A rózsafüzér – Párbeszéd Máriával
(II. János Pál pápa 1988. október 2-án, Fatimában az Úrangyala előtt mondott beszéde)
1.Október hónapban. amikor a rózsafüzér ünnepét üljük, felszólít bennünket az egyház, hogy szívünkben újítsuk fel a rózsafüzér iránti szeretetet.
Szeretnék erről az imagyakorlatról beszélni, amely a keresztény nép szívében oly mély gyökeret vert és amelyet elődeim annyira ajánlottak. Sürgették ennek az imádságnak az elterjesztését és kifejtették a dicsérő és kérő imának teológiai és lelki szempontjait.
XIII. Leó pápa 'Oktobri Mense' kezdetű enciklikájában ezt írja: Ha a hívek illő tisztelettel szemlélik és értékelik e nagy titkokat, csodálatos segítséget kapnak akár hitük megszilárdulása által, akár lelki erejük emelkedése és megerősítése által.
Rózsafüzért imádkozni azt jelenti, hogy Mária iskolájába járunk és Tőle, Krisztus Anyjától és tanítványától megtanuljuk, hogyan kell élni mélységben és teljességben a keresztény hit követelményei szerint.
Ő volt az első hívő, és az egyház életében ő volt az utolsó vacsora termében az egység és a szeretet középpontja Fiának első tanítványai között.
2. A rózsafüzér imádkozásánál nem arról van szó, hogy formákat ismételgetünk, hanem sokkal inkább arról, hogy bizalmas beszélgetést kezdünk Máriával, beszélünk vele, elmondjuk neki reményeinket, rábízzuk gondjainkat, kinyitjuk feléje szívünket, kinyilvánítjuk készségünket, hogy Isten terveit elfogadjuk, és hűséget ígérünk neki minden – főleg a nehéz és fájdalmas – helyzetünkben, mint akik biztosak vagyunk segítségében és meg vagyunk győződve arról, hogy Fiától az üdvösségünkre szükséges minden kegyelmet kieszközöl számunkra.
A rózsafüzér imádkozásánál Krisztust előnyös szempontból nézzük, vagy is magának Máriának, az Ő Anyjának szemszögéből. Az Úr életének, szenvedésének és feltámadásának titkait annak a szemével és szívével szemléljük, aki Fiához legközelebb volt.
Imádkozzuk kitartóan a rózsafü-zért a templomi közösségben és családunkban. Ö az ismételt megszólítások folyamán a szíveket egyesíti, az együvé tartozást megújítja, reményünket erősíti, és mindnyájunknak megadja Krisztus békéjét és örömét, aki értünk született, meghalt és föltámadt.
(A FATIMAI LÁTNOKOK c. folyóirat 1988/5-6, szeptember/december számából)
