HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgHogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 5

     Szent Fausztina: Örök Atya! Tekints irgalmas szemmel a tisztítótűzben szenvedő lelkekre, akik Jézus irgalmas Szívébe be vannak zárva. Kérlek Szent Fiad keserves kínszenvedéséért és mindazért a keserűségért, ami legszentebb lelkét eltöltötte, mutass irgalmat azok iránt, akik igazságos tekinteted előtt állnak. Ne nézz rájuk másképp, csak legkedvesebb Fiad, Jézus sebein keresztül, mert hisszük, hogy jóságod és irgalmad határtalan. (Napló 1227)

Eugenie von der Leyen hercegnő (1867-1929), naplót írt a purgatóriumi lelkek megjelenéséről. Egy ősi kastélyban élt a bajorországi Waal-ban. A gyóntatója kérésére naplót írt a szegény lelkekkel való kapcsolatáról, melyet halála után XII. Pius pápának adtak át. Idézet a naplóból:

Június 24. Éjjel visszajött és éreztem, hogy megérinti a vállam. Kértem, hogy mondja meg mit akar és ne jöjjön többé!

Nem adott választ, majd eltűnt. Nem tudtam pihenni. Reggel hatkor megint jött. A látványa nappal még szörnyűbbnek tűnt. „Ne zavarj – kértem –, mert a szentáldozásra akarok készülni!” Ekkor egészen közel állt hozzám, és imára emelte a kezét. Annyira sajnáltam, hogy sok imát ígértem neki, majd így szóltam: Nem tudsz beszélni? – Tagadólag megrázta a fejét. – Sokat szenvedsz? – Erre szörnyen felnyögött.

Nagy sajnálkozásomban meghintettem szentelt vízzel. Ez láthatóan enyhülést okozott neki, majd eltűnt.

A tridenti zsinat dogmaként tanítja, hogy a purgatórium lakóin imádságainkkal, továbbá a szentmise áldozatnak és búcsúknak felajánlásával segíteni tudunk. Ennek a segítésnek elvi alapja a szentek közösségének dogmája (DS 30), amelynek értelmében Krisztus titokzatos Testének tagjai (1Kor 12) egységet alkotnak, és minél inkább részesült valaki a megváltás áldásaiban, annál inkább lehet mások számára is forrása a kegyelemnek.

wprirepourlesmesdupurgatoire_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgKorunk sötét oldalai 1

dc2_dees1_535.jpg     Korunkban a kereszténységet nem külső ellenség fenyegeti, hanem az Egyház testébe behatolt ellenség! A sátán észrevette, hogy a kívülről jött üldöztetés után az Egyház mindig megerősödött, most tehát megpróbálja belülről zülleszteni Jézus Krisztus Egyházát. Nem a törökök, nem a kommunisták vagy a muszlimok azok, akik meg akarják semmisíteni, hanem maga az Antikrisztus. Bár többszörösen álcázva él közöttünk, mégis mindenki ismeri lelkes követőit. Évszázadok humánus elveit hirdeti untalan, ha kell a keresztények egységéről prédikál, hogy viszályt szítson. Igazságként hirdeti a hazugságot és az emberi szellem értékének és eredményének tüntet fel olyan dolgokat, amelyekkel valójában áthágatja a természeti törvényt, az Isten törvényét! A tévedést úgy terjeszti, mint az igazság újfajta értelmezését! Ennek nyomán felüti fejét a bűn iránti érzék lanyhulása, a lelki vakság, a viszálykodás, a családok szétesése, a szodómia divatja, a gyűlölködés, a gyilkosság, a háborúskodás stb. Mindezt úgy állítja be, hogy csak az „emberi jogok” (szabadosságok) kiszélesítésével biztosítható a „világbéke”. 

Pozícióba kerülve, pozitív intézkedéseket tesz majd – pl. stabilizálja azt a világgazdaságot (melyet előzőleg maga rendíttetett meg övéivel) – mindezt azért, hogy (világ)uralmát véglegesen megalapozza. Szinte minden médiát ügyel majd és ezeken keresztül számon kér, rágalmaz, hibákat nagyíttat fel és bomlasztja a társadalmi és családi kötelékeket, az erkölcsiséget. 

A kérdés hamletti: Jézus Krisztus vagy az Antikrisztus, ez itt a kérdés! Tét: az üdvösség vagy kárhozat!? Mert az emberiség eddigi történelmének legnagyobb és legdöntőbb harca előtt áll és ebben a döntő harcban a bolygó minden embere részt vesz, tudatosan vagy anélkül. 

gli_uomini_non_guardano_il_cielo_san_pio_x_300_1.jpgEz a harc rafináltan, álnokul és szinte észrevehetetlenül folyik a római katolikus keresztényekkel szemben. A cél a Rómától, a Pápától és a Tanítóhivataltól való elszakításuk, beterelve valamennyit egy „ökumenikus” vagy szinkretista világvallás egységébe. Ez pedig nem más, mint a Jelenések könyvének „vadállat” szobra, mely iránt be kell hódolnia mindenkinek (vö. Jel 13,15)!

Az említett lelki leépülési folyamat felgyorsulni látszik a globalizáció, különösen az „Istennel szembeni autonómiát” hirdető New Age mozgalom térhódítása révén, melyről X. Piusz ezt nyilatkozta: „Az összes eretnekség végső összefoglalása.”

(Források az első részben!) (folyt.)

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgHogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 4

     Montforti Grignon Szent Lajos írja: Egy Alexandra nevű nemes úrhölgy, akit megtérése után maga Szent Domonkos vett fel a Rózsafüzér Társulatba, halála után megjelent a Szentnek kérve Őt, hogy Rózsafüzér Társulatában imádkozzanak érte, mert a Tisztítótűzben 700 év alatt tudná csak levezekelni azon bűnei és könnyelműségei ideig tartó büntetését, melyeket még világias életében követett el. A Társulat buzgón imádkozott is érte. 14 nap múltán Alexandra újra megjelent Szent Domonkosnak ragyogva, mint a Nap és boldogan újságolta, hogy a jó rózsafüzérezők imái, mily gyorsan kihalászták őt a Tisztítótűz lángjaiból! Egyben átadta a szenvedő lelkek üzenetét is, hogy Domonkos atya mindenfelé, még többet prédikáljon a szentolvasóról, hogy minél hamarabb és minél több Tisztítóhelyen szenvedő részesülhessen a Szent Rózsafüzér búcsúiban. Ők ezeket a kiesdett kegyelmeket százszorosan és ezerszeresen is visszafizetik az imádkozóknak amint kiszabadultak, s bejutottak a Mennyországba. (Grignon L. – P. Fenyvesi: SZENTOLVASÓ, Stephaneum 1944, 32. oldal)

Gloria Polo, Akit villámcsapás ért c. könyvében írja (kiragadott részletek): A másvilágon mutatja meg Isten, hogy a bűnök másokra is milyen romboló hatással voltak, sokszor többet ártanak, mint maga az általunk elkövetett bűn. Az Oltáriszentség és a szentségimádás az egyetlen út, amely közvetlen az égbe vezet.

Jól jegyezzék meg, ez nagyon fontos számunkra! A tisztítótűzbe is az Eucharisztia kegyelméből juthatunk és onnan is e Kegyelem hozhat ki. Ezért gyűlöli úgy a papokat az ördög. Amíg vannak papok, lesz, aki a kenyeret és a bort átváltoztatja Jézus testévé és vérévé, és kiszolgáltathatják a Bűnbánat Szentségét, addig meg van az üdvösség reménye!

Akik öngyilkosok lesznek, addig kell ott (a tisztítótűzben) maradniuk, ameddig éltek volna a földön. Az öngyilkossággal kiestek Isten rendjéből, ezért a démonok is gyötörhetik őket. A tisztítótűzben szenvedő (más) „Szegény lelkek” mentesek minden gonosz befolyástól. Ők (az örök élet szempontjából) már a Szent Istenhez tartoznak, és nincs semmi kapcsolatuk a démonokkal. Istenem, milyen sok szerencsétlen ember, főleg fiatalok sírnak és kimondhatatlanul szenvednek. Ha tudták volna, mi vár rájuk az öngyilkosság után, biztos inkább (a földi) börtönbüntetést vállalták volna, mint ezt. 

Azok a lelkek, akik a tisztítótűzben vannak, már semmit nem tudnak önmagukért tenni, egyáltalán semmit! De Isten a Szentmise mérhetetlen kegyelmével sokat tud segíteni rajtuk! Ha mi misét mondatunk, a Szentmisén áhítatosan részt veszünk, akkor Isten Anyja, mint adományt átnyújtja a Mennyei Atyának. (GPO)

wpurgatorypi_2.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgOnnan nem jött még vissza senki? 4 

(Fatimáról beszél Lúcia nővér c. könyvből) – részlet)pokol_latomasa_uj_300.jpg

     A Szűzanya egy nagy lángtengert mutatott nekünk, mely úgy látszott, mintha a föld mélyén lenne. A lángtengerbe merülve láttuk az ördögöket és a kárhozott lelkeket, mintha átlátszó, feketén vagy barnán izzó emberi alakok lettek volna. Ide-oda kavarogtak a tűzben, kiemelkedtek a lángokból, amelyek bensejükből füstfelhővel együtt törtek elő. Mint nagy tűznél a sziporkák, súly nélkül estek minden irányba. Közben fájdalmukban és kétségbeesésükben ordítottak. A rémülettől reszkettünk és megdermedtünk. Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. Hála égi Anyánknak, előtte már megígérte nekünk, hogy az égbe visz bennünket. Ha nem így lett volna, akkor azt hiszem, az ijedtségtől és a rémülettől meghaltunk volna. (117. oldal) 

(Szent Fausztina Irgalmasság Naplójából:)

     Én Fausztina nővér, Isten parancsára jártam a pokol szakadékaiban, hogy hirdessem és tanúsítsam a lelkeknek, létezik a pokol. (...) Amit leírtam, az csak gyenge árnyéka a valóságnak, amit láttam. Egyet megjegyeztem: a legtöbb ott szenvedő lélek olyan, aki nem hitte el, hogy van pokol. Midőn magamhoz tértem, nem tudtam a rémülettől rendbe jönni, annyira lesújtott a lelkek szenvedése. Ezért még buzgóbban imádkozom a bűnösök megtéréséért. Szünet nélkül könyörgök értük Isten irgalmához. Ó, Jézusom, inkább haldokolnék a legnagyobb kínok között a világ végezetéig, mintsem megbántsalak a legkisebb vétséggel! (741)

(Források az első részben!) (folyt.)

frangelico_fausztina_535_1.jpg

Szólj hozzá!

Hogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 3

     tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgA Szeretetláng L. Napló tanítása, hogy böjttel, imádsággal és Szentmise látogatással (amikor az nem kötelező), kiszabadíthatjuk a tisztítótűzben szenvedő lelkeket, akik üdvözültként visszasegítenek bennünket földi életünkben! Az Üdvözlégyekben mondott, vagy a rózsafüzértizedek végéhez hozzáfűzött fohász: „Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre”, nagy mértékben elősegíti e globális lélekmentést! A Lelki Napló az emberiség alatt a Küzdő-, a Szenvedő- és a Megdicsőült Egyházat érti – mi több –, ezek „stratégiai” együttműködésére alapoz az egész emberiség kárhozattól való megmentésére! Figyelemre méltó, hogy a purgatóriumból szabadult lelkek természetfeletti segítségét az Égiek a legérintettebb stratégiai pontra, a társadalom legkisebb egységeire a családokra és a papok megszentelődésére kívánják irányítani, hogy alapjaiban változzon meg a világ! „Ha olyankor hallgattok szentmisét, mikor az nem kötelező, és a kegyelem állapotában vagytok, Szívem Szeretetlángjának kegyelmi hatását úgy árasztom ki, hogy ezen idő alatt is megvakítom a sátánt, és ezáltal kegyelmeim bőségesen áradnak azokra, akikért felajánljátok.” (II/33) Ha bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok (tehát az 'Áraszd Szeretetlángod' kezdetű fohászt), és (ezzel) három Üdvözlégyet tiszteletemre elimádkoztok, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítótűzből. A halottak hónapjában (novemberben) pedig egy-egy Üdvözlégy elimádkozása által a lelkek tömegesen szabadulnak ki a tisztítótűzből. (vö. II/15-16)(szerk.)

Szent Fausztina:  Megértettem, mily szoros kapcsolat van a lelkek életének e három szakasza közt: föld, tisztítótűz, mennyország. (Napló 594) Egy alkalommal, amikor öt perces imádásra betértem a kápolnába, s egy bizonyos lélekért imádkoztam, megértettem, hogy Isten nem mindig azért a lélekért fogadja imáinkat, akiért éppen fohászkodunk, hanem valaki másért. Így a lélek tisztítótűzben elszenvedett kínjaira nem szerzünk enyhülést, de imánk azért nem vész el. (Napló 621)

Maria Simma felajánló imádsága: Örök Atya! Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által felajánlom Neked szeretett Fiadat, Jézust. Az Ő fájdalmas kínszenvedése, drága szent Vére és kereszthalála által kérünk, térítsd meg a bűnösöket, mentsd meg a haldoklókat. Szabadítsd ki a tisztítótűzben szenvedő lelkeket, szenteld meg a papokat, szerzeteseket és a családokat; a mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben. Isten mindörökkön örökké. Ámen. 

Jézus ígérete: E felajánlás imádkozásakor minden alkalommal megtér egy bűnös, megmenekül egy haldokló, aki egyébként elkárhozott volna, kiszabadul egy lélek a tisztítótűzből, megszentelődik egy pap, egy szerzetes és egy család. 

wpur113207162_535.jpg

 

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgOnnan nem jött még vissza senki? 3

     A bűnök – kedves testvéreim −, nyomokat hagynak a lelkünkben. Ezek a nyomok megbélyegzik a lelkünket, mint sebek, égési hólyagok és formátlan lyukak. A legszörnyűbb felfedezés az volt számomra, hogy a borzalmas bűz belőlem árad. Mennyi pénzt adtam ki életemben illatszerekre, légfrissítőkre, mert gyűlöltem a kellemetlen szagokat. Megállapítottam, hogy a sok szörnyű bűnöm nem a lelkemen kívül volt, hanem a bensőmben, a lelkemben és onnan árasztotta kibírhatatlan bűzét. Mindjárt láttam egy démont, egy csúnya bestiát, aki az én bűneim bélyegét viselte. Ahogyan anyám az Úr fényes ruhájába volt öltözve, úgy öltöztetett be engem egy bestia, fekete szemeteszsákba. És ez maga volt az ördög. Ebben az állapotban jutottam el egy mocsárvidékre, ahol sokan nyakig süllyedtek a lápba és nyögtek.6665.jpg

Ebben a lápban egyszer csak felfedeztem apámat, aki nyakig ült a bűzlő masszában, ez fájdalom volt számomra s hangosan felkiáltottam: „Apám, mit csinálsz te itt?” Ő, síró hangon válaszolt: „Lányom, ó lányom! A házasságtöréseim és a hűtlenségeim súlya süllyesztett ide.”

Azt tudom mondani, hogy a legfájdalmasabb, látni a szerető Istent, aki egész életünkben mellettünk van és állandóan keres, hogy üdvözítsen. Mennyire szenved Isten a bűneink miatt. Ott mutatták meg milyen sokan imádkoztak értem, hány pap és hány apáca fáradozott azon, hogy jó útra térjek. Pedig, hogy megvetettem ezeket az embereket! Közönséges megjegyzésekkel illettem e szent életű, áldozatos embereket. A túlvilágon egész életünket, mint egy nyitott könyvet látjuk majd, ahol minden pillanatunk fel van jegyezve. Nemcsak a szavaink, hanem még a közben gondoltak is! Elkövetett bűneink nemcsak a saját, hanem környezetünk számára is következményekkel járnak, mint romlott gyümölcsök, a környezetük egészséges gyümölcseit is megfertőzik, romlásnak indítják. Sajnos a bűneink ártalmas következményei legelőször közvetlen környezetünket éri, a családunkat és gyermekeinket! (GPO)

(Források az első részben!) (folyt.)

1438_inferno_535.jpg

Szólj hozzá!

Szent Mechtild egy alkalommal tudni szerette volna, hogy mivel kedveskedhetünk a leginkább Égi Anyánknak. A Szent elragadtatásba esett és megjelent neki a Szent Szűz. Az Angyali Üdvözlet szavai arany betűkkel ragyogtak a keblén és így szólott: „Leányom! Senki sem köszönthet szebben más üdvözlettel, mint azzal, mellyel a Legszentebb Szentháromság adta tudtomra az istenanyai méltóságot”! (SZO 12. o.)

santa_matilde_de_hackeborn_535.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgHogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 2

     A tridenti zsinat dogmaként tanítja, hogy a purgatórium lakóin imádságainkkal, továbbá a szentmise áldozatok és a búcsúk felajánlásával segíteni tudunk. Ennek a segítésnek elvi alapja a szentek közösségének dogmája (DS 30), amelynek értelmében Krisztus titokzatos Testének tagjai (1Kor 12) egységet alkotnak, és minél inkább részesült valaki a megváltás áldásaiban, annál inkább lehet mások számára is forrása a kegyelemnek. A Küzdő Egyház tagjai szüntelen segítséget remélhetnek a mennyeiektől – a Megdicsőült Egyháztól –, a földiek hűsége és szeretete viszont azok számára jelenthet segítséget, akik evilági vagy másvilági tisztulásra szorulnak (Szenvedő Egyház). Ha föltételezzük, hogy odaát nemcsak tisztulás, hanem vezeklés is folyik, akkor önként adódik, hogy a földiek ennek a vezeklésnek egy részét is magukra vállalhatják. Ebből a gondolatból sarjadt ki az értük felajánlható faustina_purgatory_280.jpgengesztelő áldozatok és búcsúk tana. (vö. ED) 

     Fausztina Naplójából: ,,Ma a tisztítótűz fogságában szenvedő lelkeket vezesd hozzám, s merítsd őket irgalmasságom mélyébe. Vérem árja hűsítse izzó tüzüket. Nagyon szeretem ezeket a lelkeket. Igazságomnak nyújtanak elégtételt. Módodban áll segíteni nékik. Használd fel Egyházam kincstárának valamennyi búcsúját, s ajánld fel értük... Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket, és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságosságommal szemben.” (N. 1226) Legirgalmasabb Jézusom! Te mondtad, hogy irgalmat akarsz, ezért irgalmas Szíved hajlékába vezetem a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Nagyon szereted őket, mégis eleget kell tenniük igazságod törvényének. A Szívedből kiömlő vér és víz oltsa ki a tisztítótűz lángjait, hogy ott is dicsőíthessék irgalmad erejét. (Napló 1227)

wtisztitotuz_purgatorio3_1.jpg

 

Szólj hozzá!

1d273b51ae25b091f2fd448d8a7ebd48.jpg     Az „Istenanya” elnevezés a görög Theotokosz (Istenszülő) szóból ered. A „theotokosz” kifejezést az Efezusi Zsinaton (431) fogadták el. Ezzel, a nesztoriánus eretnekséggel szemben megerősítették Jézus isteni voltát, s ebből következőleg kinyilvánították Mária istenanyaságának dogmáját.
     Nemcsak a katolikusok, hanem még a protestánsok is elfogadják az efezusi zsinat döntését. Karl Barth protestáns teológus egyenesen kijelenti: "ez a hittétel jelentős és szükséges mint a krisztológiai dogma kiegészítő kifejezése, mert tömören kimondja, hogy Krisztus, aki anyától születik, valóságos tagja az emberiségnek, de ugyanakkor valóságos Isten, mert ez a gyermek az Isten Fia; Mária tehát Isten anyja."   Nyilvánvaló, hogy a protestánsok szerint ez nem azt jelenti, hogy Máriát különleges tisztelet illeti meg, hanem csak azt, hogy teológiailag elfogadható és helyes Máriát Isten anyjának (theotokosz) nevezni. Szerintük ez a dogma elsősorban nem Máriáról akar mondani valamit, hanem Krisztus istenfiúságának a megvallása.
5df288c27c236dd40fb5749b216da706.jpg     Szerintünk viszont Mária istenanyasága az első és legjelentősebb Mária-dogma, a legfontosabb mariológiai alapelv, hiszen az istenanyaságból érthető meg a Szűzanya méltósága és minden kiváltsága (szeplőtelen fogantatás, szűzi anyaság).  A. Schmemann ortodox teológus szerint "ha a Szentírásból semmi mást nem tudnánk, csak azt, hogy Krisztusnak, az Istenembernek van egy édesanyja, és ezt Máriának hívják, ez az egyetlen kijelentés elég lenne ahhoz, hogy az egyház szeresse és tisztelje őt."
     A legjelentősebb hittitkot hordozó Mária-ünnepről, Isten Népe a legkülönfélébb dátumokon emlékezett meg, melynek még áttekintése is hosszú volna!
     Sokáig nem látszott szükségesnek, hogy külön ünnepet kapjon ez a hittétel, hiszen burkoltan minden Mária-ünnep magában foglalja, s a karácsonyi ünnepkörnek is tárgya.
     Az ünnep a keresztény világ keleti részén korábban megjelent, mint nyugaton, de az 5. századra már elterjedt Dél-Európában, s a karácsony előtti vasárnapra esett. Szűz Mária anyaságát Rómában csak a 7. század előtt kezdték január 1-jén ünnepelni.
     A Mária anyaságának ünnepe helyére a 13–14. századtól egyes országokban a gyermek Jézus névadásának ünnepe került át, amely csak V. Piusz pápa 1570-ben kihirdetett a Római Missaléja révén terjedt el az egész katolikus egyházban. Így ez az ünnep teljesen átvette Mária anyaságának január 1-i ünnepének helyét.
    1931-ben XI. Piusz pápa az efezusi zsinat 1500. évfordulója alkalmából október 11-ét jelölte ki az egész katolikus egyház ünnepévé.
     A II. Vatikáni Zsinatot követően, 1974-ben VI. Pál pápa Krisztus (névadásának) körülmetélésének ünnepét eltávolította a liturgiai naptárból, és eredeti helyére visszakerült "az Istenanya, Mária ünnepe" január elsejére.
A tradicionalista katolikusok viszont továbbra is október 11-én, az eredeti elnevezést („Szűz Mária istenanyasága”) használva ünnepelnek. A kopt rítusban december 16., a bizánci és szír rítusban december 26.
     A szentmisében elhangzó könyörgésből:
Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását mindig érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét. Amen

     Az alábbi források felhasználásával:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%B1z_M%C3%A1ria_istenanyas%C3%A1g%C3%A1nak_%C3%BCnnepe
http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20istenanyas%C3%A1ga.html
http://pecsgyarvarosplebania.hu/index.php/lelki-koezoessegi-elet/maria-uennepek

iste_anyja_530_22358707.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgOnnan nem jött még vissza senki? 2

a2127679396_535.jpg     Ezek a szörnyű sötét alakok körülvettek és egyértelmű volt, azért jöttek, hogy magukkal vigyenek. El se tudják képzelni azt az ijedtséget, borzalmat és rettenetes felismerést, hogy az intelligenciám, jogi ismereteim, az akadémiai címem, egész tudományom, észbeli képességeim és társadalmi helyzetem semmit sem számítottak. Teljesen értéktelenek lettek. A bűnök tehát lehúznak a mélybe, egészen a hazugság atyjához. De ha mi sajnálatos mulasztásainkat és bűneinket (amiért a sátánnak kell fizetnünk), a Bűnbánat Szentségében Isten elé visszük (még a földi életben), akkor Isten fizet meg értük helyettünk! Gondoljunk bele! Jézus a saját vérével és életével fizetett a Keresztfán!

Minden alkalommal ez bizony így van, ha vétkezünk. Ő, megszabadított a pokol kínjaitól, amit mi érdemeltünk ki, és amiért tartozásunk lenne a bűnök tulajdonosának. Jézus Krisztus megváltott minket, s jogot adott nekünk Országához, az Ő életéhez, hiszen Őáltala és Őbenne Isten gyermekeivé lettünk!

És akkor jöttek ezek a sötét alakok, hogy engem, mint tulajdonukat elvigyenek. Láttam őket, amint kijöttek a műtő falából. Sokan voltak, és hirtelen vettek körül. A tekintetükből gyűlölet, ördögi gyűlölet áradt, mert lélektelenek és belül teljesen kiégettek. Megborzadtam s rettegve értettem meg, hogy értem jöttek, hiszen az ő tulajdonuk vagyok! Ez világos volt előttem! El akartak vinni. El tudják képzelni a félelmemet? Színtiszta horror volt! Szellemi testem forogni kezdett és menekülni kezdtem. Az anyagi testemre vetettem magam, mert a testembe akartam visszabújni, de az már nem fogadott be. Szörnyű félelemmel küszködtem. Lelkemmel futni kezdtem és menekülni. Nem tudom hogyan, de átjutottam a falon. Nem akartam mást, csak elrohanni, s egy ugrással a semmibe kerültem.

Egy alagút belsejébe jutottam, amely hirtelen odakerült és lefelé vezetett. Először még volt egy kis világosság. Olyan látvány fogadott, mint egy lép és olyan nyüzsgés volt benne, mint egy méhkaptárban.

Sok-sok ember volt ott, öregek, férfiak és nők, hangosan kiabáltak, durván, vad sörénnyel, csikorgatták a fogaikat. Megállás nélkül mozgattak lefelé, egyre lejjebb húztak, hiába próbálkoztam mindinkább kijutni. Egyre kevesebb lett a fény, s addig csúsztam ebben az alagútban, míg teljesen sötét nem lett. Tehetetlen voltam. Olyan sötétségbe merültem, amilyen a földön nincs, emberi szavakkal nem lehet leírni. Fölül teljesen világos volt, lejjebb pedig egyre sötétebb. El tudják képzelni, milyen öröm ért, amikor még a fényben láttam az édesanyámat. Ő egészen világos volt. Már évekkel ezelőtt meghalt. Egyszerre megértettem, hogy ezek a fehér ruházatok, amilyennel anyám, mint a nap, fel volt öltöztetve, azok mind a szentmisék voltak, melyeken részt vett földi életében. Nem volt lehetőségem anyámhoz menni és nála egy pillanatig is maradni. Védtelenül merültem bele a sötétségbe, amelyhez hasonló nincs. A föld legsötétebb éjszakája is déli világosság ehhez képest. De ott ez a sötétség szörnyű fájdalmat, horrort, szégyent okoz. Minden rettenetesen bűzlik. Egyre több ijesztő alakot és lényt lehetett látni olyan csúfakat, hogy el se tudjuk képzelni! (Kép: Gloria Polo előadás közben.)

(Források az első részben!) (folyt.)

maxresdefault_535_3.jpg

Szólj hozzá!

1101581110_250.jpg     Szent XXIII. János (Angelo Giuseppe Roncalli 1881-1963) római pápa 1958–1963 között, Szent Péter 261. utóda.
     Szegény paraszti családból származott, s ezt még szentszéki diplomata korában sem felejtette el. Egyszerűségének, közvetlenségének és őszinte emberszeretetének köszönhetően minden idők egyik legnépszerűbb pápája volt.
     A hívő nép ajkán megbecsülést kifejező megszólításai születtek, mint „a jó pápa", „a világ plébánosa", ill. amiért időről időre elhagyta a Vatikánt, az amerikaiak "Johnnie Walker"-nek nevezték (sétáló János – a whiskymárkára utalva), az olaszok pedig „Giovanni Fuori le Murának” (falakon kívüli Jánosnak – a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikára utalva).
     Bár pápasága kevesebb mint öt évig tartott, mégis tudott maradandót hagyni maga után: pl. teljesen váratlanul összehívta a II. Vatikáni Zsinatot, a Katolikus Egyház 21. egyetemes zsinatát. A pápa terve nem csak az egyház megújítása, de számos liberális egyházi tisztségviselő álláspontjának tisztázása is, ennél fogva a bejelentése kifejezetten riadalmat keltett. A pápa nyitóbeszédében a célt így határozta meg: "A zsinat fő feladata, hogy az Egyház a keresztény tanítás szent letéteményét minél hatékonyabb eszközökkel őrizze és hirdesse!"
     XXIII. Jánosnak az elképzeléseit nem sikerült megvalósítania, hirtelen halála okán.

     Az Egyház 2000. szeptember 3-án boldoggá avatta, 2014. április 27-én az Isteni irgalmasság vasárnapján, az őt korábban boldoggá avató II. János Pál pápával együtt pedig szentté avatták.
Emléknapját október 11-én (a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának évfordulóján) tartja a Katolikus Egyház.

xxiii_janos_530_1.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgHogyan segíthetünk a Szenvedő Lelkeken? 1

1. Mindenekelőtt a szentmise felajánlásával, ami nagyságrendjében semmi mással nem helyettesíthető. 

2. Vezekléssel. Minden testi vagy lelki szenvedés, amelyet a szenvedő lelkekért felajánlunk Istennek, nagy megkönnyebbülést hoz a számukra! 

3. A Szentmise áldozat után a rózsafüzér a leghatékonyabb eszköz, amellyel a Szenvedő Lelkeknek segíteni lehet. A rózsafüzérima hatására naponta számos lélek menekül meg, akiknek egyébként még hosszú ideig kellene szenvedniük. 

4. A keresztúti áhítat is jelentős enyhülést hozhat. 

5. Felbecsülhetetlen értékűek a búcsúk – állítják a Szenvedő Lelkek. Ezek a jóvátétel azon formái, amelyet Jézus Krisztus keresztáldozata jelentett a mennyei Atyának. Aki életében sokszor nyer búcsút a Szenvedő Lelkekért, a halála órájában is több kegyelemben részesül, mint mások, és a halál előtti bűnbocsánatot is teljes mértékben elnyeri. 

Nagy kár lenne, ha egyházunk ezen kincseivel nem élnénk a Szenvedő Lelkek érdekében. Vagy talán nem szörnyű, ha egy halom aranykincs előtt állunk, és szabadon adhatnánk belőle bármennyit a rászorulóknak, akik maguk nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel. Ezzel szemben, arra sem vesszük a fáradságot, hogy kinyújtsuk a kezünket, osztogatva a nélkülözőknek? Sajnos, sok helyen évről évre csökken a búcsúk lehetőségét igénybe vevők száma és ez nem csupán az elvilágiasodott gondolkodásnak tudható be, hanem az e kérdésben az egyháziak felvilágosító munkája hiányának! 

6. Adományokkal és jócselekedetekkel – főleg pedig a Világmisszióra való adakozással.

7. Gyertyagyújtással is segíthetünk a Szenvedő Lelkeken! Egyrészt, mert ez a szeretet jele, másrészt mert a gyertyák meg vannak szentelve, és bevilágítanak a Szenvedő Lelkek világának sötétségébe. 

8. Szenteltvíz széthintése is enyhíti a fájdalmaikat. Ha ezt tesszük a Szenvedő Lelkekért, jó lenne, ha hallhatnánk a szenvedők esdeklését, hogy „Még többet!” 

st_-catherine-of-genoa-1.jpg„A vigasznak ezek az eszközei azonban nem egyforma módon segítenek a lelkeknek. Ha valaki életében nem sokra tartotta a Szentmisét, akkor az a tisztítótűzben sem fog rajta sokat segíteni. Aki életében keményszívű volt, kevés segítséget fog kapni. Azoknak is keményen kell bűnhődniük, akik a becsületsértés vétkét követték el. Aki azonban nyíltszívű volt egész életében, sok segítségre számíthat. Az a lélek, aki Szentmiséket mutattatott be a Szenvedő Lelkekért, maga is részesülhet majdan a tisztítótűzben ezek segítő érdemeiben (...) Ha a tisztítótűzben Szenvedő Lelkek, a töredelmes bűnbánat által megtisztulhatnának, egy szempillantás alatt megfizetnének az összes bűnükért. Ilyen hatalmas ereje lenne a bűnbánat fájdalmának. Ez a fájdalom vakító fénnyel világítja meg azt a bizonyos eseményt, amelynek súlya most megakadályozza, hogy eggyé legyenek életük legmagasztosabb céljával, szerelmük tárgyával, Istennel.” (Génuai Szent Katalin) (SM)

w12ar_535.JPG

Szólj hozzá!

