A plébános meglátogatta egy hívét, aki az őt ért szerencsétlenségek okán – annyira nekikeseredett –, hogy alig adott életjelet magáról, és még a vasárnapi szentmisékre sem ment el!
A férfi szótlanul fogadta látogatóját és hellyel kínálta a kandalló előtt. A tűztérben bükkfahasábok lobogtak, és megvilágították a két szótlan férfi arcát.
Egy kis idő múlva az atya kezébe vette a csípővasat, és komótosan kivett egy égő fadarabot a tűzből és a kandalló előtti kőlapra helyezte.
A hasáb füstölgött, izzott egy darabig s azután kezdett kialudni. A két férfi még csendben ült egy jódarabig, amikor a házigazda hirtelen megrázkódott, mint aki felébredt. Felállt, kezet nyújtott a papnak és így szólt:
– Megértettem a prédikációt!
– Éspedig? – kérdezte rácsodálkozón az atya.
– Ami nem marad a közös tűzben, az egy darabig pislákol ugyan, de nem sokáig ég és hamarosan kialszik, elhidegül. – Ezután mindig ott leszek atyám! – és barátian megszorította a pap kezét.
