A Hajnal Szép Sugara

     Az első péntek (vagyis minden hónap első péntekje), egyben a Jézus Szíve tisztelet napja is.
     Alacoque Szent Margit vizitációs nővérnek Jézus kinyilatkoztatta, hogy akik kilenc egymást követő elsőpénteket megtartanak, Jézus ígérete szerint sokféle kegyelmet kapnak Istentől.
     Ezeknek az ígéreteknek nyomán az elsőpénteki nagy kilenced megtartása széles körben elterjedt az Egyházban és a Jézus Szíve tisztelet legelterjedtebb formája lett.
     Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet, vagyis kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak?
     Jézus ígéreteit tizenkét pontban foglaljuk össze, ezek a következők:
 1. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmet.
 2. Családjaiknak megadom a békét.
 3. Minden bánatukban megvigasztalom őket.
 4. Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
 5. Minden vállalkozásukat megáldom.
 6. A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
 7. A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
 8. A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
 9. Megáldom a házakat, ahol szívem képét kifüggesztik.
10. Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítik.
11. Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
12. Végül Jézus Szíve legnagyobb ígérete az elsőpénteki nagy kilencedet végzőknek a következő: Mindazok, akik 9 egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele nélkül. Isteni szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.
     Ez az utolsó ígéret azt jelenti, hogy nem kárhoznak el azok, akik életükben elvégezték a nagy kilencedet. Nagyon fontos ígéret ez.
     A Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte irántunk. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem a valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk.
     A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszont szeretet, Krisztus követése és önmagunk fölajánlása.

(folyt.) (Források az első részben!)

(A továbbiakban részleteket közlök Szienai Szent Katalin: DIALÓGUS c. könyvéből; Szent István Társulat 1983.. Az alcímek a szerkesztőtől! Az utalás rövidítése: D.oldalszám)

A földi élet érdemei és következményei

     (Az Úr szavai:) ...A szentek is valamennyien megszenvedtek, az egyik ettől, a másik attól. Én engedtem és engedem meg ezeket a szenvedéseket azért, hogy a lélekben gyarapodjék a kegyelem és az erény. Ők is ugyanúgy bűnben születtek, mint ti, ugyanolyan eledellel táplálkoztak, mint ti, én pedig ugyanaz az Isten vagyok, aki akkor voltam. (...) tudok, akarok és segítek is annak, aki akarja, hogy segítsek neki. Az akarja az én segítségemet, aki kijön a folyóból és a hídon jár, azáltal, hogy követi az én Igazságom tanítását.

     Nincs tehát mentségük, mert a vád elhangzott és én szüntelenül feltárom előttük az igazságot. Ha nem javulnak meg, amíg idejük van rá, a második vád, a halál pillanatában elítéltetnek. Akkor az én Igazságom így fog kiáltani: "Ébredjetek halottak, jöjjetek az ítéletre!" − azaz te, aki halott vagy a kegyelem számára és így, halottként érkeztél meg a testi halálba, kelj fel és jöjj a legfőbb Bíró elé igazságtalanságoddal, hamis ítéleteddel és a hit kioltott világosságával. Meggyújtottan kaptad ezt a világosságot a szent Keresztségben, de te kioltottad a gőg és a szívbéli hiúság szelével ; ezekből készítettél vitorlát azoknak a szeleknek, melyek üdvösségeddel szemben fújtak, sőt, önszereteted vitorlájával még növelted is önbecsülésed szelét.
Önakaratoddal a világi örömök és méltóságok folyamában sodródtál, a törékeny test valamint az ördög ösztökéjét és kísértéseit követted. Önakaratod vitorlája által az ördög a híd alatti úton vezetett, ami egy rohanó folyó és így önmagával együtt az örök kárhozatba vitt.

(D. 76) 

Függöny a jövő előtt 1

     Ezek után az apokaliptikus állítások után szükséges megjegyeznünk a következőket. A mai világ, a tévedések és vétkek egész sorába bonyolódott. A humanizmus, a reneszánsz és a reformáció idején vette mindez kezdetét a vallás és a kultúra területén. A racionalizmus és a felvilágosodás következményeként ezek a tévedések még inkább súlyosbodtak és a politika területén a francia forradalomhoz vezettek. A 19. században az utópista szocializmussal és az ún. tudományos szocializmussal a politika területe után a társadalmi és a gazdasági területen jelentek meg. A kommunizmus oroszországi térhódítása magával hozta az addig felgyülemlett összes tévedés tényszerű megvalósulását, és létrejött az a kommunista világbirodalom, mely bár azt hirdette, hogy "legfőbb érték az ember", mégis százmilliónyi polgárát küldte a halálba.
     Aki figyelmesen olvassa az úgynevezett III. fatimai titok szövegét, az a sok korábbi találgatás után valószínűleg csalódik vagy elcsodálkozik. Hiszen semmiféle „titok” nem lepleződött le; a függönyt nem vonták föl a jövő elől. Az elmúlt évszázad (és talán a jövő) vértanúinak Egyházát látjuk egy nehezen megfejthető, szimbolikus nyelven leírt jelenetben.
     Krisztussal és az Újszövetség könyveiben róla szóló tanúságtétellel, az isteni kinyilatkoztatás lezárult. Ez a tény az Egyházat a történelem egyszeri szent eseményéhez köti, de ez nem jelenti azt, hogy az Egyház csak a múltba tekinthet és ismétlésekre van ítélve. A Katekizmus így szól erről:
„Jóllehet a kinyilatkoztatás lezárult, tartalmát tökéletesen nem merítettük ki; a keresztény hit feladata, hogy századok folyamán lépésről-lépésre fölfogja teljes tartalmát.” (66.p) Ennek megértésében való előbbre jutás kettős szempontja nagyon  szépen látható az Úr búcsúbeszédében, amikor a búcsúzó Krisztus tanítványainak mondja: „Még sok mondanivalóm volna, de most nem tudjátok elviselni. Amikor azonban eljön az igazság Lelke, bevezet titeket a teljes igazságba. Mert nem magától fog beszélni, hanem ... megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.» (Jn 16,12-14)

Legendái közül, melyek főként szerzetestársai elmondása alapján születtek, íme néhány:
     Egyszer, amikor a föllelkesült emberek már messzi földről tódultak a vándorprédikátorhoz, egy huszonkét útonállóból álló banda tért be a templomba Antalhoz.
Kíváncsiságból meg akarták hallgatni a szónokot, akiről oly sokat beszéltek, s talán szerettek volna ebből az alkalomból ismét ,,nyélbe ütni valamit''. A szent szavai azonban nem várt hatást váltottak ki bennük: kérték Antalt, hallgassa meg gyónásukat és szabjon ki rájuk kemény vezeklést. Akik gyilkosokként tértek be Isten házába, új emberekként váltak el Antaltól. Csodatévő híre – mely igen gyorsan terjedt – ezekből a rendkívüli megtérésekből született.
     Antal nem riadt vissza attól, hogy – ahol szükségesnek látta – kendőzetlenül kimondja az igazságot. Egy temetés alkalmával fölkérték, hogy mondjon beszédet egy gazdag emberről, akinek kapzsiságát és fösvénységét mindenki ismerte. Ellentétben azokkal a könnyelmű szónokokkal, akik az elhunytnak olyan erényeit dicsérik, amelyekkel az nem rendelkezett, Antal a Szentírás e helyéről beszélt: ,,Ahol a kincsed, ott van a szíved.'' Befejezésül pedig ezt mondta: ,,Hogy pedig lássátok, hová juttatja az embert kapzsisága, tudjátok meg, hogy ez a halott a pokol tüzébe került, szívét pedig pénzes ládájában lehet megtalál-ni!'' Mint mondják, a rokonok kinyitották a ládát, és abban a pénz alatt egy meleg, dobogó szívet találtak.
Olyan békétlen korban, amikor ,,nem volt biztonságban a vendég vendéglátójától, testvér a testvérétől'' (Padovai Krónika), Antal áldott békeszerző volt.
     Különösen híressé lett bátor föllépése Ezzelino veronai zsarnok előtt. Ez a fejedelem buzgó és erőszakos párthíve volt az utolsó hohenstaufi császárnak, II. Frigyesnek. Politikai agyrémei szolgálatában borzalmas kegyetlenségeket követett el és százakat gyilkolt le. Akkor Antal Veronába utazott, és követelte, hogy vezessék a fejedelem elé. Ezzelino a trónján ült. Kardforgatásban jártas testőrei vették körül. A szegény barát úgy állt eléje, mint akinek hatalma van, a trónon ülő pedig nem lenne más, mint egy bevádolt gonosztevő: emelt fővel sorolta föl bűneit – a sok ártatlanul kiontott vért, az istentelenségeket, rablóhadjáratait –, és az ég bosszújáról beszélt, amely hamarosan be fog következni. A katonák csak uruk intését várták, hogy darabokra vágják a szerzetest, a hatalmas úr azonban elsápadt, reszketni kezdett, leszállt trónjáról és Antal lába elé esett. Bűnbánata jeléül övét a nyaka köré tekerte, és könnyek között megesküdött a szentnek, hogy Isten bocsánatát kéri.
     A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint valamikor Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy nem hisz addig az Eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltári-szentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.

/Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/

Mit jelent a Jézus Szíve tisztelet?
     A Jézus Szíve tisztelet az újabb kor egyik legelterjedtebb és legkedveltebb áhítata, amely a társadalom erkölcsi megújulásával kapcsolatos vallási mozgalom. Nem az Üdvözítő személyének és életének részletezéséből fakad, hanem abból a törekvésből, hogy Jézus benső világába, lelkiségébe, szándékainak és érzelmeinek ismeretébe behatoljunk és Krisztushoz való viszonyunkat, ennek megfelelően szeretetteljesen elmélyítsük.
     A Jézus Szíve tiszteletben tehát magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, ebben az ünneplésben különösen nagy hangsúlyt kap Jézus szeretete, amelyet a szív jelképez. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetét. A szív Jézus valóságos emberségének kifejezése is, melyet áldozatul adott értünk. A Jézus Szíve tisztelet megnyilvánulási formái lehetnek például az engesztelés, Krisztus követése, esetleg önmagunk felajánlása. Önmagunk fölajánlása azt jelenti, hogy minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket Jézus Szíve iránti szeretetből tesszük, és ezért viseljük el türelemmel mindazokat a nehézségeket, amelyek életünkben adódnak.
     Alacoque Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később sokan mások is megtették.
     Az Egyház hivatalos liturgiája mindaddig tartózkodó maradt, amíg a Jézus Szíve teológiája nem volt kidolgozva.
     XIII. Kelemen pápa 1765-ben jóváhagyta a lengyel püspököknek, hogy bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát, ezzel mintegy engedélyezve helyi tiszteletét.
     IX. Pius pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztve elrendelte.
     XIII. Leó pápa 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára. Ekkor jött létre 33 invokációban a Jézus Szentséges Szívének litániája, Jézus 33 éves földi tevékenységének emlékére.
     I. Ferenc József az Osztrák-Magyar Monarchia feje, felajánlotta a Magyar Királyságot, birodalma több országával együttesen Megváltónk, Jézus Krisztus Szent Szívének oltalmába, 1914. december 8-án, az I. világháború kezdetén.
     XI. Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól.
     XII. Pius pápa a Haurietis aquas enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről és 1956-ban meghatározza a főünnep helyét a pünkösd utáni második vasárnapot követő első péntekre. (Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június 2.)
     II. János Pál pápa elismerte, felfedte és felsorolta Jézus Szívének ígéreteit, amit a nővér kapott, mely így hangzik: "Akik Jézus szívét különleges módon tisztelik és papok, képesek lesznek a bűnösöket bánatra indítani; akik pedig világiak, kegyelemből megkapják a Szent Szív különleges védelmét életükben és halálukban egyaránt".

(Források az első részben!) (folyt.)

Elkerülhető-e a büntetés?

     Kérdésként merül fel, hogy a Szűzanya fatimai kérései teljesültek-e a megjövendölt büntetés elkerülésére? Tegyük fel, hogy a Világfelajánlás a Szűzanya akaratával egyező módon teljesült. Ez esetben is maradt még egy második feltétel: az öt elsőszombati engesztelő szentáldozás gyakorlatának elterjesztése. Az a benyomásunk, hogy ez az ájtatossági gyakorlat nem terjedt el a Szűzanya által kívánt mértékben a katolikus világban.
     De van még egy további implicit feltétel is, amely hasonlóképp elhagyhatatlan: a világ győzelme az istentelenség és tisztátalanság ezer fajtája felett, melyek a világot uralják. Mindennapi tapasztalat, hogy még egyáltalán nem értük el ezt a győzelmet. Épp ellenkezőleg, ebben a tekintetben egyre erőtlenebbek vagyunk és nemcsak az emberiség megtérése látszik kilátástalannak, de egyre inkább körvonalazódik az általános elkárhozás veszélye! A szekularizáció, az elvilágiasodás már több mint száz éve, manapság pedig az erkölcsi liberalizmus hatalmas pusztítást végez a lelkekben. Az elmúlt hatvan esztendő során azonban – jóllehet különböző okok miatt – az egész világon (s valljuk meg: nemegyszer az egyházi berkekben is) az elvilágiasodás és az istenfogalom eltorzulása soha nem látott méreteket öltött. Az emberek tömegesen elveszítették képességüket az Isten Országáért hozott erőfeszítésre, pedig erőfeszítés nélkül senki nem üdvözülhet. Az Egyház Anyja erre a gyengeségre, erre az erőtlen keresztényi életre esdett ki számunkra többletkegyelmet Istennél a Szeretetláng ajándékával.
     Antalóczi Lajos pápai prelátus, ennek a Szűzanya által kiesdett kegyelemnek a mibenlétét így fogalmazza meg: A Szeretetláng kegyelmi adomány. Mégpedig erő, mely átjárja a szívet és az akaratot. Erő, amely helyreállítja bennünk az értékrendet; erő, amely átformál, szeretni tanít, készségessé tesz  bennünket Jézussal együtt  és Jézussal teljesen azonosulva hatékonyan és kitartóan részt vállalni a lélekmentő munkában. A Szeretetláng segít megérteni a Szent Szűz szándékát. Segít tárgyilagosan felismerni valós helyzetünket. Másként fogalmazva: a Szeretetláng az a kegyelmi adomány, eszköz, amely hozzásegít bennünket a Boldogasszony tevékenységének értelmezéséhez, és erőt ad kérésének, az engesztelésnek következetes megvalósításához, és az apostolkodáshoz. Ennek pedig kizárólagos célja, hogy egyetlen lélek se kárhozzék el. A Szeretetláng a bennünk és általunk szabadon működő Jézus Krisztus. ,,Ahogy nevem ismert az egész világon, úgy legyen ismert Szívem Szeretetlángja is, mely csodákat tesz a szívek mélyén.” (II/18) Rendkívül figyelemreméltó ez az ígéret, mert aligha nélkülözhetjük a szívünk mélyén munkálkodó kegyelmet. ,,Soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére. (I/58) A Szűzanya maradéktalanul be akarja teljesíteni küldetését: »Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el! Akarjátok ti is velem együtt! Azért adom kezetekbe a fénycsóvát, mely Szívem Szeretetlángja. (III/144) Eddig még soha nem látott csodákkal segítem munkátokat, mely észrevétlenül szelíden, csendben fog terjedni Szent Fiam engesztelésére! (I/85)
     A Szűzanya Fatimában megjövendölte, hogy a Szeplőtelen Szív győzelmének megvalósulása nem lehet kétséges, ám az emberiség számára korántsem mindegy, hogy mikor!

Részletek Alacoque Szent Margit naplójából:
     “Megjelent előttem az isteni Szív csupa tűz és láng trónuson, vakítóbban ragyogott és világított, mint a Nap, és átlátszóbb volt a kristálynál. Rajta szemmel kivehetően látszott a seb, amelyet a kereszten kapott. Koszorú fogta körül, tövisekből, a szúrások jelképeiként, amelyeket bűneink ejtenek rajta, fölötte pedig kereszt magaslott annak jelképéül, hogy megtestesülése első pillanatától fogva, tehát attól kezdve, hogy szent Szíve megalkottatott, belemélyedt a kereszt, és tele volt mindazzal a szenvedéssel, amit a sok megaláztatása, szegénysége, fájdalma, mind ama megvettetés okozott neki, amit szent embersége volt kénytelen elszenvedni véges végig halandó élete folyamán, és amit mind ama megaláztatás jelent számára, amelynek oltárainkon a legméltóságosabb Oltáriszentségben van kitéve szeretete az idők végéig...
Ég a vágytól [Jézus] hogy az emberek szeressék Őt, és ezáltal visszahúzhassa őket a kárhozat útjáról, ahová a sátán tömegestől taszítja őket. Ezért határozta el, hogy megmutatja az embereknek Szívét, a szeretet, az irgalom, a kegyelem, a szentség és üdvösség mind ama kincsével együtt, amelyet az magában rejt, hogy mindazokat, akik megszereznek és megadnak neki minden tőlük telhető szeretetet és tiszteletet, gazdaggá tegye, elárassza őket azokkal az isteni kincsekkel, amelyeknek az ő szent Szíve forrása.”
     “Isteni Szívem oly szenvedélyes szeretettel van eltelve az emberek iránt, hogy Szeretetének Lángját nem képes magában tartani. A te közvetítéseddel áradjon az emberekre...”
     “Nézd e szívet, mely annyira szerette az embereket, hogy nem kímélt semmit, teljesen kimerítette és fölemésztette magát, csakhogy kimutassa szeretetét. Viszonzásul ezekért csak hálátlanságot kap az emberek legnagyobb részéről, tiszteletlenségekben és szentségtörésekben, hidegségben és megvetésben, amellyel engem a szeretet e szentségében bántanak. De legjobban az fáj, hogy még a nekem szentelt szívek is ezt teszik. Ezért azt kívánom tőled, hogy az Úrnap nyolcada után következő elsőpéntek szívem tiszteletére szentelt ünnep legyen; híveim e napon a szentáldozáshoz járuljanak és ünnepélyes megkövetéssel engeszteljék meg szívemet és tegyék ama bántalmakat jóvá, amelyekkel szívemet illetik, mikor az a legméltóságosabb Oltáriszentségben imádásra ki van téve. És ígérem neked, hogy szívem kitágul és isteni szeretetének áldásait bőségesen kiárasztja majd mindazokra, akik neki e tiszteletet megadják és azon lesznek, hogy másokat is hasonló tiszteletre indítsanak.”
     “Olyannak láttam ezt a szeretetre méltó Szívet, mint a Napot, amely mindenfelé és minden szívre árasztja sugarait, de nagyon különböző módon, a szíveknek különböző adottságai szerint, amelyekre ráesnek. A romlott lelkek e sugaraktól még inkább megkeményednek, mint a sár, az igazak szíve viszont tisztább lett és meglágyult, mint a viasz.”

(folyt.) (Források az első részben!)

(Legalul a kápolna, ahol Szent Margit a Jézus Szíve tisztelet nagy ígéreteit kapta, ahol a fenti-lenti oltárkép is található!)

     Mint ,,Szent Ferenc hűséges fia'' és az Assisi-beli szegény tanítványa, Antal vállalva az Úr és apostolai életkörülményeit, vándorprédikátorként faluról-falura, városról-városra járt és a katolikus tanítást hirdette a szegénységről és a birtoklásról. Szavait a saját élete hitelesítette hallgatói előtt: ,,A szabadon vállalt szegénység erőt ad az embernek, a gazdagság viszont elgyöngíti. Mert az ember hamarosan vagyonának szolgája lesz, ahelyett hogy uralkodna rajta. Ha ugyanis valakit veszteség ér, és emiatt szomorkodik, ez megmutatja, hogy rabja lett annak, amit előbb, a szerencséje idején birtokolt.'' IX. Gergely pápa csodálattal meghallgatva Antal egyik beszédét, őt ,,a Szentírás szekrényének" nevezte. Mert amikor Antal a tömeghez beszélt, gyakran megesett, hogy a Szentírás szavai jöttek ajkára: hallgatói nem emberi szavakat hallottak, hanem az Írás örök érvényű igéit. A beszédnek ez a módja mély meggyőző erőt kölcsönzött neki. Az emberek, még a tévhitben élők is, csodálták mélységes vallásosságát.
     Isten szeretete mely egykor a misszióba vitte és eltöltötte a vértanúság vágyával, most a kereső és tévelygő emberekhez vezette. Ezt vallotta: ,,A prédikálónak le kell szállnia az emberekhez, majd ismét föl kell emelkednie, hogy az elesett embereket magával emelje.'' Ez a szerető vágyakozás Isten után, prédikációs vándorútjai végén mindig visszavitte a magányba és a szemlélődő életbe. Az emberek iránti szeretete azonban hamarosan ismét kiragadta a csendből, ,,mert a jó szónok nem időzhet sokáig a szemlélődő életben, ha másokban is gyümölcsöt akar érlelni''.
     Elöljárói megbízatásából Antal először Felső-Itáliában fáradozott az Egyháztól eltávolodottak megnyerésén. A lelkek iránti buzgósága arra ösztönözte, hogy bemerészkedjék fellegvárukba, Riminibe is. Megszámlálhatatlan tömeget nyert meg prédikációival és vitáival. Köztük volt Bonillo is, aki harminc éven át az egyik szekta főnöke volt. Érthető, hogy rendtársai, mihelyt hozzáfogott e tevékenységéhez, azt kérték, képezze ki őket is erre a munkára. Kérésüket egyenesen Szent Ferenc elé terjesztették, s Antal megbízatást kapott a tanításra. ,,Azt akarom – írta Ferenc Antalnak –, hogy a testvéreknek tanítsd a szent teológiát, de úgy, hogy sem benned, sem bennük ki ne aludjék az imádság szelleme, azoknak a szabályoknak megfelelően, amelyeket adunk.'' Megbízatásával Antal megalapította rendjének első tanulmányi házát Bolognában, ahol ő lett a teológia első tanára.
     1224-ben a Felső-itáliai munkát rendtársaira bízhatta. Dél-Franciaországba ment, először Montpellier-be, az eretnekháborúban ez volt a katolikusok főhadiszállása. Antal azonban nem sokra becsülte a csapatokat és a fegyvereket. Az ő fegyverzete Isten igéje és a megtévesztettek iránti szeretete volt. Eljutott a mozgalom középpontjába, Toulouse-ba is, ahol akkor Szent Domonkos teljes erővel küzdött. Amint Montpellier-ben, Antal itt is oly sikerrel folytatta munkáját a teológia tanáraként és szónokként, hogy elnevezték az ,,eretnekek pörölyének''. Prédikációs följegyzéseiben azonban egyetlen bántó vagy támadó szó sem található a tévtanítók ellen.
     1227-ben ismét visszatért Felső-Itáliába, hogy megkezdje utolsó megbízatását: a hívők erősítését és megszilárdítását. Különösen az 1231-ben Padovában tartott böjti beszédei jelentettek páratlan eseményt. Az emberek már az éjszaka folyamán özönlöttek, úgyhogy nem akadt megfelelő méretű templom, ezért Antal a szabadban prédikált. A beszéd után gyónáshoz tódultak az emberek. Padova városa és környéke szemmel láthatóan megváltozott: halálos ellenségek békültek ki, adósokat engedtek szabadon, uzsorakamatokat és jogtalanul szerzett javakat adtak vissza, rossz nők, tolvajok és más gonosztevők bűnbánatot tartottak.
Szavainak hatékonyságáról máig tanúságot tesz az 1231. március 15-én hozott adóstörvény.
     Ez az óriási munka azonban teljesen felőrölte egyébként is gyenge egészségét, úgyhogy ugyanabban az évben június 13-án, alig harminchat éves korában meghalt.
A sírjánál történt számos imameghallgatás, gyógyulás és csoda következményeként IX. Gergely pápa alig tíz hónappal halála után szentté avatta. Csodatevő híre a hívő nép tudatában háttérbe szorította az evangélium hirdetőjének és a segítő szeretet apostolának alakját, jóllehet későbbi legendája szívesen foglalkozott ezzel a tevékenységével.
     XII. Pius pápa 1946. január 16-án egyháztanítóvá nyilvánította. Ezzel iránymutató tanítóul rendelte számunkra is, akik az evangélium szellemében minden keresztény egységére törekszünk.

/Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/

(folyt.)

Ratzinger bíboros kommentárja, Lúcia nővér III. Titokról való leírásához (részletek)

      „A kereszt szárai alatt angyalok fogják fel a vértanúk vérét és az Istenhez igyekvő lelkekre öntözik. Krisztus vére és a vértanúk vére a látomásban eggyé válik: a vértanúk vére a kereszt száraiból folyik. Vértanúságuk összetartozik Krisztus szenvedéseivel, eggyé vált vele. Kiegészítik, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő teste, az Egyház javára (vö. Kol 1,24). Életük Eucharisztia lett, belépett a meghalt búzaszem misztériumába és részesednek annak termékenységében. A vértanúk vére a kereszténység magvetése, mondta Tertullianus. Miként Krisztus halálából, az ő megnyitott oldalából fakadt az Egyház, úgy termékeny a vértanúk halála az egyház további életében. A riasztóan kezdődő titok tehát a remény képével fejeződik be: nincs hiábavaló szenvedés, s főként a szenvedő Egyház, a vértanúk Egyháza útmutató az Istent kereső emberek számára. Nemcsak az olyan szenvedők vannak Isten jóságos kezében mint Lázár, aki igen nagy vigasztalást talált, és titokzatosan Krisztust jelképezi, aki értünk szegény Lázárrá lett, hanem a vértanúk szenvedéséből erő fakad a tisztuláshoz és a megújuláshoz, mert szenvedésük megjeleníti Krisztus szenvedését és a jelenre is kiterjeszti üdvözítő hatását.”
     Az igaz vértanúk vérével megtisztított és megújult földön élők Mária népe, melyről Grignon Szent Lajos Értekezések a Szent Szűz igaz tiszteletéről című híres könyvében a következőket írta: „Mikor jön el a boldog idő – Mária aranykorszaka –, amikor azok a lelkek, akiket az Istenanya kiválasztott és saját számára kiesdett, teljesen beléje temetkeznek, hogy az Ő hasonmásává váljanak Jézus Krisztus szeretetében és megdicsőítésében? Ez az idő csak akkor fog felvirradni, ha azt a Mária-tiszteletet, melyet én tanítok, megismerik és gyakorolják!” Ezek a szavak csodálatos összhangot képeznek a fatimai titok második részének végén található éppen ennyire híressé vált szavakkal: „Végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog.”
Az emberek szívében vagy megvalósul Mária Szeplőtelen Szívének diadala – ahogyan Grignon Szent Lajos hangsúlyozza – vagy a harmadik titok egészében teljes értelmét veszíti. Az emberiség Istenhez való visszatérése teszi csak ugyanis lehetővé, hogy a világ elnyerje „Mária aranyakorszakát”, ahogyan a Szűzanya megígérte. (l. a titok második része) Ezt a visszatérést a nagy visszatérésnek nevezhetnénk (franciául Grand Retour, mely Franciaországban azt a lelki mozgalmat jelöli, mely célul tűzte ki a lelkek nagy visszatérését Mária által Jézushoz).
     A titok három része így harmonikus egészet alkot, melynek a középpontja Isten dicsősége, az Anyaszentegyház dicsérete, valamint a lelkek evilági és túlvilági java. Mindez annak az eredménye, hogy Mária Szeplőtelen Szíve közbenjár Isten Fiának, Jézusnak a Szívénél.

Mindazáltal, Jozef Ratzinger, XVI. Benedek pápaként 2010. május 13-i fatimai látogatása során így nyilatkozott: Tévedne az, aki azt hinné, hogy a III. Fatimai Titok történései már beteljesedtek.

Forrás: 2018. július 11. MAGYAR IDŐK

     Az utóbbi évtizedek legfontosabb mondata hangzott el az euró­pai, így a magyar egészségkultúrában és oktatáspolitikában Kásler Miklós professzor úr szájából, még a választások előtt. Nem csoda, hogy ő lett az emberi erőforrások minisztere. Előzőleg annyit mondott az MTA tagjaként, neves rákkutatóként és intézetvezetőként, a gyógyításban aktívan részt vevő, nem íróasztal mögött ülő professzorként, szabadon idézve: „Ha a tízparancsolatot betartanánk, a halálozást okozó betegségek nyolcvan százaléka nem lenne.”

     A liberális média egyből felhorkant és szitok-, illetve máig tartó gúny­áradat következett, és még az Istent nem elvető orvosok is összenéztek. Noha a professzor úr nem mondott semmi újat, csak hát ilyesmit nem szoktunk MTA-doktorok, professzorok szájából hallani, sem pedig az egészségpolitikusokéból.

     Viszont minden vasárnapi istentiszteleten, szentmisén elmondják, ahogy a hitoktatáson a gyermekeknek is. Az evangéliumban is elhangzik a lényeg a házasságtörő asszony felé: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!”, és gyógyulás jön lélekben, amit a testi követhet.