   Kedves Olvasóim! Amiként a Szűzanya ünnepei nem teljesek a Rózsafüzér Királynője ünnepének hiányában, úgy nincs bensőséges Mária-tisztelet sem rózsafüzérezés nélkül. Ez az ájtatosság vihet ugyanis közelebb bennünket az Istenanya titkában való elmélyülésben!

A Boldogságos Szent Szűzben a Megváltó Társát szemléljük, aki a szeplőtelen fogantatás titka által, egyedülálló módon mentes maradt az ősbűn átkától, és még a személyes bűntől is. Istenanyai méltósága révén, Szent Fiánál közbenjárónk, tehát kérhetjük Őt, különösen a Neki legkedvesebb rózsafüzér imádsággal, mely a Mária-tisztelet bensőséges megnyilvánulása. A Megváltás és Szűz Mária titkainak szemlélése, végeredményben a Szentháromság Egy Istennel való kapcsolatunkat segíti, mégpedig olyan értelemben, hogy Mária által jutunk el Jézushoz. Ezért nagyon lényeges, hogy minél buzgóbban, és minél nyitottabb szívvel imádkozzuk a rózsafüzért, kérhetjük közbenjárását, és fogadjuk a kegyelmeket, amelyeket az Úr, Szent Anyjának keze által kíván adni nekünk.

nevtelen_150.jpgEbben teljesedik be a bensőséges Mária-tisztelet és a rózsafüzér-imádkozás egész jelentősége és kegyelmi értéke.

Montforti Grignon Szent Lajos így ír a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében: "Kérve kérlek azért benneteket azzal a szeretettel, melyet Jézusban és Máriában irántatok érzek, (…) imádkozzátok el naponta az Olvasót, sőt az egész 15 tizedes rózsafüzért... Halálotok óráján áldani fogjátok a napot és az órát, amikor nekem hittetek...!” (TMT 254.)

(vége)san_luis_de_montfort_2_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgOnnan nem jött még vissza senki? 1

− Mondják a hitetlenkedők! Ha mégis akadnak, akik látták a kárhozat helyét, azt meg nem hiszik el! − Hát így könnyű mindent tagadni!nieznani-ze_300.jpg

Tanúságot tettek a pokolról tbk. Szienai Szent Katalin, Szent Brúnó, Génuai Szent Katalin, a három fatimai pásztorgyermek stb. De lássunk két 20-21. századi szemtanút!

Részlet Dr. Gloria Polo Ortiz (ld. alul!) "Akit villámcsapás ért" c. megrázó tanúságtételéből, melyben beszámol a pokol torkából való visszatéréséről. 1995-ben villámcsapás érte. Elégett testrészei és belső szerveinek státuszából reális volt, hogy orvosilag menthetetlen. A szíve valóban le is állt és lelke elhagyta a testét. Egyik pillanatban még a kórterem egy pontjáról figyelte, az orvosok újraélesztő próbálkozásait, majd egyszer csak egy ismeretlen világba lépett, ahol szóltak hozzá és ő is beszélt rokonaival, majd felismerte az Úr dicsőséges jelenlétét.

De nemcsak érzékelte Isten valóságát, hanem hallotta, amint az Úr számon kéri tőle szeretetlen életét. Ott és akkor szembesült leélt életének bűneivel, és a másokban okozott lelki rombolás felelősségével. Teljes intellektusával megélte a kárhozat realitását, mint az igaztalan és szeretetlen földi élet igazságos következményét. Isten irgalmasságát egy ismeretlen szegény ember őérte felajánlott böjtje, imádsága és a lelki üdvéért befizetett Szentmiséje esdette ki számára, aki újsághírből értesült a ritka és tragikus balesetről. Az Úr visszaküldte a földi életbe Gloria Polo Ortizt, hogy tegyen tanúságot a földi élet felelősségéről.

Előadásaiban így beszél erről: Hallgassák csak, mi történt! Amikor ebben a borzalmas helyzetben voltam a kórházban, elképesztő rémület tört rám! Egyszerre csak azt látom, hogy valóban vannak démonok, akik most eljöttek, hogy magukkal vigyenek! A valóságban láttam magam előtt ezeket a félelmetes ördögöket. Nem olyanok voltak, mint amilyeneknek a földön elképzeljük, hanem sokkal borzalmasabbak! A tekintetük szörnyen ijesztő volt és mérhetetlen gyűlölet sugárzott a szemükből. Megértettem, hogy adósuk vagyok. Azért jöttek, hogy behajtsák rajtam az adósságot, mert elfogadtam a bűnre való ajánlatukat. Ezért fizetnem kell és az ár én magam vagyok örök életemmel. Eladtam a lelkem az ördögnek, mert így-úgy üzleti kapcsolatba kerültem vele. Szörnyű volt a tudata, hogy a bűneimnek ilyen végzetes következményei vannak. A bűnök a sátán tulajdonai, nem adja ingyen, fizetni kell értük. Minden embernek tudatában kéne lennie ennek! Egyszerre csak minden bűnöm, amit az utolsó szentgyónásom óta elkövettem, életre kelt. A bűneinkért fizetni kell, nem csak a földi lelkiismeret-furdalással, de fizetünk belső békénk elvesztésével, egészségünkkel és örök életünkkel! Ha törzsvásárlók lettünk a sátán szupermarketjében, akkor már mindig csak az ő boltjában vásárolunk, mígnem a saját lelkünkkel fizetünk. Az övéi leszünk, elzálogosítva nála örök lelkünket. Az ördög legnagyobb trükkje, hogy megpróbálja elhitetni, hogy ő egyáltalán nem is létezik, és én bedőltem ennek!

(Források az első részben!) (folyt.)

souls-in-hell-s_b535.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgHa a lélek szembesül az Úrral 2

     Kér minket Jézus, hogy soha ne feledkezzünk el a szüntelen bűnbánatról, áthatva attól a tudattól, hogy Ő azért hordozta el azt a mérhetetlen kínt földi életében, hogy megajándékozhasson minket az üdvösséggel.

Jézus szeretete, mellyel minden egyes lelket körülölel, nem összehasonlítható semmiféle szeretet intenzitásával, amit itt a földön ismerünk. Bizonyos értelemben minden lélek önmaga egyedül egy univerzum. Jézus többször is elvitt engem az ítélet helyére. Legutoljára akkor láttam, amikor egy nagy bűnösért imádkoztam. Lelkivezetőm kérésére megkérdeztem Jézust, hogy megmenekült-e ez a bűnös. Ekkor Jézus megengedte nekem, hogy jelen legyek, amikor ez a lélek átment az ítéleten. Arra számítottam, hogy nagy dolgokat fogok látni, de semmit nem láttam. Néztem ezt a lelket paruziája pillanatában, ahogy őrangyala és a Sátán között állt. Jézus isteni fölségével várta ezt a lelket. Nem a mennyei Atya ítél.

Az ítélet nagy csöndben zajlik, egyetlen szempillantás alatt. A lélek Jézus tekintetében látja egész élete lefolyását, hiányosságaival és szépségeivel. Ha a lélek a kárhozatot érdemelte ki és nem mutat megbánást, Jézus egyetlen szót sem szól. A lélek elfordul tőle. A Sátán abban a pillanatban magával ragadja. De többnyire az történik, hogy Jézus, kimondhatatlan szeretetének mozdulatával, kinyújtott kezével rámutat arra a helyre, amit a lélek kiérdemelt a Paradicsomban. „Oda fogsz majd menni” – mondja bátorítóan. Majd a lélek kap egy olyan köpenyt, amilyet a tisztítótűzbeli lelkeken láttam, – melynek színe a fehértől a feketéig lehet minden –, és a lélek a purgatóriumba kerül, ahová elkíséri a Szent Szűz is, aki sok vigasztalást mond a léleknek. Az őrangyala is vele tart. Az a lélek, aki nem kárhozott el, mindig nagyon boldog, amikor látja helyét az örök dicsőségben.

A Szent Szűz nincs mindig jelen az ítéletkor. De még mielőtt az ítélet elkezdődne, közbenjár a szólított lélekért Jézusnál. Úgy védelmezi és mentegeti, mintha az ügyvédje lenne. De az ítélet pillanatában a lélek már egymagában áll Jézus előtt. Amikor az ítélet megkezdődik, Mária elhallgat, csak a kegyelem árad ki belőle a lélekre. És mihelyt a lélek megkapta a neki való köpenyt, a Szűzanya mellette terem, hogy elkísérje őt a tisztítóhelyre. Mária szinte mindig hosszú ideig a tisztítótűzben marad, hogy a lelkekre árassza gyöngédséggel teli és vigasztaló kegyelmeit. A tisztítótűz az engesztelés helye, de az örömé is. A lelkek itt várakoznak, de örömmel várakoznak örök üdvösségükre. A hangsúly határozottan az örömön és a boldog reménységen van, és nem a szenvedésen.« (Natália idézet vége!) 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

wsita-general-inicial-del-estado_535.jpg

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     Sajnos szomorúan kell tapasztalnunk, hogy a rózsafüzér iránti lelkesedés egyre lanyhul, mely az általános lelki erőtlenségnek, és nem utolsó sorban, az újabb és újabb látnoki „rózsafüzéreknek” róható fel (és itt nem az 'Irgalmasság rózsafüzérre' gondolok, mely egyházilag messzemenően jóváhagyott)!

A Domonkos Rózsafüzéren kívül ugyanis nincs még egy ima, amely a Szentlélek szavaival ennyire áthatotta volna a katolicizmust, lényegileg meghatározva üdvtörténetünket, történelmünket és amely ennyi kegyelmet kínálna, bírva a pápák s a szentek ajánlásait. És bizony, a megtévesztő szellem próbálkozásának és cselvetésének tulajdoníthatjuk, hogy a hamis látnokok annyi szép lánc-imát ajánlanak, mi másért, minthogy ezt az egyet ne mondjuk! Márpedig ha a Szentlélekisten az Ave Mariát tartotta alkalmasnak a leghatalmasabb kegyelem közvetítésére – az Ige Megtestesülésére –, vajh' mi találhatunk-e szebbet, jobbat Isten ihlette érdem-szerzőbbet?

Ördögűzők tapasztalatai szerint is a gonoszok irtóznak a rózsafüzér puszta nevtelen_150.jpgjelenlététől is! Megvallották, hogy "a rózsafüzér egyetlen Üdvözlégyétől megremeg az egész pokol!" – a démon másutt így folytatta: "Nem tudjátok, nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok: Má-ri-a Szeplő-ő-telen Szíve fogja megmenteni a világot!" (Vö. BAMONTE: Szűz Mária harca, IHTYS 2014)

(folyt.)bkyiae_caaarh-w_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA sátán imperializmusa

humanum_genus_300.jpg     XIII. Leó pápa a szabadkőművesség ellen 1884. április 20-án kiadott enciklikájának kezdő soraiban arra hívja fel a figyelmet, hogy a világ két különböző és egymással szemben álló táborból áll. Az egyik szakadatlanul az igazságért és az erényért harcol, a másik mindenért, ami az igazságnak és az erénynek ellene mond. Az egyik Isten birodalma itt a földön, nevezetesen Krisztus igazi Egyháza, vagyis az, ami teljes lélekkel Istent és Krisztust szolgálja. A másik a sátán birodalma és minden, ami a sátánnak van alárendelve, ami az örök isteni törvénynek ellene mond. Ez a vagy-vagy az egész történelmen végig húzódik, és korunk szellemi harcának is ez a tárgya.

„Ily válságos időben, midőn minden keresztény intézmény oly ádáz és állandó nyakassággal támadtatik meg, kötelességünknek tartjuk jelezni a veszélyt, rámutatni az ellenségre...” (Idézet a fenti enciklikából)

Vagyis a Krisztushoz való hozzáállás a döntő! A végkövetkeztetés pedig adott: ha meg nem tértek (...), nem mentek be a mennyek országába. (Mt 18,2)

Minden állam olyan mint a kormánya. A kormány olyan, mint a népe. A nép olyan mint a hite! De mondhatnánk röviden úgy is, hogy minden kormány olyan, mint a miniszterelnöke, ő pedig olyan, mint az intelligenciája. Márpedig az intelligencia és tudás semmit sem ér keresztény hit nélkül!

A sátán is intelligens, sőt aktiváltan intelligens az ideák és a kivitelezések területén. Ahogy Szent Tamás feltételezi, a sátán az anyagi világban tévedés nélküli intelligenciával rendelkezik az embernek való ártásra. És itt a sajátos bökkenő! Az ördög ugyanis csak a természetfelettiben ostoba. 

Az anyagi világgal s a természet törvényeivel kapcsolatosan  az ördög zseniként ítél. Az emberi test és emberi lélek zseniális ismerője, a legzseniálisabb taktikus és ezt gonoszul tudja érvényesíteni a hitelvek nélküli embereken! Mindezt persze áldozatai észre sem veszik, hiszen csak „teremtett természetes vágyaiknak” engednek!

Még soha, egyetlen emberi kormány sem rendelkezett olyan egyetemes tudással, emberismerettel és a jövő lehetőségeinek akkora átlátásával, mint a sátán. Ennek következtében még egyetlen kormány sem volt képes önmagától, a világ fölötti egyetemes uralom érdekében olyan eredményes imperialista politikát folytatnia, mint amire az ördög képes, de az ördöggel szövetkezve már igen! Vagyis, ha a világ fiainak efféle tervei mégis sikeresnek mondhatók, akkor abban egyértelműen a gonosz szellem segítsége áll a háttérben! A sátáni erők hatalma pedig annál nagyobb, minél szélesebb, szabadabb teret kap a működésre!

(Források az első részben!) (folyt.)

 nuovo-ordine-mondiale_b535.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgHa a lélek szembesül az Úrral 1

     Részlet Natália nővér Naplójából: (Jézus) »„Nem a tegnaptól, nem is egy 40 évvel ezelőtti naptól függ az üdvösséged, hanem életed legutolsó pillanatától. Ezért kell szüntelen bűnbánatban élni. Ha üdvösségre juttok, az azért lesz, mert én megmentettelek titeket. Üdvösségetek nem függ az érdemeitektől. Ám ezektől függ jövendőbeli dicsőségetek. Emiatt két dolgot kell szüntelenül gyakorolnotok: a kitartó bűnbánatot, s azt, hogy gyakran ajánljátok lelketeket kezeimbe, röpimák által. Az ítélet miatt nincs okotok a szorongásra. Megváltótok gyengédsége nagyobb, mint egy újszülött bárányé. Emésztő szeretete magával ragadja a lelkeket. Nem Ő küld a tisztítóhelyre. Önnön lelketek megy oda magától, azzal a türelmetlen vággyal telítve, hogy amilyen hamar csak lehet, ismét találkozhasson – de megtisztulva – a Szeretettel, mely legyőzte őt. A gőgös és megvetéssel teli lélek retteg és viszolyog ettől a Szeretettől – hidegen elhatárolódik tőle: és ez a pokol.

Egy napon, Jézus vállának támaszkodva sírva kérdeztem tőle, hogy miért teremtette a poklot. Ekkor Jézus megmutatta nekem egy nagy bűnös lélek ítéletét, aki megbocsátásban részesült. Az őrjöngő Lucifer így üvöltött Jézus felé: „Ez a lélek egész életében hozzám tartozott! Igazságtalan vagy! Ennek a lelke számtalan bűnben fetrengett, az enyém pedig csak egyetlen egyet követett el, mégis a poklot kellett magamnak elkészítenem!

Jézus, kifejezhetetlen édes szavakkal mondta: „Lucifer, kértél te egyetlen egyszer is bocsánatot tőlem?” Akkor az szörnyű dührohamában felordított: „Azt, soha! Soha! Soha-a-a!” 

Ezek után Jézus felém fordult és azt mondta: „Látod, ha képes lenne bocsánatot kérni, megszűnne a pokol, mert ezt a sátáni gőg készítette.”

Ezért kér minket Jézus, hogy soha ne feledkezzünk el a szüntelen bűnbánatról, áthatva attól a tudattól, hogy Ő azért hordozta el azt a mérhetetlen kínt földi életében, hogy megajándékozhasson minket az üdvösséggel.

tthumb_5_535.jpg

Szólj hozzá!

4b6c3b779d2_230.jpg     Kedves Olvasó! A Magyarok Nagyasszonya napjának megünneplése, nem csak egy szép népszokás Mária iránt, de tudatos kifejezése és megerősítése kell legyen annak, hogy a Szent Szüzet Magyarország Királyasszonyként elismerjük és így tiszteljük!

A királynői tisztelet és elismerés pedig nem annyira az országfelajánlás formai következménye – hiszen ezt más nemzetek is megtették –, hanem a Magyar Királyi Korona felajánlásáé, mely egyedüli birtokosa az országnak, javainak, népeinek – és fontos tudnunk –, hogy a szentistváni felajánlással vált a Boldogasszony a Magyarok Nagyasszonyává, és az országunk Regnum Marianum-má!

A Szent Korona egyedülálló státusza nemzetközileg elismert, hiszen például az összes nemzeti koronák közül – kánonjogilag és liturgikusan – az Istenanya csakis a Magyar Szent Koronával ábrázolható, koronázható meg. Tehát a Mária-képek és szobrok bárhol a világon, csak szimbolikus koronával ékesíthetők!

Miért? Mert a Magyar Korona szent és angyali eredetű – amiként ezt a népi hagyomány és feljegyzések is említik, ezért nevezik misztikus koronának, és eredete épp olyan rejtély, mint a Turini Lepelé, a Guadalupei Képé, vagy a Manoppellói Kendőé! Ezért lehet a mindenkori magyar uralkodó apostoli király, ami nem pusztán egyházi privilégium, hanem ezt az magyar koronás Apostolok Királynője, és az  Apostoli Kettőskereszt teszi! A Magyarok Nagyasszonya ezért tényleges uralkodója népünknek, ha beszélünk róla, ha nem! Mária, hathatós Királynőként és anyaként oltalmaz minket, és mi Benne reménykedhetünk, amiként kér minket, és mi is kérhetünk!

Mindszenty bíboros mondta 1946-ban: „Hazánk ezeréves fennállása a legnagyobb talány. Nem omlott össze annyi történelmi pörölycsapás alatt. Kiépült irtózatos sebeiből, pedig elfolyt a vére. Ám betegágyánál életmentő édesanyja őrködött: a Magyarok Nagyasszonya. És ha a ma magyarját valami fenntartani és vigasztalni tudja, csak ez a történelmi gondolat lehet!”

A Szeretetláng Lelki Naplóban ezt olvashatjuk: "Én jóságos, megértő Édesanyátok vagyok, és veletek összefogva megmentelek benneteket. Szent István Nekem ajánlotta (országotokat), és Én ígéretemmel biztosítottam, hogy szívemen viselem az Ő és a Magyar Szentek kérését. Egy új eszközt szeretnék kezetekbe adni. Nagyon kérlek, fogadjátok megértéssel, mert Szívem bánkódva néz le országomra." (I/37)

A fenti idézetekből következik a szükség, hogy újra tudatosítani kell országunk népében Mária királynői fenségét, mely a nemzettudatunk és jövőnk alapja!

maria_280.jpg1896-ban XIII. Leó pápa a magyar millennium alkalmából Vaszary Kolos bíboros prímás esztergomi érsek kérésére engedélyezte Magyarország részére a Magyarok Nagyasszonya ünnepét és a Lorettói Litániába a Magyarok Nagyasszonya könyörgés beiktatását!

Magyarok Nagyasszonya ünnepét kezdetben október második vasárnapján tartották, majd Szent X. Piusz pápa áttette október 8-ra. Érdekesmód a II. Vatikáni Zsinat után a Magyar Püspöki Kar szeptember 12-re helyezte, de 1984-től újra október 8-án üljük és magyarként, Királynőnket magasztalva ünnepeljük!

Köszöntsük tehát népünk örökös Nagyasszonyát, a Hozsannás könyv szövegével:

,,Áldott Nagyasszonyunk!... Vedd pártfogásodba a magyar apákat, hogy keményen állják a nehéz idők küzdelmeit, és állhatatosan viseljék az élet terheit. Oltalmazd és erősítsd meg hivatásuk szeretetében a magyar anyákat, hogy gyermekeikben hűséges és igaz polgárokat neveljenek az Anyaszentegyháznak és drága magyar hazánknak. Terjeszd ki anyai oltalmadat hazánk ifjúságára, hogy beváltsák azt a szép reményt, amellyel minden magyar szem feléjük tekint''. (Hozsanna, Bp., 1981. 72.)

Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk, és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen

orszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgXIII. Leó pápa és a Szent Mihály ima

leo-xiii_300.jpg     XIII. Leó pápa (1810-1903, 1878-tól pápa) éppen szentmiséjét fejezte be egy vatikáni kápolnában 1884. október 13-án. Már távozni készült, amikor hirtelen megállt az oltár lépcsőjénél. Mereven állt mintegy tíz percig, mint aki önkívületbe esett. Arca hamuszürke lett. Amikor végre megmozdult, egyetlen szót sem szólt a körülötte állókhoz, hanem dolgozószobájába sietett és íróasztalához ült. Ott megfogalmazta azokat az imákat, amelyek végzését elrendelte minden szentmise után. Ezek egyike az alább következő imádság Szent Mihály támogatásáért a sátán elleni harcban.

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”  Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen. (Ezt az imát a II. vatikánumig a Szentmisék végén kötelező volt elmondani, de a liturgikus reform óta ezt sajnos, kevés templomban teljesítik!)

Bizalmas munkatársainak XIII. Leó elárulta, hogy ördögien gonosz hang ezt mondta: – El tudom pusztítani Egyházadat! Jóságos hang válaszolt. A pápa úgy érezte, az Úr beszél a sátánnal. Hasonlóan a Jób könyvében zajló párbeszédhez (Jób 1,6-12; 2,1-7), a sátán időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat, az Úr pedig hatalmat engedett neki a 20. század nagyobb része fölött, hogy Egyházát próbára tegye. 

md22788732007.jpgErről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban. „Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint a miséje befejeztével hálaadásként részt vett egy másik Szentmise bemutatásán. Hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa fölemelte fejét, és tekintete összpontosult valamire a celebráns feje fölött. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról és félelemről árulkodott, és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül magához térve, finoman, de határozottan jelt adott, majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire.’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.”

Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami: szóbeszéd, amit megnyugtatóan igazolni nem lehet.

Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl, Leó pápa egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.

(Források az első részben!) (folyt.)

arhangel-mihail-povergaet-lyutsifera-_535.jpg

 

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     II. János Pál: 2002-es Rosarium Virginis Mariae apostoli levelét: "A rózsafüzérrel a keresztény nép beiratkozik Mária iskolájába, hogy bevezetődjék Krisztus szemlélésébe és az ő szeretete mélységének megtapasztalásába. A rózsafüzér által a hívő kegyelmek bőségét nyeri el a Megváltó Anyjának kezéből. Különösen igényli az imádságot korunk kritikus területe: a család. A bomlasztó erők – mint a társadalom legkisebb sejtjét –, elméletileg és gyakorlatilag egyre erősebben támadják, s azt a félelmet keltik, hogy a család intézménye és vele együtt az egész társadalom sorsa kérdésessé válik. A rózsafüzér imádkozásának sürgetése a keresztény családokban hatékony segítség a korunkat jellemző krízis pusztító hatásainak megfékezésére. Nem véletlen, hogy a 19. és 20. század jelenéseiben Krisztus Anyja minden alkalommal buzdítja Isten népét a szemlélődő imádság e formájára." (vö RVM 7)

nevtelen_150.jpg"Lehetetlen volna megszámlálni a szentek seregét, akik a rózsafüzérben találták meg a megszentelődés hiteles útját. Legyen elég emlékezni Grignon Szent Lajos értékes könyvére, vagy arra a különleges karizmára, melyet Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola hordozott. Az ő életszentségének útja a szíve mélyén hallott sugallatra támaszkodott: „Aki terjeszti a rózsafüzért, üdvözül!” E sugallat alapján úgy érezte, hogy Pompeiben templomot kell építenie a Rózsafüzér Királynője tiszteletére." (vö RVM 8) Jóval szerényebb indíttatás e poszt célja!

(folyt.)bartolobig_535.JPG

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgVajon igaz lehet mindez? 2

     A purgatórium létezése annyira bizonyos, hogy nincs katolikus, aki ezt kétségbe vonhatná. A Szentírás világos tanúságot tesz róla, s ennek nyomán az Egyház már a legkorábbi időktől tévedhetetlenül tanítja!

Sajnos, nagyom magas azok száma, akiknek a tisztítótűz megrázó valóságáról fogalmuk sincs, legfeljebb felszínes elképzeléseik vannak. Ezek a hívek legjobban tennék, ha elmerülnének az üdvösség eme előszobájáról való tanításban és felismernék, hogy a tisztítótűz elkerülésének, vagy az ott lerovandó „tartozás” csökkentésének egyedüli lehetséges helye és módja csak a földi életben valósítható meg, alkalmazva azokat a kegyelmi eszközöket, melyeket az Egyház ajánl számukra. Tehát, semmiképp se fogjuk fel úgy, hogy a purgatórium valami elkerülhetetlen „fátum”, mert azon jóhiszemű hívek, akik csak legyintgetnek, nem csak saját purgatóriumi tisztulásuk idejét hosszabbítják, de téves álláspontjukban, még szeretteiknek sem segítenek megszabadulni kínjaiktól! (POS)

De hogyan éghet egy lélek? – kérdezhetjük.

Isten igazságos és kifejezett megengedéséből a lélek, amely az igazi bűnös, (hiszen a test engedelmeskedett a léleknek) tehát úgy szenved, ahogyan a test szenvedne. 

Pazzi Szent Magdolna egy látomásban látta a tisztítóhely különböző szenvedéseit. Állítása szerint, a legelviselhetetlenebb szenvedéseket is örömmel tűrték el a lelkek. „Ha Isten nem nyilatkoztatta volna ki ezt számomra, sose hittem volna el – mondta elöljárójának. A gyötrelmeket nem nevezhetem kegyetlennek, inkább előnyösek azok, mert hiszen a paradicsom kimondhatatlan boldogságához vezetnek.” (NET)p222_faou_le_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpg„A megtéréstől függ a jövőtök!” 4

_liberte_egalite_fraternite_280.JPG     Vigyáznunk kell! Mert kozmikus harc folyik minden egyes lélekért, a csábítás, a megtévesztés és a pszichomanipuláció minden eszközével; a tét az örök élet boldogsága! Ha figyelmetlen vagy, könnyen elragad a világ és észrevétlenül is az istentagadók oldalára sodor! Hirtelen azt hiszed, hogy „felvilágosodtál”, holott épp az életed világos célját vesztetted szem elől és sajnos könnyen a „sötétség” várományosa lehetsz!

Az istentelen eszmék – mint ilyenek – az élet minden területén kizárólagosságot követelnek maguknak, nyilvánvalóan a kereszténységgel szemben is, melyet mindig is a totalitárius kibontakozásuk legfőbb akadályának tekintenek. Közös céljuk az önálló emberi gondolkodás és vélemény nyilvánítás kiirtása, úm. a „népnek” egyetlen homogén „tömegmasszává” való formálása. 

Jézus tanítása szerint a gonoszságért és a sötétségért nem lehet csak a sátánt felelőssé tenni: „Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, házasságtörések, lopások, gyilkosságok, a hűtlenség, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és ezek tisztátalanná teszik az embert.” (Mt 15,19-20). Az ember felelősséggel tartozik tehát a tetteiért, bűneiért és nem okolható mindenért csak az ördög.

Források az első részben!) (folyt.)

 6363402_535.jpg

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     A Szűzanya minden jelenésében, különösen az 1917-es fatimai kéréseiben, a rózsafüzér imádkozására való felhívás szerepel.     

XII. Piusz pápa az Ingruentium malorum [kezdődő veszély] kezdetű enciklikájában ezt írja: "Vonakodás nélkül újból kijelentjük, hogy nagy reményt fűzünk a Szent Rózsafüzérhez a korunkat sújtó bajok helyrehozatalában. Nem erőszakkal, nem fegyverekkel, nem emberi erőfeszítéssel, hanem ezen imádság által elnyert isteni segítséggel, a parittyával rendelkező erős Dávidhoz hasonlóan, az Egyház rettenthetetlenül szembenéz a pokoli ellenséggel". Az ifjú házasoknak 1941. október 8-án e szavakat mondta a rózsafüzérezésre biztatva őket: E módon a legtisztább és leghatalmasabb Szűz védelme alá helyezik magukat.

VI. Pál pápa „Marialis cultus” apostoli buzdítás kezdetű enciklikájából: „A rózsafüzér mondása természete szerint nyugodt, késleltetetten lassú ritmust igényel, ami elősegíti az imádkozóban az elmélkedést az Úr életének misztériumairól, melyet Annak szívén keresztül lát, aki a legközelebb állt az Úrhoz, s melyekből elmondhatatlan gazdagság fakad.”

II. János Pál: 2002-es Rosarium Virginis Mariae apostoli levelében így ír: nevtelen_150.jpg"Az Egyház a rózsafüzérnek mindig különös hatékonyságot tulajdonított, ezért a legnehezebb ügyeit a közösségben, folyamatosan mondott rózsafüzérre bízta. Olyan pillanatokban, amikor az egész kereszténység került veszedelembe, a Rózsafüzér erejének tulajdonították a megmenekülést, és utána úgy köszöntötték a Rózsafüzér Királynőjét, mint a szabadulás kieszközlőjét (…) Számos jele van annak, hogy a Szent Szűz éppen ezen imádság révén akarja érvényesíteni anyai gondoskodását!" (RVM 39)

"A rózsafüzér jellegzetesen máriás imádság, lényegét tekintve krisztologikus. Alkotóelemei az evangéliumi üzenetnek mintegy rövid összefoglalása. Benne visszhangzik Mária imádsága, örök Magnifikátja, a megváltó megtestesülés művéért, mely az ő szűz méhében kezdődött el." 

(folyt.)

pio_xii_declara_maria_reina_535.jpg

Szólj hozzá!

A rózsafüzér Királynőjének ünnepe

misterio-do-rosario.jpg     Október 7-e Rózsafüzér Királynője, más néven Olvasós Boldogasszony napja. E hálaünnepen Mária közbenjárásáért, Isten segítségéért imádkoznak a keresztény hívek. Az olvasó imádkozása a domonkos szerzeteseknek köszönhetően a XV. század folyamán nyerte el mai formáját. Mária e jeles ünnepét V. Piusz pápa (1566-72) rendelte el a lepantói csata emlékezetéül, először Győzelmes Boldogasszony néven.
A szentolvasó imádkozásával, az Istenszülő iránti tiszteletünket kifejezve, Jézus életéről elmélkedünk, megváltásunk titkaira emlékezünk. Máriával együtt újra megerősíthetjük az igent Isten akaratára.
     A rózsafüzér négy forrásból eredeztethető: a zsoltározás, a Miatyánk, az Üdvözlégy és az imaláncok határozták meg kialakulását – ezekből adódott össze körülbelül a XV. században a ma ismert rózsafüzér.
     A XIII. században sok szerzetesrendben imádkozták a zsoltárokat, néhány helyen mind a százötven zsoltárt. Azok a barátok, akik nem tudtak olvasni, százötven Miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett. A hagyomány szerint Szent Domonkos kapta a rózsafüzér ajándékát, mely azonban, csak évszázadok során érte el mai formáját! A rózsafüzér kezdetben százötven Üdvözlégyből állt, melynek csak az első, szentírási részét mondták. IV. Orbán pápa 1261-ben adta hozzá Jézus nevét.
     A XV. században a rajnavölgyi karthauzi szerzetesek minden Üdvözlégyhez hozzárendeltek egy titkot Jézus életéből, ami elmélkedésre, szemlélődésre indította az imádkozókat. Többnyire csak ötven Üdvözlégyet mondtak, és így ötven titkot soroltak fel.
     A karthauzi Porosz Domonkos az ötven Üdvözlégyet tizedekre osztotta, s ezen imádságot rosariumnak, vagyis Mária rózsakoronájának nevezte el.
     Alanus de Rupe, domonkos szerzetes Douaiban 1468–70 körül megalapította a Rózsafüzér Társaságot, amely nagyban hozzájárult a szentolvasó imádkozásának elterjedéséhez.
     A Dicsőség és az apostoli hitvallás, valamint az öt tizedet megelőző három Üdvözlégy az isteni erényekkel kapcsolatban a tridenti zsinat után, a XVI. században került a rózsafüzérhez.
     Az üdvözlégy második része – Asszonyunk, Szűz Mária... – csak később lett része az imádságnak, Szent V. Piusz pápa kezdeményezésére, aki 1568-ban hivatalosan jóváhagyta a rózsafüzért.
     1572. október 7-én szintén V. Piusz vezette be ünnepét Győzedelmes Nagyasszonyunk tiszteletére, az 1571-es lepantói tengeri ütközet emlékére. A pápa és az egész keresztény világ a lepantói győzelmet a rózsafüzér-imádságnak, illetve a Szűzanyának tulajdonította. Szent V. Piusz a csatát segítendő, a rózsafüzért imádkozta; közben látomása volt: a győzelmet látta. Délben valóban megfordult a szél, a füstöt a törökökre vitte, így a keresztesek győztek.
     XIII. Gergely 1573-ban a Legszentebb Rózsafüzér elnevezéssel október első vasárnapjára helyezte át az ünnepet azon templomok és kápolnák számára, ahol rózsafüzér-oltár volt. Savoyai Jenő 1716-ben kivívott péter-váradi győzelme emlékére, ahol szintén a rózsafüzér imádkozása segítette a győzelmet, XI. Kelemen pápa (1700–21) az egész egyházra kiterjesztette. XIII. Leó pápa 1887-ben megemelte az ünnep rangját, s a domonkos miseszövegeket tette általánossá. Szent X. Piusz pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet október 7-re.

