Egyáltalán megéri?
„Sokan a szexuális kapcsolattól érzelmi biztonságot remélnek, de csak látszatot kapnak. Bensőséges kapcsolatra vágynak, miközben kizárják magukat a valódi intimitásból.” (UH 140) Az a fiatal, aki belemerül egy futó kapcsolatba, ami persze szakítással végződik, majd egy következőbe is, amelynek szintén szakítás a vége − és így tovább −, óriási kárt tesz magának a bizalom és kötődés kiépülésére szolgáló agyi mechanizmusában. A „futó kapcsolat” lesz agya számára az „alapnorma”, amit aztán nagyon nehéz megváltoztatni, és ennek tényszerűségét statisztikai eredmények is alátámasztják!
Az amerikai Center for Disease Control and Prevention felmérése szerint azon lányok, akik 16 éves koruk előtt szerzik az első szexuális tapasztalatukat, közel 60%-ának hat vagy több szexuális partnerük lesz az életük során. Viszont azok, akik 20 éves koruk után szerezték az első szexuális tapasztalatukat, csak 15,2%-a éri el a fenti adatot, sőt 52,2%-uknak mindössze egyetlen szexuális partnere lesz az életében. A szexuális hűség a hosszú, boldog párkapcsolat egyik titka! Márpedig két tipikus válóok van, az alkoholizmus és a hűtlenség. Aki tehát hűségen alapuló monogám házasságban szeretné leélni az életét, az jól teszi, ha minél később kezdi el szexuális aktivitását! „Az elhamarkodott testi kapcsolat: kaszált virág.” (UH 611)
De van-e olyan 16 éves, aki ezt így fel tudja mérni és a jövőjére is helytálló racionális döntést tudna hozni? Nos, aligha! És ezt az imént idézett kutatók meg is tudják indokolni. A legújabb képalkotó eljárások általi fontos felfedezés például az, hogy az agynak az a régiója amelyik az érett, a következményeket is figyelembe vevő racionális döntésekért felelős, teljes érettségét és fizikai fejlettségét csak valamikor az ember 20-as éveinek közepén éri el. Ezért bizony egy kamasz számára fizikai lehetetlenség, hogy teljesen érett és felnőtt döntést hozzon meg (jóllehet, önmaga azt hiszi). Tehát a szülőknek nem szabad támasz és intő tanácsok nélkül magára hagyni gyermeküket!!! A helyes szülői hozzáállásban felnövő fiatalok, kimutathatóan később lesznek szexuálisan aktívak. Mellesleg, a tisztaság- és önfegyelem "megszenvedése", csupán töredéke a csalódások és következmények személyiség- és életminőséget romboló, múlhatatlan fájdalmainak! Ennek ismeretét pedig tanítani kéne! T A N Í T A N I ! ! !
(folyt. köv.)