Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 8 (1944-től 1947-ig)
1944. Amint Pesthidegkútra beértek a szovjet csapatok, a Kindelmann családnak ki kellett költöznie otthonukból egy utcavégi két és félszobás házba, mivel a kertjükbe „messzehordó lövegeket” telepítettek. Kétszeresen is feldúlták a gyümölcsöskertet, részint az ágyúk miatt, részint mert egy kertaljai szomszéd-cseléd feljelentette őket az oroszoknál, hogy bort ástak el a kertben, a padláson pedig aranyat rejtegetnek. Természetesen, nem találtak semmit. Károly bácsi isteni csodának köszönhette, hogy az előbbi keresése miatt, agyon nem verték vallatás közben. Persze ő és családja "nyugalmát" a nyelvtudásának is köszönhette, mivel jó kapcsolatot tartott az orosz parancsnokkal, akit még a gyerekszoba melegébe is befogadott, ugyanis jobbnak látta, ha nem a saját legénysége körében tölti az éjszakát.
Amellett, hogy (okkal) igen rossz híre volt az oroszoknak, ez a parancsnok rendes ember volt és megóvta a család nő tagjait az atrocitásoktól.
Mikor végül a „felszabadítók” elhagyták a családi házat, iszonyatosan bűzös, koszos és horrorisztikus állapotot hagytak maguk után. A fürdőszobában egy vasrúd volt a két fal közé bevésve, melyről véres hóhér-kötelek lógtak. Alkohol, vér-, hullaszag és emberi vizelet bűze terjengett az egész házban! A sátáni "gyűlölet lángja" söpört végig a környéken, miként az egész az országon! A normális élet nehezen bontakozott ki.
1946. február 2-án, Károly bácsi már nagyon beteg volt. Őt hátrahagyva, Erzsébet asszony gyertyákkal, elment a remetei szentmisére mind a hat gyerekkel. 
Induláskor, minden ajtót figyelmesen bezártak! Így, a legnagyobb megdöbbenést keltette bennük, amikor hazaérve az ajtókat mind nyitva találták. Ahogy beléptek, csodálatos illatot éreztek, mely semmilyen virágéhoz nem volt hasonlítható! A kellemes illatár átjárta az egész lakást. A papa a legbelső szobában feküdt. Benyitva hozzá, csodálkozva látták, hogy arca könnyben ázik. Szüntelenül sírt, olyannyira, hogy alig tudott megszólalni. – „Itt járt a Madonna…!” – mondta végre fátyolos hangon. (Ő, akinek bariton hangja volt!)
A család meghatódva és dermedten állt az ajtóban, ám egyikük sem csodálkozott. A családfő ugyanis, olyannyira szerette a Szűzanyát, hogy nap mint nap, még betegen is elmondta rózsafüzérét az ablak melletti karosszékében. Mindig németül és félhangosan imádkozott. Ez esetben is a kezében tartotta, és szinte csukladozva kezdett magyarázkodni: „..A Madonna megígérte, hogy hamarosan elvisz magával, készüljek fel, és még mondott valami nagyon szépet, de erre már nem emlékszem!” – mondta a családfő. Apjukat sírni látva, a gyerekek aggódni kezdtek, hogy elveszíthetik őt. Ettől aztán mindannyian egy kissé komolyabbá váltak!
1946. április 25-én, Húsvét vasárnap délután 3 órakor beteljesedett a prófécia! A családfő hetek óta a Róbert Károly kórházban feküdt. A főorvos értesítette Erzsébet asszonyt, aki a gyerekekkel együtt csónakon ment át Pestre, hogy elbúcsúzzanak a szeretett papától. Károly bácsi nemcsak felkészült, de családját is felkészítette az életre, megígértetve velük, hogy a Szűzanya látogatásának emlékére egy „Lourdes-i” barlangot építenek a kertjükben. Károly bácsi még a halálával is szolgálatot tett családjának, mert megmentette őket a német családnevük miatti kitelepítéstől.
Erzsébet asszony 32 évesen maradt özvegyen, hat gyermekkel. A legidősebb 13, a legkisebb 3 éves volt. Elkezdődött a család „golgotája”, mely kiteljesedett a kommunista államosítással, megfosztva őket minden megélhetésüktől!