     A Rózsafüzér Királynője nevet 1960-ban adta XXIII. János pápa e jeles Mária-ünnepnek.

Magyar Kurír (2011) nyomán szerkesztve

rosary-madonna-detailsmaller_1.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgVajon igaz lehet mindez? 1

     Akár elhisszük akár nem, a tisztítótűz valósága ugyanaz marad! „A purgatórium túltesz mindenen, amit képesek vagyunk elgondolni vagy elképzelni!” – ezek Szent Ágoston szavai. Ezt nyomatékozza Szent Fausztina nővér is Naplójában: »Őrangyalom utasított, hogy kövessem őt. Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben sok szenvedő lélek volt. Ezek a lelkek szívből imádkoznak, de ez nem használ nekik. Csak mi tudunk rajtuk segíteni. Az őket égető lángok engem nem érintettek. Őrangyalom egy pillanatra sem hagyott el. Megkérdeztem a lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. Láttam a Szűzanyát, amint meglátogatta ezeket a lelkeket a tisztítótűzben. A lelkek Tenger Csillagának nevezik Máriát. Enyhülést visz nekik. Még többet is szerettem volna velük beszélni, de őrangyalom jelezte, hogy mennünk kell. Kiléptünk ebből a szenvedésekkel teli börtönből. [Egy belső hangot hallottam], mely azt mondta: „Irgalmam nem akarja ezt, de az igazság megköveteli.” Ettől az időtől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem a szenvedő lelkekkel. (Napló 20) A lélek abban a pillanatban, melyben a világból kilép, belátja egész valóját, a tökéletlenségeit és rovásait. Félelmes fölségben emelkedik fel előtte az Isten végtelen szentsége, mellyel szemben a Szent Szűz tisztasága is csak árnyék. Érzi, hogy itt a végleges elszámolás órája s szívéből kitör a legideálisabb bánat. Lát akadályokat önmaga és Isten közt, melyeket csak a tisztítótűz elégtétele háríthat el, s önként magára veszi a fájdalmat. Szívesen szenvednek s azt az imát, a szentmiséket és jócselekedeteket, melyeket értük fölajánlunk, Isten kezei közé teszik. (vö. Prohászka 67) (Az elhunytak) érzik tökéletlenségüket s bűneik és gyarlóságaik nagy adósságát. Halálos bűn nélkül is egy gyönge, gyarló, bűnös élet elégtétele nyomja őket. S ők eleget akarnak tenni. Nemhogy készteti őket az Isten igazságossága, hanem ők maguk égnek a vágytól, hogy eleget tegyenek, hogy lelkükről a foltot, az árnyat letörüljék, hogy szívük nagy-nagy fájdalmát oltsák s a sokszor megvetett, ignorált és gyávaságukban meg nem követett Istent megengeszteljék. Amily mohó vággyal akarnak szenvedni, hogy Istennek elégtételt nyújtsanak, ép oly mohón kívánják, hogy az elégtételt értük mi is Istennek bemutassuk, hogy szenvedéseinkkel, böjtjeinkkel, imáinkkal segítségükre siessünk. Igen, segítsük őket!« (uo. 45-46) Ne okoskodjunk földi elképzeléseink szerint, mert a túlvilág – másvilág!

80941598_o_535.jpg

Szólj hozzá!

habsburgok1_530.jpg    Az 1867-es „rendszerváltás” után, a vérbírák és hóhérok felelősségét senki nem firtatta. Nem csak a bocsánatkérés maradt el osztrák részről, hanem Windischgrätz és Haynau megbecsült személyek maradtak. Az utóbbi még földesúr is lehetett Magyarországon. Nem történt meg a kivégzettek és bebörtönzöttek rehabilitálása, nem kaptak kárpótlást. A kárpótlás kérését Damjanich János és Csányi László özvegyei megpróbálták, de a magyar pénzügyminisztérium vezetői el sem mentek a tárgyalásra. Míg a hóhérok magas kegydíjat, nyugdíjat élveztek, addig a 48-as honvédek kegyelemkenyéren éltek. A magyar országgyűlés március 15-e helyett, április 11-ét ( a márciusi törvények szentesítése) iktatta be ünnepnek, nehogy a hóhér, Ferenc Józsefet megsértsük. Az akkori magyar miniszterelnök Kossuth Lajos temetésére sem mert elmenni. Dicsőítsük hát ma is Ausztriát! Mégis csak jobb itt egy Habsburg Intézet, mint egy 48-as.
     Folytatásként az eddigi, október 6-i megemlékezések szereplői többnyire olyan tábornokok voltak, akik nem magyarként álltak ügyünk mellé. Irántuk érzett tiszteletem fenntartásával mégis kritikával kell említeni ezt a szemléletet. Legutóbb a közmédia már odáig elment, hogy a 13 vértanú közül csak hárman beszéltek magyarul, de ők sem biztos, hogy ízig-vérig magyarok voltak. (M1. október 3.) Nyilván Nagy Sándor Józsefre, Török Ignácra és Vécsey Károlyra gondolt a „tisztelt” szakértő. A magyar nevűek közül tehát nem volt már magyar Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő és Lázár Vilmos ! Igaz, hogy Lázár és Kiss felmenői közt voltak örmények, de ettől még ők nem örmények voltak és nem örményül beszéltek. Hogy sírjukban nyugodtan pihenjenek, valljuk, hogy igaz magyar hazafiak voltak. Ez a szemlélet elvezet odáig, hogy le lehet írni, hogy Árpád zsidó volt és a fenti szemlélet alapján IV. Béla sem volt magyar, mert anyja merániai Gertrudisz volt. A nemzeti tudatunk szerint még az Anjou Károly Róbert is magyar volt. Talán a médiának inkább Illyés Gyula: Ki a magyar c. könyvét kellene közzé tenni, haj de ott olyanok dirigálnak, akik ezt sem ismerik. A csúsztatás egyértelmű: mire vagytok ti büszkék magyarok? A 13 mártír nem is magyar volt, ők a liberális szabadság eszményekért haltak meg. Valóban? Az Olmützi alkotmány nem vonta kétségbe a feudális rend felszámolását és a polgári rend kialakítását, de megtagadta nemzetünk létét, szabadságát. Ez ellen folyt a szabadságharc és az aradi 13 tábornok, oly sok mártírral együtt a nemzetünk szabadságáért, függetlenségéért áldozta életét igen tisztelt liberális média! Senki nem veheti el ettől a nemzettől, hogy büszke legyen mártírjainkra, mert ők miénk lesznek, míg e nemzet él a Kárpát-medencében.

habsburgok3_530.jpgarad 2.jpg
arad 3.jpgarad 1.jpgarad 4.jpg

 

Szólj hozzá!

 Aulich Lajos

(1793-1849)német
honvéd tábornok
"Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot."

 Damjanich János

(1804-1849)szerb
honvéd tábornok
"Legyőztük a halált, mert bármikor készek voltunk elviselni azt."

 Dessewffy Arisztid

(1802-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Tegnap hősök kellettek, ma mártírok. Így parancsolja ezt hazám szolgálata."

 Kiss Ernő

(1799-1849)örmény
honvéd altábornagy
"Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük."

 Knézics Károly

(1808-1849)horvát
honvéd tábornok
"Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat."

 Láhner György

(1795-1849)német
honvéd tábornok
"Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom."

 Lázár Vilmos

(1815-1849)örmény
honvéd ezredes
"Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek."

Leiningen-Westerburg Károly

(1819-1849)német
gróf, honvéd tábornok
"A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját."

Nagysándor József

(1803-1849)magyar
honvéd tábornok
"De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett."

Poeltenberg Ernő

(1808-1849)osztrák
lovag, honvéd tábornok
"Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide."

Schweidel József

(1796-1849)magyar
honvéd tábornok
"A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot." 

 Török Ignác

(1795-1849)magyar
honvéd tábornok
"Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam." 

Vécsey Károly

(1803-1849)magyar
gróf, honvéd tábornok
"Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt."kivegzes_2_2.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpg„A megtéréstől függ a jövőtök!” 3

antichrist2_xl_p300.jpg     A politikában az erős egyéniség a döntő tényező. A kimagasló személyiséghez és nagy ideákhoz zseniális taktikai készségnek is járulnia kell, hogy e kettőnek sikere legyen. Háborúban ennek példája a jó tábornoki stratégia. A keresztény szimbolika ezért ábrázolja a sátánt gyakran sakkjátékosként. A sakk a számító taktika zseniális játéka. Aki a világtörténelem sakkjátszmáját filozofikusan követi, az könnyen felismerheti, hogy a sátán a módszer nagy mestere, ügyes diplomata, dörzsölt taktikázó. 

A játék művészete annak a leplezéséből áll, amit valaki akar, és annak színlelésében, amit nem akar. A cél világos: az emberiség sátánizálása az Istentől való elszakítása által. Ez a procedúra három lépésben zajlik le. 

Az első lépés az Istentől való elszakadás az alkalmankénti bűn által. A második lépés a gonoszságban való radikalizálódás az Istentől való tudatos és krónikus elfordulás által. A harmadik lépés az Isten elleni formális lázadás a nyílt keresztényellenesség által. 

Az első szakasz tehát a gyengeség, a második a rosszaság, a harmadik a gonoszság. Az eredmény: sátáni csatlóssá vált ember.

   Az emberiség történelmében a sátán első ízben kígyó képében jelenik meg. „De a kígyó ravaszabb vala a föld minden állatainál, melyeket az Úr Isten alkotott vala.” (1Móz 3,1) A sátán kígyó alakjában céljait a csalfa frázisok mögé dugja el, mely a fél-igazság és a fél-hazugság keveréke. Az ördög ős-szüleinknek az Istenhez való hasonlóságról beszél („olyanok lesztek, mint Isten”), a szem felnyílásáról, a halhatatlanságról. Ezek igazságok, de egyúttal tévtanok is, aszerint, hogy ki hogyan értelmezi, mert a gonosz lélek frázisnak se nem a fél-igazság, se nem a fél-hazugság a célja, hanem egyedül a teljes hazugság. 

Ez az indirekt módszer a történelem folyamán mindig ragyogóan bevált. Ez minden tévtan és minden forradalom módszere. Amikor a sátán sötétséget akar elterjeszteni, mindig a fény angyalának köpenyegébe burkolózik és látszat jót kínál (amit aztán, még látszat szerint sem valósít meg) (vö. 2Kor 11,14). Amikor egy zsarnokságot akar győzelemre juttatni, mindig a szabadság lobogóját bontja ki. Amikor meg akarta fosztani az emberiséget a Szentségek oltalmazó hatásától, akkor jobbító reformokat kínált és ez volt a protestantizmus. Amikor sötétséget akart a fejekbe és a lelkekbe, akkor meghirdette a Felvilágosodást. Így jött aztán a pogány humanizmus a világba, így a vallási racionalizmus, így a kommunizmus, így a liberalizmus és az extrém nacionalizmus. Mert soha nem köszöntött akkora sötétség a világra, mint épp a „felvilágosodás által”!

(Források az első részben!) (folyt.)

1517_1789_1917_535.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgA purgatórium különböző mélységei 

     Pazzi Szent Magdolna és mások kinyilatkoztatásaiból tudjuk, hogy a purgatórium nem egyetlenegy hely, hanem a bűnök súlyossága szerinti szintjei vannak. Hogy a büntetés ezen helyét jobban megismerhessük, Római Szt Franciska híres látomásához kell folyamodnunk, mely mintegy térképe a fájdalom ezen országának. (Bolland. Vie de Ste. Francoise)

Szent Franciska azt tanítja, hogy a tisztítóhely három szakaszra van felosztva: a legfelső részben vannak azon lelkek, akik istenes életet éltek ugyan, de  Isten iránti vágyukban nem mélyedtek el eléggé, és itt az Isten látása után epedő vágyuk hevessége miatt és által gyötrődnek, enyhébb s rövidebb ideig. A közepén van az a hely, ahol nagy betűkkel e szó olvasható: «Purgatórium», itt szenvednek azon lelkek, akik kisebb vétkeket követtek el, de amelyek mégis – a jéghidegtől a tűzforróságig – érzéki büntetést igényelnek. A mélység legalján, a pokol szomszédságában van a harmadik rész, vagyis a tisztítóhely legalsó része. Ez lángolva világító, átható tűz, mely csak attól különbözik a pokoli tűztől, hogy nem világít hanem sötét. Ezen legalsó részben három elkülönített hely van. Az első a világi emberek számára, kiknek súlyos vétkeik várnak kiengesztelésre; a második a szerzetesek és szerzetesnők,valamint az egyházi tisztséget viselő világiak, számára. A harmadik, ahol a szenvedések a legelviselhetetlenebbek: a papok és főpapok számára.

Hogy a tisztítóhelynek van egy felső része is, ahol a lelkek semmi érzéki büntetést sem szenvednek, nem kételkedhetünk, mert Római Szent Franciskán kívül nagyszámú kinyilatkoztatás is megerősítik e tényt.

Maga a szent Szűz nyilatkoztatta ki Szent Brigittának, hogy van egy szellemi purgatórium, melyet a 'vágyódás purgatóriumának' neveznek.

Itt azok a lelkek vannak, akiknek nem kell érzéki szenvedést kiállaniok, de szenvednek az Isten utáni vágytól, mert halandó életük napjaiban nem vágyódtak eléggé a Teremtő után. A tisztítóhely középső része az a hely, melyet fentebb Római Szent Franciska leírásában láttunk, melyről Pazzi Szent Magdolna mondja, hogy abban azon lelkek vezekelnek, kik tudatlanságból vagy gyarlóságból vétkeztek.

Mindkét szent ugyanazon fajta vétkek miatti vezeklést, ugyanazon szenvedésekkel, a tűz és jég általi gyötrődéssel írják le. 

Szent Fausztina írja: Midőn a kápolnába mentem, az Úr közölte velem, hogy a választott lelkek között különösen kiválasztottak is vannak, akiket nagyobb szentségre hívott meg, és így rendkívüli közösségre jutnak Vele. Ezek szeráfi lelkek, akiktől Isten több szeretetet vár el, mint a többiektől, holott valamennyien kolostorban élnek. Az ilyen lélek megérti Isten hívását, mert Isten ezt bensőleg megérezteti vele. Követheti ezt a hívást, vagy sem. A lélektől függ, hűségesen követi-e a Szentlélek vonzását, vagy ellenáll neki. Láttam azt a helyet a tisztítótűzben, amely ezeknek a lelkeknek szolgál a mulasztásuk miatti bűnhődésre. Ez a legsúlyosabb kín minden szenvedés közül. Az Istentől különlegesen megjelölt lélek mindig az marad, akár az égben, akár a földön vagy a tisztítótűzben. Az égben más lélekhez viszonyítva nagyobb dicsőség, szentség, Isten mélyebb megismerése jellemzi. A tisztítótűzben viszont nagyobb fájdalom, mert Isten mélyebb megismerését s az Utána való vágyódást kapta osztályrészül. A pokolban is jobban fog szenvedni, mert jobban ismerte Őt, akit elhagyott. Az Isten szeretete által megjelölt lélek stigmája kitörölhetetlen. (Napló 1556)

image_535.jpg

Szólj hozzá!

55548_530.jpg
     Október hatodikára emlékezve szokásosan az aradi 13 tábornokra emlékezünk. Legtöbbször hozzátesszük Batthyány Lajos, első miniszterelnökünk kivégzését vagy Kazinczy Lajos tábornok október 25-én történt kivégzését
. Nem emlékezünk meg az ártatlanul kivégzett további százakról és nem tesszük szóvá azok nevét, akik „hazánk fiaiként” közreműködtek nemzetünk hóhéraival, pedig 168 év múltán mindezt illene végre tudatosítani. 1897-ben, az akkori nyilvántartás szerint 1848 és 1854 között 162 nevesíthető személyt végeztek ki az osztrák hatóságok. Ma sem késő nevüket megismertetni, hogy településeik méltón emlékezhessenek róluk.

     Az első áldozat Horváth János kovácssegéd volt, akit Bécsben fegyverrejtegetés miatt végeztek ki 1848. dec. 7-én. 1849. január 14-én végezték ki Belcze János nemzetőr századost Siklóson. 1849. jan. 18-án Drechler  Kristóf újságírót felakasztották Pozsonyban. 1849 januárjában a nádor huszárezred szökevényei közül  23 huszárt lőttek főbe Grázban. Windischgrätz első halálos ítélete  Süll Vitalise volt, aki a tiroli zászlóalj szervezője volt Pesten. 1849. január 31-én lőtték főbe Csömy Zsigmond Komárom megyei molnárt, mert a császári seregeget szidalmazta. 1849. febr. 6-án lőtték agyon Slavszky Félix krakkói szabót, aki őfelségét gyalázta. Március 14-én lőtték főbe Novák Tivadart, császári hadnagyot, mert esküszegésre akarta rábírni társait. Március 19-én  főbe lőttek 5 soproni polgárt. Március 19-én Esztergomban főbe lőtték Förster  Ferenc ottani polgárt. Március 27-én kivégezték Boldini Jánost Pozsonyban „hamis toborzás” miatt. Ugyanitt, március 30-án lőtték agyon Bartha Ferencet, a Bars megyei szabadcsapatok őrmesterét. Május 10-án végezték ki Bécsben Melkó Ferenc kereskedőt „katonaság elcsábítása” miatt. Május  24-én Petőcz Györgyöt,  Pozsony Megye másodalispánját végezték ki, mert önkénteseket élelmezett és toborzott.

     1849. június 5-én végeztette ki Haynau báró Mednyánszky őrnagyot, Liptóvár parancsnokát és segédtisztjét,  Gruber Fülöp hadnagyot Pozsonyban. Június 6-án ismét kivégeztek Grázban 6 huszárt. Június 18-án felakasztották Pozsonyban Rázgha Pál, csehországi születésű evangélikus lelkészt, mert Kossuth beszédét elmondta németül. Július 29-én Kisszebenben akasztották fel Furhmann János mézeskalácsost, 30-án Erősben Szélkó Róbert tisztiszolgát lőtték főbe „katonacsábítás” miatt. Ugyanezt a büntetést kapta egy Wuititz nevű zsidó fiú, mezt a császári katonákkal vitába szállt. Július végén  Marburgban egy szökevény huszárszázad összes altisztjét kivégezték, a huszárokat pedig megtizedelték.( a pontos adatok nem ismertek, így a 162 főben nincsenek benne) Ugyancsak Július elején lőtték főbe Gayer Nándor ügyvédet Pécsett. Július 6-án újabb 6 szökevény huszárt lőttek agyon Grázban. Július 12-én Pozsonyban főbe lőtték Montpart Antal csákhetényi plébánost és Szikszay József csákberényi református lelkészt. Ugyanezen a napon, Nagyigmándon is kivégezték az ottani katolikus és református papot, valamint Stift József Nyitra megyei bányatulajdonost.  Július 16-án Mészáros Dániel soproni lelkészt is főbe lőtték Pozsonyban. Július 17-én Vörösmarty József községi jegyzőt lőtték főbe Pécsett.

     Július 23-án újabb három személyt lőttek főbe Pozsonyban, Bugyik József színművészt, Tóth József földművest és Trechsler városi jegyzőt. Október 1-én Nimnicher János losonci születésű pék esett itt még áldozatul. Az eddigiekből is látszik, hogy a császáriak kezén lévő Pozsony a vérengzések egyik színhelye volt. Pozsony után Pest következett. Az Újépület udvarán augusztus 14-én lőtték főbe Gancs Pál, Havelka Ferenc, Hübner Lipót, Kuczka Mihály, Pavelka Ferenc, Uitz Mihály pesti polgárokat, valamint Varga Mihály székesfehérvári polgárt.Ugyancsak kivégeztek itt minden kihallgatás és ítélet nélkül további három Pest megyei polgárt. Augusztus 22-én ugyancsak Pesten lőtték főbe Mezey József szentpéteri jegyzőt. Augusztus 28-án Kancsur András református papot lőtték agyon, majd 28-án  Sweitzer József budai nyomdász következett. További kivégzettek voltak itt augusztus 30-án  Fülöp György paksi születésű dunavecsei jegyzőt, „gerillafőnököt” szeptember 1-én Fekete Imre kóspallagi földművest és 12-én Gábel Mátyás selmeci születésű bányamestert. Ítéletében „beigazoltatván, hogy januárban a népfölkelők közé állott: májusban gerilla bandát szervezett s azokat a császáriak ellen vezette, végre mert fegyvert és tiltott pénzt találtak nála.”

     A „bresciai hiéna”, Haynau délfelé vonulása, majd a világosi fegyverletétel után teljesedett be nemzetünk legjobbjainak lemészárlása. Augusztus 20-án, Temesváron végezték ki schwanenheimi lovag  Hruby Gyula őrnagyot, mivel „fegyveres kézzel támogatta a magyar felkelést.” Augusztus  24-én történt az első akasztás Aradon. Miután Haynau elvétette a honvédtisztek kardjait, Ormay Norbert „daliás vadászezredes” berohant Haynauhoz és követelte a kardok visszaadását. Erre a feldühödött hóhér azonnal megparancsolta segédtisztjének, hogy Ormayt azonnal akasztassa fel az első fára, mert különben őt löveti főbe. A parancsnak megvolt a foganatja. Ormay már nem élt, amikor nyakára tették a kötelet. Ráadásul segédtisztjét, a Borsod megyei Szathmáry János vadászszázadost is kivégezték. Temesváron lőtték főbe augusztus 25-én  Murmann Sámuel soproni származású őrnagyot. Augusztus 27-án végezték ki az addig orosz szolgálatban lévő Rulikovszky Kázmér lengyel dzsidás kapitányt, mert egy sor lengyellel át akart állni a magyarokhoz.

     A nemzeti gyásznapunkon, október 6-án Aradon végezték ki 13 tábornokunkat: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Leininger Károlyt, Nagy Sándor Józsefet,  Pöltenberg Ernőt, Schweidel  Józsefet, Török Ignácot,  és gróf Vécsey Károlyt. Nem csupán október 6-a, hanem az egész október hónap gyásza volt a nemzetnek. Párhuzamosan Pesten folytatódott a vérengzés Ugyancsak október 6-án lőtték itt agyon az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, Batthyány Lajost.Ugyanezen napon , itt lőtték főbe Fekete Ferenc községi jegyzőt és Streit Miklós lippai plébánost lázító beszéd tartása miatt. Október 8-án itt akasztották fel Gouzeszky János mezőhegyesi plébánost felségsértés és lázadás szításának vádjával. Október 10-én ismét minisztert végeztek ki. Felakasztották Csányi (Csány) Lászlót, a Szemere kormány közlekedésügyi miniszterét, Erdély teljhatalmú kormánybiztosát. Vele együtt akasztották fel  Jeszenák János volt főispánt és kormánybiztost. Október 12-én főbe lőtték Molnár István ügyvédet, „gerilla vezért”, 14-én pedig az éj leple alatt, ítélet nélkül 20 polgárt (ügyvédek, iparosok és földművelők) végeztek ki.

     Utánuk ismét jeles személyek következtek. Október 20-án akasztották fel Abancourt Károly századost, Giron Pétert, a német légó parancsnokát, herceg Woronieczky Micziszlávgaliciai lengyel ezredest. A mártírok sora október 24-én Csernus Manóval folytatódott, ő Windischgrätz idején a kormány budai titkos megbízottja volt. Ekkor végezték ki báró Perényi Zsigmondot aki ugocsai főispán, koronaőr és a főrendi ház elnöke volt. Vele együtt halt mártírhalált a képviselőház jegyzője, Szacsvay Imre is. Október 18-án, Kolozsváron akasztották fel Sándor László csíktapolcai nemzetőr századost és Tamás András, mádéfalvai nemzetőr alezredest. Haynau dühöngésének betetőzése volt Kazinczy Lajos tábornok főbelövetése Aradon, október 25-én.

     Sokak úgy vélik, hogy ezután, felsőbb utasításra leálltak a kivégzések. Ezt sugallja a Kőszívű ember fiai filmváltozata is, de ez nem igaz, mert 1850-ben folytatódtak a kivégzések. Január 23-án felakasztották Pesten Kolossy György ügyvédet.martirok_nevsora_5.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpg„A megtéréstől függ a jövőtök!” 2

1-luzifer_250.jpg      A sátán kimeríthetetlen ötletgazda, untalan kísértő, övéit sugalmazó és egyúttal fogva-tartó. Az ő gondolkodása egyben cselekvés is, sőt még ennél is több, fáradhatatlan aktivizmus. Célja az embernek állati szintre való aljasítása, a Teremtés kudarcának felmutatása Istennek!

Az ijesztő, hogy milyen messzire ható hatalma van az ember teste fölött: az érzékszerveken és az idegrendszeren keresztül, a fantázia, az érzelmi vágyak szítása felett. És ezzel a sátánnak közvetve befolyásolási lehetősége van a külsőtől, a testitől függő emberi gondolkodásra és akaratra!

Ugyanakkor ‒ és ez reményteljes ‒, hogy a sátánnak nincs közvetlen hatalma az ember benső világa, az emberi akarat és lelkiismeret irányítása felett. A lélek mélye, ahol a szabad elhatározások születnek, nem megközelíthető a démonok számára; csupán a test és lélek határterületén, a pszichén keresztül próbálhatják befolyásolni.  És végeredményben, egyedül a halálos bűn helyezheti az emberi személyt mindenestül a sátán hatalma alá. 

De igyekszik egyéb módokon is ártani: ott támad, ahol csak tud. A démoni zaklatás − ha nem ijedünk meg tőle −, voltaképpen nem veszélyes. Az ijedezés és fantáziálás sokkal ártalmasabb. De vigyázzunk! Aki a külső világot sikeresen manipulálja, az előbb-utóbb a belső világot is kontrollálhatja, különösen, ha lelki életünk elsatnyul a szentségi élet hiányában! Ilyen esetben méginkább óvatosnak kell lennünk a politikai elköteleződésekkel, mert egyes pártirányzatok velejárója a démoni megszállottság!

A sátánizmus körülbelül fél évszázada terjed a keresztény világban, és sok politikus is igyekszik szalonképessé tenni. A Jelenések könyve rámutat az ördög imádata és az Antikrisztus imádata közötti összefüggésre: „És az egész föld csodálkozva követé a vadállatot. És imádák a sárkányt (a sátánt), aki hatalmat adott a vadállatnak (az Antikrisztusnak), és imádák a vadállatot, mondván: ‘ki hasonló a vadállathoz, és ki harcolhatna vele?” (Jel 13,3-4) (Lásd még a 18.o.!)

A démonikus világhatalomnak több milliós serege van sátánizált segéderőkből, ördögökből, az elkárhozottakból és azon istentelen emberekből, akiket, mint vezérük inspirál és dirigál. Épp ezért igen óvatosnak kell lennünk a politikai elkötelezettségeinkkel, mert egyes pártirányzatok velejárója a démoni megszállottság! Ez világosan megnyilvánul arroganciájukon, obszcén kifejezéseiken és fáradatlan ellenségeskedéseiken!

Korunk démoni fertőzésben szenved! Az ún. „világ”, a természetfeletti az égi birodalom ellentéte. Jól fejezi ezt ki a bölcs: „ha a világban kell is élned, de ne a világnak élj!”

(Források az első részben!) (folyt.)

megjelolve_535.jpg

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     XI. Pius pápa „Ingravescentibus Malis” körlevele a Szent Rózsafüzérről (részletek): „Aki ezt a lelkületet megveti, az isteni Megváltó tanítása szerint nem juthat a mennyek országába. Lehet, hogy a gőgös jelenkor lebecsüli és elutasítja Mária rózsafüzérét, de a szentek minden korban nemcsak szerették, hanem buzgón imádkozták is, sőt mint hatalmas fegyvert használták a gonosz lelkek ellen, a békesség megszerzésére és az emberiség számára. (…) Ugyanezért óhajtjuk, hogy a hívők kivételes buzgósággal végezzék a rózsafüzér ájtatosságot, a templomban és családi otthonukban egyaránt. Mégpedig azzal a szándékkal, hogy az Isten ellenségeit, akik a katolikus hitet és az Egyház szabadságát támadják, az isteni és emberi jogok ellen az örjöngés erejével lázadnak, igyekezve a társadalmakat a romlásba és pusztulásba taszítani, az Isten Anyjának hatalmas közbenjárása folytán bűnbánatra indítva - végre jó útra térjenek.

A szentséges Szűz, aki az albiak sötét eretnekségét a keresztény világból győztesen elűzte, buzgó könyörgéseinkre szüntesse meg az újabb tévelyeket is, különösen a kommunizmust, amely több tanával és gaztettével a régi eretnekségre emlékeztet.

Az egész világon, minden városban és faluban egy lélekkel és egyesült erővel szálljon az imádság az Isten kegyes Anyjához azzal a könyörgéssel, hogy a keresztény és emberi kultúra fölforgatói legyőzessenek, s a fáradt és aggódó emberiség fölött az igazi béke napja végre fölragyogjon. (…) A Szűzanya nevtelen_150.jpgrózsafüzére a mindennemű szenvedőknek – különösen a haldoklóknak – nyújtson enyhületet s fokozza bennük az örök boldogság reménységét. Az apák és anyák mutassanak gyermekeiknek példát. Este a családi otthonokban, a Szűzanya képe előtt mondják el közösen, egy hittel és lélekkel, a szent rózsafüzért!"   (Castelgandolfo, 1937) encyclical_rosary2_535.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_az_ima_535.jpgMiért olyan kemények a purgatórium kínjai?

     A tisztítótűz nem Isten büntetése, hanem a bűnnel szennyezett lelkek tisztulási lehetősége! Kimondható, hogy a purgatórium az Isteni Irgalmasság helye, az utolsó utáni lehetőség az emberlélek megtisztítására, amely enélkül alkalmatlan lenne Isten színelátására! „Ha egy lélek tisztulás nélkül jutna Isten szemléletére, tízszer többet szenvedne, mert látná a nagy ellentétet önmaga s a ki nem elégített isteni igazság közt; a végtelen jóságot ily állapotban el nem viselné”(Prohászka). Ne feledjük, hogy a purgatóriumi vezeklés annak folyománya, hogy a földön nem vettük komolyan a Szentgyónást, a penitenciát és a jóvátételt! „A szenvedés nagy kegyelem. A szenvedés által válik a lélek az Üdvözítőhöz hasonlóvá, a szenvedésben kristályosodik ki a szeretet.” – írja Szent Fausztina naplójában (n 57). Itt a földön számtalan lehetőség kínálkozik, búcsúk elnyerésére a magunk és mások számára, ez pedig váltó és „kiváltó” a purgatóriumból!