     Sajnos az európai orvostudomány mindezt nem érti, nem ismeri fel. A legmagasabb szintű tudomány viszont tudja, mert szinte minden Nobel-díjas tudós mély istenhitről tesz tanúságot élete vége felé. Tíz éve, a 2008-as stressz-világkonferen­cián, Budapesten sok minden elhangzott.

     Nagyon sok okos előadás volt a stresszről, a félelemről, azok biokémiai hátteréről, gyógyításáról, de a legfontosabbat nem merték kimondani a tudósok. Azt, hogy a stresszt, amely a halálokok kilencven százalékában a fő faktor, egyedül a tízparancsolat betartása tudja igazán kezelni.

     A stresszt okozó félelmeinket, amelyek a bűnökből és a következményes bűntudatból, lelkiismeret-furdalásból származnak – függetlenül attól, hogy ezt bevalljuk magunknak vagy sem – meggyógyítja a bűnbánat, Krisztus megbocsátó jelenléte azonnal elűzi, ahogy az evangéliumban annyiszor le van írva.

     Mert a stressz tönkreteszi az immunrendszert, ott van a daganatos betegségeknél, a vérnyomást, a szívet is tönkreteszi, ott van a keringés okozta halálozásnál, és végül a stressz mint a rohanás, a pánik okozója ott van a baleseteknél is.

     Be kell látnunk, Kásler miniszter úrnak igaza van, sőt még alábecsülte az arányt, amikor nyolcvan százalékot mondott. Jézus boldogságmondattá változtatta a mózesi parancsokat, ahogy Böjte Csaba atya írja. Boldog vagy, ha nem ölsz, nem törsz házasságot, nem lopsz, tiszteled szüleid, nem kívánod más feleségét, házát stb., vagyis szereted felebarátodat, mint önmagad és így szabad vagy, félelem nélkül.

     Joggal kérdezhetjük, hogy az ártatlanok, a gyermekek szenvedésével mi van? Ez a kollektív bűn terméke, a másik emberé, emberi közösségé, ahogy a veronai buszbaleset is volt, vagy a környezetszennyezés miatti rákos betegségek. A Jóisten ezt is kijavítja, de azt már hadd ne mi mondjuk meg neki, hogy az általunk elkövetett bűnök következményeit hogyan hozza rendbe. Rendbe hozza, sok misztikus tapasztalat szól erről, nyugodtak lehetünk, ahogy rendbe hozza a gyógyítók és a tudomány mulasztásait is.

     De például micsoda fájdalmat jelenthet neki az évente elvégzett harmincezer magyarországi abortusz elviselése! Az ártatlanul kioltott emberéletek, áldozatok nála vannak, de a következményt az emberiség viseli. A teljes ember gyógyítása, az élet kultúrája helyett a „halál civilizációja” (Szent II. János Pál), a „leselejtezés” (Ferenc pápa) beszüremlik az európai, így a magyar egészségügybe is.

     Az életellenes állapotokat jól jellemzi a liverpooli kisgyermek eutanáziája, illetve az írországi abortusz-liberalizáció megszavazása is. Ugyanakkor a portugál siker az eutanázia ellen üde színfolt Európában. Ahogy a miniszter úr mondta, ha a tízparancsolat elterjedne a hazai egészségügyben, talán még a hálapénz is megszűnhetne, ami mindent szétver, oktatást, betegellátást, tudományt.

     Gyakori, hogy amíg a hálapénz reményében tapasztalt orvosok könnyű betegségekkel, műtéttel foglalkoznak, a nehéz esetek rámaradhatnak a képzetlen fiatalokra. Személyes tapasztalatként érzékelem, hogy milyen nehéz rávenni az európai és hazai idegsebész-vezetőket arra, hogy a nehéz agysebészeti műtéteket naponta gyakoroljuk friss elhunytakon, ne pedig élőkön gyakoroljunk. A virtuozitás tanulható lenne szövődmények nélkül. De az illetékes orvos szakemberek ellenállnak a kétszerkettő igazságának, a tízparancsolatnak. Nem hajlandók példát venni a sportolókról, akik mindennap gyakorolnak és nem a versenyeken teszik ezt. Tehát van mi ellen, miért küzdeni az európai, így a hazai egészségügyben.

     A bűnök megbocsátása Istené. A test és a lélek gyógyítása azonban a kultúrán, az oktatáson, az egészségügyön keresztül történik, sok jóakaratú ember részvételével. Az evangéliummal gyógyítunk, hogy mi is gyógyulhassunk. Ez legyen a magyar példa.

Dr. Csókay András idegsebész

     1679 elején Colombiére Kolos atya végre visszatérhetett a ködös Angliából, mely nem tett jót az egészségének ‒ különösen ‒, hogy néhány hétig még börtönbe is zárták, ahol megbetegedett. Tuberkulózist kapott, ami aztán a halálát is okozta: 1682. február 15-én halt meg Paray-ban.
     1684. március 26-án látott napvilágot Retraite spirituelle (Lelki magábaszállás) című könyve, amely által széles körben ismertté tette Alacoque Szent Margit magánkinyilatkoztatásait. Ez a könyv nagyban hozzájárult a Jézus Szíve - tisztelet elterjedéséhez. A korábbi ellenségeskedés dacára a könyvet a vizitációs apácák ebédlőjében is felolvasták!
     1684 májusában ismét új főnöknőt kaptak a nővérek, aki azonnal maga mellé vette Margit nővért asszisztensnek. Ezt követőn két évig a novíciák mesternője volt, majd ismét asszisztensi megbízást kapott. E hivatalok lehetővé tették számára, hogy szélesebb körben is megismertesse Jézus Szent Szívének titkát, és egyre jobban felszítsa a lelkekben a Szent Szív iránti tiszteletet, amely hamarosan a többi vizitációs kolostorban is otthonra talált. Margit nővér egész életében meg volt győződve arról, hogy a Jézus Szíve -tiszteletben nagyon jelentős szerepe lesz a jezsuita rendnek.
     Közben azonban Margit nővér egészsége meggyengült.
     1690. október 9-én ágynak dőlt és október 16-án estére meghalt Paray le Monial-ban 43 évesen.
Nagyon értékes önéletrajzot hagyott hátra, amelyet 1685-ben írt, és nővértársai ügyességén múlott, hogy meg tudták menteni, mert beteg állapotában meg akarta semmisíteni.
     Margit nővért 1864. április 24-én boldoggá, 1920. május 13-án szentté avatták. Ünnepét 1929-ben vették fel a római naptárba, október 17-re, de 1969-ben Antiochiai Szent Ignác miatt egy nappal korábbra, 16-ra helyezték át.

Kérünk Istenünk, áraszd reánk azt a lelkületet, amellyel Szent Margitot oly különlegesen gazdaggá tetted, hogy megismerjük Krisztus minden értelmet felülmúló szeretetét, és beteljünk Isten egész teljességével!

(folyt.) (Források az első részben!)

Legendái közül, melyek főként szerzetestársai elmondása alapján születtek, íme néhány:
     Egyszer, amikor a föllelkesült emberek már messzi földről tódultak a vándorprédikátorhoz, egy huszonkét útonállóból álló banda tért be a templomba Antalhoz.
Kíváncsiságból meg akarták hallgatni a szónokot, akiről oly sokat beszéltek, s talán szerettek volna ebből az alkalomból ismét ,,nyélbe ütni valamit''. A szent szavai azonban nem várt hatást váltottak ki bennük: kérték Antalt, hallgassa meg gyónásukat és szabjon ki rájuk kemény vezeklést. Akik gyilkosokként tértek be Isten házába, új emberekként váltak el Antaltól. Csodatévő híre – mely igen gyorsan terjedt – ezekből a rendkívüli megtérésekből született.
     Antal nem riadt vissza attól, hogy – ahol szükségesnek látta – kendőzetlenül kimondja az igazságot. Egy temetés alkalmával fölkérték, hogy mondjon beszédet egy gazdag emberről, akinek kapzsiságát és fösvénységét mindenki ismerte. Ellentétben azokkal a könnyelmű szónokokkal, akik az elhunytnak olyan erényeit dicsérik, amelyekkel az nem rendelkezett, Antal a Szentírás e helyéről beszélt: ,,Ahol a kincsed, ott van a szíved.'' Befejezésül pedig ezt mondta: ,,Hogy pedig lássátok, hová juttatja az embert kapzsisága, tudjátok meg, hogy ez a halott a pokol tüzébe került, szívét pedig pénzes ládájában lehet megtalálni!'' Mint mondják, a rokonok kinyitották a ládát, és abban a pénz alatt egy meleg, dobogó szívet találtak.
Olyan békétlen korban, amikor ,,nem volt biztonságban a vendég vendéglátójától, testvér a testvérétől'' (Padovai Krónika), Antal áldott békeszerző volt.
     Különösen híressé lett bátor föllépése Ezzelino veronai zsarnok előtt. Ez a fejedelem buzgó és erőszakos párthíve volt az utolsó hohenstaufi császárnak, II. Frigyesnek. Politikai agyrémei szolgálatában borzalmas kegyetlenségeket követett el és százakat gyilkolt le. Akkor Antal Veronába utazott, és követelte, hogy vezessék a fejedelem elé. Ezzelino a trónján ült. Kardforgatásban jártas testőrei vették körül. A szegény barát úgy állt eléje, mint akinek hatalma van, a trónon ülő pedig nem lenne más, mint egy bevádolt gonosztevő: emelt fővel sorolta föl bűneit – a sok ártatlanul kiontott vért, az istentelenségeket, rablóhadjáratait –, és az ég bosszújáról beszélt, amely hamarosan be fog következni. A katonák csak uruk intését várták, hogy darabokra vágják a szerzetest, a hatalmas úr azonban elsápadt, reszketni kezdett, leszállt trónjáról és Antal lába elé esett. Bűnbánata jeléül övét a nyaka köré tekerte, és könnyek között megesküdött a szentnek, hogy Isten bocsánatát kéri.
     A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tengeri halaknak prédikált, mint valamikor Ferenc a madaraknak. Egyszer egészen rendkívüli csoda történt általa: egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy nem hisz addig az Eucharisztikus Istenben, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. És akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.

/Forrás: www.katolikus.hu/szentek - Horváth Mária szerkesztésében/

A III. Titok magyarázatai

      Figyelemre méltó az angyal lángpallosa, mellyel tűztengert bocsáthat a földre, a Szűzanya azonban közbelép és eléri Istennél, hogy az angyal ne pusztítsa el a világot. Az angyal lángpallosának lángjai „kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással” – írja Lúcia nővér. Kondor Lajos SVD atya személyes beszélgetésben elmondta, hogy Lúcia nővér neki azt mondta, hogy a Szűzanya Szeplőtelen Szívét tartotta az angyal lángpallosa elé. Ezt a részletet annak idején nem tartotta fontosnak külön leírni, mivel Fatimai ígérete, a lelkek megmentése, mindenben és mindenhol a Szeplőtelen Szív győzelmének van alárendelve. A Szűzanya tehát segít, hogy Szent Fia irgalmasságterve megvalósuljon és megakarja adni a világnak a lehetőséget a megmenekülésre. Ehhez azonban az emberiségnek bűnbánatot kell tartania. Ezért a jelenet végén „az angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval mondta: bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!” Az a tény, hogy az angyal „hangos szóval” kiált és háromszor ismétli a felszólítást a bűnbánatra, megint csak az emberiség eltávolodását mutatja Istentől. A Szeretetláng Lelki Napló is így tanúskodik: „Bűnbánat! Bűnbánat! Bűnbánat! Ezt kérem tőletek. Ez az a szó, mely felhallatszik Mennyei Atyám trónja elé, és ez az a szó, mely visszatartja tőletek Atyám büntető kezét.” (III/198) Tehát nem felszínes bűnbánatról van szó, hanem egészen komoly, szívet lelket átjáró bűnbánat és megtérés szükségességéről!
      Az a profetikus kép, miszerint az angyal pallosának pusztító lángsugarát, a Szent Szűz szintén lángoló Szeplőtelen Szívével oltja ki, párhuzamot ébreszthet bennünk Mária Szíve Szeretetlángjának szintén profetikus ígéretével: "Tüzet tűzzel fogunk oltani: a gyűlölet tüzét a Szeretet Tüzével. A sátán gyűlöletének tüze már oly magasra csap, hogy azt hiszi győzedelme sikerrel jár, /de/ az Én Szeretetlángom megvakítja a sátánt. (…) Ehhez kell nekem az áldozat, a te /és/ a ti áldozatotok, hogy a pokol gyűlöletétől égő elmék és szívek, Szeretetlángom szelíd fényét átvegyék. Szeretetlángom el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogja elárasztani a földkerekséget. (III/203) A sátán megvakítására törekedjetek, törekednetek kell, melyet az egész világ összefogó erejével fogunk megvalósítani. Ne hátráltassátok, mert egyszer felelni kell a tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. (...) Az összefogáshoz csodálatos erővel és kegyelmekkel árasztalak el benneteket tömegesen és egyénenként is. A felelősség nagy, de munkátok eredménye nem lesz meddő." (vö. III/130)
     Úr Jézus: »Ez szinte olyan lesz mint az Első Pünkösd, mely a földet elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével. Ez lesz a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség! (II/93) Mindannyiotokat meghívtalak megváltó munkámhoz. Az apákat, anyákat, művelteket és tudatlanokat, egészségeseket és betegeket! Értem mindenki dolgozhat a szabad ember és a rabságban sínylődő, mert a lélek készsége a fontos. (II/102) Azt, amit tesztek, égjen mint az égő csipkebokor mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, melynek szeretettől égő tüze Hozzám ér!« (II/108-109)
     Ezzel összecseng Lukács 12,49: Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon? Az Üdvözítő szavai nem a pusztítás tüzére utal, hanem a Szeretet Tüzére, melyet Édesanyja Szíve által kíván a földre bocsátani, megmentésünkre!
     Szűz Mária a Szentlélekkel létrehozta a legnagyobbat, ami volt és ami lesz, vagyis az Istenembert, következőleg ő fogja létrehozni azokat a nagy dolgokat is, melyek az utolsó időkben történni fognak. (TMT 35) Elmerülnek, elrejtőznek Szűzi Szívében, hogy ott a tiszta szeretet lángra gyúljon bennük és minden szeplőtől megtisztulva tökéletesen megtalálják Jézust. (TMT 199) Hit, mellyel megvilágíthatod azokat, akik a sötétben és a halál árnyékában ülnek; hogy lángra lobbantsd a lanyhákat, és akiknek szükségük van a szeretet izzó aranyára, hogy életre keljenek. (TMT 214)

     Részletek a " Tudósok az emberi lélekről, elméről és tudatról" c. cikkből, mely a Szeressétek egymást katolikus magazin 26. számában jelent meg, 2018-ban.

     Az emberi agy sokéves tudományos kutatása elvezette John Eccles Nobel-díja professzort annak igazságához, hogy minden emberben létezik egy nem anyagi "elme", mely az anyagi agy által működik.

Eccles professzor kihangsúlyozza azt a meglepő tényt, hogy az ember élete során a személyes én tudatossága nem változik.

A tudomány azt mondja, hogy a testünkben minden 7-9 évben kicserélődik az összes anyag, beleértve az agyban lévő anyagot (sejteket) is. Ettől mégsem leszünk új emberek. Az emberi agyban 100 millió idegsejt van, és mindegyikük kb. százezer további sejttel van összekapcsolva. Egy konkrét idegsejt az élettartama alatt, részecskéiben 10 ezerszer kicserélődik. Bár az anyag az emberi szervezetben állandóan megújul, az ember mégis megőrzi öntudatát, mely nem változik. "Milyen módon képes egy másfél kilós zselatin-szerű anyag, melyet agynak hívunk, kialakítani az identitásunkat?" – kérdezi Greg Peterson a Christian Century c. magazinban.

Nagyon naiv állítás az, hogy az emberi kultúra és a gondolatok gazdagsága, a civilizáció fejlődése és az erkölcsi rendszer, az emberi agyban lévő idegsejtek működésének köszönhetően jöttek létre, vagyis hogy a neutronok alakították ki mindezt maguktól.

Az ember titkát és halhatatlan lelkét érintő teljes igazságot Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki nekünk, aki ezt mondta: "Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet, a lelket is pusztulásba veti" (Mt 10,28)

Isten, minden ember megfoganása pillanatában, önzetlen szeretete erejéből személyes lelket ad. Ezért, minden egyes ember a test és lélek egysége, egyedi és megismételhetetlen, az Isten szemében végtelen méltósággal rendelkezik, "Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképp minden emberrel egyesült" (Gaudium et spes, 22)

     Isten azonban gondoskodott leányáról: 1675 februárjában a vizitációs apácák elöljárónak kapták a Paray-i jezsuiták közül a gyenge egészségű Colombiére Kolos atyát (Claude La Colombière 1641‒1682), aki rövidesen Margit lelkiatyja lett és megnyugtatta a kapott kegyelmek valódiságáról.
     Alacoque Szent Margit ekkor feltárta előtte a vágyát és a küldetését, miszerint a Jézus Szíve-tiszteletet kell szélesebb körben elterjesztenie. Elmondta az 1675. június 15-i nagy látomását, amelyben az Úr Krisztus megbízta azzal, hogy gondoskodjék Jézus Szívének ünnepéről. Erről írást is készített, amelyet átadott Colombiére atyának, aki azt később lelki írásaiban közzé is tette. Június 21-én mindketten felajánlották magukat Jézus Szent Szívének.
     Colombiére Kolos támogatásával Margit-Mária nővér egy évig nyugodtabb körülmények között élhetett. Ebben az évben halt meg az édesanyja.
     A protestantizmussal (janzenizmus) fertőzött egyházi elöljáróknak nem tetszett Colombiére atya Krisztus misztériumához hű bensőséges hitélete, ezért 1676. szeptember végén Angliába küldték, s amint eltávozott, a nővértársak ellenségeskedései ismét fellángoltak. A tetőpontot akkor érték el, amikor 1677. november 20-án Margit-Mária nővér, engedve a belső indításnak, elmondta nővértársainak azokat a kifogásokat, amelyeket Krisztus mondott neki a kolostor ellen. Emiatt szabályos lázadás tört ki a nővérek között. Végül azonban a kolostort felkavaró félreértések elcsitultak.
1678-ban új elöljárónőt kapott a kolostor, aki hamarosan meggyőződhetett Margit nővér életszentségéről, mégis kötelességének érezte, hogy komoly próbák elé állítsa és ismételten mélyen megalázza. Margit közben megbetegedett, s amikor a főnöknő két alkalommal is megparancsolta neki, hogy imádságban kérje a felgyógyulását, Margit engedelmeskedett, és fel is épült mind a két alkalommal!

(folyt.)

(Források az első részben!)

     Egy olasz ördögűző pap mesélte, hogy felkereste őt egy nyugtalan és kétségbeesett fiatalember, kérve a segítségét. Fizikailag nem volt látható baja, de folyvást szörnyű gondolatok kínozták, aludni is alig tudott, ám ha mégis, akkor rémálmok gyötörték.

Amiként az exorcista atya mesélte, épp egy másik nehéz üggyel volt elfoglalva, és azt nem szakíthatta meg, ezért a fiatalembert a templomuk Csodásérem-Szűzanya szobrához küldte azzal, hogy nézzen édesanyai szemébe! "Ő az Édesanyád, aki segíteni fog"! – tanácsolta.

A fiú letérdelt a Mária-szobor elé és a szemébe nézett. Azt vette észre, hogy szinte elmélyült a Szűzanya tekintetében. Az anyai gyengédségnek olyan átható örömét tapasztalta meg, mely kegyelmi hatásként hatolt a szívébe és lelkébe!

A fiatalember szárnyalt az örömtől, gyónási időpontot kért az atyától és gyógyultan, lelkendezve távozott.

Tanulság: Van nekünk anyánk az égben, és gondjainkkal, bajainkkal bátran fordulhatunk Hozzá!

A III. FATIMAI TITOK

     A második fatimai titok utolsó mondata így hangzik: "Portugáliában a hitigazság mindvégig megmarad". Ez a mondat a második titok végén mintha szabadon lógna a levegőben. Ezért gondoltak arra egyes magyarázók, hogy a harmadik titok ennek a mondatnak a kifejtése lesz. Mivel azonban a harmadik titok egészen más természetű, látomás és nem magyarázat, a második titkot kell a zárómondatával együtt újraolvasni.
Gyakorlatilag a Fatima-ismerők mindannyian arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez a mondat az egész világra kiterjedő, a hitre vonatkozó válságra utal, mely szükségszerűen az egyház válságához fog vezetni, ennek pedig végzetes következményei lehetnek az általános erkölcsre és az emberi magatartásokra! És erről szól prófétai képekben a titok harmadik része!
     II. János Pál pápa elküldte megbízottját, excellenciája Msgr. Tarcisio Bertonét, a Hittani Kongregáció titkárát Lúcia nővérhez. A találkozó excellenciája Msgr. Serafim de Sousa Ferreira e Silva leiria-fatimai püspök jelenlétében történt Coimbrában, a Szent Terézről nevezett Kármelben, 2000. április 27-én.
     Bemutatták Lúcia nővérnek az 1957 óta őrzött kéziratot, melyet saját kézírásaként ismert el. Az irat a bevezetőket követően az alábbiakat tartalmazza:
      „Az 1917. július 13-án, a fatimai Béke-völgyben kinyilatkoztatott titok harmadik része: A két, már korábban elmondott rész után Miasszonyunk bal oldalán, egy kicsit magasabban láttunk egy angyalt, bal kezében lángpallossal; szikrázva lángokat bocsátott ki magából, mintha föl akarná gyújtani a világot; de a lángok kialudtak, amikor találkoztak a Miasszonyunk felénk nyújtott jobbjából áradó sugárzással. Az Angyal jobb kezével a Földre mutatva hangos szóval így szólt: «bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat!» Egy igen nagy fényességben, ami Isten, láttunk «valami olyasmit, mintha tükör előtt vonultak volna emberek», láttunk egy fehérbe öltözött püspököt «akiről úgy éreztük, hogy a Szentatya». Sok más püspök, pap, szerzetes és szerzetesnő ment föl egy meredek hegyre, melynek csúcsán nagy kereszt állt fatörzsekből, mintha hántolatlan paratölgy lett volna; a Szentatya, mielőtt odaért, egy félig lerombolt, félig düledező városon ment keresztül botladozó léptekkel, fájdalommal és aggodalommal telve imádkozott az út mentén heverő holtak lelkéért; fölérve a hegy tetejére, térdre borult a nagy kereszt lábánál, és egy csoport katona lőfegyverekkel és nyíllal tüzelve rá, megölte őt. Ugyanígy haltak meg egymás után csoportokban a püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, különféle világi emberek, különböző társadalmi osztályokból és állásokból való férfiak és nők. A kereszt két szára alatt két angyal állt, mindegyiknél kristály öntözőkanna, melybe összegyűjtötték a vértanúk vérét, s öntözték vele az Istenhez közeledő lelkeket.  –  Kelt Tuyban, 1944. január 3-án”.

Korunkban, amikor az istentelenséget és az erkölcsi romlást kontinenseket irányító vezetők népszerűsítik kötelező érvénnyel. Ennek következményei világméretekben sodorja a pusztulás felé az egyént, a családot és a társadalmakat. Sőt, mint az eszementek a III. világháború lehetőségével játszadoznak!

Idézet a Szeretetláng Naplóból: „Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. De Én, a Hajnal Szép Sugara megvakítom a sátánt, megszabadítom e gyűlölettől elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot, mely által a lelkek éltető levegője fojtó és halált okozó.” (SZL. II/100.)

Nem maradt más hátra mint imádkozni, engesztelni és elvégezni a magunk és családunk (szeretteink) felajánlását, bízva Isten Irgalmasságában és az Istenanya közbenjárásában! Legyen számunkra példa a Fatimai Szűzanya kérése, aminek egyedül (!) Portugália tett eleget 1931. május 13-án, amikor a teljes portugál püspöki kar a világi vezetőkkel, felajánlotta országukat Mária Szeplőtelen Szívének.

Lúcia nővér szerint a felajánlást a Szent Szűz háromszorosan megjutalmazza:

1. Országotokat nem érinti a világháború.

2. Védelmet élvez a polgárháborúval szemben.

3. A hit dogmáit érintetlenül megőrzi.

Íme itt a követendő példa, ne várjuk meg amíg késő lesz!

Megváltó Krisztusunk! Szűz Mária Szeplőtelen Szíve által

felajánljuk magunkat, szeretteinket,

mindenünket, keresztségi fogadalmunk állandó megújításával!

Szűzanyánk, áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását

az egész emberiségre! Amen.

(Vége!) 

 Előző rész

Részletek a " Tudósok az emberi lélekről, elméről és tudatról" c. cikkből, mely a Szeressétek egymást katolikus magazin 26. számában jelent meg, 2018-ban.

     Napjaink ateizmusa a 18. században megfogalmazott, elavult nézeteken alapszik, melyek azt állítják, hogy az emberi lélek, a szellemi élet és a szabad akarat, az agysejtek működésének a szüleménye.

Ez a materialista ideológia nem tudományos kutatásokból és tényekből fakad, hanem abból a vakhitből, hogy csak anyagi világ létezik.

John Carew Eccles (1903-1997), fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas (1963) ausztrál neurofiziológus, az emberi agy egyik legnagyobb kutatója, sokéves kutatás után kijelentette, hogy "igencsak lealacsonyítja az ember titkát a tudományos redukcionizmus, mely szerint a szellemi világ létezését meg lehet magyarázni a neuronok működésével. (ld. lenn!)

John Eccles arra a következtetésre jutott, hogy az emberi tudat nem az anyag terméke, mivel az anyag nem képes pszichikai jelenségeket előállítani. Nincs tehát olyan, hogy fizikai energiából pszichikai energia! Egyedül a lelki erők képesek pszichikai jelenségeket előállítani. Tudományos szempontból nézve egyértelműen el kell vetnünk a materialisták állítását, miszerint az emberi tudat az anyag terméke.

Az embernek az anyagi agy által megnyilvánuló szellemi értelme, az "én" tudat. A Nobel-díjas tudós szerint mindenkinek van személyes énje, vagyis az anyagi agy által cselekvő nem anyagi eszmélete.

Az emberi agy sokéves tudományos kutatása elvezette John Ecclest azon igazsághoz, hogy minden egyes lélek Isten új teremtménye, belehelyezve egy új emberi teremtménybe. A lélek és a test egysége olyan mély, hogy a testet a lélek "formájának" kell tekintenünk. Vagyis az anyagból alkotott test, a szellemi lélek miatt élő emberi test. A szellem és az anyag az emberben nem két egyesült természet, hanem egységük egyetlen természetet alkot.

     Majdnem két évnyi bizonytalanság után 1671-ben végre megkapta a család hozzájárulását a kolostorba vonuláshoz, és beléphetett a Paray-le-Monial-i Sarlós Boldogasszony vizitációs apácák közé jelöltnek. (Fent: Paray le Monial, lentebb a kolostor kertje)
     A kolostori elöljárók felé a család egyetlen feltételt szabott, hogy Margittal soha nem etetnek sajtot. Bár ezt írásba is foglalták, az elöljáróváltással mindez feledésbe merült, és szentünknek kötelező volt minden ételt megennie, köztük a sajtot is! Ez is egyike volt kíméletlen próbatételeinek, többször bele is betegedett. Amikor a betegszobára küldték ápolónak, a vezető nővér különösen gorombán bánt vele.
     Elöljáróit nyugtalanították állandó Istenbe-merültségei, a szünet nélküli félig eksztatikus állapota, ezért komoly vizsgálatoknak vetették alá. Emiatt csak 1672. november 6-án tehetett fogadalmat. A vizsgálatok és próbatétek jelentős része megaláztatásokat jelentett. Így a fogadalomtétel előtti rekollekciós napon is kirendelték, hogy vigyázzon a kolostor szamaraira. Ő zokszó nélkül engedelmeskedett, s miközben a szamarakat őrizte, egy bokorba húzódva imádkozott, ahol rendkívüli megvilágosodást kapott Krisztus kínszenvedéseiről.
     Ugyanebben az időben kapta az első magánkinyilatkoztatásokat Jézus Szent Szívéről. Az egyik látomásban megismerhette, hogy e Szívnek mennyit kellett szenvednie az emberi közömbösségek, hitehagyások és bűnök miatt.
Közben Krisztus egyre inkább feltárta előtte Szent Szívének titkát, s valószínűleg 1673. december 27-én kapta az első nagy kinyilatkoztatást, melyet le is rajzolt (ld. a képet).
     Magánkinyilatkoztatásai mind határozottabb és világosabb tartalmat nyertek. Egyik legmegrázóbb látomása az volt, amelyben Krisztus szeretettől lángoló szívét látta. Ez valószínűleg 1674 Úrnapján történt. Hogy e látomások felől ítéletet alkothasson, a főnöknő anya különböző szakértőkkel vizsgáltatta meg, akiknek véleménye nagyon kedvezőtlen volt rá nézve. A kolostor többi nővére részéről folyvást bántást és meg nem értést kellett elszenvednie, de Margit-Mária nővér türelme kimeríthetetlen volt.

