XI. Pius pápa „Ingravescentibus Malis” körlevele a Szent Rózsafüzérről (1937, részletek):
„Aki ezt a lelkületet megveti, az isteni Megváltó tanítása szerint nem juthat a mennyek országába (ld Mt 18,3). Lehet, hogy a gőgös jelenkor lebecsüli és elutasítja Mária rózsafüzérét, de a szentek minden korban nemcsak szerették, hanem buzgón imádkozták is, sőt mint hatalmas fegyvert használták a gonosz lelkek ellen, a békesség megszerzésére és az emberiség számára. Ugyanezért óhajtjuk, hogy a hívők kivételes buzgósággal végezzék a rózsafüzér ájtatosságot, templomban és családi otthonukban egyaránt. Mégpedig azzal a szándékkal, hogy az Isten ellenségei, akik a katolikus hitet és az Egyház szabadságát támadják, s igyekszenek a társadalmakat a romlásba és pusztulásba taszítani, az Isten Anyjának hatalmas közbenjárása folytán bűnbánatra indítva végre jó útra térjenek. A szentséges Szűz, aki az albiak sötét eretnekségét a keresztény világból győztesen elűzte, buzgó könyörgéseinkre szüntesse meg az újabb tévelyeket is, különösen a kommunizmust, amely több tanával és gaztettével a régi eretnekségre emlékeztet.
Az egész világon, minden városban és faluban egy lélekkel és egyesült erővel szálljon az imádság az Isten nagyságos Anyjához azzal a könyörgéssel, hogy a keresztény és emberi kultúra fölforgatói legyőzessenek s a fáradt, aggódó emberiség fölött az igazi béke napja végre fölragyogjon.