Ezzel szemben sokak óhatatlanul kerülik a kereszteket, az engesztelés és önkéntes áldozatok próbáit „szenvedéseit”, melyek Istennek való felajánlása által mentesíthették volna magukat a tisztítótűz ezerszerte nagyobb kínjaitól! Vagyis, életükben nem gyűjtöttek érdemeket, búcsúkat, „váltókat”. Le kell szögeznünk, hogy sem vétlenül, sem véletlenül, nem kerülhetünk a purgatóriumba! Amiként az ottani tisztulási idő és a

szenvedések intenzitása sem egyenlő mértékű a lelkek számára! Kinek-kinek a tisztulása szerint! 

Alexandriai Kelemen szerint: bűnbánatra s tisztulásra annyira szükségünk van, hogy vagy itt, vagy ott kell átesnünk rajta. Szent Ciprián emlegeti, hogy vannak akik egyszerre tisztulnak meg a vértanúságban; de vannak, akik hosszan és lassan tisztulnak meg bűneiktől a tisztítótűzben.

Néhány sarkalatos tudnivaló:

1) Az a tűz, amit itt a földön ismerünk Isten teremtése, mely akár jólétünket, akár szenvedésünket okozhatja. A purgatórium ezzel szemben kifejezetten Isten igazságosságából, a mi tisztulásunkat szolgálja!

2) Míg a földi tűz, a porból vétetett testünket képes égetni, a purgatóriumi tűz (amely valójában nem anyagi tűz), a szellemi természetű lelkünkre hat, mely elmondhatatlanul érzékenyebb a fájdalomra. A földi tűz, gyorsan elemészti áldozatát, s így a szenvedése megszűnik, a purgatóriumi tűz ezzel szemben intenzív fájdalmával a lelket nem pusztítja el.

3) A tisztító lángoknál jobban kínozza a lelket az Istentől való elszakítottság és elhagyatottság tudata. Nincs rá szó, mellyel leírható lenne e kielégítetlen égető vágy okozta gyötrelem.

Micsoda oktalanság ezért egy értelmes lény részéről, hogy elmulaszt minden óvintézkedést, amelyekkel megkímélhetné magát a tisztítótűz nagyintenzitású szenvedéseitől. Gyerekes dolog abban a hamis tudatban ringatni magunkat, hogy velünk ez nem történhet meg, hiszen saját mértékeink szerint becsületesen éltünk. Ám a becsületes élethez a bensőséges lelki élet is hozzá tartozik, s ez feltételezi az elhunytakért való részvétet is! Jegyezzük meg, hogy a Küzdő Egyház tagjai (a földön élők), imával, áldozattal és Szentmisével segíthetik a Szenvedő Egyház tagjait (a tisztítótűzbeli lelkeket), hogy mihamarabb a Megdicsőült Egyházba kerülhessenek (az üdvösség honába)! 

A purgatóriumi lelkek általunk való mentése, a mi tisztítótűzbeli szenvedéseink lerövidítését is eredményezi! Veszélyes dolog tehát azt gondolni, hogy talán nem is egészen úgy van a purgatóriumban, amiként olvashattuk, sőt felülni azon protestáns tanításoknak, miszerint minden átmenet nélkül a mennybe juthatunk! Jobb, ha nem próbálkozunk e kérdés valóságával!

fausztina_a_purgatory_535_1.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpg„A megtéréstől függ a jövőtök!” 1

obiezione-di-coscienza_300.jpg     Az általános megtérésben rejlik tehát az emberi társadalmak fennmaradásának kérdése! Látható és tapasztalható, hogy csak két törekvés létezik – nem három vagy több –, és e kettőnek elsősorban nem politikai különbözősége a lényeg, még csak nem is a határai, hanem a kereszténységhez való viszonya! 

De mi a világ helyzete e kettősségben? Az egyik leveteti az iskolákból a feszületet és ál-ökumenizmussal akar összemosni minden vallást. A másik, kötelezővé teszi a hitoktatást az iskolákban és támaszkodik az Egyház segítségére. Az életszentségtől persze mindkettő messze áll, de az egyik legalább lehetőséget ad a megszentelődésre. Tehát, határozott elkülönülés tapasztalható a világban a Krisztus követés és a sátánnak való behódolás között! És minden egyes ember előtt, ez a könyörtelen alternatíva áll, vagyis szándékosan vagy figyelmetlenségből, melyik szekerét tolja. Ez a választási lehetősége kínálkozik az egész emberiségnek! Nem véletlen, hogy a Szűzanya, Szíve Szeretetlángjának kegyelmi hatásával, az egész emberiséget kívánja megérinteni! És ez az a megérintettség, mely az igazi fel- vagy megvilágosodás (felismerés) lesz még a kereszténységen belül is, mégpedig a katolicizmus és a protestantizmus között. Például, a nyugat bűne nem egyesek privát bűne, hanem az egész nyugati társadalom bűne, és ezért a nyugat megmenekülése nem az egyes polgárok megtérésétől, hanem az egész nép megtérésétől függ! Tehát, nem csak a német-, angol-, francia embereknek stb., hanem Németország, Anglia, Franciaország stb. népének a naturalizmusból a természetfelettibe való megtérésének a függvénye.

A kegyelmi állapot hiányában – szentségi élet nélkül – csupán „tanult” ésszel, egyetlen embernek (politikusnak) sem sikerült még a gonosz cselvetéseit kivédenie, ha az már elkezdte aknamunkáját! Ezért is hordoz nagy veszélyt magában, hogy az EU Parlament kizárta alkotmányából még a „kereszténység” szó említését is! (Talán már a muszlim-keresztény világvallás előkészítésének okán?) (Kép: A megoldás.)

(Források az első részben!) (folyt.)

 megteres_utja_n_535.jpg

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     XIII. Leó egyébként arra is felhívja figyelmünket, hogy az örvendetes, a fájdalmas és a dicsőséges rózsafüzér pont az ellen a három fő baj ellen nyújt orvosságot, melyek korunk társadalmát érik: a szerény és dolgos élettel szembeni ellenkezésünk az örvendetes titkok szemléletében találja meg ellenszerét. A fájdalmas titkokról való elmélkedés, a szenvedés minden fajtájával szembeni irtózásunk legyőzője, míg fékevesztett materializmusunk a dicsőséges titkok szemléletében talál gyógyírt. Így a rózsafüzér nem csak az egyes személyek számára tudja jótékony hatását kifejteni, hanem az egész társadaloméra.

Az Octobri mense 1891-ben megjelent enciklikájában. „Az emberi szellem éleslátása a jelenlegi viszonyok megítélésében nem ér fel az Isteni Gondviselés döntéseihez. De valamikor be fog következni, hogy jóságában Isten a történelmi események okát és következményeit nyíltan nevtelen_150.jpgmegmutatja nekünk. Akkor világosan kiderül majd, mily hatalmas befolyása volt ezekre a dolgokra az ima szeretetszolgálata, és mily módon érte el a meghallgatást. Következésképpen kinyilváníttatik, hogy a siker azáltal következett be, hogy az elferdült korszellem közepette, sokak a test és a szellem minden beszennyezésétől érintetlenül, tisztán és épen őrizték meg magukat, miközben a megszentelődést az Istentől való félelemben teljessé tették. Mások továbbá, az elbukáshoz közel bár, de mégis uralkodtak magukon, és épp a kísértésekből az erények növekedését kapták. Végül megint mások, akik elestek, egyfajta belső unszolásra lélekben megrendültek és arra indíttattak, hogy újra felemelkedjenek az irgalmas Isten szerető átkarolásába. Ezért könyörögve kérünk sürgetőn mindenkit, hogy az ősellenség csábító trükkjeinek ne engedjen; és semmi okból ne lankadjon a rózsafüzérezésben való buzgóságban, hanem szüntelenül tartson ki benne.”

(folyt.)papaleoxiii_rozsafuz2_535_1.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgA szenvedés mértéke 4

     Amit a tisztítóhely szigorúságáról eddig mondottam, azt a következő történettel fejezem be. Spanyolország Leon nevű kerület Zamora városában, egy domonkos szerzetest szent és benső barátság fűzött egy szent életű ferenceshez. Egy napon, az örökkévalóságról beszélgettek és kölcsönösen megígérték egymásnak, hogy amelyikük előbb hal meg, megjelenik majd a másiknak – ha Isten ezt megengedi – hogy értesítést adjon a túlvilági sorsáról. Előbb a ferences halt meg. Ígéretét megtartva egy napon, midőn Szent Domokos fia az ebédlőben terített, megjelent neki s szívélyesen üdvözölve elmondta barátjának, hogy az üdvösség reményében halt meg ugyan, de még sok szenvedés vár reá, azon végtelen nagy számú apróbb bűnök miatt, melyeket nem eléggé bánt meg életében. «Semmi sincs e földön – mondá – amiből e kínokról fogalmat szerezhetnétek magatoknak. Akarod-e ennek kézzel fogható bizonyítékát látni?» A megholt ekkor rátette jobb kezét az ebédlő asztalára s kezének nyoma oly mélyen beégett, mintha izzó vassal sütötték volna bele. Gondolhatjuk a domonkos lelki megindulását. Ezen asztal Zamorában fennmaradt évszázadokig, de a későbbi politikai forradalmak közt megsemmisült a vallási kegyelet sok más érdekes emlékeivel együtt.

De valaki tán azt mondhatja, hogy e rettenetes büntetések csak a nagy bűnösökre várnak, akik csak a halál óráján tértek meg s már nem volt idejük bűnhődni azokért. Sajnos ezen önámítás is eloszlik, ha meggondoljuk, hogy a fent idézett példából látható, hogy itt nem nagy bűnösökről van szó, ezek jó szerzetesek, buzgó keresztények voltak, akik e hatalmas bűnhődést elszenvedték. (Ferd. de Castille, hist. de saint Dominique. II. e. rész, I. k. XXIII. fej.) (LOU)

Avilai Szent Teréz a „Belső várkastély”-ban így beszél: „Isten nélkülözése, azaz a megfosztás Isten színelátásától, felülmúl minden gyötrelmes szenvedést, amelyet csak el tudunk képzelni. Isten igazságossága ugyanis állandóan visszataszítja a lelket, amely pedig, mint vágyainak középpontja felé, törekszik Istenhez.”

Aranyszájú Szent János: „Képzeld el a világ összes kínjait, és egyet sem fogsz találni, amely felérne az Isten boldogító színelátásának nélkülözésével.”

Jelen életünkben nem vagyunk képesek ezt megérteni, mert oly kevéssé ismerjük a Legfőbb Jót, akiért teremtettünk. A másvilágon azonban a kimondhatatlan Jóság olyannak tűnik a lélek számára, mint a kenyér az éhségtől gyötörtnek, vagy a friss víz a szomjhalál előtt állónak.

walmas-del-purgator_io_535.jpg

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     XIII. Leó pápa hosszú pontifikátusa alatt 12 enciklikát írt a rózsafüzérről, nem számítva a számtalan levelet és brévét. Az egyháztörténelemben egyedülálló, hogy egy pápa egyazon témáról ennyi enciklikát írjon. De ennek komoly indoka volt! Tekintettel az antikeresztény erőkre, melyek az Egyházat támadják, a pápa válaszként az ima összes erejét mobilizálni akarta. Ő rendelte el, hogy október a rózsafüzér hónapja legyen – annak meghatározásával –, hogy a plébániatemplomokban ezen hónapban, kihelyezett Oltáriszentség előtt imádkozzák a rózsafüzért, melyet a Szűzanya tiszteletére mondott litánia kövessen. A pápa minden év szeptemberében a világ püspökeinek írt levelében figyelmeztetett, hogy ne mulasszák el a papságot és a híveket bátorítani e szertartás naponkénti nevtelen_150.jpgelvégzésére. „A rózsafüzér az egyik leghathatósabb forma, az örök élet elnyeréséhez” – írja a Diuturni temporis enciklikájában!

XIII. Leó pápának az 1883-ban a rózsafüzérről szóló első enciklikája, a Supremi apostolatus volt az, melynek elején emlékezetbe idézi, hogy Szent Domonkos „mennyei fénytől megvilágosítva ismerte fel, hogy nem lehet hatásosabb üdveszköz (a világ bajai ellen), mint az emberiség visszatérte Jézus Krisztushoz, aki az út, az igazság és az élet. A visszatérés úgy érhető el, ha megváltásunkat minél gyakrabban szemléljük, s közbenjáró szószólónknál – a Szűzanyánál – keresünk menedéket, akinek megadatott, hogy minden eretnekséget eltiporjon (…) Napi munkájuk után (a hívek) jöjjenek össze és a Szent Szűz szobra előtt, imádkozzák a rózsafüzért az Egyház szándékaira: az elszakadt testvérek egyesüléséért, az Egyház szabadságáért azokban az országokban, ahol a kormányok Krisztus és az Egyház törvényei ellen intézkednek, engesztelésül az anyagelvűség rontásaiért. Ki merészelné azt gondolni és kijelenteni, hogy a Szűz védelmébe és segítségébe vetett nagy bizalmunk túlzott lenne?” – mondta a pápa.

Nos, kedves Olvasó, ez az enciklika korunkban még aktuálisabb, mint valaha, ennek ellenére magyar fordításban nem érhető el!

(folyt.)

leoxiiipic3_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgÁrtatlanokat is megszállhat az ördög? (http://www.hagiosz.net/?q=ordongosszent)

menny_vagy_pokol_3_300.jpg      A fizikai és erkölcsi rossz között különbség van! Az erkölcsi bűn, az a rossz, amit minden körülmények között kerülnünk kell. A gonosz lelkek csak akkor gyakorolhatnak fölöttünk végzetes hatalmat, ha akaratunkat önként a kezükbe adjuk, vagyis szándékosan bűnt követünk el. Ám itt sietve hozzá kell tennünk, hogy a fizikai rossz (testi-, pszichikai betegség, fájdalom) mögött is ott áll a sötétség hatalma. A leggyakoribb tévedések közé tartozik, amikor a démonok uralmát kizárólag az erkölcsi bűn sémájára tartják elgondolhatónak. Vagyis hogy a gonosz csak azon uralkodhat fizikailag, aki erkölcsileg kiszolgáltatja magát neki. Egyenesen babonának vélik azt is, hogy a démonok uralmát tárgyak, területek, sőt ártatlan személyek (akár egész közösségek) fölé is kiterjesztheti. Pedig sajnos így van! Ez a fölfogás nem látja tisztán az anyag és szellem, az univerzum és az angyalok viszonyát, de még a jelen üdvrend természetét sem, amelyhez az ártatlanok szenvedése szervesen hozzátartozik. Amíg ezzel a tévedéssel nem számolunk le, nem tudjuk minden téren fölvenni a harcot a sötétség hatalmával. Ismeretlen helyen tartózkodó ellenséget ugyanis, nehéz célba venni.

Világosan ki kell mondani: ártatlan embert is megszállhat az ördög! A 17. századból ismeretes a francia Surin atya esete, aki a lauduni orsolyita nővérekből akarta kiűzni a démonokat, és közben – mintegy üzemi balesetként – ő maga is démoni megszállás alá került. Nem hívta a Gonoszt, nem lépett vele semmiféle szövetségre, öntudata megmaradt, hitét és lelkiismeretét tisztán őrizte meg. Imádkozott, miközben pszichikumának egy része a démon hatalmában volt; testét a démon ide-oda rángatta a földön, ő maga azonban megtartotta bensőséges kapcsolatát Istennel. Ugyanakkor szenvedett a sötétség diktatúrájától, miként egy levelében leírta: „Olyan állapotba jutottam, hogy csak nagyon kevés terem maradt, ahol szabad akaratomat használhatom. Ha beszélni akarok, nyelvem felmondja a szolgálatot; Szentmise közben kénytelen vagyok hirtelen megállni; étkezés idején nem vagyok képes számhoz vinni a falatot. Ha gyónásomat végzem, nem jutnak eszembe a bűneim; s azt érzem, hogy úgy viselkedik nálam az ördög, mint aki otthon van: jön-megy, ahogy neki tetszik.”

Na ilyenkor, nem az ember szabadsága kerül a démon hatalma alá. A gonosz lélek uralma az erkölcsileg tiszta embernél csupán fizikai-biológiai-pszichikai területekre terjedhet ki. A szabadságot csak személyes döntés, a bűn rendelheti alá a Gonosznak. Isten terveibe viszont belefér, hogy akik hozzá közel állnak, szenvedjenek, mint ahogy Egyszülöttje szenvedett. „Vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk” (Róm 8,17). (NET) (Források az első részben!) (folyt.)

diabolus5_niza0_535.jpg

Szólj hozzá!

_schermata-220_1.jpg     Assisi Szent Ferenc 1182. július 5-én született gazdag kereskedő családban Assisiben és ott is halt meg 1226. október 3-én.
     1209. február 24-án, a Máté evangéliuma 10,9 sorainak hatására elhatározta, hogy elhagyja az akkori úrifiúk léha életét, és apostoli szegénységben fog élni. Durva csuhát vett fel, mezítláb és anyagi javak nélkül _pope_innocent_iii-_220.jpgelkezdett a megtérésről prédikálni. Hamarosan többen csatlakoztak hozzá.
Elindult tehát első tizenegy követőjével Rómába, ahol a pápa engedélyét kérte egy új rend megalapításához. III. Ince pápa, a hagyomány szerint rendjük szabályzatát 1209. április 16-án hagyta jóvá, s máig ezt a dátumot tekintik a ferences rend hivatalos megalapításának.
1215-ben ismét Rómába ment, a negyedik lateráni zsinatra. Valószínűleg ekkor találkozott Szent Domonkossal, és rendjével. Ettől kezdve ő is a rózsafüzér-ima hirdetője és imádkozója lett._saint-dominic-saint-fran_ois_220.jpg
1219-ben Ferenc néhány társával együtt Egyiptomba indult. Melek-el-Kamel szultán előtt kihívta a muszlim imámokat az igaz hit tűz általi próbájára, de azok nem merték vállalni. Amikor Ferenc felajánlotta, hogy elsőként lép a tűzbe, és amennyiben a tűztől nem esne baja, a szultán ismerje el Krisztus igaz istenségét. Ferenc befeküdt a lángok közé, de a legkisebb baja nem történt, erre a szultán megengedte neki a prédikálást.


1223. szeptember 17-én az Alverna-hegyén való imádságos elvonultságában, _recebe-os-estigmas_220.jpgmegjelentek rajta a stigmák. Erről azonban senki sem tudott, csak Ferenc halála után derült ki.
1226-ban az első szerzetesközösség lakóhelyén, a Porziunkolában hunyt el.
1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta, és a következő napon letette az Assisi Szent Ferenc-bazilika alapkövét.
A ferences rend megalapítója: Itália, a kereskedők, az állatok és a természet védőszentje. Nevéhez fűződik az első karácsonyi betlehem állítás is._transito-francesco-assisi_530.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgA szenvedés mértéke 3

     Az emberek nem tudatosítják magukban, hogy valójában mi is a purgatórium. Elképzelésük sincs a fájdalom mértékéről, arról, hogy milyen lehet hosszú éveket eltölteni ilyen szörnyű állapotban. Ennek eredményeképpen semmit vagy keveset törődnek azzal, hogy ők maguk miként kerülhetnék el a purgatóriumot, és ami még rosszabb, kegyetlen módon megfeledkezek azokról, akik már ott vannak és teljesen az ő segítségüktől függenek! (POS) A mi Mária Szíve Szeretetlángjára hivatkozó Üdvözlégyeink (rózsafüzérezésünk) könyörgésére a Szűzanya angyalokat küld a purgatóriumi lelkek szenvedésének enyhítésére, esetenként áldozataink jutalmaként a szabadulásukra! A kiszabadult (üdvözült) lelkek pedig örömmel viszont segítenek nekünk földi küzdelmeinkben kéréseink szerint!

  Az egyházdoktorok egyöntetű tanítása, hogy a tisztítótűzben, egyetlen perc is akár évszázadoknak tűnhet.

Nagy Szent Gergely, Szent Ágoston és Szent Tamás szerint ez a tűz lényegileg ugyanaz, mint a pokolé, csak az időtartam teszi a különbséget. A vele való legkisebb érintkezés is sokkal borzasztóbb, mint az evilági legnagyobb szenvedés.

Ahhoz, hogy az elhunytak lelkei korábbi hibáiktól megtisztulva bekerülhessenek a mennybe, sokkal áthatóbb, szörnyűségesebb tüzek kínjait kell átélniük, mint amelyet a földi életben valaha is érezhettek, vagy el tudtak képzelni. Az viszont kétségbevonhatatlan, hogy bizalmuk és szeretetük megkönnyíti szenvedéseiket, tehát nem annyira pokol tornácának, inkább mennyország tornácának mondható a purgatórium. 

Alexandriai Szent Cyrill egyenesen azt állítja, hogy elviselhetőbb lenne egészen az ítélet napjáig minden lehetséges gyötrelmet kiállni itt a földön, mint a purgatóriumban egyetlen napot is eltölteni!

Ami a szenvedések időtartamát illeti, csak annyit mondhatunk biztosnak, hogy a világ végén megszűnik a purgatórium. Egyes emberek tisztulásának idejéről azonban semmi biztosat nem mondhatunk (vö. ED).

A szentek szerint a testi fájdalmak különfélék lehetnek a tisztítóhelyen, és a gyötrelmet főleg a tűz okozza, szenvednek azonban a hidegtől is, gyötrelmeket éreznek tagjaikban, vagy érzékszerveikben. És lehetséges, hogy úgy áll a dolog, hogy a különféle bűnök büntetéseként az azok természetének megfelelő gyötrelemben részesülnek „hogy megtudják, ki-ki azzal bűnhődik, ami által vétkezett”. (vö. Bölcs 11,17)

wtisztitotuz_im_fegefeuer.jpg

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     V. Piusz pápa (aki maga is domonkos volt) Consuéverunt romani Pontifíces bullájában 1569-ben, látva a törökök készülődését az európai kereszténység ellen, rózsafüzéres körmenetek tartására buzdította a Rózsafüzér Társulatokat, hogy ezzel elősegítsék a keresztény sereg győzelmét az iszlám hadak felett.

A Rózsafüzérnek tulajdonította a fényes Lepantó-i győzelmet a többszörös túlerőben lévő török haddal szemben és ennek dicső emlékére vezette be az egyházi ünnepek sorába 1572. október 7-én a „Győzelmes Nagyasszonyunk” ünnepét. A közös rózsafüzér mondását pedig búcsúkkal látta el!

1726. március 26-án XIII. Benedek pápa kiadta a római breviárium leckéit az október 7-i ünnep matutinumához, miközben kihirdette, hogy nevtelen_150.jpg„Mária azt ajánlotta Szent Domonkosnak, hogy a népnek prédikálja a rózsafüzért, hogy ez az ima különlegesen hatásos segítség az eretnekségek és a bűnök ellen”.

XIV. Benedek (1675-1758), azokra a vélekedésekre, melyek kétségbe vonták a szentolvasónak Szent Domonkosra való eredeztetését, így szólt: „Nos, feledni látszanak, hogy elődeim egész sora egyértelműen Szent Domonkost tartotta a rózsafüzér apostolának, így X. Leó, V. Pius, XIII. Gergely, V. Sixtus, VIII. Kelemen, VII. Sándor, XI. Ince, XI. Kelemen, XIII. Ince, XIII. Benedek és még sokan mások”.

(folyt.)johannes-paul-ii_-in-pompeji_535.jpg

Szólj hozzá!

     Az Őrzőangyalok ünnepét a XVI. században kezdték megülni Spanyolországban. Liturgikus ünnepük a XVII. században vált általánossá; X. Piusz intézkedésére került Mihály arkangyal nyolcadába, október 2-ára.
orangyal_cka_250.jpg     A katekizmus a következőket tanítja: a gondos szülő védő vezetőt biztosít az útra gyermeke mellé, a mennyei Atya is ezt teszi a veszedelmek ellen. Szent Bernát tanítása szerint tiszteletet kell adnunk az őrangyalok jelenlétéért, odaadást a jóakaratukért, bizalmat az őrségért. A szent őrzőangyalok ünnepe hódolat Istennel szemben, aki szeretetből angyalát küldi szolgálatunkra és védelmünkre.
     Majdnem hittétel, hogy minden hívőnek (és bizonyos, hogy egyáltalán) minden embernek van őrzőangyala. Az Egyháznak erre vonatkozó hite elég világosan kifejezésre jut az őrzőangyalokhoz intézett imádságokban, a nekik szentelt oltárokban és ünnepekben.
     Az Üdvözítő azt mondja: «Vigyázzatok, hogy meg ne vessetek egyet e kicsinyek közül; mert mondom nektek, hogy azok angyalai az égben mindenkor látják Atyám orcáját, ki mennyekben vagyon».
     Szent Jeromos: „Az ember ritka nagy méltóságára mutat, hogy születéstől fogva mindegyiknek angyal van az őrizetére rendelve.”
     Az állandó angyali őrzés és vezetés tapasztalással általában nem igazolható, ám nem homályosítja el magát a tényt. Az őrzőangyal működése az Isten gondviselésének egy tényezője. 
Egyetemes nézet, hogy az egyes népek és egyházmegyék élén egy vagy több angyal áll. (Ld. alul!)

„Isten, ki irántunk való kimondhatatlan gondoskodásodból
szent angyalaidat méltóztatol őrizetünkre küldeni,
add meg a hozzád folyamodóknak,
hogy azoknak pártfogása szüntelen oltalmazza őket
és egykor örökkétartó társaságuknak örvendhessenek.”

MAGYARORSZÁG ŐRZŐANGYALA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Források: 1) Schütz Antal: DOGMATIKA Bp.Szent István Társ 1937. 502-503. old
                      2) Magyar Kurír http://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-orangyalok-liturgikus-emleknapja/#lightbox/0/

magyarorszag_orzoangyala_gratiel_530.jpg

 

 

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA démonok nem ismerhetik a jövőt! (Bamonte részlet)

bamonte_1_535.jpg      Kizárólag Isten ismerheti a jövőt és azok, akiknek Isten kinyilatkoztatja: Isten nem „jövőbe látó”, hanem a „jelenében” (az örökkévalóság „mostjában”) egyidejűleg látja a múltat, a jelent és a jövőt. A démonoknak ellenben csak arról lehet tudomásuk, amit esetlegesen kikövetkeztet az alapján, aminek a megvalósítását ők maguk határozták el (hacsak Isten nem hiúsítja meg a programjukat) vagy pedig azon létező ismeretek alapján, amit az emberek még nem ismernek. 

Előre felismerhetnek például valamilyen légköri zavart, amit mi még a legkorszerűbb technikai eszközökkel sem vagyunk képesek, vagy látják amint útra kel valaki, megelőzik és beharangozzák az érkezését. Tény, hogy szellemi természetüknél fogva sokkal inkább képesek az okok alapján „előre látni” a jövőt, mint mi. (FB 2 részletek vége!)

(Források az első részben!) (folyt.)

prophecy-have-a-future_535.jpg

Szólj hozzá!

imadkozd_a_rozsafuzert_4_k535.jpgHogyan imádkozzuk? 1
      A keresztvetés és a Szentlélek segítségül hívása után, helyezd lelkedet Isten jelenlétébe! Minden tized előtt egy pillanatra nézz a lelkedbe. Ébreszd fel a titkot, amit a következő tized alatt tisztelsz, s a Kegyelmek Anyjától kérj lelked számára egy erényt, mely a szent titokból különösen kiviláglik és számodra a legszükségesebb.
     Különösen óvd magad attól a két fő hibától, ami a legtöbb rózsafüzér-imádkozónak a sajátja. Az első főhiba az, hogy nem kapcsolnak imájukhoz határozott szándékot és célt; s ha kérdezzük őket, hogy miért imádkoznak, nem tudnak választ adni. Az imáidnak mindig legyen célja! Lebegjen szemed előtt az a kegyelem, melyet el akarsz érni, azon erény, amit utánozni szeretnél, vagy az a bűn, melyet lelkedből kitépni vágyol! A második fő hiba az, amit a rózsafüzér imánál általában elkövetünk, hogy megkezdésénél nincs más vágyunk, minthogy „minél hamarabb túl legyünk rajta”. A szentolvasót csak tehernek érezzük, melyet így nem imádkozunk hittel, lélekkel és nagyot akaró szívvel!
      Sajnálatos, ahogyan sokan imádkozzák: hanyagul, hadarva és sok szót elharapva! Még a legalacsonyabb sorsú embertársunkat sem köszöntenénk ily nevetségesen, ilyen udvariatlan módon! S mi azt gondoljuk, hogy Jézusnak és Máriának kedve telik benne?! Íme, kedves Olvasóm, ezért marad gyümölcstelen az imánk! S ezért nem leszünk szentebbek százezernyi elmondott rózsafüzér után sem! Tehát lassan, figyelmesen és tagoltan imádkozd a Miatyánkot és az Üdvözlégyet! (A fentiek Grignon Szent Lajos gondolatai!)

Hogyan imadkozzuk 1.JPG

2 komment

tisztitotuz_fejlec_oktober_535.jpgA szenvedés mértéke 2

     Nincs az az éhség, nincs az a szomjúság, nyomor, fájdalom és szenvedés, mely összehasonlítható lenne azzal, amit a tisztítótűzben szenvedő lelkeknek kell elszenvedniük. Ebből fakadóan, nincs tehát az az áldozat, melyet ne lenne érdemes meghoznunk értük, legyen az saját szenvedéseink felajánlása, imádság, engesztelés vagy értük mondatott szentmise.

Sajnos, nagyon valószínű, hogy néhányan a mi legközelebbi hozzátartozóink közül is, még mindig szenvedik a purgatórium kínjait, és szánalmat keltően esengenek felénk segítségért. Nem kell ettől megriadnunk, hanem az irgalmas igyekezettel kell megtennünk mindent, ami csak lehetséges! Minden katolikusnak csatlakoznia kellene valamely – a Szenvedő Egyházért – engesztelő és imádkozó imaközösséghez! (Szerk. megjegyzése: ilyen pl. a Szeretetláng Lelkiség!)

„Szánjatok meg, szánjatok meg legalább ti, barátaim! Mert az Úr keze érintett engem!” (Jób 19,21) Ilyen megkapó könyörgéssel fordulnak felénk a purgatóriumi lelkek is földi hozzátartozóikhoz, barátaikhoz.

A legnagyobb kínok közepette kérlelnek bennünket és esedeznek segítségünkért. (Szerk. megj.: Nekünk itt a földi létben, még módunkban áll áldozatot hozni értük, ők ugyanis ezt már nem tehetik meg magukért!) Sajnálatos, sőt riasztó, hogy többségük hasztalan eseng felénk, mert süket fülekre talál. Elfogadhatatlan, hogy a katolikusok egy része – bár egyébként istenfélő és jámbor –, szégyellnivaló módon elhanyagolja a tisztítótűzben szenvedő társait, rokonait. Ebből következtethető, hogy nemigen hisznek a purgatórium létezésében, a szenvedés nagyságrendjében, amely általunk csökkenthető lenne.

Egyes – magukat hívőnek tartó – embereknél, hónapok és évek is eltelnek anélkül, hogy akár egyetlen szentmisét is mondatnának a szenvedő lelkekért, holott az a maguk majdani szenvedéseit is csökkentené!

Túlságosan ritkán ajánlják fel szenvedéseik enyhítésére az eucharisztikus áldozatot, ritkán imádkoznak és egyáltalán alig gondolnak rájuk. Mialatt ők élvezik az élet teljességét, örömeit, kényelmét, addig a szegény lelkek lángoktól övezve kimondhatatlan kínokat szenvednek el ott, ahol egyetlen perc is éveknek tűnhet.

Mi az oka ennek a vétkes közönynek? Tudatlanság? – Bizony, szégyenteljes tudatlanság!!!

wtisztitotuz_purgatorio_1_535.jpg

Szólj hozzá!

