Fatimai titkok és ígéretek 1.
A Titok első és második része
A Boldogságos Szűz fatimai üzenete három különböző részből áll. Az első a pokol víziójával kapcsolatos, az üzenet második része pedig a Szent Szűz Szeplőtelen Szívének tiszteletére vonatkozik. A fatimai üzenet harmadik része az, amit a köznyelv "harmadik fatimai titoknak" nevez.
A fatimai üzenet első része a pokol látomásához fűződik. Ez a vízió 1917. július 13-án történt. (A Szűzanya 1925. dec. 10-én kérte Lúciától az első titok felfedését Pontevedrában. A látnok erről értesítette is gyóntatóját, de a helyi püspök csak 1939. szeptember 13-án, tehát tizennégy évvel később hozta nyilvánosságra.) 
A Szűzanya megjelenése után rövid párbeszéd hangzott el, majd meglepő dolog történt. Idézzük Lúcia nővért: ,,Ezen szavakat mondva (ti. a Szent Szűz) újra kitárta karjait, mint az előző hónapokban. Mintha valami fénysáv hatolt volna belőlük a 
földre. Egyszerre hatalmas lángtengert pillantottunk meg. Tele volt ördögökkel és kárhozott lelkekkel. Mintha átlátszó, izzó fekete és bronzszínű emberi alakok lettek volna. A tűzben ide-oda úszkáltak. Belsejükből füst és láng tört ki... Közben fájdalmukban és reménytelenségükben sikoltoztak és nyögtek. Minden undorítólag hatott ránk. Nagyon megrettentünk... Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott... Azután felemeltük tekintetünket a Szűzanyához. Jósággal és szomorúsággal telve így szólt hozzánk: ‘A poklot láttátok. Ide kerülnek a szegény bűnösök lelkei. Isten meg akarja alapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét, hogy megmentse őket. Ha megteszik, amit nektek mondok, sok lélek megmenekül és béke lesz. A háború vége felé közeledik, de ha nem hagyják abba Isten megbántását... még szörnyűbb háború kezdődik. Ha egy éjjel ismeretlen fényt láttok feltűnni, akkor tudjátok meg, hogy ez az a nagy jel, amit Isten ad, hogy a világot gonoszsága miatt háborúval, éhséggel, az Egyház és a szentatya üldözésével megbüntesse.' 
(Lúcia szerint ez a fényjel 1938. január 25-éről 26-ára virradó éjszakán tűnt fel. Egyes tudósok szerint északi fény volt, amit Európában is lehetett látni. Mivel Lúcia meg volt győződve, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a világháború, mindent megtett, hogy teljesüljenek azok az ígéretek, amelyeket kapott. Ebből a célból levélben fordult közvetlenül XI. Piusz pápához.) ‘Hogy mindezt 
megakadályozzam, jönni fogok és kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az elsőszombati engesztelő szentáldozást. Ha teljesítik kérésemet, Oroszország megtér és béke lesz; ha nem, el fogja terjeszteni tévtanait az egész világon, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni..., végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodik. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, s az megtér. A világra pedig egy békés kor virrad.'
Befejezésül a Szent Szűz ezt kérte: ‘A rózsafüzér minden tizedéhez fűzzétek hozzá: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra.'
Amikor megmutatta a pokol vízióját a gyermekeknek, a Szűzanya figyelmeztette az embert, hogy a legnagyobb tragédia a bűn és a bűnös élet, amely fokozatosan Isten teljes elvetéséhez, a pokolba vezet. Tudatosítani kívánja, hogy sok lélek saját akaratából megy az örök kárhozatra, hagyja, hogy a bűn rabjává váljék, elutasítja a parancsolatokat, abbahagyja az imádságot, nem járul a szentségekhez.
Az örök kárhozat egy olyan valóság, amely felé minden istentagadó ember sodródik, ha elutasítja Isten szeretetét, irgalmasságát, vagyis úgy él, mintha ő nem létezne. Az első fatimai titokra utal Szent Fausztina nővér leírása is a pokol valóságáról: „Isten parancsára lent voltam a pokol mélységeiben (…), hogy elmondhassam és bizonyíthassam a lelkeknek, hogy a pokol valóban létezik. A legtöbb ottani lélek korábban szintén nem hitte, hogy a pokol létezik.” (Napló 741).
Az Úristen „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).
