Hogyan engeszteljünk?
A kérdésre a fatimai gyermekek életáldozata a legszebb példa. Ha e szándék fel is merül a mai emberben, engesztelésének kifejezése és hatékonysága, önmagában már gyakran erőtlen marad, ha nem „Máriával egy szívvel-lélekkel”, a szentségi élet kegyelmeivel próbálja megvalósítani szándékát. Az Istenanya ígérete szerint, Szeplőtelen Szíve által a szívek áttüzesednek, erőt, sőt társakat kapnak az engeszteléshez. Erőt, amely átjárja a szívet és az akaratot, erőt mely megtanít újra szeretni, készségessé téve a szívet a Jézusért és a Jézussal való lélekmentő munkára.
A Szeretetláng az a kegyelmi adomány, eszköz, amely nem csak Jézussal és Máriával hoz létre 'szívszeretet' egységet, de embertársainkkal is! Ez az egységteremtő erő, képes áthatni az egész társadalmat, végső soron a küzdő-, a szenvedő- és a megdicsőült Egyházat! Ennek kölcsönhatásával segít hozzá az „emberiség nagyságrendű” engesztelés megvalósításához! Célja: Jézus Szívének vigaszt-, Mária Szívének pedig azt az édesanyai örömöt nyújtani, hogy egyetlen gyermeke se kárhozik el. A Mária Szívéből sugárzó Szeretetláng tehát, a bennünk és általunk szabadon működő jézusi késztetés. Ebből következően, azok fognak tehát engesztelni, akikben megfogant ez a szívbeli indíttatás! Az Egyház tanítása és égiek pedagógiáját összefoglalva, a következőket mondhatjuk: a) Naponta imádkozzuk a rózsafüzért, a szeretetláng könyörgéssel. b) Cselekedeteinket és áldozatainkat hassa át Jézus megváltó munkájában való résztvállalás szándéka. c) A szeretet (irgalmasság) lelkületének állandó gyakorlása és az apostolkodás. d) Általánosságban, szemünk előtt tartani mindenben a Szent Szűz fatimai figyelmeztetését: „Gyakran, különösen, ha áldozatot hoztok, így imádkozzatok: 'Ó Jézusom! Irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért, s a Szűzanya Szeplőtelen Szívén esett sérelmek jóvátételéért.” (uo 171)
Fatimával kapcsolatban nyilvánvalónak látszik, hogy a Szeretetláng üzenetének teljesítése, mintegy kibontakoztatni látszik Jézus azon szándékát, hogy a földön megvalósítsa Édesanyja Szeplőtelen Szívének tiszteletét. (vö uo. 118; 123; 127; 172; 188) Mint látható A Szent Szűzzel való együttműködés, a Fatimai üzenet központi célja! Erre vonatkoznak a Szent Szűznek, Szeplőtelen Szíve tiszteletével és az öt elsőszombat megtartásával kapcsolatos gyönyörű szavai és ígéretei: „Jézus meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem az üdvösséget.” Az öt elsőszombat megtartásával kapcsolatos ígéret így hangzik: ,,Hozd tudomásukra ígéreteimet, hogy a halál órájában mellettük állok az üdvösségre szükséges kegyelmekkel, akik öt hónapon keresztül minden elsőszombaton meggyónnak, megáldoznak, a rózsafüzért elimádkozzák és 15 percet (a rózsafüzér titkairól elmélkedve) Velem töltenek, hogy ezáltal engeszteljenek.” (1925. dec. 10., uo. 188; 204) A Szeretetláng lelkisége, erre ad gyermeki indíttatást! A Szeretetláng üzeneteiből: /Szűzanya:/ »Nem azért vagyok Én szerető Édesanyátok, hogy kételyekben hagyjalak benneteket. Csak fogjatok össze minden erőtökkel és készítsétek elő a lelkeket a Szent Láng befogadására! A kegyhelyeken a zarándoklelkek alkalmasak lesznek! Én a kegyelmek Anyja szüntelenül könyörgök Szent Fiamhoz, hogy még a legkisebb ragaszkodást is egyesítse az Ő érdemeivel. Ne féljetek a Lángtól mely észrevétlenül szelíden fog kigyúlni, mint szelíd fény! (I/58) Ne halogassátok! Igen sok időt elvesztegettek! A gonosz sokkal több eredménnyel és szorgalommal dolgozik mint ti. Úgy fáj ez Nekem!