37673841_530.jpgA gyermek Jézusról nevezett Lisieux-i Szent Teréz (1873-1897) kármelita szerzetesnő eredeti neve: Marie-Françoise-Thérèse Martin. Magyar nyelvterületen Kis Szent Teréznek is nevezik, megkülönböztetve őt a Kármelita Rend 16. századi nagy alakjától, Avilai (Nagy) Szent Teréztől.
X. Piusz pápa „a modern idők legnagyobb szentje” névvel illette.
XI. Pius pápa 1923. április 29-én boldoggá, majd 1925. május 17-én szentté avatta.
XII. Pius pápa 1944-ben, Szent Johanna mellett Franciaország második védőszentjévé tette Terézt.
Kis Szent Teréz 24 évet élt, de a hit és a Krisztus-követés olyan "kis útját" élte és írta meg, hogy II. János Pál pápa 1997. október 19-én egyháztanítói címmel illette, amit rajta kívül három nő kapott meg: Sziénai Szent Katalin, Avilai Szent Teréz és Edith Stein Szent Benedicta.
1956-ban adták ki Teréz írásának fotokópiáját.

Rövid film: https://www.youtube.com/watch?v=4klIw1PuMJQ

_-s-teresa-di-gesu-bambino-530.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgMiért engedi meg Isten a démonok tevékenységét? (Bamonte részlet)

bamontepadre-francesco_535.jpg     A démonok ma is, akárcsak Jézus idejében, megpróbálnak tevékenységükkel befurakodni az emberbe (életébe). Isten végtelen bölcsességében és jóságában megengedi ugyan, próbálkozó ártó szándékaik térnyerését, „hogy az ember a jóval szemben álló dolgok ellen harcolva, gyakorolja magát a jóban” (Aquinói Szent Tamás), s ezáltal is lehetősége nyíljon a megtisztulásra és a lelki felemelkedésre. A démon tevékenységével szembeni reakciónk tehát lelki fejlődésünk eszközévé válik.

Ily módon a démonok akaratuk ellenére is az Úr szolgái, vagy jobban mondva, rabszolgái lesznek: „Isten azért engedi meg az ördögnek, hogy megkísértsen és próbára tegyen minket, mert ezáltal érdemeinket akarja növelni, tisztábbá és nemesebbé tenni, gyorsítani akarja lépteinket a Felé vezető úton” (vö. Aquinói Szent Tamás, Kommentár a Zsidókhoz írt levélhez, 12, 6).

„Ha megkérdezik tőletek, miért engedte meg Isten, hogy a démon (a lázadása után is) tovább létezhessen, ezt feleljétek: korántsem azért, hogy ártson a körültekintő és éber embernek, hanem éppen azért, hogy hasznára legyen! Nem a démon rendetlen akarata miatt, hanem az istenszeretők bátor ellenállásának köszönhetően, akik hasznukra fordítják rosszindulatát” (Aranyszájú Szent János, Harmadik szentbeszéd a démonokról). (Alsó kép: A katharok7 tömegmészárlása a keresztények körében.)

­_______________________________________________

7. A manicheizmus: az iráni, a budhista és a keresztény tanok szinkretista keveréke. A katharok hasonlókat vallanak, azt állítva, hogy a világot egy gonosz istenség teremtette!

Irántunk táplált mérhetetlen gyűlöletükben, a démonok minden lehetőséget megragadnak, hogy lerántsanak minket magukhoz, amikor Isten megengedése folytán hatással lehetnek ránk; Isten azonban még ilyen helyzetekben is képes magához emelni minket. Isten azt akarja, hogy a mennyei boldogság dicsőségében ragyogjunk, a démonok szándéka pedig abban áll, hogy örök kárhozatba döntsenek és magukkal rántsanak minket a pokolra. Végső soron a gonosz lélek ezért igyekszik kiismerni rossz hajlamainkat, amit rendszerint a kísértéseken keresztül próbál elérni. Aquinói Szent Tamás kifejti, hogy „sajátos értelemben kísérteni annyi, mint tapasztalatot szerezni valamiről”.8 

Katekézisében VI. Pál pápa így tanít: »Mi a démoni tevékenység ellenszere és hogyan védekezzünk? Mindaz, ami megvéd a bűntől, az megóv a láthatatlan ellenségtől is. A kegyelem a döntő védekezés, amiként az ártatlanság erőddé lesz. Szent Pál az apostoli pedagógia eszközeivel élve, a katona harci felszereléséhez hasonlítva szemléltette az erényeket, melyek sebezhetetlenné tehetik a keresztényt (vö. Róm 13,1-2; Ef 6,11.14.17; 1Tessz 5,8). A kereszténynek tehát egyfelől harciasnak kell lennie, ébernek és erősnek. (1Pét 5,8) Másfelől, sajátos aszketikus eszközökhöz kell folyamodnia, hogy visszaverjen bizonyos ördögi támadásokat! Jézus maga tanít erre, amikor utal az ellenszerre, „az imára és a böjtre” (Mk 9,29). Az apostol pedig kijelöli a fő irányt: „Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” (Róm 12,21; Mt 13,29)« (VI. Pál, 1975. november 15-i általános kihallgatás).

__________________________________________________

8. vö. A teológia foglalata, I. rész, Gede Testvérek, Budapest 2002, 800. o. 

(Források az első részben!) (folyt.)

katarhit535.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_a_foldon_elok_535.jpgA szenvedés mértéke 1

     A tisztítótűzben szenvedő lelkek elsődleges kínjait egyfelől az önvád okozza, másfelől Isten közelségének a hiánya, jóllehet ezek a szenvedések a tisztulási folyamatot is intenzívebbé teszik. A kárhozottakkal ellentétben azonban nem lázonganak az ítélőbíró ellen, sőt hála tölti el a szívüket, hogy az irgalom ítélete hangzott el fölöttük, hogy módjuk van a tisztulásra, és hogy az ideigtartó tisztulás után magához fogadja őket az örök és Végtelen Szeretet. A purgatórium lakói a cél biztos tudatában tekintenek vissza földi életükre, világosan felismerik abban a gondviselés útjait, az isteni kegyelem szüntelen munkálkodását, és csak magukat hibáztatva, megszégyenülten látják, hogy önakaratukra hallgatva mennyiszer hiúsult meg bennük Isten fel-felkínálkozó szeretete. Ez a felismerés azonban nemcsak mardosó önvádakat vált ki belőlük, hanem hálát is, hogy végül mégsem maradtak magukra, továbbá a jóvátétel heves vágyát, az elégtételre való készséget, és ezek által szeretetük tisztulását.

Nemcsak remélik, de biztosan tudják is, hogy mi következik a purgatórium után, és hogy annak örökké tartó boldogsága minden átmeneti szenvedést megér. 

A néhai Prohászka püspök ,,szimpatikus” lelkeknek mondja a purgatórium lakóit, mert ők biztosak abban, ami rájuk vár, és ezért készséges örömmel vállalnak minden gyötrelmet, sőt talán minél nagyobb szenvedések után vágyódnak, hogy céljukat minél hamarabb elérjék. (ED) 

Mindazáltal a tisztulás folyamata különféle mértékű és idejű, ámde nagy szenvedésekkel jár, melyek csak földi értelemben vett „tűzhöz” és „időhöz” köthető! „A lelkek oly kínokat szenvednek, hogy azokat a nyelv nem képes elbeszélni, sem az ész nem szerezhet arról a legkisebb fogalmat sem, hacsak Isten különös kegyelemből azt vele meg nem ismerteti.

Nyelv azt ki nem fejezheti; a lélek nem képes magának fogalmat alkotni arról, hogy mi a tisztítóhely. A szenvedés nagysága esetenként, egyenlő – a pokoléval.” (Genuai Szent Katalin: Traité du Prug. II. és VIII.) 

Megjegyzendő, hogy a purgatóriumi és pokoli szenvedések közt két lényegi különbség van, egyfelől a pokol örökké tart és a kárhozottak átkozódnak, a tisztítótűzben való szenvedés viszont ideig tartó és e lelkek hálásak az eljövendő örök üdvösségért.wnicolo_535.JPG

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     Az előzőkben felvázoltam, hogy miként állt össze a "Domonkos" Rózsafüzér, melynél azért hangsúlyoztam az elnevezést, mert sajnos, korunkban számtalan “rózsafüzér-forma” ismeretes, ám ezek közt egyedül az Irgalmasság füzére van pápailag ajánlva!

Meglehet, hogyha valaki egy bizonyos szándékra nem az ilyen-olyan rózsafüzért, hanem a „rendeset” imádkozná – azt, amelyet a pápák, a szentek és maga a Szűzanya is ajánlott –, sokkalta több kegyelmet elnyerhetne a fölséges Istentől!

A pápák mindig is a “rendes”, a DOMONKOS rózsafüzér imádkozását szorgalmazták, melyet maguk is naponta végeztek. Az első, a rózsafüzér érdekében írt bullát 1479-ben az Ea quae ex fidelium kezdetűt, IV. Sixtus pápa adta ki.

Kedves Olvasóim! A Szent Rózsafüzér történeti kialakulásával kapcsolatban, vissza kell mennünk a 13. századba, ahol több szerzetesrendben is imádkozták a zsoltárokat, mind a százötvenet. Azok a szerzetesek viszont, akik nem tudtak olvasni, százötven Miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett.

nevtelen_150.jpgA hagyomány szerint Szent Domonkos a Szűzanyától kapta a rózsafüzér ajándékát kegyelmi ígéretekkel, mely százötven Üdvözlégyből állt.

A XV. században a rajnavölgyi karthauzi szerzetesek minden Üdvözlégyhez hozzárendeltek egy titkot Jézus életéből, ami elmélkedésre, szemlélődésre indította az imádkozókat. Többnyire csak ötven Üdvözlégyet mondtak, és így ötven titkot soroltak fel.

A karthauzi Porosz Domonkos az ötven Üdvözlégyet tizedekre osztotta, s ezen imádságot rosariumnak, vagyis Mária rózsakoronájának nevezte el.

Alanus de Rupe domonkos szerzetes, Douaiban 1470 körül megalapította az első Rózsafüzér Társaságot, amely nagyban hozzájárult a szentolvasó imádkozásának elterjedéséhez. 

w_st_dominic_in_soriano_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA sátán nem „a rossz istene” (Istennek nem egyenlő ellenfele) (Bamonte részlet)

bamonte-_220.jpg     Mielőtt rátérnénk a megkülönböztetés rendkívül fontos témájára, tisztáznunk kell az Olvasó előtt, hogy mire képes az ördög és mire nem! Nehogy egyfajta istenségnek tekintse bárki is – mintegy a „gonoszság istenének”, aki a „jó” (Isten) ellen harcol –, vagyis korlátlan erőt és dimenziót tulajdonítva neki. 

A világ teremtésében soha nem volt két, egymással szemben álló és egymás ellen harcoló istenség, akként, mintha a világban tapasztalható jót az egyiknek, a vele szemben álló rosszat pedig a másiknak lehetne tulajdonítani, ahogy ezt több ismert eretnekség tanította! Szerintük az ördög nem teremtmény, hanem öröktől fogva létezik, a világban tapasztalható rossz princípiuma és lényegi megtestesítője. A katolikus tanítás ezzel szemben: a sátán az Isten által jónak teremtett lény, az egyik legfőbb angyal volt, aki az őt teremtő Istentől való függését visszautasítva, féltékenységében ő maga akart istenné lenni és elfoglalni Isten helyét. Így fellázadt Isten ellen, elszakadt a minden jóság forrásától, a Legfőbb Jótól és visszafordíthatatlanul gonosszá lett. 

Az ördög „istenségével” kapcsolatos tévedést a XII. században Nyugaton a katarok, Kelet-Európában pedig a bogumilok élesztették újra, és a IV. Lateráni Egyetemes Zsinat 1215. november 11-i Firmiter kezdetű dokumentumában ítélte el. Ebben ez olvasható: „Erősen hisszük és nyílt szívvel megvalljuk, hogy egy igaz Isten van, aki a mindenség egyetlen kezdete, minden láthatónak és láthatatlannak, szellemnek és testinek a teremtője. Az ördögöt és a többi démont Isten természetüknél fogva jónak teremtette, de aztán önmaguktól lettek megátalkodott rosszakká”. 

Részben a manicheisták és a katharok tévedésein alapul a mai sátánizmus is, amely, miként látni fogjuk, az ördögöt illeti azzal a ‒ szaknyelven latria (= imádat) néven ismert ‒ hódolattal, mely csak és kizárólag Istennek jár ki. (Lábjegyzet a holnapi posztban!) 

(Források az első részben!) (folyt.)

 rebelp_535.jpg

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_szeptember_535.jpgA Katolikus Egyház tanítása szerint 2

     Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, [vö. II. Lyoni Zsinat: DS 856.] hogy megtisztulva eljussanak w347849919_3b8837f398_z.jpgIsten boldogító színelátására. Az Egyház tehát ajánlja a Szentmisét, a búcsúkat, az alamizsnát és a vezeklést is az elhunytakért. (vö. KEK 1032)

Hogy az Egyház e (búcsúkról szóló) tanítását és gyakorlatát megérthessük, tudnunk kell, hogy a bűnnek kettős következménye van. A súlyos bűn megfoszt az Istennel fönnálló közösségtől és ezért alkalmatlanná tesz az örök életre, és az ettől való megfosztottság „az örök büntetés”(kárhozat). Másrészt minden bűn, még a legkisebb is, a teremtményekhez való rendetlen ragaszkodással jár, ami szükségessé teszi a tisztulást, akár itt a földön (vállalt, vagy felajánlott szenvedés által), vagy a halál után, az úgynevezett purgatóriumban (tisztítótűzben). E megszabadító tisztulást, nevezzük „ideig tartó büntetésnek”. E kétféle büntetést nem szabad valamiféle bosszúnak tartani, mellyel Isten az embert sújtja, hanem nagyon is a bűn természetéből származó okszerű következményként kell fölfogni. Mindazáltal, egy lángoló szeretetből fakadó megtérés a bűnös teljes megtisztulását okozhatja, úgyhogy semmi büntetés nem marad fönn. [vö. Tridenti Zsinat, DS 1712, 1713; 1820.] (KEK 1472)

A bűn megbocsátása és az Istennel fennálló közösség helyreállítása, magával hozza a bűn örök büntetéseinek elengedését. Az ideigtartó büntetések azonban megmaradnak! A keresztény ember, ha földi szenvedéseit és megpróbáltatást türelemmel fogadja, és a halállal derűsen megbékél, az esetleges ideigtartó büntetéseit is kegyelemnek tekinti.

Következésképp, földi életében az irgalmasság és szeretet cselekedeteit, az imádság és a különböző vezeklési- és búcsúgyakorlatok által, azon kell igyekeznie, hogy levesse magáról a „régi embert” és magára öltse az „új embert”. [vö. Ef 4,24.] (KEK 1473)  

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

65-bi-mat-thu-vi-_535.jpg

Szólj hozzá!

madonna-del-rosario_260.jpg     A rózsafüzérnek három meghatározó jellemzője van: a Miatyánkok és Üdvözlégyek ismétlése, valamint a zsoltározás módozat. 

A Miatyánk az Úrtól kapta a nevét. Nem ember, nem is angyal a szerzője ennek a fönséges imának, hanem az emberek és az angyalok királya: Jézus Krisztus.

Isten fia tanított meg bennünket erre az imára, mellyel a legjobban magasztalhatjuk Istent. Imádkozzuk tehát gyakran olyan érzülettel, ahogyan Krisztus tanította! 

Az Üdvözlégy ima a legnagyobb tömörséggel, három részben foglalja össze a Máriáról szóló egész hittudományt: a köszöntést, a Dicséretet és a felszólítást.

A zsoltározás dicsérő költemények felolvasása, énekelése. A lényege, hogy az egyén vagy közösség, nem a maga nevében imádkozik, hanem Krisztus Testének nevében, sőt magának Krisztusnak a személyében! Ennél fogva jelentős közösségépítő ereje is van.

Maga az Üdvözlégy – vagy latinul Ave Maria – mint említettem, három részből tevődött össze az évszázadok során.

Az első része a köszöntés, melyet a Szentháromság nyilatkoztatott ki Gábriel arkangyalon keresztül, és e magasztos szavakhoz IV. Orbán pápa fűzte hozzá JÉZUS nevét 1261-ben. (Kezdetben csak az "Angyal szavait" imádkozták)!

A második részt – a dicséretet – vagyis Erzsébet Szentlélek ihlette köszöntését, csak VI. Sándor általánosította a 16. század fordulóján. Ez a dicséret rész magába foglalja mindazt, ami Szűz Máriát naggyá teszi, elsősorban Istenanyaságát!

A harmadik – a záró mondat –, "most és halálunk óráján. Amen", csak 1525-ben jelent meg egy ferences imakönyvben.

nevtelen_150.jpgVégül, a különféle szövegváltozatokat V. Piusz pápa tisztázta le 1568-ban és felvette breviáriumba (ez a mai formája)!

A Dicsőség, valamint az öt tizedet megelőző három Üdvözlégy az isteni erényekkel a tridenti zsinat után, a XVI. században került a rózsafüzérhez. Illő tudnunk, hogy a bevezető Hiszekegyet Montforti Grignon Szent Lajos fűzte először a rózsafüzérhez a 17. században, és az ő népszerűsítése révén vált a rózsafüzér bevezető részévé!

(folyt.)ave_maria_003_535.JPG

Szólj hozzá!

Szent Mihály Arkangyal (szeptember 29.)

1201019642Jp0w7N.jpg     A hagyományos római kalendáriumban Szent Mihály Arkangyalnak két ünnepe van; az egyik május 8-án, ami az arkangyal 495-ös megjelenéséről emlékezik meg Gargano hegyén, Apuliában. A másik szeptember 29-i főünnep pedig a Dedicatio sancti Michaelis Archangeli titulust viseli, azaz, a bazilika fölszentelésének évfordulós ünnepe. Tulajdonképpen egyik ünnep sem korlátozódik Szent Mihályra, hiszen a liturgikus szövegek egyértelműen a teljes angyali sereglet szolgálatáról beszélnek. Mindenesetre meg kell említenünk legalább a másik két főangyalt is – a többiekről nem is beszélve –, Szent Gábrielt (Isten hírvivőjét) és Szent Ráfáelt (Isten orvosát). De most Szent Mihállyal szeretnék bővebben foglalkozni! 
7arcangelesv530.jpg    A Szent Mihály imádság eredetével kapcsolatban valójában nincsenek tökéletesen megbízható források és a bizonytalanságot tovább növeli a tény, hogy idővel sok mende-monda alakult ki, járt szájról-szájra. Erről az Ephemerides Liturgicae római folyóirat egy hosszabb cikket közölt 1955-ben (V. LXIX, 54-60. old). A cikk 9-es számú lábjegyzete utal egy bizonyos Domenico Pechenino atya tanúságtételére, ami eredetileg a La Settimana del Clero egy 1947-es cikkében látott napvilágot. Pechenino atya XIII. Leó pontifikátusa alatt a pápa közvetlen munkatársaként dolgozott a Vatikánban.

leoxiiipic1.jpg

     „Nem igazán emlékszem a pontos évszámra. Egy reggel a nagy pápa, XIII. Leó szokása szerint miséje befejeztével, hirtelen azt vettük észre, hogy a pápa fölemelte fejét és tekintete összpontosult valamire. Mozdulatlanul, pislogás nélkül bámult valamit. Arckifejezése borzalomról s félelemről árulkodott, és hirtelen elsápadt. Valami szokatlan és komoly dolog történt vele. Végül, magához térve, finoman, de határozottan jelt adott, majd fölállt. Saját irodája felé vette az utat, kísérete pedig izgatottan és aggódva követte, suttogván: ’Szentatyám, nem érzi jól magát? Szüksége van valamire?’ Erre azt válaszolta: ’Nem, Semmire!’ Körülbelül fél óra elteltével magához kérette a Szent Rítus Kongregáció titkárát, akinek kezébe nyomott egy papirost, és utasította, hogy azt nyomtassák ki és küldjék el a világon minden ordináriusnak. Mi volt azon a papíron? Az az ima, amit minden olvasott mise után recitálunk a hívekkel.” A pápa tehát rendeletet hozott arról, hogy minden Szentmise után – az egész világon –, MINDIG mondják el az általa írt Szent Mihály imát!!!

     Bár ennél többet megbízható forrásból nem tudhatunk meg, idővel elterjedt az a híresztelés, hogy a pápának látomása volt, amelyben az Isten átengedte a sátánnak a 20. századot, hogy próbára tegye az Egyházat. Bár az Egyház 20. századi történelme és az ima szövege (a hosszabb változatban) ezt alátámasztani látszik, XIII. Leó látomásának ezen értelmezése az marad, ami, melyet megnyugtatóan igazolni nem lehet.
Azt mindenesetre kevesen tudják, hogy a rövid Szent Mihály imán túl (amit II. Vat. Zsinat előtti olvasott misék után volt kötelező elimádkozni), XIII. Leó egyúttal megfogalmazott egy új exorcizmust is, amit beillesztett a Római Rituálé imái közé. A pápa nyomatékosan kérte a püspököket és papokat, hogy gyakran végezzék el ezt az exorcizmust egyházmegyéjükben és plébániáikon, amint azt maga is tette akár napjában többször is.
     Itt most leközlöm az egyszerű nép által is napjában többször mondható imát, mely pápai áldással van ellátva és különösen hathatós! Ajánlom mindazok figyelmébe, akik maguk-, szeretteik-, az Egyház és hazájuk sorsát őszintén szívükön viselik! FORRÁS nyomán.

Szent Mihály arkangyal védelmezz minket a küzdelemben! A sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten! Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, kik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.

Amen. szent mihaly (1).jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgKi a sátán? (Bamonte részlet) 2

bamonte20140204-_535.jpg     A gonosz lélek egyénre, közösségre, a társadalmakra vagy az eseményekre gyakorolt hatásának tanulmányozása a katolikus tanítás igen fontos fejezete, amelyet újra szükséges lenne tanulmányozni, ez azonban sajnos nem történik meg. Egyesek úgy vélik, hogy kielégítő magyarázattal szolgálnak a pszichoanalitikus és pszichiátriai tanulmányok vagy a sok országban elterjedt spiritiszta tapasztalatok. jesuswz3wb_250.jpgAttól tartanak ugyanis, hogy újra a babonás fantáziák területére tévedünk. Manapság az ember szeret erősnek és előítéletmentesnek mutatkozni, miközben hitelt ad mindenféle olcsó mágikus és népi babonás félelmeknek. És ‒ ami még rosszabb ‒, a megkeresztelt lelkébe nyit utat kicsapongásaival, a kábítószerek káros hatásaival, csábító de istentelen ideológiák követésével, amely számtalanszor befogadta az eucharisztikus jelenlétet és amely a Szentlélek otthona! Nos, ezeken a megnyitott réseken hatol be életébe a gonosz, és torzítja el emberi mentalitását. Az ilyen ember meg egyre csak bosszankodik az őt ért számtalan balszerencsén, melyért végül Istent szidja! 

Nem állítjuk, hogy minden bűnt közvetlenül démoni tevékenységnek kell tulajdonítani (vö. Summa Theologiae I, q. 104, a. 3); az viszont kétségtelenül igaz, hogy aki egyfajta erkölcsi szigorral nem uralkodik önmaga fölött (vö. Mt 12,45; Ef 6,11), az kiteszi magát a mysterium iniquitatis (a gonoszság titka) befolyásának (mint fent említettem), melyre Pál apostol utal (2Tessz 2,3-12), s amely problematikussá teszi üdvösségünk alternatíváját.

(Források az első részben!) (folyt.)

 satan_535.JPG

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_az_ima_535.jpgA Katolikus Egyház tanítása szerint 1

    Még a jóindulatú emberek legtöbbje sem mentes az ösztönösség, önzés, hiúság, szeretetlenség gyarlóságaitól. A legbecsületesebb szándékból fakadó igazságkeresésünk, elvhűségünk, engedékenységünk vagy egyéb, önmagában dicséretes magatartásunk mögött is – olykor bár önkéntelenül –, de nem éppen tiszteletreméltó vágyak, benső indulatok is meghúzódnak. Az utóbbiakról nem tehetünk ugyan, ezekért tehát ítéletet nem érdemlünk, de amíg ilyenek tapadnak a lelkünkhöz, nem tudnánk teljesen beilleszkedni a tökéletes istenközelségbe. Annál inkább, mert minden tettünknek és viselkedésünknek nyoma marad a lelkünkben. Bűneink teljes bocsánata után is tovább gyűrűznek a világban a bűnök hatásai. Azzal, hogy valaki a halál kapuján kilép a világból, nem szűnnek meg életének áldó és ártó hatásai, hanem tovább élnek és működnek. Isten nem avatkozik bele kényszerítő erővel az emberi szabadságba, ezért szabad tetteink káros következményeit csak szabadon vállalt elégtétel formájában semlegesíthetjük. Ez az elv egyaránt vonatkozik arra a kárra, ami saját egyéniségünk tökéletessé érlelődését akadályozza, mind pedig azokra a károkra, amelyek szabad tetteink szociális következményeként tovább működnek a világban még halálunk után is. A Tridenti Zsinat tanítása szerint egész különleges kiváltság (privilégium) nélkül még a szentek sem tudnak mentesek maradni a bocsánatos bűnöktől (DS 1573). (vö. ED)

Akik Isten kegyelmében és barátságában halnak meg, de még nem tökéletesen tiszták, örök üdvösségük felől ugyan biztonságban vannak, de a halál után tisztuláson mennek át, hogy elnyerjék azt a szentséget, melyre szükségük van, hogy a mennyország örömébe beléphessenek. (KEK 1030)

trente-concile-fois_280.jpgAz Egyház a választottaknak ezt a végső tisztulását, ami teljesen különbözik a kárhozottak büntetésétől, purgatóriumnak, tisztítóhelynek nevezi. Az Egyház a tisztítóhelyre vonatkozó tanítását főleg a Firenzei [vö. DS 1304.] és a Tridenti Zsinaton [vö. DS 1820; 1580.] fogalmazta meg. Az Egyház hagyománya bizonyos Szentírási helyekre hivatkozva, [Például 1Kor 3,15; 1Pét 1,7.] tisztítótűzről beszél:

 „Hinnünk kell, hogy bizonyos kisebb bűnök számára az ítélet előtt van egy tisztító tűz, mert az örök Igazság mondja, hogyha valaki a Szentlélek ellen káromkodik, az »sem ebben, sem az eljövendő világban« (Mt 12,31) nem nyer bocsánatot. E kijelentésből következik, hogy egyes bűnök ebben a világban, mások az eljövendőben bocsáttatnak meg.” [Nagy Szent Gergely: Dialogi 4, 41, 3: SC 265, 148 (439: PL 77, 396).] (KEK 1031)

Ez a tanítás a halottakért való imádság gyakorlatára is támaszkodik, melyről már a Szentírás beszél: „Azért mutatott be (Makkabeus Júdás) engesztelő áldozatot, hogy megszabaduljanak bűneiktől” (2Mak 12,46). Az Egyház az első időktől kezdve tisztelte a halottak emlékét, könyörgéseket ajánlott föl értük, különösen pedig az eucharisztikus áldozatot, [vö. II. Lyoni Zsinat: DS 856.] hogy megtisztulva eljussanak Isten boldogító színelátására. Az Egyház tehát ajánlja a Szentmisét, a búcsúkat, az alamizsnát és a vezeklést is az elhunytakért. (vö. KEK 1032) 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

tisztitotuz_photo_530.jpg

 

Szólj hozzá!

A következőkben 11 részben mutatom be az ünnep történetiségét!

madonna-del-rosario_260.jpg     Október 7-e Rózsafüzér Királynője, más néven Olvasós Boldogasszony napja, amire imával készülünk. Eredendően V. Piusz pápa által, az 1571. október 7-i lepantói csatában, a muszlim túlerő felett aratott fényes tengeri győzelem emléknapjaként ünnepelték, Győzelmes Nagyasszony néven. A pápa és az egész keresztény világ, a lepantói győzelmet a rózsafüzér-imádságnak, illetve a Szűzanyának tulajdonította. Szent V. Piusz a csatát segítendő, a rózsafüzért imádkozta és eközben látomása volt, melyben látta a hatalmas győzelmet.

XIII. Gergely 1573-ban a Legszentebb Rózsafüzér elnevezéssel október első vasárnapjára helyezte át az ünnepet, de csak azon templomok és kápolnák számára, amelyekben rózsafüzér-oltár volt.

XI. Kelemen pápa 1716-ban az ünnepet már az egész egyházra kiterjesztette.

XIII. Leó pápa 1887-ben megemelte az ünnep rangját azzal, hogy a domonkos miseszövegeket tette általánossá.

Szent X. Piusz pápa 1913-ban visszahelyezte az ünnepet október 7-re.

Az ünnepnek a Rózsafüzér Királynője elnevezést végül XXIII. János pápa adta 1960-ban.

nevtelen_150.jpgOktóber hónapban, de különösen 7-én a keresztények, még inkább különös áhítattal imádkozzák a rózsafüzért az Istenanya közbenjárását kérve, s ez különösen illő és üdvös korunkban, amikor a lelkek oly nagy veszélyben vannak! Ennél fogva tudnunk kell, hogy a rózsafüzér nem csak egy ima, de mint fentebb igazolódott – fegyver a gonosz ellen –, a benső léleképítés eszköze, az egységnyi idő Istennek ajánlása, az önfegyelem és a szabad akarat szép megnyilvánulása. Nem imák unalmas ismételgetése, hanem egy szóbeli, elmélkedő, végül pedig szemlélődő imamód. Egyben elmélkedés a Megváltás misztériumáról, részesedés Mária Igen-jéből és titkos értékű ajándék égi Édesanyánknak.

De azt azért hozzá kell tennem, hogy a szentolvasó nem liturgikus imádság, hanem a krisztusközpontú Mária-tisztelet magánájtatossága! (vö. A rózsafüzér imakönyve, Szent István Társulat, 8.)

(folyt.)00-00-mancoi_1_535.jpg

Szólj hozzá!

san-michele-arcangelo-c220-br.jpgEz az imádság a Garganó-i Szent Mihály kegyhelyen olvasható!


Az angyali karok csodálatosan nemes Hercege, a Magasságbeli jeles harcosa,
akiben buzgó szeretet ég, lángol az Úr dicsőségéért, az engedetlen és lázadó angyalok rémülete, minden igaz angyal szerelme és gyönyörűsége,
drágalátos Szent Mihály Arkangyalom!
Szeretnék igaz tisztelőid és szolgáid közé tartozni, és ezért ma Neked ajánlom,
Neked ajándékozom és Neked szentelem magam.
Hatalmas, őriző oltalmad alá helyezem
magamat, családomat és mindazt, ami csak hozzám tartozik.

Kicsi az én szolgaságom felajánlása,
hiszen nyomorult bűnös vagyok,
de fogadd szívesem szívem szeretetét.
Emlékezz, hogyha a mai naptól védelmed, 
pártfogásod alatt állok,
akkor segítened kell egész életemben!
Szerezd meg nekem
sok és súlyos bűnöm bocsánatát,
a kegyelmet, hogy teljes szívemmel
szeressem Istenemet, édes Üdvözítőmet, Jézust,
Édesanyámat, Máriát,
és eszközöld ki számomra azokat a segítségeket,
amelyekre szükségem van,
hogy eljussak a dicsőség koronájához!

Védj meg engem mindig lelkem ellenségeitől,
különösen életem utolsó pillanataiban!

Jöjj el akkor, ó, dicsőséges Herceg,
segíts engem a végső küzdelemben
és hatalmas fegyvereddel taszítsd távol tőlem, 
a pokol szakadékaiba
azt a törvényszegő és gőgös angyalt,
akit egykor az égi ütközetben legyőztél!

Szent Mihály Arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben,
hogy az utolsó ítéletkor el ne vesszünk! Amen

3_7_530.jpg

 

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_az_ima_535.jpg

Sorozatom célja legkevésbé sem az emberi kíváncsiság kiszolgálása, hanem egyfelől, a jövendő sorsunkért érzett felelősség – másfelől –, az elhunytaink túlvilági sorsa iránt érzett aggodalom felébresztése. Buzdítás, hogy segítsünk azokon, akik nem képesek enyhíteni vagy megrövidíteni szenvedéseiket, mert odaát már nincs érdemszerzési lehetőség!

A katolikus tanítás az, hogy a halállal az érdemszerzési lehetősége ugyan véget ér az egyén számára, de az Egyház tovább él (ez esetben a Küzdő és a Megdicsőült Egyház) és segítheti őt! E kérdésben soha ne méricskéljük, hogy kit tartunk bűnösnek vagy szentnek! Erre egy példa: A buzgó Massa Carrara egyházmegye püspöke, Giovanni Battista Marenco (†1921). Halála után a szalézi nővérek kolostorának udvarán látták szomorúan sétálni. Egy nővér megkérdezte tőle:

– Excellenciás uram, ön itt? – A püspök keserves hangon így válaszolt:

– Kérni jöttem! Ne hagyjatok a purgatóriumban szenvedni!

