minden embert felajánljanak Istennek. Értük fáradoznak, amikor terjesztik Krisztus üzenetét, és dolgoznak a béke, az igazságosság, a szeretet, a szentség és kegyelem világáért.  
     Egy olyan korban, mint a miénk, amikor globális támadás alatt áll a hit, a család, a férfinak és nőnek teremtett ember. Mind nyilvánvalóbb a sötétség erőinek a társadalom alapjait pusztító működése. A jelen gazdasági-társadalmi rend eresztékei recsegnek-ropognak, s egy „új spiritualitáson” alapuló, új világrend kibontakozásának vagyunk tanúi, melynek „egyetemes vallása” tagadja Jézus Krisztust. Na éppen most, nagyon is kívánatosak az ilyen felajánlások! Sőt, éppen Fatima tette világosabbá számunkra, hogy maga az Isten az, aki megkívánja és szükségesnek tartja ezeket a felajánlásokat, hogy így – a mi kérésünkre – áraszthassa ki irgalmasságát.