Az exorcizmus leértékelődése az Egyházban? 5
VI. Pál egyik beszédében így fogalmaz: „Elhagyja a Szentírás és az Egyház tanítását, aki nem vallja létezőnek az ördög valóságát. Az a gonoszság, amely ma létezik a földön egy olyan, ellenünk és társadalmunk ellen irányuló támadásnak az eredménye, melyet egy sötét és rosszindulatú ügynök, maga az ördög vezet. A gonoszság nem pusztán a nyomort s a rosszat jelenti a földön, hanem egy élő, személyes, szellemi, romlott és rontó lényt.
Egy rettenetes valóságot, aki titokzatos és dermesztő. Az egyik legsürgetőbb szükség az ellen a rossz ellen védekeznünk, akit ördögnek nevezünk. Tudatában vagyunk annak, hogy ez a sötét és romboló valóság létezik és igen aktívan működik; ő az aki nagyon kifinomult módszerekkel tudja felborítani az ember testi-lelki egyensúlyát, ő az a kaján csábító, aki ismer minden bensőnkbe vezető utat, hogy ezáltal tovább terjessze a zűrzavart és megosztottságot.” (1972. nov. 15.)
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy bár az Egyház hivatalos tanítása, pl. Új Katekizmus világosan beszél a sátán létéről, és az ördögűzés mikéntjéről, sajnos mégis sokan tagadják. Ördögűzéssel, mint lelkipásztori feladattal „manapság már sem a püspökök sem a papok nem foglalkoznak. Napjainkban úgy tűnik, a Katolikus Egyház lemondott e sajátos küldetéséről...” (G. Amorth).
Az pedig, hogy az Egyháznak ez ma is gyakorolt feladata, példázza a Corrierre della Sera 1993. július 20-i számában megjelent beszámoló II. János Pál pápa 1982 áprilisában a Vatikánban végzett ördögűzéséről: „Spoleto püspöke kihallgatásra érkezett a pápához egy Francesca nevű megszállott nővel, aki kiáltozva hempergett a földön. A Pápa különféle ördögűző imákat mondott, minden látható hatás nélkül. Amikor azonban azt mondta a nőnek, hogy 'másnap érted mondom a szentmisémet' – a nő váratlanul megszabadult a gonosz jelenlététől és bocsánatot kért a Pápától. A Szentatyát annyira megdöbbentette, hogy így sóhajtott: – Igazi bibliai jelenet!” (Források az első részben!)
(folyt.)