– A Purgatóriumba-a-an? De hiszen ön olyan szent volt egész életében!

– Ó leányom, nem csak az emberek előtt kell szentnek lenni, hanem az Isten előtt is! Könyörögve kérlek benneteket, imádkozzatok értem!

Az Úr így szólt Szent Fausztinához: „Használd fel Egyházam kincstárának valamennyi búcsúját s ajánld fel értük… Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket, és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságommal szemben.” (Napló 1226)

XII. Benedek pápa a Benedictus Deus (1336) kezdetű bullájában kijelentette, hogy „az elhunytak lelke az üdvösség, a tisztulás, vagy a kárhozat állapotába kerül, és csak a világ végén egyesül újra feltámasztott testével”. – És kedves Olvasó, „ez a nem mindegy”! Az pedig, hogy „honnan vettem a bátorságot egy ilyen fontos ismeretanyag összeállítására”? A válaszom: nem bátorság kellett hozzá, hanem indíttatás, melyet a legkevésbé sem nekem kellett volna „meghallanom”, hanem az erre hivatottaknak − ám ezt −, ez ideig nem tették! Munkám nem tudományos igényű, de útmutatás lehet az érdeklődő híveknek és a teológiában jártasoknak egyaránt!

Már az apostolok idejében is szokás volt, hogy a szentmisében megemlékeztek a holtakról, és erre a hagyományra Aranyszájú Szent János és Szent Ágoston is hivatkozik. Mindenképpen indokolt tehát, hogy a hívek a tisztítótűzben szenvedő testvéreikért könyörögjenek, megemlékezve róluk a Szentmisében.

Bizony, illő és üdvös lenne, ha a papság részéről is rendszeresen elhangzana a tanítás a tisztítótűz valóságáról, és a kegyelmi eszközökről, melyekkel élhetünk szeretteink és leendő önmagunk érdekében! Földi életünkben ugyanis, nem csak a magunk és mások üdvösségéért tartozunk felelősséggel, hanem a tisztítótűzben szenvedő lelkekért is! Szent Ágoston szavaival élve: jobb még életünkben elmélkedni a titkos mélységeken, mint kitenni magunkat annak, hogy majd halálunk után kelljen fájdalmasan megismernünk!

Fogadják tehát szeretettel ezt a kis sorozatot, és okuljanak belőle! 

A szerkesztő

 (A forrásokat és a hivatkozások rövidítését, lásd az első részben!)

cimg03008.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgKi a sátán? (Bamonte részlet) 1

bamonte_1_250.jpg     A sátán kifejezés a héber „satim” szóból származik, melynek jelentése: „ellenfél, ellenség, üldöző, vádló, rágalmazó”. Görögül „diabolos” (ördög), amely a „diabállo” ige származéka, jelentése pedig „szétválasztani, megosztani”. Utolérhetetlen mestere annak, hogyan lehet az emberek között, hazugságok és bűnök felhasználásával zavart kelteni, széthúzást szítani, hogy egymásnak ugorjanak és eltávolodjanak Istentől. Ő a felelős mindazért, ami Isten művével ellenkezik. Végső veresége Isten győzelmének a jele lesz.

A sátán, mint mondtuk, nincs egyedül. Elfajzott szellemek sokasága (Ef 6,12) veszi körül, akiket démonoknak neveznek és az ő fejedelemségének irányítása alatt álló, szervezett birodalmat (Mt 12,25) alkotnak. 

A sátán és a többi démon „az Istentől jónak teremtett angyalok közül gonosszá váltak, mert szabad és visszavonhatatlan döntéssel elutasították Istent és az ő országát, s ezzel létrehozták a poklot. Próbálják a maguk oldalára állítva föllázítani az embert Isten ellen; Isten azonban Krisztusban megerősíti a gonosz fölötti győzelmet” (vö. KEK 391-395, 414). 

Tevékenységüket a világban az Isten és az ember iránti gyűlölet hatja át, minden eszközt megragadnak, amivel árthatnak, mert tudják, hogy ők soha többé nem juthatnak el oda, ahova az ember rendeltetése szerint egy napon elér. Emészti őket az irigység, ezért minden erejükkel próbálják magukkal ragadni a lelkeket az örök kárhozatra. 

Szent II. János Pál pápa, az 1986. augusztus 13-i általános kihallgatáson így fogalmazta meg e tanítást: „A gonosz szellem megpróbálja az emberben ugyanazt a versengő, engedetlen és Istennel ellenkező magatartást elültetni, amely létezésének szinte egyetlen motivációja”. 

VI. Pál pápa pedig az 1972. november 15-i általános kihallgatáson így fejtette ki a démonok ember ellen irányuló tevékenységét: „ő a láthatatlan ellenség, aki tévedéseket és szerencsétlenségeket hint az emberiség történelmébe. Emlékezzünk csak a búza közé szórt konkolyról szóló leleplező erejű evangéliumi példabeszédre, amely mintegy összefoglalja és megmagyarázza az életünket látszólag uraló logikátlanságot: inimicus homo hoc fecit (ellenséges ember cselekedte ezt)” (Mt 13,28). 

„Ő gyilkos volt kezdet óta ... és a hazugság atyja” (vö. Jn 8,44-45) ‒ mondja róla Krisztus. A sátán, az ember erkölcsi egyensúlyának agyafúrt kibillentője. Álnok és ravasz szemfényvesztő, aki tudja, hogyan férkőzzön közel hozzánk az érzékeken, a képzeleten, az érzékiségen, az utópisztikus logikán vagy a munkánkból adódó társadalmi kapcsolataink összjátékán keresztül, hogy tévutakra vezessen minket, melyek ránk nézve károsak és nincsenek összhangban sem a fizikai, sem a pszichikai adottságainkkal, ahogyan ösztönös, mély vágyainkkal sem.

(Források az első részben!) (folyt.) 

hamis_uzenetek2_535.jpg

Szólj hozzá!

orao_180.jpg1) Kérlek, hogy próbáljunk imaláncot indítani egy nagyon kedves ismerős 5 gyerekes orvosnő édesanyáért, aki már csak a szemével tud kommunikálni, otthon ápolják, szondán táplálják  stb.
     Egyik barátnője írta a következő imát:
     Mennyei Atyánk, Jézus nevében, hittel és alázattal járulunk elébed, hogy Ildikó gyógyulásáért esedezzünk. Hálát adunk Neked, amiért Ildikó a betegsége gyötrelmei ellenére megőrizte keresztény hitét és példát mutat lelki erejével. Dicsőítünk Téged, Istenünk, mert Te vagy a mindenség Teremtője és számodra minden lehetséges. Ezen imaláncon keresztül kérünk Téged a keresztény testvéreinkkel együtt, hogy tégy csodát és gyógyítsd meg Ildikót a Te dicsőségedre. Ámen
     Arra gondoltunk, hogy SZEPTEMBER 28-ÁN 18 ÓRA KÖRÜL MINÉL TÖBBEN EGYSZERRE FOHÁSZKODJUNK!
(Természetesen bármikor máskor is lehet érte imádkozni!)
     Kérjük Mindszenty József közbenjárását is!  (ma olvastam, hogy szükséges a boldoggá avatásához egy csoda!)
Vértanúink-Hitvallóink  5.oldalán  2019. szept.-ben Kovács Gergely viceposztulátor írása:
      Tiszteletreméltó Mindszenty József szentté avatási eljárásának soron következő feladata a közbenjárására történt imameghallgatások közül egy tudományosan megmagyarázhatatlan eset kivizsgálása. A korábban már felterjesztett gyógyulás az első fórumon nem kapta meg a vatikáni orvos szakértői bizottság támogatását. (Rózsa)

orao_180.jpg2) CitizenGO kérése, hogy 2019. szeptember 27-én, gyűljünk össze a Sziklatemplomban közös imára Tafida Raqueeb kislányért. Az 5 éves gyermek életben maradásáról várhatóan hétfőn döntenek az angliai bíróságok. Mellette imában hordozunk minden olyan gyermeket, akinek az életét a felnőttek világa veszélyezteti. 

orao_180.jpg3) Kedves Testvérek! Az önkormányzati választások előtt kilencedet végzünk a Parlament körül. Az imaszándék: Kérjük a Mindenható Istent, küldje el Szentlelkét, a Bölcsesség Lelkét, hogy az önkormányzati választáson mindenhol a keresztény értékrendet elfogadó és valló polgármesterek kerüljenek ki győztesen. Az imát október 4-én, pénteken kezdjük, és 12-én szombaton fejezzük be. Minden nap a Bazilika Oltáriszentségi kápolnájában találkozunk reggel 9 órakor, és sétálva megyünk a Parlamenthez. Egy rózsafüzér és az irgalmasság rózsafüzér imádkozásával járjuk körbe a parlamentet.
Ez kb 1 óra. Aki szeretne résztvenni, jöhet a Bazilikához, vagy 9 óra 15-re a Parlament déli oldalához. Az imádkozáshoz otthon is lehet csatlakozni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Nincs regisztráció!

Testvéri szeretettel: Szabó Ernőné, az Emmánuel közösség tagja

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

KILENCEDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen  (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

orao_180.jpg1) Kérlek, hogy próbáljunk imaláncot indítani egy nagyon kedves ismerős 5 gyerekes orvosnő édesanyáért, aki már csak a szemével tud kommunikálni, otthon ápolják, szondán táplálják, stb.
     Egyik barátnője írta a következő imát:
     Mennyei Atyánk, Jézus nevében, hittel és alázattal járulunk elébed, hogy Ildikó gyógyulásáért esedezzünk. Hálát adunk Neked, amiért Ildikó a betegsége gyötrelmei ellenére megőrizte keresztény hitét és példát mutat lelki erejével. Dicsőítünk Téged, Istenünk, mert Te vagy a mindenség Teremtője és számodra minden lehetséges. Ezen imaláncon keresztül kérünk Téged a keresztény testvéreinkkel együtt, hogy tégy csodát és gyógyítsd meg Ildikót a Te dicsőségedre. Ámen
     Arra gondoltunk, hogy SZEPT. 28-ÁN 18 ÓRA KÖRÜL MINÉL TÖBBEN EGYSZERRE FOHÁSZKODJUNK!
Természetesen bármikor máskor is lehet érte imádkozni!
     Kérjük Mindszenty József közbenjárását, mivel ma olvastam, hogy szükséges a boldoggá avatásához egy csoda!
Vértanúink-Hitvallóink 2019. szept. 5.oldalán Kovács Gergely viceposztulátor írása:
      Tiszteletreméltó Mindszenty József szentté avatási eljárásának soron következő feladata a közbenjárására történt imameghallgatások közül egy tudományosan megmagyarázhatatlan eset kivizsgálása. A korábban már felterjesztett gyógyulás az első fórumon nem kapta meg a vatikáni orvos szakértői bizottság támogatását. (Rózsa)

orao_180.jpg2) CitizenGO kérése, hogy 2019. szeptember 27-én, gyűljünk össze a Sziklatemplomban közös imára Tafida Raqueeb kislányért. Az 5 éves gyermek életben maradásáról várhatóan hétfőn döntenek az angliai bíróságok. Mellette imában hordozunk minden olyan gyermeket, akinek az életét a felnőttek világa veszélyezteti. 

orao_180.jpg3) Kedves Testvérek! Az önkormányzati választások előtt kilencedet végzünk a Parlament körül. Az imaszándék: Kérjük a Mindenható Istent, küldje el Szentlelkét, a Bölcsesség Lelkét, hogy az önkormányzati választáson mindenhol a keresztény értékrendet elfogadó és valló polgármesterek, kerüljenek ki győztesen. Az imát október 4-én pénteken kezdjük, és 12-én szombaton fejezzük be. Minden nap a Bazilika Oltáriszentségi kápolnájában találkozunk reggel 9 órakor, és sétálva megyünk a Parlamenthez. Egy rózsafüzér és az irgalmasság rózsafüzér imádkozásával járjuk körbe a parlamentet.
Ez kb 1 óra. Aki szeretne résztvenni, jöhet a Bazilikához, vagy 9 óra 15-re a Parlament déli oldalához. Az imádkozáshoz otthon is lehet csatlakozni. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Nincs regisztráció!
Testvéri szeretettel: Szabó Ernőné az Emmánuel közösség tagja

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_a_foldon_elok_535.jpgBevezető 1

     Számtalan irodalomba ástam bele magam, hogy a tisztítótűzről (vagy purgatóriumról) anyagot gyűjthessek e sorozathoz, melyet most posztként, de nyomtatásban is kínálok az érdeklődők számára. Ezen összeállításomban kénytelen voltam vegyíteni a tudományos (teologikus) fejtegetéseket, a szentek tanúságtételével és a hiteles magánkinyilatkoztatásokkal – ügyelve –, hogy az Egyház tanításával megegyező, vagy legalább is nem ellenkező állításokról írjak. Emiatt posztjaim elég „vegyesnek” tűnhetnek, ám bízom benne, hogy az egészet végigolvasva, mégis egységes, tiszta kép alakul ki az kedves Olvasóban! Csatlakozva Paul O'Sullivan atya könyvének előszavához „Összességében alkalmazkodni akarván a pápák által bölcsen megállapított rendszabályokhoz, kijelentem, hogy pusztán emberi hitet kell tulajdonítani a különböző itt olvasott állításnak, mivel a Szentegyház nem nyilatkozott a források egy részének hitelességéről, melyekből ezek véve vannak” (vö. POS).

    A bűn – elsősorban a halált okozó bűn – mindig Isten elleni lázadás! Ennek során az ember visszaél a neki juttatott szabadsággal és a szellemi autonómiával (vö. Ter 3,4k), szembekerül Teremtőjével, vagyis szakít Istenével, eltérve a helyes irányról, és saját utat választ (vö. Jer 3,13).

Isten irgalmas Isten, és a botladozó embernek, aki az Ő akaratával ellentétesen dönt, megbocsáthat Krisztus megváltó érdemeire tekintettel, helyreállítva az Isten és ember közötti kapcsolatot. Ám a lelki szennyeződésektől, melytől a lélek a földi életében meg nem tisztult a Bűnbocsánat Szentsége és a felajánlott szenvedések által, alkalmatlanná teszi őt, az Istennel való találkozásra. A tisztítótűz az irgalmasság helye. Sohasem hittem – írja egy tanúságtevő lélek –, hogy Isten ily végtelenül jóságos a mi szegény lelkünkhöz. Amint a lélek Isten elé kerül, nyomban a felismerés sugara hatja át, s átérzi Isten végtelen, szerető jóságát, azt, hogy életünkben untalan igyekezett a helyes úton tartani bennünket! Ez a felismerés a szívünkig hatol, és ez a tisztítótűz!

Tehát a bűnelkövetés nemcsak az Isten és az ember kegyelmi kapcsolatát rombolja szét, hanem következményei maradnak az elkövető lelkében, s ezen lelki szennyeződések eltávolítását szolgálja Isten Irgalmasságából: a Tisztítótűz, a „Purgatórium”, de fogalmazhatunk enyhébben is: a „mennyország előszobája”! 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)

animas-purgatorio-alonso- cano1.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA démonok nem tudhatnak mindent egy személyről! (Bamonte részlet) 2

     És bizony, elég az Evangéliumokat és az Apostolok Cselekedeteit elolvasni, és máris meggyőződhetünk a fentiek igazáról. 

8_250.jpgVI. Pál pápa az 1972. november 15-i általános kihallgatáson tartott katekézisében, melyben a gonosz lélek létezését tagadóknak igyekezett válaszolni, így definiálta a sátánt: „élő-eleven szellemi, romlott és megrontó lény, az első számú ellenség, maga a kísértő; sötét, nyugtalanító lény, amely valóban létezik, s aki álnok ravaszságával ma is tevékenykedik. Az hagyja el a bibliai és egyházi tanítást, aki nem tartja valóságos létezőnek”.(4)

A démoni világ léte nem pusztán néhány ember szubjektív meggyőződése, hanem valóság, objektív tény, melyet Isten tárt fel előttünk. (5)  A sátán és a szolgálatában álló démonok nem pszeudolények, ahogy a materialisták és racionalisták állítják. Vagyis a sátán nem a rossz képzeletbeli megszemélyesítése, melyet az ember alkot magának; nem a minket sújtó bajok ismeretlen okainak fogalmi és fantáziadús megszemélyesítése; nem mítosz, nem a mindannyiunkban és a világban megtalálható rossz azonosítására szolgáló fogalom, vagy szimbólum; nem félelmeink fantáziadús kivetítése, mellyel az emberi történelem sötét, kaotikus és irracionális, olykor iszonyatos és szörnyű oldalát akarjuk valamiképpen kifejezésre juttatni. A sátán és a démonok valóságosan létező személyes lények. (6) (a részlet vége) 

Ha a gonosz lélek egy kis igazságot mond, azt csak azért teszi, hogy elhidd majd a nagy hazugságait! Szent Pál mondja: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nektek. Legyetek tehát állhatatosak, és ne vegyétek magatokra ismét a szolgaság igáját!” (Gal 5,1) − Vagyis ne hallgassunk a kísértőre! (szerk.)

_______________________________________

(4.) A Tanítóhivatal a démonok létezéséről vallott egyházi tanítást az évszázadok folyamán soha nem tette kifejezett és ünnepélyes definíció tárgyává, ami azzal magyarázható, „hogy a kérdés soha nem vetődött fel ilyen formában, mivel eretnekek és hívők egyaránt a Szentírásra alapoztak, nem kételkedtek a démonok létezésében és azok legfőbb gonosztetteiben. Ezért ma, amikor kétségbe vonják a démoni realitást, elengedhetetlenül rá kell mutatni az Egyház állandó és egyetemes tanításának legfőbb forrására: Krisztus tanítására. Az Evangéliumok valóban azt tanítják, és a megélt hit lényegi eleme, hogy a démoni világ létezése dogmatikai tény” (Fede cristiana e demonologia, 26 giugno 1975, Enchiridion Vaticanum). Hinnünk kell tehát, amit Isten kinyilatkoztatott. 

(5.) Az ördög és a démonok létezésében vagy nemlétezésében hinni nem a hívek szabad döntési körébe tartozik! Létezésük az isteni kinyilatkoztatás részét képezi. Hitigazság tehát, mivel maga Isten nyilatkoztatta ki!

(6.) A sátán és a démonok „személyes” léte nem úgy értendő, mintha testtel rendelkeznének, de a személyhez hasonlóan értelmük és akaratuk van. 

(Források az első részben!) (folyt.)

hqdefault_535.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

NYOLCADIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére. Amen

(XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

26.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

2019. szeptember 28-án szombaton

k3.JPGk1_1.JPG

Szólj hozzá!

tisztitotuz_fejlec_535.jpgJobb még életünkben elmélkedni a purgatórium titkos mélységein, mint kitenni magunkat annak, hogy majd halálunk után kelljen fájdalmasan megismernünk!           (Szent Ágoston)

Források az esetleges rövidítésekkel: (képek az internetről!)

SCHÜTZ: DOGMATIKA – Bp. SZIT Bp. 1937. /= röv: SCH/

XVI. BENEDEK pápa ENCIKLIKÁJA A KERESZTÉNY REMÉNYRŐL (Spe Salvi) – SZIT 2008. Bp.

A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA – SZIT Bp 2000. /= röv: KEK /

JELENÉSEK, ÜZENETEK ÉS A JÖVŐ – Dr Antalóczi Lajos, Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000. /= röv: JÜ/

AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETE Szent Fausztina Kowalska, Kisboldogasszony Pléb – Főegyházmegyei könyvtár, Eger 2000 /=röv: Napló/

SZERETETLÁNG LELKI NAPLÓ – SZIT 2010 Bp. 430-431. NIHIL OBSTAT budapestini die 5 Iunii 2009 Dr. Zoltán Kovács censor deputatus Nro. 494-4/2009. IMPRIMATUR Dr. Péter Card. Erdő Primas Hungariae, Archiepiscopus Strigoniensis-Budapestinensis. /= röv: római/arab szám/

PURGATÓRIUM A szentek kinyilatkoztatása szerint. – Imprim. 1870/1904 sz. Nagyvárad, Szmrecsányi Pál püspök 1904. július 7. /= röv: PUR /

A PURGATÓRIUM és elkerülésének lehetősége – Írta: Mária Gyermekéről nevezett PAUL O'SULLIVAN atya, kiadó ismeretlen – A füzetben leírtak szerinti egyházi jóváhagyás: A lisszaboni bíboros 1936. március 4 /= röv: POS /

ÉLMÉNYEIM A SZENVEDŐ LELKEKKEL – Maria Simma, MARANA THA 2011 Budapest. /= röv: MS /

EMMANUEL NŐVÉR INTERJÚJA MARIA SIMMÁVAL – (Sonntag. Vorarlberg. Kb. 1988) http://www.freeweb.hu/jelenesek/maria_simma.html  /= röv: EM / 

INTERNET: – http://www.naplom.com/naplo/akv/naplo/2009-08-29*12-08-elott /= röv: NET/

A TISZTÍTÓHELY – M. Louvet, Szent László Nyomda Nagyvárad 1904 /= röv: LOU/

AKIT VILLÁMCSAPÁS ÉRT Beszámoló a túlvilágról, – Dr Gloria Polo Ortiz, Marana Tha 2011. Új kiadás. /= röv: GPO/

A TÚLVILÁG TITKAIBÓL – A tisztítóhely. Kaszap István Lapja kiadványok. Egyházi jóváhagyással, a 4300/1942 M.E. Rendelet 2§.2 alapján

c3_81nimatisztitotuz_s_del_purgatorio_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA démonok nem tudhatnak mindent egy személyről! (Bamonte részlet) 1

bamonte2822_300.jpg     Istenen kívül senki nem ismeri tökéletesen az ember lelkét. A Szűzanya, az angyalok, a szentek csak annyiban ismerik valakinek a lelkét, amennyiben Isten boldogító színelátásának örömében az ember belső valóját is látják. A Földön csak Isten különleges adományának köszönhetően képesek egyesek ismerni mások belső állapotát vagy gondolatait (ahogy néhány szent esetében előfordult). A démonok nem láthatnak a lelkünkbe és nem ismerhetik a gondolatainkat; legfeljebb megfigyelhetik a szavainkat, arckifejezésünket, viselkedésünket, szokásainkat, hajlamainkat, szimpátiánkat, ellenszenvünket, jellegzetes hibáinkat, gyenge oldalunkat, és ezekből megpróbálják „levezetni” ‒ hiszen rendkívül éles eszűek és mélyre látók ‒ a gondolatainkat, s hogy mi zajlik bennünk.

Gyakorlatilag a külsőleg megnyilvánuló jelekből próbálnak következtetni a gondolatainkra és érzéseinkre, ahogy egy éles szemű tanár is azonnal észreveszi a tanuló figyelmetlenségét apró, külső jelekből. Az így szerzett ismereteket felhasználva állandóan azon töprengenek, hogyan tudhatnák meg előre, mit fogunk mondani vagy cselekedni, lényegében azonban nincs hozzáférésük gondolatainkhoz, érzéseinkhez és döntéseinkhez. Ráadásul, sem a világban történő minden egyes eseményről, sem pedig az egyes ember minden tettéről sem lehet tudomásuk. Csak azokat ismerhetik, amelyek tevékenységük pillanatában az adott helyen vagy a konkrét személlyel kapcsolatosan történnek, ill. az egymás közötti kapcsolattartás révén válik számukra ismertté.(3) Hozzá kell tenni, hogy egyfelől maguk a jó angyalok, másfelől az imádság és az Istennel való közösségünk mértéke is gátolják ellenünk irányuló ártó cselekedeteiket. 

A gonosz lélek nem az emberi képzelet szüleménye, hanem valóságos létező!

Jézus Krisztus megváltói műve érthetetlen lenne, ha tagadnánk a sátán és a démonok létezését, illetve a világra és az emberekre gyakorolt befolyásukat. Ki mástól szabadított volna meg minket Krisztus, ha nem a sátán és a démonok hatalmától? Létezésük és tevékenységük a világban kétségtelen és vitán felül álló tény, ellenkező esetben Jézus szavait vonnánk kétségbe.

____________________________________________

(3). Az ember csak testi szerveinek, torkának és nyelvének használatával, vagy érzékelhető jelek, mozdulatok és kézjelzések által képes másokkal kommunikálni. A démonok és az angyalok nem rendelkeznek testi szervekkel, ezért mondandójukat belsőleg közlik egymással, a közölt ismeret pedig közvetlenül jut el a másikhoz. A démonok akarati döntéssel közlik gondolataikat egymással, vagyis démonok közötti közvetlen gondolatközlésről van szó! (vö. Aquinói Szent Tamás, S. Th. I, q. 107, a. 1).

(Források az első részben!) (folyt.)

pokol_00as_535.JPG

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

HETEDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

Szeptember utolsó vasárnapjára esik Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe.
83972-01.jpg     Eredetét 1218-ra vezethetjük vissza, amikor augusztus 1-jén, a Boldogságos Szűz látomásban buzdította Nolascói Szent Pétert a fogolykiváltó rend megalapítására. Mint rendi ünnepet a pápa 1615-ben hagyta jóvá, és az egész Egyház számára 1696-ban írta elő.
     Magyarországon a török idők óta ünneplik. A története szerint Bécs török uralom alóli felszabadítása után, szeptember 24-én, a visszavonuló török sereg 3200 foglyot vitt magával, akik csodás módon szabadultak meg.
     A középkorban a muzulmán fogságba esett keresztény rabok kiszabadulásáért az Egyház rendszeresen imádkozott. A mercediáriusok, majd a trinitáriusok (A Fogolykiváltó Szűzanya Szentháromságról nevezett rendjének tagjai) pedig magukat adták cserébe - életüket is áldozva - a foglyok szabadságáért.
     Ez a nagyhatású Mária-ünnep, érdekesmód 1969 óta nem szerepel a liturgikus naptárban (állami nyomásra, talán a politikai foglyok fogalma miatt), mindazáltal a Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletének tartalma bővült a szenvedélybetegek, a különböző függőségekben "megkötözöttségben" szenvedők szabadulásának kérésével.
     Jelenleg a rend 158 házában 790 mercediárius fáradozik a modern kor "rabszolgáinak" fölszabadításáért. A rendnek női ága is van 1265-től.
     Magyarországon különösen a Budakeszi-Makkosmária búcsújáróhelyen tisztelik a Fogolykiváltó Boldogasszonyt. A kegytemplomban sokan imádkoznak a kábítószeresekért, az alkoholistákért, a testiség-, a szerencsejátékok- és minden más káros szenvedélyek rabjaiért. Azokért is, akik miattuk szenvednek (családok!).makkosmaria_kegykep_530.JPG

Ezúttal, fogadják szeretettel a makkosmáriai templom rövid történetét!

     A makkosmáriai Angyalok Királynéja tiszteletére felszentelt kegytemplom hiteles története a XVIII. századba nyúlik vissza. 1731-ben
makkosmaria_fara_erositett_kkep_250.jpgegy Traub János nevű legény a Budakeszi határában fekvő szőlőkbe igyekezett. Egy útszéli tölgyfánál a szenvedő Krisztus arca jelent meg előtte. Traub később beteg lett. Csodás gyógyulása után egy Falconeri nevű olasz származású budai festőtől olajfestményt vásárolt, mely a Gyermekét tápláló Szűzanyát ábrázolta. A képet az említett tölgyfára függesztette.
     Hamarosan sokan kezdték látogatni ezt a helyet. Acsádi Ádám (1680-1744) veszprémi püspök kivizsgáltatta az eseményeket és engedélyezte, hogy a szentképet nyilvános tiszteletben részesítsék. A zarándokok adományaiból kicsi kápolna épült a Mária-kép fölé. Gondozására a közelben élő két remete vállalkozott. A fokozódó érdeklődés eredményezte, hogy az Óbudán működő trinitárius szerzetesrend itt szép egytornyú templomot és egy kis kolostort épített.
koller_ignac.jpg     Koller Ignác (1725-1773) veszprémi püspök 1768-ban szentelte fel a templomot tízezernél is több zarándok jelenlétében: A templomban elhelyezték a tölgyfa törzsét és a kegyképet. Rövid időn belül 50 csodálatos gyógyulás és imameghallgatás történt itt a Szent Szűz közbenjárására.
     A virágzó Mária-kegyhely azonban nem sokáig működhetett. II. József császár 1784-ben a trinitáriusok rendjét is feloszlatta, és a templomot bezáratta. A kegyképet és a fatörzset Budakeszi plébániatemplomába vitték le, és itt megőrizték. A kolostor és a kegytemplom világiak kezére került és néhány évtized alatt rommá lett.kepkivaga.JPG
     Az első világháború alatt Miller József budakeszi plébános a templomromot a hozzátartozó kolostorral együtt az egyház számára visszavásárolta.
     A második világháború előtt néhány évvel a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére alapított szervita rend papjai kezdtek újra szentmisét mondani vasárnapokon és Mária-ünnepeken a romokból összeállított kis kápolnában, a mai gyóntatófolyosó helyén. A világháború alatt és után mind többen jöttek ide hadifogoly hozzátartozóikért imádkozni. Meghonosodott a Fogolykiváltó Boldogasszony tisztelete.
shvoy_lajos_250.jpg     A hívek adományaiból és munkájából a szervita atyák néhány év alatt felépítették a jelenlegi templomot, melyet 1950-ben Shvoy Lajos (1927-1968) székesfehérvári püspök szentelt fel. Újra elhelyezték a plébániatemplomban megőrzött fatörzset és kegyképet, a kegyoltár mögött illetve fölött.
     A szerzetesrendek feloszlatása kapcsán 1950-ben távozni kényszerült szervita atyák helyébe, az egyházmegye keretébe felvett P. Tamás János (1915-1993) jezsuita atya lett a kegyhely vezető lelkésze. 33 esztendőn át végezte a kegyhely fejlesztésével járó igen áldozatos munkáját. Forrás: http://egykor.hu/budakeszi/makkosmariai-kegytemplom/1963kepkivagas_1.JPG

Szólj hozzá!

Szeptember 24. Szent Gellért, Szent Imre nevelője, a vértanúhalált halt (1046) első csanádi püspök emlékünnepe.

szent_gellert.jpg

SZENT GELLÉRT Velencében született előkelő patrícius családból 980 körül. A születése napja miatt György névre keresztelték. Ötévesen halálos beteg lett, a velencei bencés kolostorban gondos ápolásban részesült, sokat imádkoztak a gyógyulásáért, a boldog szülők Istennek ajánlották.
A bencés rendbe lépett, szépen sajátította el a tudományokat és a szentek tudományát. Szerzetesi kötelességeit pontosan teljesítette, sokat vezekelt. Amikor atyja szentföldi zarándoklaton vértanúhalált szenvedett, felvette apja nevét, a Gellért nevet. Nemsokára édesanyja is meghalt, ettől kezdve még lelkesebben tanult, böjtölt. Gyorsan haladt a rendi ranglétrán is, ami nagyon nehezére esett. Szeretett volna egyszerű szerzetes maradni, nem szívesen vállalta a vezetéssel járó kötelezettségeket, de rendtársai meggyőzték.
1015 táján szentföldi látogatásra indult. Vihar miatt csaknem hajótörést szenvedtek, végül is a bóra nevű adriai vihar Szent András szigetére sodorta őket. Itt, ezen a dalmáciai szigeten találkozott Razin (Gaudenciusz) pannonhalmi apáttal. Az apát biztatta, jöjjön Magyarországra hithirdetőnek. Székesfehérvárra érkezve István király elé vezették, aki azonnal felismerte csodálatos képességeit, a nyolc éves Imre herceg nevelését bízta Gellértre. Hét évig foglalkozott Gellért a herceggel, utána Bakonybélre vonult vissza, imádság, böjt, tanulás következett.
1028 táján István megszervezte a csanádi püspökséget, ennek vezetését Gellértre bízta. Az új püspök sokat utazott, nem lovon hanem szekéren, a szekéren is dolgozott.
István halála után háborúskodások kezdődtek országunk nemzetközi – a római pápa vagy a Salzburgi érsek iránti – elkötelezettsége tekintetében. Ezeket a késői történelemszemlélet esetenként "pogánylázadásnak" állítja be. Így történt ez a Vata-féle hatalomátvételi kísérlet esetében is. A király-jelöltek próbáltak rendet teremteni, Endre és Levente is. 1046-ban a mai Diósdon misézett és onnan jött több püspök kíséretében a pesti révhez a hercegek elé, a mai Erzsébet-híd tájékára. Itt lázongók kiragadták kocsijából, a Gellért-hegy tetejéről egy kétkerekű kordéval letaszították, kíséretével együtt. A zuhanás ugyan végzetes volt, de lenn még a tomboló pogányok átszúrták. Ideiglenesen Pesten a Boldogasszony-templomban temették el, pár év múlva a marosvári székesegyházba szállították. 1083-ban avatták szentté, Csanádon, Szent László szorgalmazására. Ünnepét már 1092-óta szeretettel ünnepeljük.