(folyt.)

(Források az első részben!)

A II. Titok, további kifejtése

Az 1929. június 13-i jelenés Tuy-ban

     Rendkívüli jelentőségű az 1929. június 13-i jelenés (Tuy) mondanivalója és ígérete. Lúcia ezt így írja le könyvében: Engedélyt kértem és kaptam főnöknőmtől és gyóntatómtól, hogy minden csütörtökről péntekre virradó éjjel 11 órától éjfélig szentórát tartsak. Egyik éjjel egyedül voltam. A kápolna közepén a rácshoz térdeltem, hogy az angyal imáját elimádkozzam. Mivel fáradtnak éreztem magam, fölkeltem és kitárt karral imádkoztam. Csak az örökmécs égett. Hirtelen természetfölötti fény világította be az egész kápolnát és az oltáron megjelent egy fényből való kereszt, amely a mennyezetig ért. Jól kivehetően lehetett látni a kereszt felső részén egy ember arcát és felsőtestét, mellén egy galambot, szintén fényből, és keresztre szegezve egy másik ember testét. Kissé a dereka alatt, a levegőben lebegve egy kehely látszott és egy nagy ostya, amelyre a Megfeszített arcáról és mellsebéből néhány csepp vér hullott. Az ostyáról legördülve aztán ezek a cseppek a kehelybe estek. A kereszt jobb szára alatt állt a Szűzanya. A fatimai Szűzanya volt ez Szeplőtelen Szívével, bal kezében nem tőr és rózsa volt, hanem töviskoszorú és lángok... A kereszt bal szára alatt néhány nagybetű képződött, amelyek az oltár felé haladtak, mintha kristálytiszta vízből lettek volna. A betűk e szavakat alkották: «Kegyelem és irgalom».     Megértettem, hogy a Szentháromság titkát szemlélhettem és megvilágosításokat kaptam erről a titokról, de ezeket nem szabad nyilvánosságra hoznom. Ezután így szólt a Szűzanya: – Elérkezett a pillanat, amelyben Isten fölszólítja a Szentatyát, hogy a világ valamennyi püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívemnek. Megígéri, hogy ezáltal megmenti. Oly sok lélek kárhozik el Isten igazságossága folytán azon bűnök miatt, amelyeket ellenem elkövetnek. Jövök, hogy engesztelést kérjek: áldozd fel magad erre a szándékra és imádkozzál!
     Beszámoltam erről gyóntatómnak. Megbízott, hogy írjam le, mit kíván a Szűzanya. A jelenés szomorúan panaszolta Lúciának, hogy kérését nem, illetve késedelmesen fogják teljesíteni: ,,Nem akartak kérésemre hallgatni!... meg fogják bánni s majd teljesítik is, de már késő lesz. Oroszország akkorra már elterjeszti tévtanait a világon, háborúkat és egyházüldözést idéz elő...” Szó szerint így történt!

A látnok gyóntatóján keresztül ismételten kérte ezt. Lúcia nővér még 1940-ben is így ír XII. Piusznak: ,,A mi Urunk továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Szentséged a világot Mária Szeplőtelen Szívének ajánlja Oroszország külön megemlítésével, és ezenkívül úgy rendeli, hogy a világ valamennyi püspöke Szentségeddel együtt teljesítse ezt a felajánlást.”
     A dolgok lassú intézése vagy egyéb okok miatt a kérés teljesítése elkésett. XII. Piusz pápa csak 1942. október 31-én végezte el a felajánlást. De ekkor már valóban késő volt. Az eredmény pedig a negyvenéves bolsevizmus, és annak minden következménye...
     Lúcia nővér könyvében, lábjegyzetként találhatjuk még a következőket: Alacoque Szent Margit 1689-ben – vagyis halála előtt egy évvel –, többször is megkísérelte, hogy eljuttassa a napkirályhoz, XIV. Lajoshoz, Jézus Szent Szívének üzenetét, amely a következő négy kérést tartalmazta: a királyi zászlókat díszíttesse fel Jézus Szentséges Szívének képével; építtessen egy templomot tiszteletére, hogy ott az udvar hódolatát fogadhassa; a király ajánlja fel saját magát a Szentséges Szívnek és használja fel tekintélyét arra, hogy a Szentszéknél kieszközölje a misét Jézus Szíve tiszteletére. Sikertelen volt minden igyekezete, és úgy látszik, hogy az üzenet el sem jutott a királyhoz. Néhány évvel később a királyi család, a körülményeknek megfelelően, teljesíteni kezdte a kéréseket. XVI. Lajos 1792-ben elkészítette ugyan a felajánlást Jézus Szívének, de már csak a Templom-börtönben tudta megvalósítani. Azt is megígérte, hogy kiszabadulása után teljesíti a többi kérést is, amelyeket Szent Margit közvetített számára. Ez azonban túl későn volt az isteni Gondviselés számára: XVI. Lajost 1793. január 21-én kivégezték.

     Nyilvánvaló, hogy Szűz Mária Istenanyasága által összehasonlíthatatlan módon részesült Megváltó Fia isteni szentségéből ‒ Istennek való szenteltségből ‒, amiként Igenjével maga is az Istennek ajánlotta magát: „Íme az Úr szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk 1,38.). Így Mária istenanyasága az Egyház szentségének első hulláma és egyben az összes többi életszentség késztető példája az idők végezetéig. Mindazáltal azonban akiket Isten meghívott, hogy Fia által részesedjenek szentségéből a Szentlélek erejében, azok közül senki sem válaszolt odaadóbban a mindenkor szeplőtelen Názáreti Szűznél. Okkal nevezhetjük tehát Máriát Lukács evangéliuma szerint minden „malaszttal teljesnek” (1,28.), hiszen a végtelen Ige által részesedik az Atya általi szenteltségben. Így vált Szűz Mária példaképpé azok számára, akik magukat az Istennek szentelik. A Szűzanya rendíthetetlen hittel kisérte el Fiát egészen a Keresztig, ahol az Istennek szentelt népet, az Egyházat képviselte, amiként az Úr utolsó szavaival meg is bízta ezzel Szentséges Anyját (Jn 19,26-27)!

Montforti Grignon Szent Lajos fogalmazta meg azt, hogy a lelkek a Szűz Mária iránti bensőséges tisztelet által juthatnak a legegyszerűbb- és legmagasabbfokú Istennek szenteltségre. Azzal érvel, hogy mivel Máriának Istennél bensőséges szerepe volt a Megváltó megtestesülésében, s anyaként bensőséges kapcsolatban áll Szent Fiával, kiváltságos közbejárónk lehet a Neki való önfelajánlás által.

És ez a bensőséges Mária-tisztelet lényege és célja! Vagyis Krisztus-követésünk és a neki való önátadásunk nem más, mint önmagunk tökéletes és teljes felajánlása és Szűz Máriának, mely egyben a keresztségi fogadalmak vagyis hitünk tökéletes megújítása – írja Grignon Szent Lajos (vö. TMT 162.).

Az előző fejtegetés nyomán úgy tűnhet, hogy a megszentelés, felszentelés, felajánlás főként tárgyak és személyekre irányul. Nos, a legkevésbé sem! Eredményes és Istennek tetsző a családok, közösségek, egyházközségek, falvak, városok, sőt az egész ország kollektív felajánlása! Mi több a Fatimai Szűz a világ és Oroszország felajánlását kérte Szeplőtelen Szívének! Kérjük tehát papjainkat, egyházi vezetőinket, hogy lehetőleg a világi elöljárókkal egységben tegyék meg a különféle szintű felajánlásokat Jézus Szentséges- és Mária Szeplőtelen Szívnek, amiként Szent Józsefnek, aki a családok és az Egyház örökös védője!

A biztos oltalom tehát: Szűz Máriában, Szent Józseffel, Jézusért!

 (folyt.)

Előző rész

Az alábbiakban Szent Klára, Ágneshez írt négy levele közül idézünk: (Acta Sanctorum I. kötet, 506., ill. 508. o.)
     "Méltóságos és tisztelendő Ágnes szűznek, Csehország hatalmas és mindig legyőzhetetlen királya leányának, Klára, Jézus Krisztus méltatlan szolgálóleánya és az Istennek szentelt szüzek szolgálója a San Damiano kolostorban, aki lélekben meghajlik előtted, és alázatos tisztelettel kívánja örök boldogságodat.
     Szent magaviseleted és feddhetetlen életed dicsőséges hírét hallván, mely nemcsak hozzánk jutott el, hanem szinte az egész világon közismert, nagyon örvendek és ujjongok az Úrban, és nemcsak én, hanem mindazok, akik teszik és tenni akarják Jézus Krisztus akaratát, és engedelmeskedni akarnak neki. Közismert ugyanis, hogy mennyire élhettél volna e világ dicsőségével és hírnevével, s miként fölségedhez illenék, még a fölséges császárhoz is feleségül mehettél volna, te pedig szíved egész érzületével és bensőséges vágyával inkább a szent szegénységet és a test megtagadását választottad, mert az Úr Jézus Krisztust tekintetted mindenkinél nemesebb jegyesednek. Őt, aki a te romlatlan és érintetlen szüzességedet örökre megőrzi szeplőtelenül; akinek szeretete megtisztít téged, akinek érintése egyre tisztábbá tesz, akivel ha egyesülsz, szűz maradsz. Az ő hatalma minden hatalomnál erősebb, kegyelme mindennél kedvesebb, tekintete mindennél szebb, szerelme páratlan, minden gyönyörűségnél édesebb. E Jegyes ölelésére választattál ki, aki csodálatos drágakövekből nyakláncot és fülbevalót adott neked, krizolitba öltöztetett, s megkoronázott arany koronával, melyen a szentség fénye ragyog. Ezért, drága nővérem, sőt tiszteletreméltó úrnőm, hiszen az én Uramnak, Jézus Krisztusnak nővére és menyasszonya vagy, kit dicsőséggel ékesít a szüzesség és a szent szegénység zászlaja, erősödj meg a szent szolgálatban, melyet a szegény és megfeszített Jézus példájától lángra lobbanva megkezdtél. Ő minden kegyetlen kínt elviselt értünk a kereszten, kiragadott minket a sötétség Fejedelmének hatalmából -- aki az ősszülők bűne miatt fogságban tartott bennünket --, és kiengesztelt minket az Atya Istennel. Ó, boldog szegénység! Ki örök javakkal ajándékozod meg azokat, akik téged szeretnek, s kedvesen magukhoz ölelnek! Ó, szent szegénység, kit ha valaki birtokol, ígéretként övé a mennyek országának örök dicsősége, s minden kétség nélkül ajándékba kapja a boldog életet! Ó, szeretetreméltó szegénység, kit az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt! Mert ő maga mondja:      A rókáknak van barlangjuk, az ég madarainak fészkük, az Emberfiának azonban, azaz Krisztusnak nincs hova lehajtania a fejét, ezért a kereszten lehelte ki lelkét, ott hajtva le a fejét. Ez a hatalmas és gazdag Úr a tisztaságos Szűz méhébe költözvén ínségesen és szegényen akart e világra jönni, hogy az emberek, kik a mennyei ételben szükséget szenvedtek és koldusok voltak, benne gazdagok legyenek, és uralkodjanak a mennyek országában. Örülj tehát és ujjongj nagyon, és töltsön el a lelki öröm! …
     Lelkem felének, kit szívből, egyedülálló módon szeretek, a nagy méltóságú Ágnes királynőnek, szerelmes anyámnak és mindenkinél jobban szeretett leányomnak, Klára, Krisztus méltatlan szolgálója és az ő szolgálóinak, kik a San Damiano kolostorban vannak, haszontalan szolgálóleánya, üdvözletemet küldöm…. Ó csodálatos alázatosság, ó ámulatra méltó szegénység! Az angyalok Királya, a menny és föld Ura jászolba helyeztetett! E tükör közepében lásd meg a szent alázat boldog szegénységét, melynek kedvéért az emberi nem megváltására annyi kényelmetlenséget viselt! A tükör végén pedig lásd meg a kimondhatatlan szeretetet mellyel szenvedni és becstelen halállal meghalni akart a kereszten. Ez a tükör, amikor a fára volt szögezve, intette az általmenőket, mondván: ,,Ó ti mind, kik általmentek az úton, nézzétek és lássátok, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam''. Válaszoljunk Neki, aki hív és utánunk sóhajt, egy szóval és lélekkel: ,,Emlékezvén megemlékezem rólad, és elemésztődik az én lelkem.'' A szeretetnek e tüze gyújtson lángra, ó királynő, s ugyanakkor emlékezzél a mennyei király kimondhatatlan gyönyörűségére, gazdagságára és örök dicsőségére, és sóhajtozva a nagy vágytól és szívbéli szerelemtől kiálts: Vonj magadhoz, mennyei Jegyesem, és én futok keneteid illata után! Futok és meg nem állok, míg be nem vezetsz a borospincébe, míg bal karod nem lesz a fejem alatt, s jobbod boldogítón át nem ölel engem…
     Miközben ezen szemlélődsz, emlékezzél meg szegény anyádról, és tudd meg, hogy én kitörölhetetlenül szívem táblájára írtam boldog emlékezetedet, mert mindenkinél kedvesebb vagy nekem. És mi több: hallgasson el a nyelv szeretetedről, és szólaljon meg, ó áldott leányom, a lélek nyelve, mert a szeretetet, mellyel irántad vagyok, a test nyelve ki nem fejezheti. Éppen ezért, amiket gyarló módon írtam, jóakarattal és szívesen fogadd, s legalább az anyai szeretetet vedd észre benne, mely irántad és leányaid iránt mindennap bennem ég.   Méltóságos nővérünk, Ágnes, szorgosan ajánld leányaimat a te leányaidnak az Úrban. Élj boldogan, kedvesem, leányaiddal együtt, míg a nagy Isten dicsőségének trónusához nem érsz, és értünk is imádkozzál…"

PRÁGAI SZENT ÁGNES, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK AZ ÚRNÁL!

/Forrás: www.katolikus.hu/szentek; Schütz Antal: Szentek élete. - Horváth Mária szerkesztésében/

Felhasznált források:
http://ujember.hu/alacoque-margit-maria-oktober-16/
http://www.katolikus.hu/szentek/1016-164.html
http://www.hitvallas.hu/regi/hitv0510/hitv051015.html
http://katolikusokeloforuma.network.hu/blog/katolikusok-elo-kozossege-blogja/oktober-16-alacoque-szent-margit-maria-szent-hedvig
http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:1QMQDu3ziAIJ:csepa.vaciegyhazmegye.hu/dok/Jezus_Szive_tisztelet.pdf+&cd=13&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
https://hu.wikipedia.org/wiki/Alacoque_Szent_Margit

ÉLETE
     Alacoque Margit-Mária 1647. július 22-én született a burgundiai Lauthecourban. (Fent a szülőháza)
Családja viszonylag jómódban élt hét gyermekével, melyből Margit az ötödik volt. Apja paraszti sorból királyi jegyzővé küzdi fel magát.
     Öt éves korában egy látomásban a Szűzanya kezét fogva szüzességi fogadalmat tett Jézusnak.
     Nyolc éves volt, amikor meghalt az édesapja, és a család rendezetlen anyagi körülmények közt maradt. Margitot a charolles-i klarisszák kollégiumába adták, ahol hamarosan elsőáldozáshoz járulhatott. De nem maradhatott itt sokáig, s csak a legelemibb ismereteket sajátította el, mert tíz éves korában súlyos gyermekbénulás támadta meg. Betegsége négy évig tartott, s gyógyulása oly váratlan és hirtelen volt, hogy ő maga csodának tulajdonította.
     Életrevaló jellemvonásai: a józan paraszti gondolkodás, a mesterkéltség nélküli természetesség, a vidámság, a társaság és szórakozás kedvelése. Ám volt két meghatározó – ám az előzőkhöz képest ellentmondásos tulajdonsága is. Az egyik a lelki érzékenysége, mely már kora gyermekkorától a jámborságra, a magány szeretetére és a szemlélődő imádságra való hajlamként mutatkozott meg. A másik, a rendkívül erős testi undorokban fejeződött ki, nem tudta megenni például a sajtot.
     Közben a család pénzügyeit Margit anyai nagybátyja vette kézbe, akinek családja cselédként bánt Margittal és édesanyjával. Ebben a nyers és barátságtalan környezetben sokat kellett szenvednie. 1665-ben édesanyja férjhez akarta adni, hogy kiszabadítsa a kegyetlen helyzetből. Margit megingott ugyan, de az eddig kialakult imádságos élete már misztikus vonásokat kezdett mutatni. Hosszú órákat töltött az imádságban, kemény testi vezeklést folytatott, s a szórakozottságot, amely pl. néha meglepte, súlyos hibaként bánta meg gyónásaiban.
Néhány rendkívüli jelenség és jelenés is mutatkozott már az életében, olyannyira, hogy 1667-ben egy minden kétséget kizáró hívás hatására döntött úgy, hogy szerzetbe lép. Szándéka azonban családi vitákat kavart.

 (folyt.)

Fatimai titkok és ígéretek 2.

A II. Titok, a Szeplőtelen Szív ígérete

     A fatimai titok második részében a Szent Szűz rámutat a pokoltól való megmenekülés leghatékonyabb módjára, az emberi lélek "biztonságba helyezésével", Mária Szeplőtelen Szívének való felajánlása által.
     A Mária Szeplőtelen Szívével kapcsolatos fatimai ígéret (a felajánlás, az öt elsőszombat és Mária Szívének nagy ígérete), melyet a Szűzanya 1925. december 10-én Pontevedrában történt jelenése alkalmával fejtett ki teljesen (ld. alább)! 
     1926. február 15-én ismét megjelent Lúcia nővérnek a gyermek Jézus. Megkérdezte tőle, hogy elterjesztette-e már Anyjának tiszteletét. Lúcia megemlítette a gyóntató részéről felhozott nehézségeket. Beszámolt arról, hogy bár a főnöknő kész terjeszteni a tiszteletet, a gyóntató azt mondta, hogy a főnöknő egyedül nem sokra megy. Jézus azt válaszolta:
– Az igaz, hogy főnöknőd egyedül nem sokra megy, de kegyelmem segítségével mindent megtehet.
Lúcia nővér előterjesztette Jézusnak egyesek nehézségeit a szombati gyónássál kapcsolatban és azt kérte, hogy a gyónás legyen érvényes nyolc napig. Jézus ezt válaszolta:
– Igen, sőt hosszabb ideig is lehetséges. Feltéve, hogy a kegyelem állapotában vannak, amikor lelkükbe fogadnak és megvan az a szándékuk, hogy Mária Szeplőtelen Szívét engeszteljék.
Lúcia megkérdezte: Jézusom, ha valaki elfelejti felindítani ezt a szándékot?
Jézus ezt válaszolta:
– Ezt megtehetik a következő gyónásnál, amennyiben kihasználják az első gyónási alkalmat.
     A fatimai titok második részében a Szűzanya megjövendölte Szeplőtelen Szívének győzelmét, mely azután jön el, miután Isten megbüntette a világot gonoszságaiért. Ebben a dokumentumban Lúcia nővér a világnak Istenhez való „nagy visszatéréséről” beszél. Mindez csodálatos módon kapcsolódik ahhoz, amit Grignon Szent Lajos 'A tökéletes Mária-tisztelet' című híres művében mondott azzal, hogy előre jelezte Szűz Mária királynői uralmát. "Ó, mikor jön el az a boldog idő, amikor Szűz Mária, mint Úrnő és Királynő fog uralkodni a szíveken, hogy azokat egyetlen Jézusa uralmának teljesen alávesse? Mikor fogják a lelkek Szűz Máriát lélegzeni, mint a levegőt? Akkor majd csodálatos dolgok történnek, amikor a Szentlélek a lelkekben mintegy újraalkotva találja szeretett Jegyesét, és azért teljességének bőségével száll majd reájuk és elárasztja őket adományaival, főleg a bölcsesség adományával, hogy a kegyelem csodáit műveljék. Kedves Testvérem! – írja Grignon –, mikor jön el a boldog idő – Mária aranykorszaka –, amikor azok a lelkek, akiket az Istenanya kiválasztott és saját számára kiesdett, teljesen beléje temetkeznek, hogy az Ő hasonmásává váljanak Jézus Krisztus szeretetében és megdicsőítésében? Ez az idő csak akkor fog felvirradni, ha azt a Mária-tiszteletet, melyet én tanítok, megismerik és gyakorolják!"
     A Szeretetláng Lelki Naplóban olvashatjuk: "Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Ő határtalan anyai szeretetéért.« (II/109) „Megújul a föld színe és Anyám mosolya beragyogja a földet!” (szóbeli feljegyzés 1971. VII. 26) (Elgondolkodtató!) Egyértelmű, hogy az Anyaszentegyház és a keresztény kultúra újra való felvirágzásának ígéretéről szól a fatimai üzenet.
     A második fatimai titok világtörténelmi fontosságát nyomatékozza az 1925. december 10-i jelenés Pontevedrában, ahol Lúcia a dorottyás nővérek körében élt Spanyolországban.
December 10-én megjelent a Szűzanya és mellette fénylő felhőben egy gyermek. A Szűzanya Lúcia vállára tette a kezét, és egy tövisekkel körülvett szívet mutatott neki, amelyet másik kezében tartott. A gyermek ezt mondta: "Szánd meg Szűzanyád tövisekkel körülvett Szívét. A hálátlan emberek állandóan megsebzik és senki sincs, aki engesztelné és a töviseket kihúzná". Ezután a Szűzanya folytatta: "Leányom, nézd tövisekkel körülvett Szívemet. A hálátlan emberek káromlásukkal és hálátlanságukkal állandóan megsebzik. Legalább te vigasztalj, és hozd tudomásukra ígéretemet, hogy a halál órájában mellettük állok az üdvösségre szükséges kegyelmekkel, akik öt hónapon keresztül minden első szombaton meggyónnak, megáldoznak, a rózsafüzért elimádkozzák és 15 percet a rózsafüzér titkairól elmélkedve velem töltenek. hogy ezáltal engeszteljenek".
     Gyönyörű kiegészítés ezekhez a szavakhoz az 1917-es második jelenés alkalmával elhangzott ígéret: ,,Jézus... meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Aki gyakorolja ezt, annak megígérem az üdvösséget, és ezeket a lelkeket Isten úgy fogja szeretni, mint a virágokat, amelyeket én állítok oda, hogy trónját díszítsék.”

Ünnepe: június 8.

Prága, 1205-1282. március 2.
     Sok információ van a köztudatban az Árpád-ház női szentjeiről, így Szent Erzsébetről, Szent Margitról, vagy Szent Kingáról, ugyanakkor szinte a teljes feledés homálya borul Prágai Szent Ágnes személyére, aki nőágon magyar származású, ezért Árpád-házi Szent Ágnesnek is hívják! Anyja ugyanis, Konstancia, II. András király nővére (III. Béla lánya) volt. Apja I. Ottokár cseh király. Hatalomra törő apja, minden módot kitalált, hogy a német birodalomtól minél függetlenebbé tegye országát: ebben a törekvésében a kis Ágnest eszköznek használta fel. Eljegyezte a gyermeket a sziléziai herceg, Henrik egyik fiával. Nagy kegyelem volt ez Ágnes számára, mert így elkerülhetett a prágai udvarból. Ágnest jövendő férje édesanyjának, a későbbi Szent Hedvignek gondjaira bízták, aki az általa alapított trebnitzi cisztercita nővérek kolostorában helyezte el őt. Ágnes életére a három ott eltöltött év döntő hatást gyakorolt.
     Amikor Ágnes jegyese egy vadászaton szerencsétlenül járt, a kislányt hazavitték Prágába, és egy időre a premontrei nővérekre bízták Doksonyban. A becsvágyó apa ekkor elígérte Ágnest II. Frigyes császár trónörökösének, a későbbi VII. Henrik királynak. Ausztriába küldte a Babenbergek udvarába. Hamarosan azonban ürügyet keresett és talált ennek az eljegyzésnek a fölbontására is, hiszen lányáért most már a hatalmas angol király, III. Henrik, majd II. Frigyes császár versengett. Ágnes szerzetesnő akart lenni, de ezzel apja nem törődött. Eljegyezte őt a császárral. Mielőtt azonban az esküvőre sor kerülhetett volna, 1230- ban váratlanul meghalt Ágnes apja. Ekkor a pápa, IX. Gergely segítségével Ágnesnek sikerült rávennie Frigyest, hogy adja vissza szabadságát.
     A huszonöt éves hercegnő egy pillanatot sem késlekedett: királyi öltözetét durva darócra cserélte föl, s Prága város peremén, a nyomornegyedben keresett magának egy kis házat. Ágnes már korán észrevette azt a társadalmi igazságtalanságot, ami a különböző osztályokat elválasztotta egymástól, s ami arra késztette Assisi Szent Ferencet és Klárát is, hogy elhagyják szüleik előkelő városi otthonát. Őket követte. Rávette testvérét, Vencel királyt, hogy építtessen nekik kolostort (és Szent Jakab tiszteletére templomot) közvetlenül a kis ház közelében, ahol lakott. A minorita testvérek beajánlották Szent Klárának, aki hamarosan őt a ,,lelke felének'' mondta. Négy, szeretettől sugárzó levél maradt ránk, melyeket Ágneshez intézett. Egy klarissza kolostor alapításáról és megerősítéséről van bennük szó. Szent Klára öt nővért küldött közvetlenül maga mellől. 1234- ben Ágnes átvette a kolostor irányítását.
     A kolostor körül csakhamar kórházak és árvaházak, menhelyek és lepratelepek egész koszorúja létesült. Különleges jelentőségű lett egy kórház-alapítása. A hercegnő szerény otthonából egész városnegyed lett, melyben Ágnes három templomot is építtetett: Szent Ferenc, Mária Magdolna és Borbála tiszteletére.
     Ágnes kolostora olyan vonzerőt jelentett, hogy II. Ottokár legidősebb leánya, valamint a legelőkelőbb nemesi családokból 12 leány kérte a fölvételét. Hamarosan újabb és újabb kolostorokat tudtak alapítani. Ezekben a kolostorokban úgy tartották a szegénységet, mint az Assisi melletti San Damianóban Szent Klára körül. A nővérek, akik gyermek-korukat többnyire fényűzésben és bőségben töltötték, új életet kezdtek: kemény vezeklésben és a legteljesebb szegénységben táplálták, ápolták és gondozták a szegényeket, Krisztus legdrágább testvéreit. (Árpád-házi Szent Ágnes prágai kolostorát, lásd alább!) 

     Ágnes a családja iránt is megőrizte nagy szeretetét. Békét szerzett Vencel király és lázadó fia, Ottokár között.
Hetvenhét éves korában, 1282. március 2-án halt meg. Giskra vad kelyhesei feldúlták kolostorát. 1930-ban a régi Jakab-templomban megtalálták a sírját. Boldoggáavatási perét 1936-ban újrakezdték, de a II. világháború megakadályozta az eljárás befejezését. Szentté avatását II. János Pál pápa végezte el 1989. november 12-én.

(folyt.)

/Forrás: www.katolikus.hu/szentek; Schütz Antal: Szentek élete. - Horváth Mária szerkesztésében/

2018. április 26-án az Üldözött Keresztények Helyettes Államtitkársága által szervezett „A magyar kormány segítségnyújtása az iraki keresztények hazatelepülésében” c. előadáson, vendégként részt vett Tell Aszkuf nevű város plébánosa és négy fiatal keresztény mérnök.
Azért jöttek, hogy köszönetüket fejezzék ki, mert abból a pénzből, amit a magyar államtól kaptak, befejezték az építkezést.
Hét napig ünnepelt a település népe, mert rendbehoztak ezer lakóházat, befejezték az iskolát, közösségi házat építettek, de mindenek előtt egy új templomot.
Mindent maguk csináltak, hogy minél többet ki tudjanak hozni a pénzből. És először azok jutottak otthonhoz, akik nem mentek el Irakból. És mit mondott ez a fiatal plébános?
Azt, hogy a (magyar) választások előtt minden keresztény azért imádkozott, hogy Magyarországon maradjon ez a kormány! Ott, távol Irakban, a Ninivei-fennsíkon értünk imádkoztak! És azt pedig, hogy sikeresen maradt a kormány, a plébános égi jelnek tartja!
A falujukat/városukat elnevezték Magyarország leányának.

(A képek illusztrációk!)

     Annak fogalma, hogy valakit vagy valamit meg- vagy felszentelnek, a „szent” szóból származik és azt jelenti, hogy a személyt, helyet vagy tárgyat Istennek szenteljük. Egy tárgy vagy személy szenteltsége elkülönülést jelent a világtól és valami módon, vagy formában az Istenhez-tartozást, személy esetében részvételt jelent Isten életében, mert egyedül Isten a szent (Iz 40,25; 60,14.).

A „szent” mivolt fogalma tehát magát az istenséget jelenti, mely egyszerre vonz és távoltart, ám ez a távolság a kegyelmi állapotban a megtapasztalt jelenlétté válhat, mely megszabadíthat benső létünk bizonytalanságaitól.

