Mindenekelőtt nem szabad felednünk, hogy Jézus a szóban forgó kijelentéseket egyszerű emberek, a nép fiai előtt tette. Nem akadémikusoknak, nem diplomatáknak, vagy szótekervényekhez szokott filozófusoknak beszélt, akik esetleg az egyszerű, világos szavak mögött is hajlandók valami rejtett, szimbolikus, képletes jelentőséget szimatolni. Jézus gyakran beszélt példabeszédekben, de csak azért, hogy ezzel még jobban megvilágítsa mondanivalóit, az elvont igazságokat, nem pedig azért, hogy elhomályosítsa azokat a tanítványai előtt. Csak azok nem értették meg az ő példabeszédeit, akik nem akarták vagy hitetlenek voltak.
Ha ellenfeleinknek igazuk volna, akkor ez volna az első és egyetlen eset, hogy Jézus a képletes beszéddel valósággal elfedte volna, a kihámozhatatlanságig elrejtette volna, amit mondani akart. Ugyan mi jogon tételezzük fel róla ezt épp akkor, amikor nem is írástudókhoz, hanem a néphez, az egyszerű tanítványokhoz beszél? Hiszen akik később, megkísérelték szavainak merőben képletes értelmezést adni, azok maguk sem voltak egymás közt egységesek, s a legeltérőbb magyarázatokat találták ki Jézus szavainak „megfejtésére”. Világos jeléül annak, hogyha nem közvetlen jelentésük szerint értelmezik, teljességgel érthetetlenek. Hiszen másként magyarázta e szavakat Husz, másként Luther, másként Zwingli, másként Kálvin; sőt Rasperger Kristóf már 1577-ben nem kevesebb, mint 200-féle, meglehetősen eltérő értelmezést szedett össze a protestáns hittan-magyarázók idevágó műveiből!
Ugyan feltehető-e józanul, hogy amikor Jézus az egyszerű embereknek szánt mondanivalóját olyan mesterséges homályba burkolta volna, hogy 1900 év múlva se lehessen megtalálni a szavainak voltaképpeni, szándékolt, természetes értelmét? Akik nem akartak a kákán is csomót találni, azok előtt Jézus szavai teljesen világosak voltak.
Mert − és ez a másik, igen fontos szempont − Jézus hallgatói, a zsidók és a tanítványok igenis szó szerint értették Jézus kijelentéseit. Kétségtelenül kitűnik ez abból, hogy − az Evangélium szerint − a zsidók ismételten félbeszakították Jézust, csodálkoznak, sőt zúgolódnak. „Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Majd mikor Krisztus erre az ellenvetésre azzal felel, hogy még világosabban és még határozottabban megismétli előbbi kijelentéseit, az evangélista így folytatja: „…tanítványai közül sokan azt mondták: Kemény beszéd ez, ki hallgathatja ezt? Jézus tudta magában, hogy tanítványai emiatt zúgolódnak, ezért azt mondta nekik: Megbotránkoztat ez titeket? Hát ha majd látjátok az Emberfiát felmenni oda, ahol azelőtt volt?” (60-62) „De vannak köztetek egyesek, akik nem hisznek!” (64) „Ettől fogva a tanítványai közül sokan visszahúzódtak, és már nem jártak vele. Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.” (66-68)
Tehát: a zsidók és később a tanítványok közül is sokan megütköztek azon a csodálatos kijelentésen, hogy Jézus az ő testét és vérét eledelül és italul akarja hagyni nekünk, mint az élet kenyerét. Zúgolódtak ellene, és kemény beszédnek tartották szavait. Érdekes! Ha Jézus csak képletesen beszélt volna, akkor semmi értelme nem lett volna annak, hogy a zsidók emiatt meginogjanak benne való hitükben, és még tanítványai közül is "sokan" elpártoljanak tőle. Mert hiszen akkor nem másról lett volna szó, mint egyszerű hasonlatról, képletről, ártatlan emlékjelről, ahogyan ezt akármelyik bölcs, nagy tanító is elmondhatná: Én bizonyos értelemben kenyér vagyok és bizonyos értelemben táplálék. Ebben még nem lenne semmi különös és valószínűtlen, semmi zúgolódni és ellenkezni való. A meglepő csak ott van, ha e szavakat szó szerint kell venni!
A zsidók szó szerint vették. És ha már felvetették a kételyt, Jézusnak okvetlenül felelnie is kellett, ha pedig a szó szerinti értelmezés lett volna a tévedés, Jézusnak bizonnyal meg kellett volna nyugtatnia őket, hogy dehogy is! Semmi okuk az álmélkodásra, a csodától való félelemre. Nem kellett volna ismételnie, hogy de bizony, az én testem valóban étel s az én vérem valóban ital, hanem azt kellett volna mondania: Nos, emberek, értsük meg egymást, ne értsetek félre, szó sincs róla, nem mondtam én semmi különöset, semmi emberileg lehetetlent! Ne menjetek el merő félreértés miatt!
Jézusnak néhány egyszerű mondatába, néhány világos szavába került volna, hogy a „félreértést” tisztázza, a „sikerületlen példabeszédet” szokása szerint néhány szóval megmagyarázza. Miért nem tette? Miért hagyta hallgatóit meginogni a hozzá való hívő ragaszkodásukban? Miért engedte szélnek még a tanítványok jókora részét is csak azért, mert rosszul értették őt? Nem lett volna-e kötelessége, és a jópásztori szeretet elemi parancsa, miként a logika követelménye is, hogy némi magyarázattal letompítsa szavainak borzalmasan egyértelmű, és nagyon is egyféleképpen értelmezett jelentőségét.
(folyt.)