Példája: hogy mindig állapotbeli kötelességedre összpontosíts!

( Forrás6d389f1f5cdb92ede855143e5ba26531.jpg

 

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA démonok nincsenek jelen mindenütt! 1 −           bamontep_-francesco-bamonte-_250.jpgFrancesco Bamonte, Megszállottság és ördögűzés (részlet)

     Az emberi test térbeli kiterjedésénél fogva meghatározott helyen található. Mivel a démonok tisztán szellemi lények, nem rendelkeznek térbeli dimenzióhoz kötődő testtel. Amikor tehát külsőleg vagy belsőleg jelen vannak egy helyen, testben vagy tárgyon, nem fizikai valójukban mutatkoznak ők (hiszen mint mondtuk, ilyennel nem rendelkeznek), hanem tevékenységük által; más szóval, ott vannak, ahol tevékenykednek.(1) Ezzel magyarázható, hogy egy démon egyidejűleg több személy testébe is behatolhat és molesztálhatja azt; ez esetben a több emberi test egyetlen helyet alkot, ahol a démon közvetlenül fejti ki tevékenységét. Nem szabad azonban abba a tévedésbe esnünk, hogy hiszünk a gonosz lélek mindenütt jelenvalóságában. Egyedül Isten mindenütt jelenvaló! A démon, bár anyagtalan létezőként nem helyhez kötött, még sincs jelen mindenütt. Jelenléte a működéséhez kötött, amely ‒ véges lényről lévén szó ‒, szükségképpen korlátolt. 

Az Evangéliumokból tudjuk, hogy az ellenkezője is előfordulhat: több démon is lehet egyetlen testben. (2) (vö. Balducci, Gli indemoniati, Coletti Editore, Roma)

Tudnivaló, hogy a házasságon kívüli szexuális aktusnak kettős ártalma van. Az egyik a 6. parancs elleni súlyos bűn, a másik, hogy a szentségtelen szexusban „ketten eggyé válnak” (Mt 19,6) − igenám −, de a démonaik is! A boldogság átmeneti vélelmével, a felek valójában dupla kísértőt szabadítanak magukra, sőt, az újabb „párkapcsolatok” sorával, végül megeshet, hogy egész „légió” igyekszik majd tönkretenni az életüket (legalábbis az üdvösség szempontjából)! Ezzel nyilván nem számolnak − nem is hiszik −, csak csodálkoznak romló sorsukon!

706px-klontzas_georgios_end_of_16th_cent_the_second_coming_detail_the_hell4.jpg

____________________________________________

(1). Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy a nem testi dolgok nem úgy vannak helyben, mint a testek: nem kiterjedéssel rendelkező mennyiségi érintkezés folytán, hanem hatóerejük által érintkezve vannak helyben. (Aquinói Szent Tamás) (A teológia foglalata, I. rész, Gede Testvérek, Budapest, 2002, 60. o.) A testetlen lények − vagyis az angyalok és a démonok − képesek hatni a testre, s ezt valóban meg is teszik. Ahhoz azonban, hogy megtehessék, valamiképpen meg kell érinteniük a testet, s ez csak a második módon lehetséges. 

(2). Mária Magdolnát hét démontól szabadította meg Jézus (vö. Lk 8,2). Amikor pedig kiköt a gerázaiak földjén, megkérdezi a démont: „Mi a neved?” az így válaszolt: „Légió a nevem, mert sokan vagyunk” (Mk 5,9). Más alkalommal így figyelmeztet: „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és megnyugvást keres, de nem talál. Akkor azt mondja: Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem. Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.” (Mt 12,43-45; vö, Lk 11,24-26). 

(Források az első részben!) (folyt.)

eliseu-antonio-gomes_belverede_adulterio_torpeza-moral_535.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

HATODIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen

 (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgHogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? 2

     Gabriele Amorth atya szerint (akit egyöntetűen szaktekintélynek tartottak ezen a területen), az Egyházban legalább három évszázada nem igazán „menő” mélyebben feszegetni az Evangéliumok ezen témáit. S ezt én is megerősíthetem, ha visszagondolok a szemináriumban töltött időre. padre_amorth_535.jpgJóllehet Szent János szerint: „ez az egész világ ... gonoszságban fetreng” (1Jn 5,19). 2000 év elteltével változott volna a helyzet? Változás természetesen lehetséges, ha „a világfejedelme” (Jn 14,30) ellen bevetjük a Jézustól kapott eszközöket. Első lépésként azonban tisztán kell látnunk a kérdésben. Ezekkel a sorokkal tehát egyfajta kései jóvátételt igyekszem tenni, azzal a megbízással, amire papként az Úrtól küldetést kaptam. Ugyanakkor szeretném, ha ez a könyv jótékony provokációként hatna püspökök, papok, nevelők szemében egyaránt, hogy ne vegyék félvállról számtalan hívő ‒ vagy akár nem hívő, de gyötrődő ‒ ember, talán nem is mindig kimondott, ám mégis megszenvedett kérését.

A sátán első győzelme ugyanis abban áll, hogy meggyőzi az embert ‒ olykor kulturális álca ürügyén ‒ a nemlétezéséről, ill. arról, hogy legjobb esetben is csak a rosszalkodó gyermekek ijesztgetésére szolgáló bábfigura. Nem alaptalanul idézi fel Bamonte atya tanulmánya bevezetőjében a legfontosabb tanbeli hivatkozásokat. A Hittani Kongregáció egyik dokumentuma szerint azért nem születtek e téren dogmatikai meghatározások (definíciók), mert sem a hívők, sem az eretnekek soha nem vonták kétségbe az igazságot, mely szerint: „Azért jelent meg Isten Fia, hogy az ördög műveit lerontsa” (1Jn 3,8).

Papi hivatásom első éveitől fogva számtalan olyan személlyel találkoztam, akik mágusoknak estek áldozatul. Történeteik mélységesen felháborítottak, különösen, ha magányos, kétségbeesett, magukra hagyott és rászoruló személyekről volt szó. Meggondolatlanul kártyajósokhoz, médiumokhoz, varázslókhoz fordultak segítségért és ‒ a mondás értelmében ‒ „csöbörből vödörbe” estek. Láttam, hogyan használták ki a bajbajutottakat, a kételkedőket és a szenvedőket, hamis megoldásokkal kecsegtetve őket. Nincs is ennél megvetendőbb és utálatosabb! Azt is megfigyeltem, hogy ez bizonyos esetekben, akár a gonosz lélek által előidézett rendkívüli zavarokat is kiválthat, amelyeket már kizárólag ördögűzői szolgálat igénybevételével lehet orvosolni. Az okkultizmus különböző formáinak áldozatul esett személyek megsegítése tehát nem merül ki a meghallgatásban, bátorításban és a katekézis, ill. az imádság útján való kísérésben, hanem az elszenvedett ártalmaktól függően, indokolt esetben élnem kellett a szoros értelemben vett ördögűzői szolgálat kínálta lehetőségekkel is. 

Az okkultizmus áldozatainak nyújtott különleges segítségnyújtásból fakadóan, igehirdetői tevékenységem során gyakran hangoztattam, hogy egyedül Jézus Krisztus képes megszabadítani és megmenteni az embert a gonosz fenyegető erőitől. Ezzel szemben, a hiszékenységre és a mágiára, illetve a babonaságra építő praktikák fokozott rabszolgasághoz vezetnek. 

Nem véletlenül tiltja Isten igen szigorúan az Ó- és Újszövetségben a mágiához, a bálványokhoz (démonokhoz) való fordulást, hiszen szereti gyermekeit, ezért inti őket mindattól, ami lelkileg, erkölcsileg, pszichológiailag és fizikailag tönkreteheti az embert. A mágia számtalan formában megjelenő praktikái valójában csapdák, melyeket a láthatatlan ellenség állít, hogy eltávolítson a jótól, az igaztól és rabul ejtsen minket. Napjainkban ‒ ahogy egyébként régebben is ‒, sajnálatos módon sokan engednek ennek a hamis, csalóka kísértésnek, így próbálva sikereket elérni és könnyű megoldásokat keresni az élet problémáira, sőt, ártani másoknak. Ezért napjainkban is találkozhatunk emberekkel, akik megsínylették, hogy kapcsolatba kerültek a mágiával ‒ akár ők maguk éltek vele, akár mások használták azt ellenük. (a részlet vége)

(Források az első részben!) (folyt.) 

okkultbrujas-buenas-brujos_535.jpg

Szólj hozzá!

Szeptember 23.
_pio_atya_0003_250.jpg     Szent Pio atya, stigmatizált kapucinus szerzetes (1887–1968) nevéhez számos különleges esemény fűződik. 1999-ben boldoggá, 2002-ben szentté avatták.
Magam, mint e blog szerkesztője könyvet is írtam róla "Az üdvözítő szeretet megsebzettje" címmel (ld. lent). Van benne egy rész (Magyarország egy kalitka...), melyet már minden fórumon idéznek (a Magyar Kurír is), sőt már a kávézó falára is kitesznek, de sehol sem hivatkoznak a forrásra, mely egyedül az én könyvem!
     Az alábbiakban részletet közlök a III. kiadásból.
     ...De mit tudhatott Pio atya Magyarországról? Hihetjük, hogy talán a múltat és jövendőt!
Ezt példázza egy magyar főpappal történt elgondolkoztató eset is. Miután az eminenciásnak sikerült rövid beszélgetésbe keveredni páter Pioval, még egy utolsó kérdést akart feltenni neki, de az atya nem engedte neki kimondani, ám a fel nem tett kérdésre mégis válaszolt! Elkérte a főpap szentolvasóját és az asztalon, minden szó nélkül kirajzolta a rózsafüzérrel Nagymagyarország körvonalát.
Egy alkalommal állítólag azt nyilatkozta Szent Pio atyánk, hogy „irigyli a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre! Mástól még azt is hallottam, miszerint „kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak s bizony helyes lenne fokozottabban kérniük hathatós oltalmát országukra!” ‒ Nem hihetetlen, vagy mégis?!
Az viszont igazolt valóság, hogy Pio atya bilokációban meglátogatta börtönében Mindszenty hercegprímásunkat! De hogyan is?
Padre Pio szenttéavatási eljárásának aktáit tartalmazó ún. Positio második kötetében a szent szerzetes életének különleges epizódját tárta fel civil munkatársa Angelo Battisti, aki a boldoggáavatási eljárásban tanúvallomást tett a szent kapucinus életszentségének különböző megnyilvánulásairól: „Pio atya mindent tudott mindenkiről, számára nem léteztek fizikai távolságok; mindent Istenben látott” – áll a tanúvallomásában. A Positio 2. kötetének 1638. oldalán olvasható tanúságtételben szó esik Pio atya többek által leírt különleges isteni ajándékáról a bilokációról is, vagyis hogy egyszerre két helyen is jelen tudott lenni.
A visszaemlékezésben az áll, hogy amikor Mindszenty bíborost bebörtönözték, Pio atya egy reggel a szentmise kellékeivel együtt megjelent a bíboros cellájában. A két pap beszélgetett egymással, majd Pio atya ahogyan érkezett, el is távozott. Angelo Battisti évekig nem merte megkérdezni Pio atyától, valóban megtörtént-e az eset.
Végül 1965 márciusában egy este, miután befejezte beszámolóját a kórház aznapi munkájáról, mégis rákérdezett: Atyám, Mindszenty bíboros felismerte önt? – „Mit képzelsz, láttuk egymást, beszélgettünk és gondolod, hogy nem ismert föl?” – felelte Pio atya, aki letartóztatásától kezdve segítette Mindszenty bíborost és így figyelmeztette munkatársát: „Ne feledkezz el imádkozni ezért a nagy hitvallóért, aki annyit szenvedett az egyházért” – idézi a vatikáni dokumentum. (Magyar Kurír 2009. 06. 22.)
P. Pio bizonyára tudhatott népünk különleges meghívásáról és arról, hogy az emberiség történelmének nem volt egyetlen más olyan királyi dinasztiája sem ‒ mint az Árpád-ház ‒, amely annyi kiváló szentet adott volna a Világegyháznak! Köztük Szent Erzsébetet – a szolgáló szeretet szentjét ‒, akinek színes üvegablaka ma is a kapucinus öregtemplom szentélyére néz. A híveknek jobbra, ott ahol Pio atya ötven évig misézett. Hányszor nézhetett rá és hányszor néztek egymásra?! Az pedig, hogy imádkozott-e Pio atya hazánkért, aligha kétséges, hiszen nem csak mélységes Mária-tisztelő volt, de ő említette azt a „Madárkát”, amely ezernyi „kelepce” ellenére is készül világraszóló röptére! Így, remélhetőleg az „istentelenség jeges kövületéből” hazánk – MÁRIA ORSZÁGA –, újra a szívet-lelket melengető isteni kegyelmek továbbítója lesz ‒ Királynője ‒ Szűz Mária által, az egész emberiség javára!
Szent Pio atya fentebb sorolt megnyilatkozásainak egy része dokumentált, más kijelentései viszont csak a szájhagyomány alapján maradtak fenn. Ez a bizonyos „Magyarország egy kalitka” jó hasonlat lehet a magyar „géniuszra”, de hitelessége kérdőjeles – olyannyira –, hogy a magyar kapucinusok írásban kérdezték meg a San Giovanni Rotondó-i levéltárukat a kijelentés felől. A válasz egyértelmű volt: szentünk ilyet soha nem írt le és erre való utalást sem találtak! Ehhez persze hozzá tehetjük, hogy amit nem írt le, azt még mondhatta, sőt tehette is, hiszen a fennen említett Mindszenty látogatás sincs Padre Pio által lejegyezve! ‒ A forrás? ‒ Nos, e könyv szerkesztője személyesen ismerte a kiváltságolt Thirring Éva asszonyt, akinek megbízhatóságához nem fér kétség! Sokat fordított Rómában a magyar látogatók beadványainak ügyében, a szentszéki magyar ügyvivő, Mester István pápai prelátus megbízásából.

az_udvozito_szeretet_megsebzettje_530.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

ÖTÖDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen  (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpggaetano_bonicelli250.jpg     Hogyan ismerjük fel a ravasz kísértőt? 1 († Gaetano Bonicelli ‒ Siena emeritus püspökének Francesco Bamonte, Megszállottság és ördögűzés c. könyvéhez írt előszavából)

     Az Evangéliumot olvasva, nem kerülheti el a figyelmünket az isteni Mester állandó sürgetése. A démonoktól való szabadulást ugyanis az örömhír egyik jelének tekinti, ahogyan az apostolok is. S Jézus nemcsak beszél a „gonosz lelkekről”, hanem kifejezetten felszólít a kiűzésükre (Mt 10,8). A tanítványok pedig komolyan veszik a megbízást, s útjukról visszatérve így számolnak be: „Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!” (Lk 10,17)

jesus_tentado_por_el_diablo_carl_bloch_denying_satan_250.jpgA gonosz elleni harc az első keresztény nemzedékek katekézisének állandó részét alkotta. Szent Pál is beszél „a levegőben uralkodó fejedelmekről..., amely most a hitetlenség fiaiban működik” (Ef 2,2). A Jelenések könyvének híres jelenetéből, a gyermeket szülő Asszony és az életére törő sátán közötti harcról szóló beszámolóból pedig megtudjuk, hogy az Asszony kerekedik felül, de a sárkány mégsem tágít, körüljár a világban, hogy tőrbe csalja a hívőket.

Az Evangélium ezen oldalait olvasva őszintén megállapíthatjuk, hogy újra kézbe kéne vennünk a démonológiát tárgyaló bibliai, teológiai traktátust. Mert hagytuk feledésbe merülni a katolikus tanításnak ezt a fejezetét, amiként a bensőséges hitéletünket is „felhígítottuk”, már-már visszavezetve magunkat a megváltás előtti démoni kiszolgáltatottságba, amiként ezt napjainkban tapasztalhatjuk!

Mi lett az eredménye? Paradox módon oda jutottunk, hogy sok ember, miközben saját bevallása szerint nem hisz Istenben, a csillagokban keres útmutatást vagy a kártyavetés illúzióiban ringatja magát, így próbálja elhárítani a gonosz befolyást. Az „irracionalitás-függők” aránya egyre nő, sőt, mondhatni félelmetes. Gondviselésre semmi szükség, de a horoszkóp jöhet; az Egyház nem, a varázsló igen. 

Felvetődik bennem a kérdés, talán kissé megkésve, miért hagyja hidegen a püspököket és a papokat Jézus megbízása: „űzzétek ki a gonosz lelkeket” (a sátán birodalmához tartozó összes vacakkal együtt). Amikor valaki a véleményemet vagy a közbenjárásomat kéri, mert érzése szerint a gonosz áldozata lett, hajlamos vagyok kitérni a kérés elől és „szakértőhöz”, vagyis ördögűzőhöz küldöm. Hála Istennek, vannak ilyenek, de valóban nyugodt lehet a lelkiismeretem?

(Források az első részben!) (folyt.)

176_satan_tempts_jesus_535.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

NEGYEDIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

22.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

2019. szeptember 28-án szombaton

k3.JPGk1_1.JPG

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgFrancesco Bamonte atya szentbeszéde (Kiragadott részlet!) (Szeretetláng Fesztivál – Máriaremete, 2016. augusztus 27-én. Fordította: Dr. Tekulics Judit)bamontep_-francesco-bamonte-_535.jpg

     A világon óriási harc dúl a jó és a rossz erői között az emberi szívek csatamezején. E gyilkos küzdelem azonban innen is továbbterjed, kiterjed a különféle intézményekre, az egész társadalomra, a nemzetekre, a kontinensekre, az egész világra, a nemzedékek tagjaira, és tart egészen az Úr dicsőséges eljöveteléig..., és az Úr végleg leszámol a sátán hatalmával a világban. (...)

A Szűzanya négy anyai feladata: az életadás, a táplálás, a tanítás és a védelmezés. Hogyan teszi ezt? Állandóan őrködik felettünk, ahogyan egy igazi édesanya őrködik gyermeke felett, segít és támogat minket életünk útján és minden megpróbáltatás idején. Ezeket az anyai feladatokat a Szűzanya, aki a legtökéletesebb Édesanya, szünet nélkül látja el körülöttünk, nem csupán életünk egy bizonyos szakaszában vagy pillanataiban. Nekünk pedig, életünk minden pillanatában kitárt szívvel, be kell fogadnunk az Ő gondoskodó szeretetét azért, hogy tökéletessé nevelhessen és védelmezhessen bennünket. Így, lehetővé tesszük a Szűzanyának, hogy működjön bennünk, a Szentlélekkel együtt, aki minden szentséghez vezető út forrása számunkra.

Mi lehet a Szűzanya célja bennünk? Elsősorban az, hogy Krisztus tökéletes képmásává alakítson bennünket.

Szűz Mária Szeplőtelen Szívének szentelni magunkat nem csupán egy biztos, gyors és tökéletes út ahhoz, hogy felajánljuk magunkat Istennek Krisztusban, és eljuthassunk a Szentháromsággal való egyesülésre a Paradicsom dicsőségében, hanem egyben nagyon fontos megjegyezni, hogy a Szűzanya keze által sokkal erősebbek lehetünk a sátán ellen folytatott harcunkban!

auschwitzkolbe_300.JPGSzent Maximilian Kolbe atya a következőket írta erről a sátán elleni küzdelemben oly hatalmas erőről: „A Szeplőtelen Szűz olyan lelkeket keres, akik tökéletesen neki szentelik magukat, és hatalmas erővé válhatnak a kezében a sátán legyőzéséhez, és erős eszközök lesznek számára Isten Királyságának terjesztésében.” Ha tehát Neki ajánljuk életünket, a Szűzanya olyan gyermekei lehetünk, akik földi életük során segítenek Neki megmenteni más gyermekeit, más lelkeket a sátán hatalmától! A Szűzanyának szentelt élet tehát igen nagy hatalom és erő, a sátán ellen vívott harcban mind a világi-, mind az egyházi emberek számára is. Ha pedig e Szűz Máriának szentelt élet meghonosodik, elterjed családjainkban, országainkban, plébániánkon, vallásos mozgalmainkban, társaságainkban, egyházmegyékben, akkor valóban lehetőségünk lesz kiűzni az ördögöt ebből a világból, és szembeszállhatnánk a sátán tervével, amellyel meg akarja szerezni magának az emberek, a társadalmak, a nemzetek szívét, és végleg el akarja távolítani az emberiséget Istentől. Ezért különösen fontos, hogy a házaspárok is a Szűzanyának szenteljék családjukat, vagyis saját magukat és gyermekeiket.

A plébánosok a Szűzanyának ajánlják plébániájukat, a püspökök bízzák Rá egyházközségüket, az államfők ajánlják Szűz Mária védelmébe országukat, és könyörögjenek Istenhez... (a részlet vége)

(Kép: Szent II. János Pál pápa világfelajánlása a Szeplőtelen Szívnek 1984. március 25-én Rómában.)  (Források az első részben!)

(folyt.) p_di-fatima-giovanni-paolo-ii_535.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

HARMADIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját! Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen  (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

21.
szeptember

FELHÍVÁS!

tibor.  |  Szólj hozzá!

2019. szeptember 28-án szombaton

k3.JPGk1_1.JPG

Szólj hozzá!

Szeptember 21.
     Máté apostol, másik nevén Lévi, egyike lehetett Jézus első követőinek és apostolainak. Márk evangéliuma szerint Alfeusz fia volt. Adószedő és vámos volt Kafarnaumban. Találkozván Jézussal, felhagyott munkájával és követte (Mt 9,10, Lk 5,23). A Úr legszűkebb tanítványai köréhez tartozott tehát, azokhoz, akik nem botránkoztak meg Krisztusban, s pünkösdkor megkapták a Szentlelket és a világra szóló küldetést.
matthew7_530.jpg     A hagyomány szerint Jézus halála és feltámadása, az apostolok szétszéledése után előbb Palesztinában, majd Etiópiában hirdette az örömhírt, ahol Kandaké királynő kincstárnoka -- akit az ApCsel szerint Fülöp diákonus keresztelt meg -- fogadta és támogatta. Történt egy napon, hogy a király fia meghalt. A bennszülött varázslók mindent elkövettek, hogy életre keltsék, de hiába. Akkor a kincstárnok Mátét tanácsolta urának. Ő föl is támasztotta a fiút. A király ettől olyan boldog lett, hogy jöjjenek Mátéhoz, aki az egy Igaz Isten Igéjét tanítja.
Volt a királynak egy Efigénia nevű leánya, aki szintén megtért, és Máté fölvette az Istennek szentelt szüzek közé. Ezután Egippus király meghalt és utóda, Hirtacus szemet vetett Efigéniára. Mivel a frigy egyetlen akadálya az apostol volt, a király megölette: ima közben leszúrták hátulról, illetve bárddal fejezték le.
Egy másik hagyomány szerint Máté máglyán halt meg. Ismét más hagyomány úgy tudja, hogy a máglya az apostol imádságára kialudt, és később Núbiában halt meg békességben.
     Máté neve alatt maradt fenn egy evangélium, mely Jézus életét foglalja össze születésétől egészen feltámadásáig. Ő jegyezte le közvetlen tapasztalata alapján a Megváltó szavait és cselekedeteit, s így az evangéliumok sorában időrendben az ő írása áll az első helyen.
     Máténak köszönhetjük Krisztus szavainak és beszédeinek alapvető forrását. Az evangélium utolsó mondatai összefoglalják az Üdvözítő szándékát, aki a bűnösökért jött, hogy Isten irgalmát hirdesse és megmutassa az embereknek. Apostolait azért küldi szerte a világba, hogy minden népnek elmondják az irgalom evangéliumát: „Én kaptam minden hatalmat az égen és a földön. Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá mind a népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. És én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig” (Mt 28,18-19).
matthew-and-the-angel-3.jpg     Máté apostol és evangélista névünnepét már a legkorábbi vértanúakták szeptember 21-re tették. Rómában a XI. századtól ez a nap a hivatalos emléknapja. Apostoli jelképe az angyal.
     A néphit szerint Máté napján kezdődnek az őszi viharok. Szent Máté apostol ünnepe jelentős időjárási fordulónap, az őszi búzavetés kezdete.
     Testét 954-ben vitték Keletről Salernóba, ahol ma is őrzik (Ld. lent). A keleti keresztények november 16-án ünneplik, a koptok október 9-én.

Istenünk, te mérhetetlen irgalmaddal apostolaid közé választottad Mátét, a vámost. Add, hogy példája és közbenjárása támogasson minket, és Téged követve, hűséggel ragaszkodjunk az Evangéliumhoz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

A Magyar Kurír nyománmate_apostol_sirja_salernoban530.jpg

Szólj hozzá!

Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket!

Mottó: „Ahogyan Krisztusnak, úgy az ördögnek is megvannak a maga elkötelezettjei." (Atanasius Schneider püspök)

ful_b9e99dd7e5b_280.jpg     Természetesen nem minden rendetlen kívánság írható az ördög számlájára! Vagyis nem kell ott is ördögi kísértésről beszélni, ahol csupán érzéki vágyról, birtoklási ösztönről, gyávaságról, a rossz társaság, vagy a bűnös világ negatív hatásairól van szó. A kifejezetten ördögi eredetű kísértés ugyanis ezektől mind irányában, mind erejében különbözik. A démoni inspiráció mindig súlyos, akkor is, ha eleinte csak jelentéktelennek látszó vétkekre ösztönöz, jóllehet semmilyen bűn nem marad magában! Az ördögi kísértés erőteljes, kitartó és miazmája jobban mételyezi a lelket, mint a természetes eredetű kísértések. A kísértések végső célja az Istentől való teljes elfordítás, a pusztítás.

„Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! (Mt 24,4) Mindezt igazolni látszik napjaink hozzáállása – miszerint –, igen sokan tagadják a személyes Gonosz és a pokol létezését!

A kiváló démonológus Alois Mager ezt írja: „Minden olyan helyzetben, minden olyan helyen, ahol az élet alapelve, valamint a gondolkodás, az akarat és a cselekvés mozgatórugója a hazugság lesz, közvetlenül az ördög működik!”

Az eddig elmondottak bár igen lényeges, sarkalatos igazságokat fogalmaznak meg a bűn szerzőjéről, mégis azt kell látni, hogy sokan mégsem ismerik fel a „sötétség hatalmainak” mesterkedését. A nyilvánvalóan ártó taktikát és szándékot „összeesküvés-elméletnek” tartják.

    Mint sok más dolog is, a hazugságok terjesztése ma is megfigyelhető a politikában, a gazdaságban, a tömegtájékoztatásban. Márpedig akik részt vesznek a rossz dolgokban, vagy közvetetten maga is létrehozza azokat, sőt ha erkölcsileg züllöttek vagy züllesztenek, aligha riadnak vissza a tényleges hazaárulástól! És az ilyen politikusok, az emberiesség jelszava alatt, képesek pusztító törvényjavaslatokat előterjeszteni, pl. megszavazzák az eutanáziát és az abortuszt, tagadják az egy férfi és egy nő közti házasság szentségét, meggyőződésből hirdetik a "gender elméletet", akkor sajnos nyilvánvaló, hogy a „hazugság atyja” áll mögöttük!

     A legfőbb veszély az a XXI. században, hogy a demokráciát mint politikai rendszert felülírja egy újfajta, globális rendszer, amelyet nem a politika hoz létre, hanem a globális piac irányítói, egy pénzügyi és gazdasági „elitokrácia”. (Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/modellerteku-devil_h267_b2_260.jpgvolt-a-kampany-3094183/?  )

     Legyünk tehát nagyon óvatosak és ne dőljünk be a hangzatos jelszavaknak! Még egyetlen diktátor vagy zsarnok kormányzat sem reklámozta magát azzal, hogy „az országot csődbe viszem és a végén mindannyian ki lesztek semmizve”! Ezzel szemben olyat ígérnek, ami a szívek vágya, jóllehet maguk is tudják, hogy soha nem fogják teljesíteni!

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgDon Gabriele Amorth atyának feltett újságírói kérdések, a „30 Tage In Kirche und Welt” fi. 2001. júniusi számából. (Részletek)

Kérdés: Mi van azzal a bizonyos füsttel, ami most már olyan helyiségekbe is behatolt, amelyeket védettnek hittünk?

padreamorth_300.jpgAmorth atya: Sajnos sok mindent, amit a mai kornak megfelelően csak át kellett volna fogalmazni, ehelyett teljesen átírták! Például ezt tükrözi az új Áldások Könyve is. Átolvasva, minden olyan utalást, hogy az Úr megvéd az ördögtől, s angyaloknak parancsolt, hogy oltalmazzanak az ördögi támadástól, eltávolítottak belőle. Kihagyták a házak és iskolák megáldásának szövegeit is, pedig fontos ezek megáldása, oltalmazása. Sajnos, egyre kevesebb a sátán elleni oltalom. Nincs eszköz, nincs ima. Jézus a Miatyánkban egy szabadító imára is tanított: „Szabadíts meg a gonosztól”, ám olaszra ezt tévesen fordították: „Szabadíts meg a gonoszságtól”. És itt a megtévesztő ferdítés!

Ez általánosságban beszél egy rosszról, melynek nem ismeri a forrását, pedig ez az a rossz, amelyről az Úr Jézus Krisztus tanított, konkrét személy, a sátán.

Kérdés: Ön naponta harcol az ördöggel. Mi volt a sátán legnagyobb sikere?

A. atya: Az, hogy elhitette az emberekkel, hogy nincsen, s ez csaknem sikerült is neki, még az Egyházon belül is! A klérus és a püspökök közül sokak nem hisznek többé az ördög létezésében, az exorcizmus erejében. Évszázadok óta a latin egyház – szemben az ortodox egyházzal és néhány protestáns felekezettel – csaknem feladta az exorcizmust. Az ún. „korszerű” gondolkodás már olyan mérvű, hogy egész egyházmegyék vannak, melyek exorcizmus ellenesek, és vannak egész nemzetek, ahol nincs egyetlen exorcista sem.

Kérdés: Hogyan vezethet félre valakit a sátán?

A. atya: Egyszerű módszerrel! A sikerre, a hatalomra és az érzékiségre, e három legnagyobb szenvedélyre épít a sátán. Elhiteti, hogy nincs pokol, nincs bűn, csak egy tapasztalásról van szó, amelyet át kell élni.

Kérdés: Önnek soha nem ártott a sátán?

A. atya: Amikor Poletti bíboros felkért, hogy legyek exorcista, magamat az Istenanya oltalmába ajánlottam, kértem, hogy rejtsen el a köpenyébe. Sajnos e felajánlást, nem sokan teszik azok közül, akik valami tisztséget elnyernek. A sátán gyakran fenyegetett, azonban nem ártott. Nem csoda, ha a sátán a papságot és az Egyház vezetőit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetőit is. De hála Istennek, itt van a Szentlélek, aki oltalmazza az Egyházat: „a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”. A bukások, az árulások ellenére sem. Ne lepjen meg senkit, hisz' az első áruló egy apostol volt, aki igen közel állt Jézushoz: Iskarióti Júdás. De az Egyház megy tovább a maga útján. Megoltalmazza a Szentlélek, s ezért a sátán törekvései csak rész sikereket érnek el. A sátán meg tud nyerni egy-egy csatát, fontosakat is, de sohasem a háborút. (riport vége!)

