Isten némelyeknek megadja a tekintélyesség természetes adományát, melynél fogva valaki saját akaratával hatni tud másokra. De azt, hogy ez egészen a lélekben gyökerezik-e, vagy jobbára a személyben, viselkedésben, szavakban, a tekintetben, vagy a külsőben, nos nehéz megmondani, de mindenesetre félelmetes ajándék is! Ha ennek birtokában vagytok, ne éljetek vissza vele a gyermekekkel való bánásmódban. Azt kockáztatjátok ugyanis, hogy a félelemtől bezáródik a lelkük, s hogy rabszolgákká, nem pedig szerető gyermekekké válnak. Mérsékeljétek ezt az erőt a szeretet kinyilvánításával, mely viszonozza az ő érzelmeiket, mérsékeljétek a szelíd, türelmes, gondoskodó és bátorító jósággal!
Hallgassátok meg Szent Pál apostolt, aki így buzdít benneteket: „Atyák! Ne keltsétek fel a haragot gyermekeitekben, hogy kedvüket ne veszítsék” (Kol 3,21). Gondoljatok arra, hogy a szigorúság csak akkor érdem, hogyha a szív szelídségével párosul.
A szelídséget a tekintéllyel összekapcsolni annyit jelent, mint győzni és diadalmaskodni abban a küzdelemben, amelyre szülői tisztségetek kötelez benneteket. Végtére is minden parancsoló személy számára a mások akarata fölötti jótékony uralom alapfeltétele a saját szenvedélyeik és benyomásaik fölötti való uralkodás!
Bármilyen tekintély csak akkor lesz erős és tisztelt, ha a neki alávetettek lelkük mélyén azt érzik, hogy e tekintély megnyilvánulásait az ész, a hit és a kötelességérzet irányítja, mert akkor az alávetettek azt is érzik, hogy a tekintélyhez hasonlóan nekik is teljesíteniök kell kötelességüket. Ha azok a parancsok, szemrehányások, melyekben részesítitek gyermekeiteket, pillanatnyi ösztönből, türelmetlen fellobbanásból, vak meggondolatlanságból vagy érzelmekből fakadnak, akkor azok könnyen önkényesnek, következetlennek, netán igazságtalannak és feleslegesnek mutatkozhatnak. Megeshet, hogy ma a szegény kicsinyekkel szemben ésszerűtlen követelménnyel, kérlelhetetlen szigorral léptek föl, holnap meg talán mindent megengedtek nekik. Azzal kezditek, hogy valamilyen kicsiséget megtiltotok nekik, aztán egy perccel később a duzzogó sírásukat megunva, a gyengédség kinyilvánításai mellett megengeditek nekik! Mindezt azért, mert attól féltek, hogy az egész dolog olyan jelenettel végződik, mely felizgatja idegeiteket. Uralkodnotok kell hangulati megnyilvánulásaitokon! Miért nem tudjátok kormányozni önmagatokat, mikor arra törekedtek, hogy a gyermekeiteket irányítsátok?
Ha olykor úgy érzitek, hogy nem vagytok önmagatok urai, halasszátok későbbre a szemrehányást, melyben részesíteni akarjátok őket vagy a büntetést, mellyel nézetetek szerint sújtani kell őket. Lelketek békés és nyugodt kiegyensúlyozottságában szavatok és fenyítéstek egészen más, nevelőbb erejű és tekintélyesebb hatást fog elérni, mint a rosszul fékezett indulatotokból fakadó.
(Forrás az első részben!)
(folyt.)