Amikor valakit az Egyház felszentel, akkor belépés nyílik számára abba, ami szent és osztozik annak életében aki Szent, vagyis Istenben! Ezért pl. egy felszentelt pap, mivel az isteni kegyelem aurájában cselekszik, nem adhat úgymond „nem liturgikus áldást”, mert azt adja és attól adja, aki Szent mindörökké! 

Nagyságrendjében nem azonos, de létezik „szülői áldás” is, mely egészen egyedi kiváltság a gyermekek számára, hiszen a szülők „teremtőtársak” Istennel. Az ő áldásuk még annyiban is szent, amennyiben a házasság szentségéből ered!

Sőt, a Szeretetláng Naplóban a szülőknek szóló rendkívüli jézusi áldásról olvashatunk, idézem: „Te és minden családanya, akik Szívem szerint cselekedtek, munkátok értéke nem kisebb a legnagyobb papi méltóságra emelt személyek tevékenységénél sem. Ti vagytok hívatva benépesíteni az Én Országomat és betölteni a bukott angyalok helyét. Szívetekből, öletekből indul el Anyaszentegyházam minden lépése! Legyetek ennek teljes tudatában! ‒ majd az Úr így folytatta Erzsébet asszonyhoz szólva: Juttasd el kérésemet lelkivezetődön keresztül a szentatyához. Általa kívánom kiosztani a nagy kegyelmekkel járó áldásomat, melyet azokra a szülőkre adok, akik a teremtés e nagy munkájában isteni tetszésemet és akaratomat elfogadják. Rájuk minden gyermek születésénél külön áldást adjanak. Rendkívüli nagy kegyelmeimet árasztom a családokra!” (Vö. III/155)

Isten ígéretei Jézus Krisztusban valósulnak meg, ő az „Isten Szentje” (Mk 1,24; Lk 4,34; Jn 6,69.). Benne megtaláljuk a szentség két polusát: a magasztos távolságot (Uram menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok! – Lk 5,8), és ugyanakkor a fenséges közelséget (Oly jó itt lennünk! Hadd verjünk három sátrat – Mk 9,5.).

Ami a „szenteltséget” illeti, maga Jézus is az Atyának szenteli magát: „Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban” (Jn 17,19.). Egyben a Zsidókhoz írt levél 10,5-10 is felfedi előttünk, hogy Jézus megtestesülésétől fogva az Atyának van szentelve, s ez a Kereszten éri el a teljességét: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46.). A Fiú Isten – aki emberré lett Szűz Máriától –, valósítja meg a világmindenség Istennek-szenteltségét.

(Forrás az első részben!) (folyt.)

        Óvatos légy a politikai elköteleződésekkel, és a szerveződő mozgalmakkal! Már érdeklődésed kezdetén nézz utána az élet fogantatástól való tiszteletével kapcsolatos alapelveiknek, figyeld meg hanghordozásukat, kifejezéseiket és viselkedésüket! Mert sajnos egyes pártirányzatok velejárója a démoni megkötözöttség, sőt a megszállottság! Ne hidd, hogy majd "legfeljebb kilépsz tőlük". Némelyeknél ugyanis, olyan erős a megtévesztő taktika, hogy könnyen rabul ejtenek, és azon veszed észre magad, hogy a nyilvánvaló igazságok ellen csillapíthatatlan gyűlölet érzel!

Fatimai titkok és ígéretek 1.

A Titok első és második része

     A Boldogságos Szűz fatimai üzenete három különböző részből áll. Az első a pokol víziójával kapcsolatos, az üzenet második része pedig a Szent Szűz Szeplőtelen Szívének tiszteletére vonatkozik. A fatimai üzenet harmadik része az, amit a köznyelv "harmadik fatimai titoknak" nevez.
     A fatimai üzenet első része a pokol látomásához fűződik. Ez a vízió 1917. július 13-án történt. (A Szűzanya 1925. dec. 10-én kérte Lúciától az első titok felfedését Pontevedrában. A látnok erről értesítette is gyóntatóját, de a helyi püspök csak 1939. szeptember 13-án, tehát tizennégy évvel később hozta nyilvánosságra.)
     A Szűzanya megjelenése után rövid párbeszéd hangzott el, majd meglepő dolog történt. Idézzük Lúcia nővért: ,,Ezen szavakat mondva (ti. a Szent Szűz) újra kitárta karjait, mint az előző hónapokban. Mintha valami fénysáv hatolt volna belőlük a földre. Egyszerre hatalmas lángtengert pillantottunk meg. Tele volt ördögökkel és kárhozott lelkekkel. Mintha átlátszó, izzó fekete és bronzszínű emberi alakok lettek volna. A tűzben ide-oda úszkáltak. Belsejükből füst és láng tört ki... Közben fájdalmukban és reménytelenségükben sikoltoztak és nyögtek. Minden undorítólag hatott ránk. Nagyon megrettentünk... Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott...      Azután felemeltük tekintetünket a Szűzanyához. Jósággal és szomorúsággal telve így szólt hozzánk: ‘A poklot láttátok. Ide kerülnek a szegény bűnösök lelkei. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha megteszik, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül és béke lesz. A háború vége felé közeledik, de ha nem hagyják abba Isten megbántását... még szörnyűbb háború kezdődik. Ha egy éjjel ismeretlen fényt láttok feltűnni, akkor tudjátok meg, hogy ez az a nagy jel, amit Isten ad, hogy a világot gonoszsága miatt háborúval, éhséggel, az Egyház és a szentatya üldözésével megbüntesse.' (Lúcia szerint ez a fényjel 1938. január 25-éről 26-ára virradó éjszakán tűnt fel. Egyes tudósok szerint északi fény volt, amit Európában is lehetett látni. Mivel Lúcia meg volt győződve, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a világháború, mindent megtett, hogy teljesüljenek azok az ígéretek, amelyeket kapott. Ebből a célból levélben fordult közvetlenül XI. Piusz pápához.) ‘Hogy mindezt megakadályozzam, jönni fogok és kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelő szentáldozást. Ha teljesítik kérésemet, Oroszország megtér és béke lesz; ha nem, el fogja terjeszteni tévtanait az egész világon, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni..., végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodik. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, s az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad.'
     Befejezésül a Szent Szűz ezt kérte: ‘A rózsafüzér minden tizedéhez fűzzétek hozzá: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra.'
     Amikor megmutatta a pokol vízióját a gyermekeknek, a Szűzanya figyelmeztette az embert, hogy a legnagyobb tragédia a bűn és a bűnös élet, amely fokozatosan Isten teljes elvetéséhez, a pokolba vezet. Tudatosítani kívánja, hogy sok lélek saját akaratából megy az örök kárhozatra, hagyja, hogy a bűn rabjává váljék, elutasítja a parancsolatokat, abbahagyja az imádságot, nem járul a szentségekhez.
     Az örök kárhozat egy olyan valóság, amely felé minden istentagadó ember sodródik, ha elutasítja Isten szeretetét, irgalmasságát, vagyis úgy él, mintha ő nem létezne. Az első fatimai titokra utal Szent Fausztina nővér leírása is a pokol valóságáról: „Isten parancsára lent voltam a pokol mélységeiben (…), hogy elmondhassam és bizonyíthassam a lelkeknek, hogy a pokol valóban létezik. A legtöbb ottani lélek korábban szintén nem hitte, hogy a pokol létezik.” (Napló 741).
     Az Úristen „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).

Jézus Szentséges Szíve
     Jézus Szívének tisztelete dogmatikailag a Szentíráson alapul: Jézus kereszten átszúrt Szíve a megváltó szeretet szimbóluma. Magát az Istenembert ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte.
     Tiszteletének alapja az, hogy Jézus egész embersége, így Szíve is az Isteni Személy kifejezője. A Szentírásban a szív az ember erkölcsi és vallási személyiségének foglalata, nem lélektani, hanem egész-emberi fogalom, ősfogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot.
Jézus Szívének átszúrása és oldalának megnyitása jelképezi a szeretet végtelenségét, a Szentlélek elküldését és a Szentségek forrását, mely nélkül nincs hitélet.
     Az egyházatyák a Jn 7,37–38-ra hivatkozva Jézus Szívét az Élő Víz forrásaként jelölték meg.
     A középkorban már kimutatható egyes misztikusnál a Jézus Szíve-tisztelet.
Ezt követően a 16. században főként a jezsuiták és a karthauziak terjesztették a tiszteletet, aminek teljes kibontakozása a 17. századi Alacoque Szent Margit látomásaihoz kapcsolódik. Ebben Jézus különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s a Szív tisztelőitől engesztelést, valamint gyónást és áldozást kért a hónap első péntekjén.
     IX. Piusz pápa 1856-ban Jézus Szíve ünnepét az egész Egyházra kiterjesztette. A főünnep napja a Pünkösd utáni második vasárnapot (vagyis Úrnapját) követő péntek. Ezenkívül Jézus Szívét ünnepeljük minden elsőpénteken és a júniusi hónapban.

     Jézus Szentséges Szíve két alapvető ábrázolásban ismert.
Alacoque Szent Margit látomásai nyomán Jézus Szívének lángoló ábrázolásaként, és Szent Fausztina nővér látomásai nyomán az Irgalmas Jézus képen, melyen a Szentséges Szív nem látható, csupán a belőle áradó fénysugarak.
     Megjegyzés: Hasonlóképpen ábrázolt Mária Szeplőtelen Szíve! Míg a Fatimai Szűzanyát tövisekkel körülvett lángoló szívvel ábrázoljuk, addig Mária Szíve Szeretetlángja esetében a Szív nem látható, csupán a belőle áradó sugarak! (Sajnos helytelen a Szent Szűz Szeretetlángját szívvel kezében ábrázolni!)

(Több forrás, köztük a Magyar katolikus lexikon és a Magyar Kurír felhasználásával!)

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?
Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak.

Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
Családjaiknak megadom a békét.
Minden bánatukban megvigasztalom őket.
Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
Minden vállalkozásukat megáldom.
A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
Megáldom a házakat, ahol Szíven képét kifüggesztik.
Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb
bűnösöket is megtérítik.
Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
Végül Jézus Szíve legnagyobb ígérete az elsőpénteki nagy kilencedet elvégzőknek a következő:
Mindazok, akik kilenc egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis
meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele
nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.

(Forrás: http://www.farkasretiplebania.hu/jezus_szive_tisztelet)

2024. június 8-án (szombaton 14 órától) Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén, dicsőítsük és kérjük közösen körmenettel, imával, énekszóval Királynőnket!

(A békéért és a választásokért!)

TERVEZETT PROGRAM

2024. június 8. – szombat

14:00 ÁLDÁS & INDULÁS : Belvárosi Plébániatemplom

-> Budapest, Március 15. tér -> -> Piarista köz -> -> Váci utca -> 

-> Vörösmarty tér -> -> József nádor tér -> -> Október 6. utca -> 

-> Zrínyi utca -> -> Szent István tér 16:00 Szent István bazilika

(szentmise)

A fatimai napcsoda – szkeptikus ellenvetések, objektív válaszok 3
     A többi „magyarázat” üres találgatás. Nickell talán azt remélte, hogy egyetlen meggyőző válasz hiányában a többféle összehordott magyarázat majd elbizonytalanítja a nem gondolkodókat. Ennél azonban többet illett volna feltételeznie bárkiről, beleértve azokat a természettudósokat is, akik jelen voltak a fatimai eseménynél. Természetesen továbbra is nyitott kérdés marad, hogy miként jósolhatták meg a gyermekek mindezen anomáliák tökéletes együttállását.
     Paul Simons a Timesban megjelent cikkében úgy véli, a fatimai optikai jelenségeket szaharai eredetű porfelhő okozhatta. (Weather Secrets of Miracle at Fátima, Paul Simons, The Times, 2005. február 17.) - Különös, hogy egyetlen jelenlévő sem számolt be porfelhőről. Épp ellenkezőleg: a szakadó eső bizonyára elég hamar eláztatta volna a homokvihart.
     Kevin McClure elmélete szerint a tömeg azért ment a Cova da Iriára, hogy csodát lásson, hiszen az október 13-át megelőző hetekben is terjedtek már hírek hasonló jelenségekről; így szerinte azt látták, amit látni akartak. A feltételezés természetesen nem magyarázza meg sem azok beszámolóit, akik sok kilométer távolságból váratlanul figyeltek fel a csodás jelenségre, sem pedig az esőben átázott ruhák hirtelen száradását.
     Jáki Szaniszló bencés tudós, a New Jersey-i Seton Hall University professzora évtizedekkel később úgy fogalmazott, hogy a jelenség meteorológiai, tehát természetes volt, ám az, hogy az előre jelzett időpontban következett be, csoda. (Jaki, Stanley L. (1999). God and the Sun at Fátima. Real View Books, ASIN B0006R7UJ6) – Nyilvánvaló, hogy a csoda nem zárja ki a természet működését; a csoda attól csoda, hogy valamely mozzanata nem magyarázható tudományos alapon, csak természetfeletti eredettel.
     A Katolikus Egyház alapos kivizsgálás után 1930. október 13-án nyilvánította hivatalosan csodának a Fatimában történteket. 1951. október 13-án pedig Tedeschini bíboros, pápai legátus több millió, Fatimában összegyűlt zarándok előtt bejelentette, hogy 1950. október 30-án, 31-én, valamint november 1-jén és 8-án XII. Piusz pápa maga is látta a napcsodát a Vatikáni Kertekben. (Joseph Pelletier. (1983). The Sun Danced at Fátima. Doubleday, New York. pp. 147–151.)

vö. Magyar Kurír  Forrás

     A nagy idők tényleg nagy embereket követelnek. Kár, hogy sokuk munkásságát csupán felszínesen ismerjük. Például a kétszáztíz esztendeje, 1814. április 21-én született Egressy Béniét, akiről legtöbben csak annyit tudnak, ő zenésítette meg Vörösmarty Mihály Szózatát. Azt már kevesebben, hogy Petőfi Sándor több verse is tőle kapott dallamot. A szabadságharcban pedig honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi vár védői között, méghozzá mint az erősség kinevezett „zeneigazgatója”. 

Itt írta a legendás Klapka-indulót, amely 1849. augusztus 4-én, a sikeres kitörés utáni díszszemlén csendült fel először – ezt játszották Komárom feladásakor is, ahonnan Egressy a várvédőknek kijáró menlevéllel szabadon távozhatott. (Bátyja, a „pilvaxos” Egressy Gábor, a Nemzeti Színház színésze sem volt ismeretlen a maga korában. Március tizenötödikén este a Nemzeti Színházban ő szavalta el a Nemzeti dalt. A költő barátjának mondhatta magát – ő készítette Petőfiről az egyetlen fotográfiát. Az idősebb Egressy ott volt Budavár bevételénél, majd Világosnál is… 1866. július 30-án a Nemzeti Színház színpadán vitte el a szíve.)

Egressy Béni ekkor már odaát volt. Vagyis hát odafönt… Csupán harminchét év adatott meg neki. Igaz, ezalatt nemcsak zeneszerzőként alkotott maradandót, színművek, operaszövegek írásával, fordításával is kitűnt. Sok más mellett a nevéhez fűződik a Hunyadi László szövegkönyve, amelynek zenéjét Erkel Ferenc szerezte.

A versírás sem állt tőle távol. Halála évében, 1851-ben írta A Csalogány búcsúja című versét. Az itt maradóknak üzent: „Fáj szívem, fáj, majd megreped, / Maradnék én, de nem lehet, / Repülnöm kell egy időre / Más világba, messze földre.”

Forrás: Magyar Nemzet, borítókép: Egressy Béni (Forrás: Wikipédia)

A fatimai napcsoda – szkeptikus ellenvetések, objektív válaszok 2
     Ellenvetés: Nickell véleménye szerint az intenzív fénybe tekintés átmeneti retinális disztorziót okoz, s a Nap Fatimában érzékelt „táncoló” mozgása az ebből eredő optikai hatásoknak tulajdonítható. (Skeptical Inquirer, Vol 33.6 Nov/Dec 2009)
     Válasz: Egyetlen híradás sem szól arról, hogy akár egyetlen szemtanú is tartós optikai hatásokról számolt volna be. A jelenség csak addig tartott, amíg a Nap visszatért a helyére. Ha Nickell magyarázata helyes volna, a disztorzió mindaddig megmaradt volna, amíg az emberek a Napba néztek: órákon át vagy akár egész nap. A beszámolók szerint azonban a csoda egy adott pillanatban határozottan véget ért.
A szemtanúk kiemelték, hogy a Nap fénye nem volt erős. „Bágyadtan világított, nem bántotta a szememet”, „halványszürkés fény ölelte körül”, és „különféle színű fénycsóvákat” lövellt. Megjegyzendő, hogy napfogyatkozáskor vagy sűrű felhőzet mögött is kellemetlen érzés nélkül bele lehet tekinteni a Napba; ilyenkor takarásban van, a szem mégis súlyosan károsodhat.  
     Ellenvetés: Steuart Campbell a Journal of Meteorology 1989-es kiadásában azt írta, hogy 1917. október 13-án a sztratoszférában lebegő porfelhő okozta a Nap látszólagos elváltozását; ezért lehetett könnyen beletekinteni, ezért játszott sárga, kék, lila színekben, és ezért tűnt úgy, mintha forogna. Campbell azzal támasztja alá elméletét, hogy 1983-ban Kínában is megfigyelték, hogy a Nap színe kékre és vörösre változik. (New Humanist, Vol 104 No 2, 1989. augusztus és Journal of Meteorology, UK, Vol 14, no. 142, 1989. október)
     Válasz: Ez a feltevés is ellentmond a szemtanúk beszámolóinak, ugyanis nem mindenki látta az égi csodát. Ha valóban néhány perces anomáliáról lett volna szó, azt mindenki ugyanolyan jól látta volna. Campbell elmélete a Nap ide-oda mozgását, látszólagos zuhanását sem magyarázza meg, amint azt sem, hogyan lehetséges, hogy a zuhogó esőtől csuromvizes ruha mindenkin „egyszerre teljesen száraz lett”. Végül pedig: egy sztratoszférában lebegő porfelhő megjelenését akkoriban senki sem tudta volna hónapokkal előre megjósolni, főleg három pásztorgyermek nem.
     Ellenvetés: Joe Nickell feltevése szerint a szemtanúk valójában melléknapot láttak. A melléknapokat (parhelion) a levegőben levő jégkristályokon megtörő fény hozza létre. A légköri fénytünemény a napkorongtól két oldalon elhelyezkedő fényes foltok formájában jelentkezik. A foltok lehetnek fehérek vagy színesek, gyakran csak az egyik oldalon lévő látható belőlük. A melléknap statikus jelenség, nem magyarázza meg a Nap „táncoló” mozgását, ezért Nickell több optikai és meteorológiai tényező együttállását feltételezi. Úgy véli, a Nap egy vékony felhőréteg miatt tűnhetett ezüstös korongnak; az elvonuló felhőréteg vastagsága változó lehetett, ezért látszott hol fényesebbnek, hol halványabbnak, és a szemlélők ezt érzékelték közeledésként, illetve távolodásként; a színeket légköri por és pára okozta stb.
     Válasz: A melléknap viszonylag gyakori jelenség. Nem magában a Napban látható, hanem jóval távolabb, jobbra vagy balra, olykor fölötte. A fatimai szemtanúk azonban magának a Napnak az elváltozásáról számoltak be, nem arról, hogy mellette megjelent valami. A melléknap, mint említettük, statikus jelenség: fényes visszatükröződés, amely kicsi, függőleges szivárványhoz hasonlít, ám azzal, ahogyan a napcsodát leírták, lehetetlen összetéveszteni.

Magyar Kurír Forrás

A fatimai napcsoda – szkeptikus ellenvetések, objektív válaszok 1
     Az egyházilag elismert portugáliai Szűzanya-jelenések megdöbbentő igazolása volt a több tízezer ember – köztük fotósok, újságírók, kétkedők, szocialisták, ateisták – szeme láttára történt napcsoda. Az eseményről számos tudósítás jelent meg a korabeli világi lapokban, így: „Az emberek döbbenten nézték, hogy a Nap megrázkódik, majd gyors, hihetetlen mozgásba kezd, a kozmikus törvényeknek ellentmondó módon” – írta Portugália akkori legnagyobb – kormánypárti, egyházellenes – újságjában, az O Séculóban Avelino de Almeida, aki korábban gúnyolódó cikkeket írt a fatimai eseményekről.
„A Nap, amelyet hol bíbor, hol sárga vagy mélyvörös láng övezett, mintha hihetetlen gyors, forgó mozgást végzett volna, s közben időnként úgy látszott, mintha leesne az égről és a Föld felé zuhanna, hatalmas hőséget sugározva” – tudósított Dr. Domingos Pinto Coelho az Ordem című lapban. Hasonlóan írta le az eseményt Dr. Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudós professzora.
     Mint minden csodánál, természetesen itt sem maradtak el az eseményt kizárólag természetes okokkal magyarázó vagy eljelentékteleníteni próbáló, „tudományos” ellenvetések.
     Előre kell bocsátani, hogy a napcsodát általában nem látja mindenki. Fatimában is voltak, akik csupán ragyogó színeket láttak, mások pedig semmi szokatlant. Ez egyrészt eleve kizárja a tömeges hallucináció vagy a tömeghisztéria lehetőségét (amit még valószínűtlenebbé tesz, hogy a napcsodának a Cova da Iriától 18 km-re is voltak szemtanúi). Másrészt a tény, hogy nem az egész portugál lakosság látta a különleges eseményt, szintén a csoda mellett szól, hiszen egy, az ország felett elvonuló szoláris jelenséget mindenkinek látnia kellett volna. A jelenséget azonban egyetlen obszervatóriumban sem figyelték meg. „Lehetetlen, hogy ennyi csillagász, sőt az egész félteke összes lakójának figyelmét elkerülte volna... fel sem merül, hogy csillagászati vagy meteorológiai jelenség lett volna... Vagy minden fatimai szemtanú tévedett, vagy természetfeletti beavatkozásra kell gondolnunk” – írta John De Marchi olasz pap, kutató. (The Immaculate Heart, 1952b:282)

     Ellenvetés: Auguste Meessen, a Leuweni Katolikus Egyetem Fizikai Intézetének professzora szerint a szemtanúk élményei nem mások, mint a hosszas napbanézés optikai hatásai. Úgy véli, a megfigyelt „táncolást” valószínűleg a rövid napbatekintések nyomán keletkezett retinális utóképek, a színek váltakozását pedig a retina fényérzékeny sejtjeinek károsodása okozza. (Auguste Meessen 'Apparitions and Miracles of the Sun' International Forum in Porto 'Science, Religion and Conscience' October 23–25, 2003 ISSN: 1645-6564)
     Válasz: Régi szemészi tapasztalat, hogy akár néhány másodpercnyi napbanézés is átmeneti vagy maradandó szemkárosodást okozhat. A fatimai napcsoda során több tízezren néztek a tűző déli Napba, mégpedig nem másodpercekig, hanem percekig – egyesek szerint tíz percig –, mégsem volt olyan híradás, hogy akár egyetlen jelenlévő is szemkárosodást szenvedett vagy megvakult volna (ami más állítólagos jelenési helyeken sajnos megtörtént egyes csodaváró zarándokokkal).
     A retinális utóképek elmélete azon bukik meg, hogy ha igaz volna, akkor napsütésben az ablakon kinézve bárki megtapasztalhatná a fatimai napcsodát. Biztosra vehetjük, hogy a csodát követő napokban a szemtanúk is fel-felnéztek az égre, hogy nem ismétlődik-e meg a különleges esemény. Nem kétséges, hogy ha a retinális utóképek és a fényérzékeny sejtek károsodása újra meg újra előidézte volna a csodás látványt, az emberek ámulata hamar alábbhagyott volna, a lapok viszont nem hagyták volna ki a remek alkalmat, hogy – mint korábban annyiszor – ismét nevetségessé tegyék a látnokokat. Valójában épp az ellenkezője történt: a szemtanúk csodálatos, leírhatatlan, különleges látványnak nevezték a jelenséget. De ugyan mi lett volna különleges abban, amit egy óra múlva mindenki újra elő tudott volna idézni?

vö. Magyar Kurír   Forrás

XII. Piusz négyszer látta a napcsodát

     A tényt XII. Piusz kiadatlan, kézzel írt beszámolója bizonyítja, amelyet a „XII. Piusz – az ember és a pápa" című vatikáni kiállításon tettek közzé.
A Pacelli család régi iratai közt talált dokumentumban XII. Piusz így ír: „Láttam a napcsodát. Ez a tiszta igazság."
     A napcsoda az egyik legismertebb fatimai esemény, amely 1917. október 13-án történt. A fatimai látnokok szerint a Szűzanya azt mondta, ezen a napon olyan csoda fog történni, melynek nyomán sokan hinni fognak. Több ezren gyűltek össze a jelenések helyszínén, és valamennyien tanúi voltak annak, hogy a Nap „táncolt", és megszárította az esőtől csuromvizes földet és az embereket.
     A kiállított dokumentumban XII. Piusz azt írja: 1950. október 30-án délután 4 órakor, „a Vatikáni kertekben tett szokásos sétám közben" a Lourdes-i Szűzanya-szoborhoz érve „meghökkentő jelenséget vettem észre, amilyet még sohasem láttam. A Nap, amely még magasan járt, halvány, fénytelen körnek látszott, amelyet körben ragyogás övezett. Nyugodtan bele lehetett nézni. Alig volt előtte felhő. A halvány folt enyhén kimozdult: forgott vagy jobbra-balra ingott. De a napkorongban határozottan, világosan, egyfolytában látni lehetett, hogy mozog."
     A pápa megjegyzi, hogy a jelenséget azokban a napokban látta, amikor Mária mennybevételének dogmáját készült kihirdetni, és megerősítő jelnek tekintette. Az első alkalom után „október 31-én, majd november 1-jén, a dogma kihirdetésének napján, végül 8-án láttam még, utána többször nem" – írja, majd hozzáteszi: más napokon is figyelte ugyanabban az órában, hátha megismétlődik a csodás esemény, „de hiába – egy pillanatig sem tudtam belenézni a Napba, annyira káprázott a szemem."
     XII. Piusz csupán néhány bíborosnak és közeli munkatársának beszélt az esetről. Pascalina Lehnert nővér, a pápai lakosztály gondnoka szerint „a Szentatya mélyen meg volt győződve róla, hogy a rendkívüli jelenség, amelyet négyszer látott, valóságos".
     XII. Piusz gyermekkorától kezdve a Szűzanya áhítatos tisztelője volt. Első miséjét 1899. április 3-án a Santa Maria Maggiore-bazilikában a Salus Populi Romani Mária-ikon oltáránál mutatta be. XV. Benedek pápa 1917. május 13-án, a Szűzanya első fatimai jelenésének napján szentelte püspökké. Pacelli bíborosként 1935-ben Lourdes-ben járt. Ő adta meg a fatimai jelenések pápai jóváhagyását 1940-ben, és 1942-ben az egész világot felajánlotta Mária Szeplőtelen Szívének. Többször beszélt Lúcia nővérrel, a fatimai látnokkal, akit megkért, hogy írja le a Szűzanya üzeneteit. Így ő volt az első pápa, aki megtudta a később II. János Pál által nyilvánosságra hozott harmadik fatimai titkot – írja a Zenit hírügynökség.

