Erzsébet asszony, a Szeretetláng kiválasztottjának élete 5
(1930-tól 1932-ig)
1930 őszén egy papírdarabot talált átmeneti kabátja zsebében. Az a cédula volt, melyet a "Lujzás" főnökasszony csúsztatott bele, több mint egy éve. A fivérének a címe volt rajta, a Józsefvárosi Krisztus Király Egyházközség plébánosáé. Felkeresve, Imre atya személyében nem csak egy remek papot ismerhetett meg, de általa egy melegszívű nyugdíjas házaspárt is (Gyárfásékat): Etus néni és Józsi bácsi, gyermekükként fogadták be, és "Isten árvája" otthonra talált náluk. (A néni eredetileg tánctanárnő volt, a bácsi pedig banktisztviselő, egyetlen leányuk – nagy fájdalmukra – külföldre távozott.)
Egy alkalommal, mikor Erzsébet egyedül volt otthon, főzés közben gyönyörű hangján dalra fakadt a boldogságtól.
„Lassan száll a bárka
csendes tó vizén.
Sirálymadárnak gyenge szárnyát
Csapdossa a szél…”
A dalba és munkába merülve, Erzsébet észre sem vette, hogy már hárman is hallgatják. Hazaérkeztek ugyanis a háziak Imre atyával, aki ebédre volt hivatalos.
A plébános ekkor figyelt fel a jó hangú lányra és beajánlotta az Egyházközség énekkarába, ahol a vezető karnagy és felesége, kezelésbe vették a hangképzését. Így, hónapokon belül koloratúrszoprán lett. A közösségben vidám, talpraesett lány vált belőle. A 17 éves Erzsébet, itt ismerkedett meg a „harmadrendi ferences” baritonnal, a 35 évvel idősebb özvegy Károly bácsival – férjével –, aki eredetileg csupán örökbe akarta fogadni.
Mikor ezt közölte Erzsébettel, ő hiúságból, viccből, vagy puszta cserfeskedésből így válaszolt: „az ilyen korú lányokat nem örökbe, hanem feleségül szokták venni!”
Károly bácsi nem is tartotta „rossz ötletnek”, meg is beszélte lelkivezetőjével, hogy 52 éves korában illendő-e feleségül venni egy 18 éves lányt? A válasz helyeslő volt:
– Miért ne! Ennek a lánynak otthonra van szüksége, és feleségül venni tisztességesebb tűnik a világ előtt, mint örökbe fogadni!
A „lánykérés” kurtán-furcsán egy összevont Cecília és Katalin névnapi összejövetel során esett meg az egész énekkar előtt, melyet persze a plébános úr rendezett meglepetésként. Erzsébet, ugyan igent mondott, de egyetlen feltételt szabott, miszerint e szándékra kezdjenek egy kilencedet a Mindenkor Segítő Szűz Mária tiszteletére. .jpg)
A kilenced, épp Pünkösdkor ért véget – 1931. május 25-én – amikor házasságot is kötöttek, a Ferencvárosi Szent József plébánián. Az ünnepélyes esküvői ebédre hivatalos volt a Krisztus Király plébánia egész énekkara. Első otthonuk a Baross utcában volt. (Károly bácsi addigi lakása.)
A kilenced, épp Pünkösdkor ért véget – 1931. május 25-én – amikor házasságot is kötöttek, a Ferencvárosi Szent József plébánián. Az ünnepélyes esküvői ebédre hivatalos volt a Krisztus Király plébánia egész énekkara. Első otthonuk a Baross utcában volt. (Károly bácsi addigi lakása.) A férj, Kindelmann Károly 1878-ban született Szentgyörgyön (Pozsony megyében). Hét (!) nyelven beszélő módos, özvegy, kéményseprő és kályhás mester volt. 16 évig élt házasságban egy asszonnyal, akinek gyermeke nem lehetett, és rákban halt meg. Igen jólelkű embernek ismerték, mert híres volt a rászorulók iránti nagylelkűségéről. Két rászoruló fiatalember taníttatási költségeit fedezte, akiket nevelt fiainak tekintett. (Az egyik pap lett!) 
(A mellékelt képen Erzsébet 1932-ben 19 éves.)
(A mellékelt képen Erzsébet 1932-ben 19 éves.) Erzsébet és férje élete között számtalan párhuzam vonható, nem csak a korai árvaságuk tekintetében, de regénybe illő gyermekkori hányadtatásaikat illetően is.
