Részletek a " Tudósok az emberi lélekről, elméről és tudatról" c. cikkből, mely a Szeressétek egymást katolikus magazin 26. számában jelent meg, 2018-ban.
Az emberi agy sokéves tudományos kutatása elvezette John Eccles Nobel-díja professzort annak igazságához, hogy minden emberben létezik egy nem anyagi "elme", mely az anyagi agy által működik.
Eccles professzor kihangsúlyozza azt a meglepő tényt, hogy az ember élete során a személyes én tudatossága nem változik.
A tudomány azt mondja, hogy a testünkben minden 7-9 évben kicserélődik az összes anyag, beleértve az agyban lévő anyagot (sejteket) is. Ettől mégsem leszünk új emberek. Az emberi agyban 100 millió idegsejt van, és mindegyikük kb. százezer további sejttel van összekapcsolva. Egy konkrét idegsejt az élettartama alatt, részecskéiben 10 ezerszer kicserélődik. Bár az anyag az emberi szervezetben állandóan megújul, az ember mégis megőrzi öntudatát, mely nem változik. "Milyen módon képes egy másfél kilós zselatin-szerű anyag, melyet agynak hívunk, kialakítani az identitásunkat?" – kérdezi Greg Peterson a Christian Century c. magazinban.
Nagyon naiv állítás az, hogy az emberi kultúra és a gondolatok gazdagsága, a civilizáció fejlődése és az erkölcsi rendszer, az emberi agyban lévő idegsejtek működésének köszönhetően jöttek létre, vagyis hogy a neutronok alakították ki mindezt maguktól.
Az ember titkát és halhatatlan lelkét érintő teljes igazságot Jézus Krisztus nyilatkoztatta ki nekünk, aki ezt mondta: "Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet, a lelket is pusztulásba veti" (Mt 10,28)
Isten, minden ember megfoganása pillanatában, önzetlen szeretete erejéből személyes lelket ad. Ezért, minden egyes ember a test és lélek egysége, egyedi és megismételhetetlen, az Isten szemében végtelen méltósággal rendelkezik, "Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképp minden emberrel egyesült" (Gaudium et spes, 22)