(Kép: a sátán nem léte állításának egyenes következménye!) 

(Források az első részben!) (folyt.)

 0032_mindent_szabad_535.jpg

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai, teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

MÁSODIK NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját!
Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA démon viselkedése 1 – (Amorth atya)

padre_amorth_300.jpg3. Röviddel az áldozat elhagyása előtti: Ez sokáig elhúzódhat, bár a démon kimutatja, hogy elvesztette erejét, de az utolsó támadásokat még szörnyűbbé próbálja tenni. Ellentétben a normális betegséggel, amelyben a beteg állapota fokozatosan javul a gyógyulásig, a megszállottak a kezelés előre haladtával, még ha sikeres is, egyre rosszabbul vannak. Csak amikor a démon már nem bírja tovább erővel, akkor jön a megszabadulás. Többnyire így zajlik le ez a folyamat. Egy emberből kiűzött démon csaknem mindig arra van ítélve, hogy a pokolba, az örök meghalásba menjen, minden lehetőséget elveszítsen az emberek további zaklatására. A kétségbeesés ezen állapotát az exorcizmus alatt gyakran ilyen és hasonló kiáltásokkal fejezi ki: „Meghalok, meghalok”, „Nem bírom tovább” vagy „Gyilkosok vagytok, hóhérok, minden pap gyilkos”. Valóban minden exorcizmus olyan, mint egy verekedés az ördöggel, aki szenved, de mégis fájdalmat okoz a megszállott személynek. Olykor még odáig is elmegy, hogy bevallja, hogy az exorcizmus alatt rosszabbul érzi magát, mint a pokolban. P. Candido-nak egy nap egy sikeres exorcizmus után röviddel a páciens megszabadulása előtt ezt mondta a démon: „Azt hiszed, hogy elmennék, ha nem lenne itt rosszabb dolgom, mint a pokolban?” – az exorcizmusok valóban elviselhetetlenek lettek e démon számára.

4. A megszabadulás utáni: Nagyon fontos, hogy a felszabadult személy a továbbiakban se hanyagolja el imádkozási ritmusát, a szentségek fogadásának gyakoriságát és a keresztény élet egyéb kötelességeit. Gyakran kell áldáshoz járulnia, mert sokszor előfordul, hogy a démon újra támadásba lendül és megpróbál visszajönni. Ezért semmi esetre sem szabad neki nyitva hagyni az ajtót! Ha a visszaesés az imaélet elhanyagolásából keletkezett, és ha az érintett még a megszokott bűneit is újra elköveti, akkor a helyzet nagyon súlyos lesz, olyan amilyennek Máté Evangéliuma leírja: a gonosz lélek hét másik lélekkel tér vissza, akik még rosszabbak, mint ő (lásd: Mt 12,43-45). (AM nyomán) (Források az első részben!)

(folyt.)crop_devil-father-amorth_535.jpg

Szólj hozzá!

Óvatos légy a politikai elköteleződésekkel!

Motto: „Ahogyan Krisztusnak, úgy az ördögnek is megvannak a maga elkötelezettjei." (Atanasius Schneider püspök)

ful_b9e99dd7e5b_280.jpg     A világ dolgai, az erkölcsi élet hanyatlása, a világpolitika válságtünetei arra utalnak, hogy korunk az elhatalmasodott bűn kora, s ennek következményei világméretekben sodorják pusztulásba az egyént, a családot és a társadalmakat. Különösen a keresztény normák elkerülésére, a családok felbomlására, a bűnözés terjedésére, a tragédiákra és a természeti katasztrófákra gondolunk. Az ember pedig nem csupán evilági életét nehezíti bűneivel napról-napra, de örök életét is veszélyezteti, s egy idő után számítanunk kell az igazságos Isten közvetlen beavatkozására. A Jelenések könyvében 3 fejezet (vö. Jel 8-11) is utal erre.

Figyelmesnek kell lennünk, mert sorra alakulnak a sátán céljait így-úgy segítő szerveződések, pártok, melyekbe szinte akaratlanul is belesodródhat az igazságot kereső, figyelmetlen, felszínes ember – észre sem véve –, hogy rombol, a rossz oldalán küzd, és a kárhozat felé igyekszik – másokat is segítve ebben! A szabad ember keres, olvas és óhatatlanul talál! Egyes újságok és internetes felületek, teljesen igazként publikálnak igazat, hamisat és totális hazugságot, beetetve ezzel olvasóikat! Ám, vigyáznunk kell, mert ha egyetértünk az "igazukkal", nem az igazsággal azonosulunk, hanem a lelkülettel! Lelki alaptörvénynek kellene lennie, hogy azokkal, akik Isten, vagy az élet ellen szóltak, szólnak, még ha épp "igaz ügyért" szállnak is síkra, nem szabad velük semmiben kapcsolatot tartani! Ezek démonjaik ugyanis olyanok, mint a mezei bogáncs, bárkibe beleakadhatnak!

Óvatos légy a politikai elköteleződésekkel, mert egyes pártirányzatok velejárója a démoni megszállottság!

A sátán, vagy ördög elnevezés, nem egy személytelen erőre, hatalomra vonatkozik, hanem az emberét messze meghaladó intelligenciájú személyes lényre! Ő a 'tagadás ősi szelleme', akit angyali rangja után Lucifernek 'fényhordozónak' is neveznek, és a Teremtést, az ember létét, és a keresztény kultúrát alapjaiban fenyegető tényezőről van szó! Nagyon alattomos és ravasz!

Amiként a Szentírás által említett megszállottak riasztó viselkedéséből láthatjuk, az istenellenes hatalom (az ördög) az ő követői által is fáradhatatlanul pusztítani akar, s tevékenységét az állandó düh, hazudozás, trágárkodás és ordibálás kíséri, akár földön fetrengve is! Az ilyen embereket a hatalomvágy fűti, az ördögnek azonban örök-idejű tervei vannak a lelkekkel: maga mellégyűjteni őket a kárhozatba!

A sátán valamiképp mindig az egység megbontásával kezdi munkáját. Először a szívekben, majd a családokban, végül az egész társadalomban igyekszik ily módon teret nyerni. Tehát, ha az ember lelkében tanyát ver a gőg és a hazudozás, felülnek a hazugság atyjának és ez megosztást, gyűlölködést eredményez! Ha egy családban vagy bármely közösségben antibigbrother4_260.jpgszéthúzás tapasztalható – a nyomában békétlenséggel –, akkor ott a háttérben „a hazugság atyja” munkálkodik (vö Jn 8,44). A sátánnak megvannak a maga elkötelezett "apostolai", akik egyénileg, vagy titkos szervezetként is azt figyelik, lopakodó oroszlánként, hogy kire lehet lecsapni! Vigyázzatok tehát, és szüntelenül az imádság lelkületében éljetek, de ne féljetek!

"Nem kételkedem abban, hogy a Sátán éppen az Egyház vezetőit célozta meg leginkább, mint ahogyan a politikai és gazdasági élet vezetőit is." (Don G. Amorth exorcista)

Szólj hozzá!

A Kilenced szándéka

A Szeretetláng Lelki Napló bejegyzése szerint: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27) A sátán és csatlósai teret akarnak nyerni földrészünkön, nemzetünkön és keresztény kultúránk fölött. Hitünket bizonyítandó, engesztelő kilenceddel fordulunk az ég felé, Isten Irgalmasságáért esedezve,  Mária Országának polgári tudatában, Örökös Királynőnket kérjük, hogy parancsára angyali seregek védelmezzenek minket Szent Mihály arkangyal vezetésével!

ELSŐ NAP

     Magyarok Nagyasszonya, Angyalok Királynője!morszagom_nem_pusztul_hanem_tisztul23.jpg
A pokoli erők azon mesterkednek, hogy elpusztítsanak minket.
Te hatalmat és megbízást kaptál Istentől, hogy a sátán uralmát végleg leromboljad.
Alázattal kérünk, küldd el nekünk angyali sereged, Szent Mihály vezérletével, hogy védjék meg édes Magyar Hazánkat és Európát a gonosz ármánykodása ellen!
A Te csodatevő istenanyai hatalmaddal, nyisd meg a népek vezetőinek szemét és értelmét, hogy felismerjék, kik állnak a légiók mögött és milyen veszélynek teszik ki népüket, Európát és az egész emberiséget! 
Esdekelve kérjük Szent Mihály főangyalt, hogy teremtsen békét a közel-keleten és a pokol szellemei által elvakított népeket térítse meg és terelje vissza országaikba!
Téged kérünk Magyarok Nagyasszonya, mint Megváltónk Anyját!
Ne hagyd elveszni Szent István keresztény országát!

_archangel_michael_reni_240.jpg

 

     Szent Mihály arkangyal!
Védelmezz minket a küzdelemben!
A Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük, parancsoljon neki az Isten!
Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körül járnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére.
Amen

 (XIII. Leó pápa)

 

Miatyánk..., Üdvözlégy..., Dicsőség...

Az Üdvözlégyekbe fűzzük bele a Szeretetláng könyörgését, az alábbi módon: Üdvözlégy Mária kegyelemmel teljes! Az Úr van teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus! Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért (és) áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, most és halálunk óráján. Amen

veszelyben_az_egyhaz_2_1.jpg

Szólj hozzá!

image030_260.jpg

Szent Januáriusz Benevento püspöke 305. szeptember 19-én szenvedett vértanúságot! Egy bátor asszony felfogta a vérét, melyet fiolákban őriznek a nápolyi San Gennaró dómban (lentebb)! Ez a beszáradt vér évente háromszor is folyékonnyá válik, majd újra megdermed! A tudomány nem tud magyarázatot találni a jelenségre! A Szent Vértanú megújuló vére a feltámadás és az örök élet bizonysága!dduomo-di-napoli_535.jpgddnapoli-san-gennaro_535.jpg

Szent Januáriusz ünnepén Nápolyban, hatalmas körmenetben viszik körbe az utcákon fej-ereklyéjét.

Szent Januáriusz könyörögj érettünk, hogy nemzetünk soha meg ne rendüljön Üdvözítő Krisztusunk tanításában!

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA démon viselkedése – (Amorth a.)

a0010_300.jpg     Elsőként rögtön tisztáznunk kell, hogy a démon mindent megtesz azért, hogy ne fedezzék fel, takarékoskodik a szavakkal és minden eszközt latba vet, hogy a beteget és az exorcistát elbátortalanítsa. Ennek jobb megértéséhez a démon viselkedésében négy fázist kell megkülönböztetni: a felfedezés előttit, az exorcizmus alattit, röviddel az áldozat elhagyása előttit és a megszabadulás utánit. De két egyforma eset soha nem létezik. A gonosz viselkedése mindig különböző és előre nem látható. Ezért amit most leírok, csak olyan különböző viselkedési minták, amik a leggyakrabban fordulnak elő.

1. A felfedezés előtti: A démon testi és lelki panaszokat okoz, ami miatt az érintett személyt orvosok vizsgálják, akik a baj igazi okát nem is gyanítják. Ezért az ilyen betegek gyakran cserélnek orvost. Még ennél is nehezebb a lelki bajok orvoslása. A specialisták semmit sem tudnak megállapítani, úgyhogy a beteget a hozzátartozók ezután „képzelt betegnek” tekintik. E „betegek” számára ez a meg nem értés, további nehéz terhet jelent. Miután a hivatalos medicina portáján hiába kopogtattak, előbb vagy utóbb felkeresnek egy természetgyógyászt, vagy ami rosszabb, egy mágust, jósnőt, vagy energia-átadót. Ezek persze készségesen fogadják, és ha meggyógyítják a tüdejét, de fájni fog az epéje, ha ezt is meggyógyítják, görcsöl majd a lába stb., és a baj még rosszabbá válik!

Azt is szem előtt kell tartani, hogy a démon még a totális megszállottság eseteiben is − bár működik megállás nélkül −, hosszabb-rövidebb nyugalmi időszakokat hagy. Az érintett személy nyugodtan be tudja fejezni tanulmányait vagy végezheti munkáját – kivéve a legsúlyosabb eseteket –, és kívülről teljesen normálisnak hat. Azt csak ő tudja, hogy ez mekkora erőfeszítésébe kerül.

2. Az exorcizmus alatti: A démon alapvetően mindent megtesz azért, hogy ne fedezzék fel, vagy legalábbis a megszállottság súlyosságát elrejtse, akkor is, ha ez nem mindig sikerül neki.

A démon nagyon különböző módokon reagál az imákra és könyörgésekre. Gyakran kényszeríti magát, hogy közömbös maradjon, holott nagyon szenved, és szenvedése egyre csak fokozódik a megszabadulás bekövetkeztéig.

Néhány megszállott mozdulatlanságba és hallgatásba burkolódzik és csak a szemével reagál, ha izgatják. Mások viszont jajgatnak, különösen akkor, ha a stólát a fájó részre nyomják − ahogy ezt a rituálé tanítja −, vagy ha keresztet vetnek felette, szentelt vízzel meghintik. Lényegében csak kevesen őrjöngnek, de ezeket a hozzátartozóknak vagy a segítőknek szorosan le kell fogniuk.

A megszállottság súlyossága, a Szent Nevek említésére a démon reakciójából is megmutatkozik. A gonosz ezeket a neveket általában nem ejti ki és nem is tudja kiejteni, hanem más kifejezésekkel helyettesíti: Istent, Jézust és Isten Anyját „ő”-nek hívja. Néha azt mondja, hogy a „főnököd” vagy „asszonyod”. Ha azonban a megszállottság nagyon súlyos és a démon magas rangú (mint már mondtam, a démonok megtartják azt a rangot, amit angyalként viseltek), akkor előfordul, hogy kiejti Isten és a Madonna nevét, de csak szörnyűséges káromkodásokkal együtt. (Források az első részben!) (folyt.)20140707ordoguzes_535.jpg

Szólj hozzá!

Motto: „Ahogyan Krisztusnak, úgy az ördögnek is megvannak a maga elkötelezettjei." (Atanasius Schneider püspök)

     Amikor az ember nem tartja be Isten parancsait és a bűn útját járja, lelkében, egész sorsának alakításában teret enged az erőszakos sátáni tevékenységnek. Az emberi akarat az ördög hatalma alá kerül, s mint egy eszköz egyre jobban kiszolgálja őt istenellenes művének építésében. Ez a tevékenysége pedig tetten érhető a magánszférától a világpolitika alakításáig az élet minden területén.

A társadalomban leggyakrabban a testi kívánalmak és a politikai önzés szerinti megkötözöttség tartja rabságban a legtöbb embert. Ide sorolhatók a szenvedélybetegek mellett, a mérhetetlen hatalom- és pénzvágy megszállottai is!

A megszállottság kezdeti megnyilvánulása lehet, a hitbeli kifogások keresése valamiféle 'felvilágosultság tudat' következtében. Ennél fogva az ember egyre inkább ellenáll az üdvözíteni akaró kegyelem munkálkodásának. Súlyosabb esetekben az egyén, vagy a közösség, örömét lelheti a részvétlenségben, a pusztításban, s a kíméletlen nyerészkedésben, sőt egyesek társadalomromboló, nemzetáruló hajlamokat is felvesznek. Ennek is különböző fokozatai vannak, de általánosságban elmondható, hogy a megszállottság lényege, hogy valakinek a testét és személyiségét egy vagy több démon teljességgel lefoglalja. A szabad akarathoz nem férnek ugyan hozzá, de a megszállottnak és közvetlen környezetének életét a szó legszorosabb értelmében pokollá változtatják, vagy minden erővel szeretnék azzá tenni!.

Egyféle tipikus tünetei a robbantgatások, és a minden ok nélküli lövöldözések pl. az iskolákban, mert a sátánizmus működik és áldozatokat követel magának!

Némi magyarázattal kell szolgálnom a "természetfölötti" megközelítésemet illetően.

Ördöginek nevezzük azt a jelenséget, vagy állapotot, amikor egy emberi lény a kultúrközegétől messze idegen, önmagát és emberi mivoltát megalázó viselkedést tanúsít, vagy következetesen ocsmány szavakat használ! És miért "ördögi"? Azért mert a gonosz lélek a sátán, az Isten és a teremtés ellensége, és befolyásoltjaival be kívánja bizonyítani, hogy az ember valójában állat. Ezt pedig benső lelki indíttatásból, mocskolással, ordítozással és akár a földön fetrengéssel fejeznek ki!

Szent II. János Pál pápa mondta, hogy a bűn az ördög tevékenységéből ered, és ott nyer teret, ahol a gonosz nyíltan szembeszegülhet az igazsággal, igaznak tettetheti magát, ahol a szociális, politikai, gazdasági rendszer, a nevelés a rosszra hajlik, vagy – ami még rosszabb –, ahol a jót tartják rossznak és a rosszat jónak. Nos emögött a sátán közvetlen működése áll, ő a nagy felforgató. (http://www.magyarkurir.hu/hirek/matteo-de-meo-az-ordoguzesre-nagy-szukseg-van-mai-vilagban)bolsevizmus_535.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgA sátán adományai – (Amorth a.)

     A sátán is ad képességeket követőinek. Mivel ő notórius hazudozó, az adományok fogadói pedig nem tudják, vagy nem akarják felismerni azok eredetét, mivel ezeknek az ingyenes ajándékoknak rendkívül örvendenek. Így lehetséges, hogy valaki jóstehetséggel bír, mások végtelenített spontán „égi” üzeneteket írnak, megint másoknak az a benyomásuk, hogy már előzőleg éltek és egy távollevő házba vagy más helyiségbe belépve pontosan felismerik azt. Mik ezek a képességek? Netán a Szentlélek adományai? Vagy diabolikus eredetű ajándékok? Vagy egyszerűen csak metafizikai jelenségekről van szó? Ennek eldöntéséhez alapos vizsgálatra vagy kompetens személyek ítéletére van szükség. Amikor Szent Pál Tiatírában volt, utána szaladt egy rabszolganő, akinek jóstehetsége volt, mellyel „nagy hasznot hajtott gazdáinak”. De ez ördögi eredetű adomány nyomban eltűnt, amint Szent Pál a gonosz szellemet kiűzte belőle (lásd: ApCsel 16,16-18).

Példaként egy jellemző eset a Rinnovamento dello Spirito Santo című újság 1987 szeptemberi számából: „Néhány évvel ezelőtt ismertem meg az ‘üveges’ játékot, amiről nem tudtam, hogy a spiritizmus egyik formája. Az üzenet a béke és testvériség nyelvén volt megfogalmazva (mindig figyeljünk a 'jó álarcra', amely mögött a démon megbújik!). Olyan képességeket szereztem, melyeket a parapszichológiában érzéken kívülinek neveznek, vagyis jóslás, gondolatolvasás, klinikai diagnózis és gyógyítás, szívekbe valamint élő és halott személyek életébe való látás és más hasonlók. Pár hónappal később még egy újabb képesség jött ezekhez, a fizikai fájdalom elvétele kézrátétellel. Ez az ún. pranoterápia volt? Persze, ezekkel a képességekkel nem volt nehéz emberekkel kapcsolatba kerülni, akiket azonban megdöbbentettek a készségeim. Amikor azonban Isten igéjét olvastam, rájöttem, hogy én magam lelkileg cseppet sem fejlődtem. Továbbra is könnyen dühbe jöttem, haragtartó, hajthatatlan és érzékeny maradtam. Féltem a kereszthordozástól, az ismeretlen jövőtől és a haláltól. Ez gyanút ébresztett bennem, mígnem tévelygések és szörnyű közjátékok után kiderült, hogy ami velem történt, az nem isteni eredetű volt, hanem kifejezetten a gonosztól jött. Semmi más nem volt képes ettől engem megszabadítani, csak egy mélységes szentgyónás! Én tehát tanúsíthatom, hogy megtapasztaltam Jézus nevének hatalmát.”okultunnamed.jpg

Ne feledjük el, hogy a Biblia is beszámol ilyen természetfeletti képességekről, melyek egyfelől Istentől, másfelől azonban a démontól is származhatnak.

Néhány csodát, amit Isten parancsára Mózes a fáraó előtt hajtott végre, az udvar mágusai démoni erőkkel is meg tudtak tenni. Ezért a csoda ténye önmagában nem elegendő ahhoz, hogy e jelenségek eredetét meg lehessen határozni. (A szerk. megjegyzése: Nem szabad feledni, hogy a Mózes bot-kígyója valóságosan lenyelte a varázslók bot-kígyóját! Ld. Kiv 7,10-12) (Források az első részben!)

(folyt.)moses_brazen_serpent_pwi9_535.jpg

Szólj hozzá!

Mottó: „Ahogyan Krisztusnak, úgy az ördögnek is megvannak a maga elkötelezettjei." (Atanasius Schneider püspök)

     Sorozatomban, egy – a blogom profiljába csak érintőleges – a politikában is fellelhető kérdésre próbálok választ adni, és ez az ördögi befolyásoltság kérdése!

A Szentírás már az első lapokon számot ad a bűn megjelenéséről és következményeiről. A bűn disszonanciát keltett a teremtés rendjében, nyomában zavar támadt Isten tökéletes művében, a teremtett világban, és az ember kapcsolatrendszerében, amit lépten-nyomon tapasztalhatunk az ember-ember, az ember és a politika, ember és az anyagvilág, az ember és az Isten között, tehát az élet minden területén. (...) A Szentírás által említett megszállottak riasztó viselkedéséből azt látjuk, hogy az ördög, ez az istenellenes hatalom fáradhatatlanul pusztítani akar, s tevékenységét az állandó düh, irigység, megalázottság, és reménytelenség kíséri. Ebben a viselkedésben az elkárhozott lelkület fejeződik ki, amit a totális reménytelenség magyaráz. A sátán már tudja, mit jelent a kárhozat, tudja, hogy állapotán nem képes változtatni, s úgy tűnik, ő is népet akar maga köré gyűjteni, addig pedig rombol, lelket, hazát!

Hogyan lehetséges, hogy külsőleg egészséges emberek azt állítsák a fehérről, hogy fekete, a sikerről, hogy kudarc, sőt magukból kikelve ordítsanak, trágárkodjanak, és döbbenetesen groteszk, riasztó viselkedést tanúsítsanak?

Nos, a kérdés és a válasz is annyiban tartozik a blog "profiljába", amennyiben, minden "kifordult" viselkedésről – hogy úgy mondjam –, démoni befolyásoltság is feltételezhető!

A fennen felvetett viselkedésmód esetében nem arról van szó, hogy egy ember, röpke "felháborodásában" elveszíti a türelmét és elragadtatja magát! Ez bár megeshet bárkivel, ámde, ha valaki a "kiakadását" nem hagyja abba, sőt más alkalmakkor is megismétli, az már jó esetben is pszichiátriai kérdés! Míg a pszichológia ezt "pszichoszomatikus konverziós zavarnak" nevezi, addig a köznyelv hisztériának, az exorcista tapasztalatok szerint pedig "démoni megkötözöttségnek", "megszállottságnak"!

Nos, abban mindhárom szemlélet egyetért, hogy a jelenségben lelki stresszhatásról, vagy pontosabban féktelen gyűlöletről beszélünk, amely a trágárkodásban és fizikai tünetek formájában jelenik meg. Az már egészen más kérdés, hogy kik miként és miben ítélik meg az esetleges terápiát!politikusok_535.jpg

Szólj hozzá!

Kedves Olvasóm!
A HAJNAL SZÉP SUGARA blog,
az egész világ katolikus magyarsága
számára készült, naprakész, képes,
netes, máriás-magazin.
A nézettségben vannak még „fehér foltok”!
Kérem ezért, hogyha érdemesnek találják,
ismertessék meg másokkal is!
Küldjék el a linkjét ismerőseiknek,
úgy a bensőséges lelki életet élőknek,
a Mária-tisztelőknek, az engesztelő közösségeknek,
miként az útkeresőknek, 
http://www.szeretetlang.blog.hu
Ez is apostolkodás, mely mindannyiunk
keresztségben ránk rótt kötelessége! 
Ne feledjük az evangéliumi intést:
„Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan!” (2Tim 4,2)
Szívesen fogadom kritikáikat, javaslataikat,
cikkeiket, esetleges fotóikat az alábbi
e-mail címre!
Köszönöm! Isten áldja Önöket!
A szerkesztő (begyiktibor@gmail.com)

kérlek, tedd meg.jpg

Szólj hozzá!

ne_adjatok_teret_a_satannak_535.jpgEgy exorcista meséli − 7. részlet

4. Ördögi kényszerképzetek: Ezek alatt hirtelen fellépő, néha hosszabb ideig tartó megszállott gondolatokat értünk, amelyek gyakran abszurdak, az illető magától mégsem képes megszabadulni tőlük.

Az áldozat lehangolt, kétségbeesett és öngyilkosságra gondol. Legtöbbször az álmok is érintettek. Nyilván sokan vannak, akik úgy vélik, hogy ezek nyilvánvaló pszichiátriai esetek. A többi jelenségre is lehet pszichiátriai, parapszichológiai vagy ehhez hasonló magyarázatokat adni, mégis vannak olyan esetek, amelyeket ezeknek a tudományoknak az eszközeivel nem lehet megmagyarázni, és amelyek ördögi eredet vagy jelenlét nyilvánvaló tüneteit mutatják. Ezeknek az eseteknek a megkülönböztetését a gyakorlatban meg lehet tanulni.

5. Ördögi pusztítások: Ezek házakra, tárgyakra vagy állatokra vonatkoznak. A pusztítás, rongálás és elcsúfítás kényszere (graffiti) esetében is bizonyos megszállottságról, vagy kényszerképzetekről beszélhetünk. graffiti_535.jpg

Hogyan lehet az előzőkben felsorolt bajok ellen védekezni? Szigorúan véve – a rituálé szerint –, ördögűzésre csak a valódi démoni megszállottság esetén van szükség. A többi esetre a szokásos kegyelmi eszközök is elégségesek: az ima, a böjt (Mk 9,29), a szentségek, az alamizsna, a keresztény életvitel, a sértések megbocsátása, az állandó Isten felé fordulás, valamint a Szűzanya, a szentek és az angyalok tisztelete és a hozzájuk való imádság. Nem utolsó sorban, a szülők imája a gyermekeikért, közösségek imái tagjaikért, vagy mindez fordítva.

A démonról, Krisztus ellenségéről szóló fejezetet szükségszerűen kiegészíti az angyalokról szóló pár mondat. A jó angyalok a mi erős szövetségeseink. Sokat köszönhetünk nekik és nagy hiba, hogy oly kevés szó esik róluk. Mindegyikünknek van őrzőangyala, egy hű barát a nap 24 órájára fogantatásunktól halálunkig, aki megszakítás nélkül védi testünket és lelkünket, és akire mi többnyire alig gondolunk. Tudjuk, hogy a nemzeteknek is van saját angyaluk, és valószínűleg minden közösségnek, s így saját családunknak is, bár erről nincs biztos értesülésünk. Azt azonban tudjuk, hogy az angyalok nagyon sokan vannak és sóváran várják, hogy jót tehessenek velünk, sokkal jobban, mint amennyire a démonok megerőltetik magukat, hogy árthassanak!

 „Aki az Istentől való, az nem vétkezik, mert az Istentől Született ereje megóvja (a bűntől) és a gonosz nem keríti hatalmába” (1Jn 5,18). Akkor sem, ha gyengeségünk olykor elbuktat bennünket, azonnal fel kell állnunk azon hatalmas mentőeszközök segítségével, mint a Szentségek (bűnbánat és a szentgyónás), és az angyalok, amelyeket és akiket az isteni irgalom bocsátott rendelkezésünkre. (Források az első részben!)

(folyt.) 34482847_535.jpg

Szólj hozzá!

images33_535.jpgIsten Anyjával, vagy nélküle?

     A II. Vatikáni Zsinat után úgy tűnt, hogy az Istenanya felé történő lelki irányultság óvatoskodóbb lett. Ennek eredményeként vagy sem , de látványosan csökkent a Mária-tisztelet liturgikus gyakorlatának bensőségessége a Katolikus Egyházban. Ha ez valóban így van, akkor ezt a protestáns testvéreink felé tett ökümenés lépésnek is feltételezhetjük jóllehet ezzel a legkisebb viszonos közeledés sem történt meg a testvérek részéről!

aaa35586705_280.jpgKi kell mondani azonban, hogy a divatossá vált 'anti-máriás' szemlélet a legkevésbé sem róható fel csak a Zsinatnak, hiszen az ötszáz évnyi protestáns „hithirdetés”, nem maradt nyomtalanul a lelkekben, a társadalmakban, sem a hitélet, sem a közélet vonatkozásában!

Mi az, aminek meghatározóbbnak, élőbbnek kellene lennie a Katolikus Egyházban? Hát semmiképp sem a parttalan ökumenének, hanem a szó szerinti zsinati-dogmatikai tanításnak, az Egyházatyák♥ hagyományának! Természetesen komoly útmutatás a szentek♥♥ tanítása is! És mindezt már a felsős gyermekhittanban tanítani kellene, a felnőttoktatásról és a szentbeszédekről nem is beszélve!

A lényeg, hogy a bensőséges Mária-tisztelet, nem csak fogékony alapot ad a Szentlélek megvilágosító kegyelmének, de az Üdvözítő Isten céljainak megértéséhez is, amiként az evangéliumi tanítás aktív megéléséhez. És ez a lényeg!en_szoltam_220.jpg

Mert bár ezt senki sem merte eddig kimondani , de egészen más lenne a világ, hogyha a keresztény életben nem gyengült volna meg a bensőséges Mária-tiszteletet!

Szűz Máriának, az Egyház Anyjának ugyanis, nem csak a megváltásban van elvitathatatlan szerepe, de máig is éltető Kegyelmi Közbenjáró az Egyház számára! Múlhatatlan szerepe van (és kell, hogy legyen) a keresztények Krisztus-követésében és amire kevesen gondolnak , példaértékű a nők általános társadalmi megbecsülésében!

Míg a katolikus tanítás, példaként állította Máriát mint az Új Évát a nőtársadalom számára, addig a protestantizmus csak annyiban mutatott új irányt a nők számára, hogy a férfiakhoz váljanak hasonlatossá. Ez pedig őszinte szóval , számos tekintetben inkább leértékelése a női mivoltnak!

A nagy ökumenés igyekezetben sajnos, az Isten Népéért felelős felekezetek kezéből kicsúszott a lelki vezetés, és társadalmi méretekben, egészen más erők vették át a lelki irányítást.

Mert érzékelhetjük, hogy az elanyátlanodott vallási gyengeséget meglovagolta az a liberalizmus, feminizmus és a klérusi modernizmus, amely mögött az antikrisztusi társutasok igyekezete áll!

A céljuk, négy lépésben a következő:

1) Hatékonyan háttérbe kell szorítani a bensőséges Mária-tiszteletet.

2) Csökkenteni kell a szentségi (imádási) „gesztusok bensőséges gyakorlatát.

3) Az Eucharisztiát úrvacsorának kell minősíteni.

4) Egy egységes világvallást kell létrehozni!

Hogy mit tegyünk?

Az Isten áldjon meg Bennünket mi mást? , mint imádkozzuk az Úrangyalát, a Szent Rózsafüzért, járjunk Szentmisére, és éljünk a Szentségekkel, amíg tehetjük!

(Szent Ireneusz, Tertulliánusz, Aranyszájú Szent János, Szent Germanosz, Krétai Szent András, Damaszkuszi Szent János stb.)

♥♥ (Szent Bernát, Szent Bonaventura, Liguori Szent Alfonz, M. Grignon Szent Lajos stb.)

fatimai_szent_szuz_kerese4_535.jpg

Szólj hozzá!

247az_irgalmassag_530.jpg

Szólj hozzá!

     Szeptember 15. Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmának ünnepe. Simeon megjövendölte Mária szenvedését – azt –, hogy a hét tőr járja át a szívét (Lk 2,34-35).
Az 1423-i kölni zsinat Húsvét utáni 3. vasárnapjára rendelte az ünnepét.
XIII. Benedek pápa az ünnepet péntekre tette, a huszita képrombolás kiengesztelésére.
1814 után VII. Piusz pápa a napóleoni fogságból való szabadulása emlékére szeptember harmadik vasárnapjára tette.
Az ünnep tartalmának képi megjelentetése a Pieta-ábrázolás és Fájdalmas Szív hét tőrrel.

hetfajdalu_szuzanya.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása
Mobil