Magyar Kurír  Forrás 

A fatimai plébános hozzáállása

     Manuel Marques Ferreira fatimai plébánost a kis látnokok ellen tett feljelentések rossz irányban befolyásolták. A gyermekeket
azzal vádolták, hogy udvariatlanok a kérdezősködőkkel szemben, mivel az emberek nem tudták megérteni, hogy a három kis pásztor miért menekül előlük.
     A plébános atya is azt kívánta tőlük, hogy lankadatlan türelemmel mondják el mindenkinek a történteket, különösen, ha papok kérdezik őket.
     Ferreira atyának, amióta a jelenések megkezdődtek, egy pillanatnyi nyugta nem volt. A hívek nem tudták megérteni semleges magatartását, sőt egyesek azzal vádolták, hogy a szbdkművesekkel paktál. Ez a rágalom, különösen a szomorú augusztus 13-a után terjedt el, a kerületi alkormányzó, azzal csalta fel a kocsijára a három gyermeket, hogy a plébános akar velük beszélni. (A körzetvezető kocsisa Joao Lopez, aki 1917. augusztus 13-án szolgált!)
     Az elfogatás híre villámgyorsan terjedt, és persze arról suttogtak, hogy a plébános úr részese az akciónak.
Manuel Marques Ferreira azonban jónak látta kimenteni magát. Az Ordem című lisszaboni lapban 1917. augusztus 15-én nyílt levelet tett közzé, melyben elmondja, hogy augusztus 13-án őt is zaklatták a hatóságok és az élete is veszélyben forgott. (A képen a körzetvezető: Artur de Oliveira Santos)

A gyermekek elfogatása és a rágalmak mélyen felkavarták a lelkét. A cikkben kifejtette továbbá, hogy miért is nem megy ki minden hónap 13-án Cova da Iriába. Szerinte ugyanis, ha a jelenések természetfelettiek, akkor az ő részvételére nincs semmi szükség; ha pedig nem azok, jelenléte fegyver lenne az Egyház ellenségei kezében.
     (A szerkesztő megjegyzése: az "életveszély" említése a plébános részéről nem volt alaptalan, mivel több papot is elhurcoltak ismeretlen "civilek" és miután agyba főbe vertek, valamely elhagyatott helyen kilöktek az autójukból!)
     Ferreira atya, kétségkívül lelkiismeretesen megtartotta a lisszaboni bíboros által az egyházmegye papjai számára kiadott rendeletét, miszerint: ,,A fatimai eseményekkel kapcsolatban nem szabad részt venni semmiféle vallásos megmozduláson!''
     A legjobb barátai csak nagy nehézségekkel tudták rávenni, hogy október 13-án, a nagy jelenés napján, megfigyelőként kimenjen Cova da Iriába.
     Két nappal az utolsó jelenés után hivatalos jelentést terjesztett fel az egyházmegyei hatósághoz, hogy elöljáróját értesítse a történtekről.
     Felterjesztése gondos és tárgyilagos volt. Sajnos azonban, az Egyház ellenségeinek sikerült elmozdítaniuk az egyházmegyéből António Mendes Belo bíborost, aki ismerte az eseményeket. És egyfelől, mire Róma kinevezte az új apostoli kormányzót, idő telt el, ráadásul ez teljesen új és részletes jelentést kért az egész fatimai történésről!
     M. Ferreira plébános engedelmes és alapos ember volt. Újból magához hívatta a gyermekeket szüleikkel együtt, valamint a főbb tanúkat és a vallomásukat ismét írásba foglalta. Feladatát oly lelkiismeretesen végezte, hogy a jelentést csak 18 hónappal később, 1919. április 28-án tudta főpásztorának átadni.
     Mindez "az áthelyezgetés", jelentősen késleltette az egyházi hatóság döntését, és egyben az egész fatimai üzenet teljesítésének kibontakozását.

Márpedig utólag már tudjuk, ezen múlt a világ sorsa!

Az Úr Testének és Vérének ünnepe

     Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10. nap (csütörtök), de ha nem munkaszüneti nap, akkor az ezt követő vasárnap ünnepli az Egyház. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. (Wikipedia)

     1264-ben IV. Orbán pápa tette kötelező – piros betűs – ünneppé, Lüttichi Szent Julianna látomása nyomán, aki a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Szent Julianna úgy értelmezte a látomását, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az Oltáriszentség ünnepe.

     "Az Úrnapja, a föltámadás napja, a keresztények napja, a mi napunk. Úrnapjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága, ma kelt föl az Igazságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák." [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]

KATEKIZMUS: 1167 Az Úrnapja kiemelkedően a liturgikus összejövetel napja, melyen a hívők összegyűlnek, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában, megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, és hálát adjanak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által. [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

1193 A vasárnap, az "Úrnapja" elsődlegesen az a nap, melyen az Eucharisztiát ünnepeljük, mert a föltámadás napja. Kiemelkedően a liturgikus összejövetel, a keresztény család, az öröm és a munkaszünet napja. "Az egész liturgikus esztendő alapja és magva." [II. Vatikáni Zs: Sacrosanctum concilium, 106.]

"Áldott az úr napja, mert ekkor kezdődött a teremtés, (...) a világ üdvössége, (...) az emberi nem megújítása (...). E napon ragyog az ég és a föld, és fénnyel telik meg az egész világ. Áldott az úr napja, mert ekkor nyíltak meg a Paradicsom kapui, hogy Ádám és az összes onnan kizárt félelem nélkül oda beléphessen." [Fanqîth: Breviarium iuxta ritum Ecclesiae Antiochenae Syrorum, 6. köt.]

1) Az Úr mennybemenetelének napja a Húsvét utáni 40. nap.

2) Pünkösd vasárnapja a Húsvétot követő 50. nap.

3) Az Úrnapja a Pünkösdöt követő 10. nap (csütörtök) de ha nem munkaszüneti nap, akkor vasárnap ünneplik.

Úrnapján azonban MINDENT ünneplünk Krisztusban! Az eucharisztikus Kenyeret és Bort, az Úr Feltámadását, a Mennybemenetelét és a Pünkösdöt. Az önfeledt ünneplés sajátos kifejeződése a körmenet, amikor a pap Krisztust az Oltáriszentségben a 4 égtáj felé felmutatja a világnak, mintegy a világ hódolatának és megáldásának kifejezéseként. (Ezért a templom körül 4 oltárt állítanak a négy égtáj felé!) 

A kép forrása: http://lh6.ggpht.com/-Zq1wwS98NxA/T9HGNXnHflI/AAAAAAAAEdE/PDWyjNBCUtw/0046%252520DSC03797.JPG?imgmax=800

Egy szemtanú tanúsága (részlet)

     Nem vagyok képes leírni, amit akkor láttam és átéltem. A Napra meredtem; sápadtnak tűnt, megszokott vakító fénye nélkül; olyan volt, mint egy forgó hógömb; majd hirtelen úgy látszott, hogy cikk-cakkban lefelé tart és azzal fenyeget, hogy a Földre zuhan. Rémületemben szaladtam és el akartam bújni az emberek mögött. Mindenki sírt és a világ végét várta.

Mellettem egy hitetlen ember állt, aki délelőtt még gúnyolta az embereket, akik azért mennek Fatimába, hogy egy kislányt lássanak... Ránéztem: mereven, tágra nyílt, csodálkozó szemmel figyelte a Napot; azután láttam, hogy tetőtől talpig reszket; végül karját az ég felé tárva térdre borult, mit sem törődve a sárral, és felkiáltott: A Madonna! A Madonna! Mást nem tudott mondani [...]. Közben az emberek tovább kiabáltak és siratták bűneiket... [...].

A napjelenség hosszú percei alatt a tárgyak a szivárvány színeiben tündököltek... Ahogy egymásra néztünk, mindenkinek más színe volt: az egyik kék, a másik sárga, a harmadik piros és így tovább. Mindezek a különös események fokozták a nép félelmét. Kb. 10 perc múlva a Nap visszatért helyére, ugyan olyan módon, ahogy elhagyta azt, sápadtan és ragyogás nélkül.

Amikor az emberek felfogták, hogy elmúlt a veszély, ragyogtak az örömtől. Egy szívvel és egy lélekkel kiabálták: Csoda, csoda! Dicsértessék a Miasszonyunk!

(Mangalore, Szent József Szeminárium 1931. július 13-án Ignacio Lourenro Pereira szemtanú)

(Kép az internetről!)

     Még a misekönyv zsinatutáni kiadása is csak a nyelvre áldoztatást és a kommunio-patena használatát ismeri a kezdetektől fogva. Ezért áll a misekönyv általános bevezetőjének 117-es pontjában például ez: „Az áldozó a kommunio-paténát a szája alatt tartja.”

Végkövetkeztetés. Nyelvre és térden állva kellene áldozniuk a híveknek, mivel ez fejezi ki az Isten iránti imádatot – mondta 2011. júniusában az ACI Prensának adott interjúban Antonio Canizares Llovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa.

Mint ismeretes, a térden állva, nyelvre való áldoztatás jelentőségére Őszentsége XVI. Benedek pápa erőteljesen fel kívánta hívni az Egyház figyelmét nemcsak szavaival, de példamutatásával is: a pápánál áldozó hívek mindig nyelven vették magukhoz az Eucharisztiát. Canizares kardinális leszögezte: „Úgy vélem, az egész Egyház számára szükséges, hogy térden állva vegyük magunkhoz az Eucharisztiát”. Ha trivializáljuk az Eucharisztiát, mindent trivializálunk!

„A Szentostyát nyelvre fogadni, az Oltáriszentség előtt letérdelni, az Átváltoztatás alatt térden állni nem formai dolog! Ezek imádást jelentenek, ezek azt jelentik, hogy elfogadjuk, hogy Jézus az Eucharisztiában valóban jelen van. Ezek az emberi hódolati, imádati gesztusok az ember hitének állapotát jelzik, aki tudja, hogy minden Istentől származik, és ennek tudatában elnémulva, Isten dicsőségétől, jóságától és irgalmától elkábulva érzi magát.

Ezért disszonáns, ha a kezünket nyújtva valahogyan fogadjuk a Szentostyát. Ezért nem mindegy, hogy állva vagy térdelve áldozunk, hiszen mind e jelek mélyebb jelentéssel bírnak. Ahova el kell jutnunk, az az embernek eme elmélyült magatartása, aki Isten előtt földre veti magát, és ez az, amit a pápa akar.” (Fülep Dániel, a Magyar Kurírban 2011. július 27-én megjelent cikke nyomán.)

(folyt.) Előző rész

Urunk Jézus! Ki jelen vagy a föld összes Tabernákulumában,

könyörülj rajtunk!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

2024. június 8-án (szombaton 14 órától) Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén, dicsőítsük és kérjük közösen körmenettel, imával, énekszóval Királynőnket!

(A békéért és a választásokért!)

TERVEZETT PROGRAM

2024. június 8. – szombat

14:00 ÁLDÁS & INDULÁS : Belvárosi Plébániatemplom

-> Budapest, Március 15. tér -> -> Piarista köz -> -> Váci utca -> 

-> Vörösmarty tér -> -> József nádor tér -> -> Október 6. utca -> 

-> Zrínyi utca -> -> Szent István tér 16:00 Szent István bazilika

(szentmise)

Június 1-jén már negyedik alkalommal várják a szervezők a férfi testvéreket elsőszombaton a Szent István-bazilika előtti térre 10 órára szentolvasó imádságra a kiengesztelődés és béke szolgálatában.

Egyúttal rózsafüzér-kilencedet hirdetnek június 1. és 9. között a választásokért, a békéért, Európáért, a világon élő minden emberért.

Reményünk, hogy egyre többen leszünk, és betöltjük a Szent István teret TÉRden álló rózsafüzért imádkozó férfiakkal – írta felhívásában Gakovic Dániel szervező, a Szívek Szövetsége és Missziója Krisztusban mozgalom tagja.

Imádkoznak érte, hogy bátor férfi testvérek által egyre több helyen elindulhasson az elsőszombati imádság a tereken, „tanúságot téve a rózsafüzér imádság által megélt isteni jelenlét megtartó erejéről, a szívünkbe kiáradó mennyei békéről”

.

A június 1-jei alkalommal rózsafüzér-kilencedet hirdetnek június 9-ig.

Napi egy rózsafüzért imádkoznak „a választásokért, a békéért, Európáért, a világon élő minden emberért, hogy a mennyei Szeretetláng beborítsa a földünket, az emberek szívét a kiengesztelődés által, és megvakítsa, megbénítsa az e világ fejedelmének munkálkodásait, és erődítményeit lerombolja”.

A rózsafüzér-kilencedhez természetesen nem csak férfiak csatlakozhatnak.

Forrás és illusztráció: Szívek Szövetsége Missziója Krisztusban

Magyar Kurír

A nagy csoda után

     Amikor a rendkívüli jelenségek megszűntek, a tömeg lelkesedése leírhatatlan módon fokozódott. Mindenki a látnokokhoz törtetett, akiknek most valóra váltak a szavai. Mindenki látni, érinteni, kérdezni akarta őket... Jácinta a félelemtől és az élmények hatására sírni kezdett. Egy derék katona a karjába vette és a szüleihez vitte. Ferenc vidám volt, bátran utat tört magának a tömegben. Lúcia a figyelem középpontjába került. Azon vette észre magát, hogy valakinek a vállán ül, aki viszont nem látva hova lép, megbotlott és elesett, de a kislányt máris más karok kapták el.

     Végre hazakerültek. „Jól emlékszem – írta Lúcia –, hogy aznap hosszú copfom nélkül értem haza. Anyám haragos volt, amikor meglátta, hogy rövidebb a hajam, mint Ferencé, mert nemcsak a kendőm tűnt el, de az emberek lelkesedésükben még a hajamat is levágták.”

     Százak mentek a látnokok után kíváncsiskodva és éjfélekig zaklatták őket még a következő napokban is. A kérdéseknek nem akart vége szakadni. Ez így ment hetekig, hónapokig. A számtalan és olykor nem is jószándékú látogató már terhére volt a gyermekeknek és a családnak. Visconde de Montelo újságíró, csak igen nehezen jutott be Marték házába, hogy még aznap este kikérdezze a gyermekeket. (Később ebből is olvashatnak részleteket!)

(Az alábbi képen Jácintát kimenti egy katona a tömegből)

     Egy újszövetségi példa a „liberálisabb keresztények” megnyugtatására. Amikor feltámadása után Krisztus megjelent Mária Magdolnának, így szól hozzá: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához” (Jn 20,17). Ugyanakkor Tamásnak ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra.” Pedig még mindig nem ment fel a mennybe. Tehát nem a mennybemenetel megtörténte vagy hiánya az oka az érintés tiltásának! Az érintést – a Magdolna és Tamás közötti különbséget – az szabta meg, hogy az apostolokat Jézus (az Egyház) pappá szentelte-e az Utolsó Vacsorán! Ők tehát nem illetéktelenül érintették kézzel az Úr testét.

De hogy a „felszentelt vagy fel nem szentelt” kérdésre is hozzak egy ószövetségi példát. Sámuel második könyvében olvashatjuk, hogy egy fel nem szentelt érintette (segítendő) a frigyládát és azonnal meghalt (2Sám 6,6). Kérdés, hogyha Mózes „haladva a korral” megengedte volna a Frigyláda érintését, akkor ez nem lett volna Isten parancsa elleni bűn, vagy az az ember nem halt volna meg?

A kézbe áldoztatással kapcsolatban három római dokumentum jelent meg. Az Istentiszteleti Kongregáció Memoriale Domini kezdetű, első intsrukciója (1969. máj. 29) mintegy választ adott a körkérdéssel kapcsolatos nehézségekre. A dokumentum nem engedélyezi általánosan a kézbeáldoztatást, hanem csak az egyes püspöki karok kérése alapján, a kérés alapos kivizsgálása után. A dokumentumhoz mellékletként csatolták összefoglalt liturgikus és pasztorális normákat, amelyeket a kézbeáldoztatásnál meg kell tartani. Az Immensae caritatis kezdetű utasítás, amit a Szentségi Kongregáció adott ki 1973. január 29-én. Ez utóbbi az áldozással, ill. áldoztatással kapcsolatban négy kérdésre vonatkozóan ad kötelező eligazítást: 1. A rendkívüli áldoztatókról, 2. A napi kétszeri szentáldozás lehetőségének kiterjesztéséről, 3. A betegek és öregek szentségi böjtjéről. 4. A Oltáriszentség tisztelete és a kézbeáldoztatásról.

A Kongregáció dokumentumainak tartalma röviden a következő: A szentáldozásnál tartsuk meg azt a szokást, hogy a konszekrált kenyeret az áldozók nyelvére tesszük. Ezt a szokást több évszázad hagyománya támogatja!

(folyt.)

 Előző rész

A Szentlélek-Isten eljövetele után a két legnagyobb titkot ünnepli az Egyház: a Szentháromság titkát (Szentháromság vasárnap: június 11), és Jézus Szentséges Szívének titkát. Minden katolikus liturgia célja a Szentháromság dicsérete. Ezért kezdünk minden imádságot az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében, és ezért fejezzük be azzal, hogy Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek.

Június - Jézus Szent Szíve hónapja!
     XII. Pius pápa (1939-58) vezette be főünnepként a pünkösd utáni 2. vasárnapot (Úrnap nyolcadát) követő péntekre Jézus Szent Szíve ünnepét. Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június hónap.     
Már a középkorban fellelhető a Jézus Szíve tisztelet, de általános nagy fellendülés Alacoque Szent Margit látomásai (1673-75) nyomán bontakozott ki az Egyházban. A Jézus Szíve tisztelet terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a jezsuita Szent Colombiere Kolosnak. A jézusi kinyilatkoztatásban az Úr különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s ezért engesztelést, a hónap első péntekén gyónást és áldozást kért. A felvilágosodás, a protestantizmus, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus Szíve tisztelet terjedésének.
     1814-től a visszaállított Jézus Szíve tisztelet ismét legfőbb tömegpasztorációs programmá lett, és az Egyház a társadalom, az emberi megbékélés, és a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg.
1765: engedélyezte XIII. Kelemen pápa (1758-69) a lengyel püspököknek, hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát, melyet IX. Pius pápa 1856-ban az egész Egyházra kiterjesztett.
XIII. Leo pápa (1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára.
XI. Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól.
XII. Pius pápa a Haurietis aquas enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről.
A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem csupán jelkép, hanem az egész embert kifejező fogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt az imádó kultusz körébe soroljuk. A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet, Krisztus követése és önmagunk felajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsolódás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Alacoque Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szent Szíve oltalmába ajánlotta.

(Forrás: Vö. http://www.paksplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=14&Itemid=16 ; http://szenegetoistvan.blogspot.hu/2010/06/junius-jezus-szive-honapja.html )

A hatodik jelenés október 13-án

A NAPCSODA

     Mária hatodik fatimai jelenését az irodalom 'Október 13' címszó alatt írja le. Ekkor történt a híres fatimai napcsoda. Aznap igen borús, esős volt az idő. A plébános úr, akinek még mindig erős fenntartásai voltak az események valódiságát illetően, utoljára még kihallgatta Lúciát.

     A zuhogó eső ellenére óriási tömeg gyülekezett a tölgybokor helyén augusztusban állított díszkapu körül. (A tölgybokrot ugyanis már széthordták az emberek, relikviaként!)
     A három kis pásztor, amikor a Szűzanya jövetelének jeleit érzékelték, Lúcia odaszólt a tömegnek, hogy csukják be az esernyőket, mindezt annak ellenére, hogy addig az eső reménytelenül zuhogott – jóllehet –, ekkor hirtelen elállt.
     A Szent Szűz ekkor elmondta kívánságát: ,,Szeretném, ha itt kápolnát építenének tiszteletemre. A Rózsafüzér Királynője vagyok. Imádkozzátok továbbra is mindennap a rózsafüzért. A háborúnak vége lesz és a katonák hamarosan hazatérnek.” Utolsó szavai ezek voltak: ,,ne bántsák meg többé Istent, hiszen már annyira megbántották!” Ezt követően a Boldogasszony kitárta karjait, és mintegy szétszórta velük a nap sugarait, s ekkor kezdődött a tíz percig tartó napcsoda.
     Valamennyi korabeli újság megemlékezik, többen fényképeket is közölnek az eseményről. Az eső elállt. Manuel Nunes Formigao, Ferreira kanonokja könyvében azt írja, hogy kb. hetvenezren (70.000) voltak tanúi az eseménynek. A Nap forgása, színeváltozása, zuhanása megdöbbentette az embereket. Formigao így folytatja: ,,A hatalmas tömeg a csodálatos esemény láttára térdre esett, a Hiszekegyet, az Üdvözlégyet és a tökéletes bánatot imádkozta minden ajak, majd az öröm, a hála és bűnbánat könnye folyt valamennyi szemből.” A tömeg döbbenten észlelte, hogy ruházatuk teljesen száraz lett és még a sárnyomok is eltűntek róla. Egy természettudós szemtanúként azt is elmondja, hogy amikor a Nap zuhanni kezdett a Föld felé, néhány pillanatig ijedtség lett úrrá a tömegen. ,,Isten így nyomta rá bélyegét a fatimai eseményekre” – írja Formigao kanonok.
Miközben a nép a napcsodát szemlélte, a látnokoknak a Szentcsalád, a Fájdalmas Anya, majd a Kármelhegyi Boldogasszony jelent meg. Az események végére, Lúciának alaposan lenyírbálták hosszú haját "emlékbe", és a kis Jácintát is egy katonának kellett kimentenie, miként a legalsó fotó mutatja!
     Amikor 1917-ben a fatimai események lezajlottak, még nem lehetett sejteni az üzenetek hatalmas jelentőségét. A hét-tagú vizsgálóbizottság 1929. április 14-én fejezte be munkáját, s a jelenések hiteles voltát a fatimai püspök az 1930. október 13-án százezer zarándok előtt hirdette ki.
     Cova da Iriában Mons. Correia da Silva püspök megvásárolt egy kétszer akkora területet, mint a római Szent Péter tér (ennek közepén fakadt a forrás), ezen felépítette Portugália legnagyobb templomát, s az itt épült istenháza lett a katolikus világ leglátogatottabb temploma. A fatimai történések nyomot hagytak a világban. Az Isten október 13-án igazolta a látnokokat. A napcsoda rendkívüli látványa, a hit felelőseit és a hívő közönséget egyaránt meggyőzhette, ám sajnálatosan az emberek ennek ellenére felülbírálták a Szent Szüzet és éveken keresztül halogatták aprócska kéréseinek teljesítését. Ez sem maradt következmények nélkül!

Alább közlök néhány korabeli fotó-ritkaságot a Napcsodáról, melyek részint az internetről, részint Kondor atya személyes ajándékából valók! A legalsó képen egy katona Jácintát menti ki a tömegből!

     Sajnos a nyelvre vagy kézbe áldozás (vagy áldoztatás) kérdése, nem került nyugvópontra fél évszázad alatt sem. Ez eredhet a bevezetés kidolgozatlanságából, a „szentségi gesztusok” (térdelés, meghajlás) elmaradásával, de a bensőséges hitélet okozta lelkifurdalásából, is!

A kézbeáldozásról szólva el kell ismerni, hogy ez egy olyan gyakorlat, amelyet egyes részegyházakban elsietett módon, és (szinte) visszaélésként vezettek be rögtön a zsinat után, megváltoztatva ezzel a korábbi évszázados gyakorlatot és az újat téve általános szabállyá. Ezen változást azzal igazolták, hogy a kézbeáldozás jobban tükrözi az evangélium szellemét és az ősegyház gyakorlatát. Ugyanakkor elhallgatták és elhallgatják, hogy az ősegyházban egyáltalán nem így történt a kézbe áldozás!

A reformereknek már eleve tekintettel kellett volna lenniük arra, hogy a bal kezet mindenkor a negatívum és a szennyezettség szinonimájaként kezelték, így kizárt dolog, hogy az Úr Szent Testét baljukban fogadták volna!

De akkor hogyan is történt?

Jeruzsálemi Szent Cirill figyelmeztet: „Ne nyújtsd ki simán tenyeredet, hanem bal kezedből csinálj trónust a jobb kezed számára, mert ennek kell fogadnia a Királyt.  Légy éber, hogy az Úr Testéből semmit se veszíts el!” Ezt követően a konszekrált Kenyér darabkáját az áldozónak közvetlenül a tenyeréről kellett az ajkával magához vennie. Nem volt megengedve, hogy Azt kezével helyezze a szájába, mivel az Úr Testét csak a pap (külön) olajjal felkent keze érintheti.

Aquinói Szent Tamás aki a szent Eucharisztiát „latens Deitas-ként” (rejtőző Istenségként) jelöli meg három okot nevezett meg arra, miért egyedül a papnak szabad az Úr Testét érintenie: 1. mert ő pappá szentelése által magától Istentől kapta a hatalmat és a megbízatást, hogy a szent átváltoztatást elvégezze; 2. mert ő lett kinevezve Isten és a nép közötti közvetítőnek (Zsid 5,1); és 3. mert a pap kezei a szent olajjal lettek felkenve, hogy megérinthesse ezt a Szentséget.

(folyt.)

Az Úr Testének és Vérének ünnepe

     Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10. nap (csütörtök), de ha nem munkaszüneti nap, akkor az ezt követő vasárnap ünnepli az Egyház. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. (Wikipedia)

     1264-ben IV. Orbán pápa tette kötelező – piros betűs – ünneppé, Lüttichi Szent Julianna látomása nyomán, aki a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Szent Julianna úgy értelmezte a látomását, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az Oltáriszentség ünnepe.

     "Az Úrnapja, a föltámadás napja, a keresztények napja, a mi napunk. Úrnapjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága, ma kelt föl az Igazságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák." [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]

KATEKIZMUS: 1167 Az Úrnapja kiemelkedően a liturgikus összejövetel napja, melyen a hívők összegyűlnek, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában, megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, és hálát adjanak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által. [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

1193 A vasárnap, az "Úrnapja" elsődlegesen az a nap, melyen az Eucharisztiát ünnepeljük, mert a föltámadás napja. Kiemelkedően a liturgikus összejövetel, a keresztény család, az öröm és a munkaszünet napja. "Az egész liturgikus esztendő alapja és magva." [II. Vatikáni Zs: Sacrosanctum concilium, 106.]

"Áldott az úr napja, mert ekkor kezdődött a teremtés, (...) a világ üdvössége, (...) az emberi nem megújítása (...). E napon ragyog az ég és a föld, és fénnyel telik meg az egész világ. Áldott az úr napja, mert ekkor nyíltak meg a Paradicsom kapui, hogy Ádám és az összes onnan kizárt félelem nélkül oda beléphessen." [Fanqîth: Breviarium iuxta ritum Ecclesiae Antiochenae Syrorum, 6. köt.]

1) Az Úr mennybemenetelének napja a Húsvét utáni 40. nap.

2) Pünkösd vasárnapja a Húsvétot követő 50. nap.

3) Az Úrnapja a Pünkösdöt követő 10. nap (csütörtök) de ha nem munkaszüneti nap, akkor vasárnap ünneplik.

Úrnapján azonban MINDENT ünneplünk Krisztusban! Az eucharisztikus Kenyeret és Bort, az Úr Feltámadását, a Mennybemenetelét és a Pünkösdöt. Az önfeledt ünneplés sajátos kifejeződése a körmenet, amikor a pap Krisztust az Oltáriszentségben a 4 égtáj felé felmutatja a világnak, mintegy a világ hódolatának és megáldásának kifejezéseként. (Ezért a templom körül 4 oltárt állítanak a négy égtáj felé!) 

A kép forrása: http://lh6.ggpht.com/-Zq1wwS98NxA/T9HGNXnHflI/AAAAAAAAEdE/PDWyjNBCUtw/0046%252520DSC03797.JPG?imgmax=800

Az eseményekről való kikérdezés

    Visconde de Montelo úr volt az aki Formigao kanonok megbízásából, többször is Aljustrelbe ment, hogy újból és újból kikérdezze a kis látnokokat, akik mindannyiszor épp úgy nyilatkoztak, mint az első alkalommal.
     Lúcia szülőházában Santos asszonyt (Lúcia édesanyját) is kikérdezte, aki szívesen felelt a neki feltett kérdésekre.
– A lány rokoni kapcsolatban van Jácintával és Ferenccel?
– Igen, unokatestvérek. A férjem az anyjuk testvére.
– Hogyan értesült arról, hogy a Madonna megjelent a lányának, ő mondta el?
– Nem, a fiatalabb gyerekektől tudtam meg. Lúcia azt mondta, hogy hallgassanak a dologról, de kérésemre aztán elbeszélte a jelenést.
– Elengedte őt minden hónap 13-án Cova da Iriába?
– Soha sem tiltottam meg neki.
– Hogyan vannak felöltözve a gyerekek, amikor oda mennek?
– Először a szokott mindennapi, egyszerű módon voltak felöltözve, később már világosabb ruhában és fehér kendőben mentek.
     Az anyával való beszélgetés után Visconde úr figyelme ismét Lúciára irányult.
– Lúcia, korábban azt mondtad, az ajándékba kapott pénzt két hordágyon a templomba kell vinni. De honnan legyenek a hordágyak és mikor kell a templomba vinni?
– A hordágyakat az ajándék pénzből lehet megvenni, és a rózsafüzér ünnepén kell elvinni a templomba.
– Tudod pontosan a helyet, ahova a Madonna építtetni kívánja a kápolnát?
– Nem tudom, de gondolom, hogy Cova da Iria lesz az.
– Mondta, hogy mit fog csinálni azért, hogy az emberek elhiggyék a jelenést?
– Mondta, hogy csodát tesz.
– Mikor mondta ezt?
– Többször is mondta.
– Nem félsz, hogy kinevetnek téged, ha ezen a napon semmi különös sem történik?
– Nem félek.
– Érzel valamilyen belső kényszert, hogy 13-án Cova da Iriába menj?
– Nagyon szeretnék odamenni. Szomorú lennék, ha nem mehetnék.
– Láttad-e, hogy a Hölgy valamikor keresztet vetett, imádkozott vagy a rózsafüzér gyöngyeit morzsolta volna?
– Semmi hasonlót sem láttam.
– Meghagyta neked, hogy imádkozzál?
– Igen, többször is.
– Mondta, hogy imádkozzál a bűnösök megmentéséért?
– Azt nem. Azt mondta, hogy könyörögjünk a Rózsafüzér Királynőjéhez a háború mielőbbi befejeződéséért. (A bűnösökért áldozatokat kell hoznunk mondta később Lúcia.)
– Láttad azt, amit állítólag a többi ember, hogy egy rózsa vagy egy csillag leszakadt volna a Hölgy ruhájáról?
– Semmi hasonlót nem láttam.
– Hallottál valami dübörgést, dörgést vagy földrengést?
– Soha.
– Tudsz olvasni?
– Nem, uram.
– Nem jársz tanulni?
– Nem.
– Így hallgatsz a Madonnára? – Lúcia nem válaszolt (hogy ne sértse meg az anyját, amiért nem küldte még iskolába).
– Amikor azt mondod az embereknek, hogy térdeljenek le és imádkozzanak, a Madonna tanácsára teszed?
– Ezt nekem soha sem tanácsolta, magamtól tettem.
– Ha megjelenik, mindig letérdelsz?
– Néha állok.
– A hangja lágy és kellemes?
– Igen.
– Milyen a kora?
– Mintegy 15 éves.
– A fátyol betakarja a homlokát is?
– Nem, a homloka látszik.
– Milyen a fény, ami körülveszi?
– Fényesebb mint a Nap sugarai.
– Soha sem jelzett köszöntést fejbólintással vagy kézzel?
– Nem.
– Rád mosolygott valamikor?
– Nem.
– Ha látod őt, hallasz valamilyen zajt vagy valami hasonlót, hallod az emberek beszédét?
– Semmit sem hallok.

