Erzsébet asszony gyakran váltogatta a lelkivezetőket? 2
Megjegyezzük, hogy a gyóntatók jelentős része közömbösen fogadta az Erzsébet asszony lelki vergődését, bár volt egy, aki nyomban lelki vigaszt nyújtott Erzsébetnek és kijelentette, hogy épp ezáltal hitelesedett benne a Szeretetláng égi eredete! A lelki naplóban megrázó sorokat olvashatunk ezekről a kísértésekről, melyet a 'mellé rendelt' nővérnek írt: »Sajnálom, hogy soraimmal zavarom, de Isten Szent Nevében kérem imádkozzon értem! Pokoli kínokat szenvedek és nem tudok szabadulni bűnösségem nyomorúságából. Órákon át zokogásba vergődöm. Nem tudom mi kényszerít, hogy hagyjak fel hazudozásaimmal, ne áltassak még másokat is. Hisz' láthatom, nem hiszik el nekem egyetlen szavam sem. Félnek, irtóznak tőlem, mert látják gonoszságaim és csak hagynak magamra, mert amíg én nem akarok szabadulni, addig ők sem tehetnek semmit. A feloldozás, melyet Marcell atyától kaptam az sem érvényes! Nincs meg bennem a megjavulásra való igaz akarat, enélkül pedig a feloldozás sem érvényesül lelkemben, mert én bűnt bűnre halmozok. Nagyon kérem önt bocsásson meg, hogy jóhiszeműségét kihasználtam és visszaéltem jóságával! Ne higgyen elmondott szavaimban, mert hazugság mindaz! Megcsaltam önt és önmagam is! /.../ Lelkem békéjét addig nem tudom megszerezni, míg rettenetes hazugságaim vissza nem vonom, de erre képtelen vagyok. A kevélység útját járom. Minden szó vádol, melyet eddig kimondtam, vagy leírtam. /.../ Marcell atya is megbánta, hogy szóba állt velem. Nem akar velem Ő is elkárhozni. Ön se akarjon! Sajnálom a jóságát, melyet el fogok veszíteni, de vissza kell vonnom az ügyet. Kérem legyen segítségemre, hogy megszabaduljak pokoli kínjaimtól, mert úgy érzem állandó szentségtörő áldozást végzek. Ima sem jön ajkamra már napok óta. Kevélységem nem engedi gondolataimhoz a jóra való enyhülést. Összetörten magamba roskadva vergődöm, minden csak vádol, nem tudok semmire se ránézni ami szent! A Szentlélek Mátkája kép is vádol, hogy én Őt ilyen hazugsággal szennyeztem be. Ha a Szent Imre képre nézek az is csak vádol, hogy Őt is hazugsággal szennyeztem be. A szenvedő Krisztus Arcára sem tudok ránézni. A hang lelkemben oly erős; 'ne nézz rám még bűneidből ki nem vetkőzöl! A gőg miatt, melyet nem akarsz elhagyni, én is elhagytalak. Nem kellesz! Távozz tőlem! Irgalom csak a megtérő bűnös részére van. Hiába bánod régi bűneidet amikor a mostani hazugságod nem akarod visszavonni. Míg ezt meg nem teszed, hazug vagy, álnok és kevély! Önmagad taszítod a kárhozatba! Énrám ne számíts! Én csak a megtérő bűnöst emelem magamhoz, te pedig konok vagy, nincs benned semmi alázat, a kevélység tart vissza, hogy jóvátedd égbekiáltó bűnödet...' Összetörten borzalmas lelki kínokba vergődöm. Körülöttem a elkárhozott lelkek sokasága esedezve kiált felém, rimánkodnak, hogy ők is azért kárhoztak el mert nem tudtak szabadulni konok kevélységükből. És én is a kárhozat szélén állok! Meg kell mentenem magam, mert csak én tehetem meg ezt a saját akaratomból. De nincs akaratom! - zokogtam magamban. Nagy félelem töltött el. Az imádságot mintha kitörölték volna elmémből. Órákon át nem tudtam kimondani Jézus nevét, nem tudtam Hozzá küldeni szavaim: „Imádott Jézusom!” Néma nyelvvel csak próbálgattam, ha nem is egyben, de minden betűjét külön próbáltam, ám a betűk kiejtése is vádolt. 