A bűn és szerzője 3
Tudnunk kell, hogy a kegyelmi állapot hiányában – szentségi élet nélkül –, nehéz kivédeni a gonosz cselvetéseit, mert „nem annyira a test és vér ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen” (Ef 6,12).
Az eddig elmondottak bár igen lényeges, sarkalatos igazságokat fogalmaznak meg a bűn szerzőjéről, mégis azt kell látni, hogy sokan mégsem ismerik fel a „sötétség hatalmainak” mesterkedését. Középkori hiedelemnek, vagy „összeesküvés-elméletnek” tartják. Akiknek kötelességük lenne azok agyon hallgatják, a zavarkeltők pedig egyre többen vannak! Sajnos, sokakban nem működik a 'megkülönböztetés adománya', vagy nem élnek vele, s ezért sok zűrzavaros álláspont alakult ki a bűn szerzőjével kapcsolatban, pedig a tisztánlátás ebben a kérdésben súlyos evangelizációs feladat. „az egyik legsürgetőbb szükség az ellen a rossz ellen védekeznünk, akit ördögnek nevezünk” – mondta VI. Pál pápa 1972. nov. 15-i beszédében. Ugyanakkor ördögűzéssel, mint lelkipásztori feladattal „manapság már sem a püspökök nem foglalkoznak..., sem a papok nem hajlandók erre. Napjainkban úgy tűnik, a katolikus Egyház 
lemondott e sajátos küldetésről...” (Don G. Amorth: Egy ördögűző tapasztalatai. Bp., 1994. 220-221. o.) Mivel nincs aki leleplezze, világossá tegye a bűn szerzőjének alattomos tevékenységét, egyre kevesebben ismerik fel pusztításának szervezett voltát. Kevesen értik a bűn szerzőjének tevékenységét, sőt, nemegyszer tekintélyes tanítók az ördög puszta létét is tagadják. Sokan tudatlanul esnek áldozatul a megtévesztő szellem mesterkedésének, s elfelejtik, hogy az ördögnek annyi hatalma van felettünk, amennyit mi engedünk neki, mert Jézustól kapott eszközeinkkel – bár harc árán –, de száműzhetnénk sorsunk alakításából. Mivel kevesen vállalják a harcot, a bűn természetszerűen elhatalmasodik, s ennek következményeként állíthatjuk: elérkezett akár a tömeges elkárhozás veszélye is!
Márpedig a hitnek ilyenfajta válsága szükségszerűen az Egyház válságához fog vezethet. Szent II. János Pál pápa, többször is nyilatkozott erről a válságról. Ünnepi dokumentumban pellengérezte ki az Egyházban „a zsinat utáni teológiai viták légkörét”, az erkölcsi tanítás és gyakorlat területén kialakult súlyos hibákat (Ld. Veritatis splendor, 1993. augusztus 6. 29. szám).
A következmény: tömegek dőlnek be az „ökümenés-modernista” szellemiségnek, a tetszetős hamis üzeneteknek. Ennek folytán, óvó ismeretek nélkül nevelik az ifjúságot és íme: megvakította a pásztorokat, hogy megtéveszthesse a nyájat.
Mindenképp fontos volna a bűn szerzőjének tevékenységét érteni, mert ennek révén kivédhetnénk a támadásait, s világosabbá válna előttünk a történelem, az egyes emberi sorsok alakulásának háttere. Ez a tudás pedig szabaddá teszi az embert. „Ha felfedezzük azt, hogy a világ őrületében van valami pokoli rendszer, akkor megnyugtató világosságot jelenthet e felismerés..., még akkor is, ha ez az ok, elég hátborzongató” – írja Randell Paine atya, a démonológia értője. Ha mindenki ismerné a diagnózist, akkor komolyabban vennék a gyógymódot is!
Érthető? Erről a kérdésről szól a nagy angol író, G. K. Chesterton is: „A keresztény embernek igenis hinnie kell a gonosz létezésében és küzdenünk kell ellene, mert akkor mindent tisztábban látunk, s életünk örömteli és kellemes lesz...”
„Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábatok alól a remény talaját! Jól tudja, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek!” (SZL IV/31) (Források az első részben!) (folyt.)