     Ezen az napon, minden magyar hősre imával gondolunk, akik életüket áldozták a nemzetünkért, hiszen nekik köszönhető, hogy „él nemzet e hazán”. Végigtekintve az ezeréves magyar történelmen, az ország lakossága rengeteget szenvedett, muszlimtól, habsburgtól, a szabadkmves antanttól és a kommunistáktól. Milliók hoztak emberfeletti áldozatot azért, hogy ma békében, biztonságban, szabadon, keresztényként és magyarként élhessünk! Ezért jelölte ki a Nemzeti Kormány május utolsó vasárnapját a hősök emlékére, nemcsak azért, mert őseink, elődeink, dédapáink voltak, hanem mert a legdrágábbat, az életüket adták a házáért. https://www.youtube.com/watch?v=8Fmy34L4B1k

Imádkozzunk Értük és kérjük, hogy segítsék az égből

Édes Magyar Hazánkat!

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség!

A piszkos kosár

     A sivatag szélén élt egy szent remete, akit gyakran felkerestek az emberek lelki tanácsadásért. Egy napon egy fiatalember látogatója akadt, aki így panaszkodott neki:
– Akárhány szent könyvet olvasok, elmélyülve a szavak szépségében, mély értelmében, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok a lelkem épülésére haszonnal fordítani, mert az olvasottakat mindig elfelejtem. Az a kérdésem, hogy nem hiábavaló-e bújnom a szent könyveket, melyek sok időmet lekötik?
     A remete figyelmesen meghallgatta és amikor a fiatalember befejezte dilemmáinak ecsetelését, odahozatta vele a kunyhója előtti ócska, koszos kosarat és ezt mondta:
– Hozzál nekem vizet ebben, a dombon túli ciszternából!
     Az ifjú engedelmeskedett, de így gondolkodott magában: "na, ő sem értette meg a kérdésemet?" –  és elment a kosárral, hogy megmerítse. Mire visszaért természetesen nemhogy üres volt, de még száraz is volt.
     A remete azonban újfent megkérte, hogy hozzon neki benne vizet! A fiatalember engedelmeskedett harmadszor is, negyedszer is. Úgy gondolta, hogy a szent öreg előbb, bizonyára próbára akarja tenni az engedelmességét, mielőtt megválaszolná a kérdését. A tizedik forduló után a remete végre abbahagyatta vele az értelmetlennek tűnő munkát.
– Nézd meg fiam most a kosarat, hogy néz ki! – parancsolt rá a remete.
– Egészen tiszta lett, ééés...?! – hümmögött a fiatalember.
     Erre a remete ezt mondta:
– Látod fiam! Így történik azokkal a szavakkal is, amelyeket olvasol, s bár végig elmélkeded, mégis elfelejted azokat. Bizony, a szép és hites tanítások mindannyiszor átmennek rajtad észrevétlenül ugyan, de közben mégis megvilágosítják, nemesítik a gondolataidat és megtisztítják szívedet.

Az ötödik jelenés, szeptember 13-án

     Lúcia nővér visszaemlékezéséből: Amikor közeledett az óra, Jácintával és Ferenccel keresztülmentünk a nagy tömegen. Alig tudtunk előrehaladni. Az utak tele voltak emberekkel, mindenki minket akart látni és velünk akart beszélni. Nem volt bennük tartózkodás. Sok ember, még előkelő hölgyek és urak is, keresztülfurakodtak a tömegen, térdre estek előttünk és kértek, hogy ajánljuk szándékukat a Szűzanyának. Mások, akik nem tudtak közel kerülni hozzánk, messziről kiáltották: «Az Isten szerelmére, kérjétek a Szűzanyát, gyógyítsa meg nyomorék fiamat!» Egy másik: «Gyógyítsa meg vak gyermekemet!» Ismét másik: «És az enyémet is, aki süket!» «Segítse haza férjemet és fiamat a háborúból!» stb. Ott megmutatkozott a szegény emberiség minden nyomorúsága. Néhány férfi segítségével folytathattuk utunkat tovább, akik a tömegen keresztül utat nyitottak.
     A Szűzanya jöttét a korábbi jelenésekhez hasonlóan a légkörben lejátszódó jelek egész sora előzte meg, akiknek számát 25 ezerre vagy ennél is többre becsülték: a Nap fénye olyan gyenge lett, hogy lehetett látni a csillagokat; egyfajta csillogó virágsziromeső, vagy hópehelyzápor hullott, amely azonban, mielőtt a földre ért volna, eltűnt; a jelenlevők különösen egy világító golyóra lettek figyelmesek, amely keletről nyugat felé, a jelenés végén pedig ellenkező irányba haladt. Szokásos módon a látnokok először a fényjelet, majd a Szűzanyát pillantották meg a tölgybokor felett:
– Mit kíván? - kérdezte Lúcia.
– Azt kívánom, hogy gyertek ide október 13-án és továbbra is imádkozzátok a rózsafüzért, hogy kieszközöljétek a háború végét! Az utolsó napon eljön Szent József is a Gyermek Jézussal, hogy békét adjon a világnak és a mi Urunk megáldja a népet. Isten meg van elégedve áldozataitokkal, de nem akarja, hogy a kötéllel aludjatok. Csak napközben viseljétek! – Többen kértek, hogy tolmácsoljam kérésüket: néhány beteg és egy süketnéma meggyógyítását. "Igen, egyesek meg fognak gyógyulni, mások nem. Októberben fogom művelni a csodát, hogy mindenki higgyen" – és szokás szerint fölemelkedett és eltűnt.
     (Megjegyzés: A pokol víziójának rettenetes élménye még súlyosabb vezeklésre indította a három gyermeket. Az élmény különösen a kis Jácintára volt nagy hatással, aki csaknem halálra vezekelte magát a ,,szegény bűnösök” megmentéséért. A látnokok olykor napokig nem ettek, nem ittak. Mindehhez hozzájárult az emberek értetlen kíváncsiskodása, a gyermekek zaklatása, fenyegetése, üldözése, börtönbe zárása. Megrendítő volt, hogy maga a Szent Szűz tiltotta meg a gyermekeknek, hogy éjszakára is vastag kötelet viseljenek vezeklésként, amitől gyakran nem tudtak aludni, így olykor egész éjszaka ébren maradtak. A Szűzanya legfeljebb nappalra engedte a viselését.)

Szent, vagy nem szent

– Na, ez is csak egy vallási ragadványszó! – legyintett gunyorosan a történelemtanár, feleltetés közben.

     Az osztályban mindenki feszülten figyelt, amikor a katedránál felelő Kosztka folytatta feleletét I. László királyról, újra csak szentnek említve, s elhagyva az "első" jelzőt. A tanára már előbb is kiakadt ezen és most sem állhatta meg szó nélkül:

– Mondd fiam, hol olvastad a történelemkönyvben, hogy László bármiben is szent lett volna, egyáltalán mit kell értenünk e ragadványszó alatt?

– Tanár úr kérem! Árpád-házi László királyunk, nem az 1192-ben történt szenttéavatása okán lett nemzetünk szent példaképe, hanem a hite, az uralkodói erényei – mellyel újra megerősítette a törvényességet hazánkban – és példás vitézsége miatt! Ő ugyanis nem csak kiváló államférfi volt, hisz nemzetünket magasra emelte a Regnum Marianum eszméjével, de európai lovag-ideál, és ha lett volna már NATO, akkor elismertsége révén ő lett volna a főtitkára, amiként a kereszteshadak vezetésére is egybehangzóan őt választották meg!

– Ejnye Kosztka fiam! A kegyetlen törvényeiről nem beszélsz, arról hogy egy tyúklopásért akasztás járt? – kérdezett rá a tanár diadalittasan.

– Pontosabban egy tyúknál nagyobb érték lopásánál, tanár úr! – javította ki a diák –, de akkor ez szükségszerű volt! Ha most is ilyen lenne a BTK, nagyobb lenne a köz- és vagyonbiztonság ma is! Ami pedig az akasztásokat illeti, hazánkban a Nemzeti dal elszavalásáért is akasztottak és nem a 12. században!

      A tanár kezdte kényelmetlenül érezni magát, ezért egy keresztvágást alkalmazott.

– És ahhoz mit szólsz, hogy az egyház imádta I. László csontmaradványait?

– Nem, tanár úr kérem, nem imádták, csak tisztelték és tisztelet övezi ma is! Úgy, ahogy nemzetünk nagyjainak sírját évente megkoszorúzzák! És Lenin mumifikált tetemét, miért övezi aránytalanul nagy tisztelet, talán azért mert nem volt szent? Ám ha már Szent László csontjairól beszélünk, ugyan bizony kik dobálták ki templomi szarkofágjából és taposták a sárba 1565-ben?

      A tanár majd felrobbant és dühödten a helyére küldte a diákot. Az osztályon elégedetlen morgolódás hullámzott végig. Kosztka értetlen fintorral az arcán ment a padjába, de leülte közben félúton még rákérdezett:

– És hányast kaptam tanár úr?

      A tanár kissé zavartan, mint aki észbe kapott, rávágta:

– Gyenge közepest kisfiam, gyenge közepest! – miközben fel se nézett a naplóból.

      Az osztályban felerősödött a moraj és méltatlankodásuknak adtak hangot.

– De tanár úr, ha Kosztka megválaszolta a tétel minden pontját, hogyan kaphat közepest?

– Úgy édes gyermekeim, hogy nem a tankönyv anyaga szerint válaszolt, hanem a hittankönyve szerint! – s a tanár megpróbált gunyorosan mosolyogni, de az osztály részéről nem volt rá fogadókészség.

– De tanár úr! – szólalt fel egyik diák –, ilyenek nincsenek sem a hittankönyvben sem pedig más tankönyvünkben, mert mindazt amire nemzetünk igazán büszke lehetne, arra egyetlen tananyag sem igyekszik rámutatni!

     Kicsöngettek. Talán még nem volt alkalom, hogy ennek épp a tanár örült volna a legjobban. A tanulók kisebb csoportokba verődve, soha nem látott fegyelmezettséggel mentek ki a folyosóra. Egy társaság Kosztkát vette körül.

– Igaz, hogy pap akarsz lenni? – kérdezték kivételes tisztelettel.

– Igen! – válaszolt Kosztka – most aztán már biztos vagyok benne!

A negyedik jelenés, augusztus 19-én

     A negyedik jelenés idejére már kb. ötezren gyűltek össze a Cova da Iria lejtőjén, de augusztus 13-án a Szűzanyával való találkozás elmaradt. A látnokokat ugyanis a Querem-i körzetvezető csalárd módon börtönbe szállította, ahol ,,olajban sütés” fenyegetésével akarta kikényszeríteni belőlük a titkot. (Alább, az archív fotón Artur de Oliveira Santos körzetvezető, aki kihallgatta a gyermekeket Ouerem-ban, 1917. augusztus 13-án.)
     13-án a helyszíni tanúságtevők szerint, a szokott időben az Iria-i tölgybokornál mennydörgést lehetett hallani, amit villámlás követett. A jelenlevők a tölgybokor felett egy kis, fehér felhőt láttak. Észrevették, hogy az emberek arca és ruhája, a fák és a talaj elszíneződtek.

(A korabeli fotón az eredeti börtönablak látható, mára az épületet átalakították és a börtön megszűnt.)

     (Megjegyzés: A börtönben, Lúcia szerint egy éjszakát és egy nappalt tartózkodtak. Feltehetően 14-e délután szabadultak, így a jelenés augusztus 15-én lehetett, mindazáltal egyes szakértők 17-re helyezik, míg a népi emlékezet ezt vasárnapra 19-re teszi, ez lett az elfogadott dátum!)
     Augusztus 15-én Lúcia Ferenccel és egy másik unokafivérével (nagybátyja földjén) Valinhos nevű helyen tartózkodott, amikor délután négy óra tájban a légkörben ugyanolyan változások mentek végbe, mint amilyenek Cova da Iriában jelezték a Szűzanya érkezését: friss szellő támadt, a nap elsötétült. Lúcia, aki észrevette, hogy valami természetfeletti van készülőben, gyorsan hívatta Jácintát, és ő időben meg is érkezett. A Szent Szűz, akinek – ugyanúgy, mint máskor – a jöttét fényjel jelezte előre, viszont itt az Iria-inál kissé nagyobb tölgybokor felett jelent meg.
– Mit kíván? – kérdezte Lúcia.
– Azt, hogy a következő hónap 13-án is gyertek Cova da Iriába és továbbra is imádkozzátok naponta a rózsafüzért. Az utolsó hónapban csodát művelek, hogy mindenki higgyen.
– Mit csináljunk a pénzzel, amit az emberek Cova da Iriában hagynak?
– Csináltassanak két hordállványt! Egyiket te fogod vinni Jácintával és két fehér ruhás lánnyal, a másikat pedig Ferenc három fiúval. Az állványokon hagyott pénz Rózsafüzér Királynőjének ünnepére legyen, a maradék a kápolnára, amelyet majd építenek.
– Kérem, gyógyítson meg néhány beteget!
– Igen, az év folyamán néhányat meg fogok gyógyítani.
     Ekkor a Szűzanya arca még szomorúbb lett. Újra kérte, hogy gyakorolják az önmegtagadást, majd végül ezeket mondta:
     ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!”
     Megrendítők a szavak!  Nagyon fontos lenne tudatosítani MINDEN EMBERBEN, hogy a Boldogasszony vállalkozó lelkületű fiainak és leányainak közreműködését, segítségét kéri, hogy megmentse övéit az örök boldogság számára. Ebben a segélykérő felszólításban fogalmazódik meg a Mária-korszak és a Szent Szűz tevékenységének célja és értelme, az egész világra kiterjedő engesztelés meghirdetése és megszervezése, hogy senki se kárhozzon el.
     Az augusztus 19-i jelenés helyén (Valinhos) egy kis máriás-kápolna épült (lásd az alsó képet), melynek alapkövébe el van helyezve Szent István királyunk felajánlása! (Ezt az információt, Kondor Lajos SVD atya mondta személyesen!)

(Alábbi képek a Valinhos-i kápolnát és a környezetét mutatja.)

A szokásos imáink és szándékaink mellett mondjuk el ezt a könyörgést

· Urunk és Istenünk! Kárpátaljai testvéreinket hozzuk most eléd. Hálát adunk azért, hogy meg akarnak maradni a Veled való közösségben. Kérjük, add meg nekik a reménység ajándékát, hogy minden lehetetlennek látszó helyzetben felismerjék azt, ami békességükre szolgál.

· Védelmezd, Urunk, azokat a férfiakat, akiket katonának vittek. Te védd meg testük és lelkük épségét, és vezéreld haza őket a családjukhoz.

· Azokért a családokért kérünk, akik a behívástól való félelemben élnek. Őrizd meg szívüket és értelmüket a Te békédben!

· Kérünk, Urunk, a külföldre kényszerült kárpátaljai fiatalokért! Ne engedd, hogy elvesszenek a világban! Segíts nekik, hogy értelmes tevékenységre és közösségre találjanak ‒ és add meg nekik is a békét!

· A szétszakadt kárpátaljai családokért kérünk Téged, Urunk! A távolság ellenére is tartsd meg a házastársak egységét, és segítsd őket a mihamarabbi találkozás felé!

· A Kárpátalján egyedül maradt idősekért kérünk Téged, Urunk! Te legyél társuk a magányban, és küldj hozzájuk jólelkű segítőket!

· Kérünk a háborúban elhunytakért ‒ vedd lelküket magadhoz, hogy a Te végtelen szeretetedben mindörökre a Te békédben örvendezzenek!

· Segíts Urunk, hogy a kárpátaljai nemzetiségek között megmaradjon a békesség.

· Esedezve kérjük Urunk, hogy a sötétség erői ne valósíthassák meg pusztító terveiket, a világháborút, a családok bomlasztását és a lelkek vesztét ‒ a Szentlélek, a mi Megvilágosítónk és Erősségünk által! Amen.

A sövényen átdobott alma
     Egy öreg, nyájas kertész igen jótékony volt a szegények iránt. Kevés pénzecskéjéből – melyért szebb ruhát, kényelmet, vagy akármi más örömet szerezhetett volna magának –, inkább a hozzá folyamodó szűkölködőket támogatta. Ilyenkor mindig azt mondta: „Ejnye no, megint egy almát vetettem keresztül a sövényen!”  Ezt persze senki nem értette.
     Egyszer aztán valaki megkérdezte tőle, hogy mit ért ezen a különös mondásán. A kertész ekkor a következő történetet beszélte el.
     „Valamikor gyermekeket hívtam be a kertembe, hogy a fa alatt lévő almákból annyit egyenek, amennyit csak akarnak, de megtiltottam nekik, hogy egyet is zsebre tegyenek, elvigyenek. Egy fiú azonban oly huncut volt, hogy néhányat a legszebb almáim közül keresztül dobott a sövényen, hogy utóbb majd felszedje azokat.
Nehezteltem a fiúra és bár többé nem engedtem a kertembe – hiszen voltak épp elegen –, mégis valahol hálás voltam ennek a gyermeknek, mert valami jót tanultam tőle.
Az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy mi emberek e földön pontosan úgy cselekedhetünk, mint a huncut gyermek a kertben. E világ javait használhatjuk ugyan – bármennyi legyen is –, de magunkkal vinnünk mégsem szabad őket. Viszont, amit a javainkból a szegényeknek adunk, azt mintegy "átdobjuk" a kertsövényen és egyszer, amikor már túl leszünk a földi "kerten" , akkor ott  az örökkévalóságban megint hasznunkra fordíthatjuk.”

     Tanulság: Ne gyűjtsünk magunknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda elemésztheti és a tolvajok ellophatják. Inkább mennyei kincseket gyűjtsünk magunknak, melyeket el nem veszíthetünk. Mert mondva van: ahol a kincsed van, ott a szíved is. (vö. Mt 6,19-21) (Schmid Kristóf: Tanulságos beszélykék c. írása nyomán)

A harmadik jelenés, július 13-án

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK FATIMAI TITOK (A pokol látomása és a Szeplőtelen Szívnek való Világfelajánlás)

     A harmadik fatimai jelenés közlései felmérhetetlen jelentőséggel bírnak, hiszen ekkor hangzott el a három részből álló titok. Az I. a pokol látomása, a II. Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletével, az Oroszországból eredő veszélyekkel és felajánlásával kapcsolatos és III. részként hangzott el a 2000-ben közzétett ,,Harmadik fatimai Titok”.
     Ekkor már nagyobb tömeg kísérte a látnokokat. Az Istenanya, Lúcia ,,Mit kíván?” kérdése után így válaszolt: ,,Azt, hogy a következő hónap 13-án jöjjetek újra ide. Imádkozzátok továbbra is a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynője tiszteletére, hogy így elnyerjétek a békét a világnak és véget érjen a háború, mert egyedül csak ő tud megmenteni benneteket. ”
     A jelenés híre ekkor már elterjedt a környéken, mintegy háromezren gyűltek össze, és egyre többen kezdték zaklatni a gyermekeket. Lúcia előimádkozta a rózsafüzért, a tömeg pedig válaszolt. A jelenést ismét villámlás vezette be. Megkezdődött a beszélgetés, de Lúcia szavait csak azok hallották, akik egészen közel álltak hozzá.
– Mit kíván tőlem ma?
– Jöjjetek ide minden hónapban. Októberben megmondom, hogy ki vagyok, és mit akarok.
     Lúcia néhány kérése következett. Az egyik ilyen kérés Maria Cerreira béna fiának gyógyulására vonatkozott. A Szűzanya azt válaszolta, hogy nem fogja meggyógyítani és a szegénységből sem szabadítja ki, azonban a beteg gyermek a családjával együtt imádkozza a rózsafüzért, ez esetben az élethez szükséges dolgokat meg fogja kapni. (Father John de Marchi I.M.C.: The true story of Fatima 91. o.; P. Luis Gonzaga Ayres da Fonseca, S.J.: Nossa Senhora de Fátima – Editora Vozes, Petrópolis, Brasil, 5a ediçao, 1954. 42. o.)
A látnok ekkor egy különleges kívánsággal hozakodott elő: azzal, ami őt leginkább foglalkoztatta, vagyis, hogy az emberek, de főként saját családja nem hisz a jelenések valódiságában.
– Tegyen egy csodát, hogy mindenki higgyen!
– Három hónap múlva olyan csodát teszek, hogy mindenki hinni fog. Hozzatok áldozatokat a bűnösökért, és gyakran imádkozzátok, különösen ha valamilyen áldozatot hoztok: "Ó Jézus, az irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és engesztelésül Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnökért. "
     Eközben ismét kitárta kezét és a belőle áradó titokzatos fénysugár megnyitotta a földet... A megdöbbent gyerekek a poklot látták megnyílni a lábuk előtt. Erről Lúcia később így írt: "Egy lángtenger tárult a szemünk elé. Láttuk a tűzbe merült, áttetszően parázsló fekete vagy barna színű ördögöket és az emberi lényekhez hasonló elkárhozott lelkeket. Súlytalanul ide-oda hánykolódtak a belőlük előtörő lángnyelveken és füstfelhőben.
Kiáltoztak és sóhajtoztak a fájdalomtól és a reményvesztettségtől. Az ördögöket iszonyatos alakjukról lehetett felismerni, mintha félelmetes, ismeretlen állatok lettek volna, melyek átlátszóan izzottak, mint a fekete szén. Mindez nagy félelmet ébresztett bennünk.
     Reszketve és segélykérően emeltük tekintetünket a Szűzanya felé, aki jóságosan és szomorúan mondta:
– A poklot láttátok, ahová a szegény bűnösök lelkei jutnak. Az ő megmentésükre akarja Isten megalapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszitek, amit mondok, sok lélek megmenekül és béke lesz. A háborúnak vége lesz. Ha azonban továbbra is megsértik Istent, egy még sokkal borzalmasabb háború kezdődik XI. Piusz uralkodása idején. Ha majd egy ismeretlen fény világítja be az éjszakát, tudjátok meg, hogy ez lesz a nagy jel, amely által Isten arra figyelmeztet, hogy háborúval, éhséggel, az egyház és a Szentatya üldözésével bünteti a világot bűneiért. (Lúcia szerint ez a fényjel 1938. január 25-éről 26-ára virradó éjszakán tűnt fel. Egyes tudósok szerint északi fény volt, amit Európában is lehetett látni. Mivel Lúcia meg volt győződve, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a világháború, mindent megtett, hogy teljesüljenek azok az ígéretek, amelyeket kapott. Ebből a célból levélben fordult közvetlenül XI. Piusz pápához.) "Azért, hogy ezt megakadályozzam (világháború kitörését), kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az első szombati engesztelő szentáldozásokat. Ha meghallgatják kérésemet, Oroszország meg fog térni, és béke lesz. Ha nem, az egész világon elterjeszti tévtanait, háborúkat és üldözéseket provokál: a jókat megölik, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül. A végén, Szeplőtelen Szívem fog diadalmaskodni. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, amely meg fog térni, s egy ideig béke lesz a földön Portugália mindvégig meg fogja őrizni az igaz hitet. Senkinek se mondjátok ezt, de Ferencnek elmondhatjátok."
     Befejezésül a Szent Szűz ezt kérte: A rózsafüzér minden tizedéhez fűzzétek hozzá: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra.
     A pokol víziójával a Szűzanya figyelmeztette az embert, hogy a legnagyobb tragédia a bűn és a bűnös élet, amely fokozatosan Isten teljes elvetéséhez, a pokolba vezet. Tudatosítani kívánja, hogy sok lélek saját akaratából megy az örök kárhozatra, hagyja, hogy a bűn rabjává váljék, elutasítja a parancsolatokat, abbahagyja az imádságot, nem járul a szentségekhez.
     Az örök kárhozat egy olyan valóság, amely felé minden istentagadó ember sodródik, ha elutasítja Isten szeretetét, irgalmasságát, vagyis úgy él, mintha Ő nem létezne. Az első fatimai titokra utal Szent Fausztina nővér leírása is a pokol valóságáról: „Isten parancsára lent voltam a pokol mélységeiben (…), hogy elmondhassam és bizonyíthassam a lelkeknek, hogy a pokol valóban létezik. A legtöbb ottani lélek korábban szintén nem hitte, hogy a pokol létezik.” (Irgalmasság Napló 741).
     Az Úristen „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).

Virágok Jézusnak

     Az Úrnapi körmenetre kiválasztották Lúciát, hogy fehér ruhában virágszirmokat hintsen az Oltáriszentség előtt. Amikor ezt Jácinta megtudta, megkérte unokatestvérét, járjon közbe érdekében, hogy ő is a virágot hintő lányok közé kerülhessen.
     Kívánságát nem volt nehéz teljesíteni. Az ünnep előtti próbán a tanító néni magyarázta el, hogyan kell Jézus előtt hinteni a virágokat.
– És meglátjuk Jézust? – kérdezte izgatottan Jácinta.
– Természetesen, a plébános úr fogja vinni. – válaszolt a tanítónő.
Jácinta ugrándozott örömében és gyakran kérdezősködött, hogy soká lesz-e még Úrnapja.
     Amint elérkezett a várva-várt nap, és a kislányok ünnepélyesen kiöltözve lépdeltek a baldachin előtt kezükben virágszirmokkal teli kosárkával, Lúcia hintve jelezte Jácintának, hogy tegye ugyanazt. Ő azonban szemeit
egyfolytában az Oltáriszentségre szegezte, és úgy látszott, mint aki keres, de semmi mást nem lát. A körmenet végén kosárkája még tele volt virágokkal.
– Miért nem szórtál virágot Jézus elé? – vonták kérdőre többen is.
– Mert nem láttam Őt! – válaszolta Jácinta kérdőn értetlenkedve. Meg is kérdezte Lúciától:
– És te láttad Jézust?
– Igen! Láttam a Szentostyát! – válaszolta unokanővére, ám látván a kicsi értetlenségét, még hozzáfűzte: – Az Oltáriszentségben van elrejtőzve, hogy magunkhoz vehessük a szentáldozáskor! Jácinta tekintete megenyhült, és nyomban rákérdezett:
– És beszélhetsz Vele, amikor áldozol?
– Igen!
– És miért nem látod őt?
– Azért, mert el van rejtőzve.
– Ó, de szeretnék már én is szentáldozni! – mondta vágyakozón a kislány.
     És Jácinta ettől kezdve, többnyire az „Elrejtőzött Jézusnak” nevezte az Üdvözítőt.

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.
     Dziwisz érsek: »A Szentatya mennyei jelet látott mindebben, mi pedig – az orvosokat is beleértve – csodának tartottuk a történteket. Úgy tűnt, hogy mindent egy láthatatlan kéz irányít. A merénylet másnapján a pápa áldozott, a következő nap pedig még ágyban fekve, de velünk koncelebrált. A szentatya nem tette félre zsolozsmáskönyvét.       Emlékszem, hogy a merénylet másnapján, alig hogy visszanyerte az eszméletét, máris azt kérdezte: „Már elmondtuk a kompletóriumot?” Minden este szentmisét mutattunk be, és utána litániát imádkoztunk a Szűz Anyához. A szentatya a nővérekkel énekelt. A kórház dolgozóinak leghőbb vágya a miséjén való részvétel volt.
Május 23-án az orvosok azt írták a napi jelentésükben, hogy a beteg állapota már nem életveszélyes«.

(Alábbi képek: 1) A gyilkos golyót befoglalták a Fatimai Szűzanya Koronájába. 2) A Szentatyát, meggyőződése szerint a Szűzanya mentette meg.)

Szent Pio atya könyörögj érettünk!

