Az apák és anyák napjainkban gyakran panaszkodnak arról, hogy már nem sikerül rávenniök gyermekeiket az irántuk való engedelmességre. Szeszélyes gyermekek, akik senkire sem hallgatnak. Serdülők, akik lenéznek minden vezetést. Ifjak és leányok, akik türelmetlenek minden tanáccsal szemben, süketek minden figyelmeztetésre, a játékokban és versenyekben igyekszenek kitűnni, s mindent a saját fejük szerint akarnak tenni, azt hívén, hogy csupán ők értik helyesen a modern élet követelményeit. Egyszóval ‒ mint állítják ‒, az új nemzedék általában (vannak azért kivételek) nem hajlandó meghajolni az apa és anya tekintélye előtt. És mi az oka ennek az engedetlen viselkedésnek? Az, amit általában okául szoktak felhozni, hogy manapság a gyermekekben gyakran nincs meg az engedelmesség a szülők iránt, és a szavaiknak kijáró tisztelet. A lobogó ifjúi gőg abban a légkörében, melyben élnek, minden annak elérésére irányul, hogy megszabaduljanak a szülők irányításától, s mindaz, amit maguk körül látnak, hallanak, csak növeli, szítja a természetes, de féktelen függetlenségi hajlamukat, a múlt iránti megvetésüket és a jövő utáni sóvárgásukat.
Ha mi most a gyermekeknek vagy ifjaknak beszélnénk, az volna a célunk, hogy vonakodó engedelmeskedésük eme okait vizsgáljuk és fontoljuk meg. Mivel azonban hozzátok intézzük szavainkat fiatal házasok, akiknek nemsokára gyakorolnotok kell majd az apai és anyai tekintélyt, e fontos tárgy egy másik oldalára akarjuk felhívni figyelmeteket.
A tekintély normális gyakorlása nemcsak azoktól függ, akik engedelmeskedni tartoznak, hanem nagymértékben azoktól is, akikre a nevelés van bízva! Világosabban kifejtve: más dolog a tekintély birtoklására, a rendelkezések kiadására vonatkozó jog, és más dolog az az erkölcsi kiválóság, melynek birtokában kell lenniük ahhoz, hogy meglegyen a tényleges és hatékony tekintély. Az első jogot Istentől kaptátok, azon cselekedet révén, mely atyává és anyává tesz benneteket. A második kiváltságot meg kell szerezni és meg kell tartani, mert éppúgy csökkenhet, mint ahogyan gyarapodhat. Vagyis, a gyermekeiteknek való parancsolás puszta jogával kevésre mentek majd, ha ehhez nem járul hozzá a ti személyes erkölcsi példátok és tekintélyetek fölöttük, mely biztossá teszi, hogy valóban engedelmeskednek nektek. Mily módon, milyen bölcs módszerrel tudtok majd tehát ilyen erkölcsi hatalmat megszerezni, megőrizni és növelni?
(Forrás az első részben!) (folyt.)