'Ne merd a nevet ajkadra venni, csak bűnbánó lélek teheti meg! Te konok szennyes-szájú mit akarsz?' /.../ Ha az Úr szavaira gondolok, csak vádol. Mikor arra gondoltam, hogy a közléseket az ország főpapjához kell vinni, égető kín támadt lelkemben. /.../ Nem tudom mi lett akaratommal! Hisz' én átadtam magamat Istennek és arra kértem ne cselekedjek semmit az Ő akarata ellenére. Tegyen bénává, némává, szüntessen meg bennem mindent amivel nem Őt szolgálom! És most mégse tudok kevélységemből megszabadulni? Még a nevét sem engedi ajkaimra venni? Az Úr Jézus szavaira gondoltam, amikor egyszer azt mondta „csak Anyám által!” Égi Anyám, Te is elfordultál tőlem hazug életem miatt? Most nem indítod bűnbánatra lelkem úgy mint máskor? /.../ A bűn, jaj a bűneim távol tartanak Tőled! Égbe kiáltó fájdalom ez, amit akkor érzek /legjobban/ mikor az Úr Szent Testét veszem magamhoz. Lelkemet hasítja a vád: 'szentségtörő távozz Tőlem!' Én mégis megyek bízó reménnyel. Bűneim terhével nem tudom rászánni magam, hogy amit átadtam a püspök atyának azt most vissza vonjam. Eléje álljak, hogy hazug vagyok a többi úgy sem hisz. (B.J.) is megmondta, hogy alázatosságba burkolva akarom elhitetni vele kevély hazugságom. El kell mennem hozzá /is és/ meg kell mondanom igaza van! Észbontó gonoszság /az, hogy/ belehazudtam lelkembe a kegyelmeket! Nem tudom miként lehet ez? Ennyire mélyre hogyan süllyedtem a bűnbe? Lelkem hangosan kiált irgalomért az Ég Anyjához, de Ő elfordul; 'Őszintének kell lenned!' Csak ez szabadít meg semmi más! /.../ Ki fog feloldozni égbekiáltó bűnömtől? Senki nem áll szóba velem! Ajkam néma, nem tudom imára nyitni, bensőmben megszűnt az Istenre gondolás. A böjtöket és virrasztásokat felajánlom s irgalomért kiáltok Istenhez, hogy ne hagyjon el. Eszembe jutott Marcell atya szava: 'szenvedjek szelíden!' De bűneim kétségbe ejtenek. Ha a Szent Szűz Szeretetlángjára gondolok a pokol kínjai árasztanak el! Hisz ép ezért kell szenvednem! Az irgalmasság Anyja nem áll mellettem mert én most nem tudok Őhozzá őszinte lenni. Kérem Őt csak még egyszer fogadjon vissza. /.../ Arra kértem, Égi Anyám engedd, hogy megtérjek, várok szelíd szenvedéssel, de ezt nem bírom soká! Szenvedéseim kiforgatnak emberi mivoltomból és kezdek kétségbe esni. Minek a sok pap, ha félnek a bűnöstől? Engem az ördög szállt meg? Azért nem tudok a hazugságról lemondani? Drága jó Nővérkém segítsen megszabadítani, vagy hová, kihez forduljak? /.../ A hang lelkemben tovább vádol „miért okvetetlenkedsz? Másokat akarsz megmenteni, mikor te sem tudsz a bűntől megszabadulni? Ne légy okvetetlenkedő, a magad lelkére kellett volna előbb gondolni!” - kiáltozott felém a hang.« (II/55) .jpg)
Érdekesmód, Erzsébet asszony két héttel korábbi dátum alatt, folytatta gyötrelmeinek megrázó leírását: »Reggel a tabernákulum előtt térdeltem és lelkem gyötrő kínjaiban sírva-zokogva kiáltoztam az Úrhoz! Imádott Jézusom hol vagy? Miért kell Nélküled élnem? Lelkembe ismét a vádló szavak: 'mert kevély hazug vagy!' Én tovább könyörögtem, Jézusom csak még egyszer légy irgalmas! /.../ 'Te szemétből kiszedett semmi, rongyhalmaz! Hálátlan mocskos-szájú hazug! Térj már észre! - ekkor a hang üvölteni kezdett, borzalmas dühre ragadtatva /magát/. Ekkor egy pillanatra megismertem, /hogy valójában/ a gonosz tombolt, hogy rákényszerítsen a beismerésre. Szelíd érzés fogott el egy pillanatra. Vajon Isten akarata ez?
De a másik pillanatban ismét még nagyobb súllyal nehezedett rám hazugságom nyomasztó kínja. /Hogy/ nincs ki út, a kárhozatból szédülök a gondolattól! Inkább kárhozzam el, semhogy belássam és vissza vonjam hazudozásaim melyről azelőtt úgy véltem, hogy égi szavak? Emiatt kárhozom el? Nem nem nem! Le tudok mondani, ha azok sem hiszik, akiknek átadtam a Szent Szűz szavait, ez a Szűzanya dolga! /.../ Nem tudom folytatni... /.../ amit átéltem és át élek az a végsőkig kimerített. /.../ Nem tudom mely hatalom az, mely további erőt ad, de bárhonnan származzék is, ez földöntúli!« (vö II/57-58-59) –