A második jelenés, június 13-án

     A második jelenés előtt a látnokok ismét fénysugarat láttak, amit bár villámnak neveztek, valójában az egyre közeledő fény visszaverődése lehetett. A helyszínre jött mintegy ötven körülállóból sokan látták, hogy a beszélgetés kezdetét követő percekben a Nap elsötétült. Mások arról számoltak be, röviddel azelőtt, hogy Lúcia elkezdett beszélni, a tölgybokor csúcsán lévő fiatal ágak mintha meghajlottak volna. Néhányan "méhzümmögést" hallottak azalatt, amíg a Szűzanya a látnokokkal beszélt.
     A jelenés alkalmával Lúcia szólalt meg elsőnek. ,,Mit kíván?” (Jellemző, hogy május és augusztus kivételével minden találkozáskor a legidősebb látnok szólal meg először.) ,,Jöjjetek ide a jövő hónap 13-án is. Imádkozzátok mindennap a rózsafüzért (a Szent Szűz ezt a kérését minden fatimai jelenése alkalmával elmondta!) és tanuljatok meg olvasni. Aztán majd megmondom, hogy mit akarok.” Lúcia közbenjárt egy beteg gyógyulásáért. A válasz: ,,Ha megtér, az év folyamán meg is gyógyul.”
     Lúciát élénken foglalkoztatta az üdvösség, s rá akarja venni a Szent Szüzet, hogy vigye mindhármójukat az égbe.
A jelenés asszonya így válaszol: ,,Igen, hamarosan jönni fogok Jácintáért és Ferencért, de neked továbbra is itt kell maradnod. Jézus téged akar felhasználni, hogy engemet jobban megismerjenek és szeressenek. Meg akarja alapítani a világban Szeplőtelen Szívem tiszteletét.” Lúcia érthetően nem lelkesedik. Szomorúan kérdezi: ,,Akkor egyedül maradok?” ,,Nem, leányom! Ne csüggedj el és ne szenvedj emiatt nagyon! Az én Szeplőtelen Szívem lesz a te menedéked és Istenhez vezető utad.”
     Abban a pillanatban, amikor ezeket a szavakat mondta, kitárta kezeit, és másodszor árasztott el bennünket ennek a mérhetetlen fénynek visszfényével. Ebben a fényben Istenbe merülve láttuk magunkat. Jácinta és Ferenc a fénynek azon a részén állt, amely az ég felé emelkedett, én pedig azon a részén, amely a földre áradt. A Szűzanya jobb tenyere előtt egy tövisekkel körülvett szív volt, úgy látszott, mintha ezek a tövisek átszúrnák. Megértettük, hogy ez Mária Szeplőtelen Szíve, amelyet az emberek bűnei sebeztek meg, és amely engesztelést kíván.
     Amikor a Szűzanya keleti irányba eltűnt, néhányan, akik egészen közel álltak észrevették, hogy a tölgybokor csúcsán lévő hajtások ugyanabba az irányba kissé meghajoltak. Csak órákkal később nyerték vissza eredeti helyzetüket.
     A két testvér, Jácinta és Ferenc ezt követően a közeli égbeköltözésükre készültek. (Ferenc 1919. április 4-én, Jácinta 1920. február 20-án halt meg.) A gyermekek minden erejükkel a Szűzanya kérésének teljesítésére, a bűnösök megtérítésére törekedtek, példaként a világnak.
     A fatimai gyermekek iránti tisztelet az évek múlásával egyre szélesebb körben elterjedt. 62 ország püspökeitől érkezett beadvány a Szentszékhez, kérve a boldoggá avatásukat. Marto Jácinta és Ferenc életszentségének vizsgálatához, egy döntő alapfeltételt kellett tisztázni, hogy ennyire fiatalkorú gyermekek képesek-e hősies fokon gyakorolni az erényeket, amely a boldoggá- vagy szentté avatás elengedhetetlen feltétele. A két fatimai pásztor, Jácinta és Ferenc boldoggá avatásával új fejezet nyílt az Egyházban. Első alkalommal nyert ugyanis elismerést, hogy olyan gyerekek is példát adhatnak a világ számára, akik nem haltak vértanúhalált, vagyis a két fatimai pásztor esetében nem volt szükséges a mártírhalál bizonyítása ahhoz, hogy az egyház példaként állíthassa őket a világ elé.
A nagy esemény, 2000. május 13-án valósult meg, amikor II. János Pál pápa fatimai zarándoklata alkalmával boldognak nyilvánította Marto Jácintát és Marto Ferencet.

2017. május 13-án Ferenc pápa szentté avatta a két kis pásztort!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Francesco Crucitti sebész professzor különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára (Ld. lentebb!), így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: »amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült: a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást.
     Megvizsgáltam a hasüreget, és több sebet találtam benne. A vékony és a vastagbél sérült. Egyes repedéseket maga a lövés okozott, mások továbbrepedtek. A mesenterium, a bél vékony hártyája, ahonnét a vékonybélbe vezető hajszálerek indulnak, több helyen sérült. Reszekciót végeztem, átöblögettem a hólyagot, megvarrtam a szigmabelet. Ott, a vastagbél utolsó részén borzalmas seb éktelenkedett, melyet az egyik lövedék okozott. Miután elállítottam a vérzést, megvizsgáltam az érrendszert és megállapítottam, hogy milyen súlyosak a sérülések, tudatosult bennem, hogy a beavatkozás részemről elsősorban higgadtságot igényel. Tudatában voltam a helyzet komolyságának, de biztos voltam abban is, hogy az eredmény pozitív lesz.
     Egyetlen életfontosságú szerv sem sérült, nem sérült sem az ütőér, sem a csípőverőér, sem a húgyvezeték. A lövedék áthatolt a keresztcsonton, miután elszakította a hasfal elülső részét. A keresztcsont előtt található érrendszeri sérülés sok gondot okozott nekünk. Hogy a vérzést megállítsuk, egy különleges anyaggal kellett az ereket bevonni. De a lövedék csak súrolta a fontosabb szerveket, melyeknek a komoly sérülése halált okozhatott volna. Úgy tűnt, az idegrendszer sem roncsolódott.
     Mindez teljesen megdöbbentő volt. De mivel a beteg még mindig eszméletlen volt, nem tudhattuk biztosan, hogy az idegrendszer sérült-e. Erről csak akkor győződhettünk meg, amikor páciensünk már mozogni kezdett«.
Dziwisz érsek: „A műtét után a szentatyát az intenzív osztályra vitték. Az orvosok még tartottak esetleges gyulladásoktól vagy más komplikációktól. A következő három nap borzalmas volt. A szentatya borzalmasan szenvedett. Mindenhonnan csövek álltak ki belőle, és rengeteg helyen fel volt nyitva a teste. A szentatya, állapotához képest nagyon gyorsan gyógyult. Az intenzív osztályon május 18-ig maradt”.

(folyt.)

    Volt egyszer egy fogadó, melyet "Ezüst Csillag"-nak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván - nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába, mert a várt nyereséget nem tudta elérni. 

Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.

– Az lehetetlen – mondta a fogadós. – Nemzedékek óta "Ezüst Csillag" a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.

– Nem! – állította a bölcs határozottan –, mostantól fogva "Öt Harang"-nak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.

– Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?

– Csak próbáld ki, és meglátod – mosolygott a bölcs.

Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és ottmaradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett.

Tanulság: Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.

forrás:http://jellem.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1093538

A Szent Szűz első jelenése, 1917. május 13-án

     Az angyal III. jelenését követően csaknem nyolc hónappal később, 1917. május 13-án került sor a Szent Szűz első jelenésére Fatimában, a Cova da Iria egyik lejtőjén. A jelenést megelőző fényvillanásból a gyermekek közeledő zivatarra gondoltak. Gyorsan haza akartak menni, de újabb fényvillanást tapasztaltak, a következő percben pedig egy fehérbe öltözött asszonyt pillantottak meg egy törpetölgybokor felett, aki a ,,Napnál is fényesebb volt”.
     A gyermekeket megdöbbentette a jelenés váratlansága és szépsége. A Szűzanya szólalt meg először. ,,Ne féljetek, nem bántalak benneteket.” Lúcia ocsúdott fel elsőnek és megkérdezte: ,,Honnan jön?” – ,,Az Égből” – volt a válasz. Lúcia következő kérdése talpraesettséget árul el: ,,S mit kíván tőlünk?” A jelenés asszonya erre így felelt: ,,Azért jöttem, hogy kérjelek benneteket: jöjjetek a következő hat hónapban is ide, ugyanezen a napon és ugyanebben az órában. A végén megmondom, hogy ki vagyok és mit akarok. Visszatérek még egy hetedik alkalommal is.”
     Lúcia felbátorodik, és ebben a helyzetben a világ legtermészetesebb kérdését fogalmazza meg, amiből újabb párbeszéd kerekedik. ,,Én is az égbe fogok jutni?” ,,Igen”. ,,És Jácinta?” ,,ő is.” ,,És Ferenc?” ,,ő is, de addig még nagyon sok rózsafüzért kell elimádkoznia.” A legidősebb látnok tovább kérdez nemrégen elhunyt barátnői felől. ,,Maria das Neves szintén már az égben van?” (16 éves lehetett, amikor meghalt.) ,,Igen.” ,,És Amália?” (Ez a hölgy 18-20 éves korában halt meg.) ,,ő még a világ végéig a tisztítóhelyen marad” (!) – volt a válasz. (Ez a rövid, néhány mondatos és példa nélkül álló párbeszéd mélyen elgondolkoztatja a teológusokat és az egyszerű híveket egyaránt.)
     A beszélgetés irányítását Mária vette át: ,,Fel akarjátok magatokat ajánlani Istennek? Elfogadjátok kezéből a szenvedést, amit majd számotokra küld, jóvátételül minden bűnért, amivel őt bántják meg, és a bűnösök megtéréséért?” A hét, a kilenc és a tízéves látnok még alig tud valamit az életről, a szenvedésről. Talán a kérdés súlyát sem érzik igazán. A válasz is gyermekre jellemző: szívből jövő és őszinte. Mindössze egyetlen szó: ,,Igen.”
     A Szent Szűz megjegyzi: ,,Valóban sokat fogtok szenvedni, de Isten kegyelme lesz menedéktek.” Majd hozzáfűzte: ,,imádkozzátok mindennap a rózsafüzért, hogy kieszközöljétek a világ számára a békét és a háború hamarosan befejeződjön.” Szavait befejezve Mária lassan fölemelkedett keleti irányba, és a végtelen messzeségben eltűnt. A fény, ami körülvette, mintegy utat nyitott számára az égboltozaton. Ettől a találkozástól kezdődően a látnokok életét a munka és az imádság mellett az igen kemény áldozatvállalás is jellemezte. Különösen a hétéves Jácinta járt elől hősiesen.
     Amikor Walsh professzor interjújában azt a kérdést tette fel, hogy Lúcia nővér az angyal és a Szűzanya szavait szó szerint idézi-e, vagy csak értelem szerint adja vissza őket, Lúcia nővér a következőket válaszolta:
„Az angyal szavai erősek, ellenállhatatlanok voltak, természetfeletti valóságuk volt, ezért nem is lehetett azokat elfelejteni. Úgy tűnt, pontosan és kitörölhetetlenül az emlékezetembe vésődtek. A Szűzanya szavaival kapcsolatban más a helyzet. Nem voltam biztos benne, hogy minden egyes szó pontosan megfelel-e a Szűzanya szavainak. Inkább az értelmük jutott el hozzám és azután próbáltam meg azt, amit megértettem, szavakba foglalni. Nem könnyű ezt megmagyarázni.”

(Prof. William Thomas Walsh: Our Lady of Fatima, 4th printing, (1947) angol nyelvű kiadás, 244. o.)

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Szent II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław Dziwisz atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.” Amikor a pápát behozták a kórházba, már minden elő volt készítve a műtéthez, de a sebesültet is elő kellett készíteni. Mindez percek alatt történt, miközben ő élet és halál között volt!
     Amikor a haldoklót a műtőbe szállították a tizedikről a kilencedik emeletre, már mindenki Crucitti professzort kereste, aki csodával határos módon épp időben érkezett a Gemelli klinikára.
Dziwisz bíboros: „Francesco Crucitti sebész professzor különleges szerepet kapott. Később bevallotta nekem, hogy aznap nem volt ügyeletes, épp otthonában tartózkodott, amikor valami a klinikára vonzotta. Már a kocsijában ült, amikor rádión keresztül hallotta, hogy mi történt. Azonnal elvállalta a műtétet, és ebben asszisztensei Manni professzor, sürgősségi szakorvos, dr. Manzoni kardiológus, dr. Breda belgyógyász és a vatikáni orvos voltak. A betegek kenetét a szentatyának pillanatokkal a műtét kezdete előtt szolgáltattam ki, néhány perccel 18 óra előtt. A műtőben tolongtak az orvosok. A helyzet nagyon komolynak tűnt”. A műtétre való előkészítéskor megállapították, hogy a pápa állapota kritikus. Rengeteg vért veszített, vérnyomása életveszélyes szintre csökkent. Pulzusa már alig volt érzékelhető. A vérveszteség mértéke miatt a halál bármely pillanatban beállhatott volna.
     Dziwisz érsek: „A vért, amelyet a szentatyának próbáltak adni, a szervezete nem fogadta be. A klinikán azonban voltak ugyanolyan vércsoportú orvosok, akik gondolkodás nélkül vért adtak a pápa életének megmentésére”. A remény lassacskán visszatért, amikor a műtét közben kiderült, hogy az életfontosságú szervek közül egy sem sérült. A műtét rendkívül bonyolult volt. 5 órán és 20 percen át tartott. Az egész hasüreget ki kellett tisztítani, a vérveszteség következményeit jóvá kellett tenni és szükség volt 55 cm bél kivágására.

(folyt.)

(Képen: A pápa ruháján a 3 lövedék bemeneti helye!)

Barlay Ö. Szabolcs OCist írása nyomán http://www.inditlak.eoldal.hu/cikkek/elmelyules/----uram--tanits-meg-minket-szeretni---.html   

     „Nagy dolog a szeretet” – írja Kempis Tamás. Igen! Ez a legnagyobb emberi élmény. Ezt vallják a nagy gondolkodók Szent János apostoltól kezdve, – akiről az Írás annyiszor megjegyzi, hogy ő az, akit nagyon szeretett az Úr. És Szent Pál szeretethimnuszánál szebbet eddig senki nem tudott írni. Állandóan hangoztatja is, hogy „mindaz, amit tesztek, szeretetből történjék” (1Kor 16,24), és „mindennek a szeretetben kell meggyökerezve és megalapozva lennie.” (Ef 3,14).
     Aligha tévedek, ha azt mondom, hogy a világon a legnagyobb kincs a szeretet. Ugyanakkor egyre jobban tapasztaljuk, hogy ma már a legritkább kincs. 
     Hogy mennyire a szeretet körül forog az élet, mutatja, hogy még a mostani politikai helyzet mögött is lényegét tekintve ez áll. Hiszen mi másról szól a brutalitások miatt hírhedt iszlám invázió, mint arról, hogy van egy vallás, melynek sem istene, sem prófétája nem tanítja, hogy az Isten maga a szeretet. Épp ellenkezőleg, arra buzdítja a fél világot benépesítő követőit, hogy tűzzel-vassal, késsel, tőrrel, pisztollyal, ha kell, önmagukat is felrobbantva terjesszék az "egyetlen igaz vallást". Most kell ráébrednünk mindannyiunknak arra, hogy minket Jézus Krisztus tanított meg szeretni. Mind egyéni, mind közösségi, társadalmi, európai, globális életünk, egész sorsunk attól függ, hogy milyen fokon valósítjuk meg Jézus Krisztus szeretet eszméjét.

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt azért illenék tudni minden kereszténynek, különösen azoknak, akik népeket, országokat vezetnek. Ám okkal azt is elvárná az ember, hogy egy evangélikus lelkész lánya, volt ifjúkommunista (FDJ) is tisztában legyen azzal, hogy nem lehetséges integrálódás az élet és a halál kultúrája között! Az ő (és hatékony tanácsadói) tudathasadásos téveszméinek árát most fizeti meg egész Európa).

Az  angyal harmadik jelenése

     Ez a jelenés 1916 nyarának végén vagy az ősz elején történt ismét a Cabeço-sziklabarlangnál. Lúcia a következőképpen írja le az eseményeket:
Mihelyt odaértünk, először térden állva a rózsafüzért kezdtük imádkozni, majd arcunkat a földhöz érintve, az angyal imáját ismételgettük: "Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Tebenned és szeretlek Téged" stb. Nem tudom hányszor ismételtük ezt az imát, amikor fölöttünk egy ismeretlen fényt láttunk felvillanni. Fölkeltünk, hogy lássuk mi történt. És megpillantottuk az angyalt. A bal kezében egy kelyhet tartott és fölötte egy ostya lebegett, amelyből néhány vércsepp hullott a kehelybe.
     Az Angyal a kelyhet és az ostyát a levegőben hagyta lebegni, majd leborult és háromszor ismételtette velünk:
– Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek. Felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét. Aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
     Azután fölemelkedett, kezébe vette a kelyhet és az ostyát. Ez utóbbit nekem nyújtotta, a kehelyben lévő vért pedig Jácinta és Ferenc között osztotta meg. Közben így szólt:
– Vegyétek Jézus Krisztus Testét, és igyátok Vérét, akit a hálátlan emberek szörnyen megbántanak. Engeszteljetek bűneikért, és vigasztaljátok a jó Istent!
     Újból a földre térdelt, és velünk együtt háromszor megismételte ugyanazt az imát: "Legszentebb Szentháromság...", majd eltűnt.
     A természetfölötti erő teljesen hatalmába kerítette a három gyermeket. Mindenben utánozták az angyalt, vagyis letérdelve ismételték imáját. Isten jelenlétét annyira érezték, hogy sokáig még saját ottlétüket se vették észre. Abban a testtartásban maradtak, amelyben az angyal hagyta őket.                      Ezekben a napokban külső tevékenységüket a természetfölötti erő kisugárzásában végezték. A béke és boldogság érzése oly nagy volt bensőjükben, hogy lelküket teljesen Isten felé irányította – és ez a jelenlét –, a testi gyengeség helyett bizonyos mozgékonyságot idézett elő, valami ujjongó örömet és fáradatlan lelkesedést. Csak vezekeltek és engeszteltek. A látnokok senkit sem avattak be a történtekbe, ezt októbertől májusig sikerült is megtartaniuk, de a Szent Szűz első jelenése után Jácinta erős belső indításra mégis elmondta édesanyjának.

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

A pápa elleni Merénylet

     1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szent Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehmet Ali Agca három méteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját.
     Stanisław Dziwisz érsek így emlékezik vissza az eseményre: „Borzasztó dörrenést hallottunk. Rögtön felfogtam, hogy valaki lőtt. De kicsoda? És akkor megláttam, hogy a szentatya megsebesült. Imbolygott, de nem látszott sem vér, sem sebesülés. Azt kérdeztem: hol? A hasára mutatott. Még azt is megkérdeztem: nagyon fáj? Azt felelte: igen. Mögötte állva folyamatosan tartottam, nehogy elessen. Félig fekve rám támaszkodott a kocsiban, és így odaértünk a mentőautóhoz, amely a vatikáni falakon belül, az elsősegély pontnál állt.
     A szentatya szeme le volt csukva, nagyon szenvedett, rövid fohászokat imádkozott. Ha jól emlékszem, leggyakrabban ezt mondta: Mária, édesanyám! Mária, édesanyám! Buzzonetti doktor és Kamil testvér, egy ápoló együtt jöttek velünk a mentőautóban. Nagyon gyorsan hajtottunk. Pár száz méter után a mentő szirénája elnémult. Azt a távolságot, amit általában az ember fél óra alatt tesz meg, mi nyolc perc alatt tettük meg, és mindezt a nagy római forgalomban!
     Útközben a szentatya borzalmasan szenvedett, és egyre gyengülő hangon fohászkodott. Egy szóval sem panaszkodott vagy siránkozott, végig elmélyülten imádkozott és elmélkedett. Később elmondta nekem, hogy egészen a kórházba érkezésünkig magánál volt, csak amikor megérkeztünk, akkor vesztette el az eszméletét.
A klinikán döbbenten fogadták – nem is csoda. A sebesültet a tizedik emeletre vitték, ahol egy szoba az ehhez hasonló különleges helyzetekre volt előkészítve. A szentatyát – állapota stabilizálása után – azonnal a műtőbe vitték.”

(folyt.)

SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Casciai Szent Rita 1381-ben született az itáliai Cascia melletti Roccaporenában. Ifjúkorától szerzetesnő szeretett volna lenni, de korának állandó polgárháborús viszonyai miatt, kénytelen volt feleségül menni az egyik "bandavezérhez". Egy ikerpár fiuk született. Az erőszakos, italozó és a gyilkolástól sem visszariadó férjét türelemmel, szeretettel és állandó imával sikerült megtérítenie, amit persze a bandatársai nem néztek jó szemmel és megölték!
Rita két fiát a "vérbosszú" bűnétől a végzetes pestisjárvány mentette meg.
Ezt követően a casciai Ágoston-rendi nővérekhez igyekezett belépni, amely csak rendkívüli csodával sikerült! Megjelent neki Szent Ágoston, Keresztelő Szent János és Tolentínói Szent Miklós és a rendház zárt kapuin át bevitték a kolostorba, ahol 1447. május 22-én halt meg. Megkapta Krisztus töviskoronájának egy stigmáját a homlokán, melynek fájdalmait és a környezetére ható kellemetlenségeit türelemmel viselte. Szent Rita, Szent Ágoston lelkiségét követve a Keresztrefeszített Krisztus tanítványa lett. Átélve a szenvedések mélységeit, megtanulta megérteni az emberi szív gyötrelmeit. Így lett a szegények, a bajbajutottak és kétségbeesettek közbenjárója! Széleskörű népszerűségének magyarázata a mindennapi életszentsége, melyet úgy feleségként, anyaként, mint özvegyként, végül pedig ágoston-rendi apácaként is példásan megtudott élni.
      Casciai Szent Rita, egyike a "lehetetlen dolgokban segítő" szenteknek. Bizalommal fordulhatunk hozzá megoldhatatlannak látszó élethelyzetünkben!

1900. május 22-én avatta szentté XIII. Leo pápa. Szent II. János Pál pápa, így jellemezte:

Szent Rita megtestesítette a női géniuszt!

Attribútumai a tövistüske (homlokseb), a méhek és a piros rózsa, mely tiszteletének jelképe!

Az  angyal második jelenése

      A második angyali jelenésre a nyár közepén, a kánikula napjaiban, az ebéd után, Lúciáék fákkal körülvett árnyas kútjánál történt (Loca). Hirtelen ugyanazt az angyalt látták, mint az első alkalommal, aki így szólt:
– Mit csináltok? Imádkozzatok! Sokat imádkozzatok! Jézus és Mária Szíve általatok akarják irgalmasságuk tervét megvalósítani. Szakadatlanul imádkozzatok és hozzatok áldozatot a mindenható Istennek!
– Hogyan hozzunk áldozatot? – kérdezte Lúcia.
– Mindent, amit tudtok, ajánljatok fel áldozatul a bűnök engesztelésére, amelyekkel megbántják Istent és imádkozzatok a bűnösök megtéréséért. Így ki fogjátok eszközölni hazátok számára a békét. Én vagyok Portugália őrangyala. Mindenekelőtt fogadjátok megadással azokat a szenvedéseket, amelyeket Isten küld nektek, és viseljétek el türelemmel.

     Lúcia így beszélte el: az angyal szavai fénysugárként hatoltak lelkünkbe. A fényben felismertük, hogy ki az Isten, mennyire szeret bennünket, és azt akarja, hogy viszontszeressük. Felismertük az áldozat értékét és azt, hogy mennyire tetszik ez Istennek, és az áldozatok révén hogyan téríti meg a bűnösöket. Ettől kezdve tehát mindent felajánlottunk Istennek, ami bántott bennünket, de akkoriban még nem kerestünk más önmegtagadási és vezeklési gyakorlatokat azon kívül, hogy órák hosszat földre borulva az angyal imáját ismételtük.  
     A három látnok a természetfeletti erő és az események hatására teljesen megváltoztatta életét. Bár külsőleg semmi különös nem történt. A világ nem látta, hogy a gyermekek az intenzív életszentség útjára léptek. Teljesen átitatódtak Lélekkel.

(Alább, a "kút" korabeli és mai képe!)

     Csíksomlyótól 32 km-re északkeletre, a Tatros felső szakaszán, a Gyimes völgyben van Gyimesbükk, az utolsó falu Erdélyben. A falu túlsó végén húzódik az ezer éves magyar határ. Ma is áll az egykori vasúti őrház, amely a 17. században épült a Rákóczi vár romja mellett. Ennek sarkánál az Észak-Erdély visszacsatolásakor a honvédek által betonból és kőből készített Magyar Korona. Sokáig itt volt a vasút, a magyarországi vasút vége. A Tatros folyó és a vasútvonal itt hagyja el Erdélyt, és lép át Moldvába. Az itt található vámházat és a mellette lévő Rákóczi-vár romjait évről évre turisták ezrei keresik fel.

Csíksomlyó a trianoni tragédia után vált csak igazán zarándokhellyé. És ekkor egy új szimbólumot is vett magára a szeretett Kegyszobor. Mert innentől nemcsak a katolikus hitünkért való kiállást, hanem a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében, összetartását és várva várt győzelmét is magára vette Boldogasszony Anyánk. Ezt énekeljük régi himnuszunkban:

Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott,

Szent László király is minket reád bízott.

Magyarországról, édes hazánkról

Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!

 Csíksomlyói segítő Szűz Mária könyörögj érettünk!

(Források a negyedik részben)

Az  angyal első jelenése

     1916 tavaszától 1917. október 13-ig három angyali, és hat Mária-jelenésről tudunk.
     Az első angyal-jelenés 1916 tavaszán vagy nyarán történt Aljustrel közelében a Cabeço hegyoldal sziklabarlangjában.
     Lúcia (ekkor még írástudatlan) nem emlékszik pontosan az angyali jelenések napjaira, lényeg, hogy egy verőfényes napon a három pásztorgyermek ebédhez készülődött. Lúcia beszámolója szerint a következő történt:
„Játszottunk egy kicsit és íme, erős szél rázta meg a fákat. Ez az esemény magára vonta figyelmünket, hiszen csendes idő volt. Ezután bizonyos távolságban a fák fölött keleti irányban vakító fényt láttunk. Ez fehérebb volt mint a hó, úgy nézett ki, mint egy átlátszó ifjú, ragyogóbb, mint a kristály napsütésben. Amint felénk közeledett, ki tudtuk venni vonásait. Egy 14-15 éves ifjú volt. Nagyon meglepődtünk, és el voltunk ragadtatva. Csak akkor szólalt meg, amikor hozzánk ért":
– Ne féljetek, a béke angyala vagyok! Imádkozzatok velem!
     Letérdelt a földre, és homlokával a földet érintette. Természetfölötti kényszertől indíttatva ugyanezt tettük, és háromszor elmondva, megismételtette velünk:
– Istenem, hiszek tebenned, imádlak téged, remélek tebenned és szeretlek. Bocsánatért esedezem hozzád mindazokért, akik nem hisznek benned, nem imádnak, nem bíznak benned és nem szeretnek.
     Az imádság után fölkelt és biztatta a gyermekeket: ,,Így imádkozzatok! Jézus és Mária Szíve kegyesen fogadják imátokat.” Ezt követően a jelenés eltűnt. Az eseményről a gyermekek hallgattak.
Lúcia a jelenések alkalmával mindent látott és mindent hallott, s egyedül csak ő beszélt. Jácinta is látott és hallott mindent, Ferenc azonban mindent látott, de semmit nem hallott. Ennek ellenére Ferenc is érezte a belső kényszerítő erőt, aminek hatására a többiekkel együtt a földre borult. Az imát Lúciától és Jácintától tanulta meg.

(Alsó kép, az angyal-jelenés helye)

A szokásos imáink és szándékaink mellett mondjuk el ezt a könyörgést

· Urunk és Istenünk! Kárpátaljai testvéreinket hozzuk most eléd. Hálát adunk azért, hogy meg akarnak maradni a Veled való közösségben. Kérjük, add meg nekik a reménység ajándékát, hogy minden lehetetlennek látszó helyzetben felismerjék azt, ami békességükre szolgál.

· Védelmezd, Urunk, azokat a férfiakat, akiket katonának vittek. Te védd meg testük és lelkük épségét, és vezéreld haza őket a családjukhoz.

· Azokért a családokért kérünk, akik a behívástól való félelemben élnek. Őrizd meg szívüket és értelmüket a Te békédben!

· Kérünk, Urunk, a külföldre kényszerült kárpátaljai fiatalokért! Ne engedd, hogy elvesszenek a világban! Segíts nekik, hogy értelmes tevékenységre és közösségre találjanak ‒ és add meg nekik is a békét!

· A szétszakadt kárpátaljai családokért kérünk Téged, Urunk! A távolság ellenére is tartsd meg a házastársak egységét, és segítsd őket a mihamarabbi találkozás felé!

· A Kárpátalján egyedül maradt idősekért kérünk Téged, Urunk! Te legyél társuk a magányban, és küldj hozzájuk jólelkű segítőket!

· Kérünk a háborúban elhunytakért ‒ vedd lelküket magadhoz, hogy a Te végtelen szeretetedben mindörökre a Te békédben örvendezzenek!

