Filoména viszontagságos utazása 
Don Francesco Lucia atya megismételte püspökének, hogy a ládikát a legtiszteletreméltóbb módon fogja kezelni, ám a nagy sietségben megfeledkezett erről. A kocsis ugyanis a ládikát a legbiztonságosabb helyre, az ülés alá kötözte, melyet sem a plébános, sem a püspöke nem talált kevéssé megtisztelő helynek!
Amint elindult a hintó, a püspök lábát hátulról egy nagy ütés érte, úgyhogy megállította a kocsist és arra kérte, hogy jobban kötözze a ládikát az üléshez. Ismét elindultak, de ekkor még hatalmasabb ütés érte a püspök lábát. Kiszálltak és értetlenül próbálták az ülés alatt megmozgatni a ládikát, ám az láthatóan és stabilan rögzítve volt. A utazást folytatva olyan óriási ütés érte a püspök lábát, hogy az már nem akart tovább menni.
Ekkor hirtelen a plébánosnak és neki is eszükbe jutott az ígéretük a "tiszteletreméltó módon" való szállításra. Így aztán kioldozták a ládikát, és a püspök atya fövegét levéve, az ölébe vette Filoména ereklyéjét, és kezeivel átfogva, védőn vitte egészen Nápolyig.
Nápoly felé haladva, egy napra megpihentek, egy baráti háznál. Várták őket, s mivel a házigazda szobrász volt, egy félig kész munkáját gyorsan átalakította a kis szent szobrává. A felesége ‒ bár igen beteg volt, komoly fájdalmakkal ‒, legyőzve rosszullétét és sebtiben varrt egy ruhát Filoménának. A szobor bár nem volt túlzottan bájos, másnap egész jól mutatott a szép ruhában, és ekkor különleges finom illat áradt szét a szobában, melynek reális okát senki nem találta. Eközben különös dolgot vettek észre: a szobor arca folyton-folyvást változott. Azt hitték, hogy ez valami illúzió, vagy fényjáték.
A szobrász azonban, aki csak most vette igazán szemügyre alkotását meglepődve látta, hogy a szobor arca sokkal de sokkal bájosabb lett, maga is alig ismert rá. Nagy izgatottság lett úrrá mindenkin, ráadásul a háziasszony minden bajából hirtelen meggyógyult.
A püspöki hintó a plébánossal, az ereklyével és a szoborral tovább indult és mire Nápolyba ért, már mindenki értesült a csodákról, úgyhogy az emberek özönlöttek az utcára, a Szent fogadására.
Késő délután, amikor végre folytathatták az útjukat Mugnano del Cardinale felé, leszállt az este és olyan hatalmas köd ereszkedett alá, hogy a lovak alig bírtak haladni. Az utazók a Szenthez fohászkodtak segítségért és lám, abban a pillanatban kitisztult a légkör, feltűnt a Hold, amely fénycsóvaként világította meg az utat.
1. RÉSZ; 2. RÉSZ; 3. RÉSZ; 4. RÉSZ;
(Forrásokat lásd az első részben!) (folyt.)
