A házasfelekben csalódások sora bontakozhat ki, amelyek kérdéseket szülnek: „Miért iszik a férjem? Miért jár a felségem hetente kozmetikushoz? Miért akar minden áron piros cipőt venni, holott mindig utálta a harsány színeket? Miért nem gondoskodik a gyerekekről úgy mint ezelőtt? Miért nem képes a régen annyira vágyott meghittségre? ![miért miért[13].jpg](https://m.blog.hu/sz/szeretetlang/image/mi%C3%A9rt%20mi%C3%A9rt%5B13%5D.jpg)
Miért jön mindig a „bezzeggel”? Miért nem képes tíz percet velem imádkozni? A férjem miért nyaggat állandóan? Miért maradozik el a templomból? Miért hánytorgat fel évtizeddel régebbi dolgokat? Miért nyűgös a feleségem, ha rólam van szó? Miért nem segít az Isten?” – Miért és miért? ‒ panaszolják sokan.
Na ‒ kedves Olvasóim ‒, ezek a hozzáállások megadják meg a kegyelemdöfést az egymás iránti bensőséges szeretetnek, melyről kezdetben annyit álmodoztak felsőfokon!
„Ó jaj, hogyan is juthattak ilyen helyzetbe?” ‒ teszem fel a költői kérdést helyettük!
‒ Úgy, hogy hagyták magunkról lekopni az eredeti alapelveiket, és ez még akkor is végzetes lehet, ha azzal magyarázkodnak, hogy „változott a helyzet, és változtunk mi is”! – Ámde épp ezzel a „változási” lehetőségekkel kellett volna már eleve számolniuk, ezek megoldhatóságáért és elviselhetőségéért kellett volna már kezdettől fogva, kölcsönösen imádkozniuk!
Melyek is voltak ezek? ‒ Gondoljunk bele! Hogyan szemlélték a másikat a kezdet kezdetén: „csak veled, meg örökké”, „lehozom a csillagokat az égről”! ‒ Ám a valóság jóval prózaibb! Nem kell a csillagokig menni, csupán magunkból kellene kihozni ÁLLANDÓAN a jóra való készségeket, a türelmet és az Isten bennünket egymásnak teremtett tudatát! A házasság egyféle KERESZT! ‒ És ennek minden lehetőségét, már az ismerkedés idején kölcsönösen át kéne gondolni! Isten ugyanis nagyon jól tudta, hogy két ember együtt élése, szinte lehetetlen, EZÉRT EMELTE A HÁZASSÁGOT SZENTSÉGI RANGRA!!! Persze mi van, ha megunják egymást, mi van ha szüntelenül fáradtak, és mi van, ha megváltozott az egész habitusuk? Az egyik beteg, a másik meg kifelé tekinget! – „Kifelé”?? – Honnan? A házasság Szentségi kötelékéből? És hová? – A kárhozat irányába!
– Na, álljunk meg néhány szóra! Mit ígértünk egymásnak és egymásért, és kinek fogadtuk ezt esküvel? – (Én válaszolom meg:) – a Fölséges és Mindenható Istennek!!!
„A házasfelek egyik legfontosabb kötelessége egymás lelki üdvösségének előmozdítása.” (Colombiere Kolos) (HHC 217) De hogyan segítheti valaki a társa hitét, amikor még a sajátját sem éli meg? Márpedig a saját karakterünket, a belső adottságok, igényünk és a hitünk formálja, és ez hat ki a közös életünkre is! Ha nincs közös hitfelfogás, nincs közös nevező sem, így aztán nincs közös „hullámhossz”! Az pedig műszaki tény, hogy egy gyenge „adást”, könnyen zavarhat bármi, elnyomva a mégoly jó szándékú „jeleket” is! Jegyezzük meg! A templomi házasságkötések esetleges felbomlása, nem a Szentség hatástalanságának tudható be, hanem a házasfelek szentségi- és imaélete ellanyhulásának!!!
Kedves Olvasóm! Korunk szerencsétlen szokásaihoz képest, az ismerkedésnek nem elsősorban a szexualitásra kellene irányulniuk, hanem a másik lelkiségére, egészen a legkisebb „rezdüléséig”! Csak az egyéniség, és a rögzült szokások alapos megismerése után, és ezek teljes tudatában – szentségi előkészülettel – hozhatunk döntést és ígéretet Isten előtt, amelyhez aztán, minden körülmények között ragaszkodnunk kell!
‒ Igen! ‒ mondhatja ezt a hűségesebb fél ‒, de mi van az értetlenkedő, hűtlenkedő vagy egyenesen (agyilag) megzavarodott házastárssal?
‒ Nos, a józanabb félnek minden áron hűségesnek kell maradnia esküjéhez, még ha ez nem is kölcsönös! Nyilván, így rá marad az áldozat, a bűnbánat, a másikért való ima kötelessége! Hiszen mit is fogadtunk egymásnak Isten színe előtt? Azt, hogy – jóban, rosszban, egészségben, betegségben – kitartok mellette! Nos, ez az állapot ugyan elviselhetetlenné is válhat, de reménykednünk kell, hogy Isten megsegít bennünket, még ha ennek semmi jelét sem látjuk! Ez esetben, fel kell ajánlani szenvedéseinket a másikért, az ő lelki üdvéért és a családunkért! Ez a katolikus szentségi házasság alapelve: Hit (a másikért való ima), Remény (hogy az ima nem hatástalan) és (az áldozatot vállaló) Szeretet! Ezek után óhatatlan a felvetés: „Ha így áll a dolog, nem érdemes megházasodni!” (vö. Mt 19,10) Bizony így van, ámde ez hajlam és önuralom kérdése! Szent Pál ugyanis így nyilatkozik erről: „Ha nem képesek megtartóztatni magukat, lépjenek házasságra, mert jobb dolog megházasodni, mint égni. Azoknak pedig, akik házasságban élnek, az Úr parancsa, hogy a feleség a férjétől el ne váljon, ha pedig elválik, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön ki.” (vö. 1Kor 7,9-11)
Ahogyan a mondás tanítja: A házasság lehet számodra JUTALOM (örömeivel), ÉRDEMSZERZŐ (szenvedéseivel) vagy akár szent VÉRTANÚSÁG is (tragédiájával), de mindenképp ki kell tartanod benne!
Fontold meg tehát alaposan, hogy kihez kötöd az életedet és kérd ehhez Isten segítségét, mégpedig már jóval előtte és SZÜNTELENÜL! (vö. HHC 288)