· Segíts Urunk, hogy a kárpátaljai nemzetiségek között megmaradjon a békesség.

· Esedezve kérjük Urunk, hogy a sötétség erői ne valósíthassák meg pusztító terveiket, a világháborút, a családok bomlasztását és a lelkek vesztét ‒ a Szentlélek, a mi Megvilágosítónk és Erősségünk által! Amen.

https://777blog.hu/2017/06/14/iszlam-vagy-halal-kopt-zarandokbusz-elleni-merenylet-megdobbento-reszletei/

ISZLÁM VAGY HALÁL? – A KOPT ZARÁNDOKBUSZ ELLENI MERÉNYLET

Semen est sangui christianorum – „A keresztények vére a kereszténység magvetése”. /Tertullianus/

     Amikor Manchesterben egy koncert végén 22 ember meghalt egy robbantásban, az egész világ hangos volt a hírektől. Színes képek, interjúk, a hozzátartozók szívet tépő történetei, a túlélők részletes beszámolói töltötték meg a médiát napokon, heteken át… Az egész világ gyászolt.
Öt nappal később 29 egyiptomi keresztény meghalt, amikor a buszukat terroristák támadták meg. Még negyvenketten súlyosan megsérültek, a merénylők elmenekültek. Ez a történet két napig sem élt a médiában. Nem láttunk képeket, interjúkat, a részleteket sem hallottuk a hírekben.

Nos, akkor álljon itt, amiről valószínűleg kevesen hallottak:  

Keresztények egy csoportja – szülők, nagyszülők, gyerekek – egy kolostorhoz indultak zarándoklatra, két busszal utaztak. El Minya városa mellett terroristák állították meg őket. Miután a gyilkosok körülvették az egyik buszt, egyesével kiszállították az utasokat. Ahogy az ajtón kiléptek, egy álarcos fegyveres mindegyiküktől megkérdezte: „Muzulmán vagy?” Egyikük sem volt az.
Ezután mindegyikük kapott egy esélyt arra, hogy megtagadja Jézus Krisztust és áttérjen az iszlámra.

Egymás után minden egyes utast, miután az megvallotta Krisztust és elutasította az áttérést, a terroristák pár lépéssel arrébb hurcoltak és elvágták a nyakát vagy fejbe lőtték. 

Egyesével, tizenkilenc felnőttet és tíz gyereket kényszerítettek választás elé: az iszlám vagy a halál. És amikor nem voltak hajlandóak megtagadni Krisztust, azonnal meggyilkolták őket.
A másik busz utasai a történteket látva megpróbáltak elmenekülni, buszukra tüzet nyitottak a terroristák, 42 embert sebesítve meg.
Miért van az, hogy egy manchesteri tragédia annyival érdekesebb és fontosabb, mint a minyai mészárlás? 
A média inkább azért „menekült el” a keresztény vértanúk elől, mert túlságosan is erős tanúságot tesznek a keresztény hitről. Ha szerencsétlen koncertlátogatók, rosszkor voltak rossz helyen!
De amikor keresztények azért halnak meg, mert nem hajlandók megtagadni a hitüket, az már arról az erőről és szabadságról beszél, amit hétköznapi emberek Krisztusban felfedeztek! Egyetlen épeszű ember sem hal meg tudatosan valamiért, amit nem tart mélységesen igaznak, az életénél is fontosabbnak. A történelemben láthattuk, hogy a keresztény mártírok arra inspiráltak másokat is, hogy kövessék az Üdvözítőt. A világi média éppen ezt nem akarja. 
A Nyugat  keresztény polgárai is hajlamosak hátat fordítani az ilyen mártír-történeteknek, mert a vértanúk hitének ereje, rossz megvilágításba helyezi az ő saját hitük gyengeségét. Amíg az üldözés földjén a keresztények hűségesen eljárnak misére, imádságra annak tudatában, hogy bármelyik pillanatban életüket veszthetik – mi a szabadság földjén könnyedén elhagyjuk a vasárnapi misét, ha ebédre várt vendégekről, a gyerekünk fociedzéséről vagy épp egy kis fejfájásról van szó.

Nehéz közel engedni magunkhoz a mai vértanúk történetét, mert ők szembesítenek minket azzal, hogy nekünk is meg kellene halnunk Krisztusért – meghalnunk legalább a bűnös szokásainknak, ragaszkodásainknak, egy rendetlen kapcsolatnak, komfortérzetünknek. 

A templomainkban azt énekeljük Jézusnak: „Készebb vagyok meghalni, mint Téged megbántani”.
Tényleg? Ők 29-en készen voltak…

     Ifj. János Zsigmond magyar király és Erdély fejedelme a katolikus csíkieket és gyergyóiakat erőszakkal akarta áttéríteni az unitárius hitre. A kereszténynek alig nevezhető unitárius hitvallásról tudni kell, hogy tagadják a Szentháromságot. Erre nyilvánvalóan a katolikus csíki székelyek cseppet sem hajlottak, ezért János király ígéretekkel s fenyegetésekkel próbálta rávenni őket. Végül 1567-ben hatalmas protestáns sereget bocsátott rájuk, hogy erőszakkal térítse el őket a hitüktől.

A csíkiek és a gyergyóiak a Kis-Somlyó hegy lábánál álló ferences templom és kolostor körül gyülekeztek. A papság lelkesítő beszéde és áldása után templomi zászlókkal a királyi sereg elé indultak. Az asszonyok és a gyermekek a templomban maradtak, és a csodatévő Madonnához imádkoztak.

Tolvajos tetőn (985 m) 1567. május 15-én, pünkösd szombatján csaptak össze az erőszakos hittérítőkkel és megfutamították őket. (Ennek emlékét 1996-tól a hegyi átjáró síkján egy hatalmas acélkereszt őrzi.)

A győztes katolikus nép – a győzelem jeleként – nyírfaágakat tűzött az egyházi zászlókra. A somlyói templomban ekkor történt először az a hálaadás, melyet azóta minden évben pünkösdkor búcsújárással ünnepelnek meg.

A kitartó csángó és székely búcsújárás évszázados hagyományt teremtett, és a csíksomlyói búcsú Románia kommunista diktátorának, Nicolae Ceaușescunak az 1989-es bukása után nemcsak az erdélyi, de a világ keresztény magyarságának ökumenikus, közös nemzeti kegyhelyévé és találkozóhelyévé vált.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

     Néhány tisztázandó adat: 1) A három pásztorgyermek nem Fatimában élt (ahol a környék egyetlen temploma volt), hanem ettől 2 km-re lévő Aljustrel nevű tanyán. 2) A jelenleg "Fatimának" nevezett kegyhely szintén nem Fatimában van, hanem az ettől 2-3 km-re lévő Cova Da Iria elnevezésű földterületen, mely Lúcia szüleinek tulajdona volt. 3) Ezen kívül beszélünk még a Cabeço-ról (sziklás, üreges helyről, ahol az Angyal megjelent), a Valinhos-ról (ahol a Szűzanya augusztus 19-én jelent meg) valamint a Loca-ról, ami a Lúciáék háza mögötti kutat jelöli (itt is megjelent az Angyal másodszor 1916-ban).

     A meszes, sziklás, csapadékszegény vidéken a nép nagyon szerényen élt. A köves, rossz minőségű talajon földművelésnek alig volt értelme. Csupán a gyümölcsfák és a legeltetés (juhállomány) biztosította a tanyák megélhetését. Miként fentebb említettem, a nyáj terelése naponta igen hosszú sétákat jelentett. A parasztok gyermeki hite és egyszerűsége példaadó volt. A vasárnapi szentmisékről szinte senki nem hiányzott.
Az Aljustrel nevű tanyán élt az egymással rokonságban lévő két család, Antonio dos Santos és Manuel-Pedro Marto, melyből a történetben szereplő három látnok származott. A Santos család sarja Lúcia. Ferenc és Jácinta pedig a Marto család tizedik és tizenegyedik gyermeke. Együtt őrizték juhaikat. Lúcia 10, Ferenc 9, Jácinta pedig 7 éves, amikor a jelenések 1916 tavaszán elkezdődtek.
     A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy az 1916-ban történt angyaljelenéseket, 1915 áprilisa és októbere között három megelőző – szó szerinti – látomás előzte meg. Lúcia és három másik pásztorlány, Maria Rosa Matias, Teresa Matias és Maria Justino, a Lúcia szülei tulajdonát képező Cabeçonál, mely az Aljustrel és Casa Velha felé eső hegyoldalon van. Az említett gyermekek innen letekintve a völgybe, az erdő fölött „valami felhőszerűséget” láttak, amely fehérebb volt a hónál, átlátszó volt és emberi alakja volt”. „Mintha hószobor lett volna, amelyeket a napsugarak kissé átlátszóvá tettek.” Ez a leírás magától Lúcia nővértől származik. A jelenések Lúcia szüleinek két és fél kilométer távolságra fekvő birtokán történtek, melyet Cova da Iriának neveztek. Ferenc csak látta az Istenanyát, de nem hallotta. Jácinta látta és hallotta beszélni. Lúcia látta a Szent Szüzet, hallotta és beszélt vele. A jelenések mindig ebédidőben történtek.
    A fatimai eseményekről a gyermekeket legelőször a helyi plébános, Manuel Ferreira atya hallgatta ki. A történések és a Szent Szűz kérése csupán utólagosan lettek lejegyezve Lúcia nővér visszaemlékezései alapján, 1921-től, egészen haláláig (2005), számtalan kihallgatás alkalmával. Megjegyzendő, hogy püspöke kérésére a nővér, az események helyeinek azonosítását, 1946. május 20-án végezte el.

     A magyar honfoglalás előtt a székelyek már szent helynek tartották Somlyót, itt tisztelték a Napbaöltözött Babba Máriát, és ez olyannyira nevezetes hely volt, hogy később Szent István is építtetett ide kápolnát. A székelyek a római keresztség felvétele után a Babba Máriát, Boldogasszonynak nevezték.

1345-ben a székelyek által legyőzött tatárok akként nyilatkoztak, hogy őket nem a székelyek győzték le, hanem a székelyek élén egy nagy lovon ülő és a kezében bárdot tartó lovag (Szent László király), aki felett egy tündöklő koronás szép királynő (Szűz Mária) lebegett.

A mai templom elődjeként a 15. században megépült Sarlós Boldogasszony templom volt az a hely, ahol a székely földművesek aratás előtt megáldatták Máriával a szerszámokat. Ez a július 2-i vallási ünnep, az aratás előtti utolsó munkaszüneti nap volt számukra.

A templom- és kolostorépítéssel kapcsolatban jelentős tényező, hogy 1444-ben IV. Jenő pápa mindazoknak, akik az építkezésekben segédkeztek és a szokásos feltételeknek is megfeleltek, teljes búcsút engedélyezett. A mostani híres búcsú eredetét joggal számíthatjuk innen.

A templom építéséhez egyébként, maga Hunyadi János is hozzájárult, sőt a szigorú ferences kolostor alapítását is (1441) neki tulajdonítják! 1462-ben Mátyás király fölmentett néhány székelyt a köteles szolgáltatások alól, és a templom ill. a ferences barátok szolgálatára rendelte őket.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Pünkösd vasárnap
     Ha valaki az Istennel való kapcsolatot keresi, sehol másutt nem találja meg, csak az Egyházban. Csak itt nyerhet bocsánatot bűneire, itt testesülhet bele Krisztusba, részesülhet az ő isteni életéből.
     A Szentlélek éppen azzal dicsőítette meg Jézust, hogy megadta neki, hogy istenfiúi halállal haljon meg, amely önátadás. Vagyis merjen az Atyába belehalni, illetve beleszületni, hiszen ő az Élet, amely elnyeli a halált. Aki Istenbe veti bele magát, bármibe is kerül, az Életet választja.
És félelmetes, hogy Jézus nem szereti jobban az Atyát, mint minket, mert ugyanazzal a szeretettel szereti őt, mint bennünket: a Szentlélekkel. A szeretet nem érzelem és ragaszkodás, hanem a harmadik isteni személy kiárasztása. A Szentlélekkel magába testesít minket, ha akarjuk. Előre megvan a helyünk, hiszen azért ment előre, hogy helyet készítsen nekünk. Akkor foglaljuk el azt a helyet az ő dicsőségében, amikor elfogadjuk az istenfiúság Lelkét, a Krisztust feltámasztó Lelket, a Titokzatos Testet alakító Lelket. A Szentlélek teremtő Lélek: ugyanazt műveli bennünk, amikor hitet támaszt Krisztusban, mint amikor őt feltámasztotta a halálból. Amikor megkaptuk a Szentlelket, új teremtménnyé lettünk, az isteni természet részeseivé. Az Atya a Fiúban szeret minket, kiárasztva ránk a Szentlelket, mi pedig szintén a Fiúban szeretjük viszont őt, miközben mi is árasztjuk
feléje a Szentlelket. Olyan mélységben vagyunk egyek, hogy egyetlen isteni élet van bennünk: Isten szeretete. Isten belső életét kell egymással is élnünk. Ez nem elérhetetlen eszmény csupán, erre képességet is kaptunk.
     Pünkösd az, amikor az Isten élete működni kezd bennünk. 

(vége)

A fatimai események előzményei 1.

      Fatimát, a „világ oltárát” (XII. Piusz), „a természetfölötti kirobbanásának helyét” (Paul Claudel) Mohamed leányáról, Fatimáról nevezték el még a mórok ott tartózkodása idején. (A felső képen Fatima tanyaközpont plébániatemploma.)
     1910. október 5-én kitört a forradalom Portugáliában. A fiatal II. Emánuel király családjával elmenekült.
A hatalom új birtokosai a szbdkművesek voltak. A Lisszabonban 1911. május 26-án tartott általános szbdkműves-napon Alfonso Costa – aki az Egyház és az állam szétválasztásának törvényét tervezte, nyíltan kimondotta politikai céljukat: "Ezzel a törvénnyel a katolicizmus, amely az ország jelenlegi siralmas állapotának fő okozója, két nemzedéken keresztül tökéletesen megsemmisül Portugáliában."
     Ennek megfelelő volt a kormány eljárása is. Minden katolikus és vallásos érdeket vagy ügyet elnyomtak, amennyire lehetett, megsemmisítették. A katolikus intézeteket feloszlatták, az iskolákban a vallásoktatást megtiltották, nagyon sok templomot bezártak, a szerzeteseket elűzték, csaknem minden egyházi kincset lefoglaltak, a legtöbb püspök kénytelen volt elhagyni az országot. Ezzel természetesen együtt járt az erkölcsök elvadulása, az ország gazdasági pusztulása, végül a teljes pénzügyi romlás, minek következtében egyre nagyobb és nagyobb lett a kivándorlás.
    XII. Pius pápa 1942. október 31-én tartott rádióbeszédében találóan jellemezte Portugáliának e legválságosabb idejét: "A sötétségnek és zavarnak tragikus órájában, amikor a portugál állam hajója eltért dicső régi hagyományainak irányától, s mintegy vesztébe rohanva, a legvadabb keresztény és nemzetellenes történelmi viharban, az elkerülhetetlen hajótörés felé sodródott, akkor lépett közbe az Ég kegyes segítsége, egy egészen félreeső, addig teljesen ismeretlen tanyavilágából."   

     A Szent Szűz világtörténelembe való beavatkozásának Fatima még inkább tanúja, mint Guadalupe. 1917-ben – fél évvel az októberi bolsevik hatalomátvétel előtt – a Szent Szűz Fatimában hívja fel a világ figyelmét a Mária-korszak legsúlyosabb, a legtöbb lelki kárt okozó évtizedeire. Figyelmeztet az újabb súlyos szenvedésekre, a tömeges méretű lélekrombolásra, a hatalmilag megszerveződő és a politikai eszközökkel terjesztett ateizmus veszélyére, egy szóval a bűn további hatalmasodásának újabb fejezeteire. Egyben megígéri: ,,a végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni.” A ,,győzelem” szó nem költői fordulat, nem egy korszak lezárását, hanem egy harc – nyilván a sátán elleni harc (ellenségeskedés) – eredményes befejezését, a sátán végső megszégyenülését jelenti. A fatimai események sorozata sok egyéb kérdésben is fontos határkőt jelent a Mária-korszakban. Itt a teljesség kedvéért egyetlen, de meghatározóan fontos kijelentést idézünk Mária szavaiból: ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük.” A Mária-jelenések során Fatimában fogalmazódik meg világosan és egyértelműen a Szent Szűz akarata: legyünk segítségére. A lelkek megmentésében vegyenek részt és fogjanak össze a szavára figyelő emberek.
     Az 1917-es esztendő mind a világtörténelemben, mind pedig az üdvösség történetében igen jelentős dátum. Rengeteg szenvedés és vérontás árán Európa keleti részében új korszak és új eszme indult történelmi útjára.
Ez az új korszak és új eszme úgymond az ember nevében vállalta, sőt erőszakosan, s szervezetten terjesztette az istentagadást mint hivatalos ideológiát. Az üdvtörténet folyamán először jöttek létre azok a politikai feltételek, amelyek világméretekben szolgálták az ateizmust. Ez pedig páratlan pusztítást végzett az istenhit intézményrendszerében, a lelkekben, az élet minden terén szerte a világon.
     Érthető, ha az Egyház Anyja, a Boldogságos Szűz fél évvel az októberi bolsevik puccs előtt, a neki szentelt hónapban, tehát 1917. május 13-án Fatimában újra letekintett erre a sok szenvedést látott s mérhetetlen szenvedés előtt álló világra.
     A lisszaboni egyházmegyéhez tartozó tanyaközpont, Fatima nevét, a jelenések előtt még a portugálok sem ismerték. A régi Fatima 35-40 tanyának volt a központja, ahol mintegy 2500 ember élt, és csupán a közös templom és a plébánia tette Fatimát központtá. Ettől a helységtől 2-3 km-re lévő Cova da Iriá-ban (Szent Irén völgye), ahol a jelenések történtek, ma hatalmas bazilika hirdeti 1917 májusának eseményeit.

Isten teremtette a rosszat?

Egy professzor arról volt híres, hogy kitartóan próbálta cáfolni a keresztény tanokat. Minden szemeszterben megkérdezte az elsősöktől, hogy van-e köztük keresztény. Ha talált keresztényeket, akkor addig érvelt, amíg a hitüket nevetségessé nem tette. Az egyik szemeszterben feltette szokásos kérdését:  "Van-e keresztény közöttünk?" Egy fiú felemelte a kezét.
"Fiatalember" – kérdezte a professzor, – "Mindent Isten teremtett?"
"Igen, uram!" – felelte a fiatal ember.
Ekkor a professzor a következőt mondta: "Ha mindent Isten teremtett, akkor Isten teremtette a rosszat és gonoszságot is!"
A tanuló nem tudott mit válaszolni és a professzor örült, hogy újra be tudta bizonyítani, hogy a keresztény hit csak mítosz.
De ekkor egy másik diák emelte fel a kezét és ezt mondta:
"Uram, kérdezhetek valamit?"
"Igen, természetesen" – válaszolt a professzor.
A fiatalember felállt és azt mondta: "Létezik olyan dolog, hogy hideg?"
"Természetesen, milyen kérdés ez? Sosem fázott még?" – válaszolt a prof.
"Uram, valójában a hideg nem is létezik. Amit mi hidegnek tekintünk, az valójában a hő hiánya. Az abszolút nulla az, amikor egyáltalán nincs hő. A hideg valójában nem is létezik, hanem mi alkottunk egy terminust, hogy leírjuk azt az állapotot, amikor nincs jelen a hő." – Majd így folytatta – "Professzor úr, van olyan, hogy sötétség?"
A professzor újra azt válaszolta, hogy: "Természetesen van!"
"Uram, valójában a sötétség nem létezik. A sötétség akkor keletkezik, amikor nincs fény. A sötétség fogalmát arra használják, amikor nincs jelen fény".
Legvégül a fiatalember megkérdezte:
"Uram, létezik olyan dolog, hogy gonoszság?"
"Természetesen!" – felelte a professzor. – "Ha körbenézünk, akkor erőszakot, gyilkosságot látunk és ezek mind gonoszságok."
"Uram, a gonoszság valójában Isten jelenlétének a hiánya. Isten nem teremtett gonoszságot! Például az igazság, vagy a szeretet olyan erények, mint a hő és a fény. Isten maga a szeretet! Ahol Isten nincs jelen, a helyzet hasonló, mint a hőnélküliség következménye a hideg, amiként a fény hiánya a sötétség!"
A professzor nem tudott semmit mondani.

     A Salvator-kápolnától keletre található a 15-17. században épült Szenvedő Jézus-kápolna, amely egy nyitott kis fülke, belsejében az oszlophoz kötözött Krisztus szobra látható. A pünkösdi búcsú hajnalán a zarándokok e kápolna közelében gyülekezve várják a napfelkeltét.

A Kis-Somlyó hegy déli oldalában látható a Szent Antal kápolna, amelynek létrejötte az 1661. október 21-én, Szent Orsolya napján történt török-tatár betörések idejére tehető. Az első kápolnát Márk Jakab testvér építette, ezt igazolja egy égetett téglába bevésett felirat: „Johannes Mark Ao. 1673.” A Páduai Szent Antal kápolna, fogadalmi vezeklőhely, ahová búcsús szándékkal, imameghallgatás céljából érkeznek a zarándokok.

A két Somlyó hegy közötti nyeregben tartják minden évben, július első szombatján az Ezer Székely Leány Napját. (Ld. lent!)

A Kis-Somlyó lábánál fakad a somlyói borvíz, a lakosság kedvelt savanyú ásványvize, amely vulkáni utóműködés eredményeként jött létre. Ugyancsak itt található a Barátok fürdője is.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Istengyermeki életünk a Szentlélekben
     Miután az Egyházról szóló elmélkedésünk során eljutottunk az istenfiúság valóságához, nézzük meg ennek az ajándéknak az újdonságát. Az Ószövetség nem ismerte az Isten Lelkében történő születést. Bár Joel próféta által előre mondta Isten, hogy „kiárasztom lelkemet minden emberre” (3,1), de ki gondolta volna, hogy ez a harmadik isteni személy lesz. Azt hitték, az isteni erő, az ihletés lesz az. Ezekiel óta az Ószövetség Isten Lelkének kiáradását a messiási időkre várta. Ezt érezte meg Keresztelő János, aki azt mondja, hogy a Messiás Isten Lelkébe fog alámeríteni, megkeresztelni benneteket.
     A két nagy ajándék, a Fiúisten és a Szentlélek akkor lehet a hívőké, ha Jézus felmagasztaltatik. Jézus halálából, az ő átszúrt szívéből árad a víz a keresztség szentségében, s a vér az Eucharisztiában, s mindkettő a Szentlélekben áll fenn. A Fiú és a Lélek tulajdonképpen két nagy ajándék, melyeket az Atya nekünk ad, és egyben önmagát adja. Jézus azért megy el, hogy csakhamar visszajöjjön. Mikor, hogyan? A Szentlélekben. Itt marad a kenyér és a bor színe alatt, és visszajön a Szentlélekben.
Mindkettőnek a feltétele, hogy előbb elmenjen az Atyához. Ha nem ajánlja fel magát áldozatul, nincs Eucharisztia. „És ha én el nem megyek, nem jön el a Vigasztaló.” Szent Pál az Úr Jézus Húsvétjából kiáradó Szentlelket egyenesen azonosítja az Ábrahámnak adott áldással, amely Krisztus Jézus által a pogányokra szállt, hogy a hit által elnyerjék a Lélek ígéretét, (vö. Gal 3,14) És ez már az örök élet kezdete. Halálunk után lényegében nem lesz más életünk, mint amelyik már elkezdődött, istengyermeki életünk a Szentlélekben.
     Ez a normális élet emberileg, pszichológiailag is, mert különben hiányzik valami emberségünkből. Bensőnkben, lelkünk mélyén valami Isten után kiált. Úgy vagyunk megteremtve, hogy valakiben legyünk: Isten gyermekei a Szentlélekben. Ez az istenfiúság már az örökkévalóság kezdete. A mai idő, a mai nap és az eljövendő örök élet találkozik. Az Egyház maga is az időben elkezdett örökkévalóság helye és ideje. Azt megelőzően, hogy Korintusban, Tesszalonikában vagy Budapesten van, Jézus Krisztusban és az Atyaistenben és a Szentlélekben van az Egyház. S a szentmisében, amely, mondjuk, délelőtt 10 órától 11-ig tart, a konszekráció ideje Jézus húsvéti órája, az a pillanat, mikor Krisztust a Szentlélek feltámasztotta a halálból, és a világban jelenvalóvá tette. A Krisztust feltámasztó Szentlélek most is így működik, és a világba hozza a feltámadt Krisztust a kenyér és a bor színébe rejtve. És ugyanakkor létrehozza az Egyházat. Húsvét nyolcadnapján a megkeresztelteknek prédikálva Szent Ágoston azt mondja, hogy amit az oltáron láttok, az ti magatok vagytok.  Azt veszitek magatokhoz, ami ti vagytok: Krisztus Titokzatos Testét.
     Meglepő, mivel zárul, mivel teljesedik be az Egyházról szóló fönséges kinyilatkoztatás. A Szentlélek örökségünk foglalója, míg Isten dicsőségének magasztalására teljesen meg nem szabadítja az ő népét. Az Egyház igazi, mélységes élete – s az örökkévalóságban már csak ez lesz – Isten dicsőségének magasztalása. 

(folyt.)

BEVEZETŐ

     A fatimai üzenet, nem egy adott történelmi időpontot célzó reveláció, hanem – bátran állíthatjuk –, hogy a "végső idők" próféciája. A "végső" kifejezésen, nem valami ma divatos 'kiliaszta', világvégi terminust, hanem egy korszakváltást jelölő meghatározást kell érteni. Nem kell látnoki képesség ahhoz, hogy magunk is belássuk, a világ erkölcsi romlása, eszmei eltévelyedése és harácsoló gazdaságszemlélete óhatatlanul magán hordozza a bármely pillanatban bekövetkező összeomlás és a tömeges kárhozat veszélyét.
     Évszázadnyi áttekintésben a fatimai üzenet aktualitása, nemhogy "lecsengőben" lenne, hanem egyre fájdalmasabb hangon szólítja lelkiismeretünket a maradéktalan és azonnali megtérésre!
     Fatima üzenete a magánkinyilatkoztatások kategóriájába tartozik bár – és elfogadása, követése nem kötelező érvényű –, ám az Egyház a legmagasabb szinten elismerte és követését (a kérések megvalósítását) forrón ajánlja a híveknek! Tanítása ugyanis egyszerű, a tiszta evangélium. Mindaz, ami Fatimában történt – az események és az elhangzott szavak –, fellelhetők az Evangélium lapjain.

Kezdve Keresztelő Szent János bűnbánatra hívó sürgető szaván, az Úr tanításain, a példabeszédeken, a mindennapi élet egyszerűségén, tisztaságán és az imádságon keresztül egészen Jézus eszkatologikus beszédéig.
     A legösszefoglalóbb meghatározást VI. Pál pápa adta Fatimáról: "Az imádság és bűnbánat üzenete". Ezekről külön-külön fogok beszélni a következőkben.
     Sorozatom főcímeként nem véletlenül adtam a Végidők Reménycsillaga megnevezést, hiszen Kondor Lajos verbita atya könyvét, a "Századunk Reménycsillaga, Fatimá"-t (1976) – az ő hozzájárulásával – ezer veszélyen át, utánnyomattam hazánkban 1988-ban.

     Amiként a szovjet propagandaplakátok 1917-es Auróra cirkálója bevilágítja a vöröslő égboltot (amely nem volt igaz), akként hasít a bűnök valóságos sötétségébe, az e tragédiát megelőző 1917-es Fatimai Üzenet Fénye, hogy megmutassa az egyetlen lehetséges utat az emberiség megmentésére!

     Tekintve, hogy több igen neves munkát dolgoztam össze, az egyes szövegkörnyezetben külön-külön, ritkán jelölöm a forrást!

Felhasznált irodalom:

Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő. – Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000. /Rövidítése: JÜ/
Fatimáról beszél Lúcia nővér, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006. /Röv: LN/
P. Kondor Lajos SVD: Fatima, századunk Reménycsillaga. – Magánkiadás a szerző megbízásából – Bp 1989.
Alonso, J. M. - A. P. Riberio: Fatima üzenete és az önfelajánlás. 2. jav. kiad. Eger, 1994.
Antonio Borelli Machado: Fatima. A tragédia vagy a remény üzenete?
L. Gonzaga da Fonesca: Fatima üzenete ma is időszerű. Márton Áron Kiadó Bp. 2002 /Röv: GF/
Montforti Grignon Szent Lajos: A tökéletes Mária-tisztelet. /Röv: TMT/
Szeretetláng Lelki Napló. – Szent István Társulat Budapest 2010. /Röv: római/arab szám/

Internet:
http://www.intratext.com/IXT/HUN0024/__P1.HTM
http://www.intratext.com/IXT/HUN0024/_PP.HTM