« (I/72) /Jézus:/ „Ne a föld vonzzon magához benneteket múló kényelmével, hanem az Én országom eljövetele legyen földi éltetek célja! Bízzatok, kegyelmem veletek lesz! /.../ Ne legyetek kényelemszeretők és gyávák, és ne hitessétek el se magatokkal se másokkal, hogy kár minden lépésért, hogy nincs értelme semminek! Van! Csak könnyebb, kényelemben várni a vihar elültét, mint a viharban lelkeket menteni! Nem kell nektek semmiféle példázgatás, csak cselekedjetek már! Ez a tétlenség a sátán melegágya! Mivel rázzalak már fel benneteket? Vegyétek észre a körülöttetek öldöklő veszedelmet, mely a ti lelketeket is fenyegeti! /.../ Ki-ki magába szállva kezdjen új életet, melyhez Tőlem vegyenek erőt, tudom ez nektek nem új szó, hisz' magatok is eleget beszéltek róla, /mégsem/ igyekeztek kialakítani az Isten Országát! (...) Ne éljetek képmutató módon! A lelkek felé bemutatjátok a Szent Áldozatot, de számotokra ez csak külsőség marad! Sok van ilyen köztetek!” (I/93-94) „/Papjaim!/ A nehéz idők elérkezése előtt készüljetek fel újra erős elhatározással arra a hivatásra, amelyre meghívtalak. Ne unott, közömbös tétlenségben éljetek. Mert most készül a nagy vihar, melynek sodra elviszi a tétlenségben elmerülő közömbösöket. Árral szemben csak az igazán elhivatott lelkek maradnak meg. A nagy veszély, melyet felétek indít a sátáni hatalom, az Én kezem felemelése által indul el. Adjátok tovább figyelmeztető szavaimat, jusson el minden papi lélekhez. Rázzon fel benneteket előre figyelmeztető szavam és szigorú kérésem.” (III/159-160)
Ehhez az „ébresztéshez” és felkészüléshez kínál kegyelmi segítséget és benső indíttatást Égi Édesanyánk, akinek útmutatásairól szól Erzsébet asszony Lelki Naplója! Saját magunkért, családunkért, hazánkért és a lelkek milliárdjaiért! Nem ítélkezhetünk tehát értetlenkedőn legyintve, mint a bárkát építő Noé gúnyolódó környezete! Mert elhinni nekünk csak annyit jelent, hogy (minden látványosság nélkül) elindulunk a Szent Szűz által megjelölt úton és kifejezzük gyermeki készségünket a józan emberi ész, tiszta mértéke szerint! És ha végül valóban megtapasztaljuk az Általa ígért benső csodát, Szeplőtelen Szíve oltalmát és hitünk megújulását, már aligha kell keresgélnünk a gyermeki hálára való okot és módot! Mert az ígéret számunkra is figyelmeztető: „Szívem Szeretetlángja nektek az, mint Noénak a Bárka volt!” Tehát, ne a világ logikája vezéreljen bennünket! Hiszen hol marad ez a következetesség és ,,logika” a Mammon csillogó ígéreteinek elfogadásában? Hol marad a megfontoltság napi „emberáldozatunkban”, melyben könnyedén feláldozzuk emberi kapcsolatainkat? Hová szűkült bennünk a jóra való készség? Hová lett a lélekmentésre való evangéliumi indíttatás? Hol van az okosság, az igazságosság, a lelkierősség, az irgalmasság és a hazaszeretet bennünk akkor, amikor tartunk az emberi megszólástól, hívságokért, karrierért, kényelemért kockáztatjuk a magunk és mások lelki üdvösségét?
Az Egyház küldetése, feladata és rendeltetése a világ végéig változatlan, a tennivaló azonban úgy néz ki - a bűn szerteágazó rafináltsága és a szeretetlenség féktelen térhódítása miatt - egyre nagyobb! A krisztusi küldetés hatékony teljesítéséhez az egyházi intézményrendszer és struktúra önmagában egyre kevesebbnek bizonyul. Így óhatatlanul szükségessé válik a világegyház tagjainak egyenkénti és egységes bevonása, evangelizációs felkészítése! Tehát a Magyar Egyház és a magyar nemzet jövője szempontjából is alapvetően fontos az egyénre bontott hivatás tudatosítása, a Boldogasszony üzeneteinek megszívlelése és az engesztelés megszervezése! A Szent Szűz bennünket is hív „egyenként és összesen”! Nagy jövő vár Anyám országára s általa az egész világ kegyelmet nyer! A végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni! És Anyám mosolya beragyogja a földet! (folyt.)